Latest Event Updates
Vadlán Ultra Terep, 108 km – Csikós Beni, beszámoló
Hétfő van a verseny után két nappal. Ülök itthon és nosztalgiázom most is, de most már utólag. Furcsa ez, mert számok járnak a fejemben még ha rövid időszakból is, de annál inkább intenzív.
524. Ennyi nap telt el azóta amikor először vettem fel a futócipőt és 29 perc vergődés után lihegve álltam meg.
A tűz már akkor égett bennem, hogy kell nekem egy 100 km-es terep ultra teljesítés. 378. Ekkor kaptam meg életem első futó edzéstervét. – 20 kg. Ennyi súlytól szabadultam meg ebben az időszakban. 1. Azaz egyszer jártam 100k felett az pedig az idei UTH volt. Megszámlálhatatlan lemondás, fájdalom, kilométer, teljes paradigmaváltás és végtelen sok öröm, ami a mai napig vezetett. Éreztem, hogy az elmúlt időszakban a testem jó formában van. Még nem mondanám most sem, hogy futó vagyok, de szeretem a kihívást.
A Vadlánra sokat készültem, próbáltam mindent bevetni, amit lehet így elsőbálozóként. Pályabejárás, térkép és útvonal elemzés, lehetséges időjárások figyelembe vétele. A versenyszabályzatot odavissza elolvastam. Az, hogy a verseny egyben az Országos Bajnokság is mentálisan okozott nyomást, még ha tudtam is ez még nem az ahol én bele fogok szólni bármibe is.
A tervem egyszerű volt. Világosban szeretnék beérni, mert én nem akarok este fejlámpázni. Ehhez kb 12 órás idő kell. Azaz opció, hogy ne tudnám teljesíteni a távot a fejemben nem is létezett.
A verseny reggel jól indult megvolt időben időben értünk oda a rajtban jó hangulat a szervezők pedig gondoskodtak róla, hogy mindenkit felrázzanak itt a korai kezdéshez.
Miután elindultunk próbáltam az első szekcióban elindulni. Ezaz első másfél óra fejlámpás futás a sötét erdőben kivételes hangulatú. A ritmikus lihegés, szipogás, és cipők surrogása valami olyan alapzajt adott ami miatt a gondolataim szinte elillantak. Elégedett voltam a tempómmal úgy éreztem, hogy nem sietek, mert tudnék rátenni még valamint előttem és mögöttem is voltak.
Ennek ellenére kb 17 perccel előbb értem oda az első frissítőpontra, ami 18,5 km esetén nem kevés. Krisztián a segítőm pont akkor ért oda így szerencsém volt. Gyors frissítés és már mentem is tovább.
A Sztúpára felvezető dombon szóbaelegyettem egy futóval aki gyorsan csekkolta az aktuális állást. Éppen 4 és 5. helyen álltunk az OB szerint amúgy pedig 6. és 7. Ez volt az egyetlen alkalom amikor bármit is tudtam a pozíciómról verseny közben.
Az első félmaratoni szakaszom is olyan volt, amit csak aszfalton szoktam, pedig már volt benne jó pár méter szint. Aztán a 24. kilométernél jött az első döccenő. Elkezdtem sétálni, az izmaim feszültek és a táj is átváltott unalmasra. Valahogy a lankás könnyed táj, ami se nem igazán lejt se nem erősen emelkedik számomra mumus. Ott elfogytak a külső ingerek és leszakadtam az addigi bolytól. Ezt az állapotot a váltóban futók cikázása törte meg és kaptam újra észbe. Hidegkútra már jóval tisztább fejjel és közepesen nehéz lábakkal érkeztem meg. Egy számomra új probléma ütötte fel a fejét, a futómellény elkezdte dörzsölni a nyakamat. Akárhogy állítottam, húztam nem volt. Sajnos be kellett látni, kifogytam belőle.
Tátika várba felfelé még szinte cammogtam, viszont az onnan való lejtő kellően kinyújtotta a lábamat és visszaadta a lendületemet. Ez a szakasz szinte elillant, Várvölgy határában lettem figyelmes egy akkor marha csordára, amilyet még a Feszty-körképen sem láttam. A faluban egy gyors frissítés és mentem is tovább.
A temetőnek felfelé kezdődött egy izgalmasabb szakasz. Itt éreztem először, hogy jót tett a pályabejárás. Ismerős volt a környék, így könnyebben lendültem át a nehezebb részen és vidámabban futottam le Vállusra. Ez a táv fele és még mindig öt és fél órán belül voltam. Tudtam, hogy a szintek most kezdődnek igazán így nem bíztam el magam. A nyakam viszont már véres volt, így a botomat a kocsinál hagytam, ezzel is csökkentve a mellény lengését.
A Láz-tető rendesen megdolgoztatta a lábaimat. Mire felértem minden része be volt durranva. Így nem tudtam úgy megfutni a szakaszokat, ahogy szerettem volna, viszont haladtam.
Büdöskútig mentem és erőltettem, hogy bizony menni kell mert már visszafelé számoljuk a kilométert. Távolról zeneszóra lettem figyelmes, először nem értettem. Majd odaérve kürt és hegedű fogadott minden érkező futót. Örömmel és lelkesedéssel fogadták az embert mintha csak a célba értünk volna be. Annak ellenére, hogy csak vízállomásként volt feltüntetve ezen a ponton is volt mindenből, ha kellett. Ez azért volt fontos, mert ide nem lehet behajtani így nekem sem volt segítőm, ráadásul kétszer is érinti a pontot a verseny.
Ez a kis testi lelki feltöltődés segített, hogy a lendület kitartson Balatonedericsig. A szakasz fele a sűrű erdőben jár majd jön egy meredek lejtő és egyszer csak hatalmas szőlőbirtokok közt találja magát az ember. Innen mesés balatoni panoráma fogadja az ember. De a frissítőpont a település másik végén van, ami bizony még 5 kilométer. Sokszor becsapós meredek utcák fogadnak, így nem könnyű szakasz. Főleg, hogy árnyék 0 és októberben 27 fokon tűz a nap.
A Csodabogyós barlang frissítésnél már magamat is locsoltam, így indultam meg a hegynek. Ezután jöttek ezek a változatos le-fel hullámzó dombok. Amit tudtam megfutottam, de a lábaim már nem voltak együttműködőek. A gyomromban is volt egy átmeneti fájdalom, valamint az oldalam is szúrt. Ezt a szakaszt mégis a konzisztencia jellemezte. Legalábbis ezt a szót mormoltam magamnak amit sosem szoktam használni, de haladásra bírt az ismételgetése.
Amikor leértem Balatongyörökre az éttermek között futva egyszer csak a Parragh Daniék ugrottak elő. Hirtelen nem is értettem azt hittem hirtelen, hogy képzelem, mert a nyári edzőtáborban pont ezt a részt futottuk együtt. Mindenesetre ez a pillanatnyi biztatás sok energiát adott.
Felfelé baktatva előre szóltam a Krisztiánnak, hogy készítse elő a másik futómellényem. Egyszerűen eddigre már nemcsak a nyakamat kezdte ki, hanem amikor teli volt a kulacsom úgy lötyögött rajtam, hogy verte a bordáimat. A 80. kilométer környékén már nehéz volt minden lépés. De nemcsak nekem addigra látótávolságba került az a külföldi versenyző aki reggel a Sztúpa után úgy húzott el mellettem, mint akit kergetnek. Ő is egy-egy szakaszt futott majd sétált mint én. Egészen így ment ez a Fény keresztig. Amikor megláttam az egy felüdülés volt, itt a lejtőn új lendületet kaptam és meg is előztem két ember. Majd jött a mellénycsere és egy gyors frissítés.
Aztán pedig jött a következő mentális fal. Tudtam, hogy ez egy szivatós 5 km-es szakasz és talán fejben le is mondtam róla. Nem álltam meg, de inkább volt gyaloglás, mint séta. Vissza is előztek. Itt a konzisztencia szó már nem volt elég. Különböző mondatokkal próbáltam magam mozgásra venni. Idéztem fel pozitív valamint negatív pillanatokat, hátha valamelyik feltüzel. Ez az állapot gyakorlatilag Padkűig kitartott, ahol szintén megláttam az olasz urat. Ekkor már futottam Büdöskútra, ahol ismét a zenészek vártak. Együtt indultunk el innen és a lefelé cikázó ösvényeken úgy érzem ismét szárnyalok. Persze nem tartott ez olyan sokáig, de az előnyömet sikerült megnövelni. Ez a szakasz fizikálisan nehezemre esett és mentálisan azt hittem sosem lesz vége. Felüdülés volt végre látni, hogy 9 0kmre vált az órám. Aztán elvergődtem Nagymezőig. Az, hogy ott a réten még el kell menni a dombra futni egy kört a testem már abszolút nem kívánta, úgy hogy közben az ember szeme előtt van már a frissítés. Ez volt az utolsó frissítő. Pont egy padnál vált a Krisztián leültem amíg megittam a gél és vizem. De itt is ismerősbe botlottam. Juli minden segítő szándéka mellett rámolvasta azt is, hogy mit piknikezek itt. Nem töltöttem el sok időt összeszedtem magam és jött az utolsó szakasz.
Lefelé egy kis aszfalt, amit tudtam szépen futni, pár emelkedő majd homokos erdei utak nagyjából lefelé. És végre eljött az amire vártam. Három számjegyet mutatott az órám végre 100 kilométernél járok. Ekkor bizony fel is kiáltottam. Beértem Gyenesdiás gyönyörű aszfaltos utcáira, de valahogy a lendület és az izmai merevsége gátolta az élményfutásomat. Ismét elővettem ritmikus mondatokat és azt mormolva összehangoltam a lépteimmel és próbáltam a haladást megtartani. Az állatparknál befordulva újabb meglepetés fogadott. A párom Kriszti, ott állt az út szélén, csak hogy lásson egy pillanatra. Aznap neki is versenye volt, megbeszéltük, hogy a célban ott lesz, de erre nem számítottam. Így ez további lendületet adott, hogy ezt a lapos szakaszt megfussam.
Cserszegtomaj határában voltam olyan 103 kili környékén. Azt hiszem ekkor jöttek ki az érzelmek. Sétáltam a napraforgó föld mellett és felnéztem az égre. A Nap még fent volt táv alig volt hátra és egyszercsak tudatosult bennem, hogy a kitűzött cél valósággá válhat. Kicsit eltört a mécses, amit a semmiből jövő 53 kilométeren induló srác tört meg, bíztatva a futásra. Ekkor újra felvettem a tempót és követtem a falu felé. A pályabejárásom eddig tartott így, nem igazán számítottam rá, hogy a cél előtt még lesz egy jókora emelkedő. Megmásztam komótosan, felérve pedig a fotós hölgy hívta fel a figyelmemet, hogy nézzek hátra. Először az volt a gondolatom, hogy mögöttem van a mezőny vége, hiszen az utam nagy részét egyedül futottam, fogalmam sem volt, hogy állok. De csak a gyönyörű panoráma volt ott és a kora esti napsütés.
Ezután már csak pár kis utca volt hátra és megláttam a kultúrházat meg az embereket. Hihetetlen jó érzés volt befutni egészben. Úgyhogy teljesítettem és még nagyjából emberként is nézek ki. Ekkor közölte velem a Gabi az edzőm, hogy 5. lettem mind a férfiak mint az OB-t nézve.
Ez egy nagyszerű verseny volt. Az esemény belülről nézve olajozottan ment. A frissítőpontokon nagyon kedvesek és ügyesek voltak. A versenyszervezőkkel többször találkoztam útközben. A meredek pontokon mindig volt valaki baj esetére. Az emberek biztattak, sok helyen tapsoltak.
Természetesen sokat tanultam a saját versenyemből. Sok hiba volt benne, de ugyanakkor csomó dolog már rutinosan ment. A megbeszélt frissítésemen kívül a meleg mindig ittam a pontokon legalább fél liter folyadékot.
Fizikálisan a verseny nyomait pihenem, de az elmém már a következő megmérettetésre élezem.
Krisztiánnak köszönöm ismét a segítséget főleg, hogy ezt most így egyedül lehozta!
Blaufränkischland-Maraton – Debnar Csilla, beszámoló
Indítom onnan a történetet, hogy március elején a férjemmel beneveztünk egy három órás jótékonysági futásra, amit elég jól sikerült teljesítenünk, korosztályos 2. helyen végeztünk a kategóriáinkban a 29 megtett kilométerünkkel. Ezen felbuzdulva írta Gabi, hogy akár maratonra is készülhetnénk ezzel az eredménnyel. Mire én, hogy igazából mindig is akartam, vágjunk bele! Ehhez persze heti négy futás minimum kellett, na meg a végén heti 50-60 kilométer. Az átállás a nagyobb terhelésre nem is ment könnyen, plusz az is nehézséget okoz, hogy van egy óvodás korú gyermekünk, aki néha finom betegségeket hurcol haza, és a munkám sem stresszmentes… így a felkészülés sajnos nem volt optimális, pont a legfontosabb utolsó szakaszban is kiesett két hét betegség miatt.
Eredetileg szeptember 27-ére terveztük a maratont (a Fertő-tó melletti Illmitzen, előszöri rendezés) de a kiesett hetek miatt végül úgy döntöttünk, keresünk egy másik versenyt. (Még szerencse, hogy ősszel elég sok van.) Gyorsan körbenéztem, milyen lehetőségek vannak a következő hetekben, plusz a családi logisztikát is gyorsan átszerveztük, és végül erre a versenyre esett a választás: Blaufränkischland Maraton – Deutschkreuz
Ez egy elég különleges verseny, nem is igazán verseny, inkább szórakozás 🙂
Összesen kb 100 induló volt maratoni távon, és nagyon sokan beöltözve indulnak (az oldalon vannak fent jó fotók és videók) Mi szinte egész végig egy banánnak öltözött pasit követtünk. (hihi) És ami a lényeg, és amire a verseny neve is utal (Blaufränkisch = kékfrankos) az indulásnál minden induló kap egy kis tarisznyát benne egy borospohárral, ugyanis a frissítő pontokon nem csak víz, banán meg egyebek vannak, hanem borkóstoló is! – Én ezt kicsit megszívtam, ugyanis fruktóz érzékeny vagyok, (a vörösbor garantáltan hasmenést okoz másnap), úgyhogy csak a férjem élvezte ezt a különleges frissítési lehetőséget 🙂 A táj meseszép, direkt a magyar határ mellett halad az útvonal, lankás borvidék, változatos, kicsit dombos. Láttunk állatokat is sokat, teheneket, bárányokat, lovakat, és egy szuper cuki pónit. Egyszóval jó hangulatban telt a verseny, kényelmes, egyenletes tempóval haladtunk.
Nem volt különösebb célidő a fejemben, a nem optimális felkészülés miatt sem, meg azért sem, mert tudtam, hogy több időt fogunk tölteni a frissítő pontokon a szokásosnál, de azért egy 4:30-4:40-es idővel nagyon boldog lettem volna. Ennek nagyjából megfelelően is haladtunk, a vége felé inkább a 4:40 tűnt reálisnak. A felkészülés alatt max. 27 km-ig jutottunk, és a 20 km feletti edzések a 20. km után már mindig nehezen mentek, úgyhogy izgultam is kicsit emiatt, de azért az tudtam, hogy a verseny az más. Így is volt, a mélypont csak 32. km-nél jött, ahol próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy már nem sok van hátra. De a 33.-ig kilométerig érzetre 2-3 km is eltelt, a 34.-ig még több, és így tovább.
Aztán jött egy nem kedvező fordulat: délután indultak túra távok is, amikre csak vicces csapatok neveznek, kizárólag beöltözve, és kizárólag minden frissítő ponton sok bort fogyasztva. A két táv egy ponton összeér, ahol az önkéntes hölgy minket tévedésből rossz irányba küldött, a banánnak öltözött fickóval egyetemben. Így feleslegesen tettünk meg egy 5 km-es kört… a férjem mondta is, hogy szerinte nem jó helyen vagyunk, de akkor már mindegy volt. Mire korrigálni tudtunk, már majdnem meg is volt a 42. km. Végül az útvonalról letérve odataláltunk a célhoz, de fejben kicsit szétestünk, a keresgélés miatt időt is vesztettünk, meg a végén a férjemnek már futni se volt így kedve…úgyhogy bekecmeregtünk a célba totál más irányból, boldogan, de kicsit morcosan. 5 óra egy perc a hivatalos időnk, de még ezzel is női 6. lettem 🙂 (a 16 indulóból)
Összességében azért jó kis verseny volt, az utolsó 5 km-t leszámítva nagyon jól éreztük magunkat! Jövőre lehet indulunk megint, és ha változatlan marad az útvonal, akkor majd tudni fogjuk merre kanyarodjunk 🙂
Másnap a sima fáradtságon kívül más bajom nem volt, nem fáj semmim, totál jól vagyok – a felkészítésért óriási hála és köszönet Gabinak!
UB Trail – Szabó László Nyuszi, beszámoló
De miért…
Sokan kérdezték tőlem futó ismerősök sőt még az edzőm is amikor mondtam, hogy nekem az őszi verseny idén az UB Trail lesz, hogy na DE MIÉRT nem a Vadlán? Ugyanakkor van és csak népszerűbb a terepesek körében, meg ott több a szint meg stb stb. És ezek mind igazak is.
Na de, hogy akkor miért mégis az UBT? Ugorjunk egy kicsit vissza 2023 októberére. Akkor voltam itt elősször. Páros teljesítésre érkeztem abszolút nullához közelítő terepfutó tapasztalattal. De beugrottam egy barátom lesérült párja helyett, mert szerinte ha ment az ironman augusztusban akkor ez semmi nem lesz ahhoz képest, így engem kért meg erre. Én meg elhittem és mentem. A rajtunk közvetlenül az egyéni indulók után volt. Így végig néztem a zónában az előtte való készülődésüket,izgatottságukat. 115km egyben az milyen lehet már gondoltam magamban. De az a hangulat, az a rajt megfogott. Ott akkor döntöttem el, hogy ha azt a párost behúzzuk aznap, akkor egyszer képessé teszem magam arra, hogy ott álljak én is abban a rajtzónában és elinduljak arra a 115km-re.
2026.10.03.-án jött el ez a nap. És a rajt előtt most én álltam bent abban a zónában amit 3évvel ezelőtt csak kívülről csodáltam. Most már nekem és másik 120 futónak szóltak a speaker mondatai. Belénk próbálta még önteni az erőt a motivációt az utolsó pillanatokban. Bennem megvolt mindkettő ahhoz, hogy végig menjek ezen az úton aznap. Majd eljött a visszaszámlálás és 7:00-kor elindultam egy ismeretlen világba egy 100km feletti ultrafutásra.
Na de a km-ek előtt nézzünk bele egy kicsit a verseny előtti órákba. Pénteken délután érkeztünk le és a versenyközponti megálló (rajtcsomag felvétel) után elfoglatuk a szállást párommal és nővéremmel akik most is a support csapatot alkották. Szeretik ők ezt csinálni, mindig alig várják. Én tudom, akkor is amikor mást mondanak. 🙂
Az éjszaka nyilván nem produkáltam életem alvását de végülis volt már ennél rosszabb is úgyhogy reggel fél 5-ös ébresztő előtt negyed órával viszonylag kipihenten ébredtem magamtól.
Az első változtatás amit a verseny előtt alkalmaztam az itt jött el. Ugyanis elhagytam azt a szokást, hogy toljunk egy péksütis reggelit rajt előtt pár órával mert hát reggelizni kell valami szilárdat. Oké,de én még az extra hosszú edzésekre is úgy indulok el reggel, hogy csak egy banánt eszek a kávé után és arra kezdem meg a frissítést majd. És működik. Akkor miért tegyek másképp csak azért mert ma verseny van? Úgyhogy elhagyva a péksütizést, kávé majd egy banán majd a készülődés egyéb mozzanatai. Kezdő szett össze volt rakva így semmit nem kellett keresgélni minden a helyén volt, ahol és ahogy lennie kellett. Így teljessen nyugodtan indulhattunk el a versenyközpontba.
A másik jelentős változás a frissítésben történt. A Szent László Trail-en nem működő ISO-t elhagytam és gélre váltottam. Edzéseken úgy tűnt működőképes a dolog (Bár ez anno az isoval is így volt). Így terv szerint rajt előtt 5perccel és rajttól számítva 45 percenként 1géllel ( 45g ch) megyek amíg bírja a gyomrom. Így inni csak vizet kell, kiegészítésként még sótabletta és koffeintabletta volt nálam. Zitáéknál persze volt minden egyéb is ha megkívánnám. A sós paradicsomtól a főtt rizsen keresztül a palacsintáig. Végül verseny közben csak a sós paradicsomot kívántam meg párszor de azt nagyon. Pedig palacsintára eddig soha nem mondtam nemet.
Egyébként úgy beszéltük meg, hogy az első és majd az utolsó pontot kivéve mindenhol találkozunk, így nekik is kicsit pörgősebben tellik el a nap és nekem is kényelmesebb.
Teljesítési időre én valahol 15-16óra közé gondoltam magam. Ha full parádé napom lesz akkor 15 alját is megcsíphetem. A sub 16 igazából azért volt fontos a tudatomnak mert úgy gondolom akkor van esélyem az UTH 111-en beleférni a 20órás szintidőbe.
Na de akkor menjünk bele a távba mert különben sosem lesz vége ennek a beszámolónak. Mivel ugye párosban megvolt a pálya fele és utána egyszer csapatban is voltam még itt, így talán egy vagy két olyan szakasz volt amit nem futottam soha. Tudtam, hogy az első 20-ast nagyon lehet küldeni de azért ezzel vigyázni kell mert ha elfutom az elejét az később úgy megfog csapni amiből nem biztos hogy felállok. Így igyekeztem visszafogni a lábakat meg a kezdeti adrenalint és csak jól eső de azért dinamikus mozgással hagyni a km-eket magam mögött. Ez abszolút sikerült. Teljesen jó állapotban értem Hidegkútra,a Pécselyi műúthoz,majd Nagyvázsonyba. Nem is időztem sokat a frissítéssel. Kulacs csere,gélek pár (szerintem) kedves szó és már mentem is tovább.
40km után jött az első hullámvölgy. Ekkor már kezdett meleg is lenni. És néha már a gyomrom sem volt teljesen jól. De kiderült hogy nagy probléma nincs és csak a levegő sok benne így pár begörnyedt böfi után tudtam is tovább menni. A meleg viszont egyre jobban szedte szét a fókuszt meg a tempót. Ekkor találtam ki egy mentőövet. Nem tudom hogy, honnan jött elő hirtelen egy ilyen gondolat. De elhatároztam hogy én akarok egy olyan fotót ahol 3-an állunk együtt és fogjuk a nevemmel ellátott célszalagot. Nem vagyok egy nagy fotó rajongó de ezt hirtelen nagyon akartam. És innentől kezdve nem volt kérdés, hogy ha nem jön valami olyan sérülés vagy egészségügyi probléma ami megakadályozza az előre haladásomat, mentálisan már nem jöhet olyan dolog ami miatt kiszállnék.
A következő ponton Vigántpetendnél már előkerült a meleg elleni fegyver. Üdv Magyarországon, a Balatonfelvidéken október 3.-án.Jégtartós sapka és jég. Szerintem nem sokan készültek ilyen dolgokkal. De én tudtam, hogy kelleni fog. Legalábbis nekem biztosan. Rengeteg kitett rész van az úton ahol úgy meg tud sütni a nap, akkor is ha csak 23-25fokot jósolnak, hogy csak kóvályog az ember futás helyett. Közvetlenül a pont után jön a verseny szerintem leglélekölőbb legunalmasabb egyenese. Egy köves, murvás széles kamusík út. Egyszerűen sosincs vége. Én nem tudom milyen hosszú ez a rész de fejben legalább egy külön ultratáv.
Egyébként nagy események nem voltak ezeken a szakaszokon. A jég hűtött,a gélek fogytak. Néha meg kellett állni a gyomromban lévő felesleges levegőtől megszabadulni. Vagy egy egy görcsöt kihúzni,vagy kiütögetni a hajlitómból. A tempó azért bőven lassulóban volt mert azért már 60km felett jártam és nem azok a futók közé tartozom akik ennyitől szoktak bemelegedni.
Kezdett bezuhanni a pulzus is már már,amit még időszakokra sikerült korrigálni a koffein tablettákkal de tisztában voltam vele, hogy előbb utóbb már az sem fog segíteni. Viszont eljött a napnyugta ideje is és ez azért dobott mind a hangulatomon,mind néha a tempómon is. Ekkor csippant el az órán a 85. km. Eljött az a táv ahol még sosem jártam. Ezt megünnepelvén amikor felnéztem az óráról ott volt közvetlen a szemem előtt egy vékony faág ami elől csak hirtelen reflexből tudtam elhajolni ami természetesen megint előhozott egy durvább görcsöt. Nekem ne mondja senki, hogy nem tudom futóhoz méltón megünnepelni az új leghosszabb távomat.
88km-es pontra terveztük az esti órákra való felkészülést. Vizes sapkát és pólót levenni. Törölközni. Úgy döntöttem, hogy nem rövid ujjút hanem egy vékony hosszú ujjut veszek már fel. Tudtam hogy a fáradtság meg az esti órákban a lehűlt levegő hiába 10+ fok lesz az érzetre jóval hűvösebb mint a reggeli 7-8. A következő pontra még bekértem a széldzsekit is, hogy legyen kéznél ha fel akarom venni vagy magammal vinni. A zsákban mint kötelező felszerelés csak esőkabát volt. Azt semmiképp nem akartam magamra venni. Száraz baseball sapi meg fejlámpa fel és jöhet a maradék 27km. Innentől kezdve ugyanaz az útvonal mint az első 27 volt csak nyílván az ellenkező irányba. Így már teljesen képben voltam azzal,hol milyen út és domborzat vár még rám. Szeretem a fejlámpás futásokat. Frissen,kipihenten. Most egyik sem voltam. Meglepő ugye? Így azért más ez a műfaj. A 88-95km közötti szakaszon ez még nem is volt igazán probléma mert sokat mentünk betonon vagy széles murvás úton. Szinte mindegy volt, hogy sötétben vagy világosban mész arra. Az emelkedőkön már úgy is csak gyalogoltam a síkot meg a lejtőket igyekeztem megkocogni. Az utolsó közös frissítés 95km-nél jött el. Megkaptam a széldzsekit de még nem éreztem hogy fel akarom venni így csak eltettem az övbe és magammal vittem. Még pár gél a maradék 20km-re,kulacsok és lehet is menni tovább. Igen még a 12.óra után is működött a géllel való frissítés. Nem mondom, hogy kívántam de 3/4 óránként némi undorral a szám szélén de lenyomtam tisztességgel, ő meg hálából bennem maradt és még valamennyi fel is szívódott belőle. Kész sikersztori. A pont utáni első pár km szélesebb de göröngyösebb,kövesebb útja után fordultunk rá az ereszkedésre a Koloska völgybe egy single tracken. Itt jött ki az, hogy ilyenkor már nem olyan fejlámpával futni mintha most indultál volna el. Botlottam két nagyobbat valami kőben,vagy gyökérben amiből az esést sikerült kivédeni de ráébresztett, hogy talán nem az utolsó 15km-en belül kellene úgy összetörni magam, hogy egy korrekt célidő helyett DNF kerüljön a nevem mellé. Így azt a pár szerencsétlen lovon megmaradt gyeplőt is visszafogtam és a necesebb részeken gyalogolva a simább utakon ha éppen nem emelkedett 1%-it sem akkor óvatosan kocogva értem be Veszprémfajszra. Itt még ettem az ottani paradicsom készletből és elindultam a maradék 5km-re. A haladási stílus nem változott. Maximum csak még ritkább lett a kocogás. De a versenyközpont és a speaker hangjait már egyre közelebbről hozta a szél.
Itt már semmi kérdés nem volt. Pár pillanat és beérek azon a célkapun ahova nem ma reggel, 15óra 40perccel korábban hanem 3 évvel ezelőtt indultam el. Onnan a kordonon kívülről.
Fellépve a cél folyosóra, átlépve a kapu alatt,megfogva a célszalagom kijöttek azok az érzelmek amik bennem voltak ezzel az úttal kapcsolatban.
Amiért a triatlon után a terepfutás lett végül az elsőszámú sportszerelem. Az itt indult 3éve. De nem itt ér véget az biztos.
És ha idáig eljutottál az olvasásban akkor egyrészt megtudtad hogy MIÉRT ez volt az én versenyem idén ősszel és nem egy másik. Másrészt akkor biztos vagyok benne, hogy ahhoz is elég kitartó vagy, hogy elérd a saját utad céljait. Harmadrészt már ne hagyd abba és olvasd el azt is kérlek, hogy kinek tartozom köszönettel és hálával emiatt.
A páromnak. Mert rendületlenül frissít a versenyeken, és mert támogat a hétköznapokon is ebben a néha elég időigényes szenvedélyemben. A nővéremnek. Mert ha kérem jön és ott van ő is segíteni és ha kell szántóföldön keresztül jön át a következő frissítőpontra. Hálás köszönet az edzőmnek. Barát Gabinak aki felkészít arra, hogy készen álljak az ilyen őrült, de szép és utánozhatatlan napokra. A munkahelyemnek ,mert jó pár éve már folyamatosan szponzorálnak. És persze köszönöm mindenkinek aki szurkolt, vagy gondolt rám ezen a napon 2026.10.03.-án.
És még egy mondat. Szeretném remélni, hogy ezen a reggelen ugyanúgy állt ott valaki a kordonon kívül mint én 2023-ban, és jövőre ,vagy pár év múlva ő is megéli a maga 115km-ét és átmegy a célkapuja alatt.
És az utolsó utáni dolog. A fotó is elkészült.
- 1
- 2
- …
- 285
- Következő →
