wtf
WTF BRZSNY, 33 km – Huszti György, beszámoló
Ha röviden akarnám elintézni a verseny beszámolót, akkor csak annyit írnék, hogy mindent vitt ez az esemény most nekem.
A VTM50 nekem egy óriási áttörés volt. Azon túl, hogy első terep maraton, első ultra táv, de először léptem át a hat órás mozgás időt, ami több, mint a felével több, mint az eddigi 4 órás idők. A versenyt feldolgozva, kielemezve fejben annyira erősnek éreztem magam még a teljesítést követően is, hogy a mentális állapotom fenntartására, önbizalmam növelésére nézegettem a következő futós eseményt. Nem tudom mi történt a VTM után, de fizikailag is egyre jobb állapotba kerültem, ezért amikor szembejött velem Zsófiék börzsönyi versenye, egyből éreztem, hogy erre nekem most szükségem van és a zöld lámpát követően be is neveztem a 33 km-es távra J
Börzsönyben még soha nem voltam futni, de sokat hallottam róla, ezért mindenképp igazi kihívásnak éreztem. A pályarajz kifejezetten tetszett, a térkép lenyűgözött, végig erdőben haladt az útvonal. Térképről olvasva, egyből látszott a szintvonalakon, hogy itt bizony lesznek nehezebb részek (nagy szopónak is nevezhetjük magunk közt, ugye? J ), aztán amikor a szintmetszetet megláttam, akkor már azt is mondtam, hogy hú b+ ez nagyon kemény lesz.
4:30-kor keltem a verseny napján, a terv az volt, hogy legkésőbb 6:00-kor indulok, hogy a rajtközpont nyitásra odaérjek, mert bizony kevésnek tűnt az idő a 8:30-as rajtig. Nem készítettem ki semmit se szombat este, aludtam egy jót, majd felkelést követően készítettem mindent el, szép sorban. Nem unatkoztam egy percet se, majd pontban 6:00-kor kocsiba ültem és elindultam. Útközben kétszer álltam meg átmozgatni magam. Kóspallag és Királyrét közötti erdei úton haladva gondoltam, hogy „igen, ez egy másik erdő, másik hegység, mint amihez én szoktam”. Lehúztam az ablakot és szippantottam magamba az erdő illatát és csodáltam meg a látványt. Azt hiszem a verseny végéig utoljára. Onnantól kezdve csak a versenyre koncentráltam.
Átvettem a rajtszámot, pacsiztam pár ismerőssel, bemelegítettem, felvettem a futómellényt, leadtam a ruhatárba a cuccom és a rajtban találtam magam. Picit helyezkedtem, merészkedtem előbbre menni, de nagyjából a közepén megálltam.
A pálya gyakorlatilag 4 fő részből állt, két komolyabb mászásból, két hosszabb lejtőzésből állt. Előzetesen megnéztem a frissítőpontokat, ami alapján a két fél literes vízzel megtöltött kulacsom mellé raktam be két tartalék kulacsot vízzel megtöltve. Ez utóbbi reggel volt fagyasztóban is, úgyhogy a hűtésem is megvolt. Az első frissítőpontig lement az első emelkedő és az első lejtőzés. Nem akartam egyáltalán kicsinálni magam az elején, de ennek ellenére úgy érzem, hogy jól haladtam felfele. Nem sokat foglalkoztam a környezettel, de miközben hátrafele is forgolódtam figyelve a többieket egy-egy pillanatra csodáltam az erdőt.
Az első lejtős szakaszon kihasználtam a szélesebb utat, néhány futót beelőztem, majd a single track szakaszon sokáig követtem az előttem haladót, aztán elengedett. Ez jól jött, mert jött a meredekebb, sziklásabb rész, ahol minden lépésemet jól át kellett gondolni, de ugye ezekre csak pillanatnyi időm volt. A frissítőpontra üres kulacsokkal érkeztem, siettem újra tölteni, kértem segítséget is, hogy minél kevesebb idő menjen a depózásra. Feltankoltam szénhidráttal, pont időben érkeztem és mentem is tovább. 1-2 km után jött a második mászás, de ez keményebb volt, mint az első. ~600 m szint egyhuzamban. Nem volt könnyű, örültem is, amikor a tetejére értem, ott fogadott is a fotós, nyilván örömteli pillanatokat éltem át, csodálatos panoráma és bár még majdnem fél táv hátra volt, de a szint 80-90%-a pipa.
Egy percig sem lehetett unatkozni, változatos volt a terep, de nagyon száraz és kemény, megérezték a lábaim. A második frissítőpont előtt volt egy irányító, aki csak annyit mondott, hogy még 800 m a pontig. Csak azt nem mondta, hogy a maradék szintet még bele kell a pont előtt tenni. Itt már együtt haladtunk a rövidebb távon indulókkal, mondhatnám úgy, hogy diktálták a tempót a tovább haladásra, de ők az élmezőnyhöz tartoztak, úgyhogy nem sokat láttam őket. A frissítőponton ismét újratöltöttem a kulacsokat, és neki indultam a lejtőzésnek. Már a szintmetszetet látva is gondoltam, hogy ez annyira azért nem egyszerű, de a meredekséghez még jött a szikla törmelék, por. Szinte végig egyedül haladtam lefele, igyekeztem nem belegondolni abba, hogy akár eshetek nagyot is, ha megeresztem, de nagyon nem volt választásom, mint agility létrázni az aljáig. Mikor leértem konstatáltam, hogy a lábaimnak ugyan nem esett jól, de nem is estem és már csak néhány kili van hátra. Itt, ami még volt erő, azt bele is tettem, szép huszáros hajrá lett a végére.
Örülök, hogy eljöttem. Örülök, hogy jól éreztem magam, élveztem minden pillanatát a napnak. Volt még egy kis bandázás, ebéd, aztán végül az eredményhirdetést, tombolát is megvártam.
Szerintem még tuti jövök errefele 🙂
Fotók: Runaway
2025 terepversenyei maratoni távon és azalatt
Az ultratávokat már kiveséztük, jöjjenek azok a terepverseny, amin a Gizinok részt vettek 2025-ben.
A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány akár eredmény, akár közösség szempontjából jelentősebb esemény. 2026-ban majd igyekszünk jobbn dokumentálni a történteket:-)
Garmin WTF BRZSNY – sok Gizionnal minden fronton: futók között minden távon, 2 teljes frissítő állomást adtunk ki. Ilyen, amikor a szervező maga is Gizion:-)
A Mátrabérc kistestvérén a Muzsla Trailen Bihari Tomi képviselte a csapatot.
Az UTH “kistávjain” volt még komolyabb kontingensünk.
A szomorú végű Cserépi Trappon Marczis Dávid felfutott a dobogóra.
Puglia by UTMB-n Mike Tündi futott 35 km-t.
A Vértes Expresszen Tégény Vivinek sikerült a dobogóra állnia, a Tanúhegyeken pedig Hegedűs Ákos és Marczis Dávid tolták keményen.
A Galyaváron 3 körön Marczis Dávid futott.
Az év zárásaként a Budai Trail távjait vettük célba.
Garmin WTF BRZSNY, 42 km – Jónás Gábor, beszámoló
Börzsöny?Terepen?Szeretem?
Húú de nagyon nehezen sikerült ezt a hétvégét átgondolni,megfogalmazni majd sorokba szedni. Ritka pillanatok egyike, mikor kifogyok a szóból, de most valahogy elkezdeni is nagyon nehéznek tűnt, aztán egyszer csak átszakad a gát 
Eddig három versenyt futottam a Börzsönyben (meg egyébként is), amiből azt szűrhetné le az ember, hogy én ezt mennyire szeretem pedig …. fene tudja.
Az első félmaratonom Diósról indult és hihetetlen élmény volt, a második pedig Kosdon a Naszály trail. Az elsőt imádtam, a másodikat egészen addig, ameddig a latyakos hóban nem kezdtem esni-kelni és a sérülés nélküli teljesítésért küzdeni. Ennek ellenére már akkor tudtam, hogy visszajövök (a Naszályra is csak azért is jól megfutom) meg egy maratont is szerettem volna valamikor, így amikor megláttam a versenykiírást nem nagyon haboztam és már küldtem is a kiszemelt 4-6 versenyt Gabinak, aki hétről hétre egyengeti utamat és kisebb-nagyobb sikerrel próbál a földön tartani. Na ebből a listából 2 maradhatott. Sok szempontot mérlegelve a kürtőskalács mindent vitt, merthogy itt a célban nem gulyás vagy más megszokott célkaja vár hanem egy kürtőskalács, már a nevezésnél tudtam, hogy ez sokat fog jelenteni. Egy igazi extra motiváció volt, mikor térdig érő vízben gondolkodás nélkül rohantam át a megduzzadt patakokon és tudtam ha beérek vár ez a csemege, de ne ugorjunk ekkorát.
Sajnos az elhatározás után hamar veszélybe is került a nevezés, mert egy héttel a Naszály után elkezdett fájni a térdem, a hóban csúszkálás olyan terhelés volt, amit nagyon nem szeretett. Ez 4 hét teljes kihagyást és legalább ennyi könnyített edzést és folyamatos gyógytornát, hozott magával. Picit végig attól tartottam, hogy Gabi megálljt parancsol akár az utolsó pillanatban is mivel a későbbi versenyről “letiltott” nehogy ismét túlerőltessem a térdem. Tovább erősítette félelmem, hogy az utolsó verseny előtti hosszú futásomon nem bírtam végigmenni más okból jelentkező térdfájdalom miatt. De nem jött a tiltás aminek nagyon-nagyon örültem.
Szépen lassan elérkezett a verseny hete, előtte utolsó feladatos futások során erőlködés nélkül dőltek meg az eddigi 5K és 10K rekordjaim így nem volt kérdés a formaidőzítés sikeressége (lehet nem előszőr csinál ilyesmit ? 
)
Azt hogy esett meg sár volt és az idő sem volt kellemes nem részletezném, ezekről nagyon jó beszámolók születtek màr. Az, hogy esett nem zavart, a sár meg a tereppel jàr még ha ez kicsit túlzás is volt. A versenyre feleségemmel érkeztem, aki önkéntesként a Gizionos frissítőponton is ott volt így verseny közben is támogatott, de ott volt a célban és a felkészülésben is szóval már csak emiatt sem nyavalyoghattam volna az időjárás miatt.
Valahogy nem volt semmi izgalom a rajtig utána meg már felesleges lett volna, így ez rész kimaradt 🙂
Az aszfaltos 2,5K széthúzta annyira a mezőnyt, hogy kényelmesen lehessen átszökellni az első patakon, utána indult a dagonya, és innen már semmi nem számított, ott mentem ahol egyenes, bokáig fél-térdig érő vízben is, amiért ha netán találkoztam valakivel kaptam az érdekes pillantásokat, de úgy voltam vele mindegy, hogy pocsolya vagy patakvízben cuppogok a cipőben.
Az első frissítőpontig nagyon élveztem minden lépést, a részidő is jónak tűnt, itt kaptam egy edzői buzdítást és egy puszit a feleségemtől, ezután “egyedül” voltam a végéig.
A második pontig volt néhány galád emelkedő, ahol a térdem jelezte nem kellene ezt túltolni, így visszavettem és csak a lejtőkön engedtem el amennyire tudtam. Na ez sem tartott sokáig, mert a második frissítőpont után a harmadik-negyedik patakgázolás közben már azt néztem nem egyszerűbb-e hosszában menni, de annyira kanyargott a pálya, hogy nem láttam merre is lenne a kiút, így maradt a ki-be mászkálás. A hegyre fel döbbentem rá, hogy a frissítésem egy része érdeklődés hiányában elmaradt, így amennyire tudtam azt pótoltam. Egy-egy szakaszon annyira oldalasan kellett menni a csúszós talajon, hogy többször is talajt fogtam. A NHH előtti kilométerek már nagyon nagyon nehezen mentek, de szerencsére itt egy sráccal tudtam beszélgetni kicsit és ez sokat javított a helyzeten. Ilyen még soha nem volt velem, de nagyon jó volt megélni azt, hogy egy vadidegennel úgy beszélgetünk, mintha már ezer éve ismernénk egymást (màr ezért megérte az egész). Végtelennek tűnt az út a hegytetőig, de mikor már minden tartalékom elfogyott megláttam Balázsékat (2. Gizionos frissítőpont) és rájöttem nekem mozogva jobb dolgom van, mint nekik odafent, így újult erővel nekiindultam. Ahol lehetett ott elengedtem a lábakat és még volt egy-egy 5 perc körüli km, de az utolsó 2-3 km ismét korcsolyapályára hasonlított, amit a térdem nem díjazott ezért vissza kellett vennem. Bosszúból az utolsó néhány száz méteren nem fogtam magam vissza kicsit sem. A cél kapu alatt várt Erika és a kürtőskalács meg pár tábla Milka szóval a földi mennyországba rohantam 🙂
Hogy szeretem-e a Börzsönyt még mindig nem tudom, mert háromszor három olyan arcát mutatta, ami alapján nem tudnám megmondani, hogy “ugyanott” jártam, de az biztos, hogy fizikailag nem képes annyira lefárasztani amit lélekből ne lehetne visszatölteni. Nem ez volt az utolsó börzsönyi köröm ezt nagy biztonsággal ki merem jelenteni.
Gabi, nem tudom elégszer megköszönni, hogy a felkészítéseddel sikerül ilyen élményeket gyűjteni.
- 1
- 2
- …
- 4
- Következő →
baratrunning.com 