pulzuskontroll

Extrém Burgenland beszámoló – Poór Péter

Posted on Updated on

Szerettem volna egy jó versenyt futni, mivel az elmúlt időszakban nem mindig felém hajlott a mérleg. Így volt ez a mostani verseny előtt is, elkaptam valami vírust, kételkedtem, és kérdéses volt, hogy indulni tudok-e. Na de ne szaladjunk ennyire előre….
Sok feladat volt amit meg kellett oldani. Egyrészt nem reális, hogy elinduljak a 2017 es UB-n. Ezt beláttam, és elfogadtam. Utána kárpótolásként indultam a Füredi 24 óráson, ami kudarc volt. Valami volt a testemmel, nem akart aznap futni, a gyomrom nem akart működni. Végig hánytam verseny felét, és folyamatosan jártam a WC-re. Ezt nehezebb volt megemészteni…Jöttek a szokásos kérdések, talán nem is vagyok idevaló, talán nincs „tehetségem hozzá” stb…Gabival beszéltünk többször is erről, és nagy nehezen elfogadtam, túltettem magamat rajta.
És volt még egy dolog, a frissítés. A legelején úgy nézett ki, hogy működik a maltodextrin, meg hozzá hasonló űrkaják, de minden 3-4 óra futás felett hasmenésem volt tőle. Gondoltam akkor visszatérünk a természetes anyagokhoz….

A verseny: Gabival megbeszéltük, hogy egy jó hosszú edzőversenyek fogjam fel. Semmi komoly tétje nem volt, mint végigmenni, nem vagyok csúcsformában az alapozás kellős közepén. Zsírból végig tolni De azért volt tétje, a frissítést megnézni működik-e élesben.
Eljött a nagy nap, pénteken 2 kor szólt az ébresztő, hogy ideje kikelni az ágyból…ma se lesz könnyű napunk címszóval.

3 kor indultunk Oggau településre, ahol a rajtvolt . Éppen, hogy csak odaértünk, gyorsan átvettem a nevezési csomagomat, összepakoltam a motyómat, csináltunk egy képet, és már el is sütötték a rajtpisztolyt. Sok időm nem volt átgondolni amit ilyenkor az ember átszokott, de gondoltam majd lesz időm a futás alatt. 3000 ember megindult, és én a utolsók között voltam. Nehezen tudtam haladni, 7-8 km után lehetett normálisan futni, mert addig előzgettem a túrázókat. 159 max pulzus volt engedélyezve, és arra törekedtem, hogy 150 körül mozogjon, a tempót nem is figyeltem, és nem is érdekelt.

Kísérőmmel 6-7 km-enként találkoztam (persze voltak 13 km szakaszok is) ott gyorsan odaadta a kulacsokat, és ettem 3-4 kanál krumpli püré +banán összepépesítve,+ megsózva.
Ugrok egy nagyot, mert különösebb problémám nem volt. 40. km-nél voltunk Sarrod településen, mondtam a kísérőmnek, hogy itt minden ki fog derülni, hogy milyen állapotban vagyok. Szinte nem éreztem, hogy futottam eddig. Lábaim könnyedén mentek, folyamatosan ittam, ettem, só tabit kapkodtam be, élveztem a futást, a tájat.
Viszonyításképp, voltam itt már úgy, hogy úgy éreztem magam, mintha egy úthenger ment volna át rajtam.
50 km után értünk át Ausztriába , gondoltam hamarosan meglesz a fele. Nem foglalkoztam semmivel, csak arra kértem a segítőmet, hogy amikor találkozunk, mindig mondja meg következő pont mikor lesz, és azt fogom várni. Itt meg kell jegyezni, nem gondoltam bele a felénél, hogy jajj még 60 km van stb…
Szépen teltek a kilométerek, semmi holtpont, energiám van, kedvem is van, még közbe vissza is kellett fognom magamat, mert gyorsítottam közben, működni látszott a frissítés is.
A Suunto-ra elfelejtettem rátölteni, és 10 óra 16 percnél 89. km-nél lemerült. Gondoltam innentől megyek érzésre, így is volt. 93. km-nél jött egy kisebb holtpont szerűség. Itt már belegyalogoltam párszor, de különösebb dolog nem történt. Ez a rész 6-7 km-ig tartott, utána ismét futottam szinte folyamatosan. Persze nem voltam gyors, de jó volt a mozgásom, nem estem szét, stabil voltam.
105 km…innen tudtam hogy még egy település van és ott van a cél. A kísérőm elém jött bringával, és mondta még mennyi van hátra. Még 3 km-2km-1km, majd jobbra fordulunk, és ott van a cél. Ott van a vége. Amiért megérte csinálni, az az utolsó 10 másodperc. Eufórikus állapot…12 óra 35 perc. 
Zárásként…Köszönöm a sok szurkolást, hogy gondoltatok rám Gizionok.  Soha ilyen könnyedén nem futottam még ultrát, főleg nem 100 km-t.

Reklámok

2018 előzetes

Posted on

Mi várható 2018-ban?

A BSI-nél továbbra is az e-edzés projektért felelek, részletek és feliratkozás a mass-edzéstervekre ITT

 

Gizionos események:

1. Téli edzőtábor, Frankfurt, február 9-14.
2. Családos edzőtábor a Börzsönyben, július 9-12.
3. Erdőbényei terepes edzőtábor, július 25-29.
4. Spartathlon tanulmányikirándulás és edzőtábor, Görögország, 2018. szept 27-okt 1.
5. Novemberi közös verseny, eddig Lago Maggiore, Verona és Porto vannak versenyben, hamarosan eredményhirdetés:-)

Gizionos együttműködések 2018-ban:
Cardio Control
Terepfutás.hu
Sportkontroll

Kilométerekben gazdag, sérülésmentes, boldog új évet kívánok!

 

 

 

Nizzában jártunk

Posted on Updated on

 

A most már szokásossá váló novemberi közös futóversenyre 2017 novemberében a francia Riviérán kerítettünk sort. Elsősorban évzáró fun runként készültünk a Nizza-Cannes közti távra, de akadt két első maratonistánk is, illetve a a duóban indulók között PB-t futók.

Erna beszámolóját már korábban lehetett olvasni, most pedig jöjjön a futók teljes listája.

Kísérők is voltak szép számmal, a közös vacsorára 25 főnek kellett asztalt foglalnunk:-)

 

 

 

Maratonisták:

  • Karlovitz-Thurnherr Zsófi, 4:17:45 (PB)
  • Pálfi Lívia, 5:32:14
  • Palyik Andrea, 4:49:38 (PB)
  • Sári Erna, 3:52:12 (első)
  • Tamási Krisztián, 5:32:14 (első)*
  • Törköly Piroska, 4:13:52 (első)

Piroska

Zsófi

Félmaratonisták (kétfős maratonváltóban)

  • Erdős Bori
  • Hajdú Mária
  • OniK
  • Hupka Balázs
  • Malkus Rita
  • Molnár Eszter
  • Nagy Nicol
  • Polgár Dávid

Gratulálok mindenkinek a szuper teljesítményhez!

* Krisztiánnak régi vágya volt, hogy maratont futhasson. Az a típusú amatőr futó, aki nem igazán gyorsul, ezért olyan versenyt kerestünk neki, ahol a szintidőt bővebben szabták, ezért a 6 órás limit miatt esett a választás erre a versenyre. Az élmény az övé, kár lett volna kihagyni. A versenyen felesége, Livi kísérte végig.

 

 

Nizza Marathon beszámoló – Sári Erna

Posted on Updated on

Hogyan lesz a 04:10:00-es célidőből 03:52:12-es maraton?

Vigyázat, spoiler-gyanús cím, nagy poén ezen kívül nem lesz. A végére adódik majd válasz is, de előbb nézzük a tényeket.

  • 2016 májusában fejeztem be utoljára célversenyt, az UB-t trióban.
  • Azóta folyamatos felkészülésből, nekifutásból állt az életem, de a beteljesülés rendre elmaradt. Sérülés miatt csak félmaraton Ravennában, feladott UB, kihagyott UTT. Mint egy folyton felajzott, de soha ki nem lőtt íj.
  • Nyáron, az UB és az UTT után már nagyon akartam valamit, bármi jó lett volna, amiben elég kihívást érzek, de tényleg bármi. Ami jött, az csak a fél fogamra lett volna elég, így inkább hagytam. Ha a hasonlatoknál maradok, a ketrecbe zárt, de a szavannán a prédát űző oroszlán megfelelő lenne.
  • Végül megráztam magam, szépen átirányítottam a fókusz, és minden energiámat a maratoni felkészülésnek szenteltem.

A felkészülés tehát egy soha véget nem érő, már-már unalmas sorozat volt. Azért így is akadtak bizonytalan pontok, kihagyott edzések, egy-egy rosszabbul sikerült hosszúnál a maratonfutás létjogosultságát is megkérdőjeleztem az életemben. Gabi kitartóan biztatott, hogy a maraton már nem forog kockán, arra készen állok, csak max. az időeredmény. Első próbálkozásra ez mindegy is, csak végig kell menni. Elhittem, naná, hogy elhittem, sőt, hálás voltam, hogy ezt mondta, mert erre megint lehetett építeni.

Az utazás előtti napok nagyon terhesek voltak, iskolai őszi szünet, melóba hurcolt gyerekek, de fejben azért már készültem. Egy csendesebb napon Balázs véleményét kértem a szett összeállításához, bár borítékoltam a választ: minél áramvonalasabb és minél kevesebb cucc. OK. A szett végül összeállt, a frissítéshez a csomagot már hetekkel korábban megrendeltem. Készen álltam.

Már a reptéren összejött egy csapat Gizion, Pálfi Líviáék, Nagy Nicolék, Erdős Boriék, Palyik Andi, aztán Zürichben tovább bővültünk Gabival. Jól indult. J Este igazi, francia vacsora, az Elvitte a víz Lö Békája jutott róla eszembe, amint lelkesíti a békahadtestet, hogy akkor haladéktalanul bevetésre indulnak, most aztán semmi nem állhat az útjukba. Majd egy érdeklődő kérdésre, hogy „És a vacsora?” mégis helyesbít: „Indulás 5 óra múlva!” Mi is így ültünk ott, bevetés előtti békahadtestként és közel négy órán át, kényelmesen vacsoráztunk. Erős kezdés volt.

A versenyig hátralévő időben szót fogadtam a többieknek, és a lehető legtöbb időt pihenéssel töltöttem, nem mentem várost nézni se pénteken, se szombaton, hogy ne 10-15 km-rel a lábamban vágjak neki a vasárnapi versenynek. Tényleg minden, de minden a futásról szólt most. Plusz mindhárom éjszaka rosszul aludtam, alig pár órát, azt se mélyen, tehát a szokottnál fáradtabb voltam. Szombat reggel megcsináltuk a 20 perc átmozgatót, nagyon klassz képeket lőttünk, jókat röhögtünk.

Fürdés és reggeli után elmentünk a versenyközpontba felvenni a rajtszámokat, kicsit olyan volt, mint a búcsúban, volt célba dobás, vásárfia, cukorka. Valamennyit mozogtunk még délelőtt, kevés séta, piacon kóborlás belefért, de jó ideig a tengerparton üldögéltünk.

A piacon aztán megvettük a vacsoránkat, nem akartuk a verseny előtti este újra átélni a francia vacsorák elnyújtott élvezetét. Délután feküdtünk, nyújtottunk, lazultunk a lakásban. 18:00 körül belevágtunk a vacsorafőzésbe, 20:30-kor én már fülessel a fejemen feküdtem az ágyamban, próbáltam befelé koncentrálni, fejben még egyszer átvenni a cuccomat, amit az este folyamán már mindenki más is kikészített. Reggel korán, 8:00-kor volt rajt, 7:30-ig csomagleadás (Cannes-ba futottunk be, leadott holmink ott várt), nekem 5:30-kor fel kellett kelnem, hogy minden rendben menjen, ne legyen gond a gyomrommal a versenyen. Ezen aggódtam a legtöbbet, mert amióta diagnosztizálták a Hashimotot, és megváltozott az anyagcserém, nem futottam célversenyt, viszont hosszú futásokon ért már meglepetés.

Megint egy zaklatott éjszakára jött a reggel, de legalább fel lehetett kelni, dolog volt. Gyors kávé meg narancslé, valami reggelit is betömtem, hogy legyen bennem valami, nem lehetett hibázni. Csendesen készülődött mindenki, aztán megélénkültünk, főleg az időjárást szidtuk, latolgattuk az eső lehetőségét, meg hogy ki hogyan védekezik ellene. Elsőnek készültem el, túl hamar is, mert a pulzusmérő lemaradt, szerencsére jókor néztem Piroska ágyára. Idegességemben, hogy ezt a rajtban észlelve az egész verseny elment volna, négy kört futottam a mosdóban, ebből tehát már nem lehetett gond a futás alatt.

Végre elindultunk, persze esett, a vékony szélkabát alatt iszonyúan fáztam. Jól jött volna a kukászsák, mindannyian egyetértettünk. Vagy legalább valaki a rajtban, aki elvenné az utolsó percben a cuccunkat. Már mindegy volt, ebből kellett főzni, fáztunk, vacogtunk, de rohadtul le kellett vetkőzni, ment a cucc Cannes-ba. Combközepes kisgatya, ujjatlan felső, karmelegítő, sapka a szettem, szélben, esőben, novemberben nem az igazi. Átvergődtünk a biztonsági ellenőrzésen, át a rajtsávon, ki a partra. A TOI TOI wc-ket itt is alultervezték, így a rajt előtti ideges, 5 percenkénti pisiléseim szóba se jöhettek. Egyetlen dobásom volt. A tengerpartra állították őket, ahol még erősebben fújt a szél, Mária teljes testével próbált melegíteni, amíg vártunk. Cudar egy 20 perc volt. Végül beálltunk a rajtba, olyanok lehettünk, mint egy csapat lány, akik középiskolai tornaórára várnak: melegítés közben röhögés, szelfizés, és nyafizás, hogy mégis mi módon kerültünk ide, és hogyan lehetne ezt az egészet valahogy mégis megúszni. Itthon megszoktuk, hogy bömböl valami lelkesítő zene a rajt előtt, itt nagyon furcsa volt, hogy csak a szpíkert hallgattuk. Szerencsepacsi valami kabalafigurával, utolsó ölelések, puszik, hajrá, nyomjátok. Végre eldördült a startpisztoly, óra élesít, pulzus, gps van. 3-4 percig csak sétáltunk, futni nem lehetett, annyian voltunk.

Gabi elég egyszerűen követhető tervet írt nekem: „az első 5 km-en versenyhez képest mérsékelt tempóban kezdj: maxHR 155. 5-30 km-ig egyenletesen 156-161, majd ha tudod feljebb tolni, akkor 31-41 km-ig mehet 164-ig. Onnan már ne nagyon nézz órát, hanem fuss be amilyen gyorsan tudsz. Az utolsó 4- kilin gondolj a fokozókra, na, ez nagyjából olyan lesz, csak fáradtabb leszel a végén.” Ezt felírtam az órámba, mint egy edzést, és mindig csak az adott szakaszokra figyeltem. Szombaton az expon még kaptam Boritól egy 4 órás maratonhoz való „iramkarkötőt”, ezt babonából felcsatoltattam Piroskával, gondoltam, majd időnként megnézem, hol veszítek időt, hátha legközelebbre sikerül valamit átvinni és összejön a 4 órán belüli idő. A pulzusokat nagyon pontosan igyekeztem betartani, nem akartam a versenyt kockáztatni azzal, hogy hűbelebalázs módjára elfutom az elejét. Az első 5 km alacsonyabb tartományai 5:50-es átlagot értek, elfogadtam, hogy ez így már kívül van a 4 órán. Idővel ezt az időnyomást is száműztem a fejemből, és emlékeztettem magam, hogy nem ezért jöttem. Ha akartam volna, akkor se tudtam volna a karkötőt tovább figyelni, mert nem volt az órámon olyan képernyő beállítva, ami a teljes időt mutatta, és nem csak az adott részidőt. Szóval utaztam és haladtam szépen, főleg, hogy egy egyenletes 25 km állt előttem. Néha fogtam 1-1 nyulat, nézegettem a lenyűgöző panorámát, és tartottam szépen a pulzust. Sima ügy. A 13-15 km környéki fordítónál láttam meg először a 04:00-ás iramfutót, nem volt túl messze, elég közel ahhoz, hogy a 04:10-et vagy az azon belüli időt vizionáljam. Ugyanitt láttam már fordulás után Moest, szerencsére ő is észrevett; az ilyen találkozások mindig óriási lökést adnak. A 15-ös utáni frissítőnél láttam meg Zsófi virágos cipőjét, de másfelé indultunk a frissítőasztalhoz, így elmaradt a pacsizás. Később az egyenesekben már végig a látóteremben volt az iramfutó, először 200 méterre előttem, majd 100, majd kevesebb, fokozatosan úsztam fel rá. Belül fogtam, csitítgattam magam, hogy nyugi, sok van még hátra, #amaratonnemkétfélmaraton, nem kell versenyezni, még mindig nem ezért jöttél, de nagyon nehéz volt visszatartani a késztetést, ami a lábamban volt, és a minden kilométerrel nagyobb bizonyosságot, hogy be tudom fogni a bolyt. Félmaraton környékén aztán eltűnt a zászlós futó, aggódtam is, de aztán megláttam, pont előttem vágódott vissza a mezőnybe egy pisi után (mint utóbb megtudtam, ez max. 40 másodperc lehet, de inkább kevesebb). Ő elrohant előre, vissza a helyére, de innen tudtam, éreztem, hogy ez meglehet, nagyon velük akartam befutni. 25 km-nél a frissítőponton utolértem és el is hagytam a 04:00-ás csapatot, többet nem is láttam őket.

Innentől volt bennem aggodalom bőven, hogy rendben, mögöttem vannak, de előlem indultak, és különben is, mi van, ha tök más taktikán vannak, mint én. Kész, vége, elfutottam, nem bírom ki a végéig, szóval ment a matek. Továbbra sem volt fogalmam a futással eltöltött teljes időről, ha úgy tetszik, vakon futottam az időmet tekintve, végig csak a pulzus meg a részfeladat diktált. Ez okozott némi nehézséget a frissítésemben is, ami szépen felépített terv szerint ment volna a futásidőhöz kötve, 45 percnél az első, majd minden további fél órában egy újabb gél. Időnként elővettem a telefont, amivel pedig gyűlölök versenyen, de edzésen is vesződni, de az idő miatt kellett (az órát nem mertem nyomkodni, semmiképp nem akartam elcseszni a mérést).

A pálya időnként kínált izgalmas feladatokat is, 28 km-nél a „King of the Wall” Strava-kihívást, ez volt a legnagyobb szintemelkedés. Ezekre persze készültem előre, többször megnéztem a pályát, hogy hol lesznek ezek, de e nélkül se lett volna gond, szeretem és jól is bírom a hegymenetet. Közben odaértem a 30-hoz, innen újabb, 11 km-es részfeladat jött, még magasabb pulzussal. Innen aztán szépen, fokozatosan elengedtem magam, a szigorú pulzusnyomást, kezdtem elhinni, hogy ez meglehet, be fogok futni. Az idő volt még kérdés, hogy az vajon mennyi lesz. 36 km-nél jött még egy emelkedő, itt minden második ember sétált már, én meg futottam, mintha nem lett volna már a lábamban elég, de nem mertem és nem is akartam sétálni. Innen már tényleg nem volt megállás, futottam, ahogy bírtam. 39 környékén volt egy kapu Cannes felirattal, ezt megsimogattam, ahogy elhaladtam mellette, megjöttem. 40-nél előttem a tömegben megláttam egy csajt, kiköpött Bori volt, de annyira a szemébe volt húzva a sapka, hogy nem mertem megkockáztatni egy esetleges tévedést, kellett az energia másra. Mégis Bori volt, mert lelkesen jött utánam, mondja, milyen klasszul megyek, mondom, hagyjál csak el nyugodtan, erre Bori, hát úgy nézem, te hagysz itt engem. És úgy is lett, elhúztam, a találkozás megint adott egy óriási lökést.

Az utolsó kilométeren nagyon megnyomtam, minden mindegy volt már, tepertem, ahogy bírtam. Közben megsokasodtak a szurkolók, elképesztő, soha máshol nem látott lelkes társaság verődött össze a pálya szélére, többen a nevemen szólítottak: „Allez, Erna, allez! Vous êtes magnifiques! Bravo, Erna!” Először 400–500 méterrel a cél előtt öntöttek el az érzelmek, nagyon nagy önuralom kellett, hogy visszatuszkoljam a feltörő sírást, ami a megterheléstől azonnali légszomjba szokott átcsapni. Közben néztem a pálya szélét, egyszerre akartam, hogy a többiek, Gabi, Mária, Kati, Moes ott álljanak, ugyanakkor féltem tőle, hogy akkor végleg elgyengülök és elbőgöm magam. Végül berohantam a célba, leállítottam az órát, néztem az időt, és nem akartam elhinni. 03:52:16. Írtam Balázsnak, hogy kész, aztán elkezdtem iszonyúan sírni, nem bírtam tovább. Álltam ott egyedül és levegő után kapkodva sírtam. Balázs már hívott is, hogy ez mi, meg ezt hogy hoztam össze, valami elképesztő futást produkáltam. Beszélt, nekem meg kellett vagy 2 perc, míg összeszedtem magam. Közben gépiesen begyűjtöttem, amiket a 300 méter hosszú befutózónában a kezembe adtak, aztán leroskadtam egy padkára, és ültem ott újabb 2 percig, mire összeraktam egy csomagba mindent. Még mindig nem hittem el, hogy ez ennyi volt, sehol egy megingás, sehol egy nehézség, sehol, semmi fal. Nem volt melegem, nem is fáztam, nem fájt semmim, meg se kellett állni semmiért.

A befutó végén Gabi várt egymaga, nagyon örültem neki, ölelések, puszik, megint túlcsordultam érzelmileg. Azt mondta, hogy ez már nagyon járt nekem, és igaza lehetett. Valószínűleg ennyi volt az egész verseny titka, régóta járt már, nagyon akartam és eszerint futottam.

 

Nagy sokára megjöttek a többiek is, Mária, Kati, Bori, Péter, befutott Piroska, Zsófiék. Kaptam pár gratuláló üzenetet, Belus Tomié ezerszeresen jól esett. Kezdtem fázni, felvettük Piroskával a cuccot és levonultunk a tengerpartra, én fürödni is akartam. Meg is kaptam a magamét, hátulról két hullám is betakart, a fülemből, az órám alól még a nizzai lakásban is homok jött, a hajamból több perces áztatással sikerült kimosni a szemeket. Óriási feeling volt a ny után lazulni is.

Csodálatos pálya volt, vissza fogok jönni, be akarom járni mindazt, ami most a versenyt megelőző pihenés miatt kimaradt.

Hát, ennyi. Nincs poén, szóltam előre.

Köszönet, ebből viszont rengeteg van.

Köszönöm Gabinak a felkészítést, a töretlen biztatást, azt hiszem, mindkettőnknek meglepetés volt ez a futás.

Köszönöm Katinak, Máriának, Piroskának, Moesnak, Ritának, Borinak az együtt töltött időt, a szombati baráti hangulatú vacsorát, hogy végig biztattak, drukkoltak.

Köszönöm Squeezy Sports Nutrition ismeretlen munkatársának a kézzel írt, és mindvégig a telefonomban, kabalaként tartott kis üzenetét, és persze a kitűnően működő frissítést, a maraton versenycsomagot.

Köszönöm a Gizionoknak a szurkolást, bátorítást, Belus Tominak az üzenetet.

Köszönöm Piroskának, hogy ezt együtt éltük át.

Köszönöm anyukámnak, apukámnak, és valamennyi rokonnak, barátnak, akik bármikor vigyáztak a lányaimra, hogy futhassak.

Köszönöm Borinak és Panninak, hogy elviselik az anyjuk hóbortját.

Köszönöm Balázsnak, hogy nem hagyott egyedül a befutó utáni pillanatokban.

Oslo Marathon

Posted on

Image may contain: cloud, sky and outdoorPataki-Bíró Zsolt harmadjára veselkedett neki az igen szintes oslói maratonnak. Á, szóra sem érdemes, “csak” 8 perces egyéni csúcs, végre az áhított 4 órán belül.  Egy nyúlfarknyi beszámolót ez is ért:-)

Kb a terv szerinti pulzussal mentem az elején, és 17-ig azt se vettem észre h vmit fáradnék. Itt jött a gyilok domb, de még ezen is viszonylag könnyen átrágtam magam, pulzus is rendben volt, fasza volt minden. Domtetőről lejtő, ahogy tudtam toltam lefelé, vitt a lábam, vitt a szívem, és még mindig nem éreztem magam fáradtnak, bár 18-21 közötti lejtmenet sokat segített…

Jól indultam a második körre,de a 25-ös frissítésnél kicsit megrogytam…nagy vártam már h vége legyen az emelkedőnek…a lejtmenet megint felüdülés volt, erőt kaptam ami 28-30 között nagyon kellett…elkezdtek hullani a versenyzők és ez nagyon demoralizáló hatással volt rám a kikötői részen.
Az Aker-bryggen betoltam a második gélt és indultam a gyilkos dombnak megint…ez már itt tényleg vérfürdő volt, a frissítés olyan meredek utcában volt, hogy a félig üres poharakból majdnem kifolyt a lötyi… ha csak sétálok se tudtam volna inni itt, így vittem magammal a poharat addig, amíg egy laposabb részre nem értem. Kb a lejtős rész 90%-ig “futottam” a maradék séta és nyújtás, hogy az utolsó 4 kilire maradjon még pár forintom… miután leértem a dombról már szépen görcsölt a seggem meg a hátsó combom, de ez kb. 25-től folyamatosan érződött…főleg az emelkedőkön fölfelé. Sajnos a 30kilitől beállított pulzust nem tudtam elérni, lábban elfogyott az erő…
Mikor beértem azt gondoltam, hogy nem lett meg a 4 óra alatti idő, csak kinyomtam az órát. Utána örültem persze, mikor egy kis szusszanás után ránéztem és 3-mal kezdődött a számsor. Szal fasza volt…amúgy végig élveztem és tényleg csak pár percre estem ki a fókuszból.
Image may contain: one or more people and outdoor

Szilvási Niki – Hornindal Rundt, beszámoló

Posted on Updated on

(Elnézést, ezúttal ékezetek nélkül.)

Kovetkezzen akkor a beszamolom errol a szuper versenyrol, hihetetlen volt,vissza akarok menni.:))

Nem vagyok egy versenyre jaro tipus,osszesen eddig 3 versenyen vettem reszt.
Egy  10 km-es aszfalt verseny az 5 honaposom mellett,majd  a kovetkezo evben kovetkezett egy terepverseny maratoni tavval amire mar Gabi segitsegevel keszultem fel.

Az idei terv a MatrabercTtrail volt tavasszal,es kineztem meg a Hornindal Rundt 38 km-s tavot magamnak juliusra.
Cel ugye mindenkepp kell,ami kivisz futni este az esoben,a hoban,a szelben,a melegben,jaa abban nem.:) Olyan szerencses nem vagyok.

Mindenesetre egy verseny visszaigazolast es jobb esetben onbizalmat is ad.

Most mar ki merem mondani, le merem irni, de ettol a versenytol feltem. Nagyon. Persze ezt a gondolatot probaltam tavol tartani magamtol, elhessegetni amennyire csak lehet a verseny elott. Feltem attol,hogy rossz valasztas,hogy nem vagyok eleg edzett, nincs meg a megfelelo allokepesseg,hogy tul nagy falat ez nekem. De menni akartam,nagyon tetszett,vagy ez vagy semmi.

 

Pentek delelott becuccoltunk a kocsiba, aztan csaladostul utrakeltunk.
Gyonyoru utunk volt, mozi vegig.Gerianger fjord,Trollstigen,volt 6 oram,hogy hozzaszokjon a szemem a szebbnel szebb hegyekhez.
Estere befutottunk Hornindalba, rajtszam felvetel,majd reszt vettem egy un. eligazitason,ahol minden szukseges infot megkaptunk,reszleteket az ellotunk allo utrol.

 

Szombat reggel 8 ora rajt.
Elotte termeszetesen ment a matek,miben fussak.Egy capri volt rajtam,de reggel meg annyira fujt a szel es esett az eso,hogy vegul a rajt elott kb 10 perccel megis atvettem a softshell nadragomat.Gondoltam ha most itt igy fuj a szel,mi lesz velunk 1200 meteren.Utolag inkabb maradtam volna a capriban,legalabb nem cipeltem volna az extra sulyt ami sar formajaban a nadragomhoz tapadt.Nem okozott nagy gondot,tanulopenznek jo volt.

Amikor vegre elstartoltunk,ugy ereztem mintha egy tobb tonnas ko esett volna le rolam.Vegre!!
Itt vagyok,megyunk,most mar semmi massal nem kell foglalkozni csak menni elore.
Akkor tudatosult bennem,hogy ezzel a versennyel mekkora nyomast generaltam sajam magamra.

 

Az elso ket km aszfalt ut volt,ahol szepen kikocogtunk a varosbol.

Most mar nyugodt voltam,nincs mas dolog csak futni kell,bocsanat ne legyek nagykepu ez kesobb atalakult a menni elore mantrava.:)
Tehat az aszfalt ut utan,felkanyarodtunk egy kis osvenyre,szepen egymas utan mentunk,figyeltem a pulzust,tok jol voltam.Az eso esett,vegul is egy evben egyszer indulok versenyen evidens hogy esik az eso.Nem baj,kabat van,igaz a fotok sokkal szebbek lehetnenek ha sutne a nap.
A futas hamar atvaltott felfele menetelesbe,tartottam a szintektol,de teljesen jol ment.
Elozgettem,kozben fejben tobbszor a frissitesemet raktam ossze ujra es ujra,nehogy gond legyen.

Ja igen,nem voltak frissitopontok,csak ellenorzopontok,ahol csipantottunk egyet.
Erre az elozo esti meetingen dobbentem ra,amikor is kozoltek a vizveteli helyek pontjat,magyarul hol van patak es hol nincs es termeszetesen csakis folyo vizbol meritsunk.Frissitopont tema ezzel le is volt zarva a szervezok reszerol.
Ezert kiemelt figyelmet forditottam a frissitesemnek,itt szukseg lesz az energiara toljuk ezerrel felfele,okosan kell utantolteni.

6 km kornyeken epp kezdtem rahangolodni a tajra,amikor is akarva akaratlanul is a mogottem levok beszelgetese megutotte a fulemet.Informacioehes amerikai kollega a norveg kolleganotol probalt minnel tobbet kideriteni a  norveg Royal Air Forcerol,majd Obamarol fejtette ki a velemenyet.What??? Nezz mar korul ember,maradj csendben es elvezd azt ami korullotted van. Menekulok a vilag elol,es ezt hallgatom. Tenyleg itt es most? Ott konkret menekulesbe kezdtem,a pulzusom tulment az eloirtnal, de ott nem volt maradasom.:)
Ezutan pedig folyamatosan eloztem, mentem felfele, nem voltam faradt, ero volt boven,szuper volt.

Atvaltottam a sponser gelekrol a hihg5 gelekre,hosszu futasok alatt is a koffeinest hasznalom a simaval kiegeszitve, orankent vagy masfel orankent kettot eszek es megyek mint a gep. Magamhoz kepest.:)

A masodik emelkedotol,vagy hegytol tartottam a legjobban es ez ment a legkonnyebben. Meredek es meg havas is,es itt is sikerult embereket eloznom. Dobbenet.:D
A downhilleket gondoltam en majd jol megtolom,aha na persze.500 meter szintcsokkenes 4-5 km-en az ember csak ugy donget lefele,van aki biztos,de az nem en vagyok.

A Gulekoppen tetejerol lefele azert kaptam egy kis izelitot. Hoban lefele,szuper volt,puha volt,nem feltem,gondoltam ha esek is nagy gond nem lesz belole.Kivulro ugy nezhettem ki mint egy 5 eves kisgyerek aki teli vigyorral az arcan egnek allo kezzel es labbal szalad lefele. This is playground,no question.

A ho azutan atvaltott sar es szikla kombova,es ez innentol kezdve a 38. km-ig kitartott.
Volt egy szakasz ahol oriasi sziklakon kellett ugralni,hipp-hopp egyikrol a masikra,konkretan egy sziklamezon kellett atkelni.
Nagyon tetszett az emberek egymashoz valo viszonyulasa,ha valaki megcsuszott,kiesett a ritmusabol az egyensulyabol,rogton 3-an fordultak hozza,hogy minden rendben van-e.

A sziklamezon miutan atkeltunk,sikerult minket elterelni egy lapos teruletre,labszarkozepig ero sar,fincsi.Ja cipo valasztas igen.Vacillaltam a pihe puha hokam es a salomon sg kozott,de vegul az utobbira esett a valasztasom.Tokeletes volt.Legjobb valasztas erre a terepre.A bokatoro nedves sziklak kozott feltem,tudtam itt egy pillanat alatt veget erhet a verseny, de a cipo ahova leptem ott maradt.

A frissitopontok,akarom mondani patakok atalakultak pop up laboratoriumma.Nagyon vicces volt a sok ember a csorgedezo patak korul kipakolt hatizsakkal,zacskokkal,iso dobozokkal,ketszer tankoltam en is ilyen helyen.Ez volt az egyetlen ket alkalom amikor megalltam max 1-2 perc.

 

 

Iden jo voltam terkepolvasaban,keszultem.Negyszer megyunk fel,elso ketto hosszu es sok marmint szintben,a harmadik valami pukli,a negyedik a szivatas.
Az volt,az volt a javabol.Ez a 30. km kornyeken kovetkezett.Itt mar megengedtem magamnak azt a luxust,hogy szoba elegyedjek masokkal.Egy srac megallt,ugy tunt gorcsben van a laba,kinaltam egy kis magneziummal,nem kert azt mondta menjek csak elore.Keszuljek itt negykezlab fogunk maszni.O itt inkabb rapihen.Ooohhh…ok,akkor gyerunk elore.Igaza volt,volt ahol a fatorzsebe csimpaszkodva,masik kezzel sziklaba markolva segitettem az elorejutasomat.Itt egy kicsit megfajdult a fejem,zsele,iso kis BCAA,csak hogy biztosra menjek.Nincs sok hatra,nagy baj nem lehet belole.

Vegul ezen is felmasztam,majd innen vegig lefele egeszen a celig.

Az idom 7.16 lett ez a 14. helyre volt eleg a 60 no kozott.
A tervem 7 oran beluli teljesites volt,ha minden jol megy.Persze ezzel az idovel is teljesen elegedett vagyok.
Megkaptam azt amire leginkabb vagytam,vegig elveztem a versenyt,jol ereztem magam,volt erom,sehol nem akartam meghalni.
Utolag most mar tudom,ez a verseny megfelelo valasztas volt,megvolt hozza az allokepesseg.
Persze ide el kellett jonni,hogy ezt megtudjam.
Imadtam,imadtam minden percet.

 

 

Ha lesz ra lehetosegem,jovore ujra elszeretnek indulni.Talan akkor behozom magam 7 oran belul.

Gabi te mit szolsz?Are you up for the task?:)Ha Gabin mulik meglesz,mar csak nekem kell oda tenni magam.Motivacioval azt hiszem,most egy ideig nem lesz gond.

Pataki-Bíró Zsolt, Romeriksåsen, 50 km – beszámoló

Posted on

Reggel 8:45-kor felvitt minket a busz a parkolóba, majd egy vadőrkapun keresztül bemászott mindenki a rajthoz. Mivel ez egy igencsak kis esemény volt ezért a szervezők nem fektettek nagy hangsúlyt a rajt kijelölésére, egyszerűen az egyik rendező a sarkával felhúzta a rajtvonalat az út porába elmondta, hogy két frissítési lehetőség lesz. Egy 14 km-nél – ahova előzőleg a csomagot is fel lehetett küldeni – majd 36-nál ahol sima frissítő pont lesz némi kajával. Majd bejelentette, hogy akkor még 15mp van a startig…és hopp a kis csapat meg is indult.

Az első 200-300 méter sima erdei úton ment pulzus a megbeszélt szerint, kicsit inkább alatta, mert nem sok idő maradt a bemelegítésre. Majd indultunk is az első dombnak. Szomorú és kicsit rémisztő dolog történt itt mikor is egy megvadult tehén a kicsinyét védve gyakorlatilag rátámadt a mezőnyre. Sebesülés max a tehénben esett aki fel-alá rohangált az árkokba, míg a versenyzők -köztük én is- próbáltak menekülni a felbőszült állat elől. Na itt sikerült a versenyre előírt max pulzust elérnem, miközben a meredek lejtőn nagy karlendítéssek közepedte haladtam felfele.

Nagyjából 1,5km után leszűkült a nyom, néhol a lábaimat egymás elé téve tipigve tudtam csak futni, miközben persze erősen kellett arra is koncentrálni, hogy hova lépek mert mindenhol kisebb-nagyobb kövek, gyökerek nehezítették a haladást. A 2. km után futottunk bele az első mocsaras lápos területbe. Bárhova léptem minimum bokáig süllyedtem a vizes növényzetbe. Az első frissítő pont előtt volt egy kisebb szakasz ahol erdei út vezetett, de nagyjából a talaj a sáros nagyon puha erdei ösvény, a láp és a mocsaras területek váltakozásából állt. Az első 10 kilin kétszer ragadt a cipőm kb 10-15 cm mélyen a mocsárba…alig láttam a cipőm sarkát, úgy kellett leásni érte…:) persze ez akkor nem volt annyira vicces.

Az első frissítő ponton feltöltöttem minden kulacsomat az általám készített isoval plusz amit még felküldtem gélt/energiaszelet azt bettem a batyuba, kb 3 perc kellett mindehhez, mert kicsit szétszort voltam. Míg töltöttem fel az elemózsiát, puffogtam magamban rendesen, hogy miért nem küldtem fel ide egy száraz zokni, de így utólag csak azt tudom mondani, hogy semmi értelme nem lett volna. A frissítés után gyorsan vissza is kerültünk az erdei ösvényre, de kb 19-20-ig az eddigiekhez hasonló viszonyok voltak

22-nél megzuhantam, kb 2km kellett, hogy helyretegyem magam, meg persze az is, hogy 25-30-ig eredei út volt ahol lehetett futni is. Ez a futás nagyott lendített a motiváción, mert 25km-nél 3,5 órán állt a mutató, és nem értettem, hogy ha küzdök akkor miért nem haladok jobban…minden esetre itt sikerült kijönni a hullámvölgyből és egészen 35-ig egész szépen haladtam. Már épp szartam rá ha csónakázó tó lett a cipőmből, vagy ha magastérdemelésben kell haladni. Taktikákat próbáltam…futottam pár száz métert majd erős gyaloglás, és így tovább. 23-nál frissítés. feltöltettem a két soft kulacsot, kicsit rendeztem a sorokat, kb 1-2 perc lehetett. 24-re szétázott a talpaimon a bőr. Ez be is tette nálam a kaput, hiába a frissítés, hiába éreztem magamban, hogy nincs bajon, ettem a lopott sót is, semmi sérülés, húzódás, van energia… De a talpam annyira fájt, hogy kb. rá se bírtam lépni. Minden lépéskor mintha ezer kést szúrtak volna bele. Innen a túlélésért küzdöttem, tempó nulla, amikor kicsit erőt tudtam magamon venni próbáltam kocogni az ösvényen, de igazából itt csak szenvedtem. Ez van.

Gurultam lefelé, elkezdtek lehagyni emberek, nem túl sokan, de az önérzetemnek azért nem tett túl jót. 🙂 És igazából leszámítva a gyönyörű tájat a patakokon átvelő kis hidakat, nem történt sokminden. Még volt néhány lápos mocsaras rész, de ezeket megszokásból átúsztam. A cél előtti kb 1km-nél volt megint erdei út itt kocogtam, már csak azért is, hogy legalább futva érjek a célba.

 

Hogy mit taktikáztam el?
1. nem számítottam arra, hogy ennyire elázik a cipőm, és erre a lehetőségre nem is volt tervem. Fogalmam sincs, hogy a többiek ezt, hogy élték meg, mit tettek – vízálló zokni?? – , vagy én mit nem tettem, meg annak az érdekében, hogy ez a hátráltató és igen fájdalmas dolog megtörténjen.
2. feltehetően erősen kezdtem ami a pulzust illeti.

Összefoglalva: abszolút felkészült voltam testben és lélekben is, leszámítva a 22-24 közötti szakaszt nem volt mélypont még akkor sem amikor már tényleg fájt, nem használtam el minden forintom. Ha sikerül vmi jó megoldást találni erre zokni kérdésre akkor ez jövőre egy nagyon is szép verseny lehet. Lehet nem a legtökéletesebb választás volt ez a verseny az első ultrának, de végigtoltam még ha nem is teljesen úgy ahogy azt elképzeltem.

Köszi Gabi! Sztem 80 forintom maradt az Oslo maratonra!😎