Latest Event Updates

Belgrád, 24 óra versenybeszámoló – Veress Béla

Posted on

Március elejéhez képest – leérkezve Belgrádba – máris meglepett a meleg. 21 C fok volt a verseny előtti napon és tűzött a nap. Miközben itthon 12-14 fokok voltak és csak hosszúban edzettem. A pálya útvonala az gyönyörű volt, egy kis szigeten bringa és gyalogutak keresztezték egymást. Mellettünk a Duna holtága és csodálatos kilátás a városra. Átvettük a rajtszámokat és – ami meglepett, hogy – utána karon fogott egy fiatal orvosi gárda és bevittek orvosi sátorba vizsgálatra. És mértek nálam egy 220/110-es vérnyomást, amire azt mondták, hogy nem állhatok rajthoz másnap, ha rajtuk múlik. Ledöbbentem. Gondolkodtam hogy akkor most szédülnöm kellene, vagy fájnia kellene a fejemnek, vagy kómában lenni, stb. ilyen magas vérnyomás esetén. Na ekkor szerintem tényleg felment a vérnyomásom és tört angolsággal “küldtem” el a francba őket. “Jó ,akkor holnap reggel a rajt előtt újból megnézzük” közölték erre. Aztán kiderült,hogy a többieknél is magas volt a vérnyomás (10 futóból 9-nél). Volt egy futó (pont az a román srác aki első lett), akihez mentőt akartak hívni:-) Másnap reggel nem keveredtem be a dokik elé, sőt senki nem ment be az orvosi sátorba a futók közül:-)

Elrajtoltunk. A teljes mezőny egyszerre indult (50km, 100km, 6h, 12h, 24h). Reggel 8 kor volt a rajt, aminek örültem, mert nem kellett belefutni egy másik nappalba túlzottan. Aztán jött a feketeleves. A pálya 50%-a egy turisták, kutyát sétáltatók, görkorizók, babakocsit toló emberek által használt gyalogút volt. Ráadásul éttermek előtt vitt el. Mi azt hittük előző nap,hogy azt majd szalaggal elkerítik a futók részére. Hát nem . Ez a gyalogút már pusztán az átlagemberektől tele volt dél környékére. Hihetetlenül zsúfolt volt. Kerülgetnünk és lökdösődnünk kellett. Hihetetlen volt, hogy egy 6 órás OB-t és egy 24 órás OB-t ráengednek egy biztosítatlan pályára. A szerbeknél ezek szerint mégis. A sétálgató embereket sem érdekelt különösebben, hogy oldalra húzódjanak legalább. Nem. Teljesen közömbösen nézték, hogy bokatörő mutatványokkal szlalomoztunk köztük.

A futás számomra az első 8-10 órában szinte zökkenőmentesen ment. Nem volt holtpontom, rendesen ettem-ittam. Egyedül a nagyon erős napsütés zavart, mert tényleg annyira “égetett”, hogy le is égett az arcom.
Aztán kora estére letisztult a gyalogút is és lehetett haladni. Lefújták a 6h-t aztán a 12h-t és már csak a 24 órás mezőny maradt a pályán. Én nem néztem semmi eredményt, azt sem tudtam, hogy hány kilim van. Csak daráltam. Ráadásul a chipes időmérés is kezdetleges volt és nem volt külső monitor, amin láttam volna magamat. Csak futottam bele a vak világba:-)

13-14. óra között kezdtem belassulni, visszalassulni 6:10 közelire. Egyszer sem álltam meg. Sétálni is legfeljebb 30 m-t, amíg frissítettem. A 16-19. óra között volt a legrosszabb. 6:30 és 6:50 közötti kiliket tudtam menni. Már szinte csak 4 óra volt hátra a versenyből és matekozni kezdtem. Ha nem szedem össze magam akkor nem lesz meg a “B” szint sem, legfeljebb 200 km körül teljesítek. De nem ezért jöttem. Eszembe jutott az a közel fél év, amit edzettem, készültem erre a versenyre. Az a sok belefektetett energia. Akkor összeszorított fogakkal, gélekkel, kávészemekkel elkezdtem futni. Először csak 5:30-akkal aztán 2 órán keresztül 5:00 – 5:10-ekkel daráltam.

Szörnyen fájt. De felülírtam az agyamat, mert tudtam, hogy ha most nem sikerül, akkor utána sokkal rosszabb lesz. Rám tapadtak a román futók és le sem akartak szakadni rólam, mivel tudták, hogy közel vagyok az ő bajnokjelöltjükhöz. Így telt el az utolsó 2-3 óra. Aztán amikor utoljára kimentem a chipszőnyegről (vége előtt 7 perccel) megkönnyebbültem. Akkor már csak szabadon gördültem és visszagondoltam arra az utolsó kb. 4 órányi sprintre. Megvan. Megcsináltam azt amiért jöttem.

1. Daniel Trusca 231,72 km
2. Veress Béla 229,72 km
3. Zahorán János 211,71 km

Eredmények

Reklámok

Hokások

Posted on

A Raven “Ő is Hokában fut” sorozatában több Gizion is feltűnik.
Kellemes olvasgatást:-)

Páll Attila “-athosz-“

Elek-Belus Fruzsina

Belus Tamás

Poór Péter

Berta László

Valentin napi Gizion-párok futásai

Posted on


Hanka és Milán

Böbe és Isti

Orsi és Balázs

Livi és Krisztián

Viki és Laci

Ági és Tomi

És a frissítés sem maradhat el:-)

Bükki Kilátások Hard – Belus Tomi beszámoló

Posted on

Bükki Hard – avagy lassan megtanulhatnám már ezt a pályát…

“Ácsorog, eltéved, telefonálgat. Ez az Tomi, nyomjad!” (Neubrandt József)

Úgy tűnik ez a védjegyem a Hardon. Tavaly Noszvajba mentem le Felsőtárkány helyett, idén kétszer is megmásztam az Istállós-kőt. De volt egy nagy különbség. A tavalyi bakim a verseny legvégén történt, gyakorlatilag az utolsó helyen, ahol el lehetett kavarni. Az idei viszont a 66 km-es verseny elején, úgyhogy volt bőven idő megrágni és lenyelni a sz@rt, és újra elkezdeni rendesen csinálni azt, amiért jöttem. Futni.

Nagyon szeretem ezt a versenyt. A pályát, a Bükköt, Imarót és az egész szívvel lélekkel dolgozó csapatot. Látszik, hogy akik szervezik, egy térképpel, egy iránytűvel meg egy pár tornacipővel kezdték a futást. És ez jó. (nem mintha nem szeretném a grandiózusabb versenyeket a maguk profi külsőségeivel, nekem jöhet az is, sőt) 7.30-kor volt a rajt, a csípős hideg elől a legtöbben bemenekültünk a Látogatóközpontba. Jöttek a sárcok-lányok, tisztára mintha én hívtam volna meg őket, szinte mindenkit ismertem, úgyhogy sikerült jól eldumálnom az időt ahelyett, hogy bemelegítettem volna rendesen meg elmegyek mosdóba. Aztán lesétáltunk a rajtba együtt, mint egy nagy család. Misi még elköszönt, mondván ma már úgysem találkozunk (mintha ki is nevettem volna emiatt 😀 ), Imre mondott pár szót, aztán a szokásos katonás rajtjelére elindultunk. A rajtban körbenézve látszott, hogy a Milata Patriknál nincs ma jobb futó a pályán, de az is, hogy utána lehetünk vagy tízen, akik közül a jobb napot kifogók lesznek majd elől. Én próbáltam menni a Patrikkal egy darabig, hát ez nem ment sokáig. 2-3 km után szépen otthagyott minket Madarász Ferivel és a Kormos Kriszitánnal (Feri előttem, Krisztián picit lemaradva) Erős volt a tempó, nyomtuk mint a bolondok, lassan el is tűntek mögöttünk az üldözők. A rajtban még vacilláltam, hogy elég lesz-e a póló+karszár szett, és itt már áldottam magam, hogy nem vettem fel valami vastagabbat a zsák alá, teljesen komfortosan éreztem magam, pedig csak egy réteg,  a Compressport Rocket  SS mezem volt rajtam. Itt még jó volt a pálya, néhol mély picit, de jég itt még egyáltalán nem volt. Az első gélt már 3 km-nél megettem, muszáj volt, mert a frissítésem mintha nem erre a tempóra lett volna kigondolva. Az első 12km tulajdonképpen egy hosszú jól futható emelkedő, fel egészen az Őr-kő házig. Itt egyikünk sem frissített, nyomtuk tovább izomból, és a nagy igyekezetben sikerült is a Szilvásvárad felé vezető hurkon a rossz irányba továbbmennünk.

Krisztián később elmondta, hogy furcsállta is, hogy még mindig felfelé kellett mennünk, de mivel ott voltak a szalagok (persze, hogy ott voltak, hiszen itt kellett majd visszajönnie a mezőnynek Istállós felől) és a tracken is rajta voltunk (persze hogy rajta voltunk, hiszen ez is az útvonal része lesz) ezért zavartan bár, de mentünk tovább. Nehéz jeges részek jöttek, csúszkáltunk rendesen. Aztán mire rájöttünk, hogy nem jó helyen vagyunk már késő volt visszafordulni, közelebb volt az Istállós-kőről leereszkedni a szilvásváradi ellenőrző pontra, mint visszamenni egészen az Őr-kő házig. Elkeseredtem. Nem hittem el, hogy már megint ez van. Ugyanaz a tehetetlen érzés, pedig tényleg jól mentünk harcban a dobogós helyekért. Ez van, ha a futó még annyira sem képes, hogy átfussa az itinert a legalább a rajt előtt. Ameddig nem lett GPS-es kütyüm, órákat bírtam nézegetni és tanulni a térképen az útvonalat meg a jelzéseket. Ma csak felrakom a track-et és kész. Persze a szintrajzot megtanulom, felkészülök a frissítőpontokból, de pl a jelzéseket és a jelzésváltásokat már nem figyelem. Ez hiba, amin dolgozni fogok…

A teljes bejegyzés Fruzsi oldalán >>>

Bislett50 – Pataki-Bíró Zsolt

Posted on

92.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Ennyi kört kellett futnom ebben az alagútban, de nevezhetnénk akár atombunkernek is, ahhoz, hogy az 50 km összejöjjön.

Tudtam, izgalmas kihívás előtt állok. Biztos voltam benne, behúzom az 50-et. Arra is számítottam, hogy 35 után fájni fog a combom. Csak egyel nem számoltam, hogy a 60. körnél még mindig több mint 30 van hátra, holott már a 30. körben is az járt a fejemben, hogy ez kuuuuurrrva uncsi…

Emberkísérlet. A javából. A kérdés: meddig tudsz egy ingerszegény, zárt térben az adott feladatra koncentrálni, míg igazából teljesen elveszel, mind térben mind időben?


kb 300 induló két csoportra bontva.

Meglepetésként ért, mikor tudatosult bennem, hogy hiába nyomkodom az órám, a tér egy nagyon fontos fizikai tulajdonságát -azaz a hosszát- itt és ma, ezen a versenyen nem tudom majd mérni…Mondom Ok. figyeld a pulzus és relax. első 5 kili 150-en. Itt még fejben egyben vagy, nem lehet gond…de a pulzusom kb. 145-170 között mindenhol volt csak épp nem 150-en…nem találtam a helyem, éreztem, hogy haladok, de nem fogytak a kövek a lábam alól, csak az piros padló meg a fehér csík…Kb. ez az 5 kilométer kellett ahhoz, hogy felfedezzem az időmérő után felállított kb. 80 cm átmérőjű TV-t amin az épp aktuális köridőm volt látható, és amin kb. 20-ad magaddal együtt jelent meg minden infó…ami azt jelentette, hogy kb. 1 egész másodpercem se volt arra, hogy leolvassam, melyik körben vagyok…gyorsan taktikát váltottam és a pulzus mellett elkezdtem figyelni a körök számát, hogy legalább tudjam mikor kell frissíteni…10-20-30-40 csak ez jár a fejemben, még öt kör és frissíts! Első gebasz valahol a 30. körnél ért. Meg kellett állnom pisilni…nem tudom miért? Soha de soha nem jön rám az inger ilyen rövid távon…na a combom szépen be is állt amíg a dolgomat végeztem. Egy «élmény» volt visszatérni a pályára. Na de mindegy, ittam gyorsan és nosza. Még 10 kör és frissíts…
46 km Bemondták a nevem. (Na jó csak majdnem, de a norvégok eléggé küzdenek a Zs-hangzóval) Szóval 46. még pont ugyanennyi van hátra. Itt, kicsit örültem, de még jobban betojtam. Még 46…na jó csak 4 és ihatsz. Jujjj basszus ittál 40-nél? Nem tudom. Nem emlékszem. De nem érzem, rohadt szomjas vagyok. Igen, itt elvesztettem a kontrollt, éreztem, hogy nem vagyok ura a helyzetnek, és, hogy ez így nem fasza. Okké 50. frissítés! Maratoni időmérés: 3:40…nem voltam valami boldog…itt szopok egy alagútban, ahol se hó, se jég, se lejtő…és csak 3:40-es maraton…hát Zsolti ez elég foss… na mindegy, nem a maratonért jöttél (amúgy kicsit igen) ide, még 4 kör és már csak 12 van hátra… 8 kili auto-pilot, még kétszer frissítesz és vége. Hopp elfutottál a monitor mellett… sztem 85 volt rajta, na majd a kövi körben… na itt a monitor…83. f@szom. még kilenc kör. 90. A bemondó megpróbálkozik a nevemmel megint… Okké legyen négyes felé, csak szabaduljunk már meg egymástól…neki is és nekem is csak könnyebb lesz… 91. Jé itt is bemondta, de csak a vezetéknevem. 92. Vége.

Maradt két gél a dobozomban, ergó tuti elszámoltam a frissítést valahol. Ennek ellenére nem éheztem el ami pozitív. 4:30-on belül bejöttem ergó Gabi egy mágus-látnok. (az elvárt célidő 4:30 volt – Gabi) 30 után se kép se hang, 35 után visszaesett a teljesítmény és a pulzus is 145 körülre az addigi 158-ról.
Úgy innék egy doboz sört, ami egyértelmű jele annak, hogy élek, de este fél 8 van, és 6-ig árulnak alkoholt a boltok…

A versenyt egyébként 3:09-cel nyerte Eirik Gundersen.

Eredmények

Extrem Burgenland – Veress Béla, Poór Péter

Posted on

A Gizionok csapatát Veress Béla és Poór Peti képviselte az Extrem Burgenland kb 110 km-es távján.
Egyikőjük sem szószátyár típus, így most különleges alkalom, hogy két beszámolót olvashatunk tőlük.
Eredményeik:
Béla 11:34
Peti 11:36 (tavalyihoz képest 54 perc javítás!)

Béla:
A Fertő tó kör -érzésre- jól ment 🙂 A korai kelés és a csúszkálós kezdés nem esett túl jól. Aztán ahogy felkelt a nap “megszállt az ihlet” 🙂 Balázs, akivel kezdtem, lemaradt interjúzni én pedig egyedül mentem tovább.
Nehezített a kb. 6kg-os hátizsákom. Aztán ráengedték a több száz túrázót a “pályára” és úgy a közepe távtól már annyira telített volt a bringaút teljes szélességében, hogy a futók csak mellettük az árokparton tudtak futni. Ez a “verseny” 7 évvel ezelőtt alig 300 fővel indult és mostanra már közel 5000 ember, túrázó volt a pályán. Iszonyatosan nagy tumultus lett, ami elvette a kedvem a jövő évi indulástól.
Az is rossz volt, hogy frissítőpontokon be kellett állnom a tömegbe, ez is hosszú perceket vett el az időmből. Persze ez nem verseny és nem is futás ez túra. Ezt a szervezők hangoztatták is, így nem volt elsőbbsége annak aki futva teljesített.
70-80 km környékén volt egy kisebb fejre állásom a frissítés miatt. Elfogyott a szénsavasom és én ilyenkor mástól -mint pl. mentes víz- hányok. De nem volt más, ezért azt ittam és így mentem tovább. A kajával is rosszul gazdálkodtam és kellett egy kis idő mire kijöttem ebből a gödörből. De az utolsó 10-15 kilire összeszedtem magam és az utolsó 2 km-t 5 percesen belülre meg is tudtam futni és jól is esett.
A végén semmi fizikális problémám nem volt. Semmi nem fájt. Ha a frissítést jobban csinálom akkor tudtam volna tovább is futni. Összességében jól esett és meglepően jól ment, azt az egy holtpontot leszámítva. Itt éreztem tényleg az elmúlt hetek, hónapok  edzéseinek eredményét. Nem emlékszem, hogy mikor tudtam utoljára ilyen dinamikusan, egyenletesen,összeszedetten futni. Köszönöm!! 🙂

Peti:

Eljött a várva várt nap…nagyon vártam ezt a futást, mert kíváncsi voltam, hogy hol tartunk, hogy milyen állapotban vagyok.
Kíváncsi voltam, hogy az étkezésen is sokat változtatva miként fog jó irányba menni (segíteni)?!
Kíváncsi voltam miként térül meg az a “sok” beletett munka, a nyújtás, a hengerezés, nem egyoldalú terhelés, túrázás, hegymászás, túrasí…
Miként erősödtem mentálisan…
A futás hete nem úgy alakult, hogy szerettem volna. Voltak gondok, problémák, de azért csak péntek lett…
A jól megszokott hajnali fél 2-kor szólt az ébresztő, frissen kipattantam az ágyból, semmi gondom nem volt. Gyors reggelizés, és indultunk is.
Odaérve átvettem a rajtcsomagot, és sok időm nem volt gondolkodni, mert gyorsan telt az idő.
Rajt:
Gabi azt kérte, hogy az első 20 km 153 legyen a max pulzus. Ezt nagyon könnyedén tudtam tartani, jól esett a futás, haladtam is elég jól, minden rendben volt. Régebbiekhez képest annyit változtattam, hogy az első fél óra után elkezdtem enni, inni. Hidegnek hideg volt, de az elején még hátszelünk volt, ezért ebből semmit nem éreztünk, de tudtam, hogy ez meg fog változni. 20 km 2 órán belül meg is lett. Kezdtem felvenni a ritmust, de tudtam, hogy most is okosan kell menni, mert valahol jönni fog a pulzus megemelkedés, tartottam tőle. Nekem ezen a futáson 52 km-ig a legnehezebb, amikor átérünk az osztrák részre.
42 km 4 és fél óra alatt lett meg. Tudtam innen jön egy nehezebb szakasz…
Elérkeztünk az 52. km-hez. Túlságosan is jó volt minden. Haladtam, ettem, ittam, FÓKUSZÁLTAM!!!!….
Feléhez érve már látszódott , hogy nagyon sok a futó, de valami csoda miatt, elkezdtem előzgetni az embereket. Közben azért voltak harcok. Harcok, amiket most a futótársak harcoltak meg, nem én. Jó volt látni külső szemmel, hogy szenvedtem én is már így. 70 körül amikor elértünk a hosszú egyenesekhez, ott nagyon sok ember panaszkodott, hogy hideg van, nincs értelme… Valóban volt kihívás. Jeges utak, kemény északi szél, ami pillanatok alatt átfújt minden ruházaton. Minden lépést meg kellett gondolni, mert plusz energiák mentek el. Itt voltak páran akik bosszankodtak, harcoltak… LÁTTAM hogy nem azzal foglalkoznak amivel kellene, a feladat az az, hogy körbe kell érni. Akárhogyan, de körbe kell érni, és azt a sok energiát, amit másra pazaroltak azt átvinni a futásba. Átkapcsolni mint egy gép. Én mentem a saját tempómat, más nem érdekelt.
Ezen a futáson nem az volt a terv, hogy menjek egy jobb időt. Az nem volt reális, az időjárás miatt, de olyan 84 km környékén végigvizsgáltam magam, hogy milyen állapotban vagyok. (Első 42 km 4 :30 belül, második 42 km 4:30 belül) Nagyon jó érzés járta át a testemet, és azon gondolkoztam, hogy a végét kicsit meg kellene nyomni, hogy összejöjjön az a PB. Kíváncsi voltam van bennem még tartalék a maradék 25 km-re. Ekkor már a pulzusom olyan 160-165 körül volt, éreztem nincs nagy baj, ezt simán tudom vinni. 100 km 10:37 alatt lett meg. Ez nagyon feldobott, mert tudtam, hogy jobb időt fogok menni, csak a kérdés az volt, hogy mennyivel. A hátralévő 10 km-t már jól ismertem, itt már nagy baj nem lehet, ha lesz is, akkor is mindenképp befogok érni. Közben Béla feljött rám, és odabökte hogy “na mi van futni jöttünk” ?! És elkezdtem menni vele…egyre csak gyorsított, és gyorsított. 108.km 5:31 ezrek  109.km 5:32 ezrek és így értem célba.

Ez egy amolyan spirituális örömfutás volt. Még a mai napig próbálom a kirakót összerakni, hogy miként lehetett ez…ez a csoda. Nem volt nagy holtpont. Nem voltak nehézségek. Nem volt az az érzés, amikor a vége felé már úgy várja az ember a végét. Annyira megfogott a dolog, hogy nem vártam, hogy vége legyen. Rossz volt áthaladni a célkapun, mert tudtam ezzel vége lesz ennek az állapotnak. És ez a belső út, valaminek a kezdete…Valami elkezdődött ami már több mint a futás. Valami amire még nem találom a szavakat.