Tour de Pelso

Tour de Pelso – Cserta Balázs, beszámoló

Posted on

4,5 éve vagyok Gizion. Voltak a mostaninál lényegesen aktívabb időszakjaim a közösségben (értsd: ügyeletes bohóc), de a bohócok is öregszenek…😊

Kicsit messzebbről indítom az egészet:

Majdnem 2 éve, mikor kb. 4 lépéssel álltunk meg a 3. fáradásos törésem előtt, egy biztosan életre szóló jó döntésünk volt közösen Gabival, illetve Matyi is szorgalmazta (gyógytornász), hogy ne menjen az állóképesség teljesen a kukába: üljek futás helyett bringára, ameddig újra nem futhatok. És beszippantott. Egy teljesen más és fájdalommentes világ nyílt meg számomra. Őszinte leszek: a kb. 5 évnyi futásomból szerintem 3,5 – 4 évet fájdalommal futottam. Amit a lehető legkevésbé ajánlott módon folyamatosan ibuprofennel palástoltam, mindig a következő fáradásosig. Ezt csak profik, gyógyszertárban dolgozók és teljesen elmeroggyantak csinálják. Ha szart akarnak maguknak. Én kipróbáltam mindenki helyett, hogy nektek már ne kelljen! Szívesen! 🙂

Annyira tiltakozott a futás ellen a teljes szervezetem, hogy amikor megpróbáltuk visszahozni Gabival heti 1-2 rövidebb edzés erejéig a heti gyakorlatba, akkor 5-10 perc után hasmenésem lett. Előtte sosem volt ilyen, bringán meg végképp nem. A futás ellen ágáltam. Ezért idén januárban teljesen el is engedtük. Nem tudom meddig, majd meglátjuk. De a mai napig, ha csak a futásra gondolok, sosem lesz kedvem hozzá. Kivéve évi 2-3 alkalommal, amikor Suhanj Guide-ként megyünk valahova. Akkor azokra a távokra semmi bajom.

Viszont a bringán soha semmi negatív nem történt. Nyilván van, hogy szarul esik, vagy nincs kedvem, de sosem fáj és napról napra egyre jobban motivál. Azt hiszem a helyemre kerültem a sportban is.

A heti 3-ból lassan 4 bringa lett, ehhez jött január óta heti 2x erősítés és ahogy közeledett a verseny, egyre növeltük a heti edzés időt, egyre többet próbáltam hegyre menni és egy csomó apró  sikerélményt kaptam. Jobb lett a pulzus, a tempó. És amit szintén kipróbáltam mindenki helyett, ezt sem kell nektek és ezt is szívesen: bringás gatya alá SOSEM veszünk akár sportalsógatyát sem. Kb fél éve elhagytam és a korábbi vesekőlerázó Dózsa György út helyett hirtelen a kínai selyemútra kerültem.

Elég lassan haladok, itt már biztosan buktam pár olvasót, de legalább 2- 3 éve  nem írtam, szóval összegyűlt…

A tavalyi Tour de Zalakaros után kezdtünk el tudatosan készülni a Pelsora, amit ki sem írtak, de aztán márciusban lehetett nevezni. Azonnal neveztem és innen kezdtük el növelni a távokat, szinteket és a verseny közeledtével a gyomorgörcs faktoromat is. Olyan dolgokat csináltam, amikben nem ismertem magamra a verseny közeledtével: masszíroztatni jártam, hetekig minden nap hengereztem, a versennyel keltem-feküdtem. Naponta újra terveztem a frissítést az Enduraid-el. Folyamatosan az időjárást figyeltem, és forgatókönyveket gyártottam, még jégre és havazásra is. Sokat beszéltem róla, sokat gondoltam rá, nagyon akartam. Akartam, mert tudtam, hogy azt csinálom, amit szeretek és egyre jobban is megy. Magamhoz képest. Mert:

”Magamhoz mérem magam” (Kövér András)               

Csütörtök este mentünk le a Balcsira. Pénteken volt egy átmozgató 30 perc. Utána nagy henger, nyújtás. ÉS beszéltünk Gabival. Teljes idegállapotban voltam, mert egymástól függetlenül 2 olyan ember is, akiknek nagyon adok a véleményére ugyanazt a taktikát javasolták: Józsi is (mindenki Józsija😊) és Németh Szabi is (válogatott kerékpáros volt, ő szervizeli a bringámat) azt mondták, hogy az éles rajtnál menjek el a főmezőnnyel bármennyire is nem érzem odavalónak magam. És nem is vagyok odavaló. Mióta ezt javasolták, azóta ezen agyaltam. És bár tudtam, hogy igazuk van a tapasztalatuk alapján, de nekem nem volt ettől komfortérzetem. Gabival abban maradtunk, hogy az elejében próbálok maradni, ameddig komfortosnak érzem. Pulzusban pedig 145-155 a max pulzus. És ha 168 felé megy akkor 7órán belül sem lesz meg és szenvedni is fogok, mint a purgatóriumban. Gondolom… 🙂 Viszont miután Gabival beszéltünk, minden kisimult, megnyugodtam.

 Sajtos tejfölös tésztával tésztapartiztam, korán feküdtem, jót aludtam. Reggel ismét olyat tettem a ruhaválasztásnál, ami „alap” bármilyen verseny előtt. A pénteki 30 percben kipróbált új bringás gatyát vettem fel a versenyre. Hibátlan döntés volt. Talán a végére ezzel nem volt bajom egyedül.

Timi és Apu kivittek a rajtba, majd miközben bebringáztam és hallgattam Péter Attila jótanácsait…baszki napszemüveg…telefon, visszafordultak, lett napszemüvegem. Anélkül legalább 40 muslica lett volna a retinámban.

9 óra, lassú rajt. A tervek szerint i:am meggyel frissítek. 2 liter nálam a bringán, ha minden jól megy egy újratöltés kell 120 körül. Se víz, se sótabi nem kell mellé.

Zamárdiban lőtték el az éles rajtot. Első felében voltam a mezőnyben egész jól sikerült helyezkedni. A földvári emelkedőn sokat előztem (thx Pilis és Budai) Az elején 40 körül ment a mezőny, pulzus 150 körül, minden rendben.

Balatonszemes körül állt össze a bolyunk. Ez szerintem a 3. nagyobb lehetett, kb. 40 fő. Én maradtam a közepében, folyamatos 32-38 tempó, kényelmesen lehetett haladni. Teljesen eseménytelenül telt egészen a balatonszentgyörgyi emelkedőig. Itt elkezdte a folyamatos 4-5% szétrángatni a csapatot. Egészen jól jöttem ki belőle. Előztem, de pulzust figyeltem. Ittam 20 percenként, semmi stressz, csak annyi, hogy az összes csoporton belüli tempóváltást átvegyem észszerű pulzuson belül. Keszthely környékére azért már a kezdeti 40 fő szétszakadt 3 nagyobb csoportra. És a folyamatos számolás. Frissítésem kb 120 kiliig elég, de frissítőpont 100-nál és 140-nél van. Mi legyen? Frissítek amíg van, és utána zsíron el 140-ig. Ez lett volna a szar döntés 32 fokban. Szóval badacsonyi frissítés 115-nél. Kulacstöltés, pisi, fél banán, sótabletta és kb 3 deci víz. Közben nyolcan megbeszéltük, hogy bolyozunk tovább. Jobb úgy minden. Elindulunk, én elöl, beállok egy saját tempóra, 10 perc után visszanézek 200 méterre vannak. Ok, megyek tovább visszaveszek, utolérnek, beforognak. Kb 20 perc múlva újra én jövök, saját tempó, ami nem gyorsabb, mint az addigi, hullámzik a szint, és megint nem jönnek, rottyon vannak. Egy fontos dolog, amit tavaly tanultam Zalakaroson: öten mentünk egy bolyban az utolsó 50 kilin. Frissítettünk 100-nál és az egyik csávónak folyamatosan görcsölt a talpa, a másik 3 mondta, hogy egy boly vagyunk várjunk kicsit. Kb. 10 perc volt, mire elindultunk. És mivel jó nevelést kaptam, én is vártam. Na 120-nál mikor egy kicsit rángatni kezdett a görcs, egyik sem nézett hátra és hagytak ott a pitlibe. Szóval én azóta bolyozok szívesen, mert hatékony, dolgozom is benne, de amint nekem nem ad az egész semmit, csak hátráltat, akkor csá.

Pedig azt gondoltam, hogy majd osztogatjuk egymásnak a fájdalmat, küzdünk, de nem. Átment egy nyugdíjas „ugorjunk el fagyizni” bringázásba. Na itt nem köszöntem el, de saját tempón sokat adhattam nekik, mert innentől nem láttam őket többet. Innen egyedül mentem.

Füreden megint frissítettem és az egyik üres kulacsba tiszta vizet kértem. Ez is jó döntés volt. Biztosan kiadta volna az Enduraid-es matek, de ez nekem így jobb volt. Itt már nem is kerestem cimbiket, frissítettem, sótabletta, fél banán és mentem is tovább.

Kb 165-185-ig voltak problémák. Tempó és a pulzus jó volt, de 175-180 körül az almádi emelkedőnél mindkét lábam, elöl, hátul, lent-fent egy teljes görcsben volt. Szinte sosem szoktam görcsölni. De rájöttem, hogy emelkedőt is meg lehet tekerni görcsölő lábakkal és már nem is zavart annyira. Csak a focista kér ápolást görcsre…😊

Az kicsit rosszul esett, hogy azt hittem, hogy bevisz Világosra és úgy Siófok, de amikor tekertem át az autópálya felett, akkor morzsoltam el pár könnycseppet magamért, mert kivitt a régi 7-esre és folyamatos emelkedés mellett vitt Siófok felé. Itt megálltam és ettem egy gélt. Igazából, ahogy Gabi mondaná ez egy teljesen felesleges büfézés volt, mert energiahiányom nem volt, csak ezzel szórakoztattam magam. Viszont új nap virradt, amikor megláttam a 10 kilométeres jelzőt. Hirtelen minden összeállt. Hirtelen a szar matekommal is kijött, hogy nemcsak, hogy 7 órán belül leszek, amit addig is láttam, hanem 6:45 is meglehet. És ettől olyan erő lett bennem, hogy előzni kezdtem. Sőt olyan energikusan mentem át a célvonalon, hogy Timi hallotta, ahogy az ott lévő segítők mondták, hogy milyen energikusan érkeztem. Egy olyan célba, ahol a cél felirat fordítva volt feltéve…:)

Nem tudom, hogy ennyire jó érzésű, összeszedett, mindent betartó versenyem volt-e valaha. Lehet sosem. Nagyon kihajtottam magam, de végig kontrolláltam mindent, semmitől nem estem szét. Szerintem 110 forinttal értem célba, mert ez a 6:42 perc ráébresztett, hogy megtaláltam a sportágamat. 

Nem érdekelt, hogy átlag 33 fokban mentem végig, nem érdekelt a fájdalom, mert végig olyan tiszta volt a fejem, annyira tudtam, hogy mi a célom, amiért előtte 8 hónapja dolgoztunk, amiért télen is heti 4x kint tekerek.

Köszönöm Gabi, hogy erre lehetőséget adtál. Hogy végig mellettem voltál ebben a 4,5 évben és ennyit kellett az esetemben arra várni, hogy igazán jól érezzem magam a bőrömben. És ez biztosan nem látszott, de én érzem most a pozitív különbséget.

Már másnap bringán mentünk halat enni és fagyizni. És már vasárnap terveztem a következő időszakot. Ennyire funride volt…😊

#gizionpower
A “funride” strava linkje

Tour de Pelso – megkésett beszámoló Hegedűs Ákostól

Posted on Updated on

Áki_Már tavaly ősszel felkerültek a bakancslistára. Idén többet szerettem volna országútizni,imádom a bringám, jó lesz a triatlonhoz is, és ne csak az Eurosporton nézzem a pelotont meg a szökést és a mezőnyhajrát, hanem belülről is éljem át kicsit.

Péter barátom vett részt tavaly, és szokásához híven nagyon plasztikus és csábító beszámolót írt róla. Idén noszogattam, hogy menjünk együtt, de most inkább fut, a többiek is skipelték, így egyedül maradtam. 1 héttel a keszthelyi féltáv után az edzői intelem ennyi volt: “A Pelso abszolút őrültség, pihenni kéne, kicsit építkezni, de ezt persze zárójelben mondom, mert tudom, hogy úgyis elmész rá:-) … MaxHr 147”  Kezdünk összecsiszolódni… 🙂

Ahhoz képest, hogy november óta ott van a tervek között, mégis csak a verseny hetében neveztem be, Keszthely máshogy is sikerülhetett volna. Ott viszont úgy jöttem le a pályáról, hogy a bringát kell erőltetni a továbbiakban ez pedig megadta a végső lökést. A Balatont meg úgyis imádom (megkerülni is).

Érezhetően outsider vagyok a bringások között, szinte senkit nem ismerek, 1-2 edzőpartner van csak, így a leutazás, készülődés, kávézás, stratégia megalkotása is egyedül megy.Áki2

Ez életem második bringaversenye, de mivel az első a Kékesi csúcstámadás volt (Gyöngyös-Kékestető), ahol a mászásnál sokkal kisebb szerepe van a mezőnynek, így ez az igazi komoly bolyozós mezőnyversenyem. Egyetlen célom volt, Péter tavalyi 6:09-es idejénél jobbat menni, illetve a kerek számok bűvölete miatt 6 órán belül beérni.

A felszerelés két pótbelső, 2 kulacsnyi izó, 4 zacskó izó por, 3 tubus gél, 3-4 csoki, egy croissant és só-, BCAA, L-Carnitin tabletta. Lesz majd úgyis frissítőpont, ez-az, bőven elég lesz…

A késői nevezés miatt a “D”, azaz a legutolsó depóba szólt a rajtszámom, a mezőny szinte legvégéről indultam. Végülis mindegy, Zamárdiig úgyis lassú rajt, majd ott lehet helyezkedni.

A rajt után egy kilométerrel ki is álltam gyorsan pisilni, régóta álldogáltam már a depóban, kaptam is a megjegyzéseket rendesen. Nem igazán törődtem velük, inkább még most, és lesz időm visszaérni. 9 km-t mentünk, 20km/h átlagtempóval, illetve nekem jött ki annyira, de igyekeztem sokat előzni közben.

Zamárditól kezdett nyúlni a sor, a következő 10 km-ben a tempó felment 40 körülire, a pulzus meg 155-160 körül dolgozott. Hű B+, gondoltam magamban, nem mertem nézni semerre, kezek folyamatosan a fékkaron, pásztáztam a bolyt, ki hogy mozog, milyen bringák, milyen mezek, kire érdemes tapadni, szokni kellett az érzést, közben csak találgattam, hogy épp melyik településen is lehetünk. Időről időre “FÉÉÉK!!!!”, “KULACS!!!”, “VIGYÁZZ!!!”, “FÉÉK-FÉÉK-FÉÉÉK!!!”, bekiabálások, kb. 30-40 fős csapattal domborzattól függően 35-45 körüli tempóban.

Lellén a körforgalomban egy srác feküdt az út mellett, kicsit fogta a fejét, de szerencsére már ápolták, hm, ez nem csak játék és mese…

Közben igyekeztem gyakorolni a bolyban frissítés művészetét, 35-38-as tempó, lehetőleg mindkét kéz legyen a féken, de… Első fokozat a kulacsból inni, oké bevállalható. Második lépésként az tubusos izó kupakját lecsavarni, az alufólia védőt letépni és úgy szlopálni a cuccot, majd lehetőleg kupak vissza és a göngyöleg vissza a zsebbe, hogy ne szemeteljek. Feketeöves pálya: kis símítózáras zacskót egy kézzel kinyitni, belőle 1-2-3 tablettát kibányászni, be a szájba, zacskó visszacsuk, zsebrerak, folyadék. Szerencsére egy BCAA tablettán kívül egyéb veszteség nem ért a műveletek közben.

Fonyódon volt az első frissítő, nem is vettem észre, csak mikor már elmentünk mellette, 40 km-nél voltunk, még csak egy kulacsom ürült ki, nem volt rá szükség.

Szépen haladtunk 40 körüli tempóval, egyszercsak “FÉÉK-FÉÉK!!!”. Előttem kb. 3 bringával volt egy bukás, egyből satu, a közveten előttem lévő srác is eldőlt, nem tudott már időben kicsatolni, pont el tudtam mellette slisszolni. A lendület persze elszállt, a bukás előttiek elhúztak az addigi tempójukkal, mögöttük meg próbáltuk magunkat összeszedni, de újra kellett bootolni a rendszert. 60 km-nél jártunk, pont az egész túra legnagyobb emelkedőjénél, a Balatonszentgyörgyi körforgalomra vezető dombon. Pulzus egyből 172re ugrott, próbálok felérni a többiekre, meg a dombra is, végre csak felérünk és összeszedjük magunkat, lefelé már újra az ismerős mezesek vesznek körül.

Második frissítő Keszthely előtt 72-nél, itt már meg kell állni, mindkét kulacsom üres. Két kulacs, egyikbe izó por, két banán, egy nápolyi és nyomás tovább. Az eddig főmezőny már messze jár, megkezdem a felzárkózást. A múlt hétről ismerős utakon és körforgalomban tekerek, a keszthelyi bringapálya is itt ment épp. Pulzus üti a 178-at is, tempó 40 körül, de ez most szinte egyedül, 1-1 bringás hátán közelítek a gruppettóhoz. Kb. Vonyarcvashegyig tartott, mire felértem, 11 km, a pulzus itt látványosan visszaesett utazósra (130-145 környéke), végre frissíthettem, banán, csoki, folyadék, minden.

Elég eseménytelenül haladtunk egy 30 fő körüli csoportban 4-5en egymás mellett, néha túllógva a sávunkból, amikor a másik sávban szemből villogóval, nagyon gyorsan (100-as tempó felett) elment mellettünk egy autó. A boly összerezzent, megijedt, kicsit összezárt és hirtelen fékezett. Nekem is satu, csúsztam a két gumin, jobbról mellettem támasztottuk egymás vállát egy sráccal, a kormányunk kicsit összeért. Hátulról éreztem egy ütődést a kerékhez, utána csörömpölés, majd hátulról, egy távolodva “FÉÉÉK-FÉÉÉK!!!!”. Huhh, ezt megúsztam…

Kicsit mindenki visszavett, néha már-már lassúnak éreztem a tempót, ezért a csoport elején voltam 2-3 sorban. Volt egy kis pofaszél, előre nem álltam, szökni meg nem volt értelme, előttünk felvezetőmotoros, az úton meg ameddig a szem ellát, senki, akire érdemes lenne felmenni.

Közben már a következő frissítés forgatókönyvén agyaltam. Egyrészt azt reméltem, hogy ha itt vagyok az első sorokban, akkor mire végzek a frissítéssel, akkor is megcsípem még a boly végét. Az vízbe izópor keverésről lemondtam, hogy időt spóroljak, az újabb pisit viszont a megállásra tartogattam. Badacsonynál fék, víz-víz, banán, pisi, tűz.

A boly meg sehol, alig állt meg valaki tölteni, ott vagyok a nagy légüres térben, fasza. Hát akkor kezdjük. Pulus 170, tempó 35, enyhe szembeszél, alsó fogással tépem a kormányt, húzom-vonom, valahol a távolban kocsisor, na annak az elejét kell elérni. Közben sikerül felérni pár magányos harcosra, így már négyen küzdünk, hogy visszakapaszkodjunk. Felváltva vezetünk, de a távolság csak nagyon lassan csökken, viszont baromi fárasztó. 15 kmt mentünk négyesben (107-től 122-ig), mire megcsíptük őket, a végén még két nagy nekirugaszkodás kellett, 183-as pulzus, 40-es tempó, de máshogy nem lehet befogni a 35öt tekerőket.

Felértünk, pulzus vissza de már 125-160 között ment a mozgástér, a tempó viszont 30 körülire csökkent, a felvezetőket is fogta a szél. Zánka-Akali-Udvardi-Örvényes, kicsit hullámzott is a pálya.

Lassan jött Füred, újabb frissítőpont. A kulacsok üresek, a zsebeimben már alig akar valami, megint meg kell majd állni, talán utoljára. Bezzeg valakinek még két érintetlen kulacs van az ülése mögött, na ők viszik a bolyt, ha én ezt tudtam volna…

Füred, MOL kút, fék, víz-víz-banán-banán-csoki, tűz. A szitu ugyanaz, a füredi emelkedő, a peloton tova, nem tudom, hogy mögöttem mennyivel jönnek, mennyien és milyen tempóban, így egyetlen út az előre. Magam is meglepődöm magamon, honnan ez a nagy erő és harci kedv, de ha már így alakult, akkor használjuk ki.

Pulzus 175-180, tempó 35-40. Sikerült utolérni azt a srácot, akivel Badacsony után is összeálltunk, viccesen odaszólok neki, hogy ez egy ilyen nap, nyomjuk. Nem nagyon akart jönni, de aztán mégis. Viszont semennyit sem közeledtünk. Beértünk másokat is, de nem tudták tartani a tempót, így most tényleg ketten kellett megoldani. Teljesen reménytelennek tűnt, de aztán szerencsére az Almádi túlsó végén lévő MOL kútnál lévő frissítőnél megálltak páran (mi meg nem) akik szintén vissza akartak érni. Tettük a kereket rendesen, a fűzfői körforgalomhoz 54-gyel érkeztünk meg és utána Fűzfőn a hosszú egyenesben fel is értünk. 24 km-t kellett így tolni (Füred 146, Fűzfő 170), a bolyban végre kaja, pihi, pulzus 150 körül, utazós.

Hamarosan érkezett az Akarattyai emelkedő, na ez végleg szétkapta a csoportot. Valaki ugyan bemondta, hogy a kistányér nem ér, és én bőszen próbáltam is nagytányérral feltekerni, de már nem ment. Előztem is, előztek is, de az akarattyai körforgalomból kijövet előttem sem láttam elérhető távolságban senkit és mögöttem sem éreztem a szelet. Jobbhíján nyomtan egyedül, 165 körüli pulzus, 35 körüli tempó, már úgy vége lehetett volna. Végre utolért egy csoport, kicsit megpihenhettem és volt időm agyalni. 185-nél jártunk, vajon mennyire 200km a kiírás szerinti 200 km? Ha igen, akkor ezzel a tempóval épp meglesz a 6 óra, de 1-2 kili difi és bukom. Sok idő nem maradt töprengeni, a csapat jól dolgozott, időnként vezettem is, amikor lassúnak éreztem, néha még szökéssel is próbálkoztam, de jó gyorsan belehaltam mindig.

Siófok tábla, jobb kanyar, bal kanyar, hosszú egyenes. Végre megláttam a kaput, de már semmi erőm nem maradt beleváltani és igazából nem is érdekelt, hogy 155. vagy 160. leszek, az idő meglett és ez a lényeg.

Áki1Saját mérés szerint 5:55:02, 200,3 km (eredménylistában 5:58:27 bruttó idő, 161. hely). A teljes átlag 33,9 km/h, az első 9 km-en 20,6 km/h, a maradék 191-en 5:30-as idő, 34,7 km/h. Hát, igazából el sem hiszem, hogy én tudok ilyet, pedig ezekszerint de. Jó, a bolyozás más műfaj és sokkal könnyebb abban menni, de annak örülök, hogy háromszor sikerül feljönni az eredeti bolyomra és a végén még vezetni is tudtam.

A célban off. Kb. fél órán keresztül csak bambultam ki a fejemből, olyan odatevős, koncentrálós volt végig, hogy teljesen leszívta az agyam, fejben utol kellett érnem a testemet, amit a 30 fokos meleg és a 149-es átlagpulzus (186-os max, sorozatos irammváltások) szintén megcsócsált.

Tanulságok.

1. Amelyik bollyal indulsz, arra van esélyed. Onnan felmenni egy gyorsabbra, előrébb haladóra nincs. Leszakadni még mindig könnyebb, ha túl gyors a vonat.

2. Ne állj meg frissíteni, vigyél magaddal mindent. Két nagy kulacs a vázra, kettő az ülés mögé. A zsebeket és a vázat dugig rakni kajával. Sose állj meg, csak a célban.

3. Imádkozz, hogy ne legyen defekt, bukás, ne hagyd el a kulacsod. De hát ez egy technikai sport, minden megtörténhet.