100km
Martonvásár 100 km – Parragh Dániel, beszámoló
IV. Fehér Enikő és Vörös Balázs emlékverseny – 100 km
A versenyt a Havasi Gyopár Futóklub szervezte. Nagyon szimpatikus társaság, a versenyt pedig profi módon bonyolították le.
Hajnali 3-kor kellett kelni és 4:20-kor indultunk Mohai Petivel Martonvásárra. Ezúttal is Ő frissített, mint tavaly a Tisza-tó-nál.
A 100 km-es verseny indult a legkorábban, 6:00-kor. 1360 méteres körpálya. A szintidő 13 óra. Reméltem, hogy ezzel nem kell foglalkozni.
Nagyon jól sikerült a felkészülés jelentős része.
Sajnos április elején jött egy kisebb combsérülés, így a versenyt megelőző 2 hétben már alig tudtam edzeni, a balance is elcsúszott. Épphogy sikerült összedrótoznom magamat.
40 perccel a rajt előtt már ott voltunk, így nem kellett kapkodni a pakolással, wc-vel, krémezéssel.
Jó szar idő volt, 6 fok, hideg szél. Felvettem 3 réteget, mert majd’ megfagytam. Mindössze 12-en indultunk a 100k-n. De volt egy csomó más táv/idő (12 órás, 6 órás, 50k, 50 mérföld, maraton félmaraton, stb.), így azért összeverődött párszáz futó a nap folyamán.
Elindultunk. Reméltem, hogy az előírt pulzuszónát (148-153) még nem érem el legalább fél/egy órán keresztül. Ja … aztán 400 méter után már 150 volt.
Sok volt az a 3 réteg, így a második körben már le is vettem a széldzsekit.
Elkezdtük a frissítést. 2-3 körönként soft kulacsot cseréltünk. Felváltva kaptam vizet és i:am isót. Óránként 1 Squeezy sós paradicsomos gél. Ez a kedvencem, azért edzésen szinte soha nem használom, hogy ne unjam meg.
Ezen kívül 2 óránként terveztünk egy sótablettát, ill. néha pár darab sós kis sós percet gyomorvédő céllal. Ez a része tökéletesen működött. Nem volt se hasfájás, se hasmenés. A gyomrom végig rendben volt.
Az első 30 kilométeren egy jó, egyenletes tempót futottam. 5:30-5:40-es ezrek. Pont ilyet szerettem volna. Megálltam 2-szer wc-re. Úgy tűnt, hogy túl sokat iszom.
Közben a hőmérséklet egy kicsit feljebb ment, kisütött a nap. Időnként még melegem is volt.
Végre egy kép, amin olyan, mintha futnék, de itt meg alszom.
Aztán a 32. kilométeren jött egy kisebb megszédülés. Elkezdtem sétálni, de viszonylag hamar elmúlt és újra futni kezdtem. Levettem a második réteget, mert nagyon melegem volt.
Ugyan a szédülés elmúlt, de nem éreztem jól magam. Peti mondta is, hogy nem nézek ki jól.
A tempó teljesen bezuhant. Jöttek a 6 perc feletti kilométerek. Teljesen világos volt, hogy innentől már csak lassulni fogok. Ebből kellett főzni.
Úgy voltam vele, hogy talán 50k-ig el tudok menni, aztán pakolunk és megyünk haza.
Egy ideje már kínlódtam, amikor egyszer csak megjelent mellettem Bogár Jani. Rám nézett és mondta, hogy Hajrá! Aztán elszáguldott.
Ez adott egy nagy lökést. Rengeteget segített abban, hogy kimásszak a szarból.
Itt már egy kicsit jobban voltam újra
Viszont még 50k-nál sem járatam és elképzelhetetlennek tartottam, hogy végig tudok menni.
Állandósult a 6:30-6:40-es tempó. Akárhogy számolgattam, mindig az jött ki, hogy még k*rva sokáig itt fogok körözni.
Innentől kezdve próbáltam kitalálni egy következő mérföldköveket. Ha elérem az 50k-t, akkor az lesz életem harmadik leghosszabb futása.
Ha megvan a 60, akkor annál már csak az UTT volt hosszabb.
Meglett a 60. kilométer: 6:02:22. Soha rosszabb 6 órást. Kb. itt kezdtek el égni a combjaim. Teljesen olyan érzés volt, mintha másztam volna már 800 méter szintet.
Volt a pályán 2 emelkedősebb rész. A kiírás szerint mindössze 4 méter szintemelkedés, de a verseny végére ez a 2 nevetséges emelkedő teljesen felőrölt.
Meglepő módon a futómozgás elég jónak tűnt. A balance rendben volt, a törzstartásom megfelelőnek tűnt (pedig nálam többször talán senki nem csalja el a core erősítést).
Jött a 70, majd a 80. Ugyan haladtam, de akárhogy számoltam, látszott, hogy ezzel a tempóval simán 2 és fél óra lesz a maradék húszas.
A gyomrom még mindig rendben volt, de a gél már nem ment. Többnyire perecet ettem.
A combjaim egyre jobban égtek, így állandósultak a rövidebb séták. 7 percesben haladtam jobbára. Idegesített, hogy sétákkal még tovább fog tartani, de ment több. A pulzussal már nem kellett foglalkozni, nem akart felmenni.
90 km-nél jött a görcs a jobb talpamban, de ezen már csak nevetni tudtam. A frissítőpontnál lévő emelkedőt már minden körben sétáltam.
Még egy laza 10-es…de aztán kiderült, hogy az órám kb. 1 km-el többet mért, így annyival többet kell még menni 
A végére megjött a családom, így lehetett csinálni gyerekes befutót.
A vége 10:43:59. Ebből ennél többet nem lehetett kihozni és értékes tapasztalatokat szereztem egy hosszabb ultra távon.
Gizionok az Omszki Ultrán
Eredmények
50 km
Halász László 3:52:17, 3. helyezett
Szőnyi Gábor 4:30:25
Evetovics-Balla Hanka 4:32:10
Ficzere Julianna 5:17:32
100 km
Evetovics Milán 9:42:17
Neubrandt József 11:44:23
Németh Szilvia 12:02:49
100 km páros
Paulovics Rebeka – Jány Attila 8:05:37, 2. helyezett páros
Hanka beszámolója
Február második hete óta nagyon gyötrelmesen mentek a futások, egyszerűen nem ment jól, valahogy erőtlen voltam, pedig egészséges vagyok és voltam is, nem voltam beteg, minden oké. Közben a meghúzódott farizmom miatt is szenvedtem, és egyre ment el a kedvem az egésztől amiatt, hogy nem megy. Elég rossz érzés, amikor az ember hobbija öröm helyett szenvedést okoz, de tudtam, hogy ha leállok és kihagyom a futásokat, akkor még rosszabb lesz. Így mentem és csináltam, még ha szarul is esett, és bíztam benne, hogy az elvégzett edzések beépülnek.
Az utóbbi 1-2 hétben már volt egy-egy futásban olyan rész, amikor futásra emlékeztetett, amit csináltam, a maradék megmaradt a döglött hattyú táncának. A farizmom hol javult, hol picit visszaesett, de azóta, hogy 1 évnyi kihagyás után végre újra eljutottam Kriszhez masszázsra, az is jobb lett. Futni végig lehetett vele, csak éreztem, hogy nem százas. Mentek a 20-30-as edzések is, ezek hatására nem lett rosszabb soha, úgyhogy futottam, és mellette csináltam a gyógytornát, erősítést, nyújtást, hengerezést.
Ilyen előzmények után jött el március 26., az Omszki ultra 50 km-es távja. Őszintén, szinte semmi lelkesedésem nem volt hozzá, de úgy voltam vele, hogy kell ez az 50-es edzés, és jobb lesz verseny keretében lefutni, mint egyedül. Tudtam, hogy le fogom tudni futni, de arra számítottam, hogy rossz lesz, nem fog menni – de majd végigküzdöm valahogy magam, és meglesz.
Azért valamiféle versenydrukk mégiscsak volt bennem, mert azt álmodtam hajnalban, hogy elaludtunk és nem értünk oda a versenyre, és őrjöngve hívtam Gabit, hogy miért nem hívott fel, hogy hol vagyunk. Amikor felébredtem, jót mosolyogtam ezen: ha a rajt előtt fél órával hív fel, hogy hol vagyunk, akkor sem értünk volna oda a versenyre, sem álmomban, sem máshogy. De a valóságban szerencsésen megérkeztünk Milánnal reggel 7-re az Omszki-tóhoz, lepakoltunk a Gizion főhadiszállásra asztallal és székkel, felvettük a rajtszámokat, és nem győztünk köszöngetni a rég látott ismerős futóknak. Jó nagy nyüzsgés volt, elég sok futóval, ez legalább felfelé húzta a hangulatomat – ugyanakkor féltem, milyen lesz a futás.
8-kor elrajtoltak a 100 kilométeresek, köztük Milán, illetve Szilvi és Józsi Gizion csapattársaink, mi pedig Gabival, Lacival, Gáborral, Julival (szintén Gizionok), illetve Mónival (ő az én futóm) kiegészülve ballagtunk a rajthoz, ahol Tibivel (szintén futóm) is sikerült végre személyesen találkozni.
8:15-kor elrajtoltunk, kezdetét vette az 1,6 km-es körön való tekergés az Omszki-tó körül. Klassz napsütéses idő volt, kis széllel, jó futóidő. Kíváncsi voltam, hogy reagál a szervezetem a futásra és milyen érzésekkel tudok menni. Kifejezetten jól kaptam el a rajtot, ez esetemben nem azt jelenti, hogy legyorsultam mindenkit, hanem hogy kényelmesen és jólesően tudtam indulni, és nem volt nyoma semmilyen erőtlenségnek vagy kedvetlenségnek bennem. Gondoltam, hogy addig haladok rendesen, ameddig tudok, hátha ez a jó érzés és állapot minél tovább kitart, és nem állok fejre. Csak magamra figyeltem, befelé koncentráltam, hogy ne zökkentsen ki semmi, dolgoztam azon, hogy minden rendben legyen. Teljesen jól haladtam kényelmesen 5:40 körüli tempóban – ez az utóbbi hetekben szinte gyorsnak számított nálam – és a kedvemmel sem volt semmi gond. A 3. körben elvettem Gabitól a kis kulacskámat, benne a GU Roctane epres változatával, ez képezte a frissítésem alapját, azt kértem, hogy ez a kis kulacs (egyébként 1,5 decis GU gélkulacs) mindig legyen tele, egyszer leadom, legközelebb tele felveszem és viszem magammal. Ezt apránként kortyolgatva folyamatosan tudom bevinni a frissítést úgy, hogy nem lötyög a gyomromban, hanem szépen tud szívódni, az őszi balatonfüredi 12 óráson is így csináltam, bevált. Mellé a frissítőasztalról markoltam fel 2x egy marék sós perecet, mert megkívántam. A körök igazából eseménytelenül teltek, mentem, és mentem, és mentem, előztem és engem is előztek, szurkoltam, ha ismerős mellett mentem el, pár szót váltottunk. Hallgattam a zenémet, kb. ezzel kapcsolatban volt egy kis fennforgás, mert az újonnan feltöltött számaim valahol elvesztek az éterben, de sebaj, mert az állandó zenéim sosem unalmasak. Mentek a körök, gyűltek a megtett, fogytak a hátralévő kilométerek. Az már állandó „taktikám”, hogy nem gondolok arra, mennyi van még hátra, nem agyalok, csak megyek. Próbáltam nem nagyon örülni, hogy úristen, megy a futás, mert ilyenkor van az, hogy fejreállok, úgyhogy csak futottam. A pályán közben jöttek a 24 órások is, a pálya szélén pedig sok-sok ismerős arc tűnt fel, akik szurkoltak, legjobban Dórinak, Zolinak, Bendének és Korinak örültem, mert ezer éve nem láttam őket, jó volt legalább így futás közben találkozni.
Tovább a teljes bejegyzéshez >>>
Szederkény-Bóly 100km – Földi Zsuzsi, beszámoló
Ez a verseny nem is verseny, hanem egy szuperül megszervezett, nagyon jó hangulatú közösségi futás a Futaföld SE szervezésében.
Az ötlet, hogy fussak itt egy hosszabb edzést, valamikor januárban jött, Gáspár Peti fuvart kereső posztja szembejött velem a fb-on, és arra gondoltam, hogy ha Gabi rábólint, akkor két legyet ütünk egy csapásra – Gáspinak van fuvarja, nekem meg egy év eleji százasom. Gabi okézta, Gáspi örült, örültem én is, hogy Bóly környékén futhatok.
A futás előtti hetekben jöttek a lassan már szokásossá váló dolgok: 3 héttel előtte korcsolyázás közben két olyan esésem volt a hátsó felemre (majd másnap otthon a lépcsőn…), hogy pár napig még a farokcsont törés lehetősége is felmerült, egy hét futás kimaradt teljesen, utána is csak nagyon óvatosan tudtam kocogni kezdeni.
A futás hetén hétfőn hirtelen klagenfurti út anyukámmal (édesapám az ottani klinikára került), ott tudtam futni is szerencsére, majd sikerült szerdán a vacsora után az éjszakát a klinikán tölteni anafilaxiás reakció miatt (nem néztem meg az allergéneket, és volt benne zeller…). Szerencsére időben beértem a kórházba, csütörtökön utamra is bocsátottak, aznap még vezettem 500 km-t haza 
Sajnos közben kiderült, Gáspár Peti mégsem tud jönni Bólyba, így foglaltunk szállást péntek estére, legalább a technikai értekezleten is ott tudtam lenni, ami már csak azért is különösen jó volt, mert péntek délutánig semennyit nem tudtam foglalkozni a futással (útvonal, stb).
Indulás előtt fél órával bedobáltam egy táskába a futócuccot, frissítést (100 km max 12 óra, az 12 adag <iam> italpor, elég egyszerű volt ), és csak reméltem, hogy nem marad itthon semmi 
A technikai értekezleten minden infót megkaptunk – Bólyból indulva két kör: egy 57 és egy 43 km-es, a kísérőautókba tudunk frissítést tenni, hol lesznek frissítőpontok, stb. Volt pizza is, amiből én nem ettem, Gábor helyettesített az eltüntetésében
Szálláson csináltam magamnak vacsorát (GM tészta, túró), útvonalat órára tettem, megbeszéltem Gáborral hogy kb milyen időközönként találkozzunk, és ezek a pontok kb hol lesznek.
6-kor volt a rajt, keltem nagyon korán, kávé, wc, 12 órára izó bekeverése. Futás előtt nem szoktam enni, most sem ettem – éhes nem voltam, extra gondot meg nem akartam a nyakamba venni
Futómellénybe összesen fél liter izó, freebeltbe másik fél liter, így 2 órára jó leszek. Tettem el fülest, ha kedvem lenne zenét hallgatni, pénz, maszk, személyi.
A rajt előtt az egyik kísérőautóba beraktam egy pár adag izót, Gáborhoz is tettünk valamennyit, nagyjából gőzöm nem volt, hogy az elmúlt három hét eseményei után hogy fog menni a futás, tippem sem volt a tempóra.
Rajt sötétben, kocogós tempó (6:00-6:30 között, attól függően, hogy volt.e emelkedő épp), pulzus a szokásos hosszúknál kicsit alacsonyabbra előírva. Idő a várnál kellemesebb, bár kicsit szeles, de nincs extra hideg, nincs orkán erejű szél, nincs hóvihar, nem zuhog az eső – jobbat nem is kívánhatnánk mára, tökéletes lesz egy így
Kb 22-23 éve ezen a környéken (konkrétan Sátorhelyen) voltam nyári gyakorlaton, akkor beleszerettem már a környékbe, a dombokba, most alig vártam, hogy világosodjon, és lássam futva is a környéket.
Az első óra végén egy gyors wc-járatra megálltam, bíztam benne hogy nem erről fog szólni a napom, de szerencsére nem kellett többször kiállni. Az út hullámzott, pulzusra figyeltem, ha olyan volt az emelkedő, gyalogotam, és amin csodálkoztam, hogy volt, amit meg is tudtam futni
A megálló után Anettel futottam 1-2 km-t, aztán megint egyedül kocogtam.
Induláskor vettem a trikó+hosszú ujjú technikai felsőre egy széldzsekit is, azt kezdtem melegnek érzeni, és azt is, hogy gyenge vagyok, illetve nem szoktam a zsákhoz – elkezdett fájni a hátam, pulzus meg nagyon mászott felfelé…
25km körül ki is adtam a fölösleges cuccokat Gábornak, legfeljebb mostantól óránként lesz kulacs csere.
Vetkőzés után, plusz cucc nélkül beállt újra a pulzusom, hátam nem fájt, fejben meg felírtam magamnak, hogy mostantól zsákkal is kell futni, és még komolyabban kell venni a hátam erősítését
A 100km-ben nagyjából 700m szint volt, ennek több mint a felét az első 36 km-ben letudtuk (16-36 között). Volt olyan emelkedő, ahol az én síkhoz szokott lábaimmal gyalogolni tudtam csak felfelé, és még így is zónában maradtam simán, viszont amin csodálkoztam, hogy egy-egy emelkedőt meg „kellett” futnom, hogy ne essen le a pulzusom
30 km-től zenét hallgattam, élveztem az egész futást, a napsütést, a baranyai dombokat, nagyon szerettem az egészet
Maratoni idő 4:45, na az jó, eddig mindenhol 12 órára simán meglett a százas ilyen részidővel. Fáradtság semmi, kereszcsont-farokcsont nem fáj, érzésre mintha 1-2 órája indultam volna csak.
A futás előtt azt beszéltük Gabival, hogy csak egy sima hosszú edzésnek vesszük ezt a mostani futást, megyek amíg oké, közben eldönthetem, hogy mennyire és meddig akarom nyesztetni magam, a korábbi 3 hét eseményei miatt tök oké, ha kiszállok korábban.
Az első kör (57km) nagyjából a tervezett 6,5 óra alatt meglett, befutottam a rajt/célba, jeleztem a szervezőknek hogy indulok a második, 43 km-es körre.
Innentől már meredekebb dombok nem igazán voltak, a pulzusra figyeltem, hogy a helyén legyen, ha kellett belegyalogoltam, de sokat nem kellett.
Először 65-66 km-nél érzetem, hogy na, hosszút futok, már kinn vagyok 7,5 órája, de egyébként semmi gond nem volt. Gábornak mondtam is amikor adta a kulacsot, hogy nos, akkor most kezdődik az edzés érdemi része
A második körben, illetve az első kör második felében, 37 km-től már fixen tudtam a 9,1-9,2 km-es órákat, az utolsó harmadban sem lassultam igazán, ennek örültem, éreztem hogy van erő, kedv is, 70 után már biztos voltam benne, hogy ha hülyeséget nem csinálok, akkor 12 órán belül benn vagyok.
81 km 9 óra, 82 körül 1-2 perces kicsi mélypont, fáradt voltam. Gyalogoltam kb. 150-200 métert, összeraktam magam, és eldöntöttem, hogy még azelőtt beérek, hogy fejlámpát kéne újra venni
90 km 1-2 perccel 10 órán belül lett, ez klassz, akkor 11 óra körüli befutóidő lesz.
95 km körül kezdett el fájni a keresztcsontom, és a bal farizom jelzett, ha próbáltam erősebb (=6 perces, illetve kicsit azon belüli) tempót futni, a pulzus engedte volna, de úgy voltam vele, hogy ez egy edzés, itt nem csapom szét magam jobban a kelleténél.
Az utolsó 25 km-en Gábor már fél óránként cserélte a kulacsaimat, nagyon kényelmes volt ez így.
(Bár voltak vicces szituk, egyszer simán elfutottam az autó mellett, ő pont nem az útra kifele figyelt, és utána csak várt, várt, várt… de aztán valahogy megtalált, egyszer meg az előttem levő futók után mentem, az óra ugyan mondta, hogy hé, nem arra, csak már megint nem hittem neki . El nem tévedtem, mert visszakerültem a hivatalos útvonalra, km is oké volt, csak Gábor meg akkor is máshol várt, mint ahol voltam )
97 körül Gábor adott még egy kis kulacsot, én mondtam neki, hogy szeretnék inni egy sört, mikor beérek – erre ő: hát itt bezár minden kora du… Mondtam hogy hát azért légyszi próbáljon szerezni, van egy kocsma a sportpálya mellett, legfeljebb onnan
Klassz volt visszaérni Bólyba, a városban volt kb 2 km még, és azt láttam, hogy óra szerint nem lesz 100 km a vége, de nem éreztem extra késztetést, hogy a sportpályán még fussak 3 kört. Edzés, és nekem pont jó a 98,9 km is, nincs jelentősége annak, hogy most pont 100,0 km-t mutasson az óra/strava/connect
11:02:37 lett a vége, százra kb 11:09 körül lett volna, edzésnek tökéletes. A második 49,5 km még gyorsabb is lett pár perccel mint az első, jobbat nem is kívánhatnék.
Célban szalag, érem, szervezők mondják, hogy én vagyok a negyedik csaj, aki a százas távot befejezte, Gábor is fotóz, és szerzett nekem sört is, még épp nyitva talált egy kisboltot
Egy sört rögtön meg is iszom, aztán zuhany (lábra hideg víz… nem esett jól ), jó volt száraz ruhába öltözni. Lettek vízhólyagok, és egy „új” lábujj körme alatt is, valahogy éreztem, hogy ez fájni fog még pár napig…
Tiszta, száraz ruhában nagyon jó hangulatú vacsora, Magdika és a többiek nagyon kitettek magukért: Vegán, vegetáriánus, húsos ételek, rétesek, mindennek feltüntetve az összes összetevője, és semmiben nem volt zeller
Vacsora után autóba ültünk, hazaút 2 óra, na az autóból kiszállás kissé darabosan ment, de nagy gáz nincs.
Másnap van kis izomláz a combfeszítőkben és a farizmokban, de napközben minden bejáratódott, hétfőn masszőrhöz is eljutottam, előtte az átmozgató kocogás is jól esett.
A körmöm kicsit lassabban jött helyre, mint megszoktam, de már oké, egy futást kellett csak tolni miatta egy nappal, belefér
Összességében egy szuper edzés volt, a minimális dombokhoz se szokott lábaimmal is tulajdonképpen sima ügy volt, élveztem végig, nem futottam magam halálra, az edzések mentek simán a következő héten is. A pulzusgörbe legközelebb még szebb lesz, de ami a legjobb, hogy összehasonlítva a tavalyi-tavalyelőtti, és 4 évvel ezelőtti görbékkel, határozottan látszik a rengeteg beletett munka eredménye
A hátam erősíteni kell még jobban, ez most egyértelműen kiderült, illetve kell zsákkal/mellénnyel is futni edzésen is. A bő 11 órában 12 perc állás volt, egész jó, de szerintem ezen simán lehet még faragni 
Nagyon várom az idei versenyeket, bízom benne hogy mindet úgy fogom szeretni, mint ezt a hosszú edzést
Köszönjük a Szederkény-Bóly 100km futás a futás megszervezését, fantasztikus csapat vagytok, jövőre is megyek mindenképp!
Köszönöm Barát Gabriella edzőmnek a felkészítést, és hogy mehettem, imádtam
Köszönöm most is Gábor Tóth az egész napos figyelést, frissítést, minden kérésem teljesítését 
Frissítés most is I:am fueling Mineral and Energy drink, frissítési tervet az Enduraid app segítségével raktam össze.
baratrunning.com 