Börzsöny Trail

Börzsöny Trail – Csathó Timi

Posted on

Timi rendhagyó beszámolója, nem annyira a futásról.

Nehéz egy olyan futóversenyről beszámolót írni, ahol gyakorlatilag nem futottam. Amikor guide vagyok, és leginkább az vagyok a versenyeken, sosem a saját magamért futok, hanem azért, hogy akit kísérek, elérje saját célját. Nekem ez attól függetlenül kihívás, hogy épp futok-e vagy sem, hiszen arra, akit guideolok, akkor is ugyanúgy oda kell figyelni, ha futunk és akkor is, ha sétálunk. Akkor is, ha épp látássérült és akkor is, ha mondjuk autista vagy futókocsiban tolom. Ebben nincs különbség.

Minden ember, helyzet és verseny egyedi, és az együtt futásnál is nagyobb feladat ráérezni arra, hogy most épp mi lenne a legjobb számára egy adott helyzetben.  Hiszen a cél egy fogyatékkal élő vagy sérült sportolónál általában nem a győzelem vagy a dobogó, hanem hogy teljesítse, amit kitűzött maga elé és méginkább, hogy élvezze, amit csinál. És ezt akkor is nehéz ki- vagy eltalálni, ha beszél, hát még akkor, ha szavakkal nem is tudja kifejezni magát.
Vajon meddig tart a “helyes” motiváció és hol kezdődik az “erőltetés”, illetve meddig szól ez a kísért személyről és mikortól rólam? Mi a siker mércéje ebben az esetben Thomasnak és mi nekem mint guide? És vajon mi anyukájának? Szerintem tök fontos ezekre a kérdésekre még indulás előtt válaszolni. Arra jutottam, hogy Thomasnak az, hogy ha jól érzi magát, anyukájának az, hogy ha a fiának sikerül teljesíteni a távot, nekem pedig az, ha Thomas-t sikerül kicsit kirángatni a komfortzónájából és kihívások elé állítani (ami egy autistánál talán még izgalmasabb feladat), anyukájának pedig megmutatni, hogy Thomas is változik és fejlődik, mint bármelyik másik gyerek (SPOILER ALERT! Szerintem mindhárom cél teljesült – még ha csak az “én” céljaim voltak is kivetítve a többiekre :))
És hogy mi kell ahhoz, hogy valaki jó guide legyen azon kívül, hogy jobb állóképességgel kell rendelkeznie és tudnia kell gyorsabban futnia, mint a kísérni kívánt futó – vagy legyen elég ereje futni ÉS tolni a futókocsit?  Még tanulom, de szerintem nem árt, ha az illető mindenekelőtt türelmes és rugalmas és talán elsősorban elég alázatos ahhoz, hogy elfogadja, hogy ez most nem róla szól. Sokat gondolkoztam, hogy ez a jó szó-e ide, és hogy én vajon mennyire vagyok alázatos, mert sajnos nem érzem magam kifejezetten annak, de lehet, hogy ha hiányzik a megfelelő mennyiségű alázat, az erős feladattudat is sokat segít – vagy mondjuk a kettő egészséges egyvelege 🙂 Ha úgy fogom fel a guideolást, mint egy olyan feladat, amiben nekem 100%-ot kell nyújtanom, akkor automatikusan következik az, hogy ez a verseny nem rólam szól vagy nem úgy szól rólam, ahogy a többi futóról.
Nyilván nekem könnyebb, mint sok “rendes” futónak, mert sem távolságban, sem tempóban nem tudok amúgy sem nagyot alakítani, meg az igazi versenyszellem is hiányzik belőlem (ok, mondjuk pl a Scrabble-t nagyon komolyan tudom venni),  és nekem valóban az okoz örömet, ha van kivel megosztani (kivéve, ha Scrabble, ott több ty betűs szót ismerek, mint ami A magyar helyesírás szabályai szerint létezik… 🙂 és nyilván, amit kapok cserébe, szavakkal nem kifejezhető (akkor ennyit a Scrabble-ről…).
Thomassal is így indultunk neki, ezekkel az opciókkal, hogy a hangulatától függően
– el sem indulunk
– elindulunk, de félúton kiszállunk
– teljesítjük, de szintidőn kívül (volt nálunk érem, hogy ha nem kapnánk emiatt, Thomasnak akkor is legyen)
(- szintidőn belül teljesítjük –> nem igazán volt reális opció)
És hogy ezt nem előre döntjük el, hanem majd az adott pillanatban kell az esetleg addig felállított tervet megváltoztatni. Végül elindultunk, pár száz métert futottunk, majd séta. Utolsónak indultunk, hogy Thomast ne zavarja a tömeg, így nem csoda, hogy elég hamar senkit nem láttunk magunk körül. Próbáltuk rávenni Thomast (az anyukája futott még velünk), hogy fusson kicsit, de pár lépés után újra sétára váltottunk. A kontrollfutó srácot kértük, hogy azért az erdőben ne szedje össze előlünk a szalagokat 😀
Az erdőben sem lett jobb a helyzet, Thomas alapvetően nehezen kezeli az emelkedőket és a lejtőket. Ideális terepfutó-jelölt 🙂  De rendületlenül gyalogolt, talán felfelé könnyebben, lefelé kicsit óvatosabban, ott előfordult, hogy szembefordultam vele és mindkét kezét megfogva lépdeltünk lefelé (igen, hátrafelé is tudok terepfutni, meg minden irányba is). Nagyobb gyökerek, sziklák és lépcsők előtt kicsit gondolkodott, hogyan is oldja meg, de kis biztatásra szinte folyamatosan tudtunk haladni. És így kb. ez volt végig.
Ugyanúgy “audiovizuálisan” narráltam a környezetet és az eseményeket, mintha látássérülttel futottam volna, a frissítőpontnál még szintidőn belül voltunk. A célba végül is futva érkeztünk, és bár pár perccel kicsúsztunk a szintidőből, kaptunk érmet is, ebédet is, többen jöttek oda hozzánk, hogy minden rendben volt-e, kaptunk-e érmet, hogy ment és hogy Thomas milyen ügyes. Ez nekem is nagyon jó érzés volt, hogy figyeltek ránk 🙂 Thomas anyukája sírva borult a nyakamba (örömében, nyilván). És hogy minek örült?
– hogy az időjárási frontra érzékenyen reagáló, rosszul alvó fia elindult élete eddigi leghosszabb és egyben első terepfutó versenyén a két lábán
– hogy türelmesen végigvárta a sort a wc előtt
– hogy elviselte a zenét és a viszonylag sok embert
– hogy nem adta fel útközben
– hogy egyszer térdre esett, de nem akadt ki
– hogy egyszer nagyon megbotlott, de ügyesen visszanyerte az egyensúlyát
– hogy számára nagyon meredek emelkedőkön és lejtőkön gyalogolt rendületlenül
– hogy a frissítésnél hajlandó volt 3 kocka csokit elfogadni tőlem
– hogy mosolyogva futott be a célba
– hogy ülve ette meg az ebédet
Thomas 12 éves autista, értelmi fogyatékos és mozgássérült, 3 évesen még nem tudott járni, most pedig teljesítette élete első terepfutó versenyét.

This entry was posted in beszámoló and tagged , .

Gizionok a Börzsöny Trail-en

Posted on

Népes csapattal vettünk részt a Börzsöny Trail-en, ahol ezúttal támogatott egyesületként egy futónk meghívást kapott Csanyától, amit ezúton is köszönünk!

Eredmények:

L táv
Gerlai Orsi – 4:49:55, beszámoló ITT
Hegedűs Ákos – 4:08:06,

M táv
Ficzere Juli – 3:38:02, beszámoló ITT
Belus Tamás – 2:12:20, 2. hely

S táv
Dobos Erzsi – 1:01:27
Koós Tímea – 1:04:20, beszámoló ITT

Crew
Erős Gábor
Hantosi Zsolt

Dobos Erzsi:
Őszintén szólva nem tudtam mi vár rám, bár az edzőtábor segített egy kicsit ismerkedni a Börzsönnyel. Nagyon keveset futottam még dombon, terepen. Szerencsére sikerült nagyjából kipihenni magam. Kellemesen meglepődtünk, hogy te is ott vagy. Nem tudtuk, hogy jössz, de nagyon sokat számított. Köszönjük!

A közös bemelegítés, ismerkedés segített csökkenteni a versenydrukkot. Kemény menet volt az első 4 km felfelé, sokat kellett gyalogolnom. A lejtmenet ismét egész jól ment. Talán van egy kis érzékem hozzá, ösztönösen érzem hova lesz jó lépni. Fejben nagyon ott kell lenni, egy pillantanyi elbambulás esést hozhat maga után.

Belus Tomi: 
Maradt benne 6-7 perc, de nagyon élveztem!

This entry was posted in beszámoló and tagged , .

Börzsöny Trail – Gerlai Orsi, beszámoló

Posted on

Vegyes érzelmeim voltak a versenyt megelőző hetekben. Eleve nem saját indíttatásból neveztem, hanem főleg azért, mert a futócimbim lemondta a Szimplát, így arra a versenyre nem jutottam el. Számszakilag a Börzsöny Trail nagyon hasonló a Szimplához (táv és szintemelkedés terén), ennek ellenére egész más kép élt róla a fejemben. Sziklák, bozót, sűrű sötét  forró esőerdő, jujjj… és itt persze magunkra vagyunk utalva.
Aztán a közösségi szellem valahogy meghozta a kedvem, és mégis elküldtem a nevezést, és Gabi úgy döntött, hogy a Gizionoktól én leszek a támogatott futó. Nagyon jól jött ez nekem, sok plusz motivációt adott, hiszem egy ilyet nem illik csak úgy ellazázni. A fejemben legalábbis nem.
A felkészülés során  hátráltatott két hétnyi talpi bőnye fájdalom-feszülés-para, amit egy nem a lábamra illő cipő és nem a cipőbe és a lábamra való talpbetét együttesen okozott 13 km alatt. Két 0 km-es  hetem volt így,  erősítésből volt futás helyett heti 3. Aztán óvatosan újra kezdtem a futást. A leghosszabb táv, amit a Börzsöny trailre való készülés alatt futottam, 15 km volt, a többit Gabi szerint majd megoldom rutinból…

A felkészülés része volt még a verseny előtti héten zajló edzőtábor is, ami alatt, bár kímélő programban vettem részt a hétvégi verseny miatt, mégis összekocogtam csütörtökig 41km-t. Meg egy emberes izomlázat Hanka TRX edzése után. Talán mondhatjuk ez alapján, hogy egy unortodox tapering hetet tudtam magam mögött. De inkább az egész versenyfelkészülés az volt (az utóbbi másfél évben nem ehhez szoktam, lássuk be).
A verseny reggelén kicsit késve indultunk, némi városi gyorshajtás után következett az idegőrlő araszolás a 2-es úton. Fél órával rajt előtt sikerült beesnem, rohantam a rajtszámomért, annyira, hogy a tornateremben hátulról nekimentem a Belus Tominak, de rá sem néztem, csak elnézést kértem és mentem volna tovább, amikor rám szóltak, hogy HELLLOOO! És a nagy meglepetés, hogy  tegnapi UTT után Gabi ide is eljött szurkolni nekünk. Nagyon-nagyon megörültem neki és persze a többi Gizionnak is, akik már mind a rajtkapunál vártak.

A rajtszámfelvétel után  felmértem a  tragikus hosszúságú wc-sort, és esélytelennek minősítettem, ennek később sajnos jelentősége lesz…
A célkapu előtt lőttünk egy csapatfotót, Gabi diktálta nekem a bemelegítést (!!!), és pár perc múlva már a rajtban toporogtam, ahol még összefutottam pár kedves ismerőssel.

Ellőtték a rajtot, én pedig rögtön az első projektemen kezdtem dolgozni, még pedig, hogy találjak egy alkalmas bokrot, de erre majdnem 2 km-t kellett várnom. Később, kb 12-13 km-nél sikerült utolérnem azokat a futókat, akiket itt elengedtem. Addig még fel kellett kapaszkodni jó pár emelkedőn. Ezalatt, első 10-15 km-en nem akartam 160-as pulzus fölé menni, próbáltam tartalékolni. A párás melegben ez mérsékelten sikerült csak, de most nagyon szigorú voltam magammal, mert tudtam, hogy így úszhatom meg, hogy az utolsó 10 km nagyon fájjon.

Széles napsütötte rétek és meredek single trackek váltogatták egymást. A saját frissítésem a hátamon vitt vízből, a kulacsaimban levő izóból és gélből állt, próbáltam megelőzni az eléhezést-szomjazást, az első kulacsból hamar meg kellett innom az izót, hogy vizet tölthessek a 12 km-nél levő ponton. Ott még elsöprő gasztroélményben volt részem gyönyörű friss koktélparadicsomok formájában, úristen, de jól esett az a trutyiízű gél meg izó után. Itt ért utol a Belus Tomi is, kiabáltam utána, ahogy elkanyarodott az M táv útvonalára, majd rohantam tovább némi sárban. Következett a hoooossszú mászás a Nagy-Mánára, a felérkezés utáni látvány bőségesen kárpótolt az addig kiállt megpróbáltatásokért. És tényleg volt málna útközben :))

Egyenletes tempóban, megállás nélkül haladtam, előzni is sikerült jó párszor. Sokat kivett belőlem az emelkedő, és a tetején nehéz volt újra futni, de. Azt mondtam magamnak: VAN LÁBAD? van. FÁJ VALAMID? jé, nem. Akkor TOLJAD NEKI, MERT GABI OTT VÁR A CÉLBAN!!! Ez hatott. Többször is.
Egy hosszabb szintben kanyargó lélegzetelállító single track következett, ahol végre tudtam lendületesen futni. Ugyanitt megint velem volt az eltévedők védőszentje: pár lépéssel azután, hogy elnéztem a leágazást, szembejött velem egy fiú, aki már egy ideje a rossz irányba futott és akkor ért vissza. Gyorsan elővettem az itinert és kisütöttük, hogy pár lépésre vagyunk a jó elágazástól, a piros háromszög kezdetétől, ami már a Nagy-Hideg-hegyre vitt. A meredek emelkedőn jött szemben az élmezőny, akik már megjárták a fenti frissítőpontot (23 km), ez elég nagy ösztönzés volt nekem, hogy haladjak és próbáljam tartani a pozíciómat. Le sem tudnám tagadni, hogy a ilyenkor azért bennem is van némi versenyszellem.

A Nagy-Hideg-hegyen a frissítés mellé kunyeráltam még némi naptejet is, és még be is kentek, wow. Rohantam tovább és most végre én voltam az, aki már mehetett LEFELÉ, miközben a többiek még csak most másztak fel… A Nagy-Hideg-hegyről  a gyönyörű piros-kék jelzésű gerincen futottam végig a Csóványosra. Már jártam itt tavasszal, csak az ellenkező irányban. Így arra is fel tudtam készülni lélekben, hogy milyen emelkedő visz majd fel a Csóványosra (25 km). Ezen a végtelen, poros, gyökerekkel benőtt emelkedőn feltűnő volt a hatalmas csönd, még a mászás mellett is felfigyeltem rá: fura volt, sehol egy madár, vagy zümmögő valami, amik amúgy egyből megtaláltak, ha csak egy pillanatra megálltam. De végül mégsem lett vihar, pedig szerencsére borult volt és a szél is fújt mellé, ahogy addig többször is, nagyon hálás voltam érte.
A Csóványosra felérve várt még egy ellenőrző csippantás, és hogy innentől folyamatos 9 km-nyi lefele a célig. (A két évvel ezelőtti Börzsöny Trail S táv útvonala, amin a totális lepukkantságból, két hónap készülés után indultam el, és nagyon jó élmény volt, még akkor is, ha a csúcson véletlenül nem várt minket senki :)))) Tudtam azért, hogy hosszú lesz ez, de újra elővettem a fenti mantrámat, és siettem, nehogy Gabi megunja és hazainduljon, mielőtt beérek. Szép, ritkás erdő, lépcsők, kövek, majd Itt a vége, helló 40 fokos aszfalt a kihalt, néptelen faluban, nagyon röhögtem, hogy ez zsinórban a harmadik verseny, ami nekem idén így végződik. A célban boldog trappolás, kaptam gyönyörű érmet, hidegvizes törölközőt és egy Főnit is a nyakamba, szegényt kicsit összevizeztem.
Hát srácok, ezért nagyon megérte. És az is nagyon boldoggá tett, hogy március óta valahogy áthuzalozták az agyamat, elengedtem a szenvedést futás közben, jött helyette a szemlélődés, meg a boldogság, hogy van lábam és működik.
4:49:55 a hivatalos időm, a női 18/43. helyezést érte.
A képen a következők lehetnek: 1 személy, mosolyog, állás, fa, túra/szabadtéri és természet

This entry was posted in beszámoló and tagged , .