UB-ra KÉSZÜLÜNK 9.rész: Nem elég csak futni a 220 km-ért

Posted on április 11, 2018 Updated on április 11, 2018

Írta: Palyik Andi

Hetente 8 órát edzem. Hogy mikor van ennyi időm? Jó kérdés.
Állandóan szervezkedem, elengedek dolgokat, újratervezem a hetemet. Végül kiderült számomra, hogy nem elég csak edzeni, mert a verseny sikere nem csak a futáson múlik.
Az UltraBalaton felkészülés során hetente 5 edzésem van:
– egy hosszú, „kényelmes” futás, ami nagyjából 3-4 órás;
– két közepes edzés, ami gyakran iramjátékos feladatokat tartalmaz, ezek hossza 1,5-2 óra között van;
– egy rövid futás, 1,5 óra körüli időtartamban;
– és egy regeneráló, ami 30 perc átmozgatást jelent, melyet 20 perc alapos nyújtás követ.

Logisztika minden mennyiségben! 

Folyamatosan tervezek tehát, hogy be tudjam illeszteni az edzéseket a mindennapokba, de vannak alapszabályaim, amikből egyszerűen nem engedek:
A család az első. Nem hagyok ki sem gyerekekkel töltött időt az edzéseim miatt, sem meseolvasást, sem családi kirándulást, sem pénteki randit a férjemmel. Sőt! Megfogadtam, hogy ha túl fáradt vagy ingerült vagyok a sok futás miatt, akkor abbahagyom ezt a mértékű terhelést.
A munka a második. Tehát ha határidős munkám van, vagy ha egy kollégám vár tőlem egy anyagot, akkor azt meg kell csinálnom. Ilyenkor a futás várhat.

A fentiek miatt próbálok délelőtt futni, amikor a gyerekek bölcsiben és oviban vannak. A munkám viszont rugalmas: ha napközben nem végzek vele, akkor tudom éjszaka, vagy hétvégén folytatni. Az viszont komoly nehézséget jelent, ha betegek a gyerekek. Ez év első 7 hetében közel 4 hetet voltak itthon a fiúk, így 50% feletti volt azon napok száma, amikor improvizálnom kellett!

A munkám olyan, hogy megkapom előre a több havi feladatot, amit én magam osztok be. Figyelnem kell a köztes határidőkre, a heti 1-2 megbeszélésre, illetve arra, hogy ha kérdésem van, a kollégáimat munkaidőben tudom elérni. De magam osztom be az időmet, és megspórolom az utazás 2-3 óráját minden nap!

Viszont van egy kimenős napom: a gyerekek minden pénteken a szüleimnél alszanak. Ez egy teljesen szabad délutánt és estét jelent, amibe belefér a hosszú futás, egy randi a férjemmel, és egy átaludt éjszaka (ami nálunk 4 éve nem létező fogalom), majd a kényelmes ébredés (vagy lustálkodás, vagy házi munka, vagy rövid futás), ugyanis csak 10-re kell a gyerekekért mennünk.

Akárhogy számolja az ember, egy nap 24 órából áll, így ezer dolgot el kell engednem. Sokszor az edzés után már nem fér bele a hajmosás, mert rohanni kell a gyerekekért. Emiatt hetente többször igénytelenül nézek ki, amit kénytelen voltam elfogadni. A barátaimmal hónapok óta nem találkoztam. Ők tudják, hogy miért, és megértik. Velük a lyukas óráimban próbálom tartani a kapcsolatot, például abban a 1 órában, amikor autózom be a munkahelyemre. És az apróságok: nincs körömlakkozás (45 perc!), netezés, kütyüzés, mozi… Igazából semmi másra nem marad idő. Ezt az utat választottam, de nem bánom.És van még egy fontos dolog: nem tévézem! Ahány órát én hetente futással töltök, sokan mások annyit ülnek a tévé előtt. Csak az társadalmilag elfogadott jelenség, míg a sportolás gyakran önző időtöltésnek tűnhet mások szemében.

Nem mondom, hogy mindig lelkes vagyok, ha ki kell mennem futni. Néha, amikor megnyitom Gabi levelét, benne a következő heti edzéstervvel, akkor elfog a pánik, hogy „ezt meg hogy?!”. De aztán leülök a naptár elé, végignézem, hogy mi vár rám a következő 7 napban, és tervezek. Néha csak elindulni nehéz, aztán amikor már futok, akkor a helyére kerül minden. És egy teljesített nehéz edzés után állni a tus alatt… igazi sikerélmény! 🙂

Tovább a teljes bejegyzéshez >>

UB-ra készülünk – 3 nő, 3 eset

Posted on március 8, 2018

UB-ra készülünk – 3 nő, 3 eset

Sári Nóra írása

Nézem a rólunk készült közös fotót, és először azt veszem észre, hogy mindannyiunknak pink Asics cipője van. Mintha összeöltöztünk volna. Pedig ez teljesen véletlen volt.

Mi derül ki ebből? Túlzottan nem érdemes belemenni a következtetésekbe, de az biztos, hogy mind a hárman szeretjük a pinket. Ez is a harmincadik évet maguk mögött hagyott, érett nők jellemzője: nem akarnak ők már kamaszkort idéző hivalkodó-komor színekkel bajlódni, hiszen az öregít. Ők már pontosan tudják, hogy jól áll nekik a pink és a többi, merészebb szín! Vállalják magukat.

Mi köti még össze ezt a három nőt? Futnak. Az életük többnyire agyon van pakolva teendőkkel. Ezért is futnak. Sokat, hogy bírják a terhelést. Olyan sokat, hogy most már a Balatont akarják körbefutni. Feszegetik a határaikat. Állandóan.

De mégiscsak háromféle esetről beszélünk, mert a motiváció és a háttérsztori teljesen más.

Breyer Helga doktornő – a továbbiakban nevezzük csak Helgának – például nem is szeret futni igazán. De a Sportkontrollban gyakran futókkal találja szembe magát, s egyre több alkalommal kérnek tőle tanácsot a töltést és a frissítést illetően. Hiszen ő a sport táplálkozástudományi része felé orientálódott az utóbbi időben. Nos, lehet tanácsot adni ultrafutóknak tisztán elméleti alapon is, de mégiscsak a gyakorlat teszi a mestert… Többek között szakmai kihívásból is kezdett el futni, a személyes céljai mellett.  Ezt az UB teljesítést is ő találta ki. Gyanítom, ezzel is akart motivált maradni 🙂

A lényeg: egy-két éve húzott futócipőt, és mindössze fél éve edz rendszeresen, előírt terv szerint. 10-15 km-es távokat érez most komfortosnak. De eszméletlenül kitartó és a teste hozzá van szokva a sportterheléshez. Az Ultrabalatont harmadmagával vállalta. Addig viszont még túl kell esnie a felkészülésen, ami valószínűleg nehezebb dió neki, mint maga a 2 napos verseny!

Tovább a teljes bejegyzésre >>