Extrem Burgenland – Veress Béla, Poór Péter

Posted on február 21, 2019

A Gizionok csapatát Veress Béla és Poór Peti képviselte az Extrem Burgenland kb 110 km-es távján.
Egyikőjük sem szószátyár típus, így most különleges alkalom, hogy két beszámolót olvashatunk tőlük.
Eredményeik:
Béla 11:34
Peti 11:36 (tavalyihoz képest 54 perc javítás!)

Béla:
A Fertő tó kör -érzésre- jól ment 🙂 A korai kelés és a csúszkálós kezdés nem esett túl jól. Aztán ahogy felkelt a nap “megszállt az ihlet” 🙂 Balázs, akivel kezdtem, lemaradt interjúzni én pedig egyedül mentem tovább.
Nehezített a kb. 6kg-os hátizsákom. Aztán ráengedték a több száz túrázót a “pályára” és úgy a közepe távtól már annyira telített volt a bringaút teljes szélességében, hogy a futók csak mellettük az árokparton tudtak futni. Ez a “verseny” 7 évvel ezelőtt alig 300 fővel indult és mostanra már közel 5000 ember, túrázó volt a pályán. Iszonyatosan nagy tumultus lett, ami elvette a kedvem a jövő évi indulástól.
Az is rossz volt, hogy frissítőpontokon be kellett állnom a tömegbe, ez is hosszú perceket vett el az időmből. Persze ez nem verseny és nem is futás ez túra. Ezt a szervezők hangoztatták is, így nem volt elsőbbsége annak aki futva teljesített.
70-80 km környékén volt egy kisebb fejre állásom a frissítés miatt. Elfogyott a szénsavasom és én ilyenkor mástól -mint pl. mentes víz- hányok. De nem volt más, ezért azt ittam és így mentem tovább. A kajával is rosszul gazdálkodtam és kellett egy kis idő mire kijöttem ebből a gödörből. De az utolsó 10-15 kilire összeszedtem magam és az utolsó 2 km-t 5 percesen belülre meg is tudtam futni és jól is esett.
A végén semmi fizikális problémám nem volt. Semmi nem fájt. Ha a frissítést jobban csinálom akkor tudtam volna tovább is futni. Összességében jól esett és meglepően jól ment, azt az egy holtpontot leszámítva. Itt éreztem tényleg az elmúlt hetek, hónapok  edzéseinek eredményét. Nem emlékszem, hogy mikor tudtam utoljára ilyen dinamikusan, egyenletesen,összeszedetten futni. Köszönöm!! 🙂

Peti:

Eljött a várva várt nap…nagyon vártam ezt a futást, mert kíváncsi voltam, hogy hol tartunk, hogy milyen állapotban vagyok.
Kíváncsi voltam, hogy az étkezésen is sokat változtatva miként fog jó irányba menni (segíteni)?!
Kíváncsi voltam miként térül meg az a “sok” beletett munka, a nyújtás, a hengerezés, nem egyoldalú terhelés, túrázás, hegymászás, túrasí…
Miként erősödtem mentálisan…
A futás hete nem úgy alakult, hogy szerettem volna. Voltak gondok, problémák, de azért csak péntek lett…
A jól megszokott hajnali fél 2-kor szólt az ébresztő, frissen kipattantam az ágyból, semmi gondom nem volt. Gyors reggelizés, és indultunk is.
Odaérve átvettem a rajtcsomagot, és sok időm nem volt gondolkodni, mert gyorsan telt az idő.
Rajt:
Gabi azt kérte, hogy az első 20 km 153 legyen a max pulzus. Ezt nagyon könnyedén tudtam tartani, jól esett a futás, haladtam is elég jól, minden rendben volt. Régebbiekhez képest annyit változtattam, hogy az első fél óra után elkezdtem enni, inni. Hidegnek hideg volt, de az elején még hátszelünk volt, ezért ebből semmit nem éreztünk, de tudtam, hogy ez meg fog változni. 20 km 2 órán belül meg is lett. Kezdtem felvenni a ritmust, de tudtam, hogy most is okosan kell menni, mert valahol jönni fog a pulzus megemelkedés, tartottam tőle. Nekem ezen a futáson 52 km-ig a legnehezebb, amikor átérünk az osztrák részre.
42 km 4 és fél óra alatt lett meg. Tudtam innen jön egy nehezebb szakasz…
Elérkeztünk az 52. km-hez. Túlságosan is jó volt minden. Haladtam, ettem, ittam, FÓKUSZÁLTAM!!!!….
Feléhez érve már látszódott , hogy nagyon sok a futó, de valami csoda miatt, elkezdtem előzgetni az embereket. Közben azért voltak harcok. Harcok, amiket most a futótársak harcoltak meg, nem én. Jó volt látni külső szemmel, hogy szenvedtem én is már így. 70 körül amikor elértünk a hosszú egyenesekhez, ott nagyon sok ember panaszkodott, hogy hideg van, nincs értelme… Valóban volt kihívás. Jeges utak, kemény északi szél, ami pillanatok alatt átfújt minden ruházaton. Minden lépést meg kellett gondolni, mert plusz energiák mentek el. Itt voltak páran akik bosszankodtak, harcoltak… LÁTTAM hogy nem azzal foglalkoznak amivel kellene, a feladat az az, hogy körbe kell érni. Akárhogyan, de körbe kell érni, és azt a sok energiát, amit másra pazaroltak azt átvinni a futásba. Átkapcsolni mint egy gép. Én mentem a saját tempómat, más nem érdekelt.
Ezen a futáson nem az volt a terv, hogy menjek egy jobb időt. Az nem volt reális, az időjárás miatt, de olyan 84 km környékén végigvizsgáltam magam, hogy milyen állapotban vagyok. (Első 42 km 4 :30 belül, második 42 km 4:30 belül) Nagyon jó érzés járta át a testemet, és azon gondolkoztam, hogy a végét kicsit meg kellene nyomni, hogy összejöjjön az a PB. Kíváncsi voltam van bennem még tartalék a maradék 25 km-re. Ekkor már a pulzusom olyan 160-165 körül volt, éreztem nincs nagy baj, ezt simán tudom vinni. 100 km 10:37 alatt lett meg. Ez nagyon feldobott, mert tudtam, hogy jobb időt fogok menni, csak a kérdés az volt, hogy mennyivel. A hátralévő 10 km-t már jól ismertem, itt már nagy baj nem lehet, ha lesz is, akkor is mindenképp befogok érni. Közben Béla feljött rám, és odabökte hogy “na mi van futni jöttünk” ?! És elkezdtem menni vele…egyre csak gyorsított, és gyorsított. 108.km 5:31 ezrek  109.km 5:32 ezrek és így értem célba.

Ez egy amolyan spirituális örömfutás volt. Még a mai napig próbálom a kirakót összerakni, hogy miként lehetett ez…ez a csoda. Nem volt nagy holtpont. Nem voltak nehézségek. Nem volt az az érzés, amikor a vége felé már úgy várja az ember a végét. Annyira megfogott a dolog, hogy nem vártam, hogy vége legyen. Rossz volt áthaladni a célkapun, mert tudtam ezzel vége lesz ennek az állapotnak. És ez a belső út, valaminek a kezdete…Valami elkezdődött ami már több mint a futás. Valami amire még nem találom a szavakat.