pulzuskontroll

Generali Run Balatonfüred FM – Pilli Kati, beszámoló

Posted on

avagy ismerkedünk a pulzuskontrollal
Intelem: 160-164 utazópulzus

Verseny előtt kicsit izgultam, illetve olyan ugrálós volt a rajt előtti közös bemelegítés, hogy eléggé felment a pulzusom. Az első 200 méter emelkedője totál megtolta a hr-t, próbáltam csökkenteni, akkor viszont elvesztettem a légzés ütemét, és azért nem ment le 🙈 egyszómintszáz, kicsit balf@sz voltam és itt el is engedtem kicsit a kontrollt… 165-168 bpm nagyon kényelmes tempót adott (6:30), úgy éreztem a világból ki tudnék így futni. A végén elfogyott sajnos a kulacsomból a vizem, a 19. km-ben kellett egyet gyorsan frissítenem, utána nehéz volt újra elindulni. Az utolsó 2 km-en engedélyt kaptam, hogy toljam, ami a csövön kifér 💪🏻😁 (úgy vártam, mint a messiást), de mire eljött ez a perc, azt éreztem, hogy nem nagyon akarnak megindulni a lábaim… azért végére toltam egy jó kis sprintet.

A mezőny nagyon gyors tempót diktált, nagyon húzott engem is… 😦 A befutó után kicsi elégedetlenség érzés volt bennem, nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz kordában tartani a pulzust, illetve hogy ilyen “lassú” tempó kell ehhez a tartományhoz. De lefutottam (kicsit túlöltöztem azért), ez is az enyém, tanultam belőle és ez is beépül.

Generali RUN Balatonfüred – Borszukovszky Petra, beszámoló

Posted on

Pici előzetes:
Petra nagyon nagy kihagyás után, nagyon az elejéről kezdte a futást, ez a 6,5 km hatalmas teljesítmény tőle. Szép futás, némi nehézséggel és rutintalansággal, ám annál nagyobb elszántsággal. Petra ezzel megindult a lejtőn, képletesen és szó szerint is:-)
#elsőverseny #kezdetek #cipőhelyzet

Éjjel alig aludtam, reggel az időm nagy részét a 2 betűsön töltöttem. Úgy izgultam, mintha lenne tétje 🙂 

Korábban odamentem, hogy legyen időm mindent megtalálni és látni mi fán terem egy ilyen verseny 🙂
Amikor mentem le a partra, láttam a bójákat és igencsak elgondolkodtam, hogy azon az emelkedőn hogy is fogok felfutni, hiszen eddig csak síkon futottam.

Elrajtoltunk, a lábamat tökéletesnek éreztem. Az emelkedő az elején kemény volt, még nem futottunk 2 perce, már 175 volt a pulzusom. Ahogy kiértünk a főútra láttam, hogy ez bizony továbbra is emelkedni fog. Picit összeraktam magam fejben és nem figyeltem semmi másra, csak hogy szépen vegyem a levegőt és ne lassuljak be. A 175 nekem az a pulzushatár, ahol lihegni/kapkodni kezdem a levegőt, de számoltam lábtempóra és így szinten tudtam tartani, 3 be, 3 ki. 

2,8-nál éreztem, hogy a sokszor tesztelt ragtapasz jön le a sebeimről. Az izgalomtól tiszta nyirkos volt a kezem-lábam, gondolom amiatt. Na ott volt egy kis holtpont és ijedtség, hogy ehhez még sok van hátra, de igyekeztem összeszedni magam. A fordítótól már rendesen fájt. Mantráztam, hogy ez most nem percre megy, úgyhogy minél jobban tolom, annál hamarabb ledobhatom a cipőt. Minden lépés fájt.

Az 5. km nagyon nehezen ment, megint jöttek az emelkedők, a pulzusom pedig 180 fölött. Picit lassítottam és ment a monológ, mindjárt vége, büszke leszel magadra, meg tudod csinálni, figyelj a levegőre és a mozgásra. Az utolsó kemény emelkedő a 6. km vége volt, már a befutó lejtőre gondoltam, amit elhatároztam, hogy megnyomok, ahogy csak tudok. 
És beértem,aztán lerogytam és megszabadultam a cipőtől:) 

Bár nem volt meghatározott időcél, azért egy titkos 40 p belüli vágyam volt. Na,ez síkra vonatkozott, úgyhogy amikor láttam, hogy 37:29 a hivatalos időm, hát tényleg büszke voltam magamra. 

Muzsla Trail – Palásti Péter, beszámoló

Posted on Updated on

Persze, jó dolog edzeni, de versenyezni, ott lenni a KÖZEG-ben az egészen más. És a sok alul vagy felülértékelt egójú sporttárs között eltölteni pár órát sokat ér. És persze azt is jó megtapasztalni, ahogy a versenyzés tükröt tart eléd, az ábrándot a földre rántja vagy a félelmet legyőzi. Valóságélmény ebben a látszatvilágban…Ezen kis lírai bevezető után akkor jöjjön a Muzsla.

Dacosan tekintettem erre, mert mindig kegyetlenül szembesített azzal, mennyire gyenge vagyok. Háromszor is teljesítettem eddig és minden egyes alkalommal szétszedett és úgy hagyott. Volt, hogy az időjárás és a talaj is ellenséges volt, de most minden ideálisan alakult. Az eddigi legjobb időm 3 óra 13 perc, az is vagy öt éve, közben volt tíz perccel rosszabb és egy egy másik közel a 3:13-hoz. Nem is mertem célidőt tervezni, viszont az nagyon megfogadtam, fegyelmezett leszek, frissítek, iszok és a menetközbeni állapot szerint alakítom a taktikát (ó de nagy szó ez:-)!)

Reggel 7 indulás, 9-re érkezés Szurdokpöspökibe. A rajtnál Orsi, Csabi, Csabika, Anita, Kassai Zoli, Mátyus Laci… oldott hangulat. Ez a szervezőkre is kicsit átragadt, fújtak egyet az előző napi Mátrabérc Trail után és elengedték ezt a “kistávot”, gondolom. A készülő mezőnyt látva magamban megállapítottam, hogy itten kérem már mindenki komolyan veszi a futást, öt éve még tiszacipős emberkék is futottak, most meg mindenkin a legújabb futódivat! Hihetetlen hogy lő ki ez az iparág! Mindegy, a hegy az hegy, és az dönti el ki mennyit ér (nem Lázár János 🙂 Start után a két Csabi (Antal és Csombók – szerk.) nyomában jó tempót fogok, de figyelek a pulzusra. 146 alatt maradni! János-várához szépen mászunk felfelé, a patak átkelés utáni meredek emelkedő most nem hagyom, hogy nyomot hagyjon bennem. És mégis jól haladok 😀. A turistaházig mindenképpen megeszek egy gélt, hogy akkorra érjen le, amikor elkezdem a Muzsla mászást.

A rajt előtt

A Mátrakeresztes előtti lejtőzésben már éreztem, hogy bátrabban megyek, mintha nem lejtene annyira, mint ahogy vártam!? A frissítőponthoz Kórodi Ágnessel és Király Mártonnal egyszerre érkezem, a nevüket a hátukról olvasom 🙂 Kassai Zoli feltölti a kulacsomat, Anita biztatása mellett indul a mászás. Kórodi Ági kilő, igyekszem a nyomában maradni, de közben félszemem az órán, nem akarom “megfőzni a motort”. A 146-os pulzust nem érem el, sőt néha még forszírozom is a felfeléket, hogy azért sokkal alatta se legyen. Jófiú, szótfogad 🙂 A Muzsla-nyereg ismerős, tudom, hogy nem csak egy fel és aztán le, hanem trükkösen kanyarog, kövek, gyökerek között ameddig eléred a lefelé ereszkedést, addig is szépen szívja az erőd. Ráeszmélek a felfelé futásban, hogy a kisebb lépések és a nagyobb frekvencia mennyivel kifizetődőbb! Igyekszem úgy futni, mintha alacsony lennék, valószínűleg ez hülyén néz ki, de kit érdekel, ha működik! És feltűnik előttem Ági, de ez már közvetlenül a lefelé vezető szakasz eleje. Na hát itt biztosan nem fogom megelőzni – gondolom – kicsi, gyors, ügyes és rutinos terepfutó. Megyünk egymás mögött az egyszemélyes ösvényen, kicsit felzárkózom, de azért nem előzési távolságba, mert nem merek előzni, minek, ha úgyis visszaelőz. Aztán egyszercsak Ő áll félre, elenged, megköszönöm és odadobom: ha úgy gondolod szólj rám, mert a lejtő erősebb szakaszán biztos gyorsabb leszel! Úgyhogy innen egyedül jövök a pálya legtechnikásabb lejtőin és képzeld: JÓL! A kis lépés/magas lépésszám technika működik, és erővel is bírom, egyszerre érzek boldogságot és izgalmat! Az órára pillantva látom, hogy “időben” is jól állok, ebből lehet bőven 3 órán belüli álomidő!

A lejtőzés utolsó szakasza a patakmeder. Korábbi emlékem szerint itt már görcsölt a lábam, a mederből az útra szó szerint másztam, minden egyes fába kapaszkodva, széthajtva, kifulladva. Most megfutom (!) ezt az utolsó pici emelkedőt, és úgy fordulok az utolsó két kilire, “ahogy a csövön kifér”. 4  perc alatti tempóban jövök le a lankás dűlőúton, a békés kirándulókat szétrebbentve. A célban nincs zene, se szpíker, semmilyen cirkusz. Csak a tiszta boldogság. 2:51!!! Csabi 5. Csabika 6. én 9. helyen! Kicsit Ők is meglepődtek, hogy ilyen gyorsan beérek (magam is!). A célban a fiúkkal együtt készített képen szerintem minden rajta van, amit ekkor éreztem, de leírni nem tudom. Megvagy Muzsla!😉

Peti, Csabika, Csabi

Koszorús költőnk, Erős Gábor is aktiválta magát Péter futásától megihletve 🙂

Gizion testvérünk megjárta a Mátrát
Lefelé szaladva sem vonta meg a vállát.

Nem volt most szétesve, nem is volt befosva,
Végigment a pályán, nem menve, de futva!

Csabák nyomán menvén, bottal üté őket,
Na, csak a nyomokat, nem a szereplőket.

Hosszú lejtőn bizony lobogott a füle,
Négypercesekkel ment, vitte őt a szíve.

Füleit a hűs szél jó, hogy el nem fújta,
Addig ért a szája, még az ág sem húzta

Büszke mosolyától ragyogott az erdő,
Elégedett bizony ilyenkor az edző.

😀