ultrafutás

Földi Zsuzsi – BSZM beszámoló

Posted on Updated on

Balaton Szupermaraton párban 2019. 03. 21-14.

Hosszú volt, a mese se lett rövid  
196 km története 🏃‍♀️🏃‍♀️
#négynapcsoda #aLeghosszabbLófsznakIsVégeVanEgyszer #Gizionok #Gizionpower #BSZM

Az áprilisi sárvári 12 órás verseny miatt úgy döntöttünk az edzőmmel, Gabival, hogy bár arról volt szó, hogy egyéni BSZM lesz az idei első versenyem, mégis inkább legyen ez párban. Lett egy csodaklassz párom, Zsófi ❤

A versenyről: 196 km, 4 nap alatt a Balaton körül, futva. Napi etap 43-53 km között, két váltóponttal, tehát a napi adagot nem fele-fele futjuk, hanem 2/3-1/3, naponta váltogatva, hogy ki szív  épp.
Nem tűnt extra durvának a feladat, persze könnyűnek sem, négy nap alatt egy százas azért nem mondható hétvégi laza kocogásnak.


Nagyon jól ment a felkészülés, klassz volt az alapozás, minden szipiszuper volt, aztán verseny előtti héten szombaton elmentem futni, és hoppá, egy olyan dologgal találkoztam, amivel 6 éve nem: térdfájás… Ááááá, ez nem lehet, tuti minden oké, tessék szépen futni, elmúlik, ez biztos valami pszichés izé, verseny előtti para, mittudomén. Futok, hát ez nem múlik, fasza. Séta haza, egyre jobban fáj, térd külső fele, a fenébe. Ez tuti IT, ez egy rémálom… L Volt pihi, nyújtás, masszázs, gyulladáscsökkentés, javult, de teljesen tökéletes nem tudott lenni. Mindegy, ez van, a masszőröm tape-el is, és ráadásul kinn lesz a bszm-en, megbeszéljük, hogy rajt előtt minden nap összeragaszt.
A társasággal, akikkel megyünk, masszőr is jön, valahogy majd csak lesz.
Csütörtök, első nap: Siófokon van a rajt, reggel mentünk le, csapatfotó, jóleszez, induljunkmár. Zsófi futotta a két szélső 16-ot, én a középsőt. Zsófi gyors, szuperül letolta mindkét tizenhatost, nekem is egész jól ment a sajátom, a térdem jelezgetett közben, de konkrét fájdalom nem volt. Nyújtás, henger: minden klafa. Este a társaság masszőre, Melinda arany keze szétszadizta mindkét lábam, de hatásos volt: még csak a jelezgetést sem érzem, hurrá, jó lesz holnap a hosszú napom 🙂


Péntek, második nap: én kezdtem, Fonyód – Máriafürdő 16 km, jól ment, ismerős útvonal, errefelé sokat futottam vagy bringáztam már, szerettem. Másnak uncsi, nekem biztonságos, nem kell útvonalon gondolkodni, nem kell nézelődni, csak futni J A végére kicsit fáj a térdem, nyújtok-hengerezek, elmúlik a fájás. Zsófi pikk-pakk lefutja a saját 16 km-ét, nekem jön Keszthelytől Szigligetig 21 km. Megbeszéltük Gáborral, hogy 10 km körül van egy frissítőpont, ott kicserélem a vizes kulacsomat kólásvízre, és lesz náluk egy fájdalomcsillapító, ha esetleg nagyon szarakodna a térdem, hogy bírjam. Kaptam a kólát, és mivel sajnos kezdett erősebben jelezni a lábam, kértem a bogyót, rosszabb ne legyen. 16-ig bár fájt (és nem csak a térdem, a nem korrekt terhelés miatt az izmaim is tiltakoztak a bal combomban), de egész jól ment, aztán baromira rossz kezdett lenni. Belegyalogoltam, áááá, így se jobb, és mivel nyújtás után jó lesz, minek húzzam az időt, legalább kocogjak, hamarabb vége lesz. nem túl gyorsan, de 6 perc körüli ezrekkel valahogy behúztam ezt az 5 km-t, a legvégéről nem akarok beszélni – az az emelkedő, tele fotózó ismerőssel, meg hivatalos fotóssal… Itt futni kellett, esély nem volt a gyaloglásra 😀 . Befutás után nyújtás, és a fájdalom mintha nem is lett volna, szinte tökéletesen működik a lábam. Térdem instabilnak érzem, másnap már máshogy tapelte Tamás. Este szállás, masszázs, megérkezik Gábor is végre, jó hogy itt van J.  Vacsi, lábamra gyulladáscsökkentő tapasz, ráolvasás, stb., bíztam benne, hogy másnap is működni fog.
Szombat, harmadik nap: duplán izgi, Gábor maratont fut. Őt kivisszük a saját rajtjába, mi megyünk a bszm rajthoz, szokásos menetrend: tape, jóleszez, mindenszupi. Zsófi fut kettőt, pont neki való hosszúságúak a szakaszok, nekem jut 17 a közepén. Cipőt váltottam, hátha a kevés km-es brooks-ot jobban komálja a térdem, mint a majdnem tele levő hokát. Bejött J. Vagy a térdkalácsot megtámasztó tape, vagy a cipő, de inkább a kettő együtt, de működött. Két gyors Zsófi szakasz között futok egy kevésbé gyors 17-et, de a lábam működik, futás megy, térdem nem fáj, combjaim oldala, meg a négyfejű kezd méltatlankodni, hogy nekik már lassan elég lesz. Nem vészes, fáradnak, de ez van, futni jöttünk, előfordult máskor is, hogy elfáradtak 🙂 Futok, nem vánszorgás, élvezem :-).  A szakaszom után sietünk Füredre, egyrészt Zsófi gyorsan megy, másrészt Gábor már benn van, klassz időt futott. Délután sörözés-velőspirítósozás (kinek mi, nekem sör 😉 ) a Gizionokkal, este a szokásos: vacsi, masszázs, tapasz, mantra, ráolvasás… Már csak egy nap, ami ugyan hosszú lesz nekem, de azt már félhullán, féllábon ugrálva is behúzom 😉

Vasárnap, negyedik nap: Zsófinak egy 20-as a közepén, jó kis emelkedőkkel, nekem 16, meg 15. Az csak 2x3x5, meg az az 1 az elején, menni fog. Rajtolok, első 2 km után azt érzem, hogy húbasszus, hogy fogok én MÉG 29 ilyet lefutni ma??? Vállat vontam, és azt mondtam magamnak, hogy pont úgy, ahogy az eddigi 74-75-öt: jobb láb, bal láb, ismétel J. Működött, ment a futás, ha nem is extra tempóval, de futottam. Térdem egész jó, a combjaim meg… hát fáradnak, de teszik a dolgukat. Gyorsan eltelt a 17, Zsófi gyönyörűen megcsinálta  a20-at, jött az utolsó szakasz. Jól kezdtem, Aligán rám köszönt Piroska, kezében póráz, póráz végén Krigli <3. Nagyon örültem nekik, jól esett, hogy láttam őket. 4 km körül emelkedő, szépen megfutom, közben lepillantok az övemre: b.ssza meg, hol a p.csában van a rajtszámom??? Na, telefon elő, hívom Gábort, hogy a Stravan látja merre futok, hozzák utánam a rajtszámot, én megyek tovább, oldják meg, ha lehet minél gyorsabban. Ő már Siófokon, de oké, visszafordul, hozza. Szuper, ez sem az én dolgom már, teszem ami az enyém: futok. Telefon csörög: Zsófiék 800 m-re előttem a frissítőponton, Zsófi rajtszámával fussak tovább, így a legegyszerűbb és leggyorsabb. Így is lett, miközben rám adták a rajtszámot, betoltam egy gélt meg vizet, és hajrá tovább. Combjaim kicsit visítanak, pihennének, de nem érdekel, futni jöttünk, majd pihennek ha befutottunk, lesz idejük rá J. Aztán a vége előtt 5-6 km-rel egyszer csak nem akarnak működni a lábaim. Én mennék, a lábaim meg nem, így utólag vicces, akkor annyira nem röhögtem. Fájnak, fáradtak, görcs közelében vannak, de legalább a térdem jól van. Kaja, só, víz, tolom sűrűn, valamit segít, de nem jó. Belegyalogolok, alig van levegőm. Tök jó, persze, a vas, már előző nap is éreztem, hogy nem az igazi az o2 ellátottság (helló vashiány, csak el kellett volna menni a verseny előtti héten az extra pótlásra…), de akkor ott Siófok szélén nagyon szar volt. Mindegy, fussunk, ha lassan is, haladjunk, nemár hogy a vége előtt kezdjek gyalogolni, legfeljebb levegő nélkül megcsinálom – másnak melege van, én meg megfulladok, de legalább szépen süt a nap J. Siófokon ismerős részre érek – de jó, ez már mindjárt a sétány, akkor max 2 km van hátra, gyerünk, gyerünk.  Combajim…á, hagyjuk. Egy sör, úristen, de szeretnék egy hideg sört, hát tessék futni, hamarabb lesz sör…  Feltűnik Zsófi, 1500 m lehet hátra, ezt behúzzuk együtt. Mondom neki, hogy nagyon rosszul vagyok. Mondja, hogy oké, gyalogunk. Ránézek: na nemá, futunk. Kocogunk, párszáz méter múlva úgy érzem, megfulladok, veszem a levegőt, mintha víz alatt lennék, á, de szar. Elsírom magam, hogy bassza meg, levegőt akarok. Zsófi felajánlja, hogy gyalogoljunk. NEM. Összeszedem magam – hátra van kb 1 km, ha elég gyorsan futunk, hamar benn vagyok, és lehet meghalni, vagy akármi. Nem fogok gyalogolva befutni a célba, az kizárt. Futunk, csakazértis, csakazértis, ha beledöglöm is. És beérünk, 2 perc múlva jobban vagyok, úristen, de jó volt. Várt minket Gábor, Gabi, Máté, ölelés, puszi, jaj de jó, megcsináltuk, kész, benn vagyunk, holnap már nem kell futni J
Kapok sört, átvesszük az érmeinket, fotó, emelkedett hangulat, jaj, ez mennyire nagyon szuper volt!

Mindenhol azt olvasni, hogy a BSZM 4 nap csoda. Valóban, csoda 4 nap volt ez, imádtam, minden nehézsége és fájdalma ellenére J
Zsófi, köszönöm ezt a 4 nap csodát, szuper volt veled párban körbefutni a tavat :*
Köszönöm edzőmnek, Barát Gabinak https://baratrunning.com/ a felkészítést, Szerda Lacinak az erősítő edzéseket, Tominak a tape full service-t, Melindának a brutális masszázsokat, Máténak a szuper supportot, Gábornak meg a mindent ❤

A verseny után egy héttel futottam először értékelhetőt, kaptam vasat, mostanra (2,5 héttel a befutás után) már kezdem összeszedni magam. Pótoljuk a vasat, a laboreredményem a vártnál kicsit jobb, Sárvárra (2,5 hét múlva) rendben leszek, ott elvileg egyben futok ennyit, vagy talán kicsit többet, mint a bszm-en négy nap alatt 😉

Reklámok

Belgrád, 24 óra versenybeszámoló – Veress Béla

Posted on

Március elejéhez képest – leérkezve Belgrádba – máris meglepett a meleg. 21 C fok volt a verseny előtti napon és tűzött a nap. Miközben itthon 12-14 fokok voltak és csak hosszúban edzettem. A pálya útvonala az gyönyörű volt, egy kis szigeten bringa és gyalogutak keresztezték egymást. Mellettünk a Duna holtága és csodálatos kilátás a városra. Átvettük a rajtszámokat és – ami meglepett, hogy – utána karon fogott egy fiatal orvosi gárda és bevittek orvosi sátorba vizsgálatra. És mértek nálam egy 220/110-es vérnyomást, amire azt mondták, hogy nem állhatok rajthoz másnap, ha rajtuk múlik. Ledöbbentem. Gondolkodtam hogy akkor most szédülnöm kellene, vagy fájnia kellene a fejemnek, vagy kómában lenni, stb. ilyen magas vérnyomás esetén. Na ekkor szerintem tényleg felment a vérnyomásom és tört angolsággal “küldtem” el a francba őket. “Jó ,akkor holnap reggel a rajt előtt újból megnézzük” közölték erre. Aztán kiderült,hogy a többieknél is magas volt a vérnyomás (10 futóból 9-nél). Volt egy futó (pont az a román srác aki első lett), akihez mentőt akartak hívni:-) Másnap reggel nem keveredtem be a dokik elé, sőt senki nem ment be az orvosi sátorba a futók közül:-)

Elrajtoltunk. A teljes mezőny egyszerre indult (50km, 100km, 6h, 12h, 24h). Reggel 8 kor volt a rajt, aminek örültem, mert nem kellett belefutni egy másik nappalba túlzottan. Aztán jött a feketeleves. A pálya 50%-a egy turisták, kutyát sétáltatók, görkorizók, babakocsit toló emberek által használt gyalogút volt. Ráadásul éttermek előtt vitt el. Mi azt hittük előző nap,hogy azt majd szalaggal elkerítik a futók részére. Hát nem . Ez a gyalogút már pusztán az átlagemberektől tele volt dél környékére. Hihetetlenül zsúfolt volt. Kerülgetnünk és lökdösődnünk kellett. Hihetetlen volt, hogy egy 6 órás OB-t és egy 24 órás OB-t ráengednek egy biztosítatlan pályára. A szerbeknél ezek szerint mégis. A sétálgató embereket sem érdekelt különösebben, hogy oldalra húzódjanak legalább. Nem. Teljesen közömbösen nézték, hogy bokatörő mutatványokkal szlalomoztunk köztük.

A futás számomra az első 8-10 órában szinte zökkenőmentesen ment. Nem volt holtpontom, rendesen ettem-ittam. Egyedül a nagyon erős napsütés zavart, mert tényleg annyira “égetett”, hogy le is égett az arcom.
Aztán kora estére letisztult a gyalogút is és lehetett haladni. Lefújták a 6h-t aztán a 12h-t és már csak a 24 órás mezőny maradt a pályán. Én nem néztem semmi eredményt, azt sem tudtam, hogy hány kilim van. Csak daráltam. Ráadásul a chipes időmérés is kezdetleges volt és nem volt külső monitor, amin láttam volna magamat. Csak futottam bele a vak világba:-)

13-14. óra között kezdtem belassulni, visszalassulni 6:10 közelire. Egyszer sem álltam meg. Sétálni is legfeljebb 30 m-t, amíg frissítettem. A 16-19. óra között volt a legrosszabb. 6:30 és 6:50 közötti kiliket tudtam menni. Már szinte csak 4 óra volt hátra a versenyből és matekozni kezdtem. Ha nem szedem össze magam akkor nem lesz meg a “B” szint sem, legfeljebb 200 km körül teljesítek. De nem ezért jöttem. Eszembe jutott az a közel fél év, amit edzettem, készültem erre a versenyre. Az a sok belefektetett energia. Akkor összeszorított fogakkal, gélekkel, kávészemekkel elkezdtem futni. Először csak 5:30-akkal aztán 2 órán keresztül 5:00 – 5:10-ekkel daráltam.

Szörnyen fájt. De felülírtam az agyamat, mert tudtam, hogy ha most nem sikerül, akkor utána sokkal rosszabb lesz. Rám tapadtak a román futók és le sem akartak szakadni rólam, mivel tudták, hogy közel vagyok az ő bajnokjelöltjükhöz. Így telt el az utolsó 2-3 óra. Aztán amikor utoljára kimentem a chipszőnyegről (vége előtt 7 perccel) megkönnyebbültem. Akkor már csak szabadon gördültem és visszagondoltam arra az utolsó kb. 4 órányi sprintre. Megvan. Megcsináltam azt amiért jöttem.

1. Daniel Trusca 231,72 km
2. Veress Béla 229,72 km
3. Zahorán János 211,71 km

Eredmények

Bükki Kilátások Hard – Belus Tomi beszámoló

Posted on

Bükki Hard – avagy lassan megtanulhatnám már ezt a pályát…

“Ácsorog, eltéved, telefonálgat. Ez az Tomi, nyomjad!” (Neubrandt József)

Úgy tűnik ez a védjegyem a Hardon. Tavaly Noszvajba mentem le Felsőtárkány helyett, idén kétszer is megmásztam az Istállós-kőt. De volt egy nagy különbség. A tavalyi bakim a verseny legvégén történt, gyakorlatilag az utolsó helyen, ahol el lehetett kavarni. Az idei viszont a 66 km-es verseny elején, úgyhogy volt bőven idő megrágni és lenyelni a sz@rt, és újra elkezdeni rendesen csinálni azt, amiért jöttem. Futni.

Nagyon szeretem ezt a versenyt. A pályát, a Bükköt, Imarót és az egész szívvel lélekkel dolgozó csapatot. Látszik, hogy akik szervezik, egy térképpel, egy iránytűvel meg egy pár tornacipővel kezdték a futást. És ez jó. (nem mintha nem szeretném a grandiózusabb versenyeket a maguk profi külsőségeivel, nekem jöhet az is, sőt) 7.30-kor volt a rajt, a csípős hideg elől a legtöbben bemenekültünk a Látogatóközpontba. Jöttek a sárcok-lányok, tisztára mintha én hívtam volna meg őket, szinte mindenkit ismertem, úgyhogy sikerült jól eldumálnom az időt ahelyett, hogy bemelegítettem volna rendesen meg elmegyek mosdóba. Aztán lesétáltunk a rajtba együtt, mint egy nagy család. Misi még elköszönt, mondván ma már úgysem találkozunk (mintha ki is nevettem volna emiatt 😀 ), Imre mondott pár szót, aztán a szokásos katonás rajtjelére elindultunk. A rajtban körbenézve látszott, hogy a Milata Patriknál nincs ma jobb futó a pályán, de az is, hogy utána lehetünk vagy tízen, akik közül a jobb napot kifogók lesznek majd elől. Én próbáltam menni a Patrikkal egy darabig, hát ez nem ment sokáig. 2-3 km után szépen otthagyott minket Madarász Ferivel és a Kormos Kriszitánnal (Feri előttem, Krisztián picit lemaradva) Erős volt a tempó, nyomtuk mint a bolondok, lassan el is tűntek mögöttünk az üldözők. A rajtban még vacilláltam, hogy elég lesz-e a póló+karszár szett, és itt már áldottam magam, hogy nem vettem fel valami vastagabbat a zsák alá, teljesen komfortosan éreztem magam, pedig csak egy réteg,  a Compressport Rocket  SS mezem volt rajtam. Itt még jó volt a pálya, néhol mély picit, de jég itt még egyáltalán nem volt. Az első gélt már 3 km-nél megettem, muszáj volt, mert a frissítésem mintha nem erre a tempóra lett volna kigondolva. Az első 12km tulajdonképpen egy hosszú jól futható emelkedő, fel egészen az Őr-kő házig. Itt egyikünk sem frissített, nyomtuk tovább izomból, és a nagy igyekezetben sikerült is a Szilvásvárad felé vezető hurkon a rossz irányba továbbmennünk.

Krisztián később elmondta, hogy furcsállta is, hogy még mindig felfelé kellett mennünk, de mivel ott voltak a szalagok (persze, hogy ott voltak, hiszen itt kellett majd visszajönnie a mezőnynek Istállós felől) és a tracken is rajta voltunk (persze hogy rajta voltunk, hiszen ez is az útvonal része lesz) ezért zavartan bár, de mentünk tovább. Nehéz jeges részek jöttek, csúszkáltunk rendesen. Aztán mire rájöttünk, hogy nem jó helyen vagyunk már késő volt visszafordulni, közelebb volt az Istállós-kőről leereszkedni a szilvásváradi ellenőrző pontra, mint visszamenni egészen az Őr-kő házig. Elkeseredtem. Nem hittem el, hogy már megint ez van. Ugyanaz a tehetetlen érzés, pedig tényleg jól mentünk harcban a dobogós helyekért. Ez van, ha a futó még annyira sem képes, hogy átfussa az itinert a legalább a rajt előtt. Ameddig nem lett GPS-es kütyüm, órákat bírtam nézegetni és tanulni a térképen az útvonalat meg a jelzéseket. Ma csak felrakom a track-et és kész. Persze a szintrajzot megtanulom, felkészülök a frissítőpontokból, de pl a jelzéseket és a jelzésváltásokat már nem figyelem. Ez hiba, amin dolgozni fogok…

A teljes bejegyzés Fruzsi oldalán >>>

Bislett50 – Pataki-Bíró Zsolt

Posted on

92.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Ennyi kört kellett futnom ebben az alagútban, de nevezhetnénk akár atombunkernek is, ahhoz, hogy az 50 km összejöjjön.

Tudtam, izgalmas kihívás előtt állok. Biztos voltam benne, behúzom az 50-et. Arra is számítottam, hogy 35 után fájni fog a combom. Csak egyel nem számoltam, hogy a 60. körnél még mindig több mint 30 van hátra, holott már a 30. körben is az járt a fejemben, hogy ez kuuuuurrrva uncsi…

Emberkísérlet. A javából. A kérdés: meddig tudsz egy ingerszegény, zárt térben az adott feladatra koncentrálni, míg igazából teljesen elveszel, mind térben mind időben?


kb 300 induló két csoportra bontva.

Meglepetésként ért, mikor tudatosult bennem, hogy hiába nyomkodom az órám, a tér egy nagyon fontos fizikai tulajdonságát -azaz a hosszát- itt és ma, ezen a versenyen nem tudom majd mérni…Mondom Ok. figyeld a pulzus és relax. első 5 kili 150-en. Itt még fejben egyben vagy, nem lehet gond…de a pulzusom kb. 145-170 között mindenhol volt csak épp nem 150-en…nem találtam a helyem, éreztem, hogy haladok, de nem fogytak a kövek a lábam alól, csak az piros padló meg a fehér csík…Kb. ez az 5 kilométer kellett ahhoz, hogy felfedezzem az időmérő után felállított kb. 80 cm átmérőjű TV-t amin az épp aktuális köridőm volt látható, és amin kb. 20-ad magaddal együtt jelent meg minden infó…ami azt jelentette, hogy kb. 1 egész másodpercem se volt arra, hogy leolvassam, melyik körben vagyok…gyorsan taktikát váltottam és a pulzus mellett elkezdtem figyelni a körök számát, hogy legalább tudjam mikor kell frissíteni…10-20-30-40 csak ez jár a fejemben, még öt kör és frissíts! Első gebasz valahol a 30. körnél ért. Meg kellett állnom pisilni…nem tudom miért? Soha de soha nem jön rám az inger ilyen rövid távon…na a combom szépen be is állt amíg a dolgomat végeztem. Egy «élmény» volt visszatérni a pályára. Na de mindegy, ittam gyorsan és nosza. Még 10 kör és frissíts…
46 km Bemondták a nevem. (Na jó csak majdnem, de a norvégok eléggé küzdenek a Zs-hangzóval) Szóval 46. még pont ugyanennyi van hátra. Itt, kicsit örültem, de még jobban betojtam. Még 46…na jó csak 4 és ihatsz. Jujjj basszus ittál 40-nél? Nem tudom. Nem emlékszem. De nem érzem, rohadt szomjas vagyok. Igen, itt elvesztettem a kontrollt, éreztem, hogy nem vagyok ura a helyzetnek, és, hogy ez így nem fasza. Okké 50. frissítés! Maratoni időmérés: 3:40…nem voltam valami boldog…itt szopok egy alagútban, ahol se hó, se jég, se lejtő…és csak 3:40-es maraton…hát Zsolti ez elég foss… na mindegy, nem a maratonért jöttél (amúgy kicsit igen) ide, még 4 kör és már csak 12 van hátra… 8 kili auto-pilot, még kétszer frissítesz és vége. Hopp elfutottál a monitor mellett… sztem 85 volt rajta, na majd a kövi körben… na itt a monitor…83. f@szom. még kilenc kör. 90. A bemondó megpróbálkozik a nevemmel megint… Okké legyen négyes felé, csak szabaduljunk már meg egymástól…neki is és nekem is csak könnyebb lesz… 91. Jé itt is bemondta, de csak a vezetéknevem. 92. Vége.

Maradt két gél a dobozomban, ergó tuti elszámoltam a frissítést valahol. Ennek ellenére nem éheztem el ami pozitív. 4:30-on belül bejöttem ergó Gabi egy mágus-látnok. (az elvárt célidő 4:30 volt – Gabi) 30 után se kép se hang, 35 után visszaesett a teljesítmény és a pulzus is 145 körülre az addigi 158-ról.
Úgy innék egy doboz sört, ami egyértelmű jele annak, hogy élek, de este fél 8 van, és 6-ig árulnak alkoholt a boltok…

A versenyt egyébként 3:09-cel nyerte Eirik Gundersen.

Eredmények

Extrem Burgenland – Veress Béla, Poór Péter

Posted on

A Gizionok csapatát Veress Béla és Poór Peti képviselte az Extrem Burgenland kb 110 km-es távján.
Egyikőjük sem szószátyár típus, így most különleges alkalom, hogy két beszámolót olvashatunk tőlük.
Eredményeik:
Béla 11:34
Peti 11:36 (tavalyihoz képest 54 perc javítás!)

Béla:
A Fertő tó kör -érzésre- jól ment 🙂 A korai kelés és a csúszkálós kezdés nem esett túl jól. Aztán ahogy felkelt a nap “megszállt az ihlet” 🙂 Balázs, akivel kezdtem, lemaradt interjúzni én pedig egyedül mentem tovább.
Nehezített a kb. 6kg-os hátizsákom. Aztán ráengedték a több száz túrázót a “pályára” és úgy a közepe távtól már annyira telített volt a bringaút teljes szélességében, hogy a futók csak mellettük az árokparton tudtak futni. Ez a “verseny” 7 évvel ezelőtt alig 300 fővel indult és mostanra már közel 5000 ember, túrázó volt a pályán. Iszonyatosan nagy tumultus lett, ami elvette a kedvem a jövő évi indulástól.
Az is rossz volt, hogy frissítőpontokon be kellett állnom a tömegbe, ez is hosszú perceket vett el az időmből. Persze ez nem verseny és nem is futás ez túra. Ezt a szervezők hangoztatták is, így nem volt elsőbbsége annak aki futva teljesített.
70-80 km környékén volt egy kisebb fejre állásom a frissítés miatt. Elfogyott a szénsavasom és én ilyenkor mástól -mint pl. mentes víz- hányok. De nem volt más, ezért azt ittam és így mentem tovább. A kajával is rosszul gazdálkodtam és kellett egy kis idő mire kijöttem ebből a gödörből. De az utolsó 10-15 kilire összeszedtem magam és az utolsó 2 km-t 5 percesen belülre meg is tudtam futni és jól is esett.
A végén semmi fizikális problémám nem volt. Semmi nem fájt. Ha a frissítést jobban csinálom akkor tudtam volna tovább is futni. Összességében jól esett és meglepően jól ment, azt az egy holtpontot leszámítva. Itt éreztem tényleg az elmúlt hetek, hónapok  edzéseinek eredményét. Nem emlékszem, hogy mikor tudtam utoljára ilyen dinamikusan, egyenletesen,összeszedetten futni. Köszönöm!! 🙂

Peti:

Eljött a várva várt nap…nagyon vártam ezt a futást, mert kíváncsi voltam, hogy hol tartunk, hogy milyen állapotban vagyok.
Kíváncsi voltam, hogy az étkezésen is sokat változtatva miként fog jó irányba menni (segíteni)?!
Kíváncsi voltam miként térül meg az a “sok” beletett munka, a nyújtás, a hengerezés, nem egyoldalú terhelés, túrázás, hegymászás, túrasí…
Miként erősödtem mentálisan…
A futás hete nem úgy alakult, hogy szerettem volna. Voltak gondok, problémák, de azért csak péntek lett…
A jól megszokott hajnali fél 2-kor szólt az ébresztő, frissen kipattantam az ágyból, semmi gondom nem volt. Gyors reggelizés, és indultunk is.
Odaérve átvettem a rajtcsomagot, és sok időm nem volt gondolkodni, mert gyorsan telt az idő.
Rajt:
Gabi azt kérte, hogy az első 20 km 153 legyen a max pulzus. Ezt nagyon könnyedén tudtam tartani, jól esett a futás, haladtam is elég jól, minden rendben volt. Régebbiekhez képest annyit változtattam, hogy az első fél óra után elkezdtem enni, inni. Hidegnek hideg volt, de az elején még hátszelünk volt, ezért ebből semmit nem éreztünk, de tudtam, hogy ez meg fog változni. 20 km 2 órán belül meg is lett. Kezdtem felvenni a ritmust, de tudtam, hogy most is okosan kell menni, mert valahol jönni fog a pulzus megemelkedés, tartottam tőle. Nekem ezen a futáson 52 km-ig a legnehezebb, amikor átérünk az osztrák részre.
42 km 4 és fél óra alatt lett meg. Tudtam innen jön egy nehezebb szakasz…
Elérkeztünk az 52. km-hez. Túlságosan is jó volt minden. Haladtam, ettem, ittam, FÓKUSZÁLTAM!!!!….
Feléhez érve már látszódott , hogy nagyon sok a futó, de valami csoda miatt, elkezdtem előzgetni az embereket. Közben azért voltak harcok. Harcok, amiket most a futótársak harcoltak meg, nem én. Jó volt látni külső szemmel, hogy szenvedtem én is már így. 70 körül amikor elértünk a hosszú egyenesekhez, ott nagyon sok ember panaszkodott, hogy hideg van, nincs értelme… Valóban volt kihívás. Jeges utak, kemény északi szél, ami pillanatok alatt átfújt minden ruházaton. Minden lépést meg kellett gondolni, mert plusz energiák mentek el. Itt voltak páran akik bosszankodtak, harcoltak… LÁTTAM hogy nem azzal foglalkoznak amivel kellene, a feladat az az, hogy körbe kell érni. Akárhogyan, de körbe kell érni, és azt a sok energiát, amit másra pazaroltak azt átvinni a futásba. Átkapcsolni mint egy gép. Én mentem a saját tempómat, más nem érdekelt.
Ezen a futáson nem az volt a terv, hogy menjek egy jobb időt. Az nem volt reális, az időjárás miatt, de olyan 84 km környékén végigvizsgáltam magam, hogy milyen állapotban vagyok. (Első 42 km 4 :30 belül, második 42 km 4:30 belül) Nagyon jó érzés járta át a testemet, és azon gondolkoztam, hogy a végét kicsit meg kellene nyomni, hogy összejöjjön az a PB. Kíváncsi voltam van bennem még tartalék a maradék 25 km-re. Ekkor már a pulzusom olyan 160-165 körül volt, éreztem nincs nagy baj, ezt simán tudom vinni. 100 km 10:37 alatt lett meg. Ez nagyon feldobott, mert tudtam, hogy jobb időt fogok menni, csak a kérdés az volt, hogy mennyivel. A hátralévő 10 km-t már jól ismertem, itt már nagy baj nem lehet, ha lesz is, akkor is mindenképp befogok érni. Közben Béla feljött rám, és odabökte hogy “na mi van futni jöttünk” ?! És elkezdtem menni vele…egyre csak gyorsított, és gyorsított. 108.km 5:31 ezrek  109.km 5:32 ezrek és így értem célba.

Ez egy amolyan spirituális örömfutás volt. Még a mai napig próbálom a kirakót összerakni, hogy miként lehetett ez…ez a csoda. Nem volt nagy holtpont. Nem voltak nehézségek. Nem volt az az érzés, amikor a vége felé már úgy várja az ember a végét. Annyira megfogott a dolog, hogy nem vártam, hogy vége legyen. Rossz volt áthaladni a célkapun, mert tudtam ezzel vége lesz ennek az állapotnak. És ez a belső út, valaminek a kezdete…Valami elkezdődött ami már több mint a futás. Valami amire még nem találom a szavakat.

 

Poór Peti – Írottkő beszámoló

Posted on Updated on

Írottkő 70 km tt

Fáradtan indultam neki (mint az Őrvidék 100 kilinek), az első 20 km nehezen ment.
Nem éreztem az erőt magamban, gyenge voltam, mint a “fos”:-)
Aztán egy picit magasabb fokozatba kapcsoltam, bevettem egy koffein tablettát, és láss csodát magamhoz tértem.:) 18 km után már egyedül futottam, élveztem az erdő őszi színeit, élveztem hogy megy a futás, élveztem hogy jó a pulzusom, tudok játszani vele, igaz 42 km-nél egy picit felment, de az pár másodperc volt. Igazából különösebb dolog nem történt, semmi holtpont, szinte végig futottam a célig, a táv 80 %-át futva tettem meg. Ami meglepett, hogy “alig” égettem kalóriát, és utána szinte nem voltam éhes 🙂
152 átlag pulzus se olyan rossz nem?! 🙂

A frissítés szinte már kiválóra csiszoltam. Tökéletesen működik 🙂

Eljön az az idő amikor a belefektetett munka felszínre jön. Amennyit beleteszel, annyit tudsz kivenni belöle…
71 km 1980 m szint
9:23

Optivita 24 óra beszámoló, Evetovics Milán

Posted on

Na hát  ezen a versenyen is túl vagyok és elég vegyesek az érzéseim, de kezdem az elején:
Este átbeszéltük a versenyt.  22:30-kor lefeküdtem, viszont éjjel 2-kor felébredtem, és utána olyan volt mintha a 6-os ébresztőig nem aludtam volna vissza (vagy csak nagyon felületesen aludtam).
8:30-ra ott voltunk kipakoltunk, még egy kicsit kiültem a partra gondolkodni, aztán átöltöztem, megettem az utolsó verseny előtti frissítést, még bandáztunk egy kicsit, és nemsokára már dördült is a rajtpisztoly.
A verseny első szakaszát, ahogy előző nap beszéltük, megkerestem a kényelmes tempót, és azt próbáltam minél tovább vinni. Az első 6 óra gördülékenyen ment is. 5 és fél óránál volt egy kisebb törés, de utána azt helyre tettem elég hamar. A 6 órát 60,5 kilivel abszolváltam és abszolút jó volt a hangulatom is.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, viszont elszámoltam magam, mivel nagyon becsapós volt. Tűzött a nap és fújt a szél, ezért a meleget nem lehetett érezni. Ezért vagy egy kicsit kevesebbet frissítettem, vagy a sókból vettem be kevesebbet, de minden esetre úgy 70 kilinél jött egy elég nagy megtorpanásom. Noha jobb lett volna, ha ez később következik be, nem estem kétségbe, és megpróbáltam megtalálni azt a lassabb tempót, amivel tovább tudok haladni. Kellett 1-másfél óra, de végül is vissza találtam magamra, és egy egész jó futó tempót találtam, amitől nem éreztem, hogy közbe fogynék, de ugyanakkor haladtam is vele.
12 órára összehoztam 108,5 kilit. Ezzel úgy voltam, hogy jobbat szerettem volna, de a lényeg majd úgy is az éjszaka jól megfutása lesz. Örültem is, hogy végre leürült a pálya, és hogy kellemes hűvös szél fújt. Este 9 kor megittam az első Red Bullomat, a következő 2 órában fokozatosan lassultam éreztem, hogy jön ki rajtam az álmosság 12-kor benyomtam a következő adag Red Bullt, hátha az segít az álmosságon, nem segített, viszont összeakadtam Káldi Petivel és végre nem voltam egyedül a nyomorommal, hanem beszélhettem egy kicsit hangosan és eltereltem a figyelmemet arról, mennyire fáradt vagyok, futottunk vele együtt 3 kört én utána még 2-3-at egyedül. Jó volt, éreztem, hogy a futástól kicsit felpörgött a szervezetem. Aztán újra jött a fáradtság próbáltam ellenállni, tempósan sétálni, megpróbáltam megindulni, de nem akart menni. A fejem egyre jobban húzott, nem egyszer mentem keresztbe a pályán. Nem értettem a dolgot, mert még 2 óra sem volt, azt reméltem hogy 3-4-ig nem kell majd ilyennel küzdenem, viszont úgy voltam vele, hogy megpróbálom elejét venni a nagyobb gondnak, és lefekszem most 10 percre, hátha ezzel megoldódik a problémám és futhatok tovább.
A kör végén megittam a 3. Red Bullomat és lefeküdtem 10 percre. Felálltam és gondoltam sétálok még egy kört, hogy addig feleszméljek és onnan futok/kocogok. Viszont az egy kör alatt nem hogy jobb lett, hanem még rosszabbodott az állapotom. Botladoztam, a szememet nem tudtam nyitva tartani. Kell még egyszer 10 perc és az majd rendbe rak. Hát, ha rendbe nem is rakott, legalább már csak minden 300 méternél akartam leszédülni a pályáról.
Úgy voltam vele, hogy megpróbálom erőltetni, taposok, mert egyszer csak elmúlik és tudok kezdeni magammal valamit. Próbáltam pofozgatni magam, hátha attól kicsit felpezsdül a vérem, rázogattam a fejemet, hangosan beszéltem/énekeltem, de semelyik trükk nem segített. Így aztán 2-3 kör múlva (1 óra alatt haladtam ennyit), még egyszer lefeküdtem 10 percre, ezúttal a meleg kocsiba. Így végre valahára elmúlt a szédülésem, és nem akartam leesni a pályáról, de agyban még mindig nem tudtam odáig elérni, hogy a futásra rávegyem magam. A sötétség teljesen összetört és szétzúzott bennem mindent, ami hozzá segített volna, hogy legyűrjem magamban a fáradtságot.
5 óra múlt amikor beszéltem Hankával telefonon. Egy kicsit helyrezökentett lelkileg is, és mikor letettem a telefont végre megjelentek az ég alján az első piros színek.
A frissítőhöz érve kértem egy kávét, és ettem hozzá egy csokit. Sétáltam még egy kört, addigra már egész világos lett. A kör végén kiropogtattam a hátamat, kilazítottam egy kicsit a lábaimat, felálltam és elkezdtem futni.
6 percen picit kívüli kilik, ahogy világosodott úgy tért vissza az élet/futás kedvem.
A következő 45 percet lefutom és meglátjuk mi lesz nem tervezgetek/nem számolgatok. 154 kili és még 3 óra van hátra. Na mondom, ha fegyelmezetten lefutom a következő órát és továbbra sem futom el magam, akkor ott van az a szép 180 kili, ami olyan szép célnak néz ki, pláne egy ilyen éjszaka után.
Mindig csak az előttem álló körre figyeltem és nem hagytam, hogy elvigyenek az érzelmeim. Nyomtam a géleket, hogy meglegyen az energia utánpótlás. 1 óra 57 perc volt hátra amikor 163 kilométert mutatott a  körszámláló. A 180-hoz 17 kili kell, ha visszább is veszem a tempót, akkor is meglehet. Ekkor azonban a következő 4 körben 2x kellett kiállnom wc-re, amivel összesen legalább 10-14 perc elment. Egy kicsit elszomorodtam, hogy miért pont ilyenkor jönnek be ezek a hülye dolgok, úgy voltam vele, akkor most már úgysem lesz meg a 180, akkor séta és kocogás a végéig. Viszont közben újra számoltam a dolgot és rájöttem,hogy a 12 kilire van 1 óra 5 percem. Oké-oké, már nem most kezdtem a versenyt, de az izomzatomnak tulajdonképpen nincs semmi baja, futóképes vagyok, és hát erre a tempóra tulajdonképpen én képes vagyok.
A következő kört tesztként futottam, hogy lássam milyen tempóra vagyok képes. 5:30-as kili. 58-59 perc és maradt hátra 11 kili. Azt mondtam magamban, mit veszíthetek, ha meg sem próbálom, akkor biztos nem sikerül. Így aztán kiszórtam az összes maradék fókusz forintot a földre és tempót váltottam 5:20-as kilikre. Azt hiszem 3 vagy 4 körig ment, amikor el kezdett visszaesni a tempóm és éreztem, hogy ez ma nem fog összejönni. Azért még amit tudtam kihoztam a  maradék időből és 178,3 kilit mentem, ami részemről abszolút PB, mert az UB-n is csak 175-176 kilit mentem eddig.
A verseny időjárás szempontjából közel ideális volt, a pálya ideális volt, a frissítésemet szerintem 90% fölött hoztam, a hátamon még fogok tudni javítani, de nagyjából rendben volt. A cipőm fenomenális volt. 1 pici vízhólyag, meg egy vér, de mindkettő olyan helyen, ami nem zavart a futásban. A lábaim egyáltalán nem görcsöltek egy picit sem.
PB-t futottam, 12 kilométert javítottam a tavalyi eredményemen, és mégis azt gondolom, hogy szarul csináltam ezt a versenyt, mert pont azt, amire előre készültem, és amit tudtam, hogy meg kell csinálnom az éjszakát rendesen, azt sikerült elb.sznom. Az, hogy 4 óra 15 perc alatt 12-13 kilométert sikerült összehoznom, szerintem szégyenletes, ezt meg kell tanulnom megoldani a jövőre nézve, mert enélkül nem lehetnek nagy álmaim.
Ami miatt még szarul érzem magam egy picit az az, hogy úgy gondoltam, ha összejönne a 200, akkor beadnám a Spartathlon sorsolásra, mert nálam a 200 jelenti azt, hogy áttörtem magamban egy határt és fejben és testben készen állok, hogy 1 év alatt felkészüljek rá, ha kisorsolnának. A 180 kili ugyan Spartathlon sorsolást ért volna, de meg sem fordult a fejembe, hogy beadjam, viszont valamiért mégis büszkeséggel töltött volna el, hogy tudtam egy sorsolási szintet futni. Legalább, most így lesz motivációm a következő évre is.
A felkészítésed köszönöm, mert nélküled, mint ahogy máskor sem, nem tudtam volna ilyen teljesítményt nyújtani és csak remélni tudom, hogy a legközelebbi versenyen jobban meg tudom hálálni a belém fektetett időt/energiát.
A képen a következők lehetnek: 2 ember, köztük Földi Zsuzsa, , mosolygó emberek, álló emberek, rövidnadrág, túra/szabadtéri és természet
Földi Zsuzsival a rajt előtt