Month: március 2020
FélBSZM – Földi Zsuzsa beszámoló
A 4 napos Balaton kerülő verseny 2 napos betétszáma: szombaton Badacsonyból el kell futni Balatonfüredig, másnap pedig Füredtől Siófokig. 43,6 és 51,3 km.
Gabival megbeszéltük, hogy a BSzM FélBalaton az idei főversenyeimre pont jó edzés lesz – négy nap lehet, hogy sok lenne, de ez a két nap klassz lesz 
(spoiler: az lett)
Jöhetne a klasszik beszámoló, hogy mikor foglaltuk el a szállást, átmozgató futás, mit reggeliztem, milyen pulzussal kellett futnom, szakaszokra lebontva hogy mikor mi történt, de nem ez a fontos.
Nagyon vártam ezt a hétvégét, jól ment az alapozás, nagyon egyben éreztem magam – erős vagyok, kicsit gyorsultam is, találkozunk sok Gizionnal, szuper két nap lesz, éreztem
Füredre pénteken lementünk Gáborral, a frissítés a lehető legegyszerűbbre vettem, <i:am> energy+mineral drink, 20 percenként váltogatva vízzel. Óránként kapom majd a teli kulacsokat, ezzel sem kell foglalkozni, csak a futással.
Szombat reggel Badacsony – amíg Gábor fut, pacsi Tomival, találkozom a Gizionokkal és (futó)párjaikkal – Zita és Hajni, Zsófi és Máté, Gabi, Eszter, Balu, Józsi, Timi
Futás Füredig – a napról az maradt meg bennem leginkább, hogy minden kerek, minden úgy jó, ahogy van, és nagyon rendben is van minden. A szél is, a hullámvasút, a Balaton, a túlpart (valahol ott van Berény, ott szoktam futni nyáron, át Máriára, vagy Keszthelyre, mikor merre), a szuszogós emelkedők, a pulzusra figyelés, óránként Gáborral tali – kezembe nyomja a teli kulacsot, elveszi az üreset, jaj de nagyon jó ez így! Csak futni kell, és én nagyon szeretek futni, ez egy tökéletes nap!
Füreden Gábor a befutás után kezembe nyomja a söröm, a turmixom, hajrá recovery, Gizionokkal a Hatlépcsősben húsleves és velős pirítós (kinek mi), úristen de finom
Este Tomi lemasszíroz, vacsorázunk Gáborral, másnapi frissítés megbeszélése (tök jó volt így, holnap legyen ugyanígy), nekem semmi dolgom, G már tudja hogy mikor hova kell mennie, én csak fussak, nincs más dolgom.
Vasárnap reggel hideg van, maradjon a széldzseki, csontig hatol a szél. De süt a nap, és megint futhatok, jól esik, pulzus nem megy föl, tuti az elem az övben…(nem). Nem baj, akkor érzésre, azért dolgozzunk, de ne haljunk bele, majd a végén, addig is el kell jutni. Ha nem pofába kapom a szelet, annyira nem fázom, de nem baj, ez pont így van rendben, jobb láb, bal láb, ismétel – majd elesik. Két térd, meg a tenyerek – tenyér fáj, de nem sebes, térd kicsit sziszegős, egy óra múlva – jé, már véres is 
. Nem fáj, futni meg jó 
10 km – Gáborral tali, jó látni.
Belemászom egy kis gödörbe – de sok van még, fáradt vagyok, szegényzsuzsi – aztán hamar kihúzom magam belőle: edzés, csak fuss szépen, fogsz te ennél sokkal többet futni még az évben, élvezd . És élvezem. És jé, nincs szél, észre se vettem, hogy már nem (nagyon) fúj, meleg van, ott a Balcsi, és továbbra is: mennyire jó ez az egész így, ahogy van.
20 km, 30 km, 40 km – Gábor adja a kulacsot, jók ezek az óránkénti találkozók nagyon, és jó, hogy nem kell beszélni: csak nyomjad, hajrá, köszi, menj csak, majd tali
Frissítőpont, tábla – 9,5 km már csak. Akkor nyomjuk meg, és jaj de jó, mennyire szuper, hogy nem fáj semmi, hogy jól esik kicsit gyorsabban futni. Tavaly itt nagyon fájt, most meg vigyorgok. Hálás vagyok, hogy nem fáj, hogy könnyű, hogy jól esik. És itt várt tavaly Zsófi, együtt futottunk innen, mennyire jó volt, és mennyire fájt. Gyorsítok, holnap úgysem kell futni, futok végig a parton, a célkapu előtt Gábor, Zsófiék, Gabiék, de jó volt ez is ma! Tomival is pacsi, Gábornak ölelés, puszi, köszönöm.
Érem, fotó, búcsúzás Gabitól és Gizionoktól, sietni kell haza.
Éjjel álmomban még futok, kár hogy vége, jövőre is ott a helyem, ez már (megint) biztos!
Ja, és a száraz tények: 95 km 9:21:21, női 6. hely, és bár nem díjazták külön, de kategória(W40) 3. hely
Bükki Kilátások, Hard – Somorjai Ármin
Amikor megemlítettem Gabinak, hogy a Bükki kilátásokon szeretnék indulni, Hard vagy Funrun távon, valahol azért reméltem, hogy a Funrun-t fogja ajánlani. Kicsit mellényúltam, mert bizony Hard lett 😀 Szóval, meg is indult a készülődés szépen lassan. Barátkoztam a szintrajzzal, nézegettem az útvonalat, bár nagyrészt ismeretlen számomra. Szentlászló Trail az idei célverseny, úgy gondoltam ez egy jó próbája lesz annak, hogy hol is állok a felkészüléssel. Nos, ez nem egy sima próba volt, hanem egy hardcore ultrakemény verseny.
Csütörtök este már átmentem Miskolcra a páromhoz, hogy a péntek már csak a versenyre készüléssel telhessen. Ez teljesen jól is működött. Megvolt az átmozgató futás, nyújtás, feltöltés, felszerelés összerakása. Vittem magammal mindenféle időjárásra ruházatot, így össze is tudtam válogatni, szombatra a megfelelő szettet.
Szombaton korán reggel indulnom kellett, így 5:00 órára már mindent behajigáltam a kocsiba és a kijelölt parkolót keresgéltem a térképen Felsőtárkányban. Korán reggel keresztülvezetni a Bükkön elég élvezetes volt, viszonylag hamar (6:05) oda is értem. Kiszedtem a cuccaimat és megindultam a tó felé, aminek a túloldalán várt a versenyközpont. Nem voltunk még sokan, valójában nem is lettünk sokan később sem. Megszoktam már, hogy ilyenkor nagy a nyüzsgés, de ezen a távon messze nem indulnak sokan. 71-en indultunk összesen. Itt már erősen gyanús kezdett lenni, hogy ez tényleg nem lesz egy egyszerű verseny. Tudom, ott van a nevében, hogy Hard, de akkor is. 😀 Kis gimnasztika meg futás rajt előtt, hogy minden jól indulhasson, rövid eligazítás, pacsi Belus Tomival és egy csendes rajt 7:30-kor.
Szépen lassan kezdődött az emelkedés az aszfalton, majd irány be a sárba, amiből azért jutott bőven a versenyen, de nem volt azért tragikus. Az első lényeges pont amit mindenképpen el kellett érni, az Szilvásvárad volt, 19 km-nél egy jó adag hegy túloldalán. Ez a pont 10:00-kor zárt, így nem igazán lazsálhatott az elején senki. Jól éreztem magam, ettem, beszélgettem a többi futóval, az időjárás is kegyes volt.
Szilvásvárad után megfogadva Tomi tanácsát, Istállós-kőig nem kezdtem el nagyon menni, az aszfalt engedte volna, nem emelkedett durván, de tartalékolni kellett. Atya ég, ami ezután jött! 2,4 km masszív felfelé mászás egyhuzamban. Szerintem életem leghosszabb 2,4 km-e volt. 45 percembe került felmászni az Istállós-kőre, ami a Bükk második legmagasabb csúcsa a maga 958 méterével.
Amire felértem kb. két kanál zselé volt a lábaim helyén. Nagyjából 26 km ment le a 66 km-es versenyből, de már a szint 2/3-a majdnem megvan. Azért ez erős 😀 Innen irány vissza az Őrkő-házhoz, majd fordulás Cserepes-kő irányába. Fantasztikus Cserepes-kő is, a pontőrök fent aludtak a barlangszálláson, be is kukkantottam, jól befűtöttek, klassz lehetett. Kaptam egy müzliszeletet, és irány tovább. Brutál fáradtak voltak itt a lábaim, fejben is kicsit szétestem, tudtam, hogy még van bőven a távból, viszont nem haladok éppen valami gyorsan. Mondjuk amennyi fura kő volt itt a tracken, nem is bántam, ha nyugodtabban megyek. Gél-Iso-víz ment menetrend szerűen, de így is ki voltam éhezve kicsit, nem volt százas a dolog, keksztől, ropitól meg fulladtam meg 😀
Fel kellett volna mennem Tar-kőre, ami egy balos kanyart jelentett volna, viszont volt jelölés tovább egyenesen is. A balra lévő ösvényről rám is kiabált két fickó, hogy melyik távon megyek, miután látták, hogy haladok tovább egyenesen. „Hard!” kiáltottam vissza, mire érkezett a válasz: „Jaaa, jól van!”. Valamiért abban az állapotban úgy gondoltam szervezők lehetnek, később kiderült, hogy két túrázó volt a Classic-ról. Így haladtam szépen tovább a Funrun útvonalán lefelé. Kb. 2 kilométerrel később találkoztam végre egy másik futóval, aki meg ellenőrzőpontnak vélte a kirakott bóját, így szóba elegyedtünk. Ekkor jelezte számomra a rajtszámomat meglátva, hogy nagyon nem vagyok ám jó helyen. Néztem az órán a tracket, atyaég, totál lejöttem róla! Botozás közben szerintem nem éreztem, hogy jelez az óra. Itt volt egy kisebb kiborulás, ugyanis vissza kellett másznom felfelé a kereszteződésig, 20-25 percembe került ez a mutatvány.
Így már a mezőny végébe csatlakoztam vissza, és ott is maradtam a végéig, nem tudtam már előrébb jutni. Tar-kőről fantasztikus volt a panoráma, még a Mátra is látszott a távolban. Úgy éreztem elfogytam. Az eltévedés, fejben nagyon betett, igyekeztem nem foglalkozni vele, de ott volt, és nem is hiányzott a plusz táv és szint.
Elég gyengén haladtam a Nagy-mezői síházig, közben utolértem a két túrázót, hallottam is ahogy mögöttem megszólal az egyik, hogy „Hú, remélem nem ment sokat mellé”. Fáradt voltam belekezdeni a mondandómba, így inkább haladtam tovább. A ponton volt meleg leves! Jó ég! Meleg tea! Húúúú! Ezek nagyon sokat adtak, elmeséltem közben, hogy elég fura volt a kereszteződés amin félrementem, de a pontőr mondta, hogy jártak náluk Funrunosok is. Nem irigyeltem őket. Jó lett volna ott egy Funrun->, <-Hard, tábla. Itt azért megkérdeztem, ha kiszállnék, hogy jutok el Felsőtárkányba, de túl nagy macera lett volna, meg azért nem akartam kiszállni igazából, bár még 24 kili hátravolt a versenyből, én meg kicsit romokban.
Elindultam, lesz ami lesz, Hór-völgyig egész jó volt, kicsit összeszedtem magam, még az utolsó nagy mászás is korrekt volt Ódor- várig, onnan viszont jobban megzuhantam mint kellett volna. Völgyfő-házhoz nem értem oda valami gyorsan, illetve utána is lassan haladtam gyalogolva. Nagyon lassan indultak újra a dolgok, de eldöntöttem, hogy a célig futni fogok, így valahonnan mélyről merítettem még egy merőkanállal és elkezdtem futni. Leértem a tóhoz vissza, már szürkült erősen. Na, itt még egy kör, és cél. 10 óra 21 perc 07 másodperc. 53. férfi a 60 indulóból, utolsó előtti célba érkező. 6 DNF. 9 óra volt a célom, legrosszabb esetben 10. Ezek nem lettek meg, sok dolog kavargott a fejemben, és igen, ez a verseny tényleg durva. Tudom, min kell még javítani, ezeket már összegeztem. Jövőre visszatérek a 9 órán belüli teljesítésemért.
baratrunning.com 