Börzsöny Trail
Börzsöny Trail beszámoló – Sally
Told neki, ne sajnáld 🙂 Írta Gabi az instrukciókba a futás előtt. (Persze írta a szokásos bemelegítést is, amit jellemzően el szoktam lógni), de a Börzsöny trailen ez volt az az instrukció, amit igazából nem fogadtam meg, csak az utolsó szakaszon, a Csóványosról lefelé.
De ne szaladjunk ennyire előre. Vasárnap reggel: család egyik fele útban Balatonra vitorlázni, kisebbik felét kitettem Újpesten a nagyszülőknél, és egyedül indultam el Diósjenő felé.
Éppen hangosan énekelgetem a rádión játszott számokat, amikor csörög a telefonom: Prosec ügyelet: riasztás a lakásban. Szuper hír, főleg, hogy előző héten törtek be a szomszédba.
Pulzus felnyomva, szerencsére lakás nem, így mivel minden oké, még időben odaértem a rajthoz. Kivételesen minden cuccom elő és be volt készítve, így nagyon pakolgatnom sem kellett, rajtra készen voltam a rajt előtt fél órával.
Csurja Gábor személyében találtam is valakit, akivel eltöltöttem az időt… Gábor bőszen bemelegített, kénytelen voltam csatlakozni hozzá. Szóval Gabi örülhet(ne) ha tudná, hogy a bemelegítésem 20 perc ugrabugra és törzs/kar/lábkörzés volt, mert Gabival csak így lehetett dumálni, ha imitálom, amit ő is. Összehoztam a gimnasztikát. Ilyet sem csináltam még, de most jó kislány voltam.
🙂
10-kor pontban rajtoltunk. A kedd esti SZESZ-en való hatalmas esés miatt (amitől kék és zöld voltam, mint akit agyonvertek) óvatos duhaj voltam, és úgy döntöttem, a teljesítés a cél, és hogy 5 órán belül beérjek.Azért is, mert itt még soha nem futottam a hosszú távot, és egyáltalán nem volt fogalmam arról, hogy mit is várhatok. Bár a szinttérképet tanulmányoztam, de még életemben nem voltam sem a Nagy Hideg hegyen, sem a Csóványoson. Egyik oldalról jó, ha ismeretlen pályán mész, mert nem tudod, hogy mit várhatsz, másik oldalról meg ez a baj a már ismert pályákkal, hogy PONTOSAN tudod, hogy mit várhatsz 😀
Nekem semmi sem jó, tudom.
A faluból kifelé egy hosszú aszfaltos szakasszal kezdtünk, amit én soha nem szeretek. Főleg ha folyamatosan emelkedik, és én elérem a 170-es pulzust, és a kutya sem gyalogol, és erre tetőzve még egy fotós is vár az aszfalt végén.
Börzsöny Trail beszámoló – László Vali
Reggel gyors zabkása-gyártás, kulacstöltés és már úton is voltunk. Szokás szerint hátulról indultam, nem siettem sehova. Pályából most nem készültem, csak annyit, hogy két nagy emelkedő lesz.
Baktattunk fel tempósan, viszonylag gyorsan helyreállt a pulzusom, azt figyeltem, annak mentén váltogattam a séta és kocogás között. Egész gyorsan felértünk a nyílt rétre, ami tavaly a hőségriadóban eléggé megviselt, de most csak gyönyörködtem és fotóztam. Utána újabb meredek jött, erre emlékeztem tavalyról, így nem is volt vészes.
Utána hullámzás volt, de ez a rész kicsit összeolvad az emlékezetemben, annyi ugrik be hogy volt néhol sár, csalán (ekkor megnyugodtam, hogy tuti nem tévedtem el, mert ezt a rajtnál előre bejelentettek), aztán egy kellemes hullámzás, ahol egyrészt szép rálátás volt a környező völgyekre, másrészt itt előztem meg Flórát és Erdei Dórit. A frissítő ponton aztán beértek, de én csak gyorsan vizet szereztem, felkaptam sajtot, ropit, olajbogyót és indultam tovább, közben majszoltam.
A második nagy mászásnak lazábban indultam neki, hogy érjen le a kaja, kicsit éreztem, hogy a vízzel tele lett a hasam. Viszonylag barátságos felfele volt ez, mentem-mentem, amikor pulzus engedte, kocogtam is, és végül kiértünk arra a gyönyörű gerincre a magas fűben, ami tavaly óta az emlékezetembe ivódott, és most se csalódtam. 
Utána megint kicsit kiesik mi is volt, de egy kicsit elgyengültem, ettem, Szasza fotózott én meg a karosszékének kényelmére irigykedtem. Aztán egy ponton lefele feléledtem, kicsit jobban erőltettem magam, hogy pörögjenek a lábak. Megláttam magam előtt Domján Dórit, botokkal ment, nagyon jó tempót, rátapadtam és ez húzott és felpörgetett. Aztán mikor megelőztem, kiderült, hogy ő már rövidtávos. Az egy még hátralévő emelkedőn tempós sétával próbáltam ellépni, aztán a lépcsős nekem kellemetlen lefelén előzgettek, de magamhoz képest igyekeztem nem szarakodni a lejtőn, a sár még mindig jobb, mint a száraz alattomosan csúszós por.
A végét egész tűrhetően megpörgettem, a falu hosszú utcáján azért kellett mar az akaraterő, de engedtem a pulzust ős igyekeztem, hátha meglesz a 3:30. A befutón egy hosszútávos a kapu előtt beért, én előre akartam engedni, mert mégiscsak hosszú távos, de nagyon kedvesen nem darált be, noszogatott es együtt csippantottunk.
Balázsék már a füvön pihengettek, én még egy gyors hideg zuhannyal frissültem.
Összességében jó kis verseny volt, több akaraterő kellett hozzá, nem volt olyan végtelen flow, mint Visegrád Trail, de ettől egy kézzelfoghatóbb, valósabb versenyélmény is lett.
Nem bántam meg ezt az impulzus vásárlást:) A pálya nagyon szép, a ritmusára szerintem rá lehet érezni, ehhez a pulzus jó támpont volt. A frissítés egész jól ment, egy ponton eszembe jutott Vincze Zsófi szövege, hogy ez itt nem kívánságműsor, nem azért eszi az ember a gélt, mert kívánja, hanem mert kell, úgyhogy magamhoz képest katonás rendben toltam be a géleket. Tavaly a hőség megborított, de azért idén is párás nyomott levegő volt és sár, szóval az időjárás kicsit segített, de mindemellett ez egy jó mérce volt arra, hogy az edzések beértek.
Börzsöny Trail beszámoló – Demeter Balázs
Na itt tényleg rendesen odatettem magam, bár elkövettem néhány hibát…
Szóval vártam ezt a versenyt. Szeretem a Börzsönyt és már rég jártam arra. Elég magas pulzushatárokat kaptam, rendesen ki is pihentem magam előtte, minden adott volt egy jó versenyhez. Illetve majdnem, mert csütörtökön azért megszabadultam egy bölcsességfogtól, ami mindenképpen megterhelést jelent a szervezetnek. De igazán nem éreztem, hogy bármiben is hátráltatott volna.
Időben odaértünk, szokásos versenypara-wc-kör, melegítés rajt. Na ekkor jöttem rá, hogy szokásommal ellentétben nem írtam “itinert” azaz fogalmam sem volt, hol és milyen hosszú emelkedők várnak, illetve a pulzuslimitnél is csak a teteje volt beállítva az órán, ami a durva emelkedőkre vonatkozott, az “alap”limitet elfelejtettem, de valami 165-167 rémlett, illetve az, hogy jóval magasabb a szokásosnál.
Szerencsére az elején nem kellett túl sokat agyalnom ezen, folyamatosan és keményen emelkedett, miután elhagytuk a falu határát. Ez volt az utolsó olyan emelkedő, ahol csippant az óra, azaz a “külső” pulzuslimiter hamarabb szólt mint a belső. Ahogy csökkent a meredekség, engedtem vissza kicsit a pulzust, persze továbbra is 160 fölött maradt… Valahol a 9. km táján rendesen elmerültem egy pocsolyában, bal lábbal csak bokáig, a jobb térdig süllyedt. Innen gyakorlatilag lábsúllyal mentem, mivel reggel hűvösre készülve vastagabb zoknit vettem, ami igazán jól tartotta a vizet. Ennek a hatása is meglett, nemsokára egyre erőteljesebb lett a beépített pulzuslimiter, azaz érezhetően elkezdtem fáradni, kicsit meg is ijedtem.
Persze sok időm nem maradt az ijedtségre, jött olyan lejtő, hogy azért kellett gyorsan futni, hogy ne csússzak helyette a hátsómon. Aztán egy jó kis patakátkelés, ahol már fel sem merült problémaként, hogy beázhat a cipőm és már ott is termett a frissítőpont. Ott egy kicsit erőre kaptam, ami kellett is a következő hosszú mászáshoz. Valahol a teteje felé volt a mélypont, szerencsére mindig volt valaki a környéken, ami elég motivációt adott, hogy tartsam, illetve emeljem a tempót, no meg a pulzus is mászott lefelé, amit ugye felfelé nem hagyhattam… A tetején szerencsémre egy rendező mondta, hogy innen már lejt. Szerencsére… Illetve a francokat. Saras, meredek, hosszú lefelé, rettenetesen utáltam, már kezdett egy kicsit fájni is itt-ott. Valahol becsatlakoztak a Csóványosról lefelé tartó S-távosok, akiktől meglepve és szomorúan hallottam, hogy az S-en nem volt fent sem cél, sem időmérés. Nagyon sajnáltam a feleségem, aki azon indult. Szerencsére közben fogytak a méterek minden dimenzióban és egy CoffeeRun-os futótárs is biztatott (köszi Csilla), ami sokat segített a rohadt hosszú aszfaltos szakaszon a végén.
A szokásos befutó sprint elmaradt, illetve csak pulzusban volt meg, tempóban kevésbé. Görcshatáron mozgó vádlival, de végül gond nélkül értem be a célba.
