Optivita 12 óra – Földi Zsuzsa beszámoló

Posted on október 2, 2018

Az első 🙂

Nem is tudom, hogyan, de tavasszal jött egy ötlet, hogy a szeptemberi Optivitán szeretnék 12 órát futni 🙂
Körözgetni szeretek, a meleget általában bírom, tuti nekem való futás lenne. Gabi rábólintott, avval a kikötéssel, hogy akkor a Suhanj!6 így felejtős.
Korábban a leghosszabb táv, amit futottam a 2017-es UB-n 62 km volt az északi parton (kb 7,5 óra alatt), UTT 2017 fele párban, vagyis 55 km, körözgetős versenyen 57 km a 2017-es Suhanj!6-on, tehát gőzöm nem volt arról, hogy milyen világ van a 8 órán túl a futásnál.
Futottam , erősítettem, lett hivatalos maratoni időm, voltam UB-n trióban, terepen, edzőtáborban, keringtem a kedvenc 2350 méteres körömön egész nyáron, volt hogy megfőttem, volt hogy sírtam, de végig előre imádtam hogy ezt csinálhatom majd szeptemberben 12 órán át egy ennél még rövidebb pályán. Aztán volt mégis Suhanj!6 párban, és hopp, már itt is lett szeptember.

Augusztus elejére összeállt, hogy ki jön velem frissíteni:  Gábor (párom, avval a feltétellel egyeztem bele, hogy oké, jöjjön, és legyen ott végig, de nem sajnálhat, és mivel tuti lesznek rosszabb perceim, bunkó is leszek, és nem sértődik meg emiatt – azt mondta, hogy egy percig nem fog sajnálni, én vállaltam ezt be, úgy kell nekem :D), az UB triónkból Irmi, és valamikor csatlakozik hozzájuk Attila (vele a Szimplán futottam).
Szept 3. – négyből három gyereknek indul a suli, ebből a fiamnak első osztály, a nagylányoknak új suliban 3. és 5. osztály, a legminibb meg ovis lett. Elég sűrűre sikerült így a szeptember első két hete, igyekeztem semmi plusz és extra dolgot nem magamra venni, simán mondtam sok mindenre nemet, illetve sokszor a ’ráér, most nem fontos, majd 15-e után foglalkozom vele’ fiókba tettem a dolgokat.

Az utóbbi egy évben a futásaimnál a nagy mumus a gyomor-gond, nagyon figyelnem kell, hogy hosszabb futások előtti napokban mit eszem és iszom. Alapesetben a glutén eleve felejtős, de még ha teljesen oké is a diétám, tud a hasam meglepetést okozni. Most ráadásul parlagfű- és üröm szezon van, az allergiám sunyi, ha nem akarom az ügyeletet fulladva és tetőtől talpig csalánkiütésesen hívni, akkor a diétám szigorodik: a szinte semmi, az, amit ehetek, hogy ne menjen a hasam, és ne jöjjön a fincsi anafilaxiás roham 😀
Most nagyon figyeltem, hogy semmi gluténes, semmi keresztallergén, semmi magas hisztamin-tartalmú ételt-italt ne egyek-igyak, vagy legalábbis nagyon ésszel, hátha megúszom a sűrű budijáratot 15-én.
A versenyre a frissítést is így raktam össze, csak olyat akartam ott enni-inni, ami eddig nem okozott gondot, vagy csak minimálisat. High5 cuccokat bírom, meg kóla, energiaital, banán, paradicsom, sajt, bcaa, ezektől tuti nincs bajom, legalábbis 6-7 órán keresztül biztosan működnek. Utána meg majd kiderül, ha mégis gond lesz, improvizálunk, megoldjuk.

Csütörtökön masszázs, Tomi átgyúrt, szuper minden, nincs fájás, hátam is tökéletes.
Péntek reggel indulás a gyerekekkel a suliba, egy rossz mozdulat – mintha kést szúrtak volna a lapockáim közé, majd 1 percen belül robottá váltam, nyakamtól a hátam közepéig beállt minden. Kínomban röhögök, ilyen nincs, egy nappal a futás előtt, ez is csak velem fordulhat elő :D. Sulijárat autóval (Vecsés-Bp Városliget-Vecsés) , itthon pihi, egy fájdalomcsillapító be, hátha kiáll a fájás a hátamból. Persze hogy nem áll ki, pihi után felkelek az ágyból, belenyilall, iszonyúan fáj. Oké, akkor gyors megoldás: masszőr, irány a hely ahol edzést tartok, Böbe elvállal, du a sulijárat után mehetek. Masszázs du megvolt, görcs elmúlt, itthon van rá való tapasz, ha kell, használjam.
Péntek késő délután a gyerekeket átvittem a szüleimhez, beszereztem a maradék cuccokat a frissítéshez (mert délelőtt a hátam miatt nem tudtam és nem is akartam emelgetni semmit), majd este összeraktuk a cuccokat másnapra, frissítést elmondtam Gábornak, átbeszéltük hogy mit mikor mennyit, leírt mindent, jegyzetelt. Megvolt az óránkénti szénhidrát bevitel terve, reméltem hogy tudom tartani, ezen múlik a nagy része ennek a 12 órának. Végre volt kb 2 órám, amikor tudtam tényleg a másnapi versennyel foglalkozni fejben is.

Reggel korán kelés, reggeli, pakolás, Irmit összeszedjük, jégért elmegyünk (jégkása, nem kocka, tök jó volt J ), 8 előtt már Velencén vagyunk.
Mire a rajtszámot át lehet venni, már asztal-székek kipakolva, fúj a szél, hűvös van. Persze a pulcsim otthon maradt, Irmitől kapok, nem kéne szétfagyni indulásig…
8-kor második reggeli, Gábor szerez kávét, megérkeznek Milánék is, mellénk lecuccolnak. Röhögcsélünk, fotózunk, és egyszer csak 9:45, versenyzőknek a rajtkapuban pár mondat infó.
A pálya végig a Vízi vár stand területén halad, egy 1052 m hosszú ’kör’, nagyjából 2/3 térkő, 1/3 murvás úton. Ezen fogok körözni este 10-ig, klafa, szeretem a körözést, jó lesz ez, érzem.
Puszi Gábornak, és rajt 🙂
Nem néztem tempót, pulzusra figyeltem, tudtam, hogy 2-3 óra múlva nagyon meleg is lehet, nem akartam, hogy véletlenül is túltoljam, aztán meg szívjak emiatt később. A terv: kezdő pulzus 159-163, tempó legyen flow, aztán majd lesz ahogy lesz, tartsam amíg tudom.  A pálya egy kis részén elég erősen fújt a szél (=lefújja az ember fejét ), ott engedtem 166-ig (hogy ne kelljen gyalogolni, elég legyen kicsit lassítani ), aztán ahol nem pofaszél volt, szépen vissza is állt.
Kb 2 körönként kaptam a másfél-2 dl izómat, fél óránként a géleket, szuper volt minden J. Egyszer csak megjelent egy Zsófi az időmérő kapuban, nagyon megörültem neki, tudtam hogy jön, hozta az extra Gizionpowert J ❤
Futottam, flow volt, meleg volt, jó volt, élveztem az egészet úgy, ahogy volt, néha rápillantottam a pulzusra, minden klafa, majd a bal lábfejemben az egyik lábközépcsont mintha kicsit fájna, szorítja a cipő? De mindig így van kötve, soha nem fáj, és nem is szoros most sem, ez nem szorítás, hm. 2-3 kör múlva annyira elkezdett fájni, hogy pár lépést sétálnom kellett, majd az asztalunknál megálltam, lazítottam a fűzőn, mondtam a srácoknak, hogy valamiért fáj, biztos a fűző, vagy az akármi, majd elmúlik. Kicsit enyhült, de maradt a fájás, ekkor simán ki tudtam zárni, félreraktam. Pofaszeles szakaszon többször is beugrott a márciusi maraton, amit úgy elszúrtam a széllel való foglakozás miatt. Most nem érdekelt, fúj, hát fúj. Mást is fúj, mindenkit fúj, az a dolga, hogy fújjon.
Még nem telt el az első két óra, valami kenyeret próbáltak adni Gáborék, elég határozottan visszautasítottam, mondtam hogy majd később, hagyjanak békén 😀 . Aztán 2 óránál megpróbáltam megenni, hát sikerült a legszarabb  állagú GM kenyeret elhoznom (amit otthon tök jó, de kiderült, hogy futás közben ehetetlen…). Zsófi vigyorgott, hogy majd akkor később, úgyhogy ment a gél-víz-izo-bcaa hármas. Maraton után wc (oké minden, nincs hasmenés, hurrá!), és kértem krémet a combjaimra, kezdtek fáradni az izmok. Fullos kiszolgálás, Zsófi és Irmi jól átgyúrták a lábaimat, ettem kis sajtot, kenyeret. Nem ültem le, edzői utasítás volt, hogy nem ülök, és frissítés közben is legalább gyaloglás van. Egyre melegebb lett, valamikor a visort lecseréltem sapkára, azt körönként vizeztem, egyszer odaadtam a trikóm Gábornak, hogy vizezze be, az is klasszul hűtött. Jött vizes kendő a nyakba, egyszer kértem jeget is, az a topba szuper volt, tarkón is jól esett, de az két kör után már az előző nap még beton kemény görcsben állt hátam/nyakam alsó része utálta, így nem is volt több jegezés.
Nem emlékszem hogy mikor, még az elején futottunk kicsit Milánnal, beszélgettünk, de aztán mondtam hogy menjen, nekem gyors volt a tempója, elszállt volna nagyon a pulzusom.
42 és 52 között nem volt jó, lassultam kicsit, meleg volt, nem is esett jól az a bő egy óra, illetve maga a futás jó volt, de olyan kínlódósnak, bénának  éreztem. Utólag visszanézve a frissítést (mindent! írt Irmi és Gábor, komplett jegyzőkönyv készült a 12 óráról 😀 ), az 5. órában keveset ettem, emlékszem, hogy tiltakoztam a gélre, hogy nem fér, ki fogom hányni. Amennyit tudtak, toltak belém a segítőim, de kb a fele ment le a tervezett ch adagnak.
Zsófi hazament, nem emlékszem mikor, de nagyon aranyos volt, megvárt, és elköszönt.
Aztán valamikor délután megérkezett Józsi, hozta a mekis kávét, meg az újabb adag extra Gizionpowert J
Kértem zenét (öv+telefon), bár a fókusz teljesen rendben volt, de így kicsit jobban ’egyedül’ tudtam lenni.
55 körül (6 óránál kb) banán, gyalogolva, alig ment le pár falat, de tudtam, és Gábor is mondta miközben belém könyörögte a kaját, hogy valami kell, mert gél nehezen csúszott. Úgy éreztem, hogy állandóan etetni akarnak, pedig az előbb ettem – és utólag visszanézve az ’előbb’, az fél óra volt 😀
62 km-nél öltözködés (hatalmas baki, soha, de soha többet nem indulok más nadrágban eleve, mint a kompressziós), a combjaim kezdtek széthullani, nosza, jöjjön a kompressziós naci meg a szár. Felvettem, és mintha új lábakat kaptam volna :D. Sajnos itt elment jó sok idő, ilyet többet nem csinálok, de ebből is tanultam J.
Amikor már csak a 12 és 24 órások voltak a pályán, jól esett, hogy kevesebben vagyunk. Picit irigykedtem, hogy a 6 órások mehetnek fürdeni, pihenni, sörözni, nekem meg van még ugyanennyi hátra, de ez a ’de jó nekik’ érzés egy percig se tartott, futottam tovább, élveztem a futást, amennyire lehetett az egyre erősödő fájdalom mellett, tettem a dolgom. A futásra figyeltem, fájás félre, jobb láb, bal láb, ahogy eddig J.
65 és 75 között lassabb körök lettek, viszont ettem nagyjából végig, sajnos visszaütött az, hogy 3 órával korábban nem úgy frissítettem, ahogy terveztem előtte. Gél, izó, kóla, paradicsom, szőlő, sajt. Kb ilyen sorrendben, és minden nagyon jól esett 🙂

9 óránál (75 km) már elég fáradt voltam, és már nagyon fájt a bal lábam, a csont is és a talpam is, ezt leszámítva a futás jó volt, még ha iszonyú lassú is voltam, illetve annak éreztem magam, bár 8 percen belüli km-eket tudtam. 76-77 km-nél Irmi itatott velem Nutridrink-et, zseniális a cucc – hasam bírta, és mint akit infúzióra kötöttek, úgy éreztem magam tőle. Gyorsan adott energiát, a két 9 perces km után mentek továbbra is a 8 percen belüliek, igyekeztem minél gyorsabban kapkodni a lábam. A talpamat borzasztóan szaggatta a térkő, de tisztában voltam vele hogy fájni fog, nem hisztiztem miatta, néha mondtam Gábornak, hogy nagyon fáj, és nagyon sok ez a 12 óra, de ez van, nem számítottam nagyon másra. Az 60 és 80 közötti időszakról az van meg bennem, hogy semmi más nem érdekelt, csak hogy minél inkább tudjam tartani a legalább 7,5 km-t óránként (eleinte volt 8, aztán 7,5,  próbáltam ez alá nem nagyon menni). Semmire nem figyeltem, csak arra, hogy futás, igyekeztem nem visszautasítani a kaját, de konkrétan az is zavart, ha hozzám szóltak (itt is bocs a kísérőimtől). Volt még egy wc-járat, mindenféle probléma nélkül.
82 km körül volt egy gyaloglós fél köröm, gélt se tudtam futva megenni, amíg elszopogattam a gélt meg a vizet és kólát hozzá, séta volt. Emlékszem, az órám szerint kb. 81-82 km volt meg 10 óránál, és azt számoltam, hogy ha a következő 3 órában megy 20 km, akkor 100 felett tudok végezni. Amikor nem ettem-ittam, futottam, de mivel kellett tolni valami cukrot magamba, ahhoz lassítani és gyalogolni kellett, így ha evős kör volt, az 8 percen túl lett, ha nem ettem-ittam semmit, akkor 8 percen belül.
Amikor lement a nap, elkezdtem fázni, csurom víz volt a trikóm meg a topom az izzadtságtól, mondtam is hogy átveszek szárazat, mert ez így nagyon rossz. Evvel is elment vagy 2 perc, de ezt nem bánom, nagyon jól esett a száraz cucc.

10,5 óra körül Gábor jött velem, amíg ittam, akkor sírás határán voltam, nem tudom hogy miért. Nem azért mert fáj, vagy fáradt voltam, azt elfogadtam, tenni ellene nem sokat tudtam, a feladat az volt, hogy haladjak, az meg ha lassan is, de ment. Mondtam is neki, hogy ha ennek vége, én tuti ott fogok bőgni a füvön 😀 (aztán meg még ott se) .
Az órám szerint másfél órám volt 11 km-re, hogy tuti legyen a 100. Iszonyatosan fájt a talpam, de futottam, még ha csak 7:30-as tempóval is, de mégis gyorsabb volt, mint gyalogolni. A frissítések idejére tartogattam a gyaloglást, akkor kicsit enyhült a fájdalom, és tudtam megint futni a következő adag energiaitalig/kóláig J
Ekkor már minden körre jött velem valaki, 11 óránál az órám szerint 93 km-nél voltam, akkor már kezdtem elhinni, hogy meg tud lenni a 100, de akár fölötte is, ha kicsit belehúzok. Gabi üzenetét megkaptam, hogy talán kéne kicsit tempózni, nincs hova tartalékolni, úgyhogy fog összeszorít, és futás. A talpam rettenet, a csont meg… hagyjuk, ultragáz, ez a csont biztos törött, annyira fáj (haha 😀 ), de nem érdekel. Úgy tudtam a picit gyorsabb ezreket összehozni, hogy kb 80 m tempós gyaloglás, és utána rendes (értsd: 6:30-40 p/km tempójú) futás. Ha lassan futottam, akkor is fájt, a kis gyaloglás alatt enyhült annyira, hogy utána ment a futás.  Fél órával a vége előtt mondtam Gábornak, hogy hm, mindjárt vége, minden fájdalom ellenére is de kár, jó volt nagyon, bár jó lesz megállni is

Az órámon 98,xx km volt, amikor a szpíker mondta, hogy megvan a 95. köröm, vagyis a 100 km. Gábor futott épp velem, és mondta, hogy ebbe még két kör belefér. Mondtam, hogy annyi tuti, és legalább az órámon is három számjegyű lesz biztosan a vége J
101-et mutatott az óra, hivatalosan meg 97 kör és a maradék 250 m, vagyis 102,354 km. Az utolsó 250 méteren Irmi és Attila is csatlakoztak, hoztak egy plédet magukkal, meg a befutósöröm J. Sziréna megszólal, én a fűbe, térdre, Gábor ölel, puszil, úristen, vége. Ülök, sör, tapsolunk a 24 órásoknak, várjuk, hogy meglegyen a rész kör lemérése, és mehessünk pakolni. Milán szuper tempóban haladt amikor eljöttünk, én meg belegondoltam, hogy mennyire kemények ezek a fiúk-lányok, még 12 órán át kinn lesznek, őrület! Közben Irmi megmutatta a korábban begyűjtött videó üzeneteket, azt hittem, hogy sírni fogok – de nem, nevettem, annyira jól esett az a rengeteg drukk (még a verseny hetében kérte meg a barátokat, hogy csináljanak egy-egy videót, hogy ha megborulnék, tudjon motiválni – szerencsére nem volt közben rá szükség)

Megvolt a mérés, 250 m, szuper, akkor bőven 102 felett lett a vége, menjünk. Felállni nehéz volt, görcsölt a combom, de sikerült :D. Bal lábfejem és talpam rettenet, egy hatalmas fájás az egész. elsántikáltam a székig (hogy a tökbe tudtam evvel az izével futni???? 😀 ), Irmi megcsinálta a turmixomat, kaptam sótablettát, c-vitamint, bepakolták a többiek a cuccokat a kocsiba, aztán kérték a széket a fenekem alól – nehezen, de sikerült felállni. Autóba beszálltam egyedül (kisbuszba! 😀 ), ülésfűtést benyomtam, szuper volt a beállt combjaimnak. Ettem csokit, mire megtalálták a többiek a cuccok mélyére rakott banánt, már jól is laktam vele.
Vecsésen átszállni a másik autóba, besétálni az udvarról a házba, ott levetkőzni, hát az fárasztó volt, na. Nagyon fáztam, nagyon fáradt voltam, egy nagy kád meleg vízbe ültem, ott tudtam is nyújtani kicsit. Egyedül ki tudtam szállni, komolyan hősnek éreztem magam.
Ágyba kerülni, leírhatatlan érzés. Nagyon fájt mindenem, éjjel nem is tudtam aludni igazán, minden apró mozdulatra felébredtem, hogy juj, ez nagyon fáj. Reggel az ágyból kimászás olyan érzés volt, mint amikor friss császáros sebbel először fel kell kelni, kívülről vicces, belülről meg… meg kell tervezni minden mozdulatot, hogy a legkevésbé legyen gyilkos :D. Kis mozgás, és beindult a gépezet, egyre jobban mozgott mindenem. Délután masszőr, Tomi kegyetlen, de nagyon hatásos munkát végzett, már utána rögtön jobban voltam, estére már csak a lábfejemben a csont fáj.
ma, két nappal a futás után leginkább kimennék kocogni egyet, de amíg a csont fáj, pihenés van kiadva feladatnak.
Nincs izomláz, a csonton kívül nem fáj semmi (az se vészes igazán már), talpam picit érzékeny, de felejthető.
Evvel a 102,253 km-rel a női 4., összetett 8. helyen végeztem a versenyben 🙂

Így utólag a versenyről:

Ami úgy volt, ahogy előre terveztem:
1. Imádtam az egészet, mind a 12 órát végig
2. Fájt 😀 /ezt nem terveztem, de tudtam, hogy lesz fájdalom/
3. Segítőim szuperek voltak, újraterveztek ha kellett, tényleg azt nézték, hogy nekem hogy a legjobb, ebbe a 102 km-be a felét ők rakták bele J
3. Azt tudtam nagyjából biztosan, hogy nem fogok kiszállni, ez így is lett
4. Azt csak reméltem, hogy tudok futni még a végén is, ez is összejött
5. Fókusz végig teljesen rendben volt, semmi más nem érdekelt, csak hogy a lehető leggyorsabban haladjak, de ésszel, és ez volt a cél, nem megborulni, nem hisztizni. Még a szelet is letojtam, ami nálam komoly fejlődés J
6. Egyszer sem gondoltam azt, hogy ez egy hülye ötlet volt
7. Végig rendben volt a gyomrom. Így terveztem, de igazán nem mertem hinni, hogy oké lesz minden, és hihetetlen tényleg, hogy 12 órán át semmi, de semmi gond nem volt J

Amit máshogy fogok csinálni legközelebb:
1. Ruha. Soha többet öltözés, ez egy baromság volt, elment vele majdnem 10 perc (de 8 biztosan). Ha eleve a kompressziós cuccban indulok, nem kell a 42 utáni masszázs se, az még 5 perc nyereség lett volna (ill még 5 perc időpazarlást úsztam volna meg). A szárazba öltözés nem volt gond, de így utólag belegondolva, lehet hogy egy karszár is elég lett volna.
2. Szilárd kaja: már a 2. órától, akár csak 1 falat is, banán, vagy bármi, amit le tudok nyelni és nincs has-gondom tőle. Akkor valószínűleg az 5. órában tudok rendesen frissíteni, és a következő órákban is jobb állapotban vagyok.
3. Hamarabb kezdek gyorsítani, a vége előtt 2 órával már simán lehetett volna most is.

Köszönöm Barát Gabinak a felkészítést, Szerda Lacinak az erősítő edzéseket, a szuper frissítő csapatomnak a 12 órás kiszolgálást, a Gizionoknak az óriási #gizionpowert, a drukkokat mindenkinek a pálya széléről, és otthonról.

Első 100-asnak, első 12 órának azt gondolom, nem volt ez rossz, és a hibákat látva egyértelmű, hogy lehet ez még jobb is. És lesz is 😉