Zemplén
Nagy Hársas Ultra OB – Antal Csaba, beszámoló
51k 2650m d+ 153bpm / 8:30/km GAP 6:25/km
7:16:30 3. hely, ezzel OB 3. hely
A hét közepéig kétséges volt, hogy indulok ezen a versenyen, mert egyrészt túl közel esett a hétvégi Szentlászló Trail-hez, másrészt családi elfoglaltság is bizonytalanná tette. Másrészt ott volt előttem, hogy az országos bajnokságban az első futam, azaz a Mátrabérc alapján negyedik helyen álltam és szerettem volna természetesen minél jobb helyezést elérni. Sajnos az országos terepfutó bajnokság presztízse meglehetősen alacsony, kevés a nevező, mindenki a nyílt futamban indul, nem csinálnak sportorvosi igazolást, stb. , de azért mégis csak OB, így szerdán neveztem is hivatalosan.
Tavalyról emlékeztem, hogy nehéz, sőt nagyon nehéz a track, jópár meredek mászással, illetve ereszkedéssel, ezenkívül a terep sok helyen sziklás, csalánmezőkkel tarkítva (idén mintha kicsit kevesebb csalán lett volna). A rajtban derült ki, hogy egy teljesítés is elég a bajnokság dobogót jelentő harmadik helyére, nem bántam, hogy nem kell éles versenyhelyzetben nyomni, hanem saját tempót mehetek. A rajt utáni enyhe emelkedőn idén nem kezdtem be, tartottam a kiírt pulzust, tavaly itt már vörös zónában mentem körül, ami persze sok lett elég korán. Aztán elérve a zöld sávot, az országhatáron haladtunk egy jó darabig és a Hét-árok keskeny, de annál meredekebb szurdokai következtek, némelyikbe szinte csak tyúklépesben tudtam lemenni, felfelé pedig rendesen égeti a combot. Olyan 6 km környékén értünk el a Nagy Hársas hegyre, nem emlékeztem rá, hogy ez ennyire meredek (1300 m – 280 m d+), itt kezdtem először bánni, hogy elindultam :). Külön meglepetés, hogy kétszer is elhiteti az emberrel, hogy közel a csúcs, de aztán odaérve kinyílik a perspektíva és újabb meredek szakasz válik láthatóvá. Innen lejtő következett, majd egy újabb, kisebb mászás a Bába-Hegyre és egy pár kili újabb lejtő után visszatérve a Tolvaj-Hegy, mint legnehezebb mászás következett. hatszáz méter távon 250 m-es emelkedéssel szinte falként tornyosul, erre emlékeztem és nem is okozott kellemes csalódást, pont olyan sz.rul ment, mint emlékeztem rá. Tavaly a Tolvaj-hegy lábától a Nagy-Milic csúcsáig lévő 4,25 km távot 610 m szinttel 1 óra egy perc alatt tettem meg nyilvánvalóan túltolva, most sokkal jobb állapotban 55 perc is elég volt erre.
A milici ponttól kisebb hullámzással lefelé vezet a pálya az eszkárosi útig. Az idei év felismerése az volt, hogy ezen a pályán a lejtőzéseket is folyton megszakítja egy-egy rövid emelkedő, erősen igénybe véve a comb- és vádli izmait, hogy még jobban savasodjanak :). A pontőrtől megtudtam, hogy negyedik helyen haladok, ezek szerint csak Dendel Niki, Tomi és File Balázs van előttem, ez klassz az OB szempontjából, meglehet a dobogó.
Az eszkárosi úton átkelve jött a track másik eszement emelkedője, a Szurok-hegy, ez kicsit hosszabb, de nem kevésbé meredek, mint a Tolvaj-hegy, lépésről-lépesre, a botra erőteljesen támaszkodva szenvedtem fel magam, egy 16 perces kilométert “futva”. Innen jön egy kb. öt kili lejtő Hollóházáig, ez talán a verseny leghaladósabb része. Tavaly itt egyáltalán nem tudtam futni, jelentős mennyiségű időt vesztegetvén el, idén nem volt különösebb gondom, jól haladtam, bár már nagyon éreztem az előző heti Szentlászló okozta fáradtságot a lábaimban. Innen balra fordulva kezdődik az utolsó nagyobb szintemelkedés tíz kilin át a Milicig, közel nyolcszáz méter szinttel. A Milic lábáig terjedő mintegy hét kili futható, de már bele-bele gyalogoltam időnként, mondjuk a tavaly javarészt fordított arányban volt a gyaloglás és a futás ezen a szakaszon. A Nagy-Milicre való második mászás is elég kemény, az vigasztalt, hogy ezután már csak a Tolvaj-hegy lejtője az utolsó szívatás (akkor még nem tudtam…).
A Milicre felérve kellemetlen meglepetéssel szembesültem, ketten is utolértek, kb. együtt indultunk ki a pontról. Itt következett a verseny mélypontja, ugyanis rossz irányba fordultam a Milicről lefelé (szintén jelölésen, de a verseny elején erről jöttünk és lefelé másik jelölést kellett volna követni). Mire észrevettem, jó egy kilit mentem lefelé! Ezen a ponton komolyan elgondolkoztam, hogy lemegyek erre és hagyom az egész versenyt, de aztán összekaptam magam és visszamásztam azt az extra kb. ötven métert, természetesen sűrű anyázások közepette. Innentől az immár jó irányban az utolsó előtti pontig tartó lejtőzést megtoltam, hátha elérem a két közvetlenül előttem haladót, de a ponton Nellitől hét perc hátrányom volt (igaz csökkent ahhoz képest, hogy kb. tíz percet vesztettem, de még így is sok).
A ponttól enyhén emelkedett ismét a Tolvaj-hegy tetejéig vagy száz métert a 3 kilin, itt futottam bár, de rendkívül elegem volt már az egészből, a mentális százasom elenyészett, hol van már az utolsó szemét lejtő, hogy aztán bekocogjak a célba?! A Tolvaj-hegy iszonyatos volt idén is lefelé, én a kezdeti totyogás után inkább leguggoltam és két kezemmel hajtva magam lecsúsztam, az időnként felgyűlt avart pókjárásban át-átlépve. Vicces módon ezen Strava-szegmens legjobbamat értem el ezzel a módszerrel 🙂
Az utolsó szakaszt futottam, ahogy bírtam és abban a tudatban értem célba, hogy absz. 6., férfi 4. helyezett lettem. Nelli végül 4 perccel ért be előttem, hoztam rajta az utolsó szakaszon, de utolérni nem tudtam, viszont meglepetésemre a srác, akivel a Milicen együtt idultunk, nem volt a célban, csak kb. fél órával később futott be. Kiderült, hogy ő is eltévedt, de sokkal több extra távot tett bele. Így a versenyen is meglett a dobogó harmadik foka az OB harmadik helyezés mellé.
A tavalyi időmön javítottam 40 percet, eltévedés nélkül 50 perc lett volna, de hát nincs “mi lett volna”. Végsősoron elégedett vagyok a teljesítményemmel, a fáradtságon kívül nem volt semmi nagy agonizálás, hat ütéssel alacsonyabb átlagpulzuson ötven másodperccel jobb kilométer átlaggal mentem végig az ország szerintem legnehezebb verseny útvonalán, ráadásul egy héttel a Szentlászló után, amit a táv kb. felétől már extra fáradtságként éreztem a lábaimban, dehát “úgy kell neki, minek ment oda”.
Köszi Főni a felkészítést, meg a türelmet, vár a Val d’Aran, vár a Pireneusok 🙂
Nagy-Hársas Ultra – Belus Tamás, beszámoló
Ha nem Börcsök Andrisék rendezték volna, és ha nem lett volna a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség bajnoki futama, akkor egy héttel az UTH után egész biztosan a lábamat lógattam volna, vagy legalábbis valami lazát futottam volna Tokajban. Így viszont nem volt mit tenni, jól leragasztottam az időközben már 2 hete gyógyuló bokámat (mert igen, az UTH közben is gyógyult 
) és Lizával szombat reggel elautóztunk Pusztafalura. A Zemplénnek ez az északi szeglete annyira messze van mindentől, hogy még nekünk is bő 1,5 órás az út Nyíregyházától. Előző nap és este esett is a környéken, és egyébként is éreztem még a lábaimban az UTH-s menetet, úgyhogy nagy csodát nem vártam magamtól.
A versenynek helyt adó Öreg Bence Turistaház és Erdei Iskolaban fél kilenc körül jókedvűen gyülekezett a pici, de annál sűrűbb mezőny. A Mátrabérc bajnoki futamán jobb idővel célba érők közül csak kevesen tudtak/akartak(/mertek) ide is eljönni, úgyhogy igazából két célom volt. Egyrészt, hogy ne kapjak a File Balázstól 20 percnél többet, másrészt, hogy legalább olyan állapotba vigyem be a gyógyulófélben lévő bokámat a célba, mint ahogy elindultam. Végül mind a kettőt sikerült elérnem, és ahhoz képest, hogy milyen kemény pálya ez (de nem úgy kemény, ahogy gondolod, attól sokkal durvább…) egész jó érzésekkel telt el a 6 óra 24 perc, amit úton töltöttem.
Az első hosszabb szakasz az északi-zöldön még a tervezettél is óvatosabban telt. Gyakorlatilag nem volt olyan köves szakasz, ahol egy picit is kerestem volna a határokat, vagy akár egyetlen kockázatosabb lépést is megtettem volna, úgyhogy ahogy jött a nehezebb rész, szépen le is szakadtam Balázsról és Dendel Nikiről.
Tovább a teljes beszámoló Tomi sportolói fb oldalára
Zempléni Rettenet :-)
Június 12-én rendezték az MTSSZ bajnoki sorozatának zempléni futamát, amely egyben válogató volt a soron következő világversenyekre is.
Belus Tomi és Antal Csabi a verseny előtt két részletben bejárták az ultra táv pályáját, és erre a konklúziórajutottak:
“Elmondom, hogyan készülhetett a június 12-i zempléni Nagy-Hársas Ultra útvonala (51km, +2800m) … Szerintem András Börcsök, Géza Oszaczki és a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség rutinrókái leültek egy Zempléni-hg észak térkép mellé, bekarikázták az összes kutyakemény, futhatatlan (néha járhatatlan) részt, aztán valahogy összekötötték őket.” Hát így esett, hogy azon a napon a maroknyi mezőnyben három Gizion is az ultratáv rajtvonalánál toporgott.
Az elért eredményekre nagyon büszkék vagyunk, ezen a pályán sikerült behúzni egy 2., egy 4., és egy 10. heyet!
Leírás a bejárásról
Versenybeszámoló, Belus Tamás
Eredmények:
1. Józsa Gábor
2. Belus Tamás
3. Kormos Krisztián
4. Kucsera Márton
…
10. Antal Csaba
A 17 km-es távon Dr. Szabó Sándor képviselte a csapatot, ezen a képen már a célban beszélik meg Tomival a tapasztalatokat:-)
Gratulálunk minden teljesítőnek!
#gizionpower
- 1
- 2
- Következő →
baratrunning.com 