Duplaélmény

2up2down – Nagy Kriszta és Zentai Andi

Posted on

Zemplénen innen, Mátrán túl.
Minek nekem ez a futás? Minek nekem ez az egész? Olyan közel a Kazinczyhoz, és vajon a Mátra115 idén is megrág, mint tavaly? Soknak éreztem ezt, de ahogy megnyílt a nevezés világossá vált: Gizionos népünnepély lesz ebből a javából. Hány csapat lesz, te kivel jössz, mikor jöttök, mi a nevetek, de jó ti is, aludjunk ott előtte?! Gabi szerint laza átmozgató, hát ahamm.😀 ZAndival párban… ez egy másik feladat.
Az első feladatot behúztam, M115 sérülésmentesen, csak a talpbőröm szakadt le, kész szerencse.😀 na sebaj, van két hetem pihi-puhi, friss, hamvas, rózsaszínke bőröcskét növeszteni. Szerencsére ennyivel megúsztam a kalandot, más nem amortizálódott. Próbáltam készülni, na ez fejben annyira nem ment, hogy megdöbbentem. Nekem már csak a Kazinczy töltötte be a gondolataimat, mondjuk nagyon nem lepődtem meg ezen sem, de basszus. Fókusz! Fókusz! Hova tettelek… Az útvonalat megnézve, ok ezt ismerem, innen-onnan: Kiss Peti, Téli Mátra, Mátrabérc , csak Parádsasvártól Pisztrángos-tóig lesz némi új, aminek megörülök. “Járatlan utat el ne hagyd, bejártért…” – minden új ösvény ad valamit.
Sokat segített, hogy Zsuzsi kezdeményezéséből kiindulva már előző nap megérkeztünk a Mátrába. Parádsasváron szálltunk meg, reggel már csak röviden autóztunk. Végig a bejárandó út irányán filozofáltunk, pedig mondták, hogy Sombokor lefele. Ezzel nekem eldőlt, végig molyoltam térképen, ok, igazából ez nem para, ráadásul az idő is szerencsés eddig. Eső esett elég, hogy tapadjon, de a versenyen nem fog. Láttuk a kapujelzést is a műúton Parádsasvárra ereszkedve, lehetetlen azokat az óriási Terepfutás-szalagokat benézni. A szállásról épp Galya jellegzetes félig kopasz gerince kacsintott rám cinkosan, és én visszaintegettem.
Hazajöttem. Minden rendben lesz.
Két hete itt másztam fel a falu kevésbé szebb végéről a Lipótokra, hogy épp arra a kopár gerincre jussak. Mesélek a Mátráról, az útvonalról, a Mátra115-ről, talán kicsit sokat is, be nem áll a szám, de mintha az otthonomról mesélnék. A többiek nem sokat jártak erre. A szállás a célnak megfelel, átmozgatónak eldöcögünk a bazár sorra, ahol a frissítőpont lesz, és megnézzük merről érkezünk, merre távozunk. Csak 20 perc egy kicsit se több, és alapos nyújtás.🙂 A Hubertus Fogadóban nincs nagy élet, megzavarjuk az ürességet, és még enni is akarunk, affene. Csacsognak a lányok, jó hallgatni és jobban megismerni őket.
Reggel olyan tesze-tosza vagyok, fura csak én viszek zsákot, a csajok nem cipelnek sokat és igazuk is van. De melyik cipőt vigyem: a kényelmest vagy a tapadóst? Istenem mennyi nyafi, bezzeg, amikor összesen egy cipőm volt, fel sem merült ez a probléma.😀 A tapadóst választom, jól jön majd Sombokornál. Kötelességből reggeli, mindig csak rám várnak, bénázom. Kocsiba be, és hoppp már Mátrafüred erdészeti iskola megálló következik. Jó időben érkeztünk, sok a hely, ismerősök, Zsolt Gizion Crew, sok mosoly. Még elcsípjük a Dupla Élmény rajtját, nem sokan vannak, azért itt két kör… bottal vernének végig se mennék kettőt. Közben megérkezik szépen mindenki, pacsi, puszi: Hanka-Milán, Pandiék, Zsófi-Máté, Zsuzsi megagyors triatlonos párja és még sokan mások. Ez a tesze-toszaság, bizonytalanság velem marad, nem találom a helyem, pedig egyre több az ismerős nekem is. Nyugtatgatom magam, hogy ez csak egy “laza átmozgató” a Kékesen, amit ismerek és szeretek. A csípőmet, minden előzetes nyújtás ellenére igencsak érzem, így még a rajt előtt próbálom menteni a menthetőt, Mariann megörökíti a “büdösbogár”-pózomat. A percek elröppennek, és hoppp mi is útra kelünk.

“Büdösbogár”-ként gömbölyödve nyúlok
Ne kezdjünk erősen, de nekem igencsak erős ez, meg kényelmetlenek ezek a terepcipők az aszfalton csattogva. Szerencsére a patak hamar megérkezik, mutatom hol érkezünk majd vissza Mátrafüredre. A patakban nincs sok víz az esők ellenére, a K+ és K3 elválása után Zsófiékkal pacsi, toljuk felfelé. A Csatorna-völgy szép, és jól futható, bár néha botladozós, és még annyira meleg sincs. Ötletem sincs a mezőnyben hol vagyunk, és a többiek merre. Több páros előz, de nem szeretném kinyírni magam az első felfelén. A patak mellől kiemelkedve egyre meredekebb az út, itt minden lelkifurka nélkül gyalogolok, az aszfaltot keresztezve Csanya köszön rám. No lám, a Főmufti terepen!:D Szurkol, hogy sikerüljön! Hogy mi? Elbizonytalanít, mert bennem egy percig nem volt kérdéses, hogy beérünk szintidőn belül. A franc, lehet, hogy túl lassú vagyok?! Andi persze nem mondja, és hagyja, hogy diktáljak felfelé, és nyugtatgat, hogy ő nem szokta ezeket a szinteket. Én meg a futást. Na, de azért csak meglesz ez… gondoltam eddig, de már nem.
Érzésre pedig nem jöttünk rosszul Kékesig, ok, túl sem toltuk, de jöttünk okosba. Akkor a frissítéssel se szúrjuk el, kis ezt-azt felkapva, de menjünk is, vár már Sombokor. Istenem, hogy rettegtem ezt! Egy évtizede a kedvenc kis tükörradiál utcai cipőben totymorogtam le az első Bércemen, azóta hányszor jártam erre, és hogy változik ez a lejtő időjárástól, napszaktól, a cipőmtől, vagy tőlem is?! Bizarr módon meg is örülök neki, elkalandozok, és hoppp meg is van az eredménye. Még el se értük Sombokrot, csak a lejtős, köves ereszkedő szakaszt és beszorul a lábfejem két kő közé. Lépnék tovább, de nem sikerül… el fogok esni, tudatosul. Úgy érzem belassult a világ… el fogok esni bármit teszek. Tényleg ilyen béna vagyok? Oh, csak tudjak tovább menni, jajj Andi át ne essen rajtam… Eszembe jut, amikor egyszer rég valami drótba felakadva estem el, és a fényképezőm magasba tartva estem… basszus még mindig nem értem földet… na akkor tompítsunk kézzel, meg amivel sikerül… annyira Mátrixosan epic az egész, látom hogy fogok esni mielőtt leérnék a földre, hogyan tompítok, és tudom, hogy nem lesz baj. Szinte nevetek előre, hogy lehettem ilyen figyelmetlen… és még mindig csak közeledik a föld… most ez tényleg ilyen lassú?! Örülök, ha földrengést nem okozok, ahogy ekkora test becsapódik…😀 Leérek, és már állok is fel. Minden OK. Andi is rendben, mehetünk tovább, még a cuccom se szakadt ki, poros csak a térdem, átbukfenceztem a zsákomon. Bakker, és itt nincs egy fotós, aki ezt a Chuck Norrisos pörgő-forgó esést lekapta volna?! Talán életemben először sikerült úgy esnem, ahogy évekig tanították nekem a kézilabda edzéseken, akkor sose ment.

Sombokron lefele
Innentől többet nem esek, eldöntöttem, és nekivágunk Sombokornak. Élvezem, jujj, hát ez hihetetlen, de nagyon jó! Tapad, és tapad! Sose volt még ilyen jó terep, egyáltalán nem poros, és sose volt még ilyen jó cipőm hozzá (Salomon Speedtrak<3)! Szólok Andinak, hogy nem itt váltjuk meg a világot, csak biztonságba érjünk le, nem most kell a tempó. Erre mégiscsak én megyek előre, szinte hívogat engem a lejtő… Balogh Petinél szusszanok kicsit, még utána jön a java. Van, aki simán elmellőz, de most mégsem beszariskodok, ez olyan jóóó, olyan más… hálás vagyok ismét a ferde kidőlt fánál, hogy leértem. Andi is jön, kicsit szusszanok addig, kell ez nekem.
Bivalyerős ő, kicsit szorongtam milyen lesz együtt futni, nem egy ligában játszunk. Valamiért gondban vagyok ezzel a párban futással. Túrázás közben alkalmazkodom bárkihez bármilyen távon. De futva még akkor is, ha csak edzés… mindig van bennem egy kis versenyszellem. Próbáltam már a hétvégi hosszút mással futni, majd belehaltam.😀 miközben teljesen tisztában voltam vele, komplett idióta vagyok.😀 értitek ti ezt?! Erre itt a feladat nekem, Andi az erősebb, bár lehet, hogy a hegyet jobban ismerem, de ha tartani akarom vele a lépést ki fogom magam nyírni. De olyan nincs, hogy nem tartom! Tisztára gyerekes, amit csinálok. Bár tudom, hogy megölöm magam, és nem a párommal kell versenyezni, bennem mégis mocorog a kisördög… tanulok, tanulok, ő a párom, most Mi vagyunk az egység.🙂
Két srác meg mi lecsorgunk a Hordóig, sőt inkább csapatom előttük, mint a kölyökkutya, akit visz az orra.😀 Nem, ezt tuti nem bírom sokáig, de olyan jóó!! Visz a lábam, előre nézek, meg nem botlom, látom szinte, hogy suhanok az ösvényen, ők meg utánam! Na jóó, lehet, hogy ez relatív, de flow van keményen, be vagyok állva, mint a gerely. A műútra kiérve azért észbe kapok, visszább veszem magam, hééé-hóóó… lefele klassz a kilátás, erre jöttünk előző nap a szállásra. A kapujelzés hibátlan, belépünk a piroson az erdőbe. Minden kis emelkedő, lejtő, bokor és kő üdvözöl, hiszen két hete épp így, épp itt mentem a M115-ön. Parolázok ide is, oda is. Andi kicsit lemarad, lazán csorgok csak tovább, máris fura, hogy egyedül vagyok… uuh vagy meg kellett volna várjam? Két fiú páros hagy el, gyorsan megint egyedül találom magam. Csak meg kellett volna várjam, bizonytalankodom, vagy se? De max több időm lesz enni. Lazán kocogok lefele már hallom a patakot, itt a bringás terelő, és az ismerős kidőlt fa előtt beér Andi. Phűűű, de jó, hogy itt van.
Csipp-csipp, hello Hanga, mi jó van az étlapon itt Parádsasváron? Megörülök neki, dínom-dánom, eszem-iszom, ennék még, Andi viszont gyorsan végez és indul is tovább az aszfalton. Omg, jajj, máris… máris megyek mááár, de még ennem kellene, jajj, de le ne maradjak… megyek inkább. Ismerős szakasz az átmozgatónkról, majd bevágva az erdőbe emelkedni kezdünk. Eddig toltuk, most kicsit lazábbra venném, sőt az az igazság, hogy semmi kedvem futni. Olyan kényelmes lenne szimplán felsétálni a Kékesre… Beszélgetünk, eddig alig jutott erre levegő. Andi azért néha belekocog és emlékeztet rá, hogy ez mégis csak egy futórendezvény. Próbálkozom, de valahogy nem megy. Lassan esik le a nyilvánvaló, hogy elcsesztem, eléheztem, mint a szél. Affene, egy ekkora testet táplálni kell, nem fogok fénnyel felmenni másodszor a Kékesre! Mentem a menthetőt, eszek a zsákból, ami belém fér, és élvezem az eddig nem járt utat. Emelkedik, de semmi vészes, akár kocoghatnánk is, de… áh de nincs kedvem. Csacsogunk, csipp-csirip ez is kell ide, ha már ez egy “laza átmozgató”. Idővel Parádsasváron jól álltunk, nehogy már ne érjünk be, nyugtatgatom magam.

Kékesre fel másodszor
Kis hullámvasút és beesünk Parádóhuta szélére. Többen benézik a jobbost, pedig sikít a jelzés az oszlopon. Mivel időközben derekasan begyújtottak odafenn, keresünk egy kutat, locs-pocs, máris szebb a világ. A falu szélén a Clarissa-csevicére csodálkozom rá, jééé én már itt is jártam a Vadrózsán.😀 emlékek, mindenhol emlékek csak akkor éjszaka volt… mesélek, hmm, lehet, hogy ritka idegesítő lehetek, vagy mégsem… emelkedik az út, néha alattomosan, néha egészen direktbe, mászunk. Kocogjon a rosseb. Elég csofi vagyok, bizony ezt elrontottam, Kékesen kell rendbe hoznom. Patak felett kötéltáncos mutatványt mutat be előttünk egy páros, jéé ezt most tette ide valaki?!:D Oh, de élvezem, tiszta cirkuszi mutatvány, hipp-hopp már át is jutottunk. Pisztrángos-tóhoz váratlanul gyorsan értünk még így is, innen megint minden ismerős, csak most nincs térdig érő, folyós porhó. Gabi halálánál felemlegetjük Barát Gabit… gondolom a többiek is… átmozgató ez a javából.😀 három fiúval vonatozunk, furcsa most ez a páratlanság. Andi és az egyik srác az elképesztő maratoni teljesítményüket osztják meg egymással, néma csodálattal adózom nekik. Némi szuszogással felérünk a gerincre, csapat selfie készül, sokan összeverődtünk, majd nekicsapunk az utolsó taposásnak a Kékes előtt. A kaptató tetején fotós les ránk, kicsit kényszeredett a mosoly, na neee, pont itt?! Engem csak küldtek.😀 jót derülök ezen a szabadkozáson. Végre felbukkannak az épületek, jajj, végre, akkor most szépítek az evésen, muszáj lesz, már alig vonszolom magam.
Nem állunk vészesen rosszul, igazából innen már nagy baj nem lehet, lefele csorgunk. De cseppet sem megnyugtató, ahogy remegő lábbal lerogyok a padra. Andival minden ok, segítene rajtam, de nem tud. Eszem-iszom még, még. Ok, nagy test, nagy élvezet 😀, de basszus ezt a 80 kg-ot felhúzni a hegyre állati sok energia kell. Tanulópénz… Mi a francért akarok én futni, maradnék inkább a kis színes girjáimnál, ott szinte pehelysúlyú lennék. A gondolataimmal molyolok, nem túl mélyen szántóak, de még tudok röhögni magamon. Jó sokáig hagy Andi enni, elmegy sok páros közben, mégiscsak a Csanyának lesz igaza? Örüljek, ha beérünk. A többiek vajon merre? Lefele a kedvenc utam jön a Piros. Itt másztam fel tavaly, néhol 70 cm szűz hóban, mikor minden trail (Mátrabérc) és túra le lett fújva. Életre szóló élményt kaptam, hogy nem maradtam akkor otthon. Minden percére emlékszem, most ugyanitt megyünk visszafelé. Emlékek segítsetek… Kérlek… Nincs kedvem futni. Várom, hogy a visszatérjen a kedvem, az erőm, nem lehetek ilyen béna, nem hagyhatom Andit cserben. Eldöcögünk a Szani mellett, kellemes széles az út, próbálkozom életre hívni a lábaim. Nem érzem az erőt, de majd csak lesz valami. Nincs hideg, de legalább a fák árnyat adnak, nem direktbe tűz a nap.
Elhagyjuk a forrást, az épületeket. Széles az út, Andi mellém lép, így megyünk EGYÜTT. Milyen más ez!!!<3 Milyen jó ez.🙂 Végre egy fikarcnyi győzni akarás sincs bennem. Együtt, egy ütemre dobbannak a lábak. Hallom, érzem, lüktet bennem… Olyan hálás vagyok neki, hogy MELLETTEM van! Annyi a változás, hogy nem egymás mögött, hanem egymás mellett megyünk, és ez ennyit ad. Legszívesebben megállnék megölelgetni, de akkor is megtörne a varázs. Itt a Hidas-bércen lep meg minket Andrew, pacsi, fotó is kattan.

Hidas-bércen egymás mellett
Innen nincs más dolgunk, mint lecsorogni tovább a Piroson, ugye milyen egyszerűnek hangzik? Pedig nekem nem az. Az ösvény szűk, tele van szórva törmelékkel, állandóan koncentrálnom kell el ne taknyoljak. Márpedig többet nem eshetek, mert csak. Kirándulók engednek el minket kedvesen az irtáson, télen itt derék magas hóátfúvásba szakadtam bele. Lehet, hogy tényleg sokat beszélek?!:D A Négyes-határig alig vesztettünk a magasságból, megvan még a jellegzetes bringatároló. Jobbra levágunk, most a Kis-Kő kimarad. Szintezős, majd erősebb az ereszkedés, botladozós a járásom. Nem tudom, hányadszor rúgok bele kőbe, ágba. Vajon minden körmöm fenn marad?? Egy csepp dinamizmust se érzek magamban, koncentrálok, de sz@rt se ér. Szenvedgetek, és kicsit szégyellem magam. Andi segítene, de nem tudom mit is. Magnézium, só, energia van bennem, mégis gyötrelmesen lassú, és dekoncentrált vagyok. Nem is az izmaim, hanem az ereim görcsölnek a melegben a kompressziós zokni alatt. Utolérnek minket, utolérünk másokat. Hol az egyik, hol a másik pár áll meg egy percre. Más is görcsöl, más is szenved, más is botladozik. Nagyon lassan jövünk ki a köves vályúból, közeledünk. El a pihenő mellett, itt a patak és a híd.
Phűűű, de jó, mindjárt benn vagyunk. Két korty víz, na gyürkőzzünk neki! Andi diktál. Bakker, mi az hogy!! Az aszfalt süt, odaver, a pulzusom a fülemben, te jézus, tényleg az utolsó másfél km-en kell meghaljak?! Igen, hát hogyne. Egy csomót lazsált miattam, tuti unja már a banánt. Vagy csak melege van, vagy csak elege van. Az egészből, vagy csak belőlem. Elkeni a számat az aszfalt. El Stan és Pan mellett, majd ki a főútra. Basszus, még innen is menni kell? Reggel tuti közelebb volt, csak valaki átépítette azóta a falut.

Gizi Pacik
Oh, ez már az az utca, az a kerítés, az a kapu, nagy piros is, dumálnak benn, juhéééé!!! És megjöttek a csajok, de meg ám!:D Ooooh, de örülök, istenem! Megkapjuk a dögcédulát, osztozunk, már tudom, hogy ez velem lesz mindig, amikor szükségem lesz rá. Hideg türcsi a nyakba, kóla, kóla, kólát MÉÉÉG!!! Lerogyok a padra, majd a földre, nyújtsunk, nem bírok, nem baj, próbálom, méég kólát, majd jobb lesz, hol vannak a többiek?! Sehol senki. Zsuzsiék se. Neee, az hogy lehet? Akkor pláne várjuk, ezek szerint utánunk jön a többi Gizion páros. Van még idejük, én csak annak örülök, hogy nem centiztük ki, hiába agonizáltam, olyan sokat. Aztán hirtelen egy bolyban percekkel egymás után beesik az összes párosunk, tapsolok, de nem bírok felállni. Szeretném megvárni az összes párost, aki szintidőn belül jön, mindnek tapsolni és örülni. A szintidő után 1-2 perccel még futva jön egy pár, ők még reméltek, de az utánuk jövők már nem… perceken múlt.:S de szerencsére az összes Gizion benn, lelkesen csivitel a csapat, ki erre, ki arra mesélik kivel mi hogyan.
Meg volt a “laza átmozgató”, nagyon jó volt Andival, örülök, hogy ennyire türelmes volt velem, már csak tisztába kell tenni magunkat és go home. Így volt, mese volt, talán igaz sem volt…
Reklámok

Júniusi kavalkád

Posted on Updated on

Igen gazdag volt a június versenyekben, közösségi futásokban is.

Veress Béla részt vett a véradás fontosságáról szóló figyelemfelhívó futáson, ahol június 4. és 8. között összesen 370 km-t futott. A futás útvonalán bárki csatlakozhatott, így Juhász Erika Szolnokon beállt hozzá.
Gratulálunk, nagyon komoly vállalás volt, nagyon komoly teljesítés!

Benkő Eszti a Brutálfutáson befutota magát a döntőbe.

“Valahogy becsúszott egy döntő. Közben sokat gondoltam Gabi lastminute instrukcióira: “végigtolod legjobb tudásod szerint, hányásig” . Majdnem összejött.😂 Azért királyság.”

Horváti Eszter a norvégiai Fjord til Helvete vertikál futóversenyen 3. helyen ért célba! ”

 


Belus Tomi a salzburgi Mozart 100-on

“A pálya, és Salzburg gyönyörű, az egész verseny egy hatalmas marketing a térségnek. Leesett az állam. A rajt után már egy órával gyomorproblémákkal küszködtem, amit csak a 70. km-re tudtam rendezni, addig nagyon sokszor meg kellett állnom. Utána viszont parádéztam, az utolsó 30-on rengeteget előztem és nagyon élveztem is a futást. A 12.53 nem rossz idő, a 26. helytől jobbat reméltem, de ez egy world tour verseny, ahhoz tartozó mezőnnyel, 15-20-nál nem lehettem volna jobb akkor sem, ha minde oké. Örülök hogy nem adtam fel, ezt a részét kirakhatom a vitrinbe 🙂 a klassz befutófotó mellé 😃

 

Gizionok a 2up2down-on (lánykori nevén Szimpla élményen)

Nagy Kriszta, Zentai Andi, Evetovics Milán, Evetovics-Balla Hanka, Karlovitz Zsófi, Palyik Andi, Földi Zsuzsa
Minden csapat szintidőn belül a célban!!!

És a crew-ban is: Erős Gábor, Hantosi Zsolt

Leveleki Triatlon

Dodek Ági
1:52:25 a sprint tavon, 8., korosztalyban 4.

Szabó Sanyi
Új PB 5:50 (Tavaly 6:36)

Kazinczy Vertikál, Benkő Eszter, 3. hely
A verseny válogató volt a vertikál vb-re.

 

Eszter Benkő fényképe.

Hupka Balázs, Eschborn Félmaraton

Új PB 1:41:16 (Régi: 1:46, 2018. márciusból)

Kazinczy 300 – Nagy Kriszta
Erre a teljesítésre nincsenek szavak. 80 óra. Belus Tomi mondta róla: “Csak, hogy jobban érthető legyen a dolog. Kriszta elment Nyìregyházáról Győrbe gyalog, de úgy, hogy az útra berakott valaki 10 db Kékest. Aha, oké 😶”

kb 55 óra után így néz ki az ember:

Belus Tamás fényképe.

Szimpla Élmény beszámoló- Gerlai Orsi

Posted on

Egy régi egyetemi cimborám kért meg, legyek a párja a Szimpla Élményen, miután a Szinténgizion Férj az UB miatt nem tud vele futni. Oké-mondta Gabi december végén, amikor először beszéltünk, és ezt neveztem ki célversenynek. Majd egy-két nap múlva értesültem arról, hogy addig mindössze bő négy hónapom van. Au. Az ilyenkor szokásos további, edzéstervgyilkos vargabetűkre most nem térnék ki, akadt néhány középszar hét a tél végén. De azért csak eljött a május, és az első hétvége közeledtével akárhányszor frissítettem az időjárásjelentést, az esőfelhőcske és villám ikonok csak nem akartak eltűnni a Szimpla környékéről. Nembaj.

A verseny  reggele nagyon összeszedetten ment, 5-kor keltem, keresztülautóztam egész Budapesten Kornélékig. Idõben megérkeztünk Mátrafüredre, molyoltunk, lábat kentem, ez nagyon hasznos volt, mint kèsõbb kiderült. Rajt után az első tervem az volt, hogy a pulzusom 160 fölé ne menjen. Aztán hamar szembesültünk a terepviszonyokkal, az első 1 km-en a single tracken feltorlódott tömegben felfelé, bokáig a büdös sárban tocsogva már láttam, hogy na, ebből már csak 35 van hátra :). De szerencsére langyos idő volt, a felső réteget hamar levettem inkább. Az első mantrám sokáig a “végül is eshetne az eső is” volt.  Felfele az első Kékestetőig egyenletes tempóban, jó hangulatban mentünk, mindketten rengeteget beszélünk sajnos, közben néha előztünk is. A Kékesen ugrabugráltam. Aztán lefele indulva kiderült, hogy ez a lefele főleg ilyen időjáràs mellett kemény és meredek, és én még mindig kicsit nyuszi vagyok, azután meg főleg, hogy 1x kiment a jobb bokám. Szerencsére 2 perc séta utàn újra tudtam futni, és utàna sem éreztem. Akkor néztük meg először az eltelt időt, és körvonalazódott, hogy a reális cél a sérülésmentes szintidőn belüli célba érés lehet. Lefele egyértelműen a Kornél húzott engem, de nagyon türelmes és odafigyelő volt. (Ő ilyen, nincs mit tenni :).) Addig csak a saját energiaszeleteimet, datolyámat meg vizemet fogyasztottam, de miután leértünk a hegyről, a parádsasvári frissítőponton megálltunk, sóztam egy kis kekszet meg ittam isot. Ettől nagyon feléledtem. Következett egy relatíve sík/lankás, rövidebb szakasz, kisebb tavakon keltünk át, majd a Kornél fogyott el, megetettem meg jórészt csöndben voltam, jött utánam becsületesen. Futni nem akart, gondoltam tartalékoljunk, jön még a brutál rész.  Elkezdett szakadni az eső, mire az ùjabb kör Kékest kezdtük felfele, innentől újabb mantra kellett, “végül is nem fázom” lett az. A Sombokor egy közel függőleges domboldal némi stratégiai jelentőségű kiálló sziklával és fával, 2-3 lépés után megállsz pihenni és átgondolni az életed, ezt 21 min/1 km sebességgel abszolváltuk a szakadó esõben. Már felértünk, amikor nekem teljesen elgémberedtek a karjaim, a Kornél túrabotjaival felélesztettem őket. Még mindig esett meg emelkedett, most én éreztem, hogy itt kb 28-nál most már unom, de magamba tömtem egy undorító protein-energia-gumibogyó-szeletet és egyszercsak ott volt a csalàd meg a Kèkestető megint.  Kicsit sírdogàltam meg kiabáltam a gyerekre, hogy ne rohanjon a csúszós sziklákon az esőben, de annyira sokkal jobban lettem. Állítólag Csipi azt mondta a gyerekeimre, akik visongva ugráltak a Kékesen a pocsolyákban, hogy futó lesz belőlük, ez kicsit meghatott. A Kékesen már csak 8 km volt hátra, erre 1 óra 10 percünk volt. Nna itt jutott eszembe a lóf.sz és a vége, mindenem fájt ugyanis, ezért gyengéden de határozottan közöltem a Kornéllal, hogy mostantól már fogja be, mert fókusz van és megyünk, mert be kell érni. Ő néha kibírta…:)

A sár megint erőre kapott, bár az eső legalább elállt, én meg veszettül koncentrálva kvázirobogtam/ tocsogtam, másztam a kidőlt fákon át lefele. A jobb kvadricepszem külső felső fele majdnem begörcsölt, de ittam egy Magneshot-ot meg kétszer megálltam nyùjtani, így megúsztam. A km-ek végre elfogytak, a faluban az aszfalton belehúztam volna még, de a Kornélnak már nem esett jól. Időnk volt még, úgyhogy előkotortam a két doboz majdnem alkoholmentes meglepetéssört a kocsi alól, amit indulás előtt eldugtam, és kézenfogva betrappoltunk, majd cccccsssz koccintottunk is. 5:46 lett a hivatalos idő.

Bár az utolsó szakaszon többször el kellett hessegetnem a tolakodó “fuck this nem ezért futok” gondolatot, azért nagyon boldog vagyok, hogy megcsináltuk. Végig nehéz volt, de igazi mélypont vagy fal nem ért utol szerintem, csak pár rosszabb szakasz lefele. Ezt nyilván a felkészülésnek köszönhetem. Pedig például erősíteni ennél csak többet lehetett volna. Kicsit aggódtam, hogy vajon az eddig lefutott hosszabb távok elegendőek lesznek-e ehhez a versenyhez. De úgy tűnik, talàn igen. Megdöbbentő, hiszen ez a táv és főleg a szint egyaránt jóval több, mint eddig bàrmi, amit teljesítettem.
A Kornél tökéletes partner volt, azóta már elhívott egy újabb körre. Három nappal később ezt átgondolva, én is mennék még egyszer, ha a pálya nem ilyen könyörtelenül mocsaras. Azt nem tudom, hogy mindezt egyedül tudtam volna-e teljesíteni, egyáltalán nem biztos. A mi párosunk egyértelműen szinergista, egymást erősítő együttműködés volt.
Várom azért a Visegrád Trailt, remélem ott több esélyem lesz futni és körülnézni is.

 

Fotók: Terepfutás.hu

35-nél már jó lesz!

Posted on Updated on

35

Október 11. – Gizionok a pályán

Duplaélmény
Éva Kiszely
Péter Kerékgyártó
– Lupus

SPAR
Maraton – Ahogy Hanka írta: 35-nél már jó lesz:-)
Balázs Réffy
Tamás Erényi
Ákos Hegedűs
Hajnalka Evetovics-Balla
Zoltán Sáringer

30 km
Sári Nóra
Bocskorné Nagy Nicolette

Váltó
Sári Erna
Piroska Torkoly

10 km
– Tamási Krisztián

Hajrá!!!

Dupla élmény – szimpla bejárás

Posted on Updated on

DCIM121GOPRO
DCIM121GOPRO

Október 11-én Dupla Élmény, amin több Gizion is képviselteti magát: Sally, Peti, Lupus.
Sally és Peti bejárták hétvégén az útvonalat.

Sally összefoglalóját a bejárásról ITT lehet olvasni.

A hangulatot pedig ITT lehet átérezni:-)