Latest Event Updates

Februári kemény napok:-)

Posted on Updated on

Hétvégén a Gizionoknál a lányok állták a sarat.

Petneházi Ildi Thaiföldön versenyzett a Phuket Night Run 5 kilméteres távján, ahol 33 perces eredményével a korosztályos első helyet sikerült megszereznie.

Karlovitz-Thurnherr Zsófi duplázott, szombaton délelőtt a Szerelmes Füred 7 km-en állt rajthoz, amit 34:55 alatt teljesített, majd este a Tajga Trail 17 kilométeres távját futott 2:15 alatt.

Nagy Kriszta A Tajga Trailen 1:48 alatt ért célba.

 

Cseke Betti a WadkanZ 19 km-es távját választotta, élete első terepversenyét teljesítve ezzel 2:35 alatt:
“- Iszonyú kemény menet volt. Vastag sár, hó és b.szott sok emelkedő. Igazi kihívás volt nekem, aki sosem futok terepen. 10-11 km után kezdtem igazán élvezni. 😀  Tuti hogy még fogok terepezni, terápiás a lelkemnek.”

 

Gratulálok mindenkinek!

 

Időközben a téli edzőtábort is megejtettük, bőszen tologattuk a határokat, így tuningolva fel az alapozást.

Néhány kép a kemény munkáról:-)

 

Gabi Gizibé Barát fényképe.

Forró csoki 

Rita Malkus fényképe.

Mexikói, már megint

Gabi Gizibé Barát fényképe.

Bázis

 

és hogy futós kép is legyen legalább a csapat egyik feléről:
Gabi Gizibé Barát fényképe.

Reklámok

Extrém Burgenland beszámoló – Poór Péter

Posted on Updated on

Szerettem volna egy jó versenyt futni, mivel az elmúlt időszakban nem mindig felém hajlott a mérleg. Így volt ez a mostani verseny előtt is, elkaptam valami vírust, kételkedtem, és kérdéses volt, hogy indulni tudok-e. Na de ne szaladjunk ennyire előre….
Sok feladat volt amit meg kellett oldani. Egyrészt nem reális, hogy elinduljak a 2017 es UB-n. Ezt beláttam, és elfogadtam. Utána kárpótolásként indultam a Füredi 24 óráson, ami kudarc volt. Valami volt a testemmel, nem akart aznap futni, a gyomrom nem akart működni. Végig hánytam verseny felét, és folyamatosan jártam a WC-re. Ezt nehezebb volt megemészteni…Jöttek a szokásos kérdések, talán nem is vagyok idevaló, talán nincs „tehetségem hozzá” stb…Gabival beszéltünk többször is erről, és nagy nehezen elfogadtam, túltettem magamat rajta.
És volt még egy dolog, a frissítés. A legelején úgy nézett ki, hogy működik a maltodextrin, meg hozzá hasonló űrkaják, de minden 3-4 óra futás felett hasmenésem volt tőle. Gondoltam akkor visszatérünk a természetes anyagokhoz….

A verseny: Gabival megbeszéltük, hogy egy jó hosszú edzőversenyek fogjam fel. Semmi komoly tétje nem volt, mint végigmenni, nem vagyok csúcsformában az alapozás kellős közepén. Zsírból végig tolni De azért volt tétje, a frissítést megnézni működik-e élesben.
Eljött a nagy nap, pénteken 2 kor szólt az ébresztő, hogy ideje kikelni az ágyból…ma se lesz könnyű napunk címszóval.

3 kor indultunk Oggau településre, ahol a rajtvolt . Éppen, hogy csak odaértünk, gyorsan átvettem a nevezési csomagomat, összepakoltam a motyómat, csináltunk egy képet, és már el is sütötték a rajtpisztolyt. Sok időm nem volt átgondolni amit ilyenkor az ember átszokott, de gondoltam majd lesz időm a futás alatt. 3000 ember megindult, és én a utolsók között voltam. Nehezen tudtam haladni, 7-8 km után lehetett normálisan futni, mert addig előzgettem a túrázókat. 159 max pulzus volt engedélyezve, és arra törekedtem, hogy 150 körül mozogjon, a tempót nem is figyeltem, és nem is érdekelt.

Kísérőmmel 6-7 km-enként találkoztam (persze voltak 13 km szakaszok is) ott gyorsan odaadta a kulacsokat, és ettem 3-4 kanál krumpli püré +banán összepépesítve,+ megsózva.
Ugrok egy nagyot, mert különösebb problémám nem volt. 40. km-nél voltunk Sarrod településen, mondtam a kísérőmnek, hogy itt minden ki fog derülni, hogy milyen állapotban vagyok. Szinte nem éreztem, hogy futottam eddig. Lábaim könnyedén mentek, folyamatosan ittam, ettem, só tabit kapkodtam be, élveztem a futást, a tájat.
Viszonyításképp, voltam itt már úgy, hogy úgy éreztem magam, mintha egy úthenger ment volna át rajtam.
50 km után értünk át Ausztriába , gondoltam hamarosan meglesz a fele. Nem foglalkoztam semmivel, csak arra kértem a segítőmet, hogy amikor találkozunk, mindig mondja meg következő pont mikor lesz, és azt fogom várni. Itt meg kell jegyezni, nem gondoltam bele a felénél, hogy jajj még 60 km van stb…
Szépen teltek a kilométerek, semmi holtpont, energiám van, kedvem is van, még közbe vissza is kellett fognom magamat, mert gyorsítottam közben, működni látszott a frissítés is.
A Suunto-ra elfelejtettem rátölteni, és 10 óra 16 percnél 89. km-nél lemerült. Gondoltam innentől megyek érzésre, így is volt. 93. km-nél jött egy kisebb holtpont szerűség. Itt már belegyalogoltam párszor, de különösebb dolog nem történt. Ez a rész 6-7 km-ig tartott, utána ismét futottam szinte folyamatosan. Persze nem voltam gyors, de jó volt a mozgásom, nem estem szét, stabil voltam.
105 km…innen tudtam hogy még egy település van és ott van a cél. A kísérőm elém jött bringával, és mondta még mennyi van hátra. Még 3 km-2km-1km, majd jobbra fordulunk, és ott van a cél. Ott van a vége. Amiért megérte csinálni, az az utolsó 10 másodperc. Eufórikus állapot…12 óra 35 perc. 
Zárásként…Köszönöm a sok szurkolást, hogy gondoltatok rám Gizionok.  Soha ilyen könnyedén nem futottam még ultrát, főleg nem 100 km-t.

Tanmese az alázatról… – Nagy Locusta Kriszta

Posted on

Legyen 28k könnyű terepfutás.
Egész héten ezen logisztikáztam, hogy fog ez időben összejönni, de végülis max 3,5-4óra (muhahha).

A Halmi-erdő, azért kevéssé terep, nézzünk valami terepebbet. Mondjuk legyen a Túrafüggő30 tt útvonala, egy apró rövidítéssel nem akartam sokat ráhúzni. Késve indultam, így tuti lesz egy kis lámpázás, nekem meg csak gyertyalángom van. Az Álló-rétig már alakult egy elképzelés a talajviszonyokról, latyak, hó, alatta mély sár, valószínűleg lesz ezzel még bajom. A forrásig lefelé a vályú két oldalán pattogtam, hátha nem csúszok el, nem ázok be (muhahha). A bringaút végülis egész jól járható, csak csúszik mint a fene, és emelkedik, de alattomosan ám.

Pap-rét. Nem állok jól időben, és már elég sok km belement, hogy lesz ez 28, és még a Visegrádi-kapu is odébb… Felcsavarodom a kékre, itt van pár nyom a single tracken, mégis kicsúszok a porhóban és majdnem leszánkázok az Urak asztala oldalról, kicsit berotty. Még csak az kéne, és hűl az idő, de gyönyörűek a havas hegyek körbe, tanítanak. Türelem… Elérek a pihenőbe, szétnézek, öltözök, nyakamba a gyertyaláng. Néhány helyen még a kéket is keresni kell, meglepő. Megvan a Visegrádi-kapu, fordító, lecsorgok a K+-ra, és tudom már mi hiányzott.:D erdészeti gépek legyalulták az utat, ami alapból laza, latyakos, süllyed.

Hát nyami. Egy ideig még tudom kezelni a helyzetet, aztán a József-forrásnál a zöld sávra áttérve huppsz elsüllyedek térdig, és benne marad a cipőm a sárban.
Lendületből továbblépek, majd kiugrom kihalászom a cipőt. Lábmosás a hóban és visszatuszkolom a lábamra. Hitetlenkedek, hogy ilyen nincs. Aztán minden igyekezem ellenére a jelenet megismétlődik. Hisztizni volna kedvem tocsogok, szegény cipőcském affene… csak épp nem segít rajtam. Ereszkedés a patakba, ide már csak 1-2 vadnyom vezet le. Vizesebb nem leszek, de tele van fával mászóka, ugri-bugri. Gyökkettővel haladok, mégis túlmegyek a Z kiemelkedésén, de semmi járhatót nem láttam. Sebaj, akkor nekiesek a partfalnak toronyiránt, bár kérdéses megtart-e. Belevágom a lábam, és kapaszkodom foggal körömmel, néha hason csúszok. Utólag visszagondolva nagyon röhögök. Már majdnem felérek, amikor észreveszem, hogy a gps sehol. Neeee… kiesett mikor hason csúsztam.

Neeee… ledobta az agyam a láncot. Kinyomom az órát 24km-nél, és átteszem túrázásra. Innentől a túlélésre játszom, és a gps-ért megmentő akcióba indulok, hason visszacsúszok a patakba. Ott vár rám a hó tetején. Nagyon örülök.:) és ismét kimászok a patakból. Már csak a Vörös-kő emelkedője vár rám. Szűz hó, egyetlen őz nyoma mutatja az utat. Mikor legutóbb erre jártam, akkor is nehéz volt, most kőkemény. 4km/h-val megyek felfelé 155ös pulzussal. Taposom a havat, felfelé vastagodik, bőven boka felett, nagyobb mint a Bükkben ez meglepő.

Majdnem fenn, aztán a Hétvályús-felé… hát ezt hagyjuk is.:S végre itt az esőház…. alig hiszem el, és 28k megvan. De még vissza kell érjek a Faluházba… lassú ereszkedés, csúszik, jeges, saras, latyakos mit érdekel engem már… ez a szerpentin se kedvenc így lefele, fel nem veszem már a láncot… lecsúszok slitty slutty piroson le Meteor-forrás slutty falu széle slitty emberek merednek rám slutty buszmegálló slitty Faluház. Hát ez is megvolt.
Tanmese volt ez nekem a javából…

Gizionos aranyköpések

Posted on Updated on

A legvidámabb barakk ismét jelentkezik, jó szórakozást!

“A hét kicsit több lett összességében, mint a kiírt, de csak a lassúakból toltam rá (a 13 az 17 lett), meg kicsit átvariáltam a napokat”

“7 km váltogató. Az első km-en megálltam a banknál pénzt felvenni”

“A szombati edzés kicsit másképp sikerült mint a terv, időben hosszabb lett, km-ben kevesebb, szintben több. A pulzus meg az emelkedőkhöz igazodott.”

“Hahahaha, tudom, hogy megpróbáltál kinyírni, de bibibááá, nem sikerült :)Az összes edzést megcsináltam és még élek 🙂 🙂 :)”

“A mai futásom emlékére szeretnék egy szobrot magamról a Margitszigeten. Ember nincs, aki -1 fokos hidegre, és a hétfői munka utánra halasztja a hosszú futását. Ultráztam, mert ultra sz*pás volt az egész, amúgy 17 km”

“Egész nap el akartam menni futni, de először havazott, utána olvadt, aztán sötét lett, majd késő.”

“Tegnap keresgéltem merre nem csúszik, de nem találtam. Ház körül kis köröcske, megvan a 6k épp ott ahol akartam a Temető előtt 😉 ÉMÁSZ-os villanyszerelők nagy kocsival épp rám látnak vagy 4-en. Sebaj csapassuk! Megyek fel-le, a 4. után már az összes szerelő az ablakban, és bambul rám.:D nem zavartatom magam, egyszer csak meglesz a 10. A 6. után kezdem érezni, hogy ennek a fele sem tréfa, pulzus már nem megy vissza, és hol van még a vége. A 8. után… lassan az életemért küzdök, és néha kikapar a láb a jégen… a villanyosok szemében félelem és rettegés:D én haldoklom.”

“Egyhangú szavazással az év legszarabb futása. Bokáig érő latyakban csúszkáltam végig az egészet, ennél többet nem akarok róla beszélni.”

” A csúszós úton1 km-en előadtam egy rövid részletet a Hattyúk tava urbánus verziójából.”

“A nyújtás, egyre jobban megy, már szó szerint nem kell szemüveg, hogy lássam a padlón a port olyan közel van! :)”

“Hol felette hol alatta voltam. Nehéz volt tartani. Össze vissza pittyegett szerencsétlen óra. Nem volt türelmem hozzá. Másfél kili után elkezdtem sprintelni mint az állat, “na most csipogjál **%!+** !”.”

„A temetőnél futottam. Egészen szürreális élmény, ahogy zakatol a szívem, és a ködből felsejlik a Feltámadunk felirat a bejárat felett és én ott a kapuban zihálok.”

„Teljesítettem a pihenőhetet, ügyes voltam és fegyelmezett, nem rohantam, mint szoktam. Néha úgy érzem magam, mint egy rossz kutya, minden mellettem elhaladó biciklis után akarok menni, ha más futóval találkozom, akkor le akarom hagyni őket. De legalább nem ugatom meg egyiket sem.”

“A terhelést úgy növeltem, ahogy írtad, de 2 hét alatt elfogyasztottam a 3 heti edzéstervet.”

„Gondoltam összerakom a jövő évi futó naptárat, de kijött a Volt fesztivál, a Nova Rock, a Firenze Rock is a lineup-al. Plusz Ozzy és a Guns is Európai turnéra indul. Itt feladtam.”

„A gyógytornász még mindig szadista. Befizettem újabb 10 erősítő edzésre nála.”

„A max. 143 kicsit elcsúszott, remélem nincs harag…(158-ra…)”

„Az első kettő lett a lendületes, főleg azért mert későn vettem észre, hogy km/h helyett mérföld/h-ban kell megadni a sebességet.”

„Eggyel kevesebb kaját vittem magammal, mert elfelejtettem, hogy felszippantottam a keddi edzés után…”

„Csütörtökön csináltam meg a hosszút, akkor sem úgy, ahogy kérted. Tudom, én se szeretem, ha valaki egészen egyértelmű utasításokat nem képes betartani.”

„A mai edzésen azon gondolkodtam, hogy hogyan írjam le a múlt heti ámokfutásomat úgy, hogy annyira ne verje ki a biztosítékot. Felmerült bennem az is, hogy elsunnyogom, mintha minden a terv szerint ment volna, de egyrészt utálok kamuzni, másrészt kit is akarok átverni… szóval ha nem vagy valami jó kedvedben, akkor légyszi ugord a következő sorokat.”

„Mellette volt még bringa, regeneráló futás, úszás a strandon (ugye kigyúrt felsőtesttel, de lassan, rózsás úszósapkában.”

„Elvittem a csopimellényt a fél literes betétekkel egy hosszúra és basszus, nem tudom honnantól kezdődik a C kosár, de menet közben újraértékeltem mindent, amit eddig a női futásról gondoltam. Jártak a kulacsok jobbra, balra, meg mindenhova és a végére majd leszakadt a hátam. Különösen pikáns volt, hogy a saját szilikon betéteimet kellett nyomkodnom ahhoz, hogy inni tudjak.”

„Most az a rész jön, ami téged gondolom nem nagyon érdekel, a magyarázkodás ”

“A 2. gyors km után pedig majdnem elbőgtem magam kínomban. – Csak azért nem tettem, mert nem kaptam rendesen levegőt.. ”

„A kutya elég értetlenül nézett, hogy miért kell egyszer lóhalálában vágtatni (persze ezt szigorúan magamhoz képest mondom ;-)), máskor meg egyhelyben ácsorogni”

„Bár voltak távok, amikre nagy szemekkel néztem, de mikor lefutottam őket mindig az járt az eszembe, hogy te nyugodt voltál, amikor leírtad.”

„Az erős szakaszról elfelejtkeztem. Futás közben gondoltam is, hogy megnézem telefonon az emailed, de tartottam tőle, hátha írtál benne valami gyakorlatot, ezért nem tettem.”

“Rettenetesen sajnáltam magam, nehogy elolvadjak az esőtől, ezért teremben futottam. Elhasználtam két futópadot (az első kb 10K-nál kiállt hibaüzenetre) és 10 fő után nem számoltam, hány ember dőlt ki mellőlem.”

„Még élek. Lehet hogy csodálkozol is.”

„Az elmúlt két hétből két olyan emlékem is van, hogy este felöltözök futócuccba, és reggel abban ébredek. De anélkül, hogy futottam volna.”

„Úgy érzem, hogy egész jól rendbe jött a bal térdem is, most már csak akkor érzek feszülést, ha leguggolok, ill. ha csavarodik, ezért mellőzöm pl. a piruettet.”

„A hosszú szenvedősre sikeredett, nem tudtam egyáltalán tartani a pulzust. Persze az se segített hogy a pulzuspántot fűzőnek használtam, és csodálkoztam, hogy miért nem kapok levegőt és hogy miért lilul a fejem.”

„13 km-nek indult, de amikor kiléptem az épületből és vízszintesen csapta az esőt a szél, azonnal rájöttem, hogy alulöltöztem a projektet, és nem éreztem magamban a Hankát hozzá, úgyhogy csináltam inkább egy gyors ötöst belőle.”

„Az órán csak a pulzusomat néztem, hogy ne legyen magas. Persze ha ránézek, egyből felmegy 5-öt.”

„Nem fogok menni ultratávra, csak max. 50-55 km-ig.”

„A pénteki feladatos alatt az jutott eszembe, hogy eddig mi olyan jóban voltunk, én tökre bírlak téged, és úgy érzem, te most már engem ki akarsz nyírni… Nem baj, nem hagyom magam…”

„Azt hiszem, az utolsó, 16 km/h-s dombnál nem csak a saját, hanem a futógép komfortzónájának a legvégső határát is elértem! ”

“Átlag pulzus 130, de ez itt nem pontos, mert maxnak 235-öt mért.. Nem kaptam szívrohamot közben, csak összeakadt a pánt a melltartómmal.”

Családi edzés – pillanatképek ❤

“6 km-ből két rolleres gyerekkel egyfajta futókirándulás lett a kiserdőben, gyorsabb-lassabb részekkel, megállással, amikor terméseket kellett gyűjteni”
“A repülőkből 7 db lett meg, egy db rolleres nyúl alkalmazása mellett, ami rengeteget gyorsított rajtam.”
” Tegnap a biciklis futótárs alkalmazás perecelt egy hatalmasat, így haza kellett menni”
“Fagyasztott borsóval a lábamon aludtam el, a férjem szedte le rólam. A legdurvább, hogy meg sem lepődött.”

 

Belus Fruzsi – évértékelő

Posted on

2017 az elfogadás éve volt, 2018 a törekvésé lesz

Már régóta szerettem volna írni egy értékelőt a tavalyi évről, de egészen idáig nem sikerült időt szakítani rá: decemberben vagy otthon pörögtem a családom körül, vagy a munkahelyen húztam az igát, és a karácsony előtti teendők is rendesen megterheltek. Aztán egyszer csak eljött a várva-várt karácsony, ami nálunk mindig nagy csinnadrattával jár. Egyfelől a kicsi gyerekeink életkorukból fakadóan nagy rajongói ennek az ünnepnek, mi pedig komoly gasztronómiai köröket futunk a párommal (műgonddal megkomponált menüsor, hozzá illő borválogatásokkal, és  fejedelmi pezsgőkkel. Idén sem volt ez másként, csak megfejeltük azzal, hogy a szüleim és anyósom is nálunk töltötték a Szentestét, így aztán tényleg volt mi után nézni.

A legjobb családi képünk avagy “Fiú fúróval”

Közvetlenül az ünnepek után pedig egészen egyszerűen jó volt együtt punnyadni, és noha az edzéseket rendben megcsináltam, de írni már nem volt kedvem. Ahogy eljött az újév, jött vele az ilyenkor szokásos január eleji letargia, ami köszönhető annak a szomorú ténynek hogy véget ért a szabadságunk és vissza kell térni a szorgos hétköznapok nem éppen felemelő világába. Persze hamar túltettem magam ezen a kis krízisen, és újból bizakodva tekintek a jövőbe, hisz rengeteg dolgot lehet ám várni. Na de ne ugorjunk ennyire előre…

Először az elmúlt évre térnék ki pár bekezdés erejéig, aztán szólok az idei tervekről is. A múlt évem tulajdonképpen a gyerekszülést követő munkába történő visszatérésről és az ebből fakadó problémák megoldásáról szólt. Összesen három és fél évet töltöttem itthon, ezalatt szültem két csemetét, és mire már észbe kaptam, már újra a munkahelyen találtam magam. Nem tagadom, hogy volt egy olyan bő fél évem, mikor megbántam, hogy ilyen hamar visszatértem, pedig számos indok alátámasztotta a döntésemet. Az elmúlt év ugyanakkor arról is szólt, hogy megbékéltem ezzel a választással és már nem agyalok a mi-lett-volna-ha dolgokon. Szerintem alapvetően nehéz kisgyerekes anyaként újra 8 órás munkába állni, pláne ha a gyerekek miatt még éjszakázni is kell. Meg is szenvedtük a párommal a múlt évet rendesen, de túl lehet élni. Na de hogyan lehet mindebbe belepasszírozni a futást? Ezt is megoldottam, végtelen kreativitással, mások ötleteinek hasznosítása révén, és azt hiszen kiválóra vizsgáztam. Legalábbis önfegyelemből biztosan. Sajnos néha túl is hajszoltam magam, aminek megfizettem az árát, de szépen kikecmeregtem ebből a gödörből is a párom segítségével. Az elmúlt év nagy eredményeként azt könyvelem el, hogy sikerült a család-munka-futás hármasát kellően harmonikusan összehangolni, és a kényes egyensúlyt megtartani. Néha ide-oda billent a mérleg nyelve, de nem voltak nagy kilengések alapvetően. Viszont a futás kapcsán az igazi motiváció valahogyan mégis hiányzott. Kis Mirkó születését követő egy évben valahogyan jobban akartam bizonyítani magamnak, és egy kicsit másoknak is. Tavaly ez nem volt meg bennem, megcsináltam mindent, ahogy kellett, de egy plusz löket hiányzott, mivel erre már nem maradt mozgósítható kapacitás. Amit tulajdonképpen egyáltalán nem bánok, ez a szép ebben az egészben, hogy ahogy változik az életünk, a futás helye is változik, néha egy kicsit ilyen, néha meg homlokegyenest másmilyen, de ez nem jelenti azt, hogy jobb vagy rosszabb, hanem egyszerűen más.

Az alapozásom egyébként egészen jól sikerült, szorgalmasan csináltam a Barát Gabi, az edzőm által küldött edzéseket, aztán a március végi Vértes Terepmaraton úgy lettem ötödik, hogy azért még jócskán lett volna bennem, de nem kicsit éheztem el köszönhetően a rakoncátlankodó gyomromnak. Sajnos az első félévre betervezett célversenyemet, a Mátrabérc Trail-t olyan időpontra halasztották, hogy így legnagyobb bánatomra nem tudtam részt venni rajta. De ott volt a Kaptárkövek Trail 13 km-es távja, amin sikerült egy harmadik helyet megcsípni, a június eleji Szentendre Trail-en pedig hozzávetőlegesen 10 perccel 7 órán belül értem be, ami azért  valljuk be őszintén eléggé feldobott. Ahhoz képest hogy nyáron nem szeretek versenyezni, a Suhanj 6! órás versenyre mégis rá tudtak beszélni, jól is tettem hogy elmentem, mert 64 km lefutásával a harmadik helyen vágtattam be. A Wizzair félmaraton letoltunk a Váczi Eszter Quartettel egy derekas váltót, önmagában hatalmas megtiszteltetés futni két olyan zenei géniusszal, mint amilyen Eszter és Iván. A Wadkanz Trail biatorbágyi futamán az L távon az előkelő második helyet csíptem meg, aztán jött a Piros 85, ami egyértelműen a hab volt a tavalyi évi tortán. Annyira fantasztikusan jól éltem meg éltem első közép távú terepultráját, hogy ez egyértelműen az edzőm tervező munkáját dicsérte. Az év végére a dolgaim is kisimultak, így a decemberi Budai Trail-re tulajdonképpen öröm-futni mentünk, bár azért odatettük magunkat derekasan.

Tesómmal és édesanyámmal a Vértes Terepmaratonon

A Kaptárkövek Trail dobogósai

A kicsikkel a Szentendre Trail céljában

A Suhanj! 6 órás után feszítünk Gabival, az edzőmmel és a testvéremmel

Váczi Eszterrel és Gátos Ivánnal

A Wadkanz Trail biatorbágyi futamán 

a Piros 85-ön 10 óra 20 perc futás után

Tovább a teljes blogbejegyzéshez >>

Tarcal-Tokaj Extreme Trail – Belus Tamás

Posted on Updated on

ELŐZMÉNYEK
Az október végi Piros85 egyértelműen az év legjobban sikerült versenye volt. Tökéletes lett a tempó, rendben mentek a frissítések, és a helyezéssel is maximálisan elégedett voltam (13. lettem, pedig nagyon erős volta a mezőny, mert az idén a Piros volt a Terepultra Országos Bajnoki futam is.) A verseny azért megkövetelte a maga áldozatát. Az utolsó 25 km erős lejtőit nem bírta a jobb combomban az IT-szalag, emiatt bő 1 hónapig alig tudtam edzeni. Nagyon azért nem bánkódtam, mert a szezonnak tulajdonképpen vége volt már, így különösebb veszteség és a visszatérést sürgető nyomás nélkül tudtam végigjárni a gyógyulás útját (ultrahangos kezelések, sok gyógymasszázs, rengeteg hengerezés és nyújtás, a terhelés fokozatos növelése). A sérülés miatt ki kellett hagynom a december eleji Budai Trailt, bár már óvatosan futhattam ekkor, de a december 30-i Tarcal-Tokaj Extreme Trail (21 km, +800 méter szintemelkedés) indulásomról még nem tettem le. A Tokaji-hegy (ahogy a Kopasz-hegyet mindenki ismeri) az abszolút hazai pályám, ez a hegy van a legközelebb Nyíregyházához, és minden megvan rajta ami egy terepfutó álma: technikás lejtők és emelkedők, számottevő szintemelkedés és legalább 5 különböző útvonal a csúcsra. Úgyhogy amikor eljutott hozzám a verseny híre, tudtam, hogy nekem is itt a helyem – végre a sokszáz edzés után versenyezhetek is a HEGYEMEN 🙂
Már csak 3 hét volt a versenyig, amikor végre újrakezdhettem az edzéseket, de persze formaidőzítésről szó sem lehetett, elkezdődött a lassú és unalmas alapozás. Összesen 2 tempósabb edzésem volt csak ezekben a hetekben. Az első még nem volt túl biztató, de 4 nappal a verseny előtti váltogatóban már egész jól visszajött a sebesség, úgyhogy jó hangulatban vártam a versenyt.

Belus Tamás fényképe.KÉSZÜLŐDÉS
A verseny előtti hétvégén sikerült bejárnom az útvonalat. A pálya legalább felén nagyon nagy volt a sár, bár ekkor még úgy tűnt, hogy a hétvégére visszajönnek a komoly éjszakai fagyok, és reménykedhetett a mezőny, hogy nem kell a terepen kívül a sárral is megküzdeni. Aztán csütörtökre már biztosan látszott, hogy nem lesz itt számottevő fagy, és muszáj lesz a térdig érő sárra készülnünk. Pénteken még gyorsan beszereztem egy sárban is klasszul működő Salomon Speedcross 4-et, úgyhogy már ettől sem féltem annyira. A versenyt egy akadályfutó egyesület szervezte (az Extreme Trail Hungary) úgyhogy számítani lehetett rá, hogy sok jó akadályfutó is lesz a mezőnyben. Akadályok itt nem voltak persze, de nagy volt a sár, és két szakaszon is a szalagozás olyan helyen vezette a mezőnyt, ahol tulajdonképpen még ösvény sincs. Sosem voltam még Spartan versenyen, ezért arra külön kíváncsi voltam, hogy mire leszek képes a jobb Spartanosok ellen. A rajtlistán volt néhány jó futó, de a Spartanos mezőnyt nem ismerem. A formám és a helyismeretem miatt így is eléggé bíztam benne, hogy egy számjegyű lesz a helyezésem, de a dobogót sem tartottam elképzelhetetlennek.

A VERSENY ELŐTT
Aztán a magabiztosságom el is párolgott, amikor megláttam az a rengeteg embert. A versenyre együtt mentünk a rutinos terepfutó Palásti Petivel, és korán indultunk, hogy még a rajt előtt rá tudjunk nézni a pálya állapotára. 9 előtt már Tarcalon voltunk és már akkor is óriási tömeg volt a rajtzóna környékén, a 10 órai rajtra pedig több mint 130 futó gyűlt össze csak a hosszabbik távra (volt egy rövidebb 9 km-es táv is, szintén elég kemény pályával). Már a hőmérő is jelezte reggel, hogy mit találunk majd a pályán (3 fok volt reggel) és bizony ott is volt a sár, ahogy sejteni lehetett. Elvittem magammal a kedvenc Hoka Speedgoat cipőmet is, de az a bejáráson tapasztalt sárban nagyon nem jól viselkedett, így maradt a 0 km-es Speedcross. A versenyközpontot nagyon profin összerakták Elemérék, egész komoly verseny benyomását keltette, és tulajdonképpen minden rendben is volt a szervezéssel ez egész verseny alatt. (csak így tovább Extreme Trail!) Petivel meg hánytuk vetettük, hogy mennyire öltözzünk rétegesen, nekem végül a hosszú nadrágon kívül csak egy vékony aláöltözet és egy póló és egy nyári baseball sapka lett a szettem. Zsákot sem vittem, mert 2 frissítőpont is volt a pályán, és ilyen rövid távra én nem szoktam géleket sem vinni. Közben kiszúrtuk a tömegben Németh Csabát (a legjobb magyar ultratrailes, az egyik példaképem) és az élő legenda Bogár Janit is, akiről kiderült, hogy majd a rövidebb távon áll rajthoz. Csaba természetesen a rajtban előre állt, ahogy azt kell, mire pár fiatal Spartanos élcelődni kezdett, hogy az öregek miért állnak előre. Mondtam nekik, hogy kb. 500 méterig fogjuk látni, ne aggódjanak  Pontban 10kor szikrázó napsütésben el is lőtték a mezőnyt.

FEL A KOPSZRA
Ahogy ilyenkor lenni szokott, hatalmas elánnal ugrott neki a mezőny már az első emelkedőnek is. Oda is szóltam viccesen, hogy NYOMJÁÁÁTOOK! AZ ELSŐ KM-EN MÚLIK MINDEN!!!! 5 perc sem kellett, hogy az elején túlzott tempót vállaló sporttársak lemaradozzanak, és kiderüljön, hogy kikkel is kell ma versenyeznem valójában. Először szép széles dózer úton kapaszkodtunk a csúcs felé, előttem csak 6-an, bár Csabát és egy fiatal srácot már itt alig lehetett látni. Mire a szőlőkhöz értünk, szép lassan meg is előztem a közel lévő négy srácot, így az abszolút harmadik helyen álltam, amikor beértünk a jobban futható erdős részbe. Csabáékat nem láttam már, hátrafelé meg nem akartam nézegetni, úgyhogy a magas pulzus ellenére odaléptem kicsit és igyekeztem egy kis előnyt gyűjteni hozzájuk képes az út nélküli részig. Itt jött el az első sáros lejtős rész. Óvatosan kezdtem, mert nem tudtam, hogy mit enged majd ilyen terepen a cipő, de pár lépés kellett csak, hogy rájöjjek, ezzel bizony lehet csapatni!  A sűrű fák között kijelölt, aljnövényzetben bujkálós részeken nem törtem magam nagyon, bár hallottam, hogy egy csoport elég közel csörtet mögöttem a sűrűben. Úgy éreztem, nem nyerek vele annyit, hogy érdemes legyen emiatt nagyon felvinni a pulzust, inkább a futhatóbb részekre koncentráltam. A Kopaszra a siklóernyősök indulóhelye mellett értünk fel, szintén út nélküli szalagozáson, itt volt az első frissítőpont is. Ittam egy korty vizet, meghúztam rendesen a fűzőket és indultam is a lejtmenet első részére. Elemér utánam szólt, hogy harmadik vagyok, és hogy Csabiék csak 1-2 percre vannak.

NAGY VÁGTA LEFELÉ
A sáros lejtőt a frissen szerzett magabiztossággal kezdetem, ami egészen a tanösvény nyílegyenes meredek lejtőéig tartott. Itt a bejáráson a Hokában gyakorlatilag a fenekemen jöttem le, annyira csúszott a sár. A Salomon sokkal jobban tartott, de azért nagyon csúszkáltam, úgyhogy elengedtem a tempót és nagyon óvatosan leereszkedtem a rendesen futható ösvényig. Ezután újra emelkedni kezdett az út, visszaérve a P jelzésre ismét a csúcs felé fordultunk. Ez egy hosszabb egyenes emelkedő (a szokásos edzőútvonalam része) ezért itt tudtam ellenőrizni, hogy mennyivel van mögöttem az üldözőboly. Hátrapillantottam az egyenes végén és 3-4 srácot láttam elég közel (túlságosan közel…), főleg ahhoz képest, hogy mennyire kifutottam magam idáig. De már fent is voltam a nyeregponton, innen hosszan lejt majd az út, én pedig magamhoz képest őrületes tempóban és tényleg egész bátran indítottam a lejtőn. Sáros volt az út, de a Speedcross nagyon jól tapadt, és valahogy jó ritmusa volt az egésznek. Szépen jött egyik lépés a másik után, és jöttek a 4 percen belüli kilométerek. Semmi sem törte meg a lendületet, ezért 9 km-nél újra megkockáztattam egy hátranézést. 2-300 métert láttam be, de nem volt már senki közel hozzám, ez azért megnyugtatott. Azt tudtam, hogy Csabát lehetetlen utolérni, de Dávidot (a nagyon kemény, és még szemtelenül fiatal debreceni Spartanost) talán még befoghatom.

Belus Tamás fényképe.

A SÁRTENGER
Jött a pálya legnehezebb része. Magas löszfalak között, szántóföldek és szőlők mellett vezetett az út, és itt már tényleg nagy volt a sár. Nem volt hová menekülni, ezt senki sem tudta kikerülni, bele kellett állni és taposni. Leszállt a köd, kicsit a szél is fújt, kellemetlenül hideg is lett hirtelen, ha pedig jött is valaki közel mögöttem, azt a köd jótékonyan elrejtette a szemeim elől. Hosszú kilométerek teltek el így, úgyhogy már nagyon vártam a kápolnát a Terézia-dombon. Itt volt a második frissítőpont, de a jéghideg vízből tényleg csak egy pici kortyot bírtam inni.

 

Belus Tamás fényképe.MINDEN JÓ HA…
A dombról lefelé már aszfaltút vezetett, sőt innentől párszáz métert leszámítva már csak aszfalt várt ránk. A meredek lejtőn nagyon elengedtem a lábamat, pedig a Speedcrossban nem valami kellemes aszfalton lejtőzni. De mintha láttam volna valakit előttem a ködben. És tényleg, egy kék póló, Dávid az, a mozgása nem rossz, de mintha már nem lenne annyira ruganyos, mint az elején. Még jobban rákapcsoltam, mire kiértünk a főútra már csak kb. 50 méter előnye volt. Aztán el is nézett egy elágazást, de a pontőr és én is utána kiáltottunk, hogy nem jó felé megy, jöjjön vissza erre az útra. Még elém tudott visszasorolni, de pár lépéssel mellé majd elé értem. Szóltam neki biztatóan, hogy húzzon bele, mert a dobogóért fut. 2-300 méter múlva egy újabb rövid emelkedő jött, ezt igyekeztem maxon megfutni, hátha egy kis előnyt tudok szerezni a tetejéig. Fent gyors ellenőrzés, máris egész nagy lett az az előny, úgyhogy egész jó kedvvel fordultam rá az utolsó 3 km-nek. Az Áldó Krisztus szoborhoz vezető út és a lépcsősor régi ismerősöm, sokszor futok itt – mondanom kell, hogy most sem esett jól 🙂 De lefelé már újra szaladtak a lábaim és meg is jött a széles vigyor, amit úgy szeretek ilyenkor. Tudni, hogy dobogós helyre futsz be éppen, iszonyatos jó érzés. Nem jobb, mint amikor órákon át a saját démonaid ellen küzdesz, (főleg ha le is győzöd őket) csak teljesen más. Célegyenes, egy kanyar még + stílusosan egy óriási pocsolya és már bent is vagyok a célban. 1:42 az időm, ami a sárral és a 800méter szinttel együtt nekem nagyon jó menet. A szpíker csak egy perccel később jön rá, hogy én amúgy az abszolút második helyen értem be épp, biztos azt hitte, hogy Csabi után még jóóóó sokáig nem jön senki más 🙂. A szervezők a célban is kitettek magukért. Nagyon szép befutóérmet kaptunk, menő a logózott csősál, isteni volt az ebéd és a forró tea + volt rengeteg szép tombolanyeremény is (kár, hogy a doboz túrórudikat nem én nyertem). Peti is nagyon jól ment, 10. lett, kategória 4. és nagyon menő 1:56-os idővel ért be. Kisebb meglepetésként ért, hogy a két kategóriát (14-45, 45+) teljesen külön díjazták, így két első helyezett volt tulajdonképpen. Csaba nyerte a masters és én a felnőtt kategóriát. Persze örültem, de azért nem felejtem el, hogy volt egy gyorsabb futó még a pályán. Főleg mert szeretnék egyszer olyan gyors lenni, mint ő…

Belus Tamás fényképe.

Belus Tomi, Németh Csabi

Eredmények

megjegyzés a beszámolóhoz:
Érdemes tudni a Gizionokról, hogy mindössze két futó van, aki előtt remegő térdekkel borulnak le, és feltétel nélküli tisztelettel adóznak. Ez a két futó, a két nagy ikon: Németh Csabi és Lőw András. Tomit most a csoport egyöntetűen irigyli:-)

 

2018 előzetes

Posted on

Mi várható 2018-ban?

A BSI-nél továbbra is az e-edzés projektért felelek, részletek és feliratkozás a mass-edzéstervekre ITT

 

Gizionos események:

1. Téli edzőtábor, Frankfurt, február 9-14.
2. Családos edzőtábor a Börzsönyben, július 9-12.
3. Erdőbényei terepes edzőtábor, július 25-29.
4. Spartathlon tanulmányikirándulás és edzőtábor, Görögország, 2018. szept 27-okt 1.
5. Novemberi közös verseny, eddig Lago Maggiore, Verona és Porto vannak versenyben, hamarosan eredményhirdetés:-)

Gizionos együttműködések 2018-ban:
Cardio Control
Terepfutás.hu
Sportkontroll

Kilométerekben gazdag, sérülésmentes, boldog új évet kívánok!