Bodri Trail

Bodri Trail – Göndöcs Eszti, beszámoló

Posted on

Egyszer egy kedves futótársam azt mondta, hogy minek írjon beszámolót, ha nem történt semmi extra a versenyen, mert olyan jól ment. Végre én is bekerülhetek abba a klubba, hogy egy verseny – ami nem verseny, de ezt hamarosan kifejtem – csak úgy simán jól ment. Iszonyat jó érzés és én meg talán pont ezért írok róla, hogy végre csak legyen egy szimpla, boldog beszámoló. 😊

Szóval a Bodri Trail-re Enikővel már évek óta szerettünk volna menni, de általában nekem valami utazás vagy síelés mindig arra az időpontra esett, így eddig kimaradt.

Most a novemberi időpont nekem ideális volt, se utazás, se verseny a közeljövőben. Mivel nagyjából egy hónapja voltam a VTM maratoni távján, amin 21 km körül lesérültem (végül azért sikeresen beértem), így Gabival az volt a megegyezés, hogy számomra ez nem verseny lesz, csak élvezzem, fussak egy jót. Spoiler: így lett. 😊

Az időjárástól tartottam, fogalmam sincs miért, merthogy szeretem a sarat, a hideget, a meleget, az esőt, a ködöt, a jeget, egyedül a szelet nem. Valamiért azt képzeltem, hogy bazi hideg lesz, így eléggé túlöltöztem. De aztán már a rajtban toporogva sokadik hezitálás után, gyors döntést hoztam, felül csak egy rétegben szabad futnom, egyszerűen végre ki kell próbálnom, hogy kicsit alulöltözve indulok neki. Mindig nagyon félek attól, hogy fázni fogok, emiatt általában túlöltözök, most végre ez is tökéletes volt. Már az első emelkedőn elégtétellel vigyorogtam, ahogy néhányan veszik le a rétegeket magukról.

Gabitól ezt az instrukciót kaptam: “Legyen normális bemelegítés, nem pálinka formájában:-)”
Jelentem, tökéletesen végrehajtottam, ittam egy korty forralt bort és elmentem bemelegíteni, aztán izgulva vártam a rajtot.
Szóval valahogy minden annyira klappolt, hogy megnyugodtam, hogy ennek jónak kell lennie.

M távon mentem, ami 24 km 560 m szint a kiírás szerint, 17. lettem 53 női indulóból, 2:29:01 a hivatalos időm, ez 6:12-es pace-t jelent. Iszonyat boldog vagyok ettől az eredménytől.

Végig egyenletesen jó ütemben tudtam haladni, semmi extra nem volt a pályán, volt egy lány, akivel előzgettük egymást kb. 12 km-ig, ő mindig erősebb, gyorsabb volt az emelkedőn (ezúton is gratula neki) míg én mindig befogtam a síkon vagy a lejtőn. A lejtők eszméletlen jól mentek, fiúkat is simán előztem le, annyira jól esett csapatni, térdem tökéletesen bírta.

Aztán persze az emelkedőkön jöttek szépen fel és előztek vissza, azon még van hova fejlődnöm, de úgy egyben nagyon jó futás volt. Utolsó 8 km-en egy fickóval előzgettük egymást, ő végül az utolsó lejtőn hagyott ott, de akkora már jól esett, hogy őt meg az emelkedőkön tudtam otthagyni, szóval egy jó, mókás hullámvasútként éltem meg ezt az egész futást.

Nulla holtpont, alapvetően rendben volt a gyomrom, ettem közben 1 energiaszeletet, 1 zselét, 1 banánt, ami elég volt, mert reggel már túl voltam két szendvicsen és egy banánon. Isoból nem ittam túl sokat. Talán erre jobban kellett volna figyelni, de ez sem okozott semmi gondot, frissítőponton toltam a cola-t. 😊

Végig találtam mindig valakit, akit meg tudtam előzni, az nagyon jó érzés volt. Persze aztán utolértek az L távosok és ők lazán tűztek el mellettem, akár még az emelkedőkön is, de ez pont arra volt jó, hogy próbáltam azt, hogyha gyorsítani nem is tudok, de legalább tartani a tempómat, ami szintén egy fontos lépés nálam, hogy végre nem elfáradok és csak vonszolom magam, hanem van erőm végigmenni jól futva.

Az már csak hab volt a tortán, hogy amikor beértem a rajtközpontba az asztalon cola volt és rozé fröccs. Hatalmas vigyor és ez kitartott még napokig.

Nagyon nagyon köszönöm Gabi, hogy végre eljutottam ide, hogy ilyen jól eső, tökéletes „nem versenyem” legyen. 😉  

Mosolyogva gondoltam sokszor arra, hogy ha az kell ahhoz, hogy jól sikerüljön a futás, hogy azt hitetem el magammal, hogy “nem versenyen vagyok”, akkor legyen a “nem verseny” a szlogenünk. 😊 😊 😊

Fotó: Bodri Trail