Month: március 2023
VTM, maratoni táv – Zsubrits Gábor, beszámoló
A VTM mindig különleges lesz a versenyek között számomra, hiszen ez volt az első igazi terepfutóverseny, amin részt vettem, és az első, amire már Gabival készültem fel. Teljesítettem már a mini és a félmaratoni távot is, így ideje volt a maratoni távon is rajthoz állni.
A téli felkészülés nem volt zökkenőmentes, de egy októberi UB Trail, 39 kilométeres távjának teljesítése után bátran neveztem erre a távra. A munka és egyre több családi elfoglaltság mellett előző nap sikerült megnézni, hogy milyen útvonalon is fogok futni, és akkor szembesültem vele, hogy ez egy kicsit nehezebb lesz. Nem növelte a motivációm, hogy verseny előtti nap volt az óraátállítás, és bármennyire is igyekeztem, nem sikerült annyit aludni végül, mint terveztem, így a reggel elég nehezen indult.
A versenyre a rajt előtt 25 perccel sikerült megérkezni, és gyors öltözés, mosdólátogatás után már a rajtzónában találtam magam. Itt viszont már csak a versenyre koncentráltam, és nagyon motiváltnak éreztem magam, hogy én ezt most teljesíteni fogom. A rajt után szinte azonnal sikerült a mezőny közepén elhelyezkedni és végig itt is futottam, nagy versenyzésben most nem volt részem.
A táv elejét már az előző évekből jól ismerem, így az első nagy emelkedőre harmadik alkalommal hihetetlen gyorsan felértem, és utána az egyik előttem haladó futónak annyira jó és nekem is megfelelő tempója volt, hogy “nyúlként” használva hosszú kilométerekig futottam vele. Szeretem ezt alkalmazni a versenyen, mert se pulzusra, se útvonalra nem kell figyelnem, egyszerűen csak futok, kicsit pihentetem magam fejben is a verseny során.
Ezután jött a kedvenc szakaszom a verseny során, ami egy kis hurok volt az útvonalban de szűk, emelkedős és lejtős szakaszokkal, habár a sok kidőlt fa miatt nehéz volt egyenletesen haladni rajta. Egészen féltávig semmi gondom nem akadt, de utána elértem egy kisebb holtponthoz, ami nemcsak versenyeken, de edzések alatt is többször előjött már. A tempóm nem lassul jelentősen, de a motivációm alaposan lecsökken. Mivel már nem először fordult elő, tudtam, hogy pár kilométer és minden rendben lesz velem megint. 2-3 kilométer múlva egyre jobban éreztem magam, nemcsak fejben, hanem fizikailag sem voltak már problémáim.
Az utolsó nagy emelkedőn már éreztem az addig eltelt kilométereket, és most nem bántam, hogy kicsit feltartanak, addig is tudtam picit tartalékolni, sejtettem kelleni fog majd a végére. Azt már előző nap megjegyeztem, hogy 29 kilométer után már lejteni fog egészen a célig, hogy legyen, ami motiváljon a végén, ha nagyon magam alatt lennék. Szerencsére nem kerültem ilyen helyzetbe, egyedül az zavart meg, hogy bármennyire is figyeltem a frissítésre, elkezdtem éhes lenni. A frissítőpontok most nagyon jól jöttek ki, mert pont akkor értem oda, mikor tényleg szükségem volt rá, és volt a két kedvencemből is bőven, ami vagy banán vagy alma esetleg mindkettő. Itt egy pillanatra felmerült bennem, hogy lehetnek problémák a végén, de sikerült úgy látszik hamar orvosolni a bajt, mert el is múlt az éhség és a célig nem is találkoztam vele. A korábbi tapasztalatból kiindulva, arra számítottam, hogy 35 kilométer felett fog az energiám elfogyni és onnantól alaposan megszenvedek minden kilométerrel sok-sok séta mellett is, de meglepődve tapasztaltam, hogy ha lassabban is, de még mindig futva haladok.
A korábbi évekkel ellentétben most más útvonalon vezetett vissza a faluba az útvonal, de nem tudott ez sem megzavarni a végén. Nekem az egyik legnagyobb előrelépés az volt, hogy az utolsó kilométert is végig futva tudtam teljesíteni és így érkezhettem meg a célba, 4 óra 21 perces idővel, ami egy erős középmezőnyt jelentett számomra. Ezzel továbbra is nagy kedvenc a VTM verseny, nekem az időjárás is mindig kedvezett minden évben, és még most a formaidőzítés is a legjobban sikerült. Semmi hiányérzet nem maradt bennem, én amit tudtam kihoztam számomra ebből a versenyből.
VTM ultra – Üsztöke Andrea, beszámoló
VTM tavasz, 50km/1200m meg az apró…
Ez volt az első Gizionos versenyem.
Nem voltak elvárásaim. (Hogyne lettek volna!)
Talán napra pontosan 4 hónappal ezelőtt kezdtük Gabival az edzéseket.
Lassú futások voltak előírva.
Nagyon lassúak…
Nagyon le kellett tennem az egómat, és hogy őszinte legyek, nem gondoltam, hogy ennek lesz most (ilyen!) eredménye. Voltak tervek meg vágyak, de úgy voltam vele, hogy ha pár perccel gyorsabb leszek, annak is örülni fogok.
Ilyen távon, ilyen szintemelkedéssel kb mindig 6 óra 15-16 perccel értem eddig célba.
Egész jól aludtam a héten, pozitívan álltam a vasárnaphoz. Szombaton kint voltam kicsit szurkolni a többi Gizionosnak az Omszki ultrán. Felkészültnek éreztem magam!
Gabit kérdeztem, hogy tudja e, hogy Iginek mi a célideje (gondoltam jó nyúl lehetne ).
Kiderült, hogy pulzuskontrollos futása lesz.
Azért rákérdeztem Ignácnál is. 5:20-5:40. Pff…akkor távoli nyúl lesz.
Hogy ne legyen minden olyan tökéletes, szombaton alig pár órát aludtam csak, reggel meg enni nem tudtam… Gondoltam, jó, akkor ennyi, majd megy, ahogy megy. Peti megkérdezte, hogy jó ötlet e így elindulni.
Elég konok vagyok, kb csak a fosás-hányás tartana itthon!
Meg különben is! Tibinek megígértem, hogy együtt futunk! Szerintem csak szánalomból fut az én tempómban, menne neki
sokkal jobban is!! (Tibivel múlt évben az UTH-n találkoztam. Kb az elejétől együtt futottunk a végéig.)
Mikor leértünk Szárra és találkoztam a sok ismerős futóval, az visszahozott az életbe. Indulásnál már hatalmas volt a mosoly az arcomon.
Igyekeztem fejben tartani Főni intelmét! “Ne fusd el az elejét!” Meg a sajátomat…”Nem dumál. Fut!”
Az agyam szita volt, nem jegyeztem fel az etap terveimet, csak az első harmad maradt meg. 15,5 km, 2ó 1p.
Volt vagy 10 perc előnyöm ekkorra.
(Most komolyan! Én még erre sem emlékszem pontosan. Mások minden fűszálra emlékeznek a versenyükről! Hogy csináljátok???)
Ráadásul Igi belátható távolságon belül volt egészen idáig!
Aztán persze eltűnt…
Na szóval! Úgy megütött a tervnélküliség, hogy 15 és 30 kili között csak lézengtem. Olyan volt, mint amikor az UTH-n nagyon számítottam a Visegrádi várnál a kútra, ami aljas módon el volt zárva!!! Valószínűleg a boltosok zárták el, hogy a pünkösdi sereglet ne jusson a hideg (ingyen elérhető!) nedűhöz…
Érdekes módon engem az ilyen fordulatok tudnak kifektetni.
35 kilinél egy egészen jó versenytársat hagytam le. Ez nagyot dobott az egómon!!!
Aztán beértük Igit. Egy részről örültem, másik oldalról aggódtam, reméltem, nincs baja!
Kérdésemre szerényen válaszolt.
“Főni szent és sérthetetlen. Nem tántorítok a kiírt tervtől!”
Próbáltam korrumpálni, de tartott a kemény megtorlástól ! 
Utána nem sokkal volt egy lány.
Na! Ha nincs ez az utóbbi lány, akkor szerintem nem értem volna be így!
Először csak kerülgettük egymást…
…Tibi odadobta nekem, hogy ha van tartalékom, vegyem elő, és demoralizáljuk az ellent! 
Végül elé kerültünk.
Gabi írta, hogy a versenyt egyenletes efforttal, 11-es rpe-n fussam. Szerintem alapvetően is inkább 13-14-es volt, de itt átálltam a 16-osra.
A végére meg azt írta, hogy tolhatom rpe 100-on. A skála 20-ig tart.
Nem tudom, mire gondolt vége alatt, de Főni szent és sérthetetlen! Így az utolsó 12 kilit úgy toltam, ahogy tudtam, hisz sarkamban az ellen!
Tudom, hogy nem szerencsés hátra nézegetni, de nem bírtam ki, muszáj volt ellenőrizni, hogy mennyivel van “lemaradva” a versenytárs.
Hááát…max 200 méterrel volt csak mögöttem.
Pozíciót nem akartam feladni.
Tibi kérdezte egy ponton, hogy mi a fontosabb. A pozíció vagy az 5:50-es beérés? Mondom, szerintem ebben a pillanatban ez most egy és ugyan az!
Nem volt már meg a kezdeti előnyünk…azt ugye 15 és 30 között a farkasoknak dobtam…
Nagyon meglepő volt, hogy így a végén ilyen jó állapotban tudtam futni. Semmi bajom nem volt izomzatilag. Ettől teljesen felvillanyozódtam! A versenynek ebben a szakaszában már elég sokat sétálok (még síkon is!!!), de most ment még emelkedőre is!
Persze levegőt itt már csak pornósan tudtam venni, de hát ilyen a plebsz-élet…
Célbaérés 5 óra 52 perc!!!
Kiderült, hogy Vidra Detti űzött 12 km-en keresztül, így még nagyobb lett a büszkeség!!! Volt sírás-rívás, meg megkönnyebbülés. Aztán inkább abba is hagytam a picsogást, mert már vagy a harmadik ember kérdezte meg, hogy jól vagyok e?
Vágatlan verzióba még beírnám, hogy hogyan hagytam a táskámban a fél frissítésemet, de inkább hagyjuk is…
Köszönöm Gabi a felkészítést!
Köszönöm mindenkinek a biztatást!
PFB OmszkiUltra – Sallai Zsuzsi Emlékverseny, 100 km – Földi Zsuzsi, beszámoló
Ez volt az a 100 km-es futás, amiért 3-4 nappal korábban egy lyukas két fillért nem adtam volna, hogy megcsinálom.
A lelki- és fizikai állapotomat a rettenetes szó tudná talán a legjobban jellemezni, egy komoly magánéleti válság kellős közepén voltam (vagyok), de szerencsére van egy csodálatos edzőm: Barát Gabriella (Gabi), aki szerdán nagyjából egyenesbe tette az agyam és lelkem, nekem csak annyi dolgom volt, hogy szót fogadjak neki: egyek (majdnem össze is jött, de a nullánál azért legalább többet sikerült), igyak, aludjak, és persze lássam el a szokásos gyerekek-munka-kutyák-háztartás négyszöget, közben meg húzzam ki magam, igazítsam be a fókuszt a következő előttem álló célra, a szombati omszki-tavi százasra.
A verseny szombaton volt az Omszki tó körül, a 100 km pont 59 kört jelentett itt (egy kör 1,7 km).
Tudtam, hogy ez most nagyon nehéz lesz, még a szokásosnál is nehezebb, de szombat reggel úgy álltam a rajthoz, hogy szépen, okosan megeszem ezt az 59 kört ami előttem áll, csak türelmesen, mindig csak az adott körrel foglalkozva, szépen egyiket a másik után. Végülis csak futni kell, jobb láb, bal láb…
Reggel 8-kor volt a rajt, fél 8 körül értem ki, megkerestem Gabit és a többi Giziont, leraktam a bekevert 6,5 liter izót (nem voltam túl optimista, a teljes 12,5 órás szintidőre bekevertem itthon a porokat) az asztalhoz.
A frissítés a szokásos i:am Mineral and Energy drink volt, a frissítésben Gabi segített, óránként fél liter sportitalt kértem tőle, sótablettát tettem el a zsebembe is, és hagytam az asztalnál is.
Az időjárás olyan igazi tavaszi volt – a szél konstans, hol erősebben, hol kevésbé erősen fújt, a nap is kisütött, eső is esett, legalább változatos volt.
A 100 km-es távon hárman indultunk Gizionok: Halász Laci, Evetovics Milán, és én. A rajt után az első kört Milánnal futottam, neki bemelegítős tempó, nekem a pulzus nagyon hamar a helyére került, a hozzá járó tempó ugyan a megszokottnál lassabb volt, de ezen egyáltalán nem csodálkoztam, várható volt. Közben tört körnél indult az 50 km-es mezőny, itt is voltak Gizionok: Hanka, Ficzere Juli, Németh Szilvi és Szőnyi Gábor.
Az első 10-15 km még kicsit 6 percen belül volt, de folyamatosan lassultam, és 17-18 km körül jött a mumus, ami az utóbbi 2 hónapot nagyjából folyamatosan jellemezte: görcsöl a hasam, wc, hasmenés… Ezután izó helyett vizet kértem sótablettával, evvel elvoltam a következő másfél-két órában. Szépen el is múlt a hasmenés, helyette 40 km körül valami egyéb, furcsa hasfájás jött, újabb wc, pisi színét ellenőriztem – kicsit (nagyon) sötét, többet kellene inni. Így is lett, erőltettem az ivást, és elmúlt ez a nyűg is.
Közben teltek a körök szépen egymás után, folyamatosan lassultam: 6:15, 6:20, 6:30, néha kicsit untam, fáradtam, mindenféle hülye gondolat jött, hogy jaj, de sok van még, nem is futottam a Spartathlon óta 38 km-nél többet, az utóbbi időben az összes hosszún csak kínlódtam, lehet hogy már el is felejtettem, hogyan kell hosszút futni… na ekkor mondtam magamnak hogy földizsuzsa, pofa be, futni jöttél, csakazértis megcsinálod. A következő körre kértem a telefonom és a fülesem, zene be, külvilág kizár, fókusz a célomon és a futáson: a következő 45 km-t robot üzemmódban szépen megcsinálom. 6 óra: 57 km, na, az a maradék 43 ha nem is 4,5 óra alatt, de 5 órán belül talán meglehet, az klassz lenne, 11 óra alatt megcsinálnám.
68-69 km körül Gabi mondta, hogy stabil 5. helyen futok, a negyedik helyezett lány kb fél körrel van előttem, és ha esetleg úgy érzem, megpróbálhatom megfogni, de semmi kényszert ne érezzek, rajtam áll. Akkor már 1-2 kör óta éreztem a térdem, hogy valami nem stimmel vele, pont ott és úgy fájt, ahogy az UB-n. A következő körben már csak gyaloglással kombinálva ment a futás, kértem jégspray-t, próbáltam úgy terhelni, hogy kevésbé fájjon, gyaloglás-futás, fog összeszorít, és haladjunk. Ez ment kb 80 km-ig, amikorra vagy elmúlt, vagy megszoktam, ki tudja – újra tudtam futni, a korábbi 6:40, 7:00, 8:00 perc/km-ből lettek 6:30 körüliek. Gabi délután 5-kor elment, innentől a még kinnlevő Gizionok (Laci és párja, Timi, Rebeka és párja, Attila) segítettek.
Ekkor tartottam 82-83 km-nél, még 1-2 kör eltelt a már nem térdfájós, de lassú futással, majd egyszer csak: Bumm! Fogalmam nincs, hogy honnan és hogyan, de olyan mindent elsöprő erő és kedv jött meg a futáshoz, amilyet még talán soha nem éreztem, régen élveztem annyira a futást, mint most az utolsó 1-1,5 órában.
Imádtam a bennem lévő erőt, azt, hogy úgy futok, mintha most jöttem volna ki egy szerdai 15 km-re, a rajtközpontba beérve minden kör végén-elején jól esett a sok hajrá és taps, szinte sajnáltam, hogy mindjárt vége. Az utolsó fél-egy órában Timiék folyamatosan széldzsekit ajánlgattak, de egyáltalán nem fáztam, még este 6 körül is tökéletesen elég volt a rövidnadrág a rövidujjú bringás mezzel.
Már csak három kör, már csak kettő, és hurrá, itt az utolsó. Hallom a speakert: „és itt van Kati, indul az utolsó körére, Zsuzsi, neked is az utolsó köröd lesz!”. Hohó, tessék, mi van? Ott megy előttem a negyedik helyen lévő lány? Segítőjével kocog, hoppá, akkor márpedig én leszek a negyedik. Ha kell, a lelkem kifutom ebben az utolsó körben, de itt van előttem (szó szerint) a lehetőség, hát élek vele. Elkezdtem tempózni, közben arra gondoltam, hogy Földi, fel fogsz borulni, nem vagy normális, hogy a 98-99. km-ben 4:50-ben futsz… Igyekeztem olyan határozottan és gyorsan elfutni a lány mellett, hogy eszébe se jusson felvenni velem a tempót – párszáz méter után már biztos volt, hogy nem jön velem, lassítottam a kényelmesebben tartható 5:20 körüli tempóra, így lett egy 5:16-os km-em. Nekem.? 98-99 km futás után? Ez állati jó, hogy én ilyet tudok, wow.
Beérni az 59. kör végén nagyon-nagyon jó volt, ott vártak a Gizionok, én meg csak annyit tudtam mondani, hogy basszus, 11 órán belül (10:49 lett a vége), és 4. hely, nem hiszem el 
Halász Laci hozott kólát, megkaptam az érmem, közben megtudtam, hogy ő 100km-en harmadik lett, Rebeka és Attila párosa szintén 100km-en pont mint tavaly, idén is második helyen futott be, nagyon örültem a sikerüknek!
Írtam rögtön Gabinak hogy megvan, és negyedik lettem, és hogy nagyon jó volt 🙂
Eredményhirdetés után átöltöztem száraz ruhába, ekkor már este fél8 körül volt, nagyon fáztam, nagyjából mindent magamra szedtem, amit találtam a táskában, mert kabátot persze elfelejtettem pakolni…
Laciék segítettek az autóhoz vinni a cuccokat, itt is köszi érte, este fél 9 körül már otthon voltam.
Kárfelmérés: a szokásos két köröm távozóban (minek is nőnek vissza….?), két kisebb vízhólyag, elfáradt combok. Ez így tök oké, belefér, egyedül a vízhólyagok zavarnak, tuti zokni-gond miatt lettek, de nem izgatom magam rajta nagyon, van 6 hetem az UB-ig megoldást találni erre a problémára.
Ez a százas rendbe tett sok mindent bennem, és azt hiszem, tényleg erős vagyok, nagyon erős, és ez nagyon jó érzés.
Köszönöm Gabi a felkészítést, a verseny közbeni segítséget, csoda egy nap volt ez ott a tónál. Köszi mindenkinek, aki kinn a tónál segített, akár csak egy hajrával is, nagyon sokat számított hogy ott voltatok!
- 1
- 2
- Következő →
baratrunning.com 