Hónap: október 2017

Piros85 beszámoló – Zentai Andrea

Posted on

16. hely – 11:56:55
Arra szemeltem ki ezt a versenyt, hogy mentális felkészülésemet segítse a 2018-as UB-ra. Nem szoktam terepen futni, utálni tudom, hogy bukdácsolok a köveken, hogy pontosan nem tudom, hogy még mennyi emelkedő van és az milyen hosszú. A hossza okán és a szintekkel tudtam hogy épp elég idő lesz, hogy gyakoroljam, a “leghosszabb lófasznak is egyszer vége van” mentalitást.
A verseny előtti 5-6 hétben 3x lepett meg a rendszeres női ajándék. Egyszer pont  a Spar Maratonon, amire nem voltam felkészülve így nem is tudtam végig menni, ami elég rosszul érintett. Közben még vért is adtam, mert nem gondoltam, lesznek ilyen extráim. Az alvás időm igen csak megcsappant az elmúlt időben, így a verseny hétfőjén írtam Gabinak, hogy nem biztos, hogy ez jó ötlet, mert kb úgy érzem magam, mint akit megcsapoltak. Gabi rábeszél az indulásra (ami bizodalommal töltött el. Korábban azon is meglepődtem, hogy nem mondta, hogy hát ezt felejtsem el ehhez én még kevés vagyok :-)) A héten végig billegtem, lemondjam inkább, mert nem akarok még egy versenyt feladni, vagy menjek és max kiállok, ha nem megy. Végül abban maradtam magammal, hogy megyek, a cél a szintidőn belüli célba érkezés. Szerdán Locusta Nagy Kriszta rám írt, hogy Gabitól tudja, hogy megyek és ha van, amit vigyen frissítőnek, akkor érjek ki hamarabb, mert neki el kell indulnia. Frissítőre nem volt szükségem, de egy két tanácsra igen, így kérdeztem, hívhatom-e. Megnyugtató volt egy ilyen nagy tapasztalatú “terepessel” beszélni.
Pénteken összetettem a cuccaimat, féltem, hogy lassan fogok tudni haladni és estére mikor lemegy a nap, elkezdek nagyon fázni, így tettem be plusz pólót, hosszú ujjút, mellényt, (a rajt előtt néztem is, hogy a legtöbbekéhez képest mennyivel nagyobb a zsákom). Reggel egyedül mentem ki, a hévről leszállva követtem a túra hátizsákosokat és reméltem, hogy oda mennek, ahova nekem kell, mert a telefonom ki volt kapcsolva, mert nem volt teljesen feltöltve.  Becsekkoláskor jött az első pozitív löket Krisztitől egy Gizionos pez adagoló, ilyenből volt még pár, ami nagyon sokat jelentett, Hajrá Gizionok felirat, Nicol mosolygó szurkolása, Kriszti két frissítése 🙂 Ezer köszönet és hála érte!!!
Rajt előtt egyedül üldögéltem és próbáltam összeszedni a gondolataimat, felfedeztem, hogy félek, pedig nem szoktam, de most már nincs mit tenni, lesz ami lesz. Tudtam, hogy hosszú lesz a nap, így magamhoz képest lassabban kezdtem, néztem, hogy mit csinálnak a többiek, ha sétáltak, sétáltam én is. A lefelé menet volt mindig a neccesebb, ott sokkal gyorsabban tudtak ereszkedni, mint én, ezen még van mit gyakorolni. Vagy a technikám nem jó vagy nagyon félek az eséstől vagy a combom nem elég erős. Kb 15 után az egyik lejtő után el is kezdtem érezni, hogy fárad a combom.
A versenyt 6x15km-re osztottam és abban gondolkodtam mindig, a 15-ök legyenek meg. Az 1., 2., 15-km volt a legnehezebb. Koncentrálni, jelen lenni és nem a melón agyalni, nem azon, hogy mi lesz, ha nem bírom, mi lesz ha … mi lesz ha … Kb 45-ig mantráztam, hogy “itt és most, hus, hus”. 45-től arra koncentráltam, hogy sötétedésig érjek el minél messzebb, mert utána ki tudja hogy hogy fogok tudni menni. Emelkedőn erőltetetten mentem, lefelé, vízszintesben futottam. Mikor besötétedett egyedül mentem, egy darabig ment is (persze voltak részek, ahol keresgéltem), de volt egy pont ahol nagyon nem éreztem magam biztonságban így bevártam a mögöttem jövőket. Hihetetlen szerencsémre egy tizenkettedszerre menő nagyon nagy tapasztalatú futónővel mehettem végig az utolsó kb 20 km. Sokat beszélgettünk, de haladtunk közben, csak úgy repült az idő és már ott is volt Kriszti 77 km-nél. Megvolt a köves völgy is esés nélkül, beértünk Budaörsre, még volt pár perc, hogy 12 órán belül bent legyek, így meghúztam a végét és meglett :-).
Jó volt, tanulságos volt, helyre tett, újabb célt adott!
Köszönöm, Gabinak a mindent! Sanyinak és a családomnak a támogatást! Krisztának a figyelmet! Nicolnak és a többi Gizionnak a szurkolást!!!!
Köszönet és hála a szervezőknek és segítőknek mindenért!

SPAR Maraton beszámoló – Ficzere Juli

Posted on Updated on

A tavaly márciusban futott első félmaraton után hamar megfogalmazódott a következő cél, mihamarabb szeretnék maratont futni. Az egész év jól ment októberben könnyen, jó hangulatban meglett a 30 km. Akkor olyan megállíthatatlannak tűnt a folyamat. Aztán decemberben egy kisebb balesetben részleges keresztszalag szakadást szenvedtem, így az idei tavaszi maraton odaveszett. A három hónap teljesen futás mentes időszak nagyon nehéz volt, és persze utána az állóképesség újraépítése még inkább. Aztán szépen lassan beindult minden, nyárra már mind mentálisan, mind fizikailag nagyon jó erőben voltam.

Aztán eljött a maraton hete. Fejben és térképen végigfutottam a teljes távot, végiggondoltam a frissítéseket. Azt is elterveztem hogy szeretnék egy napot pihenéssel, nyújtással tölteni. Ez végül szombatra adatott csak meg, ráadásul az egész hetem nagyon erős lett munka szempontjából. Szombaton Atival kimentünk átvenni a rajtszámokat, és persze kicsit rá akartunk hangolódni a vasárnapi  versenyre. Lubics Szilvit is meg kellett látogatnom, hiszen az első félmaratonnál is találkoztunk. Egész héten izgultam a verseny miatt hol jobban, hol kevésbé. A Gizionoktól kapott mantrák sokat segítettek: „lehetnék Hanka és szophatnék 246 km-en, de szerencsére én Juli vagyok és csak 42 a küzdelem tárgya”, gondolj arra, hogy te egy “kib.szott futógép” vagy, “ügyesen, csak kezdj el futni és állj meg, amikor szólnak. Elég egyszerű sport.” Szombatra úgy éreztem megnyugodtam. Kicsit meleg lesz de lesz de azért megcsináljuk. Aztán ahogy Szilvinek kimondtam hogy az első maratonra szeretném dedikáltatni a könyvét eltört a mécses. Még jó hogy ott vele

m Ati és befejezte a mondatom. Aztán találkoztam Gabival, lelkes volt, megöleltük egymást biztatott hogy minden rendben lesz. Szombat estére úgy éreztem akitől kellett megkaptam a kellő erőt a versenyre, ezzel feküdtem le.

Egész éjjel jól aludtam, reggel minden zökkenőmentesen ment, a verseny előtti rutin is lezajlott. Még egy utolsó ölelés Gabival és Ernával a rajtban és már indultunk is. Terv szerint haladtam kb. 12 km-ig ahol eléggé összezuhantam mentálisan és egy kicsit fizikálisan is. Hol van még a vége, mit csinálok én itt? De persze rögtön megpróbáltam kontrázni is ezekre a negatív gondolatokra kevés sikerrel. Közben persze a lábam vitt és így hamar odaértem a 16km-hez ahol megláttam az út szélén Hankát. Nem tudom elmondani mekkora öröm volt számomra. Azonnal széttártam a kezem és egyenesen felé futottam és megöleltem. Ez volt az a pont ahol egy új esélyt kaptam a maraton teljesítéséhez. Köszönöm Hanka! Hatalmas energiát kaptam a folytatáshoz. Annyira belelkesedtem, hogy a szigetre felkanyarodva túl is húztam a pulzust, vigyorgó arccal néztem az órán a 180 körüli pulzust. Ajaj nem lesz ez így jó, kénytelen voltam egy kicsit belegyalogolni hogy rendezzem a soraimat. 25 km-ig sikerült ebben a szellemben továbbmenni. Ott már várt az egyik kollégám aki hatalmas mosollyal és buzdítással fogadott amint észrevettük egymást. Itt egy kicsit tudtam panaszkodni, hogy fáradt vagyok meg ilyenek, na de dolog van, mennem kell tovább. A rakpartól tartottam leginkább és alig vártam, hogy elérjünk a 30 km-nél lévő fordítóhoz. Azt éreztem, hogy ha odáig eljutok, onnan már meglesz. Atival éppen itt találkoztam nagyon fájt a lába, elég rosszul mozgott. Váltottunk néhány szót és mentünk tovább. Kicsit izgultam ,hogy a lábfájás miatt ne kelljen feladnia. A 34 km-nél végre feltankoltam kólával ami szokás szerint meg tudott lökni valamennyire. A Westendnél még egy jó adag kóla ami a Dózsa György út környékén el is kezdett hatni. Ahogy megláttam a Hősök terét rögtön elsírtam magam, hiszen mindjárt itt a vége megcsináltam, nem hiszem el. Az utolsó 200m-nél pedig megláttam Atit előttem bicegve. Rákapcsoltam ahogy csak bírtam, hátha kéz a kézben futhatunk be. Ahogy toltam neki a cél előtt meghallottam a nevem újra kicsordult a könnyem és cél után végül Ati karjaiban álltam meg. Mérhetetlenül boldog voltam és nagyon-nagyon fáradt.

Holnap a Futás Ünnepe

Posted on Updated on

Holnap, október 15-én, 32. SPAR Budapest Maraton, a hozzátartozó betétszámokkal, 30 km, 4 fős és és kétfős váltókkal, 10 km-rel.

2017-ben az e-edzés keretein belül rengeteg futót készíthettem fel, hogy ezen távok valamelyikét megtegyék, azt csak tippelni lehet egyelőre, hogy a több, mint 5000 (!) feliratkozóból valójában mennyien követték az edzéstervet és közülük mennyien lesznek ott holnap reggel a rajtban. Mindenesetre sok sikert kívánok és remélem, hogy a 39 hetes közös munka meghozza a gyümölcsét és mindannyian a várva várt idővel érnek célba.

Az első bálozóknak különösen szorítok, nem csak azért, hogy sikerüljön, hanem, hogy felejthetetlen pozitív élményben legyen részük!

A Gizionok pedig:

Maraton
– Erényi Tamás
– Ficzere Julianna – első maraton!
– Farkas László Lupus, 5 órás iramfutó
– Hegedűs Ákos
– Réffy Balázs
– Sárközi Zsolt – első maraton!
– Szigetvári-Surányi Edina Barbara – első maraton!
– Zentai Andrea

30 km
– Sári Nóra

Váltók:
– Sári Erna
– Váczi Eszter
– Nagy Nicol

Reggel f9 és n10 között egy utolsó puszira, ölelésre, tanácsra várom az arra járókat az 5-ös rajtzóna bejáratánál! ❤