ultrafutás

Vár-Palota Ultra Kör – Kucsera Marci, beszámoló

Posted on Updated on

Időutazás

De szép idő lesz szombaton – nézem hétfőn a meteót… de jó lenne egy nagyot, egy szépet futni… órákig kint lenni… de hol? és különben is, pihenő hét jön, szinte esélytelen…
Egyszer csak látom ám – várják a következő futót oda, ahol születtem, ahol felnőttem…
Gondoltam, megkérdeztem – legfeljebb nemet mond Gabi, de csak annyit ír: „deal”! Na, már neveztem is azonnal.  (szerk.: NEM pihenőhét volt:-))
Egész héten emlékeztem, idéztem fel magamban a helyeket – próbára akartam tenni magam, mennyire jut eszembe, ahol futni fogok – ahol már nagyon régen voltam. És nagyon vágytam rá, egyre jobban!

Szombaton reggel korán elindultam itthonról, eldugtam vizet meg kólát a 44-es km-kőnél, Bakonykutinál. Majd egy gyors kávé a „mama kávézóban”, és mentem a rajtba. Kicsit nehéznek éreztem magam az elején, de hamar megtaláltam a tempómat. Szerintem a Vár melletti sok kivágott fa nem tetszett az elején ☹

Gyors emelkedő, gerincfutás után máris ott a vár tornya, majd a völgy, ahol annak idején Mátyás kergette a vadakat (állítólag…). Kergettem hát magam én is – kicsit a völgyből kilépésnél még keveregtem is pár percet.

 

2-3km-es folyamatosan emelkedő sáros erdészeti út, de ezt jól tudtam, hogy lesz. 12 évesen is mentünk itt Fakász tanár úrral… majd 35 éve. Öreg-Futóné csúcsa, régi szerelem!!!! Rég jártam erre – most sem időztem sokat.
Innen egy jól futható szintes út visz be Tésre – jaj, hányszor sétáltunk barlangok sarától mocskos overálban az utcáin… Még az is eszembe jutott, hogy Tóth Andi nagyszülei laktak itt…
Gyors víztöltés a kék kútnál, és már gurulok is lefelé a hosszú lejtős úton a Római fürdőig.

Hirtelen összezavarodtam, nem értettem, hogy a sok lehetőség közül hol megy pontosan az út, kicsit kóvályogtam, de aztán mentem ahogy tudtam, azon az úton, ami volt.
Jásd – ahol sok velős pirítóst ettünk a barlangász cimborákkal. Ismét egy kék kút – töltök is rendesen, hosszú szakasz jön vízvétel nélkül – még egy kézikulacsot is megtöltök a jéghideg vízzel.

Egy meredek hosszú mászás következett, itt sikerült koronás lennem (na, nem úgy, hanem így 😊). na, ezt a kilátót se láttam még, most se mentem fel..
A közel szintes úton mentem tovább, futottam azok mellett a helyek, barlangok mellett, ahol kezdtem a barlangász életemet: nagyon jó érzés volt! Nagyon sokat kaptam ettől a helytől – 18 éves koromban itt egy új világ nyílt ki előttem – mégis hálátlan módon elhanyagolom mostanában…
Belevetem magam a Bükkös árokba, majd tovább a burok völgybe… nehezen járható, fadőléses őserdő – semmi nyoma a turizmusnak és az erdő művelésnek, jöttek is a 8,5-9,5 perces km-ek, de nem bántam: csodás volt ez a hely!

Nagyon, nagyon régen jártam itt, még édesapámmal: szinte sírtam a boldogságtól, mikor eszembe jutott, ahogy kisgyerekként mentem utána… jó lenne a gyerekeimet ide elhozni!

Egyszer ennek is vége lett, és megtaláltam a depó pontomat. Itt rövid frissítés, majd rohanás tovább… gyors km-ek után egy utolsó tüske. Baglyas-hegy. Gyerekként itt rendetlenkedtünk (őrsi órán például loptuk a szőlőt…), itt voltam katonakoromban gyakorlaton, sok emlék fűződik ide…

Futás tovább lefelé, jön a Hideg völgy. Itt is őrsi órák, osztálykirándulások, bográcsban a paprikáskrumpli… nagyon érzelgős voltam itt.
Még jó, hogy az újonnan nyitott kőbánya ☹ visszahozott a valóságba – ez most 2020…

 

Tovább a falu felé, ahol felnőttem, ahol szintén apuval toltuk a dombon a biciklit, közben beszéltük: de jó volt ma a strandon.
Inotán megengedem magamnak a luxust, hogy nem töltök vizet – hiszen van még több mint fél liter. Az emelkedő a Felső kocsma előtt gyorsan pereg, a temető… itt februárban álltunk a családdal – akkor is és most is könnyek folytak a szememből…

Jött a tó, ahol sokat játszottunk, a fenyves, amiben bunkert építettünk gyerekként… és a kilátó, amihez SOHA nem mentem fel – most sem.
Egy utolsó rövid emelkedő – itt álltak egyszer tömött sorban a szovjet harckocsik – és én gyerekként csak néztem őket. Nagyapám – aki egy másik világban tán még harcolt is ellenük, szorította a kezemet. Így voltunk mi ketten – két jó barát.

Ráfordulok a város felé vezető földútra… de itt a föld, ami a nagyapámé volt… itt legeltette a teheneit, miközben én alig 7-8 éves gyerekként sétáltam vele… itt sütöttünk szalonnát, ott feküdtünk az árnyékban… Viola utca – itt laktak…
Utolsó lejtő: nem fordulok el balra, látni akarom az iskolát, ahol szüleim tanultak 60 (!) éve…

Aztán vége – véget ért ez a 6 óra 44 perces időutazás… ezért megérte futni!
Jó lett az időeredmény is, de amit láttam ezen a csodálaton napos őszi szombaton: mindennél többet ér!

Strava

Vár-Palota Instant kör – fb

Vár-Palota Instant kör – honlap

Távok: 11 km, 26,5 km, és 62,5 km

Fotó: Várpalotakör

Vadlán Ultra Terep – Elek-Belus Fruzsina, beszámoló

Posted on Updated on

120853738_340955510317112_479241460202578929_n.jpg2019. október 5., Vállus

Liluló szájjal, magamat kukászsákba bugyolálva várom a felmentő sereget, hogy visszajussak valahogyan Cserszegtomajba. Akkor még nem gondoltam, hogy idén nem az ötvenes, hanem a hosszú távot választom, hogy méltó revansot vegyek a Keszthelyi-hegységen, no meg az önbecsülésemen esett csorbán, hogy kiállni kényszerültem a Vadlán 50 km-es versenyéről.


2020. október 3., 6:00, Cserszegtomaj

Sokszor azt érzem egy-egy terepfutó verseny rajtjában ácsorogva, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan is kerültem ide. Tavaly még fogadkoztam, hogy nincs keresnivalóm az igazán hosszabb távok világában (100 km+), de valahogy mégis magától értetődőnek tűnt, hogy benevezek. Ki a fene érti ezt? – ezek a gondolatok jártak a fejemben, miközben balga módon egy hirtelen ötlettől vezérelve kicsit szorosabbra fűztem a cipőmet. A rajt előtt harminc másodperccel, miközben a melegítést mímelve ugrándoztam, már tudtam, hogy elkövettem az első hibát, de időm már nem maradt arra, hogy lazábbra kössem, ezért néhány gyors mozdulattal megrángattam, hátha enged valamennyit az enyhe szorítás.

120767666_343869500379876_6212150680614091214_n.jpg
Gabitól, az edzőmtől nagyon alacsony maximum pulzust kaptam a versenyre, 149-150 ütés környékén kellett tartanom az intenzitást. A Nagy-Szénás körön (75 km), ahol sikerült egy jót futnom idén júniusban, ez a visszafogott taktika egyszer már bevált, most már csak hinnem kellett magamban ismét, hogy ezúttal is működni fog. Csak hát nehéz függetleníteni magamat a rajtnál kilövő, ambíciókkal teli tömegtől és csak befelé figyelni, no meg a pulzust csekkolni minduntalan az órám kijelzőjén.

Fura volt, de a kezdetben rajtam elhatalmasodó izgalom viszonylag hamar, olyan 10-15 km után elmúlt és mérhetetlen nyugalom szállt meg. Magamba mélyedni nem igazán tudtam, mert folyton történt valami, a pontok gyorsan jöttek egymás után, azon kaptam magam, hogy mire megeszek/megiszok mindent, már megint feladat van, ehetem/ihatom a következő adagot. A szüleimre most is számíthattam, elvállalták az egész napos pátyolgatásomat, így minden ponton ők frissítettek (kivéve a két Büdöskutat, amelyet autóval nem lehetett megközelíteni). Rettenetesen szeretem, ha a gondjaira bízhatom magamat, kicsit olyan érzés, mintha újra gyerek lehetnék (a sárban ugrálás hiányzott egyedül a képletből).

Nem fogok részletesen kitérni a verseny egyes szakaszaira, mert aki nem volt ott / nem futott még itt, talán unalmas lehet, meg egyébként is, szeretem pusztán a főbb benyomásokat megőrizni és megosztani. Szóval az első legfontosabb ilyen, az az útvonal nehézsége és szépsége. Olyan csodaszép helyekre jutottam el általa, hogy néha a lélegzetem is elállt, valamikor meg csak pusztán szitkozódtam, hogy „Ez most komoly? Ide kellene lemásznom?” vagy épp az ellenkezője „Nemár hogy ide kellene felmásznom…!”, mindezt úgy, hogy volt már jócskán több tíz kilométer a lábaimban.

Tovább a teljes beszámolóra Fruzsi blogjára >>>

Fotó: Pölz Anita

Vadlán Ultra Terep – Antal Csaba beszámoló

Posted on Updated on

Vadlán 50k,1409m D+
4:58:22, abszolút 9. helyNagyon élveztem az egész versenyt! Előzetesen mindenképp 5 órán belüli teljesítést tűztem ki célul, ami végülis összejött. A helyezés: könnyen lehetett volna 6. hely is, kicsit több, mint egy percen belül érkeztünk négyen a célba (6.-9.), most nekem nem volt szerencsém 🙂

Hogyan is volt:

A hosszú távval egyszerre volt a rajt, mint eddig is, ami a COVID miatt újítás volt, hogy négy rajtzónát alakítottak ki, mindenki oda állt be, amit gondolt, én az elsőbe öt órán belüli tervezett befutó idővel, a második 5-6 óra, a harmadik 6-7 óra és a maradék sávok voltak még. Jó döntés volt, rajt után nem kellett átvágni sok lassúbb emberen, Marcival és Fruzsival vagy fél kilit mentünk együtt, aztán mindenki felvette a saját tempóját és elhagytam őket, hiába, fele annyim volt távban, könnyen mentem gyorsabban 🙂

Az elején nem akartam túl gyorsan menni, 160 bpm alatt tartottam a pulzust, valahol az első tíz között voltam, de nem tudtam, hogy az élbolyból hányan mentek az én távomon (utólag a csekkolások alapján minden mért ponton nyolcadikként csekkoltam). Úgy kb. a második ponton utolért Ary Bence, hozzá csapódtam, bízva benne, hogy  így nem fogom elfutni a versenyt. Féltávig haladhattunk így együtt, utolértünk egy srácot, aki az élmezőnytől szakadt le, ebből kalkuláltunk, hogy kb. öten vannak előttünk (tényleg), őket már nem láttam a célig.

Féltáv körül Bence egyszercsak lemaradt, viszont ketten utolértek, nagyjából egyszerre értünk négyen a következő frissítőpontig, itt kb. egyszerre indultunk el. A korábbi évek pályájához képest itt egy szakaszon egy kiszáradt vízmosásban kellett menni, ez volt az egész táv legtechnikásabb része, kidőlt fák, mélyebb avar, kövek, sziklák. Ez a terep nagyon bejött nekem, a négyes csoportunkból meg tudtam lépni, segített az a pár tokaji lejtőzéses edzés, jóval gyorsabban tudtam lefelé haladni, mint a többiek. Itt olyan két perc előnyt szereztem.

A gond itt kezdődött, ugyanis Büdöskút és Gyenesdiás pontok közötti kilenc kilométeren kevésnek bizonyult a vizem. Sajnos előző este észleltem, hogy a hátizsák víztartálya ki van lyukadva és arra a kb. plusz egy liter vízre nem számíthatok, de reméltem, hogy a fél liter víz-fél liter iso mennyiség a pontok között elég lesz. Így esett, hogy kb. öt kilométert víz nélkül mentem, hiába ittam az iso-t, a cukros lé a torkomban lötyögött, de nem nagyon akart felszívódni. Olyan 35 km körül kezdett (gondolom jórészt emiatt) a vádlim görcsölgetni, már alig vártam, hogy vízhez jussak. Nem segített a helyzeten az sem, hogy a Vadlán liknál pályát tévesztettem és lementem egy kb. 20 m mély katlanba (jórészt seggen majd hason csúszva) és ott tanácstalanul nézegettem, majd amikor megláttam, hogy vissza kell másznom és feleslegesen jöttem le a közel függőleges ösvényen, felnézve láttam, hogy az elhagyott három versenytársam éppen elhalad a magasban 🙂 Nem volt vidám pillanat, anyázva felkaptattam és követtem őket.

Végre elérve a Gyenesdiás frissítőpontot, a srácok akkor indultak tovább, de nekem tankolnom kellett, ami érzésre rohadt lassan történt, kb. egy perc hátránnyal indultam utánuk. Innen a víz valamit segített, erőre kaptam, de a vádlim egyre sűrűbben jelezgetett, be-behúzta a görcs a lábam, viszont itt az aszfaltos sík részen 4:50-4:45-ös tempót tudtam menni és utolértem, majd lehagytam az egyikőjüket a három közvetlen versenytársból. Próbáltam motiválni, hogy érjük utol a másik kettejüket. akik kb. 100-150 m-rel voltak előttünk látótávolságban, de a srác nem tudott gyorsítani, így egyedül eredtem utánuk, sőt a Mobilgáz-állomásnál utol is értem őket, már csak 5 kili volt hátra.

Innentől hullámos aszfaltos, murvás rész következett még két vagy három nagyobb emelkedővel, ahol mindig csökkent a távolság köztünk, de a lejtőkön nem tudtam sietni, mert a görcsölés addigra óvatos haladásra késztetett. Sajnos a nem sokkal korábban elhagyott futótárs összekapta magát és visszavette a nyolcadik helyet, így értünk be négyen 1 perc 16 másodpercen belül, én is a tervezett öt órán belül maradva 4:58:22-vel a kilencedik helyen.

A tisztesség kedvéért a három kolléga, akikkel meccseltünk: Mészáros László, Dávid Richárd (mindketten Jakus Team) és Sárosi Kristóf (őt nem tudom, milyen Team).

A távot idén is Allaga Tamás nyerte közel egy perccel jobb kilométer átlagot hozva 4:09:37-tel.

Legközelebb igyekszem minél több ilyen hátráltató malőrt kizárni, ilyeneken múlik a még jobb eredmény, de amúgy sem vagyok elégedetlen, csak közben jön meg az étvágy 🙂