UB egyéni – Evetovics Milán

Posted on

Nehéz belekezdnem a beszámolómba, mert még mindig kavarognak a fejemben a gondolatok, és nem tudom pontosan, mit is érzek a versennyel kapcsolatban.

Kezdem az elején aztán majd meglátom mi jön ki belőle.

Péntek délután megérkeztünk sikerült időben lefeküdni és aludni egy egész jót.
Szombat reggel hamar eljött a rajt, a srácokkal 19 kilinél beszéltük meg az első találkozót. Az elején szépen türelmesen mentem, nem kapkodtam az 5:40-6:05 közötti tempóval. Megvolt az első frissítés Dörgicse előtt és nemsokára már Zánkán futottam keresztül. Az időjárás kellemes volt, a frissítés jól ment.  Szinte észre sem vettem és már Salföldet is magam mögött tudtam és ráfordultam a Varga pincészetre. Idáig tartottam a 6 perc alatti futó kilométereket, itt kezdtem egy kicsit kicsúszni a 6 percekből, de nem aggódtam túl a dolgot.

A fiúkkal Badacsonyörs végére beszéltük meg a frissítést. Eddigre az időjárás eléggé meleg lett. Mondtam, hogy vegyenek jeget, ha tudnak a következő találkára. Tördemic előtt vártak, éreztem, hogy jó lenne egy gyors hengerezés és egy kis felfrissülés. Így előre szóltam Nekik, hogy készítsék ki. Balatonedericsnél volt az újabb találkozónk, továbbra is tempózgattam, bár itt megint lassultam egy 10 mp-et kilinként, de fejben teljesen egyben voltam és testileg is rendben voltam.

Vonyarcvashegy, és Keszthely között eléggé kezdtem “becsavarodni” a magánytól, akkora volt a csönd. Csak akkor láttam futót, ha egy váltó elszaladt, éreztem, hogy ez nagyon nem tesz jót, úgyhogy hangosan elkezdtem számolni, hogy halljak emberi szót, miközben számoltam minden 20. számra elsírtam magam (nem tudom miért ilyen szomorúak a 2 és 10 is osztható számok). Minden esetre elszámoltam 221-ig hangosan és már ott is voltam a keszthelyi váltóhely előtt. A srácok már vártak, hoztak sült krumplit a McDonald’s-ból. Miközben megettem hengereztem egy picit, és mondtam, hogy beszéljenek hozzám folyamatosan bármit, mert most erre van szükségem.

Megkértem Mikit kísérjen egy picit biciklivel, mert kell, hogy érezzem, valaki van ott velem. Fenékpuszta előtt éreztem, hogy nem megy olyan jól a futogatás, mert a gyomrom kezdett tele lenni a gélekkel és az izókkal. Nem szívódtak, pedig már kellett volna megint enni.

Az órámat közben Miki töltötte, így lehetőségem sem volt agonizálni, hogy jól megyek-e, de tudtam, hogy nem számít a tempó, a lényeg, hogy futva haladjak. Balatonmáriafürdőn a ponton kértem egy tányér rizseshúst és kértem, hogy locsoljon rá egy kanállal a zöldséglevesből. Először nem értette, de amikor elmagyaráztam a séfnek, hogy így könnyeben csúszik azt mondta nem is vagyok olyan hülye. Menet közben sétálva megettem és utána futottam tovább.

A 100 kili, nem lett 10-10:30 körül, mint terveztem, és a 12 órás eredményem is csak 105 kili lett, de nagyon egyben voltam fejben, és bíztam magamban. Az Alsóbélatelepi pont előtt találkoztunk Tomival, és itt mondta, hogy jön 2 rövid váltópont és utána találkozunk. Itt félrement egy kicsit a kommunikáció, mert előzőleg az volt megbeszélve, hogy Miki Fonyódon visszaül a kocsiba, és onnan egyedül megyek. Az Alsóbélatelepi pont ott volt 3-500 méterre és onnan a Fonyódi 3 kilométerre. Sikerült beérni Fonyódra nem sokkal sötétedés után. De egy picit befáradtam már, elég sok séta volt, mire a Fonyódi pontra beértünk és megint toi-toit kellett keresnem, és az idő is kezdett lehűlni. Tomi viszont nem volt sehol. Nembaj lehet, hogy a következő pontra gondolt (Fonyódliget), és úgy számolta a 2 rövid pontot, mert az is „csak” 3 kilire volt innen. Mentünk hát tovább, de nem igazán ment a futás inkább csak a séta, mert fáradtam és kezdtem fázni is. Nagyon vártam, már hogy meleg ruhát vegyek, hengerezzek egy picit, vegyek be egy hasfogót, és ideje volt bevenni az első koffein kapszulámat mielőtt végleg befáradok.

A Fonyódligeti ponton sem volt, kijöttünk onnan, sétáltam hosszan az utcán és Tomi sehol, innen 2,5 kilométerre találkoztunk, de már hívtam, hogy hol állt meg, és ameddig tud, jöjjön vissza. Itt végre felöltöztem, bevettem a koffeint és a hasfogót, hengereztem és benyomtam 2 gélt egymás után, hogy legyen energiám. Közben Hanka utolért, a fiúk adtak neki izót, mert elfogyott neki, én meg nem ittam szőlő ízűt. Kértem a zenémet, és neki indultam. Egy pici séta, majd fokozatosan elkezdtem futni, szépen bemelegedtem, és 7 percen belüli tempót futottam. Szépen futogattam, amikor éreztem, hogy elkezdett cseperegni, gyorsan hívtam a srácokat merre vannak, mert jön az eső. Mondták, hogy kb. 1,5 kilométerre tőlem. Rákapcsoltam 6 perces futásra, hogy odaérjek, mielőtt bőrig ázom. Gyorsan feladták rám az esőkabátot, és a „szemeteszsák” esőkabátot, és már futottam is tovább.

Szar volt, hogy sötét volt és nem láttam milyen az ég, meddig fog tartani a szakadó eső, de ugyanakkor picit fókuszáltabbá is tett, mert tudtam, hogy mindenkinek ez az időjárás jutott, és hogy ha nem futok, akkor nem termel hőt a testem, amit bent tart az esőkabátom, és pillanatok alatt kihűlök és el fog menni a verseny. Egy dolgot tehetek: folyamatosan futok, amilyen tempóval csak megy.

Földváron sikerült meleg krumplilevest és forró teát kapnom. Ezzel nem sétáltam, hanem a sátorponyva alatt megettem és megittam. Jó volt, hogy egy kicsit átmelegített. Kis séta, majd ismét futásra vissza. Találkozó Tomiékkal újabb koffein tabletta. Séta, futás, séta… Zamárdi homokos Balaton parti út sokadszorra állok meg és öntöm a kavicsokat. Eldöntöm, hogy, ha már a 100 kili és a 12 órát nem sikerült hoznom, akkor megyek a 24 óráért. Siófokon vagyok 161 kilinél járok, és még van hátra 3 órám. Szerencsére a koffein tabletta teszi a dolgát, nem hagy elálmosodni, most beveszem a harmadik és egyben utolsót is.

Siófokon 6:30-cal robogok végig. Az eső most nem nagyon esik már, csak csöpörög. Utána Sóstóig többet sétálok és frissítek –Tomiékkal. Újra elkérem a zenét tőlük, amit letettem, amikor elkezdett esni az eső A tempóm lassul 7:30-at tudok futni, de bele kell sétálgatnom. Jön a balatonvilágosi emelkedő. Persze, hogy elkezd újra szakadni az eső miközben mászok felfelé, de ez most nem tántorít meg, hanem még elszántabbá tesz, világos cél van előttem. Becsekkolok a balatonvilágosi ponton (176.4 km, nekünk 177,4 km), és futok tovább. Van még 45 perc hátra a 24 óráig. Tomiék a pont után várnak, nem állok meg csak szólók nekik, hogy menjenek előre még 3 kilométert. Mire kiérek a világosi partra a hideg, áztató eső és szél, na meg a fáradtság ki fog rajtam és már csak gyalogolni tudok. 23 óra 45 perc Tomiékkal találkozom a 180 kilométeres (nekem 181 kili) felfestésnél. Mondom nekik, hogy egy picit most ünneplek, mert ez ugyan nem beszámolható, de mégis csak egy Spartathlon sorsolást érne. Viszont azonnal öltöztessenek át, mert szétfagytam. Póló, meleg felső száraz kabát és újabb szemeteszsák, ami bent tartja a megtermelt hőt. Tomi még a mellényét is rám adja amíg ott eszek valamit, de azt már nem tudom megmondani mi volt. Azt tudom, hogy kértem és kaptam egy kiflit és azt eszegetve búcsúztam tőlük, illetve megbeszéltük, hogy Tomi kísér Kenesétől biciklivel. Ahogy felmelegedtem a száraz ruhában, ismét van erőm futni. Közben újra számolgatok. 6 óra alatt 40 kili. 3 kili alatt 20 kili, ha 10 percesekben sétálnék az 18 kili, tehát ha közben futogatok, akkor meglehet a 30 órán belüli UB.

Nosza rajta, közben Kenesén csatlakozik Tomi hozzám, és szépen futogatok egész szépen 8 percen belül, néha bele sétálok hosszabb-rövidebb időre. 26:58 200 kilométer, az első rész teljesítve. Időközben újra kisüt a nap és nagyon tűz. Ekkorra tudatosul bennem, hogy az összes energiámat feléltem. Néha belefutok pár száz métert, de igazából már nagyon elfogytak a testi és lelki tartalékaim is. Most érzem igazán, hogy mennyit vett ki belőlem az éjszaka, és ez most bosszulja meg magát. Tomi próbál noszogatni, hogy azért futogassak, de néhány 10 méternél több nem megy. Tudom, hogy be fogok érni, meglesz az UB, de érzem, hogy nagyon hosszú lesz még innen ilyen állapotban. Próbálok nem csüggedni, Tomi tartja bennem a lelket elröhögcsélünk, de már egyre nyomorultabbul érzem magam, ahogy érzem, hogy úszik el a 30 órán belüli célba érés. Eszembe jut az István a király rock opera egyik dala „Oly távol vagy tőlem, és mégis közel…”, majdnem ugyanezt érzem csak pont fordítva: oly közel van a cél, és mégis oly távol.

Alsóörs és Csopak között ránézek az órámra 9 kilométer van még hátra és 1 óra a 30 órából, mondom Tominak, hogy mit veszíthetek, ha meg sem próbálom: 6:40-es tempó. Elkezdek kaszálni a kezeimmel, kapkodom a lábaimat és nekiállok futni: ránézek az órámra 8:30-as tempó, próbálok gyorsítani tovább, csak az utat nézem, de 300 méter után elhagy az utolsó energiám is. Innentől tudom, hogy vége az álomnak, és már csak azt várom, mikor érek a célba. Nagy nehezen eljutok a célig kb. 40 percet javítottam a tavalyi időmön. Hipp-hipp hurrá! Ennek most örülnöm kéne, de nem tudok neki, még most sem. Az fáj igazán, hogy nagyon sokáig kitartott ez az álom, és szó szerint az utolsó kilométereken úszott el, és ez csak rajtam múlott, nem mutogathatok másra.

Tudom, hogy sokat fejlődtem tavaly óta, sokat erősödtem, úgy érzem, hogy végig jó döntéseket hoztam, jókor.

Köszönöm az eddigi felkészítést, és ne aggódj, nem csüggedek, mert nem olyan fából faragtak. Leszegett fejjel csinálom tovább az edzéseket, a fogyókúrát, az erősítést, látom és érzem magamon a változást. Tudom, hogy meg fogom tudni futni, ami bennem van.

Reklámok

One thought on “UB egyéni – Evetovics Milán

    […] Evetovics Milán […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s