ultrafutás

Skyrunning Világbajnokság – Belus Tamás, beszámoló

Posted on

(daganat) – Idén már nem futsz egy normálisat!
(én) – Fogd meg a sörömet!

Vénségemre (41 múltam májusban) magyar válogatott lettem, és a nemzet színeiért futhattam a spanyolországi Skyrunning Világbajnokságon. Régi álmom vált ezzel valóra, amit már bő három éve kergetek. Ki a fene gondolta volna ezt márciusban, amikor azzal a hatalmas varrattal a hasamon feküdtem, és hetekkel később sem tudtam kiegyenesedve járni, nemhogy futni. Szerintem még Gabi Gizibé Barát (az edzőm) és Tatár Szilvi sportrehabilitáció, masszázs (a felépülésemet irányító rehabilitációs tréner) sem, pedig nekik elég élénk a fantáziájuk. Egyébként meg örültem, hogy éltem, és ezt túlzás nélkül állíthatom. A rehabomról most nem írnék, ott van minden ez előzményekben, a lényeg, hogy nem gondoltam túl a dolgot, csináltam amit a lányok mondtak és kész.

A javulás gyorsabb volt, mint gondoltuk, vagy legalábbis mint én gondoltam, a torna és a bringa után már április végén elkezdtem az óvatos futásokat, május végén pedig már mindenféle korlátozás nélkül kaptam az edzéseket, talán csak a lejtmenetekben voltunk óvatosabbak. A hegem még bőven éreztem, a felső része eléggé érzékeny még most is, de a heg kezeléseken Szilvi megnyugtatott, hogy ezzel már futhatok, akár már versenyezhetek is, úgyhogy a június 12-i Nagy-Hársas Ultrán már ott voltam a rajtban.

A Hársasról írtam elég részletesen, kegyetlen kemény egy pálya sok szinttel, kövekkel, csalánnal, hazai viszonylatban abszolút méltó terep egy skyrunning világverseny válogatójának. Egész jól sikerült a verseny, főleg az előzményeket figyelembe véve, szerintem elsősorban ennek volt köszönhető, hogy Oszaczki Géza az MSTSZ-től azzal a hírrel hívott fel, hogy hívnak a magyar Sky csapatba, természetesen a 68 km-es ultra távra. Meg persze annak is, hogy Józsa Gábor nem szeretett volna a hosszún indulni, és különböző okok miatt a nálam sokkal jobb Szabó Áron, Allaga Tomi, Pálffy Marci trió sem jöhetett számításba a csapat összeállításában.

Az elmúlt 3+ évben talán bármikor máskor jobban késznek éreztem volna magamat egy ilyen kihívásra. Ott volt a műtét, ami után még nem volt elég idő, hogy felépüljön a forma, meg a nagy vérveszteség miatti nem ideális vérminőség. Ja és a bizonytalan mozgásom a technikás terepen, márpedig ha valahol technikás a terep, az egy skyrunning verseny. Oh és a plusz 3-4 kg, ami még a nemfutós hetek eredménye, és ezt ledolgozni sem volt még elég időm. A VB-ig pedig nem volt csak három hét. Kemény. Kértem egy napot Gézától, azonnal hívtam Lizát és a szüleimet, hogy vajon meg tudjuk-e oldani a szabadságok átszervezését. Úgy tűnt, hogy menni fog, úgyhogy gyorsan igent is mondtam a dologra.

A következő napok tervezgetéssel, pakolással és csendes parázgatással teltek, gyorsan el is szaladt az idő, kicsit túl gyorsan is. A súlyom maradt amennyi maradt, tudtam, hogy ezen már nem tudok javítani a versenyig, úgyhogy elengedtem a dolgot. Próbáltam lélekben a hosszú busz útra (para), a másokkal együtt alvásra (még nagyobb para) és a durvának kinéző pályára készülni (szupermegapara).

A skyrunning a terepfutás egyre népszerűbb szakága. Arról lehet megismerni, hogy versenyeit kemény, technikás terepen rendezik: sok benne a sky és kevés a running. A legnagyobb kihívást a nagy szintkülönbségek, a meredek emelkedők és jajjjj – a meredek lejtők jelentik. Szigorú szabályok rögzítik, hogy melyik távnak mennyi szintemelkedést kell legalább tartalmaznia (sokat), mekkora hányadának kell 2000 méternél magasabban vezetnie (túl soknak), illetve hogy a táv egy megadott részének legalább 30%-os emelkedésűnek és lejtésűnek kell lennie (hát köszi). Plusz kötelező hegycsúcs(oka)t is érintenie. Szóval a sky meredek és technikás, ami pont nem az, amit én tudok és szeretek ebben a sportágban. Szívás.

Tovább a teljes bejegyzéshez a facebookra

Ultra Tisza-tó 65km – Parragh Dániel beszámoló

Posted on

A félmaratontól az ultráig

16 hónapja dolgozunk együtt Gabival. Tavaly, amikor kezdtük egy tipikus félmaratonos ember voltam. Se több, se kevesebb.
Aztán Gizion lettem és jött egy vállalható Suhanj6, 1-2 maraton, majd az ötlet, hogy benevezek az UTT 65k-ra.
Gabi ennyit mondott: “a táv megvan, a tempót intézem“.
Én egyrészt szerettem volna végigfutni az egészet, másrészt 60k fölött akartam menni 6 óra alatt.


Kellemes hűvös szombat reggel volt. 6:15-kor volt a rajt, de kicsit korábban mentem, hogy tudjunk még pacsizni, fotózkodni Gáborral.

Peti kísért bicajjal. Tele van a CV-je mindenféle durva versenyekkel, ahol nálam jobb futókat frissített mindenféle eszement távokon.
Meg ismerjük is egymást már ezer éve, így biztos voltam benne, hogy itt nem lesz gond.
Az italokat lefagyasztottuk és Peti folyamatosan engedte ki őket. Végig hideget ittam úgy, hogy a frissítőasztalokra rá sem néztünk.


Az edzői utasítás így szólt: “utazó pulzus 150-153, az utolsó 10-15 kilin lehet tolni feljebb, ha van erő”

Nagy tömegben kicsit kocogós volt az első km, de meg volt beszélve, hogy lassan kezdek. Aztán beállt egy jó kis utazó tempó, 5:40-es ezrekkel.
Petivel a frissítés kb. 30 perc után úgy működött, mintha évek óta engem frissítene heti kétszer. Flottul ment.
Negyedóránként jött a Só+víz / müzli+víz / izó / gél+víz. Jól ki lett találva, hogy mindenből csak óránként jött a következő adag, így nem untam meg semmit.A gyomrom nagyon jól működött, pedig tartottam tőle, hogy gond lesz.
Nem volt túl meleg és felhő is volt bőven. Így az első bő 25 km-t sikerült az előírt pulzus alatt futni.
Aztán hallottam, hogy az egyik sporttárs a napot emlegeti. Nem vagyok babonás, de ő tehetett róla, hogy elkezdett az idő tisztulni és melegedni.
Innentől muszáj volt hűteni, amit Peti meg is tett. Szórófejes, pumpás spricnit használtunk. Mellkas, hát, fej, karok. Kb. 20-30 percenként hűtött.

Kiskörétől már nem lehetett tartani az előírt pulzust, vissza kellett venni a tempóból.
Kértem Petit, hogy telefonon hívja fel Gabit és beszélje meg, hogy kicsit magasabb pulzuson mehessek. De kiröhögött és nem hívta fel. (és milyen jól tette:-) – Gabi)
Szépen daráltuk tovább a kilométereket. Elég hihetetlen volt, hogy minden ilyen jól működik. Pulzus nem ment el az égbe, frissítés/hűtés folyamatos, gyomor patent.

Kisköre strandnál ráköszöntem Krisztára (külső szemlélők ráordításnak mondanák), aki épp elég elfoglalt volt. Fotóra nem volt idő, nem akartam megállni.
Innentől Sarudig 6 percen kívüli ezrek jöttek. Vártam, hogy elérjük végre az 50-et, hogy egy kicsit jobban lehessen menni. Nagyon jól működtek a lábaim.
Peti kapcsolt zenét, beszélgettünk és haladtunk szépen.
A hűtést itt már jóval gyakrabban csináltuk. Ez azt hozta magával, hogy a nadrágom és alsónadrágom felszívott 1-2 liter vizet ami nem akart száradni.

Sarud és Poroszló között jött az 50k. Innentől megint 6 percen belül tudtam futni egészen a végéig. Jó érzés volt, hogy 50 után még tudok gyorsulni.
Jött Poroszló, ami mindig a legjobb frissítő pont. Király hangulat, zene meg minden…
Maradt egy laza 10-es. Közelítettük a 30 fokot, de olyan közel volt a vége, hogy már nem nagyon számított.
Simán meg is lett a 60 km 6 órán belül. Poroszló és Tiszafüred között olyan jó a bicajút, mintha nem is Magyarországon lennénk.
Szuper volt itt futni, fel a hídra, le a hídról. Előztem is párat.
800 méterrel a vége előtt jött szembe Gábor. Ordibáltam neki is egy kicsit. El nem tudom (még) képzelni, hogy milyen érzés lehet ott visszafordulni és elindulni a másik irányba.
A strand előtt a fák alatt már üvöltöttem Petinek, hogy “ezt ledaráltam, ba….”.A vége: 6:19:18
A célban pedig ott várt az egész család. Extázisban voltam, mintha én nyertem volna a versenyt 🙂

Örök hála Gabinak a felkészítésért. Tényleg intézte a tempót. És kihozta belőlem az eddigi amatőr futó pályafutásom legjobb teljesítményét.Köszönet Petinek a frissítésért. Végig nagyon profi volt amellett, hogy jól is éreztük magunkat. Nélküle ez nem sikerülhetett volna.

ULTRA TISZA-TÓ 130 – Takács Gábor beszámoló

Posted on Updated on

Ultrafutó lettem?

Szombaton beérett mintegy hét hónap munkájának gyümölcse: sikeresen teljesítettem az UTT130-at, vagyis két kört futottam a Tisza-tó körül. Nehéz megfogalmazni mit érzek most: természetesen mindenek előtt óriási örömöt, és még nagyobb megkönnyebbülést. Mint amikor az ember túlvan élete legnehezebb vizsgáján, amire annyit készült. Mégsem vagyok teljesen elégedett, pár dolog alaposan beárnyékolta ezt a versenyt.

felkészülés úgy érzem, szinte hibátlanul ment, eltekintve egy-két hét kihagyástól. Korábban egyetlen verseny előtt sem voltam ennyire magabiztos, egyre inkább éreztem, hogy meg fogom tudni csinálni. Nagy lépés volt ez számomra, lévén az eddigi leghosszabb távom “csak” 65km volt, ez pedig pont a duplája. De mégis, valahogy éreztem hogy menni fog.

Edzőmmel, Barát Gabival alaposan megterveztünk mindent, a frissítési tervet negyed órás etapokra bontottuk le. Alapvetően Squeezy gélekre, i:am sókapszulára és BCAA-ra építkeztünk, némi szilárd táplálékkal kiegészítve (féltáv környékén tejberizs és/vagy májkrémes kenyér falatkák, némi keksz, ilyesmi). A kosárba került még négy kulacsnak megfelelő i:am ISO por is. Minden adott volt a sikerhez, már csak le kellett futni a távot. 🙂

Tovább a teljes beszámolóra