pulzuskontroll

Kőkapu Trail, félmaraton – Palásti Péter, beszámoló

Posted on

Kicsit hazai pálya nekem a Zemplén, mint újhelyi gyereknek. Ezért is szerettem volna ezt szépen lehozni, meg az előzmények is arra mutattak, hogy jó lesz ez, ha el nem szúrom 🙂

Kicsit kényelmesen érkeztünk Paksai Ildivel és Gyurcsán Gabival és olyan messze sikerült parkolni, hogy a rajtszám átvétel egyben bemelegítés is volt.
A körülmények minden szempontból ideálisak voltak, 12 fok, viszonylag száraz dózerút, helyenként frissen esett levéllel fedve, hogy a terepfutás is valamiféle értelmet nyerjen.

Rajt után két-három szolid emelkedős kili, a mezőny itt már szétszóródott, én a közvetlen élbolyt kb. még itt láttam. Bulitka Laci nem az én kategóriám, és volt még néhány erős futó, akit innen-onnan már ismertem.  

Négytől tízig azért már kicsit komolyabb emelkedők jöttek, de mind klasszul futható és erővel ezeket győztem is.
Ja, a pulzus. Azt csuklón mértem, érzésre nem volt az olyan magas, mint a számok mutatják, 170 fölé pedig kizárt, hogy ment volna. Az nálam élettel összeegyezhetetlen. Egyébként ebben a szakaszban vissza is jött 150 környékére, igyekeztem is figyelni rá, hogy lejjebb ne nagyon essen az e szakasz végén következő lejtőkön.
Időben és térben ekkor tűnt fel Kecskés Sanyi előttem olyan 70 m távolságban. Az volt a terv fejben, hogy tapadok rá, amíg csak lehet, és majd ahogy adja… vagyis el fogom kapni:-) És ennek az emelkedőn kell megtörténnie, mert ott éreztem magam legerősebbnek. Mentem, zárkóztam, csaltam a távolságot, de az egyik frissítőponton kénytelen voltam vizet kérni, így meglépett megint vagy 50 m-re. De a frissítés nem volt haszontalan, és egy kilin belül megelőztem, pont egy olyan részen, ahol nemcsak emelkedett, kanyargott is az út. Ezt igyekeztem kihasználni, ahogy anno egyszer Németh Csaba mondta, el kell tűnni a szeme elől, ami nemcsak valódi, de még nagyobb lélektani előny. Úgy örültem, mert összejött. Utólag visszanézve ez kb egy két perces fór volt, éppen elég a maradék hat-hét kilire.
Úgy 18 környékén megijedtem, mert beszúrt a jobb oldalam, de csak egy kis víz kellett és máris jobban lettem. Innen már csak be kellett gurulni a célba. Elégedettség volt bennem, mert sikerült mindent kiadni, ami bennem volt és meglett az összetett 7. hely és a szenior 1. Noha kicsit szokni kell ezt a kategóriát, hogy a francba telt el ennyi idő?! 

UB Trail, 40 km – Zsubrits Gábor, beszámoló

Posted on Updated on

Az előző évben a munkahelyi csapat tagjaként vettem részt a rendezvényen, és már azután elhatároztam, hogy idén egyéniben és a 40 km-es távon fogok indulni. Általában Gabival közösen megbeszéljük a jövő évi terveket és versenyeket, de most vettem a bátorságot és neveztem….majd szóltam neki, mit tettem. Így meg is lett az év második felének a nagy kihívása, de biztos voltam benne, hogy alapos felkészítést kapok majd, és ebben nem is csalódtam 😀

A versenyig túl voltam már egy számomra jól sikerült Visegrád Trail-en, egy kőszegi Írott-kő körön és kis Szénás körön is, de ilyen messzi távra még nem merészkedtem, és nem igazán tudtam 30 kilométer felett, hogyan is fogom bírni.
Ami nagy változás volt az évben, hogy egy hónappal a verseny előtt váltottunk pulzuskontrollos edzésekre. Próbáltam addig minél jobban kiismerni ezt a dolgot, és hogy minél rutinosabbnak érezzem magam benne a versenyen is. Ami hamar feltűnt, és számomra a legpozitívabb dolog benne, hogy habár korlátok közé vagyok szorítva, de pont emiatt egy nagy problémámat oldott meg. Méghozzá, hogy elfussam a versenyek első felét, amit rendszerint meg is teszek. Pont emiatt még jobban vártam a rajtot, és lássam mit tudok igazi versenykörülmények között.

Előtte héten terveim között szerepelt, hogy tisztességesen felkészülök és kialszom magam, de ezt az utóbbit egy nap sem sikerült igazán teljesíteni. A távval, emelkedőkkel és frissítőpontokkal is csak az előtte nap este tudtam barátkozni. Szerencsére egyiknek sem éreztem a hiányát a verseny alatt, illetve kaptam egy hosszú és hasznos leírást Gabitól, mire és hogyan figyeljek.

A versenyre fél órával rajt előtt sikerült odaérni, gyors öltözés, futótáska pakolás, sor kivárása a mosdó előtt, és már álltam is be a rajtzónába a felszerelés ellenőrzés után, ahol én voltam az egyedüli, aki percekkel rajt előtt még a telefonjáról töltötte át az órájára az adatokat 😀 A rajt utáni 5-6 kilométert még bemelegítésnek éreztem, próbáltam megtalálni a megfelelő tempót a pulzusszámhoz, és ebben segített hogy az előttem futók is hasonló tempót mentek, mint nekem kellett így csak egyszerűen követtem őket. Közben a megbeszéltek szerint 30-40 percenként frissítettem, és a frissítőpontokon is igyekeztem mindig valamit magamhoz venni. A második ilyen pont után értem be a számomra legélvezetesebb részére a távnak, és itt érzésre is nagyon jól ment nagyon elkaptam ritmust, továbbra is belátható távolságban voltak a többiek, akik húztak magukkal egészen a féltávnál lévő pontig. Bármennyire is próbáltam figyelni a megfelelő frissítésre 15 kilométer környékén hirtelen megéheztem és még a gyomrom is korgott. Kénytelen voltam sétára fogni, kicsit többet enni és közben reménykedtem, hogy nem fog romlani a helyzet. Féltávhoz 2 órán belül érkeztem, itt gyorsan utántöltöttem a kulacsom és fordultam is vissza, hogy ugyanazon az útvonalon visszamenjek a célig. Mivel hamar, már az elején, szétszóródott a mezőny, és közben hol utolértek, hol én értem be a különböző csapatok versenyzőit, fogalmam sem volt hányadik lehetek, így örömmel láttam, hogy még elég sok Gella Trail-es futó jön szembe.

A fordulás után ért a versenyen az egyetlen kisebb holtpont, amit nem is értettem, mert addig igazi örömfutásnak éltem meg a távot. Tudtam, hogy 1-2 kilométer és túl leszek rajta, de legszívesebben sétáltam volna a célig. Sikerült erőt venni magamon és ha lassabban is, de futva haladtam. Emiatt viszont leszakadtam az addig követett 2 versenyzőtől, és így volt egy hosszabb 7-8 kilométeres futásom teljesen egyedül. Habár tudtam, hogy ugyanazon az útvonalon kell visszamenni, de folyamatosan bennem volt, hogy mi van ha mégsem. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor láttam a következő frissítőpontnál az addigi futótársakat, akikkel ezután már szinte a célig hajtottuk egymást. Az utolsó 8 kilométeren éreztem, hogy szép lassan fogy az addigi lendület, és fáradnak a lábaim, így a tempóm is egyre lassul, de próbáltam tartani magam, amennyire a pulzustartomány is engedte.

A cél előtti frissítőpontról már nagyon nehezen sikerült tovább indulni, de ahogy elnéztem a többieket nemcsak nekem, voltak már problémáim. Itt már egyre többször sétáltam bele, nehéz volt motiváltnak is maradni, szívesen engedtem volna el az egészet és sétáltam volna be a célig. Annak ellenére, hogy azt a tanácsot kaptam ne foglalkozzak az idővel, itt megnéztem mégis hogyan állok, láttam, hogy 3 kilométerre van kb. 20 percem, és akkor meglehet a 4 órán belüli teljesítés. Ez adott egy kis löketet, de sajnos már nem tartott ki a célig, pedig a rendezvény bemondóját is egyre hangosabban halottam, tudtam közeledek már. A célba ettől függetlenül futva érkeztem vissza 4:02:53-as idővel, ami abszolút 15.helyet ért a 41-ből.

Összességben nagyon jó versenyt futottam, az a pár apró kellemetlenség sem viselt meg annyira, a pulzuskontroll megint jól működött, enélkül biztos elfutottam volna az elejét, és már sokkal előbb elfogyott volna minden erőm. A pálya nagyon jól futható volt, alapvetően azért is ezt a versenyt választottam, mert a távban számomra volt kihívás, viszont terep ellenére nem voltak leküzdhetetlen emelkedők benne. A mezőnyben én hátrébb vártam magamat, de annak ellenére, hogy hamar szétszakadtunk hárman szinte egész úton kerülgettük egymást, hol én voltam elől, hol csak a sor végén, végig élveztem ezt a részét is.

Hogy mennyire is tetszett? Most is az elsők között neveztem a jövő évi versenyre….és erről most Gabi is tudott XD

SPAR Budapest Maraton – Huszti György, beszámoló

Posted on Updated on

Röviden életem legcsodálatosabb sportélménye volt. Bővebben nem is tudom, hogy hol kezdjem.

Talán ott, hogy 2019-ben életmódot váltottam, 30 kg-tól megszabadultam, elkezdtem 2020-ban futni és szép lassan felismertem, hogy bár addig a labdás csapatsportokat szerettem, a futás számomra a legszebb sport. Milyen könnyű kijelentés, nem?? De az a tény, hogy mi mindent adott nekem a futás nem lehet egyszerűen mást gondolni. Megváltoztatta az életem. Igaz, hogy sokáig egyedül éreztem magam, pedig szeretem a társaságot, majd jött, hogy a saját mixeimet hallgattam, tanulmányoztam futás közben, hogy az a vonal is egyre jobb legyen. Ez meghozta a társaságot, először virtuálisan, de hamar személyes ismeretségek is lettek. Ennek köszönhetően jutottam el hozzád is, amit a mai napig nem bánok, sőt! Nem lehetek elég hálás, hogy tavaly októberben, amikor már attól lettem depressziós, hogy állandóan futni akartam, mindig az időjárást, lehetőségeket, útvonalakat kutattam, megkerestelek és szerencsére pont volt hely nálad és a terv szerinti edzések fegyelmezettséget, rendszert hozott az futós életembe, igyekeztem fejben is rendet teremteni. Persze én ekkor abszolút nem gondolkoztam abban, hogy maratont fussak most. Lehet, hogy beszari voltam, vagy nem mertem megfogalmazni, már nem tudom. De mindenesetre nagyon hálás vagyok érte, hogy idén januárban a SPAR-ra nem a 30 km-es távban gondolkoztál 😊 Még akkor is, ha most maraton után picit úgy érzem keletkezett egy kis űr. De ez lehet, hogy csak az esemény feldolgozása?

A beszámolót itt félbehagytam, mert a könnyeimmel küzdöttem, jobbnak láttam elnapolni az írást. Ez a verseny sajnos lezárt egy korszakot. Vége lett az első maratoni felkészülésnek. Talán ez miatt érzem leginkább, hogy űr keletkezett, merre tovább. Márciusban van a szülinapom. 45 leszek, lesz vivicittá is, nekem tetszett az a verseny. Pánikolva keresem az új céljaim. De még annyira messze van 2023. március. Lehet most nem is ezzel kellene foglalkoznom, de valami mégis kell, mert abbahagyni nem akarom a futást. Felmerült bennem a november 19-i siófoki BSI esemény, mert jó lenne jövőre kicsit óccóbban hozzájutni a versenynevezésekhez 😊

Siránkozás után próbálom összefoglalni a futást. Nem mondom, hogy ideális volt minden előkészületem a megelőző napokban. Kajára azért figyeltem, bár meleg volt a pite, mert szerdán valószínűleg rossz minőségű ételt szolgáltak fel, csütörtökre virradó éjszaka órákat voltam a WC-n. 3 másik kollégám is hasonló helyzetben volt, hatósági ügyet csináltunk belőle, mert ez rosszabbul is elsülhetett volna.

Sajnos péntekről szombatra sem tudtam eleget aludni. A verseny előtt meg jó, ha 3 óra alvás volt. 4-kor már ittam az első kávémat (persze tudom nem frankó a vízhajtás miatt, de a reggeli rituáléhoz elengedhetetlen) A szombati reggelit majdnem megismételtem, mert az hosszú órákon kitartott. fél 6 körül 4 szelet pirítós, kettő lekvárral, kettő jól átsütött tojással. 6-kor startoltam pestre. 7-kor érkezés versenyhelyszínre. Sajnos azért igen rendesen fáztam reggel még, ment is a variálás, hogy mielőtt talizunk Veled ruhatárazzunk, vagy utána.

A bemelegítés után nagyon felpörögtek az események, kígyózó sor a ruhatárnál, valamint a WC-nél is, már pont indult a mezőny mikor beálltunk a helyünkre. 2 kulacs izot vittem magammal, meg egy 250 ml vizet a sótabinak, ha nem pont frissítőpontre jön ki a beszedés. Talán az első kivételével az összes frissítőponton ittam legalább egy pohár vizet, folyamatosan a hátamat sapkámat is hűtöttem 10 km felett már. Kényelmes futásra álltam be, de a tartomány felső határán mentem szinte végig, majd kb a 18-tól kezdtem egy-egy értékkel feljebb menni, lehet ezért is bambultam el 21-nél mikor kiabáltatok. Az Árpád-hídra felmenni nem volt olyan jó érzés, de itt volt a 25. km itt emeltem a pulzust 144-145-re.

Frissítőpontok között izoztam, de a margitszigeti frissítőpont az előzőhöz túl messze volt, nagyon vártam már, mert itt már korgott a gyomrom, eldöntöttem, hogy banánt is eszek, itt vettem be sótabit, úgyhogy 3 pohár víz ment be itt. Amikor kijöttem a szigetről, akkor már azt gondoltam, hogy már nincs semmi akadály, megvan a maraton. Tetszettek a fordulók, hogy nem csak a hátukat láthattam itt a sok futónak. A 36. km-ig ment minden frankón, itt terveztem megint a banános frissítést. Hiába ittam sok vizet, de megijedtem mikor azt mondták, hogy ez volt az utolsó frissítés, mert csak pici izom maradt ekkorra. Ez kitartott ugyan szerencsére, és szerencsére volt még egy vizes frissítés. A Szabadság-híd közepétől kezdtem el tempózni.

Szörnyű volt látni, hogy többen készek voltak mint a mateklecke, sokak sántikáltak a görcsök miatt. Én ettől nem féltem, mert éreztem még az erőt a lábaimban, hiszen úgy érzem a lehető legjobban sikerült végig frissítenem. Azt gondolom, hogy volt értelme a fegyelmezetten, becsületesen végrehajtott edzéseknek. 30 km felett új világ tárul elénk. Elképesztően jó érzés.
Azt gondolom, hogy nem ez volt az utolsó maratonom.