Bodri Trail
Bodri Trail, M táv-Répássy-Szabó Enikő, beszámoló
Az utóbbi időben rám járt a rúd. Egy november közepi térdsérülés után két hónapig csak nagyon óvatosan és keveset futottam, terv nélkül. Amikor januárban végre orvosi engedélyt kaptam az edzések folytatására, ledöntött az omikron. A Covid utáni visszatérés lelkesedésében pedig azonnal jól meghúztam a vádlimat, napokig sántikáltam.
Ilyen előzmények után már annak is örültem, hogy egyáltalán rajthoz állhatok Szekszárdon. Tervem nem volt, azon kívül, hogy próbálom majd középtájra belőni és tartani a Gabitól kapott 145-158-as pulzussávot. Bulifutásra készültem Gáborral, Esztivel, Krisztával. Meg amúgy is, azt gondoltam, hogy az M-távra mindig jönnek a fürge lábú fiatalok, babér ott nem terem nekem.
Esztiékkel rajtoltam, mondván, hogy nincs single track úgysem, majd előzgetek, amíg a pulzus engedi. Így is történt, viszonylag hamar eljutottam a mezőny elejéig, ahol láttam a távolban vmi rózsaszínt, az első lányt. Meglepődve konstatáltam, hogy én vagyok a második. A pulzusom 155 körül volt (érdekes, hogy edzésen ezt már nem nagyon tudom elérni, itt meg teljesen komfortosnak éreztem), és végig így is maradt. A pulzusgörbe szerint alig ingadozott közben.
Két lány jött a nyomomban a szokásos koreográfia szerint: az egyik a lejtőn mindig elszaladt, utána visszaelőztem. A másik a sarkamban volt az utolsó frissítőpontig. Futás közben nagyon hálás voltam a Nyakas-hegynek meg a Budai Perbál körüli dombjainak – ideális edzőterep volt erre a versenyre. Két nagyobb emelkedő volt közben, ahol gyalogoltam. Amúgy tökéletesen futható volt a pálya, az aszfaltos részeken simán 4:30 körül-alatt tudtam repeszteni. Örültem, hogy mindig volt előttem pár fiú, így az útvonalra csak minimálisan kellett figyelnem.
És az is nagyon jó döntés volt, hogy az övembe betuszkoltam két fél literes soft flaskot. Így nem volt zsák, ami véresre törje a hátam, és mintha jobban is tudtam volna haladni. A második ponton töltöttem izót, így pont elég volt a folyadék. Mondjuk, az „idegen” izótól kicsit émelyegni kezdtem (nem tudom, milyen márkát használtak), de aztán elmúlt. (Ez az, ami eddig visszatartott ettől egyébként. Mi van, ha az asztalra kitett izót nem bírja az ember gyomra? Kíváncsi vagyok, ezt hogyan oldják meg mások.) Itt a második ponton hátranéztem, és láttam, hogy megáll a harmadik lány. Arra gondoltam, hogy most kell úgy elszaladnom, hogy eszébe se jusson utánam jönni. Időnként hátrapillantottam, de többet már nem láttam, így az utolsó 7-8 kilit már tényleg zavartalanul futhattam, hamar vége lett.
Nagyon örültem a második helynek, nem várt ajándék volt. A tempóval is elégedett vagyok, a mozgásban töltött időre 5:27-et számolt az órám. Utána ottmaradtunk az afterpartin Gáborral, Esztiékkel, Krisztáékkal, finom borokat ittunk, vacak zenére táncoltunk, kellett már ez nagyon.
M táv női eredmények:
1. Hegyi-Sági Adrienn 2:11:49
2. Répássy-Szabó Enikő 2:19:53
3. Szolár Kata 2:21:38
…
16. Göndöcs Eszter 2:54:41
Bodri Trail – Göndöcs Eszti, beszámoló
Egyszer egy kedves futótársam azt mondta, hogy minek írjon beszámolót, ha nem történt semmi extra a versenyen, mert olyan jól ment. Végre én is bekerülhetek abba a klubba, hogy egy verseny – ami nem verseny, de ezt hamarosan kifejtem – csak úgy simán jól ment. Iszonyat jó érzés és én meg talán pont ezért írok róla, hogy végre csak legyen egy szimpla, boldog beszámoló. 
Szóval a Bodri Trail-re Enikővel már évek óta szerettünk volna menni, de általában nekem valami utazás vagy síelés mindig arra az időpontra esett, így eddig kimaradt.
Most a novemberi időpont nekem ideális volt, se utazás, se verseny a közeljövőben. Mivel nagyjából egy hónapja voltam a VTM maratoni távján, amin 21 km körül lesérültem (végül azért sikeresen beértem), így Gabival az volt a megegyezés, hogy számomra ez nem verseny lesz, csak élvezzem, fussak egy jót. Spoiler: így lett.
Az időjárástól tartottam, fogalmam sincs miért, merthogy szeretem a sarat, a hideget, a meleget, az esőt, a ködöt, a jeget, egyedül a szelet nem. Valamiért azt képzeltem, hogy bazi hideg lesz, így eléggé túlöltöztem. De aztán már a rajtban toporogva sokadik hezitálás után, gyors döntést hoztam, felül csak egy rétegben szabad futnom, egyszerűen végre ki kell próbálnom, hogy kicsit alulöltözve indulok neki. Mindig nagyon félek attól, hogy fázni fogok, emiatt általában túlöltözök, most végre ez is tökéletes volt. Már az első emelkedőn elégtétellel vigyorogtam, ahogy néhányan veszik le a rétegeket magukról.
Gabitól ezt az instrukciót kaptam: “Legyen normális bemelegítés, nem pálinka formájában:-)”
Jelentem, tökéletesen végrehajtottam, ittam egy korty forralt bort és elmentem bemelegíteni, aztán izgulva vártam a rajtot.
Szóval valahogy minden annyira klappolt, hogy megnyugodtam, hogy ennek jónak kell lennie.
M távon mentem, ami 24 km 560 m szint a kiírás szerint, 17. lettem 53 női indulóból, 2:29:01 a hivatalos időm, ez 6:12-es pace-t jelent. Iszonyat boldog vagyok ettől az eredménytől.
Végig egyenletesen jó ütemben tudtam haladni, semmi extra nem volt a pályán, volt egy lány, akivel előzgettük egymást kb. 12 km-ig, ő mindig erősebb, gyorsabb volt az emelkedőn (ezúton is gratula neki) míg én mindig befogtam a síkon vagy a lejtőn. A lejtők eszméletlen jól mentek, fiúkat is simán előztem le, annyira jól esett csapatni, térdem tökéletesen bírta.
Aztán persze az emelkedőkön jöttek szépen fel és előztek vissza, azon még van hova fejlődnöm, de úgy egyben nagyon jó futás volt. Utolsó 8 km-en egy fickóval előzgettük egymást, ő végül az utolsó lejtőn hagyott ott, de akkora már jól esett, hogy őt meg az emelkedőkön tudtam otthagyni, szóval egy jó, mókás hullámvasútként éltem meg ezt az egész futást.
Nulla holtpont, alapvetően rendben volt a gyomrom, ettem közben 1 energiaszeletet, 1 zselét, 1 banánt, ami elég volt, mert reggel már túl voltam két szendvicsen és egy banánon. Isoból nem ittam túl sokat. Talán erre jobban kellett volna figyelni, de ez sem okozott semmi gondot, frissítőponton toltam a cola-t.
Végig találtam mindig valakit, akit meg tudtam előzni, az nagyon jó érzés volt. Persze aztán utolértek az L távosok és ők lazán tűztek el mellettem, akár még az emelkedőkön is, de ez pont arra volt jó, hogy próbáltam azt, hogyha gyorsítani nem is tudok, de legalább tartani a tempómat, ami szintén egy fontos lépés nálam, hogy végre nem elfáradok és csak vonszolom magam, hanem van erőm végigmenni jól futva.
Az már csak hab volt a tortán, hogy amikor beértem a rajtközpontba az asztalon cola volt és rozé fröccs. Hatalmas vigyor és ez kitartott még napokig.
Nagyon nagyon köszönöm Gabi, hogy végre eljutottam ide, hogy ilyen jól eső, tökéletes „nem versenyem” legyen. 
Mosolyogva gondoltam sokszor arra, hogy ha az kell ahhoz, hogy jól sikerüljön a futás, hogy azt hitetem el magammal, hogy “nem versenyen vagyok”, akkor legyen a “nem verseny” a szlogenünk.
baratrunning.com 