Uncategorized
UTH Szentlászló Trail – Sebestyén Kinga, beszámoló
Próbálom a szokás szerint leírni szakaszról-szakaszra mi történt az UTH Szentlászló Trail 84 km-ében, de folyton elakadok. A gondolataim össze-vissza cikáznak, inkább csak képek vannak meg. Valahogy nehezemre esik csak úgy leírni a szokásos dolgokat: itt egy gél, ott egy kis kóla, futok, gyaloglog, majdnem félrenyelem a sótabit. Valahogy nem jó objektíven ragaszkodnom a tényekhez, inkább az érzesek amiket le akarok írni:
– amikor a versenyközpontból a sötét, kihalt utcákon közeledtem a rajt felé,
– a rajtzóna végén Gabi újjongása,
– én be vagyok sózva, pedig előtte nem is izgultam ennyire,
– a meglepetés, hogy Lupus csekkoltat be,
– csendes várakozás a rajtra,
– ahogy meglódulunk és a macskaköveken billegek,
– ahogy magunk mögött hagyjuk az utcalámpákat és hátranézve látom a mezőny másik fele lámpáinak fényét,
– a bodza illat a levegőben,
– a Sikárosi-rétnél a napfelkelte és
– Dobogókőnél a rubin napkorong az égen és a madárcsicsergés koncert,
– Dömösön előtt még egy extra patakátkelés, benéztük az utat,
– gyomorforgás a Vadállóköveknél és a türelem, hogy hasson a só,
– a párafoltok a Prédikálószéken,
– Lepencén Gizionfőnéni segít, ahogy továbblök észreveszem, hogy fogszabályzóval nem kompatibilis kenyérserclit sikerült felmarkolnom,
– a menta illat a Spartakusz-ösvény elején,
– a crew döbbent arca, ahogy Emma lányom a Pilisszentlászlói ponton tölti nekem a vizet, Orsi a kólát és nem értik miért ez a kivételezés,
– a krumplipüré egy nagyon-nagyon jó ötlet volt,
– az Apát-kúti-völgyben mindig ennyi patakátkelés volt?
– Gizionok Visegrádon és még egy nem túl fotogén fénykép,
– a megkönnyebülés hogy végre elértem a Pap-rétet, Elm ad jeget, Géza rendezi a kulacsaimat,
– Hétvályús-forrástól lassú, de folyamatos felfelé,
– meglepetés a Vörös-kő alatt szurkoló családom,
– a felszakadt „na végre”, hogy megvan a Nyerges-hegy is,
– a riadalom, ahogy lefelé elkezdek durván szédülni,
– a francba, enni kéne…
– skanzeni ponton újra a családom, Kristóf szalad elém,
– túl hosszú és túl forró szentendrei utak,
– a főtérre befordulni és hagyni hogy átjárjon a szurkolók hangja,
– hm, Kristóf most se akar befutni velem a célba,
– öröm, hogy jól sikerült, 12:27:53,
– végre célbaértem az UTH-n!
– egy biztos, soha többet…
– kis csalódottság: a piros85-ben is ennyi szint van, mégis jobban futható, hogy a fenébe?
– és másnap egész jól mozgok, izomláz sincs
– a munkahelyemen nem sokat mesélek, látom a szemükben hogy ez felfoghatatlan táv…
Ultrabalaton, csapatban – Huszti György, beszámoló
Bár eredetileg úgy terveztem idén az UB-t, hogy csak elutazok, bandázok, futok valakivel egy jót, aztán haza jövök, de végül üresedés miatt csapat tag lettem és ugye jutott kb 25 kili nekem, amit a megbeszélteknek megfelelően egyben futottam. Tavaly sokáig kerestem a gondolatokat, hogy mitől olyan hűha az UB, mert akkor se a futás nem volt kihívás, se a buli része nem volt egy nagy bumm… Egy idő után azért csak rájöttem, hogy mi hiányzott tavaly és ezért is voltak olyan gondolataim, hogy a kísérésben is részt vennék, ha mennék. Na de végül a rám jutó távot pont bele tudtuk illeszteni a felkészülési programba, ezért a futásra is kellő alázattal fókuszáltam. Ehhez persze az is kellett, hogy a sok véletlen egybeessen. Egy véletlen beszélgetés után ajánlotta fel Ági, hogy szívesen segítene a csapatomnak, véletlenül pont az a csapattag lépett vissza, aki egy kocsival jött volna körbe, így kapóra jött a segítség, ráadásul tatabányáról, ami azt jelentette nem kellett pestre vonatoznom… Szerencsére a többiek is belementek.
Én meg ki is használtam a lehetőséget és fejembe vettem, hogy nekem mindenképp kell biciklis kíséret, hiszen pont estére esett a futásom és pont oda, ahol tavaly szar volt futni sötétben, egyedül. Na de ennek így kellett lennie. Pénteken még bicajoztunk egyet átmozgató tempóban, kihívást az jelentette, hogy elfogyott a fröccs menet közben és muszáj volt egy sopranot (csavart olasz fagyi) betolni, majd este még szolidan iszogattunk.
Szerintem pihenten indultunk útnak, sokszor megálltunk kiszálltunk, szurkoltunk, megmozgattuk magunkat. Végig együtt haladt a csapat. Sikerült egy jót ebédelni, előtte és utána is szendvicses étkezésem volt. Elég rendesen fogyott az ásványvíz is, nem volt gond, hogy a futásra dehidratált legyek. Nagyjából a szerdai futás és az általad írt pulzus alapján kiszámoltam, hogy milyen futást produkálhatok este 25 km-en. Azért melegem lett hirtelen, mert ilyen pulzussal kijött, hogy FM PB is simán meg lehet. Gyorsan elhessegettem a gondolatot, mert emlékeztem a siófoki nagy menetre, hogy azé fájt na. DE eltelt több, mint 5 hónap. Fejlődtem. Ennek megörültem, mégis visszafogottan pötyögtem a tervet az applikációba. 10 km 144-ig, majd 22-ig max 148, de itt figyelve, hogy 10-15 km-ig még azért ne maxra menjek. Jól bemelegítettem futás előtt, kb 20 percet vártam a váltást.
Elindultam, bazi könnyű lábakkal. Pár 100 méter után pillantottam először az órámra, nagyon csúnyán 5 alatti tempót mutatott (4:30) vissza kellett vennem. Szép lassan, kb 1 kili után értem el a 142-t és sokáig tartottam is itt, hiszen még bőven 5 alatt voltam, nem akartam elfutni már az elejét. Ági határozott hangjával takarította az előttem össze-vissza cikázó futókat, biciklistákat, majd kiérve a településről csend és sötétség lett úrrá. Na most nem féltem, nem voltam egyedül. Megbeszéltük, hogy kussolok végig, mert gondoltam, hogy ha csak ezt az egyet futom, akkor ezt megcsinálom rendesen, csak a futásra koncentrálva. Fél liter izó a derék övben, a víz Áginál volt. Egy hibát elkövettem futás előtt, hogy az egyik csapattárs jóízűen falatozta a fasirt golyókat én hülye meg nem bírtam a kísértésnek ellenállni, bekaptam kettőt én is. Na ez 10 kili körül kezdte éreztetni a hatását, büfizéskor ijedtséget okozott, hogy hányás lesz belőle. Na eddig a pontig is csendben voltam, innentől még jobban kussoltam, ügyeltem, hogy a büfi a lépés ütemmel harmonizáljon, akkor talán bennmarad. Egyszer csak Ági megkérdezte, hogy minden oké-e?
Szerintem észrevette, hogy nem fogy az izo, meg a víz sem. Na akkor nem mertem neki elmondani, hogy vannak bajok, főleg, hogy 4:50 es átlag volt még ekkor. Aztán jött az izgalom. Az egyik váltó pontnál a csippantós staff a tömegben állt, valósággal berobbantam a tömegbe lassítás nélkül, aztán itt volt járdaszegély is, amire rosszul léptem és majdnem kiment a bokám. Nah itt pont terveztem kicsit emelni a pulzust, de ez miatt ment feljebb magától. A gyomrom viszont helyrejött, kértem vizet, majd jött már az izo is. Nézegettem az órát, még reménykedtem a FM PB-ben, de jött egy vasútátjáró… na ez persze benne van a pakliban, csak ekkor nehezen viseltem, hogy ráadásul egy csigalassú tempóval közlekedő mozdony tartott fel. Kellően merevedtem, nem volt egyszerű újra felpörögni, de szerencsére itt azért picit torlódott a mezőny, volt újra motiváció, ahogy előzgettem. Egész jól mentek a kilik, rohadt gyorsan telt az idő. Azt hittem van még, amikor mondtam Áginak, hogy 8 perc még. Ekkor kicsit még feljebb vittem a pulzust, rohadtul élveztem a futást még, de egyszer csak vége lett… háát jött a váltópont, amit azt hittem messzebb van… Mentem volna még… Én hülye, az idő miatt még a váltópont előtt állítottam le az órát, nem lett meg az óra szerinti 25 km. 24,93 km lett, úgyhogy még kell dolgozni.
SPAR Budapest Maraton – Huszti György, beszámoló
Röviden életem legcsodálatosabb sportélménye volt. Bővebben nem is tudom, hogy hol kezdjem.
Talán ott, hogy 2019-ben életmódot váltottam, 30 kg-tól megszabadultam, elkezdtem 2020-ban futni és szép lassan felismertem, hogy bár addig a labdás csapatsportokat szerettem, a futás számomra a legszebb sport. Milyen könnyű kijelentés, nem?? De az a tény, hogy mi mindent adott nekem a futás nem lehet egyszerűen mást gondolni. Megváltoztatta az életem. Igaz, hogy sokáig egyedül éreztem magam, pedig szeretem a társaságot, majd jött, hogy a saját mixeimet hallgattam, tanulmányoztam futás közben, hogy az a vonal is egyre jobb legyen. Ez meghozta a társaságot, először virtuálisan, de hamar személyes ismeretségek is lettek. Ennek köszönhetően jutottam el hozzád is, amit a mai napig nem bánok, sőt! Nem lehetek elég hálás, hogy tavaly októberben, amikor már attól lettem depressziós, hogy állandóan futni akartam, mindig az időjárást, lehetőségeket, útvonalakat kutattam, megkerestelek és szerencsére pont volt hely nálad és a terv szerinti edzések fegyelmezettséget, rendszert hozott az futós életembe, igyekeztem fejben is rendet teremteni. Persze én ekkor abszolút nem gondolkoztam abban, hogy maratont fussak most. Lehet, hogy beszari voltam, vagy nem mertem megfogalmazni, már nem tudom. De mindenesetre nagyon hálás vagyok érte, hogy idén januárban a SPAR-ra nem a 30 km-es távban gondolkoztál 
Még akkor is, ha most maraton után picit úgy érzem keletkezett egy kis űr. De ez lehet, hogy csak az esemény feldolgozása?
A beszámolót itt félbehagytam, mert a könnyeimmel küzdöttem, jobbnak láttam elnapolni az írást. Ez a verseny sajnos lezárt egy korszakot. Vége lett az első maratoni felkészülésnek. Talán ez miatt érzem leginkább, hogy űr keletkezett, merre tovább. Márciusban van a szülinapom. 45 leszek, lesz vivicittá is, nekem tetszett az a verseny. Pánikolva keresem az új céljaim. De még annyira messze van 2023. március. Lehet most nem is ezzel kellene foglalkoznom, de valami mégis kell, mert abbahagyni nem akarom a futást. Felmerült bennem a november 19-i siófoki BSI esemény, mert jó lenne jövőre kicsit óccóbban hozzájutni a versenynevezésekhez
Siránkozás után próbálom összefoglalni a futást. Nem mondom, hogy ideális volt minden előkészületem a megelőző napokban. Kajára azért figyeltem, bár meleg volt a pite, mert szerdán valószínűleg rossz minőségű ételt szolgáltak fel, csütörtökre virradó éjszaka órákat voltam a WC-n. 3 másik kollégám is hasonló helyzetben volt, hatósági ügyet csináltunk belőle, mert ez rosszabbul is elsülhetett volna.
Sajnos péntekről szombatra sem tudtam eleget aludni. A verseny előtt meg jó, ha 3 óra alvás volt. 4-kor már ittam az első kávémat (persze tudom nem frankó a vízhajtás miatt, de a reggeli rituáléhoz elengedhetetlen) A szombati reggelit majdnem megismételtem, mert az hosszú órákon kitartott. fél 6 körül 4 szelet pirítós, kettő lekvárral, kettő jól átsütött tojással. 6-kor startoltam pestre. 7-kor érkezés versenyhelyszínre. Sajnos azért igen rendesen fáztam reggel még, ment is a variálás, hogy mielőtt talizunk Veled ruhatárazzunk, vagy utána.
A bemelegítés után nagyon felpörögtek az események, kígyózó sor a ruhatárnál, valamint a WC-nél is, már pont indult a mezőny mikor beálltunk a helyünkre. 2 kulacs izot vittem magammal, meg egy 250 ml vizet a sótabinak, ha nem pont frissítőpontre jön ki a beszedés. Talán az első kivételével az összes frissítőponton ittam legalább egy pohár vizet, folyamatosan a hátamat sapkámat is hűtöttem 10 km felett már. Kényelmes futásra álltam be, de a tartomány felső határán mentem szinte végig, majd kb a 18-tól kezdtem egy-egy értékkel feljebb menni, lehet ezért is bambultam el 21-nél mikor kiabáltatok. Az Árpád-hídra felmenni nem volt olyan jó érzés, de itt volt a 25. km itt emeltem a pulzust 144-145-re.
Frissítőpontok között izoztam, de a margitszigeti frissítőpont az előzőhöz túl messze volt, nagyon vártam már, mert itt már korgott a gyomrom, eldöntöttem, hogy banánt is eszek, itt vettem be sótabit, úgyhogy 3 pohár víz ment be itt. Amikor kijöttem a szigetről, akkor már azt gondoltam, hogy már nincs semmi akadály, megvan a maraton. Tetszettek a fordulók, hogy nem csak a hátukat láthattam itt a sok futónak. A 36. km-ig ment minden frankón, itt terveztem megint a banános frissítést. Hiába ittam sok vizet, de megijedtem mikor azt mondták, hogy ez volt az utolsó frissítés, mert csak pici izom maradt ekkorra. Ez kitartott ugyan szerencsére, és szerencsére volt még egy vizes frissítés. A Szabadság-híd közepétől kezdtem el tempózni.
Szörnyű volt látni, hogy többen készek voltak mint a mateklecke, sokak sántikáltak a görcsök miatt. Én ettől nem féltem, mert éreztem még az erőt a lábaimban, hiszen úgy érzem a lehető legjobban sikerült végig frissítenem. Azt gondolom, hogy volt értelme a fegyelmezetten, becsületesen végrehajtott edzéseknek. 30 km felett új világ tárul elénk. Elképesztően jó érzés.
Azt gondolom, hogy nem ez volt az utolsó maratonom.
- 1
- 2
- …
- 14
- Következő →
baratrunning.com 