zene

László Vali – Run ridge run beszámoló

Posted on

vali1Táv: 13km, 600m+ szint emelkedes

Nagyon jó élmény volt ez a verseny, eddig külföldön csak Cortinában versenyeztem, szóval kíváncsi voltam, milyen lesz egy észak-amerikai verseny. Már a verseny előtti hivatalos tájékoztató levelekből sejtettem, hogy jól fogok szórakozni, bár elsőre olvasva volt egy mondat amit nem tudtam teljes mélységében értelmezni: “Music is allowed, but terrible music is definitely frowned upon. Smash Mouth is okay, but Maroon 5 not so much, and just say no to the Biebs, oh and please keep the volume down or use one earbud.”  Aztán mikor előttem egy lány kihangosítva Gwen Stefani vagy 10 évvel ezelőtti ticktack számát nyomatta hangosan, és azóta is a fejemben megy a szám, megvilágosodtam.

Jó korán odaértem a rajthoz, mert az időmérésért felelős önkéntes hozott le. Mivel ezek rövidebb távok, az időmérés annyit jelentett, hogy nem volt semmi chip vagy ilyesmi, hanem amikor beért az ember a célba, leolvasta az időt, rajtszámot, és egy iPadról egyből rögzítette a neten. Ez azt is jelenti, hogy útközben a kutya nem ellenőrizte, hogy valaki nem vágja-e le az ösvényt, de pl a csomagmegőrző is annyi volt, hogy egy sörsátor alá bedobta az ember a táskáját, szerintem senkiben fel se merült, hogy bármit ellopnának, vagy bárki csalna.

Iszonyú hideg volt a rajtban, jól átfagytam, pedig több réteg ruhával készültem a várakozásra. Amíg én pehely mellényben és nagykabátban dideregtem, persze csomóan sortban vagy futószoknyában álltak már a korábban rajtoló hosszú távhoz, máshoz vagyunk edződve:)

Végre a hosszú táv után mi is elindultunk, már türelmetlenül vártam, hogy átmelegedjek. vali2Először a Sasamat tó körül futottunk, gyönyörű volt a kilátás, ahogy a nap kezdett besütni a völgybe. A tó körül hullámzott az útvonal le-föl, de utána gyorsan jött az első emelkedő, ami nekem elég combos kapaszkodás volt, 300 m szint folyamatosan felfelé meredeken egy single tracken. Itt nagyon örültem a fejemnek, hogy nem a hosszabb távra neveztem:) Egyébként felfelé nagyon tempósan gyalogló volt a mezőny, más volt a felállás, mint otthon. Otthon inkább lefele előznek, itt inkább felfelé hagytak le, és lefelé meg sík részeken előzgettem párat vissza. Az első emelkedő után jött egy jó hosszú lejtő, de ebből nem sok maradt meg, azon túl, hogy nem éreztem túl technikásnak egy-két havas részt leszámítva. Szerencsére a salomonom elég stabil volt a letaposott havon is, a félelmem volt az egyetlen lassító tényező. A lejtő végén leértünk a Buntzen tóhoz, itt viszonylag síkon futottunk a kaja pontig. Itt inkább csak megszokásbol álltam meg, töltöttem egy kis izót, meg beszéltem pér szót az önkéntesekkel. Akik egyébkent a fagyoskodás ellenére mindenhol szuper kedvesek és mosolygósak voltak, elismerésem nekik. A ponttól indult a második nagy felfelé 300 m, már tudtam mit jelent,  nincs semmi hullámzás, de az vigasztalt, hogy a Diaz Vista trailen megyünk, amin egy ismertebb terepfutó verseny is megy. Azt hittem, hogy cserébe a mászásért kilátás is lesz, de az elmaradt. Viszont jött cserébe egy nagyon jó kis lejtő. Általában utálok lefele futni, de most valahogy erre az utolsó hosszú lejtőre nagyon rákaptam. Ugyanott jöttünk le, mint ami az első mászás volt, és nem is tudom mi lepett meg jobban, a tény hogy én itt feljöttem, vagy az, hogy én itt egész jó tempóval magamhoz képest futok lefele. Plusz adrenalin löketet adott, hogy mögöttem páran beálltak vonatozni, es egyikük meg is jegyezte, hogy milyen jó, hogy nyulazok neki. Persze mindez a mezőny leghátsó traktusában történt, de azért kicsit hízelgett az egómnak:) Itt volt egy pont ahol picit sajnáltam, hogy a rövidebb távot választottam és mindjárt vége. De az igazság az, hogy tisztességgel megfutva ezeket a lejtőket, nem óvatoskodva, nekem elkészültek a combjaim, és összességében jó volt, elég volt ez így, pont annyira fárasztott le, hogy délután még legyen energiám várost nézni.

vali3Összességében gyönyörű ösvényeken ment a verseny, páfrányok és hatalmas fák között, British Columbia hihetetlenül szép és a vancouveriek nagyon el vannak kényeztetve a város természeti adottságaival. A terep típusra is más volt mint otthon, szűk és meredekebb ösvények, néhol kövesek, de puhább a föld, néhol hó, csak egészen rövid két szakaszon mentünk széles erdészeti úton. Nem mondanám nagyon technikásnak, pl Tátrával összehasonlítva, de azért folyamatosan kellett koncentrálni és a lábam elé nézni. A jelölés elképesztően hülye biztos volt, kis rózsaszín zászlókkal es rengeteg önkéntes irányítóval.

Utána ott maradtam a rajt-célban, mert akik visszavittek a városba, a hosszabb távon indultak. Éltem a verseny utáni masszázs lehetőségével, az nagyon jól esett. A masszázs után gyorsan átöltöztem száraz ruhába, cipőbe, meleg levest ettem, meleg kávét ittam, hogy kicsit felmelegedjek. A hangulat szuper volt, es mindenki nagyon barátságos volt, jó kis közösségnek tűnt.

A díjkiosztók után, amíg folyamatosan jöttek be a hosszabb táv futói, volt nagy ajándékosztás is, szerintem senki nem ment haza üres kézzel. Én pl egy terepfutó- naptárt kaptam, mivel először vettem részt a versenyen. Volt vicces kvíz is ajándékokért (pl mi a legunalmasabb sport? A baseballt bekiabáló futó lett a nyertes:)), és a végén három lábas futás párban egy suunto óráért, szóval tényleg jó volt a hangulat, és az emberek se léptek le egyből célba érkezés után, így a később beérkezőknek is volt közönség.

 

A verseny végén odamentem az egyik szervezőnek, Gary Robbinsnak megköszönni a szervezést,és hogy intéztek nekem fuvart, ő meg egyből Németh Csabáról kérdezett, és emlitette, hogy milyen jó és emberileg szimpatikus futó. Jó érzés volt, hogy Csabának ilyen híre van messze földön is.vali4

 

Klasszikus zene futáshoz/2

Posted on Updated on

Futás zenével? Nem az én műfajom, de tudom, hogy mások meg nem bírnak zene nélkül megtenni egy tapodtat sem.

A klasszikus zene motiváló erejének felfedezése még várat magára, de én töretlenül hiszek benne.

Az első bejegyzésemet playlistekkel ITT olvashatod.

Most pedig szubjektív válogatásom második része következik:

 

Rossini: Sevillai-i borbély – Figaró áriája

Verdi: Rigoletto – La donna e mobile

Verdi : Traviata – Libiamo ne´lieti calici

Mozart: Varázsfuvola – Éj Királynőjének áriája

Mozart: Egy kis éji zene, I. tétel (Allegro)

Bach: Brandenburg Concerto, III. tétel (Allegro adagio)

Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny, III.tétel (Allegro vivacissimo)

 

És egy kis karácsonyi zene is ide kívánkozik:

 

Boldog ünnepeket és minőségi zenehallgatást futás közben is!

Bükki Hegyi Maraton beszámoló – Belus Fruzsi

Posted on

Idén három versenyen vettem részt eddig: volt ugyebár a Vértes Terepmaraton márciusban, az Ultra Trail Hungary 55 km-es távja májusban, és a félév lezárásaként a Bükk Hegyi Maraton. Az igazat megvallva nagyon vártam ezt a versenyt, az UTH-n a körülmények nem igazán voltak kedvezőek, és a BHM ugyebár nekem mindig is a szívem csücske, szóval nem volt kérdés, hogy idén nem hagyom ki. A legkisebb gyerkőc is lassan egy éves, szóval most már az is belefért, hogy egy kicsit én is kiszakadjak otthonról, így péntek este hazautaztam Nyíregyházára anyuékhoz, a család meg maradt otthon Budán.

Sajnos az elmúlt időszak egy kicsit megviselt, ezért elég rosszul alszok mostanában, fel is ébredtem a verseny napján reggel fél 6-kor, és utána már csak kínlódtam a visszaalvással. A rajt 10.30-kor volt, ezért a reggelt kényelmesen eltölthettük otthon, majd felcsíptük a tesómat és irány Miskolc. A rajcsomag átvételét követően mindenki elkészülődött (anya-tesóm-én), apának kiadtuk a feladatokat (ez egy kinek-mikor-mi kellhet, mit hol talál majd meg típusú megbeszélés volt), nem mintha nem tudná már magától is, hogy mit kell ilyen szituációban csinálni. Apa egy igazi pro már. Egy ölelés egy rég nem látott baráttól Timikétől, aki a 10 km-es távon indult, aztán ugorjunk is a rajthoz. Sikerült bepasszíroznunk magunkat egy viszonylagosan jó helyre középre, aztán mire észbe kaptunk, már indult is a móka.

Fruzsi_célA verseny során 4 egyenlő nagyságú kört kellett megtenniük a maratonistáknak, egy elég érdekesen megrajzolt pályán. A dolog pikantériája leginkább az, hogy ezen a pályán nem igazán van sík szakasz, csak viszonylag minimális. Van az útvonalnak egyfajta ritmusa, amire szerintem nehéz ráérezni (nekem elég nehezen ment). Van egy viszonylag elnyújtott nagy emelkedő, aztán 3 kisebb fel-le, meg egy durva emelkedő, meredek lejtővel, aztán egy hol sunyin-hol jobban emelkedő befutóval. A tervem az volt, hogy megpróbálok egyenletes 155-160 közötti pulzussal futni, mindemellett figyelem is a testem jelzéseit, hogy mit bírok. Az első kör ezzel a tempó-keresgéléssel telt, meg azzal hogy újra ismerkedtem a pályával (bár már voltam itt kétszer korábban, azonban csak a lényeges részek maradtak meg az emlékezetemben). Próbáltunk nem rátaposni egymás sarkára, mivel itt még a maratonisták mellett a félmaratoni, a kismaratoni táv és a maraton-váltó résztvevői is a pályán voltak. Az első kör nem igazán tartogatott meglepetést, próbáltam magam tudatosan visszafogni, hogy lehetőleg ne gyilkoljam le magam túl korán. Az idő remek volt, a pára ellenére, szerintem ilyen klassz idő BHM-en még sosem volt, bár az elején megöntözött minket egy kis zápor. Az első körben sokszor nem tudtam a saját tempómban haladni, mivel a mezőny miatt vagy egy kicsit gyorsabban, vagy egy kicsit lassabban tudtam menni, ehhez hozzáadódott az, hogy a pálya össze-vissza hullámzott, így állandó ritmusváltásokra kényszerültünk. Mindezek mellett az első kör gyorsan eltelt: 1:08:39, plusz apa és aztán a szpíker is közli hogy első helyen állok a női mezőnyben. Hmm, ez örömteli.

Mentem szépen tovább, azt hiszem a második kört élveztem a legjobban. Itt már sikerült egy kicsit jobban ráérezni a pályára, jött minden, egymás után, ahogy kell, szépen teltek a kilométerek, a mezőny is jobban megbomlott, így teljesen a saját tempómban haladhattam. A lefeléket igyekeztem izommunka nélkül lendületesen futni, a felfeléknél, ha úgy ítéltem meg, hogy gyorsabb és takarékosabb, akkor bele-bele gyalogoltam néha, de alapvetően kevés gyaloglás volt itt még. A kör vége előtt ujjongva várt Timike barátnőm, aki már végzett a futással, és megnyerte a kismaratoni távon a versenyt. Hűűű, össze kell kapnom magam, ne hozzunk szégyent Imókára. A második kör 1:12:55, plusz apa közli hogy az előző körben a második helyezett kábé 2 percre volt. Na az nem sok. Itt a frissítőponton már ittam egy kis kólát, aztán nekivágtam a harmadik körnek.

Tovább Fruzsi blogjára