Latest Event Updates

Pécs-Harkány – Ablonczy Eta, beszámoló

Posted on

Beszámolót? ÉN? Pécs-Harkányról?

Ahhoz, hogy ennek valami értelme, értéke legyen nagyon vissza kell mennem az időben. Egészen a kezdetekig, amikoris nagy lendületben lévén először beszéltem Gabival az Ironman-terveimről. Azóta is az a terv. Csakhogy a felkészülés csak akkor működik, ha rendszeresség van, ha nincs fájdalom, nincs betegség, nincs sérülés. Nekem ez a futás dolog egy óriási hullámvasút…van, amikor iszonyatosan lendületben vagyok, száguldok mint a vasúti kocsi lejtőn lefelé… Aztán történik valami, és vánszorgós-, nyögvenyelős felkapaszkodás következik. Nem tudom Főni számolja-e hányszor kezdtük újra kb 5 km-től építeni a félmaratont… a tempót, a mindent.

Most újra ott vagyunk, (mert nem vagyok benne soha egyedül) hogy a félmaratont lefutom. Hol így hol úgy, de tudom, hogy bírom.  Igazából is most Pécs-Harkány nem egy célverseny volt, csak egy hosszú edzés…. NEM RÖHÖG! NEKEM HOSSZÚ! MÉG!

Pécs- Harkány

Az én kis edzőfutásom. Pécsre jártam egyetemre, imádom város! Harkány amilyen pici olyan kis kedves, nyüzsgő település! Ami meg közte van…. Azt most ismertem meg: )

Némi előzmény: Tavaly szeptemberben, immár sokadjára kezdtem szinte megint 0-ról a futást. 7 km-t is nyögve-nyelősen tudtam csak lekocogni (pedig előtte volt már 2 órán belüli fm-om), és én újra le akartam futni azt a 21-t! novemberben Siófokon sikerült is, egy elfogadható jó tempót mennem, 2.04 lett) : ) De miért ne lehetne az a 2.04 inkább kevesebb mint 2.00?  Szóval elhatároztuk, hogy ez a terv Vivicittára. Ez a Pécs-Harkány pedig adta magát egy jó kis élménynek, edzésnek, nosztalgiának, romantikus hétvégének, bulinak.

NNA. tehát Pécs: szombaton leérkeztünk Zolimmal kis egyetemvárosunkba, ahol nem sok minden változott azon kívül, hogy szinte egy kocsma sincs már meg a régi „törzshelyeinkből”. Nade mindegyis, mert haverok azért vannak, szállás, vendéglátás 5 csillagos.

Vasárnap reggel (9 : ) ) készülődöm már, reggeli pocakban, fuvar is akadt a csarnokig ahol a rajtközpont volt. Itt találkozom a budaörsi Török Benjamin Foresttel, a Prisznyák Gabival, a pécsi decásokkal, a veszprémi decásokkal, szóval beszélgetés, ez-az , aztán elválunk. Nyilván ők más tempót mennek. Ők tempót mennek, én csak távot szeretnék. Megállás nélkül. Séta nélkül. Arról csak a helyszínen kaptam belsős infót, hogy a frissítés kevés lesz valószínű. //némi szerencse folytán volt nálam plusz víz… (az utolsó pillanatban lemerült a hallókészülék-elemem, így  a vonatlekésést kockáztatva hazarohantunk még utolsó pillanatban elemért , és azzal a lendülettel kaptam fel a futósmellényemet is). // szóval nem gondoltam, készültem túl a dolgot, de ott voltam.

Beálltam leghátra. Talán utolsóként hagytam el a rajtvonalat. Így nem lassítok senkit, így van kit utolérni. Az első 5 km szépen alattomosan emelkedik, de lehet haladni. A városban szurkolnak az emberek, itt még integetés, mosolygás van… aztán jön egy pici lejtő, majd 8-nál újra jön 700 m erős felfelé, és hopp ott egy váltópont! (tea volt a frissítés) Ha ez megvan akkor kb. 19, 5 km-ig szintben marad a táj.

A 14. km-nél rá is untam arra hogy csak a saját hülye gondolataimat hallgatom, és sétálás közben megkerestem a zene-fülesemet. Nektek ez egyszerű, mert csak beteszed a pici bigyót aztán hadd szóljon, nekem viszont először ki kell vennem a nagy bumszli készüléket a fülemből, el kell tenni rendesen, hogy ne sérüljön meg, majd jöhet a kis zenefüles, meg a spotify : ) Ezzel elvoltam egy 500 méteren keresztül, kikerestem a Gabi-Mixet és ez át is lendített a holtpontomon… Lényegében eseménytelen lenne maga a verseny, ha nem csak a fél sáv lenne lezárva. Így egy kicsit UB-s hangulata lesz a dolognak. Ahol váltópont van, ott besűrűsödnek az autók és a futók, aztán újra hígul, és újra tömörödik. Ez 3x ismétlődik. 3x lehet egyénileg kiszállni kényelmesen, mert onnan a buszok bevisznek a célba. (rajtszám =ingyenes harkányi fürdőbelépő) De aki nem adja fel 19,5 előtt, az meg kösse fel a gatyát, mert ott jön egy 1 km -es szakasz dombra fel.

NA itt kell a gatya! én felnéztem, és úgy döntöttem, hogy én lány vagyok szoknyával, úgyhogy lehet gyalogolni az elején… aztán mikor az a maradék emberke, akiket még Pécsen előzgettem vala volt, elkezdtek mind mind elémkerülni, akkor azért előjött valami abból, hogy nem szeretnék én lenni az utolsó.  Aztán valahol 21 kilinél járva előkerült egy csajszi, aki váltóbottal futott, friss volt a mozgása, és pont jól jött ki ritmusra a lépése… elkezdtem felvenni a ritmusát… aztán persze el is tűnt, (mert hiába a lépésritmus egyforma, ha lépéshosszom fele akkora : ))   

De ez a lendület már bevitt engem is.  Még előztem párat. Jött nyilván szemben olyan is aki már a fürdőt is megunta és ment haza, de abban a pillanatban a ”hajrá”-ra csak egy mosollyal feleltem, aztán ott is volt a célkapu. Hosszúnak tűnt közben, pedig nem az. Nem voltam, nem vagyok elégedett mert volt séta, volt holtpont, és simán végig lehetett volna ezt tolni gyorsabban egyenletesebben is. De akkor, és ott ez ilyen lett. A célfotó pont olyan lett, mint maga a futás. Elfogadható… Most már tudom, hogy készüljek rá. Pécset szeretem, Harkány szép. a célfotó béna, tehát mindenképp vissza kell még mennem.  
Remélem nem egyedül, hanem csoportképre megyünk : )

Bologna Marathon – Huszti György, beszámoló

Posted on

Amikor 4 hónappal ezelőtt az első maratonom után írtam a beszámolót és röviden azzal kezdtem, hogy életem legcsodálatosabb eseménye volt, akkor még nem gondoltam volna, hogy ezt az érzést felül lehet múlni, nem is kicsit, nagyon. Az októberi maraton utáni káosz, ami a lelki és érzelmi világomat jellemezte, nem akart hetekig szűnni, ráadásul a novemberi versenyen a félmaratont féltávnál majdnem elengedtem, majd decemberben szerencsére gyökeresen megváltozott minden. Jött egy terepverseny, a Budai trail, ami visszahozott olyat, amit rég éreztem. Egy jól sikerült Gizionos karácsonyi bulin el is dőlt, hogy 2 és fél hónap múlva újabb maratont fogok futni. Bolognában. Ez nekem kellett, mint egy falat kenyér, mert vágytam a 30 km feletti távokra edzésen is.

Jött az év végi Velencei-tó kör, majd a januári és a februári edzések, ahol meglepetésemre jóval erősebb tempók jöttek az alapjárati pulzushoz, mint korábban, ami hirtelen érte az izomzatomat és muszáj volt célirányosan a jelentkező gyenge pontokat kezelni. A hétvégi futásokhoz direkt kerestem a nehezítő körülményeket, megvártam az erős szelet, futottam 15 cm-es hóban, szakadó esőben is. Az edzések közepette kerestem az ideális cipőt is, hiszen már az első maratonon érezhető jelentősége volt a cipő és a zokni választásnak. Végül az utolsó pillanatban egy olyan cipőre esett a választásom, amit nem teszteltem 26 km feletti távon. Merész döntés volt.

Soha nem voltam Bolognában, de még csak Olaszországban sem. Imádok vezetni, ezért nem volt kérdés, hogy autóval utazom. Két nappal a verseny előtt, pénteken átvettük a rajtcsomagot. Csodálatos városba érkeztem, már az első séta alkalmával orrvérzésig bámészkodtam, szinte azonnal beégett a retinámba a látvány. Közlekedési infrastruktúra tervező mérnökként árgus szemekkel figyeltem a közlekedést is. Bár az előre eltervezett hétfői borkóstolóig meg akartam állni, hogy bort is igyak, de lehetetlen volt kitartani, hiszen gyakorlatilag minden étteremben mindenki kivétel nélkül bort ivott. Nem bántam meg, nem tudom megmondani, hogy valaha ittam volna ennyire finom vörösbort. A szombat reggeli átmozgató, felpörgető futin már igazi versenylázban égtem, iszonyatosan jól esett minden pillanata a gyönyörű napsütéses, ám csípős hideg időben. A vasárnapi verseny előtti két nap hozott közel 25 km sétát is, rengeteg szemet gyönyörködtető látványt és egy döntést, hogy újrakezdem az olaszt, hiszen ez a nyelv zene füleimnek. Scusi sinori, ragazzi, parmeggiano, proscihutto, borchetto, lavorate, giocate és megannyi szó, ami a dallamot, az ütemet adta gondolataimnak. Nem véletlen, hogy a befutó érem hangjegyeket ábrázol. Annyira csodás.

A versenyközpontot a Piazza Maggiore-n állították fel. Álom helyszín, gyönyörű épületekkel, igazi találkozó pont. Egyrészt Gabitól, másrészt egy angol nyelvű walking tour-on rengeteg történelmi ismeretet szívtam magamba. Iszonyatosan jó érzés volt gondolatban több száz évet visszarepülni az időben, majd egyszer csak egy híres boltív alatt a sarokba lettem állítva. Erről a boltívről azt kell tudni, hogy ha két ember beáll a boltív két oszlopához, akkor a falnak beszélve lehet kommunikálni. A sarokban arccal a falnak állva jött is a hang, Gabitól. 3:44:00.

Az edzések alapján, valamint kiindulva az októberi maratoni eredményemből optimális esetben 5:30-as átlag tempóval 3:53:00-as időben reménykedtem. Eddig a percig. Hogy teher lett a vállamon? Nem. De innentől kezdve tudtam, hogy a befektetett edzésmunka csak úgy tud érvényesülni, ha minden apró részletet a helyére teszek. Legyen az frissítés, étkezés, pihenés, alvás, de legfőképp fejben kell ott lenni, hogy a részleteket a megfelelő helyre tegyem.

A verseny előtti éjszaka nyugodt volt, 6-7 órát sikerült aludni, ez mindenféleképpen jó jel volt. Magammal vittem a bevált reggeli alapanyagokat. Szerencsére a pénteken és szombaton elfogyasztott olasz kaja a lehető legjobban hatott a szervezetemre. Gyönyörű napsütés. Indulás a versenyközpontba 2,5 km séta. Apropó a séta. A városnéző 25 km után bevallom picit aggódtam, de mégis úgy voltam vele, hogy mindent úgy csináltam, ahogy elő volt írva, semmit sem bűnöztem, így nem lehet ez probléma. Csodálatos érzés volt a rajtzónába állni, nagy meglepetésemre semmi izgalom, csupán az általad megsúgott célidő járt az agyamban. Az órára feltöltöttem az intelmeket, a pulzustartományokat. Az első 25 km-t mentális okokból két részre szedtem. Egy 15 és egy 10 km-es szakaszra. A verseny útvonalát előre kielemeztem, tudtam, hogy a verseny nem az utolsó 4 km-en fog eldőlni, mivel a teljes táv emelkedőjének a nagy része erre a szakaszra esett. Elindult a mezőny. Több, mint 9 km-en át tekeregtünk a belváros szűk és még szűkebb utcáin az árkádok között. Azért itt nagyon nehéz volt a saját tempóban haladni, hiszen elég rendesen tele volt akadállyal és sokszor torlódott a mezőny. Végig futottunk a szebbnél szebb, híresebbnél híresebb utcákon, épületek előtt, ahol előző két nap sétáltunk. Csodálatos volt. DE mindeközben figyeltem az órámat is. A célidőhöz 5:18-as átlagtempót kellett volna diktálni végig. Az első 15 km-t még alapjárati pulzus mellett 5:08-as tempóval futottam, majd kezdte éreztetni a hatását a hirtelen ~10 fokot emelkedő hőmérséklet, a tűző napsütés. Elkezdtem lassulni, kockáztatnom kellett, nem vártam meg a 25-km-t muszáj volt már a 16. km-től emelnem a pulzust arra, amit a 25 km utánra beszéltünk meg. A kockáztatásnak meg is lett az eredménye, elkezdtem jobban fáradni a kelleténél, féltávnál annyira el is kalandoztak a gondolataim ez miatt, hogy a szakadozó mezőben nem is figyeltem, hogy majd hol választják szét a 30 km-es mezőnyt a maratoni távon indulóktól. Itt bepánikoltam, mert körülöttem nem láttam már maratonistát. Szerencsére fejemben volt a térkép és a város ezen részét pont felismertem, mivel a közelben volt a szállás, így megnyugodtam, hogy jó úton haladok. Pedig már elővettem a telefonomat, hogy közöljem a rossz hírt, eltévedtem. Aztán egyszer csak jött egy hangüzenet, meghallgatni ugyan nem tudtam, de jól esett, hogy gondolnak rám, szorítanak értem. Erőre kaptam és pikk pakk beértem a célba. Haha. Ha ez ilyen könnyű lett volna, nem lenne ez a beszámoló. Még 17 km volt hátra, a frissítés nagyon jól ment egy másodperces megállás nem volt, 5 km-ként fürdeni kellett viszont, mert egyre melegebb volt. Ha a fáradás nem lett volna elég mentálisan, akkor az útvonal ezen szakaszának érdektelensége tett rá egy lapáttal. Na de ahogy említettem az elején, a szakmai ártalom előjött és elkezdtem a közlekedési létesítményeket elemezgetni. Érzésre gyorsan pörögtek a km-ek, de amikor az órámra néztem nem ezt láttam. A számok alapján tudtam, hogy 30-tól gyorsulnom kellene ahhoz, hogy 3:44 legyen, de így is 3-4 ütéssel feljebb futottam a tervezettnél, nem mertem még többet kockáztatni, hiszen a legnehezebb része az utolsó 6 km volt. Egyre több sétáló embert láttam. Fura, de ez nekem erőt adott a végére, mert tudtam, hogy erre a maratonra teljesen fel voltam készülve fizikálisan. Az utolsó km-en fülig érő szájjal futottam. Büszkeséggel töltött el, hogy itt és így futhattam 38 km után már nem néztem az órám, csak próbáltam tolni amennyire lehetett az emelkedőn tolni. Amikor megpillantottam a Porta Magna della Basilica di San Petronio épület falát hihetetlen boldogság töltött el.

Megcsináltam! Már csak pár 100 m van hátra, szurkoló tömeg a pálya mindkét oldalán és ami még bennem volt elkezdtem kiadni, jött az a rész, amikor repülőzünk edzésen. Ugye megvan mindenkinek. Csak most nem 8 km után volt a repülő, ja és most végig feltett kézzel és fülig érő szájjal futottam. Célba érést követően persze az örömkönnyek nem maradhattak el. Az órámra néztem, 3:46:20 (hivatalos idő 3:46:29) 5:22 avg pace. Úristen, mit mondok a Gabinak, hogy nem lett 3:44:00. Egyetlen egy pici apró darabka hiányzott. Visszanézve minden részletet az utolsó 6 km-en 100-120 sec ment el, de nem lehet erre fogni, hiszen erre készültem. De meglesz legközelebb, aminek meg kell. Hiszek benne, hiszek abban, amit és ahogy csinálunk. Valaki úgy gondolja, hogy neki ez „too much”, de nekem nem, nekem ez ad magabiztosságot, erőt, hitet. A „futás maga az ütem”. Ma adom hozzá a zenét is, mixelek egy jót. #dilemmamix

A versenyre hoztam magammal 1 liter isot kulacsban. Frissítések közötti üzemanyagot ez biztosította. A frissítőpontokon víz és banán volt. A 0,5 literes palackos frissítés tökéletesnek bizonyult. Nem kellett megállni, lehetett rendesen inni és fürödni. Budapesten ugyanúgy szemetelt a tömeg a szar poharas frissítéssel, csak ahhoz meg kellett állni, értékes időt veszítve.

Egy óriási ölelés és köszönet jár neked, hiszen ezt a csodás hétvégét te hoztad nekem össze. Köszönöm a felkészítést, az utolsó pillanatos sarokba állítást és súgást, talán ennél jobban most nem lehetett volna összerakni az apró részleteket. Köszönöm azt a sok beszélgetést is, amivel azt gondolom, hogy megerősítettél abban, amiben én is hiszek és bízhatsz abban, hogy továbbra is alázatos, precíz munkát végezve szeretnék szárnyaid alatt további sikereket elérni, lehetőség szerint minél hosszabb ideig.

Ugyan most örülök, hogy belekerül a rendszerbe némi változatosság a rendszerbe a terepverseny miatt (picit elhamarkodottan neveztem, de már mindegy :D), de továbbra is szépen lépegetnék előre, szeretnék még maratont futni az idén, meg akarom tartani a hétvégi hosszúkat, hiszen ezek a futások, amiken igazán jól érzem magam.

2023-as célok

Posted on

Megugorjuk 🙂