Börzsöny Trail

Egy hétvége krónikája

Posted on

Mikor Magyarországon vagyok, igyekszem úgy alakítani a programomat, hogy minél több gizionnal tudjak találkozni, hiszen a személyes ismeretséget semmi nem tudja pótolni. Ezért szoktunk szervezni pikniket, kislétszámú találkozókat és persze az edzőtáborokat is.
Minden ilyen találkozó más és más, sokat tanulunk egymástól és a legfontosabb, hogy utána mindig hatékonyabb a köztünk lévő kommunikáció, az együttműködés, ami a versenyeken percekben jelentkezik.

A legeslegnagyobb kedvencem, amikor előzetes egyeztetés nélkül sikerül elmennem egy versenyre, és a helyszínen szurkolni. A meglepetés ereje mindig hatványozott:-) 2019-ben volt már egy Nagy Meglepetés Projekt, amikor az UTH minden rajtjánál, a célban, illetve néhány frissítő pontnál is sikerült felbukkannunk, ezzel motiválva a gizionokat az összes távon. Ilyen hasonló meglepetést még a Börzsöny Trailen sikerült végbevinni.

Idén is terveztünk meglepetést, mégpedig egy egész hétvégét, 3 versennyel. Július 26-27., K&H mozdulj! Futófesztivál, Suhanj! 6, és ismét a Börzsöny Trail lett az “áldozat”.

Az akció szombat délután kezdődött a K&H mozdulj! Futófesztiválon, ahol 3 gizion állt rajthoz a 10 km-es távon.
Turcsányi Ildi és Cser Krisztián hatalmas egyéni csúcsokat futottak, Sáringer Zoli pedig hosszú kihagyás után ismét belekóstolt a versenyzés ízébe.
Cser Krisztián 52:47
Turcsányi Ildikó 52:51
Sáringer Zoltán 01:01:59

Éjjel Szigetmonostorra vettük az irányt, ahol éjfélkor rajtolt a Suhanj! 6 órás versenye. A gizionok motivációi igen vegyesek voltak: első ultra, csak egy hosszú edzés, pörgős 10-esek váltásban, és így tovább. A meglepetés jól sikerült, és a verseny is eredményes volt, mindenkinek sikerült elérni a kitűzött célt.

Egyéniek

Parragh Dániel 57,46 km
Varga Réka 56,77 km
Mohai Péter 50,2 km
Váczi Eszter 50,77 km
Mlinárcsik Kriszta 49,87 km
Németh Szilvi 40 km

Váltók
Páros: Gizionok a gáton, 3. helyezés, 61,59 km (Guber Zsu, Kulcsár Judit, és a táv nagy részén babakocsiból besegített Sára:-))
Trió: #cipőposzt 59,123 km (Neubrandt Józsi, Csathó Timi, Cserta Balázs)

Sajnos az eredményhirdetést már nem tudtuk megvárni, mert indulnunk kellett a Börzsöny Trail rajtjába.
Eddigre a meglepetés ereje tompult, mert körbejárt a hír, hogy ott vagyok mindenhol. Mindenhol is. 🙂 De azért nagyon vártak, mert be volt ígérve a hagyományos gizionos pörgetőszer, a klasszik sportszelet. (Én lehet, hogy le vagyok maradva, de hová tűnt a csomagolásról a diszkoszvető???). Az egyéni intsrukciók kiosztása és a 3 táv rajtja után sikerült kimennünk a patak-átkeléshez, ahol már tavaly is szurkoltunk.  Jöttek sorba a gizionok, igyekeztünk mi is fotózni. A célba sikerült időben visszaérni, mindenkit láttunk befutni, sőt Enikőnek és Nikinek én akaszthattam nyakába az érmet (köszi Berzsó!)

Eredmények:
L táv lányok
6. Hankó-Szilvási Niki 4:20:20
9. Répássy-Szabó Enikő 4:27:53
L táv fiúk
5. Belus Tamás 3:15:50
20. Antal Csabi 3:50:55
35. Koren Miki 4:10:34
M táv lányok
8. Gerlai Orsi 2:38:20
43. Táborosi Anikó 3:19:49

Gratulálok mindenkinek, szuper hétvége volt, még sok ilyet nekünk!
#gizionpower

 

 

Börzsöny Trail – Csathó Timi

Posted on

Timi rendhagyó beszámolója, nem annyira a futásról.

Nehéz egy olyan futóversenyről beszámolót írni, ahol gyakorlatilag nem futottam. Amikor guide vagyok, és leginkább az vagyok a versenyeken, sosem a saját magamért futok, hanem azért, hogy akit kísérek, elérje saját célját. Nekem ez attól függetlenül kihívás, hogy épp futok-e vagy sem, hiszen arra, akit guideolok, akkor is ugyanúgy oda kell figyelni, ha futunk és akkor is, ha sétálunk. Akkor is, ha épp látássérült és akkor is, ha mondjuk autista vagy futókocsiban tolom. Ebben nincs különbség.

Minden ember, helyzet és verseny egyedi, és az együtt futásnál is nagyobb feladat ráérezni arra, hogy most épp mi lenne a legjobb számára egy adott helyzetben.  Hiszen a cél egy fogyatékkal élő vagy sérült sportolónál általában nem a győzelem vagy a dobogó, hanem hogy teljesítse, amit kitűzött maga elé és méginkább, hogy élvezze, amit csinál. És ezt akkor is nehéz ki- vagy eltalálni, ha beszél, hát még akkor, ha szavakkal nem is tudja kifejezni magát.
Vajon meddig tart a “helyes” motiváció és hol kezdődik az “erőltetés”, illetve meddig szól ez a kísért személyről és mikortól rólam? Mi a siker mércéje ebben az esetben Thomasnak és mi nekem mint guide? És vajon mi anyukájának? Szerintem tök fontos ezekre a kérdésekre még indulás előtt válaszolni. Arra jutottam, hogy Thomasnak az, hogy ha jól érzi magát, anyukájának az, hogy ha a fiának sikerül teljesíteni a távot, nekem pedig az, ha Thomas-t sikerül kicsit kirángatni a komfortzónájából és kihívások elé állítani (ami egy autistánál talán még izgalmasabb feladat), anyukájának pedig megmutatni, hogy Thomas is változik és fejlődik, mint bármelyik másik gyerek (SPOILER ALERT! Szerintem mindhárom cél teljesült – még ha csak az “én” céljaim voltak is kivetítve a többiekre :))
És hogy mi kell ahhoz, hogy valaki jó guide legyen azon kívül, hogy jobb állóképességgel kell rendelkeznie és tudnia kell gyorsabban futnia, mint a kísérni kívánt futó – vagy legyen elég ereje futni ÉS tolni a futókocsit?  Még tanulom, de szerintem nem árt, ha az illető mindenekelőtt türelmes és rugalmas és talán elsősorban elég alázatos ahhoz, hogy elfogadja, hogy ez most nem róla szól. Sokat gondolkoztam, hogy ez a jó szó-e ide, és hogy én vajon mennyire vagyok alázatos, mert sajnos nem érzem magam kifejezetten annak, de lehet, hogy ha hiányzik a megfelelő mennyiségű alázat, az erős feladattudat is sokat segít – vagy mondjuk a kettő egészséges egyvelege 🙂 Ha úgy fogom fel a guideolást, mint egy olyan feladat, amiben nekem 100%-ot kell nyújtanom, akkor automatikusan következik az, hogy ez a verseny nem rólam szól vagy nem úgy szól rólam, ahogy a többi futóról.
Nyilván nekem könnyebb, mint sok “rendes” futónak, mert sem távolságban, sem tempóban nem tudok amúgy sem nagyot alakítani, meg az igazi versenyszellem is hiányzik belőlem (ok, mondjuk pl a Scrabble-t nagyon komolyan tudom venni),  és nekem valóban az okoz örömet, ha van kivel megosztani (kivéve, ha Scrabble, ott több ty betűs szót ismerek, mint ami A magyar helyesírás szabályai szerint létezik… 🙂 és nyilván, amit kapok cserébe, szavakkal nem kifejezhető (akkor ennyit a Scrabble-ről…).
Thomassal is így indultunk neki, ezekkel az opciókkal, hogy a hangulatától függően
– el sem indulunk
– elindulunk, de félúton kiszállunk
– teljesítjük, de szintidőn kívül (volt nálunk érem, hogy ha nem kapnánk emiatt, Thomasnak akkor is legyen)
(- szintidőn belül teljesítjük –> nem igazán volt reális opció)
És hogy ezt nem előre döntjük el, hanem majd az adott pillanatban kell az esetleg addig felállított tervet megváltoztatni. Végül elindultunk, pár száz métert futottunk, majd séta. Utolsónak indultunk, hogy Thomast ne zavarja a tömeg, így nem csoda, hogy elég hamar senkit nem láttunk magunk körül. Próbáltuk rávenni Thomast (az anyukája futott még velünk), hogy fusson kicsit, de pár lépés után újra sétára váltottunk. A kontrollfutó srácot kértük, hogy azért az erdőben ne szedje össze előlünk a szalagokat 😀
Az erdőben sem lett jobb a helyzet, Thomas alapvetően nehezen kezeli az emelkedőket és a lejtőket. Ideális terepfutó-jelölt 🙂  De rendületlenül gyalogolt, talán felfelé könnyebben, lefelé kicsit óvatosabban, ott előfordult, hogy szembefordultam vele és mindkét kezét megfogva lépdeltünk lefelé (igen, hátrafelé is tudok terepfutni, meg minden irányba is). Nagyobb gyökerek, sziklák és lépcsők előtt kicsit gondolkodott, hogyan is oldja meg, de kis biztatásra szinte folyamatosan tudtunk haladni. És így kb. ez volt végig.
Ugyanúgy “audiovizuálisan” narráltam a környezetet és az eseményeket, mintha látássérülttel futottam volna, a frissítőpontnál még szintidőn belül voltunk. A célba végül is futva érkeztünk, és bár pár perccel kicsúsztunk a szintidőből, kaptunk érmet is, ebédet is, többen jöttek oda hozzánk, hogy minden rendben volt-e, kaptunk-e érmet, hogy ment és hogy Thomas milyen ügyes. Ez nekem is nagyon jó érzés volt, hogy figyeltek ránk 🙂 Thomas anyukája sírva borult a nyakamba (örömében, nyilván). És hogy minek örült?
– hogy az időjárási frontra érzékenyen reagáló, rosszul alvó fia elindult élete eddigi leghosszabb és egyben első terepfutó versenyén a két lábán
– hogy türelmesen végigvárta a sort a wc előtt
– hogy elviselte a zenét és a viszonylag sok embert
– hogy nem adta fel útközben
– hogy egyszer térdre esett, de nem akadt ki
– hogy egyszer nagyon megbotlott, de ügyesen visszanyerte az egyensúlyát
– hogy számára nagyon meredek emelkedőkön és lejtőkön gyalogolt rendületlenül
– hogy a frissítésnél hajlandó volt 3 kocka csokit elfogadni tőlem
– hogy mosolyogva futott be a célba
– hogy ülve ette meg az ebédet
Thomas 12 éves autista, értelmi fogyatékos és mozgássérült, 3 évesen még nem tudott járni, most pedig teljesítette élete első terepfutó versenyét.

Gizionok a Börzsöny Trail-en

Posted on

Népes csapattal vettünk részt a Börzsöny Trail-en, ahol ezúttal támogatott egyesületként egy futónk meghívást kapott Csanyától, amit ezúton is köszönünk!

Eredmények:

L táv
Gerlai Orsi – 4:49:55, beszámoló ITT
Hegedűs Ákos – 4:08:06,

M táv
Ficzere Juli – 3:38:02, beszámoló ITT
Belus Tamás – 2:12:20, 2. hely

S táv
Dobos Erzsi – 1:01:27
Koós Tímea – 1:04:20, beszámoló ITT

Crew
Erős Gábor
Hantosi Zsolt

Dobos Erzsi:
Őszintén szólva nem tudtam mi vár rám, bár az edzőtábor segített egy kicsit ismerkedni a Börzsönnyel. Nagyon keveset futottam még dombon, terepen. Szerencsére sikerült nagyjából kipihenni magam. Kellemesen meglepődtünk, hogy te is ott vagy. Nem tudtuk, hogy jössz, de nagyon sokat számított. Köszönjük!

A közös bemelegítés, ismerkedés segített csökkenteni a versenydrukkot. Kemény menet volt az első 4 km felfelé, sokat kellett gyalogolnom. A lejtmenet ismét egész jól ment. Talán van egy kis érzékem hozzá, ösztönösen érzem hova lesz jó lépni. Fejben nagyon ott kell lenni, egy pillantanyi elbambulás esést hozhat maga után.

Belus Tomi: 
Maradt benne 6-7 perc, de nagyon élveztem!