Uncategorized

Egy év rehab – Juhász Erika

Posted on

Előre szólok hosszú lesz, mint amilyennek éreztem is az elmúlt egy évet.
2019. május 13-án kaptam újra edzéstervet Gabitól, ami így nézett ki: 5x(1 perc kocogás és 3 perc gyaloglás)=20 perc
Az első heti összesítés 83 perc.
2020. május 11-i héten 74 km össztáv, benne 38 km-es hosszú.

Kicsit messzebbről:
2018. október 7-én a SPAR Budapest Maratonon koromnál fogva szerettem volna megfutni a legjobb időmet, ami eddig 3:58:57 volt. Készültem rá becsülettel, de az élet keresztül húzta a számításainkat. Az első km-en reccsent a térdem és vége lett az álomnak, mentő vitt el, majd műtét egy hónap múlva. Műtét után gyógytorna, porcfeltöltés… majd mivel december volt, csak edzőteremben erősítés, biciklizés, kocogás.
Készültem szép lassan a BSZM-re, de éreztem valami nem jó. Gabi kimondta nincs BSZM. Majd újabb orvos, újabb műtét, ahol kiderült ott volt a leszakadt porc, amit az első orvos nem talált.
Műtét másnapján ezt mondta az orvos: “Át kellene gondolni ezt a futás dolgot, mert amit bent láttam az alapján már nem fog futni, legalábbis maratont biztos nem.”
Nem volt elég, hogy fájt, minden bajom volt, teljesen sánta voltam (most is megszokásból többször bicegek), még ez is.
Újra gyógytorna, újra kínzás, de éreztem jó lesz. Májusban írtam Gabinak, hogy jó lenne elkezdeni, de nagyon nehezen vette rá magát, hogy ismét dolgozzunk, majd mikor írtam nem maratonra készülök, egyelőre járni tanulok akkor elfogadta.
Így kezdődött újra a mozgásom kint az erdőben, hogy ne lássa senki a kínomat. Kibicikliztem majd megcsináltam,  amit kért – legtöbbször sírva, majd haza tekertem. Csak én tudom mennyi fájdalmat éltem át, hogy
mennyire legyengült a bal lábam, elvékonyodott a combom, de a térdem felett a folyadék ott lötyögött minden mozdulatnál. Állandó jegelés, gyulladáscsökkentők, minden, ami lehetséges. Minden hónapban egy
kis javulás, de tényleg kicsi. Közben az edzéstervek jöttek, soha nem hagytam ki egyet sem, pedig őrületbe kergetett a sétálás minden alkalommal kocogás közben, de ha ez volt előírva, ezt csináltam.
Augusztusban a Balatoni nyaralás alatt elmehettem a Napfelkelte félmaratonra, de csak kocogva bele-sétálva, hogy ne fájjon! Gabi nagyon izgult mi lesz, de végigmentem az első felét kocogva-gyalogolva a második felét gyalogolva, de szintidőn belül így is.
Szeptember 16-ával elmaradt valahogy a gyaloglás rész az edzéstervekből, de még mindig perc alapon.
Közben túrázni jártam, többek közt teljesítettem a Fjallraven 5 napos vándortúrát, és körbe tekertem 4 részletben a
Balatont az eredeti UB útvonalán. A súlyom nagyon lassan, de kezdett csökkenni, de a térdem még mindig nem volt az igazi.
Eljött a Chicago Marathon október 13-án, amikorra már 6:30-6:45 között tudtam kocogni, erre is kocogás-gyaloglás kombót terveztünk. Minden a terv szerint ment, és az amerikai hetek megkoronázásaként hasonlóképpen teljesítettük a NYC Maratont, ami újra hatalmas élmeny és meghatározó esemény a futóéletemben, sőt benne van a top 3-ban. Nagyon jól sikerült, végig mozgásban óriási energiával húztam be a fiam a célba!!
Itthon újra a dolgos hetek, de egyből feltűnt, hogy november 18-tól eltűntek a perc alapú edzéstervek, jöttek végre a km-ek, de még 30 km/hét alatt, aztán decemberre edzésben elértem a hétvégi 20 km-t.
Február már 60 km heti futással és 40 km Téli Margita túrával kezdődött, reálissá vált egy március végi maraton (Debrecen)
Nem szoktam ledöbbenni hétfő hajnalban, mikor olvasom a heti tervet, sőt kv-t készítek hajnal 4-5 körül és az az első, hogy megnézem, megemésztem a kiírtakat és próbálom beilleszteni a napjaimba.
Március már a maraton jegyében telt volna, ha a vírus mindannyiónk életét felül nem írja.
És most májusra eljutottunk a rehabos futó évem fordulójához, amit a futó barátaimmal töltöttem egy Velencei-tó körrel és plusz 10 km=38 km-rel.
Nagyon sokan felesleges dolognak tartják az edző által írt terveket.
Teljesen túledzett voltam mikor Gabihoz kerültem 2 éve, amit próbált helyretenni és felkészíteni az UTT-re, amit ha
magamtól készülök biztos lefutom előtte edzésként és kidőlök. Az is sikerült, sérülés mentesen felkészülni és lefutni is. Majd a műtétek után ez az év, benne gyógytornász, masszőr, jóga oktató , és Gabi hozott el idáig ismét. Magamtól vagy már abbahagytam volna, vagy menni se tudnék, mert a fokozatosságot nem tartottam volna be.
Ezzel a beszámolóval szeretnék köszönetet mondani, hogy nem csak az edzőm, hanem a lelki támaszom is, aki tartotta bennem a lelket a sérülés, majd a lányom külföldre költözése és férjem betegsége alatt is!
Ez az én sérülés utáni felépülésem története így az 50. évemhez közel.
Boldog évfordulót nekünk. ❤

Így mondjuk, de úgy értjük:-)

Posted on

Egy kis vidámság estére:-)

Gyűjtés a Gizionoktól

  • Rápihentem = nem edzettem semmit előtte, és lelkiismeret-furdalásomat felvágással palástolom
  • Technikás pálya = hitvány, szemét, ócska, dög nehéz útvonal (a verseny alatt sokszor csúszik a szervező emlegetett anyukája)
  • A párom támogat = max elviseli, de inkább a töke tele van azzal, hogy mindennap több órát edzek, és minden második hétvégén versenyre megyek
  • Elfutottam az elejét = az elején még ment a tervezett tempó, aztán persze nem
  • Megéri felmenni = vért fogsz köhögni, olyan emelkedő visz oda
  • Benéztem 4 perces alá_1= halálközeli élmény volt, és csak azért nem fulladtam meg, mert előbb pofára estem
  • Benéztem 4 perces alá_2=lejtett a pálya és a fékezés is fájt 🙂
  • Könnyű verseny volt = csak háromszor akartam kiállni a picsába, kétszer majdnem rókáztam, megelőzött egy járókeretes nyugdíjas, de a célfotón mosolyogtam, mert végre vége volt 😂
  • Hamar megtaláltam az utazó tempómat = mindenki lehagyott már az elején. 🙂
  • Én a teljes szintidőt kifizettem= sétálgattam, lefele is…
  • Nem alibiztem = nem álltam meg méterenként hisztizni és frissíteni
  • Tökéletesen működött a frissítésem = többször eléheztem, de nem hánytam ki semmit 🙂
  • Gyors wc-szünetet tartottam = szó szerint elszartam a saját versenye
  • Lenyomtam a másik futót, mint a bélyeget = hála az égnek, hogy eltévedt/kiállt pisilni/frissíteni, mert így nem kellett vele meccselni, belehaltam volna
  • Alapozásból jövök, semmilyen gyorsító munkát nem végeztem = rohadt lassú vagyok, utolsó lettem, na
  • Elengedtem az eredményért hajtást, és inkább örömfutásra/városnéző futásra váltottam = úgy elfutottam az elejét, hogy teljesen szétestem, majd beledöglöttem, ezért kis eü séta után gyökkettővel kocogtam tovább
  • Megismerkedtem XY-al verseny közben = 2 szenvedő egymásnak magyarázza miért szar ez
  • Rápihentem a következő emelkedőre = a lejtőn is gyalogoltam
  • Ügyeltem a frissítésre = tíz percig röfögtem az asztalnál de a negyedik tábla csoki után elzavartak
  • Rövid melegítés után = kurvára elaludtam és lekéstem a rajtot
  • Edzésnek futottam = így is, úgy is csak utolsó lettem volna.
  • Felfutottam XY-ra = XY a frissítőnél dolgozott
  • Hirtelen ötlettől vezérelve = hónapok óta tervezgetem, csak Gabinak nem mertem szólni
  • Nem volt túljelölve a pálya = fejjel lefelé tartottam a térképet
  • Belus Tamás a példaképem = Bázakerettyénél tűnt fel, hogy a rajt óta nem láttam jelzést 😀
  • Betartottam az előírt étkezést=csak egy tábla milkát ettem meg
  • Volt egy kis gubanc az órával = alibi pihenő után nem nyomtam vissza
  • A pántom én vagyok=már megint fokozó, ergo fingom sincs a második kili után milyen pulzustartományban kellene lennem
  • Az emelkedőn kicsit elengedtem a pulzust = kb. infarktus és a halál között toltam, de így is elhúztak mellettem jópáran
  • Kicsit elanyátlanodtam, majdnem pityeregtem is = hangosan üvöltve káromkodva zokogtam, mint egy idióta, taknyom-nyálam egybefolyt, majdnem megfulladtam 🙂
  • Úgy döntöttem, hallgatok egy kis zenét = üvöltött valami 90-es évekbeli nyálas fiúzenekar muzsikája a fülemben, én pedig hangosan óbégatva és lihegve hörögtem velük együtt
  • Alakítani kellett a frissítési terven = ha ettem vagy ittam, azonnal kifostam
  • Nem maradtam le, látótávolságban tartottam az elejét = Láttam Kékesről, hogy csekkolnak Galyán…
  • Az alapozásom nem sikerült, beteg voltam, aztán sérült, most is kicsit náthás vagyok és nagyon fáj az achilleszem = életem csúcsformájában vagyok és PB-ért hajtok
  • Nagyjából tartottam a frissítési tervet = kontroll nélkül, mindent sz@art összeettem a pontokon
  • Nem készültem a pályából – Két hete csak a térképeket és a guglit nézem, a családomat csak ezzel szekálom és erről álmodom
  • Nekem ez nem célverseny = bele fogok halni, tolom neki majd agyatlanul, de ha nem sikerül a dobogó, akkor már előre van alibi
  • Én inkább csak aszfalton edzek – ahol nincs frissen dózerolva ez erdő, ott biztosan sétálni fogok
  • “Mire ebből az edzésből felállsz, az eltart vagy 2 hétig”= mocskosan fos formában vagy
  • Azóta a nagy cél elérése utáni lendületvesztéssel küzdök= hideg van es lusta dög vagyok és minek hajtsak, úgyis csak sokára lesz az új célverseny

Járvány

Posted on Updated on

Tulajdonképpen iszonyú szerencsések vagyunk, hogy a mi életünkben ilyen komoly járvány még sosem tombolt.

Mi vagyunk az a generáció (OK, a magam nevében beszélek, a ’70-esek), akiknek nem “jutott” háború, éhínség, járvány. Az, hogy egészségesek vagyunk, van mit enni, és a légiriadó sem harsog a fejünk felett egy kegyelmi állapot, és az elmúlt 70 évet megelőzően ez korántsem volt természetes. Innen nézve azért lehet azt mondani, hogy ennyi belefér. Ugyanakkor megélni a hétköznapokban, ez nyilván nem könnyű. Mi az elveszett versenyeinket siratjuk, de Európa nagyobb részén rengetegen veszítették el a nagymamájukat, nagypapájukat. Ugye, nekünk milyen jó. Hát, minden csak viszonyítás kérdése.

Ami engem illet, ugyancsak rezeg a léc, a BSI nincs jó helyzetben, és bár dolgozunk ezerrel, és optimisták vagyunk, mindenki ötletel a túlélésért, azért ezek mégiscsak félmegoldások, versenyeket megtartani nem lehet. De mindent túlélünk, ez csak egy átmeneti állapot, még akkor is ha most még nem látjuk a végét. Pár év múlva valószínűleg csak egy rossz emlék lesz ez a periódus.

A Gizionok nagyon derekasan állják a sarat, a legtöbben nem vesztették el a motivációjukat, ugyanolyan lelkesen edzenek tovább, mindenki nagyon derűlátó, és már tervezzük a jövő évi közös versenyt, ahová együtt utazunk majd. Run&Cult. Megvolt eddig Ravenna, Cannes, Porto és Firenze. Most épp Sevillával kacérkodunk, majd meglátjuk mi lesz belőle.

A “Higgy Istenben és tartsd szárazon a puskaport!” mintájára, a Gizionok jelszava: Készülünk tovább a célversenyre, és majd rugalmasan alkalmazkodunk.

Vissza egy picit a BSI-s munkámhoz: továbbra is mennek az edzésterv kiküldések, és most a hagyományos kültéri futótervek mellett, a feliratkozók futópados és beltéri kerékpáros edzésterveket is kapnak, van választék:-)

Mindenkinek egészséget, és kellemes kilométereket kívánok, mindjárt túl leszünk ezen!

Hajrá,

Gizion főnéni