Tour de Pelso, 77 km – Sári Nóra, beszámoló

Posted on június 11, 2023

Kicsit f.stam, mert nem mondanám, h teljesen kipihentek lettek volna a lábaim, pénteken még éreztem a csüt-i edzést, aznap kicsit rohangálós nap lett, ovis ballagás, főzés, szóval, a szokásos… még szerencse, h nem valami hosszú táv várt rám :)) 

6-kor kelés, 8-ra már lent voltam Siófokon, 9-kor elrajtoltattam Balázst (szerk. Cserta, ld. az előző beszámolót), aztán persze majdnem lekéstem a saját rajtom, mert még keresni kellett egy WC-t (a bringámat egy tök idegenre bíztam, felrohantam rajt előtt 6 perccel a helyi  siófoki plázába, ahol egy nyugdíjas asszony szánt meg és fizetett be a kétszázasával az automata előtt, mert a pénz meg lent a tartóban a főtéren….). De még ha lekésem is, se lett volna semmi, mert ez az első 13 km az ilyen 18-21 km/h-kal ment, most már tudom, ez a lassú rajt vagy mifene, csak nekem olyan bohóckodásnak tűnt így 🙂 

Aztán a 14. km-től kilőttünk, lehetett csapatni. Féltem, hogy most jön akkor egy tihanyi emelkedő, és képzeld, az volt a fura, hogy a BUBA-s meg a benti bringás alapozások után sehol nem éreztem azt, hogy végem van az emelkedőn, semmi nem volt durva, még az akarattyai sem. Sőt, Akarattya előtt (azt a dombot még Balázzsal is megbeszéltük, hogy az milyen szemét hely) ki kellett menjek a főútra, mert a bicikliutat valahogy elvesztettem, két srác mögé soroltam, de elfogyott a türelmem és otthagytam őket, nem is értettem, mi bajuk van. 

Egyébként végig egyedül voltam, egy páran meglógtak még Tihany után, én utánuk, és szerintem a nagyja ment a motoros vezető után, ami lényegesen lassúbb volt. Tudom, h túra volt ez inkább, de azért lehetett látni, hogy kb. a mezőny harmada ezt annál komolyabban veszi (összesen 42-en voltunk, akiknek volt chipje, a többit nem tudom, annál jóval többen voltunk – a Tihanyosok eredményei csak aznap voltak láthatók a Balaton Teamnél, mert tegnaptól már nem elérhető, ez fura). De szerencsére elmentettem a képernyőfotót 🙂  Majd biztos kint lesz a TdP oldalán is valamikor, a lényeg, 3. csajként és 6.összetettben értem be, nettó idő 3:12 kereken, pulzus 158 (de Tihany után ez masszívan 170+ lett), táv 76,6 km. 

A tempókat azért szépen megnyomtam itt-ott, vannak egészen meglepő 27-28-30-sőt 32-es km-eim, de az látszik, hogy olyan 66. km-től kezdtem kipukkadni, és ott már csak 26 alattikkal mentem (még úgy is, hogy már szint nem volt Siófok fele menet), hiába tekertem, mint egy majom 🙂 

Tudom, h ez még mindig nagyon-nagyon messze van attól, hogy rendes bringás versenyen helyt álljak, mert néztem, pl. a balatonföldvári Mini Fondo első körét 28 km/h-val teljesíteni kell (!!), ahhoz, hogy továbbmehessen az ember, és ennél több a szint. Ha megmakkanok, se tudok ilyet, bár mondjuk ahhoz nem ártana, ha lecserélném a gravelt rendes országútira.

Illetve még azért itt az számított, hogy nem főúton mentünk, hát szóval, az a rengeteg kerülgetés és kacskaringó, amit a gyalogosok jelentettek meg a szembejövő bringások, az is bizony levette a sebességet, és számított persze, hogy ez sem boly volt. Tehát itt még mindig nem beszélhettünk rendes versenykörülményekről. Bár az idő nagyon kegyes volt, nem fújt a szél egyáltalán. 

Tour de Pelso – Cserta Balázs, beszámoló

Posted on június 10, 2023

Amikor a csontkovácsnál lesz a végén happy finish… azaz a Tour de Pelso 2023

Eleve előző év végén és az idei év elején főleg Klári miatt a fókusz teljesen máshova helyeződött. Amikor itt hagyott minket január 18-án, akkor utána elég hosszú idő volt visszatérni a normál kerékvágásba. Főleg úgy, hogy 20 éve folyamatosan volt kutyám. Nyilván nem a szakadó esőben való séták hiányoztak és a havi csillió elköltött forint, de csak lassan lett új ritmusunk. Viszont a tervek teljesen máshogy alakultak ezen okok miatt.

A Balaton Granfondo műszaki okok miatt hagyott bennem kérdőjeleket és űrt, mivel nem volt benne a sok munka ellenére sem sikerélményem. A Pelso előtt hetekkel korábban éppen nagyon el voltam keseredve, mikor már szinte 2 hete nem tudtam a szinte folyamatos esőzés miatt edzeni és felhívtam Gabit, hogy tegyük helyre a dolgot. Tavaly sokkal jobban akartam: több hónap heti 2x keresztedzés, rendes diéta, sok nyújtás, masszázs, idén meg: vettünk egy masszázspisztolyt…😊

Motivációm sem sok volt, bár testileg és erőnlétileg jól éreztem magam, de semmi kedvem nem volt 200 kilit szenvedni. Beszéltünk Gabival és abban maradtunk, hogy megyek, ami bennem lesz, azt kiadom, de javításról nem is álmodunk, sőt ha 7 órán belül leszek akkor örömtüzek gyúlnak Óbudán.

Csak ezek után neveztem be 2 héttel a verseny előtt. Csináltam az utolsó hetek edzéseit, sőt a verseny előtti héten új bringám is lett. De mivel érzelmes típus vagyok, ezért az elmúlt 16.000+ kilométer alatt hű társamtól egy igazi szado-mazo búcsúszexszel gondoltam elköszönni a Pelso Swinger Klubban.

Még csütörtökön Németh Szabi mindent beállított a bringán és még aznap este lementünk Siófokra. Pénteken volt egy 30 perces átmozgató utána egy kis nyújtás, henger és 2x masszázspisztolyozás, ahogy mi hívjuk: kalapácsolás. Nagyon jó cucc, keményebb edzések után sokkal frissebbé teszi a lábam!

Szombat reggelre egész jót aludtam és elkezdtem az összekészülődést. Összesen 2 liter i:am iso volt a vázon és egy fél liter pedig a zsebben. Úgy terveztem, hogy ha minden jól megy, akkor 145 kilométerig ki kell tartania a frissítésnek. Volt még nálam pár zselé, egy müzli szelet, sótabletta és BCAA.

A rajtba 5 km bringázással jutottam be, becsorogtam és a beállás előtt ettem még egy egész banánt. Összefutottunk Nórival, aki a 78 kilométeres távon indult és női 3. helyezett lett. GRATULÁLOK itt is!! 🙂

Csinált rólam egy fotót és lassan el is indult 9-kor a lassúrajt. Még Széplaknál integettem Timinek és szép lassan elértük Zamárdit, ahol el is lőtték az éles rajtot. Kicsit elbambulhattam, mert egy lassabb csoport elejére kerültem. Na majd a földvári emelkedő után – gondoltam – elemzem a helyzetem és aszerint próbálkozom valamivel.

Nagyon sok bringaversenyt nézek, kocsiban is folyamatosan megy délutánonként, ha nem látom esténként bepótlom. És mint fotelszakértő, most a saját bőrömön éreztem meg, hogy milyen az, amikor elhúzzák az ember elől a sort és ha belepusztulsz sem közeledsz. Látom ezt world tour szinten is, és sejtettem, hogy nem azért nem érnek fel, mert nincs kedvük, de így élőben megtapasztalni húsbavágó. Szóval volt előttem egy kb 20 fős boly, mögöttem pedig darabokban az emelkedő után a saját csoportom, gondoltam felérek az előttem lévőre. Eskü küzdöttem, mint malac a jégen, a síkra kiírt 145-155 pulzus, ami felmehet emelkedőn 165-ig, viszont a 168 a vöröszóna, na ezt a pulzust tartottam 15,5 kilitől kb 32-ig 160-165 között. És nemhogy nem közeledtem, hanem folyamatosan távolodtak. Ekkor jött az isteni szikra és a hólyagom. Ha ezt nem hagyom abba, akkor élve Keszthelyig sem jutok el. Ezért miután láttam magam mögött egy nagy csoportot kb 5-600 méterre, gyorsan megálltam, pisiltem és mire végeztem, vissza is tudtam állni ebbe a nagy csoportba.

Na itt jött el a nyugalom. 60 kilométerig, a következő nagy emelkedőig 130-140 közötti pulzus és 35-38 tempó. Nyugalom, béke, csak egy leeső kulacs volt mellettem és pár vérző ember az út mellett, de bukást nem láttam, csak a végeredményeket. Keszthelyig csak az zavarta meg a nyugalmat, hogy a nagy bolyunk egy része, kb 20 ember – azt zárójelben jegyezném meg, hogy ez amúgy sem egy túlszervezett esemény, de a tavalyihoz képest az útjelző nyilakat sem nyomtatták ki, vagy a szertáros Marika hagyta otthon – egy körforgalomban rossz irányba ment. Én időben kapcsoltam, és kimentem a jó kijáratom, amire emlékeztem tavalyról. Itt megint jó pár kilométerig nem volt csoport, mert a körforgalmas malőr miatt megint darabokban voltunk. És szerencsére megérkezett a szembeszél is. Több kilométeren egyedül voltam és nem voltam boldog. Közben valahogy a szétesett darabokból lett megint egy csoport. Itt már mindenki félt a magánytól, mert ebből senki nem akart kimaradni, ezért elég tisztességes összedolgozás és közös munka lett. Én a 65 és a 110 km-nél lévő frissítőpontokat szkippeltem, bár folyamatosan számolgattam és imádkoztam, hogy kitartson 145-ig a lötty.  A 110-es badacsonyi frissítőpont szét is csapta a kis csapatunkat, de a fele megmaradt kb. Közben az addig borult időt napsütés váltotta fel. Vészesen meleg nem volt, de jól sem esett. Közben folyamatos oldal-szembeszél, de bolyban viselhető volt. Amikor vezetni kezdtem, akkor vágott pofán a szél valósága. A precízen imákkal kiszámolt 145-ig tartó frissítésem 132-ig volt elég. Beparáztam, hogy nehogy ezen múljon. Kicsit tartalékolni is kezdtem. Végül szépen becsorogtunk a füredi frissítőpontra 145 km-nél. Itt nekem 5-7 perc volt az alábbi menü: kevertem 1 kulacs i:am-et, vittem egy kulacs vizet, sótablettát és BCAA-t vettem be, orrfújás, pisi, fél banán és egy müzli szelet megevése. Csak akkor indultam, amikor biztos voltam, hogy a végéig már nem kell leszállnom és minden elég lesz. Innentől jött yin és yang. Pofán csapott a felismerés, amivel nemhogy nem számoltam, hanem szó szerint semmilyen adatot addig nem néztem, hogy beérthetek 6 óra körül, ha több minden összejön. Viszont tavaly is 150-180 között szenvedtem elég sokat, jön 2 nagyobb emelkedő és a frissítőpontról kijőve egyedül indultam neki. Nem a legideálisabb, de ameddig van bennem erő, addig beleteszem. Azzal zsaroltam magam, ha nem javítok, akkor 2 hónapig nem használhatom az új bringát… gyerekes… :)))

145-178 km között az akarattyai emelkedő tetejéig egyedül voltam. Szépen beállt, talán először a síkra kiírt 145-155 pulzus, megtekertem 30-35 átlagot. Bár utáltam, mert már elegem volt, de olyan plusz energiát adott a PB lehetősége, hogy semmi nem érdekelt. Aliga után még kivisz a pálya a 7-es útra, ahol még egy nagyobb emelkedő borzolja az idegrendszerem, de mivel folyamatosan előztem és hihetetlenül motivált voltam a javítás lehetősége miatt, ezért nem picsogtam semmin. Közben 190 körül elfogyott minden a kulacsokból, de tudtam és éreztem, hogy már nem kell semmi. 192 km-től álltam át a saját tervezésű 155+-os pulzustartományra. A célegyenesbe befordító kanyarban már teli pofával vigyorgtam az irányító rendőrre, mert tudtam, hogy miután összetört és kiropogtatott a verseny első fele, a végére mégiscsak megdolgoztam a happy finish-ért!

12 percet javítottam, hivatalos versenyidőm: 6 óra 05 perc 01 mp. Kiadtam magamból mindent, de a boldogság nekem maradt! Boldogan hívtam Timit és Gabit. Gabit nem értem el. Hazacsorogtam az 5 kilin és lerogytam. Ekkor tudtam beszélni Gabival. Elmondtam neki a PB-t. Első kérdése: Ezt hogy?  Nem tudom… 🙂 Nyilván sokat edzettem, nyilván minden tanácsát megfogadtam, de álmomban sem gondoltam volna, hogy 46 évesen még ennyi van bennem.

32,6 átlaggal értem körbe a 200 kilométeren!

Végtelenül hálás vagyok Gabinak, hogy úgy hoz ki az emberből elképzelhetetlen teljesítményt, hogy még élvezni is lehet! Nyilván fáj, nyilván semmi nem marad benned, de az örök élmény az enyém! És ma vártam, hogy elmehessek a kárfelmérő bringázásra.

Végtelenül örülök annak, hogy rátaláltam anno B-tervként és csak „időszakosan”, az országúti bringázásra !:)))

Happy Finish😊

Tour de Pelso – Cserta Balázs, beszámoló

Posted on június 13, 2022

4,5 éve vagyok Gizion. Voltak a mostaninál lényegesen aktívabb időszakjaim a közösségben (értsd: ügyeletes bohóc), de a bohócok is öregszenek…😊

Kicsit messzebbről indítom az egészet:

Majdnem 2 éve, mikor kb. 4 lépéssel álltunk meg a 3. fáradásos törésem előtt, egy biztosan életre szóló jó döntésünk volt közösen Gabival, illetve Matyi is szorgalmazta (gyógytornász), hogy ne menjen az állóképesség teljesen a kukába: üljek futás helyett bringára, ameddig újra nem futhatok. És beszippantott. Egy teljesen más és fájdalommentes világ nyílt meg számomra. Őszinte leszek: a kb. 5 évnyi futásomból szerintem 3,5 – 4 évet fájdalommal futottam. Amit a lehető legkevésbé ajánlott módon folyamatosan ibuprofennel palástoltam, mindig a következő fáradásosig. Ezt csak profik, gyógyszertárban dolgozók és teljesen elmeroggyantak csinálják. Ha szart akarnak maguknak. Én kipróbáltam mindenki helyett, hogy nektek már ne kelljen! Szívesen! 🙂

Annyira tiltakozott a futás ellen a teljes szervezetem, hogy amikor megpróbáltuk visszahozni Gabival heti 1-2 rövidebb edzés erejéig a heti gyakorlatba, akkor 5-10 perc után hasmenésem lett. Előtte sosem volt ilyen, bringán meg végképp nem. A futás ellen ágáltam. Ezért idén januárban teljesen el is engedtük. Nem tudom meddig, majd meglátjuk. De a mai napig, ha csak a futásra gondolok, sosem lesz kedvem hozzá. Kivéve évi 2-3 alkalommal, amikor Suhanj Guide-ként megyünk valahova. Akkor azokra a távokra semmi bajom.

Viszont a bringán soha semmi negatív nem történt. Nyilván van, hogy szarul esik, vagy nincs kedvem, de sosem fáj és napról napra egyre jobban motivál. Azt hiszem a helyemre kerültem a sportban is.

A heti 3-ból lassan 4 bringa lett, ehhez jött január óta heti 2x erősítés és ahogy közeledett a verseny, egyre növeltük a heti edzés időt, egyre többet próbáltam hegyre menni és egy csomó apró  sikerélményt kaptam. Jobb lett a pulzus, a tempó. És amit szintén kipróbáltam mindenki helyett, ezt sem kell nektek és ezt is szívesen: bringás gatya alá SOSEM veszünk akár sportalsógatyát sem. Kb fél éve elhagytam és a korábbi vesekőlerázó Dózsa György út helyett hirtelen a kínai selyemútra kerültem.

Elég lassan haladok, itt már biztosan buktam pár olvasót, de legalább 2- 3 éve  nem írtam, szóval összegyűlt…

A tavalyi Tour de Zalakaros után kezdtünk el tudatosan készülni a Pelsora, amit ki sem írtak, de aztán márciusban lehetett nevezni. Azonnal neveztem és innen kezdtük el növelni a távokat, szinteket és a verseny közeledtével a gyomorgörcs faktoromat is. Olyan dolgokat csináltam, amikben nem ismertem magamra a verseny közeledtével: masszíroztatni jártam, hetekig minden nap hengereztem, a versennyel keltem-feküdtem. Naponta újra terveztem a frissítést az Enduraid-el. Folyamatosan az időjárást figyeltem, és forgatókönyveket gyártottam, még jégre és havazásra is. Sokat beszéltem róla, sokat gondoltam rá, nagyon akartam. Akartam, mert tudtam, hogy azt csinálom, amit szeretek és egyre jobban is megy. Magamhoz képest. Mert:

”Magamhoz mérem magam” (Kövér András)               

Csütörtök este mentünk le a Balcsira. Pénteken volt egy átmozgató 30 perc. Utána nagy henger, nyújtás. ÉS beszéltünk Gabival. Teljes idegállapotban voltam, mert egymástól függetlenül 2 olyan ember is, akiknek nagyon adok a véleményére ugyanazt a taktikát javasolták: Józsi is (mindenki Józsija😊) és Németh Szabi is (válogatott kerékpáros volt, ő szervizeli a bringámat) azt mondták, hogy az éles rajtnál menjek el a főmezőnnyel bármennyire is nem érzem odavalónak magam. És nem is vagyok odavaló. Mióta ezt javasolták, azóta ezen agyaltam. És bár tudtam, hogy igazuk van a tapasztalatuk alapján, de nekem nem volt ettől komfortérzetem. Gabival abban maradtunk, hogy az elejében próbálok maradni, ameddig komfortosnak érzem. Pulzusban pedig 145-155 a max pulzus. És ha 168 felé megy akkor 7órán belül sem lesz meg és szenvedni is fogok, mint a purgatóriumban. Gondolom… 🙂 Viszont miután Gabival beszéltünk, minden kisimult, megnyugodtam.

 Sajtos tejfölös tésztával tésztapartiztam, korán feküdtem, jót aludtam. Reggel ismét olyat tettem a ruhaválasztásnál, ami „alap” bármilyen verseny előtt. A pénteki 30 percben kipróbált új bringás gatyát vettem fel a versenyre. Hibátlan döntés volt. Talán a végére ezzel nem volt bajom egyedül.

Timi és Apu kivittek a rajtba, majd miközben bebringáztam és hallgattam Péter Attila jótanácsait…baszki napszemüveg…telefon, visszafordultak, lett napszemüvegem. Anélkül legalább 40 muslica lett volna a retinámban.

9 óra, lassú rajt. A tervek szerint i:am meggyel frissítek. 2 liter nálam a bringán, ha minden jól megy egy újratöltés kell 120 körül. Se víz, se sótabi nem kell mellé.

Zamárdiban lőtték el az éles rajtot. Első felében voltam a mezőnyben egész jól sikerült helyezkedni. A földvári emelkedőn sokat előztem (thx Pilis és Budai) Az elején 40 körül ment a mezőny, pulzus 150 körül, minden rendben.

Balatonszemes körül állt össze a bolyunk. Ez szerintem a 3. nagyobb lehetett, kb. 40 fő. Én maradtam a közepében, folyamatos 32-38 tempó, kényelmesen lehetett haladni. Teljesen eseménytelenül telt egészen a balatonszentgyörgyi emelkedőig. Itt elkezdte a folyamatos 4-5% szétrángatni a csapatot. Egészen jól jöttem ki belőle. Előztem, de pulzust figyeltem. Ittam 20 percenként, semmi stressz, csak annyi, hogy az összes csoporton belüli tempóváltást átvegyem észszerű pulzuson belül. Keszthely környékére azért már a kezdeti 40 fő szétszakadt 3 nagyobb csoportra. És a folyamatos számolás. Frissítésem kb 120 kiliig elég, de frissítőpont 100-nál és 140-nél van. Mi legyen? Frissítek amíg van, és utána zsíron el 140-ig. Ez lett volna a szar döntés 32 fokban. Szóval badacsonyi frissítés 115-nél. Kulacstöltés, pisi, fél banán, sótabletta és kb 3 deci víz. Közben nyolcan megbeszéltük, hogy bolyozunk tovább. Jobb úgy minden. Elindulunk, én elöl, beállok egy saját tempóra, 10 perc után visszanézek 200 méterre vannak. Ok, megyek tovább visszaveszek, utolérnek, beforognak. Kb 20 perc múlva újra én jövök, saját tempó, ami nem gyorsabb, mint az addigi, hullámzik a szint, és megint nem jönnek, rottyon vannak. Egy fontos dolog, amit tavaly tanultam Zalakaroson: öten mentünk egy bolyban az utolsó 50 kilin. Frissítettünk 100-nál és az egyik csávónak folyamatosan görcsölt a talpa, a másik 3 mondta, hogy egy boly vagyunk várjunk kicsit. Kb. 10 perc volt, mire elindultunk. És mivel jó nevelést kaptam, én is vártam. Na 120-nál mikor egy kicsit rángatni kezdett a görcs, egyik sem nézett hátra és hagytak ott a pitlibe. Szóval én azóta bolyozok szívesen, mert hatékony, dolgozom is benne, de amint nekem nem ad az egész semmit, csak hátráltat, akkor csá.

Pedig azt gondoltam, hogy majd osztogatjuk egymásnak a fájdalmat, küzdünk, de nem. Átment egy nyugdíjas „ugorjunk el fagyizni” bringázásba. Na itt nem köszöntem el, de saját tempón sokat adhattam nekik, mert innentől nem láttam őket többet. Innen egyedül mentem.

Füreden megint frissítettem és az egyik üres kulacsba tiszta vizet kértem. Ez is jó döntés volt. Biztosan kiadta volna az Enduraid-es matek, de ez nekem így jobb volt. Itt már nem is kerestem cimbiket, frissítettem, sótabletta, fél banán és mentem is tovább.

Kb 165-185-ig voltak problémák. Tempó és a pulzus jó volt, de 175-180 körül az almádi emelkedőnél mindkét lábam, elöl, hátul, lent-fent egy teljes görcsben volt. Szinte sosem szoktam görcsölni. De rájöttem, hogy emelkedőt is meg lehet tekerni görcsölő lábakkal és már nem is zavart annyira. Csak a focista kér ápolást görcsre…😊

Az kicsit rosszul esett, hogy azt hittem, hogy bevisz Világosra és úgy Siófok, de amikor tekertem át az autópálya felett, akkor morzsoltam el pár könnycseppet magamért, mert kivitt a régi 7-esre és folyamatos emelkedés mellett vitt Siófok felé. Itt megálltam és ettem egy gélt. Igazából, ahogy Gabi mondaná ez egy teljesen felesleges büfézés volt, mert energiahiányom nem volt, csak ezzel szórakoztattam magam. Viszont új nap virradt, amikor megláttam a 10 kilométeres jelzőt. Hirtelen minden összeállt. Hirtelen a szar matekommal is kijött, hogy nemcsak, hogy 7 órán belül leszek, amit addig is láttam, hanem 6:45 is meglehet. És ettől olyan erő lett bennem, hogy előzni kezdtem. Sőt olyan energikusan mentem át a célvonalon, hogy Timi hallotta, ahogy az ott lévő segítők mondták, hogy milyen energikusan érkeztem. Egy olyan célba, ahol a cél felirat fordítva volt feltéve…:)

Nem tudom, hogy ennyire jó érzésű, összeszedett, mindent betartó versenyem volt-e valaha. Lehet sosem. Nagyon kihajtottam magam, de végig kontrolláltam mindent, semmitől nem estem szét. Szerintem 110 forinttal értem célba, mert ez a 6:42 perc ráébresztett, hogy megtaláltam a sportágamat. 

Nem érdekelt, hogy átlag 33 fokban mentem végig, nem érdekelt a fájdalom, mert végig olyan tiszta volt a fejem, annyira tudtam, hogy mi a célom, amiért előtte 8 hónapja dolgoztunk, amiért télen is heti 4x kint tekerek.

Köszönöm Gabi, hogy erre lehetőséget adtál. Hogy végig mellettem voltál ebben a 4,5 évben és ennyit kellett az esetemben arra várni, hogy igazán jól érezzem magam a bőrömben. És ez biztosan nem látszott, de én érzem most a pozitív különbséget.

Már másnap bringán mentünk halat enni és fagyizni. És már vasárnap terveztem a következő időszakot. Ennyire funride volt…😊

#gizionpower
A “funride” strava linkje