Nizza Marathon beszámoló – Sári Erna

Posted on Updated on

Hogyan lesz a 04:10:00-es célidőből 03:52:12-es maraton?

Vigyázat, spoiler-gyanús cím, nagy poén ezen kívül nem lesz. A végére adódik majd válasz is, de előbb nézzük a tényeket.

  • 2016 májusában fejeztem be utoljára célversenyt, az UB-t trióban.
  • Azóta folyamatos felkészülésből, nekifutásból állt az életem, de a beteljesülés rendre elmaradt. Sérülés miatt csak félmaraton Ravennában, feladott UB, kihagyott UTT. Mint egy folyton felajzott, de soha ki nem lőtt íj.
  • Nyáron, az UB és az UTT után már nagyon akartam valamit, bármi jó lett volna, amiben elég kihívást érzek, de tényleg bármi. Ami jött, az csak a fél fogamra lett volna elég, így inkább hagytam. Ha a hasonlatoknál maradok, a ketrecbe zárt, de a szavannán a prédát űző oroszlán megfelelő lenne.
  • Végül megráztam magam, szépen átirányítottam a fókusz, és minden energiámat a maratoni felkészülésnek szenteltem.

A felkészülés tehát egy soha véget nem érő, már-már unalmas sorozat volt. Azért így is akadtak bizonytalan pontok, kihagyott edzések, egy-egy rosszabbul sikerült hosszúnál a maratonfutás létjogosultságát is megkérdőjeleztem az életemben. Gabi kitartóan biztatott, hogy a maraton már nem forog kockán, arra készen állok, csak max. az időeredmény. Első próbálkozásra ez mindegy is, csak végig kell menni. Elhittem, naná, hogy elhittem, sőt, hálás voltam, hogy ezt mondta, mert erre megint lehetett építeni.

Az utazás előtti napok nagyon terhesek voltak, iskolai őszi szünet, melóba hurcolt gyerekek, de fejben azért már készültem. Egy csendesebb napon Balázs véleményét kértem a szett összeállításához, bár borítékoltam a választ: minél áramvonalasabb és minél kevesebb cucc. OK. A szett végül összeállt, a frissítéshez a csomagot már hetekkel korábban megrendeltem. Készen álltam.

Már a reptéren összejött egy csapat Gizion, Pálfi Líviáék, Nagy Nicolék, Erdős Boriék, Palyik Andi, aztán Zürichben tovább bővültünk Gabival. Jól indult. J Este igazi, francia vacsora, az Elvitte a víz Lö Békája jutott róla eszembe, amint lelkesíti a békahadtestet, hogy akkor haladéktalanul bevetésre indulnak, most aztán semmi nem állhat az útjukba. Majd egy érdeklődő kérdésre, hogy „És a vacsora?” mégis helyesbít: „Indulás 5 óra múlva!” Mi is így ültünk ott, bevetés előtti békahadtestként és közel négy órán át, kényelmesen vacsoráztunk. Erős kezdés volt.

A versenyig hátralévő időben szót fogadtam a többieknek, és a lehető legtöbb időt pihenéssel töltöttem, nem mentem várost nézni se pénteken, se szombaton, hogy ne 10-15 km-rel a lábamban vágjak neki a vasárnapi versenynek. Tényleg minden, de minden a futásról szólt most. Plusz mindhárom éjszaka rosszul aludtam, alig pár órát, azt se mélyen, tehát a szokottnál fáradtabb voltam. Szombat reggel megcsináltuk a 20 perc átmozgatót, nagyon klassz képeket lőttünk, jókat röhögtünk.

Fürdés és reggeli után elmentünk a versenyközpontba felvenni a rajtszámokat, kicsit olyan volt, mint a búcsúban, volt célba dobás, vásárfia, cukorka. Valamennyit mozogtunk még délelőtt, kevés séta, piacon kóborlás belefért, de jó ideig a tengerparton üldögéltünk.

A piacon aztán megvettük a vacsoránkat, nem akartuk a verseny előtti este újra átélni a francia vacsorák elnyújtott élvezetét. Délután feküdtünk, nyújtottunk, lazultunk a lakásban. 18:00 körül belevágtunk a vacsorafőzésbe, 20:30-kor én már fülessel a fejemen feküdtem az ágyamban, próbáltam befelé koncentrálni, fejben még egyszer átvenni a cuccomat, amit az este folyamán már mindenki más is kikészített. Reggel korán, 8:00-kor volt rajt, 7:30-ig csomagleadás (Cannes-ba futottunk be, leadott holmink ott várt), nekem 5:30-kor fel kellett kelnem, hogy minden rendben menjen, ne legyen gond a gyomrommal a versenyen. Ezen aggódtam a legtöbbet, mert amióta diagnosztizálták a Hashimotot, és megváltozott az anyagcserém, nem futottam célversenyt, viszont hosszú futásokon ért már meglepetés.

Megint egy zaklatott éjszakára jött a reggel, de legalább fel lehetett kelni, dolog volt. Gyors kávé meg narancslé, valami reggelit is betömtem, hogy legyen bennem valami, nem lehetett hibázni. Csendesen készülődött mindenki, aztán megélénkültünk, főleg az időjárást szidtuk, latolgattuk az eső lehetőségét, meg hogy ki hogyan védekezik ellene. Elsőnek készültem el, túl hamar is, mert a pulzusmérő lemaradt, szerencsére jókor néztem Piroska ágyára. Idegességemben, hogy ezt a rajtban észlelve az egész verseny elment volna, négy kört futottam a mosdóban, ebből tehát már nem lehetett gond a futás alatt.

Végre elindultunk, persze esett, a vékony szélkabát alatt iszonyúan fáztam. Jól jött volna a kukászsák, mindannyian egyetértettünk. Vagy legalább valaki a rajtban, aki elvenné az utolsó percben a cuccunkat. Már mindegy volt, ebből kellett főzni, fáztunk, vacogtunk, de rohadtul le kellett vetkőzni, ment a cucc Cannes-ba. Combközepes kisgatya, ujjatlan felső, karmelegítő, sapka a szettem, szélben, esőben, novemberben nem az igazi. Átvergődtünk a biztonsági ellenőrzésen, át a rajtsávon, ki a partra. A TOI TOI wc-ket itt is alultervezték, így a rajt előtti ideges, 5 percenkénti pisiléseim szóba se jöhettek. Egyetlen dobásom volt. A tengerpartra állították őket, ahol még erősebben fújt a szél, Mária teljes testével próbált melegíteni, amíg vártunk. Cudar egy 20 perc volt. Végül beálltunk a rajtba, olyanok lehettünk, mint egy csapat lány, akik középiskolai tornaórára várnak: melegítés közben röhögés, szelfizés, és nyafizás, hogy mégis mi módon kerültünk ide, és hogyan lehetne ezt az egészet valahogy mégis megúszni. Itthon megszoktuk, hogy bömböl valami lelkesítő zene a rajt előtt, itt nagyon furcsa volt, hogy csak a szpíkert hallgattuk. Szerencsepacsi valami kabalafigurával, utolsó ölelések, puszik, hajrá, nyomjátok. Végre eldördült a startpisztoly, óra élesít, pulzus, gps van. 3-4 percig csak sétáltunk, futni nem lehetett, annyian voltunk.

Gabi elég egyszerűen követhető tervet írt nekem: „az első 5 km-en versenyhez képest mérsékelt tempóban kezdj: maxHR 155. 5-30 km-ig egyenletesen 156-161, majd ha tudod feljebb tolni, akkor 31-41 km-ig mehet 164-ig. Onnan már ne nagyon nézz órát, hanem fuss be amilyen gyorsan tudsz. Az utolsó 4- kilin gondolj a fokozókra, na, ez nagyjából olyan lesz, csak fáradtabb leszel a végén.” Ezt felírtam az órámba, mint egy edzést, és mindig csak az adott szakaszokra figyeltem. Szombaton az expon még kaptam Boritól egy 4 órás maratonhoz való „iramkarkötőt”, ezt babonából felcsatoltattam Piroskával, gondoltam, majd időnként megnézem, hol veszítek időt, hátha legközelebbre sikerül valamit átvinni és összejön a 4 órán belüli idő. A pulzusokat nagyon pontosan igyekeztem betartani, nem akartam a versenyt kockáztatni azzal, hogy hűbelebalázs módjára elfutom az elejét. Az első 5 km alacsonyabb tartományai 5:50-es átlagot értek, elfogadtam, hogy ez így már kívül van a 4 órán. Idővel ezt az időnyomást is száműztem a fejemből, és emlékeztettem magam, hogy nem ezért jöttem. Ha akartam volna, akkor se tudtam volna a karkötőt tovább figyelni, mert nem volt az órámon olyan képernyő beállítva, ami a teljes időt mutatta, és nem csak az adott részidőt. Szóval utaztam és haladtam szépen, főleg, hogy egy egyenletes 25 km állt előttem. Néha fogtam 1-1 nyulat, nézegettem a lenyűgöző panorámát, és tartottam szépen a pulzust. Sima ügy. A 13-15 km környéki fordítónál láttam meg először a 04:00-ás iramfutót, nem volt túl messze, elég közel ahhoz, hogy a 04:10-et vagy az azon belüli időt vizionáljam. Ugyanitt láttam már fordulás után Moest, szerencsére ő is észrevett; az ilyen találkozások mindig óriási lökést adnak. A 15-ös utáni frissítőnél láttam meg Zsófi virágos cipőjét, de másfelé indultunk a frissítőasztalhoz, így elmaradt a pacsizás. Később az egyenesekben már végig a látóteremben volt az iramfutó, először 200 méterre előttem, majd 100, majd kevesebb, fokozatosan úsztam fel rá. Belül fogtam, csitítgattam magam, hogy nyugi, sok van még hátra, #amaratonnemkétfélmaraton, nem kell versenyezni, még mindig nem ezért jöttél, de nagyon nehéz volt visszatartani a késztetést, ami a lábamban volt, és a minden kilométerrel nagyobb bizonyosságot, hogy be tudom fogni a bolyt. Félmaraton környékén aztán eltűnt a zászlós futó, aggódtam is, de aztán megláttam, pont előttem vágódott vissza a mezőnybe egy pisi után (mint utóbb megtudtam, ez max. 40 másodperc lehet, de inkább kevesebb). Ő elrohant előre, vissza a helyére, de innen tudtam, éreztem, hogy ez meglehet, nagyon velük akartam befutni. 25 km-nél a frissítőponton utolértem és el is hagytam a 04:00-ás csapatot, többet nem is láttam őket.

Innentől volt bennem aggodalom bőven, hogy rendben, mögöttem vannak, de előlem indultak, és különben is, mi van, ha tök más taktikán vannak, mint én. Kész, vége, elfutottam, nem bírom ki a végéig, szóval ment a matek. Továbbra sem volt fogalmam a futással eltöltött teljes időről, ha úgy tetszik, vakon futottam az időmet tekintve, végig csak a pulzus meg a részfeladat diktált. Ez okozott némi nehézséget a frissítésemben is, ami szépen felépített terv szerint ment volna a futásidőhöz kötve, 45 percnél az első, majd minden további fél órában egy újabb gél. Időnként elővettem a telefont, amivel pedig gyűlölök versenyen, de edzésen is vesződni, de az idő miatt kellett (az órát nem mertem nyomkodni, semmiképp nem akartam elcseszni a mérést).

A pálya időnként kínált izgalmas feladatokat is, 28 km-nél a „King of the Wall” Strava-kihívást, ez volt a legnagyobb szintemelkedés. Ezekre persze készültem előre, többször megnéztem a pályát, hogy hol lesznek ezek, de e nélkül se lett volna gond, szeretem és jól is bírom a hegymenetet. Közben odaértem a 30-hoz, innen újabb, 11 km-es részfeladat jött, még magasabb pulzussal. Innen aztán szépen, fokozatosan elengedtem magam, a szigorú pulzusnyomást, kezdtem elhinni, hogy ez meglehet, be fogok futni. Az idő volt még kérdés, hogy az vajon mennyi lesz. 36 km-nél jött még egy emelkedő, itt minden második ember sétált már, én meg futottam, mintha nem lett volna már a lábamban elég, de nem mertem és nem is akartam sétálni. Innen már tényleg nem volt megállás, futottam, ahogy bírtam. 39 környékén volt egy kapu Cannes felirattal, ezt megsimogattam, ahogy elhaladtam mellette, megjöttem. 40-nél előttem a tömegben megláttam egy csajt, kiköpött Bori volt, de annyira a szemébe volt húzva a sapka, hogy nem mertem megkockáztatni egy esetleges tévedést, kellett az energia másra. Mégis Bori volt, mert lelkesen jött utánam, mondja, milyen klasszul megyek, mondom, hagyjál csak el nyugodtan, erre Bori, hát úgy nézem, te hagysz itt engem. És úgy is lett, elhúztam, a találkozás megint adott egy óriási lökést.

Az utolsó kilométeren nagyon megnyomtam, minden mindegy volt már, tepertem, ahogy bírtam. Közben megsokasodtak a szurkolók, elképesztő, soha máshol nem látott lelkes társaság verődött össze a pálya szélére, többen a nevemen szólítottak: „Allez, Erna, allez! Vous êtes magnifiques! Bravo, Erna!” Először 400–500 méterrel a cél előtt öntöttek el az érzelmek, nagyon nagy önuralom kellett, hogy visszatuszkoljam a feltörő sírást, ami a megterheléstől azonnali légszomjba szokott átcsapni. Közben néztem a pálya szélét, egyszerre akartam, hogy a többiek, Gabi, Mária, Kati, Moes ott álljanak, ugyanakkor féltem tőle, hogy akkor végleg elgyengülök és elbőgöm magam. Végül berohantam a célba, leállítottam az órát, néztem az időt, és nem akartam elhinni. 03:52:16. Írtam Balázsnak, hogy kész, aztán elkezdtem iszonyúan sírni, nem bírtam tovább. Álltam ott egyedül és levegő után kapkodva sírtam. Balázs már hívott is, hogy ez mi, meg ezt hogy hoztam össze, valami elképesztő futást produkáltam. Beszélt, nekem meg kellett vagy 2 perc, míg összeszedtem magam. Közben gépiesen begyűjtöttem, amiket a 300 méter hosszú befutózónában a kezembe adtak, aztán leroskadtam egy padkára, és ültem ott újabb 2 percig, mire összeraktam egy csomagba mindent. Még mindig nem hittem el, hogy ez ennyi volt, sehol egy megingás, sehol egy nehézség, sehol, semmi fal. Nem volt melegem, nem is fáztam, nem fájt semmim, meg se kellett állni semmiért.

A befutó végén Gabi várt egymaga, nagyon örültem neki, ölelések, puszik, megint túlcsordultam érzelmileg. Azt mondta, hogy ez már nagyon járt nekem, és igaza lehetett. Valószínűleg ennyi volt az egész verseny titka, régóta járt már, nagyon akartam és eszerint futottam.

 

Nagy sokára megjöttek a többiek is, Mária, Kati, Bori, Péter, befutott Piroska, Zsófiék. Kaptam pár gratuláló üzenetet, Belus Tomié ezerszeresen jól esett. Kezdtem fázni, felvettük Piroskával a cuccot és levonultunk a tengerpartra, én fürödni is akartam. Meg is kaptam a magamét, hátulról két hullám is betakart, a fülemből, az órám alól még a nizzai lakásban is homok jött, a hajamból több perces áztatással sikerült kimosni a szemeket. Óriási feeling volt a ny után lazulni is.

Csodálatos pálya volt, vissza fogok jönni, be akarom járni mindazt, ami most a versenyt megelőző pihenés miatt kimaradt.

Hát, ennyi. Nincs poén, szóltam előre.

Köszönet, ebből viszont rengeteg van.

Köszönöm Gabinak a felkészítést, a töretlen biztatást, azt hiszem, mindkettőnknek meglepetés volt ez a futás.

Köszönöm Katinak, Máriának, Piroskának, Moesnak, Ritának, Borinak az együtt töltött időt, a szombati baráti hangulatú vacsorát, hogy végig biztattak, drukkoltak.

Köszönöm Squeezy Sports Nutrition ismeretlen munkatársának a kézzel írt, és mindvégig a telefonomban, kabalaként tartott kis üzenetét, és persze a kitűnően működő frissítést, a maraton versenycsomagot.

Köszönöm a Gizionoknak a szurkolást, bátorítást, Belus Tominak az üzenetet.

Köszönöm Piroskának, hogy ezt együtt éltük át.

Köszönöm anyukámnak, apukámnak, és valamennyi rokonnak, barátnak, akik bármikor vigyáztak a lányaimra, hogy futhassak.

Köszönöm Borinak és Panninak, hogy elviselik az anyjuk hóbortját.

Köszönöm Balázsnak, hogy nem hagyott egyedül a befutó utáni pillanatokban.

Reklámok

One thought on “Nizza Marathon beszámoló – Sári Erna

    Nizzában jártunk « Running Training Plans said:
    december 17, 2017 - 01:47

    […] Erna beszámolóját már korábban lehetett olvasni, most pedig jöjjön a futók listája. […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s