Month: július 2015
Félmaraton zenei aláfestéssel – Hajdú Mária Trier beszámoló
Prelűd
A kis április félrenézett terepfélmaraton után már nagyon ügyeltem arra, hogy a június végére becélzott verseny tutira betonos legyen – a Trierer Stadtlauf az én fogalmaim szerint elég üzembiztosan annak ígérkezett, bónuszban elég közel is volt. Az első kihívást is sikerült megugrani, szokásomtól eltérően simán és eltévedés nélkül odataláltam (a GPS a gyengék menedéke) és parkoló is lett. Rajtszámot, chipet felvettem, utóbbit a Porta Nigrára ülve szereltem fel – mert ha van kéznél egy kétezer éves városkapu, használjuk ki 🙂
Aztán visszamentem kicsit még ücsörögni a kocsiba, mert ekkor még hűvös volt és bőven volt időm, ittam, és megettem egy fél zacskó aszalt áfonyát, ami utóbb kifejezetten jó ötletnek bizonyult. És akkor felcsendült a rádióban az ABBÁtól a Mamma mia:
Mamma mia, here I go again
My my, how can I resist you?
Mamma mia, does it show again?
My my, just how much I’ve missed you
Ez megadta a megfelelő ráhangolódást :-), és megindultam a rajthoz. Bemelegítés, egy kilométer laza futás, aztán óraműpontossággal – welcome to Germany – 9:20-kor elstartoltunk. Előtte sokat gondolkodtam azon, hogy nézzem-e majd menet közben a tempót, elég változó tapasztalataim vannak, hogy segít-e vagy sem, de úgy voltam vele, hogy a tavalyi 2:10:57 időnél biztos, hogy jobbat futok, a felkészülés jól ment, egyben vagyok, nem presszionálom magam feleslegesen. Iramfutók se voltak, nem kellett fenyegetően távolodó vagy közeledő lufikkal se küzdeni, úgyhogy elindítottam a Runkeepert és ment a tokba a telefon.
1.-21,4 km
A reggel nem az én időszakom (understatement of the year). 9:20-kor általában a második kávémat iszogatom, és dél előtt arra se vetemedek, hogy az edzéstervre ránézzek, nem ám fussak. Főleg nem 20 fokról folyamatosan melegedő időben. Úgyhogy kifejezetten megörültem a 2. km magasságában a frissítőpontnak, de nagyon sulykoltam magamnak, hogy a 30K-t nem szabad megismételni, mindig csak kevés ivás lesz, gyomorra vigyázunk. A zenét többször lekapcsoltam, hogy a légzésre jobban tudjak figyelni, Metronóm Ákos etalonra gondoltam :), csak egyenletesen, nyugisan. Lassan jöttek a kilométerek, megviselt a meleg, főleg az emelkedőkön, már a 4. kilométernél győzködni kellett magam, hogy az UB almádi szakasza melegebb is volt, szintesebb is, bónuszban repkedő szöszös. Az 5. km-nél vízionáltam Gabit, amint verbálisan szétrúgja a nyifogásért a hátsómat, ez egy kilométerre rendbe tett :D. A 6. km-nél felidéztem, hogy Larzen 4:30-cal nyomta végig a 20K-ját, zokszó nélkül. Akkor haladjunk, kérem, haladjunk, nincs itt semmi vinnyognivaló. A 7. km-nél meguntam a belső monológokat és a nyűglődést. Betoltam a csodafegyvert. Elvist. Ötször egymás után, biztos, ami biztos.
A little less conversation, a little more action please
All this aggravation ain’t satisfactioning me
A little more bite and a little less bark
A little less fight and a little more spark
Close your mouth and open up your heart and baby satisfy me
Satisfy me baby
Come on baby I’m tired of talking
Grab your coat and let’s start walking
Come on, come on
Come on, come on
Come on, come on
Don’t procrastinate, don’t articulate
Girl it’s getting late, gettin’ upset waitin’ around
Két jó kilométert köszönhettem neki, de az első kör vége a sétálóutcán vezetett végig, nem örültem a macskaköveknek és a fotósoknak se, utóbbiakat Hanka-féle szemmel verésben igyekeztem részesíteni, az agresszívan szurkolóknál pedig remélem, kiült az arcomra az “állj be mellém, bazdmeg, utána beszélgessünk a tempóról és a gyorsításról” gondolatsor. A 9. kilométernél Michael Bublé búgta a fülembe, hogy The best is yet to come – anyád.
Kicsit másfele vittek a második körre, mint amerre az első kezdődött, ámde a számjelzőket eltüntették, úgyhogy valahol érzésre a 10. kilométer környékén jöhetett frontálisan szembe egy utcai óra. Pontosan 10:20-at mutatott.
*hörg, hörg*
Az. Nem. Létezik. Hogy. Hat. Perces. Ezreseket. Futok.
Nem.
Nem.
Nem.
Nem.
*hörg, hörg*
Mama Telefon helyén marad. Mielőtt úgy igazán megzuhantam volna, meggyőztem magam arról, hogy vagy 11 km körül járok, vagy a német precizitás pont ennél a nyomorult óránál mondott csődöt. És egyébként Larzen 4:30-cal futott. Küzdünk tovább. A 12. kilométernél morcogtam egy kört, hogy tulajdonképp moesnek már kettővel korábban át kellett volna vennie a stafétát, de a lusta dög persze otthon kényelmeskedik. Annak is örültem volna, ha a vízen kívül valami mást is adnak a frissítőállomásokon, mert csak az volt, de nem. Szivacsos és poharas kiszerelés, slussz. A 13. kilométernél az egyik út szélén dobolós ember melletti asztalon kávéfőző volt. K. Á. V. É. Nem gondoltam volna, hogy a nettó bűnözőknek elkönyvelt Versenyt Néző Sörözőkön/Pezsgőzőkön kívül új céltábláim születhetnek, főleg nem forró ital miatt, de instant sikert könyvelhettem el ezen a fronton. Reggel 6-kor ittam meg az eddigi egyetlen kávémat. Nem segített a hiányérzeten az se, hogy ott termett mellette virtuálisan Kata a “laktózmentes vagy sima tejjel kéred?” kérdéssel és a porcelánbögrével. A 14. kilométernél jött megint Bublé barátom a Can’t buy me love-val. Elbeszélgettünk.
I’ll buy you a diamond ring my friend if it makes you feel alright
You mean right now? Not really, dear, de nincs az a félmaratoni szenvedés, ami miatt egy brillköves gyűrűre nemet kéne mondani.
I’ll get you anything my friend if it makes you feel alright
Coffee. Beer. Chair. In that order.
Cos I don’t care too much for money, and money can’t buy me love
Say you don’t need no diamond ring and I’ll be satisfied
Darling, a helyedben áttérnék egy másik klasszikusra: I can’t get no satisfaction…
Tell me that you want the kind of thing that money just can’t buy
Free coffee. Free beer. Free chair. In that order.
- kilométer. Egyre melegebb. Ámde Larzen 4:30-cal letolta. Lehetnék Pesten is, pont ugyanennyi lenne hátra, mint amennyivel már megküzdöttem. De nem! Már csak 6 km. Barátok közt is csak félóra. Ish. Ha Larzen nincs a barátaink között. Ekkor felzendül egy nyomorult templomharang, és beindul a fejbenmatek. Hány az óra, Vekker úr? 10:45? 10:50? 11:00? Mise és kész! Random időpontban a spontán németeknek!
- km. Legyünk stílszerűek: Johnny Cash – 25 minutes to go.
Well they’re building a gallows outside my cell I’ve got 25 minutes to go
And the whole town’s waitin’ just to hear me yell I’ve got 24 minutes to go
Well they gave me some beans for my last meal I’ve got 23 minutes to go
But nobody asked me how I feel I’ve got 22 minutes to go
Szarul, Johnny, szarul! Mélyen átérzem a helyzetedet! 17. kilométer. Kapcsoljunk brutálra. Nonpoint – In the air tonight.
Well I remember, I remember don’t worry
How could I ever forget,
It’s the first time, the last time we ever met
But I know the reason why you keep your silence up,
No you don’t fool me
The hurt doesn’t show
But the pain still grows
It’s no stranger to you and me
I don’t believe in The Wall. I believe in the Blerch. Nincs fal. Nincs. Mondom: nincs!
- kilométer. Belenyilallt valami a vádlimba. Vagy nagyon jól csinálok valamit, vagy nagyon rosszul. Larzennek biztosan nem fájt 4:30-nál. Októberben, aranyom, a Strongmanrunon lesz még 30 akadály is, úgyhogy villámgyorsan szedd össze magad, ez itt még nem is nehéz. És nem a felüljáró a Nyugati-téren.
A 19. kilométernél Erna odacsapta a kezembe a chipet és az utasítást:
– Told meg.
– Ernuska, most nem fog menni 4:54-gyel, nem baj?
– Na csak toljad.
- kilométer. Petula Clark – Downtown.
When you’re alone and life is making you lonely
You can always go downtown
When you’ve got worries, all the noise and the hurry
Seems to help, I know, downtown
Just listen to the music of the traffic in the city
Linger on the sidewalk where the neon signs are pretty
How can you lose?
The lights are much brighter there
You can forget all your troubles, forget all your cares
So go downtown
Things will be great when you’re downtown
No finer place for sure, downtown
Everything’s waiting for you
Azt mondod, Petula? Sétálóutca. Kicsi macskakő. Nagyobb macskakő. Régebbi macskakő. Utcai árusok vezetékeit fedő púpok. Betonról volt szó, a hétszentségit, nem terepről! Sprint indul. Hol az a nyomorult Porta Nigra? A kapu túl messze van. És mit adtak nekünk a rómaiak? Egy rossz helyre épített városkaput?! Ziel a láthatáron! Gumikapu! Sokkal szimpatikusabb. Na akkor ugorjon a majom a vízbe. Telefon elő, lássuk a másik bundás állatot. 1:53:55, 56, 57… Aaaaaazbesztnatoljukmegavégétkenyaimódraédeslányom.
Végjáték
A célban megkaptam a gyerekek szokásos ajándékát (“– mama, nyertél? – nem, de hoztam érmet. – de jóóóó”) és végre sört. Úgy tűnik, a vízkészletek a frissítések során elhasználódtak, mert az egy csepp nem sok, annyi nem akadt. Kaja se. Sör az minden mennyiségben – welcome to Germany, noch einmal. Kávékörhöz nem éreztem elég erőt magamban, chipet leadtam, levezetésként kocsiig elsétáltam, aztán be és irány haza.
Rádió: Kool and the Gang – Fresh.
She’s fresh, exciting
She’s so exciting to me
She’s fresh, exciting
She’s so inviting to me, yeah
Végignéztem a csatakos ruhámon, a karomról lesötörtem egy kis sót, hátrasimítottam egy izzadt tincset, és vigyorogva énekeltem a fiúkkal a refrént.
Yeah.
Tour de Pelso – megkésett beszámoló Hegedűs Ákostól
Már tavaly ősszel felkerültek a bakancslistára. Idén többet szerettem volna országútizni,imádom a bringám, jó lesz a triatlonhoz is, és ne csak az Eurosporton nézzem a pelotont meg a szökést és a mezőnyhajrát, hanem belülről is éljem át kicsit.
Péter barátom vett részt tavaly, és szokásához híven nagyon plasztikus és csábító beszámolót írt róla. Idén noszogattam, hogy menjünk együtt, de most inkább fut, a többiek is skipelték, így egyedül maradtam. 1 héttel a keszthelyi féltáv után az edzői intelem ennyi volt: “A Pelso abszolút őrültség, pihenni kéne, kicsit építkezni, de ezt persze zárójelben mondom, mert tudom, hogy úgyis elmész rá:-) … MaxHr 147” Kezdünk összecsiszolódni… 🙂
Ahhoz képest, hogy november óta ott van a tervek között, mégis csak a verseny hetében neveztem be, Keszthely máshogy is sikerülhetett volna. Ott viszont úgy jöttem le a pályáról, hogy a bringát kell erőltetni a továbbiakban ez pedig megadta a végső lökést. A Balatont meg úgyis imádom (megkerülni is).
Érezhetően outsider vagyok a bringások között, szinte senkit nem ismerek, 1-2 edzőpartner van csak, így a leutazás, készülődés, kávézás, stratégia megalkotása is egyedül megy.
Ez életem második bringaversenye, de mivel az első a Kékesi csúcstámadás volt (Gyöngyös-Kékestető), ahol a mászásnál sokkal kisebb szerepe van a mezőnynek, így ez az igazi komoly bolyozós mezőnyversenyem. Egyetlen célom volt, Péter tavalyi 6:09-es idejénél jobbat menni, illetve a kerek számok bűvölete miatt 6 órán belül beérni.
A felszerelés két pótbelső, 2 kulacsnyi izó, 4 zacskó izó por, 3 tubus gél, 3-4 csoki, egy croissant és só-, BCAA, L-Carnitin tabletta. Lesz majd úgyis frissítőpont, ez-az, bőven elég lesz…
A késői nevezés miatt a “D”, azaz a legutolsó depóba szólt a rajtszámom, a mezőny szinte legvégéről indultam. Végülis mindegy, Zamárdiig úgyis lassú rajt, majd ott lehet helyezkedni.
A rajt után egy kilométerrel ki is álltam gyorsan pisilni, régóta álldogáltam már a depóban, kaptam is a megjegyzéseket rendesen. Nem igazán törődtem velük, inkább még most, és lesz időm visszaérni. 9 km-t mentünk, 20km/h átlagtempóval, illetve nekem jött ki annyira, de igyekeztem sokat előzni közben.
Zamárditól kezdett nyúlni a sor, a következő 10 km-ben a tempó felment 40 körülire, a pulzus meg 155-160 körül dolgozott. Hű B+, gondoltam magamban, nem mertem nézni semerre, kezek folyamatosan a fékkaron, pásztáztam a bolyt, ki hogy mozog, milyen bringák, milyen mezek, kire érdemes tapadni, szokni kellett az érzést, közben csak találgattam, hogy épp melyik településen is lehetünk. Időről időre “FÉÉÉK!!!!”, “KULACS!!!”, “VIGYÁZZ!!!”, “FÉÉK-FÉÉK-FÉÉÉK!!!”, bekiabálások, kb. 30-40 fős csapattal domborzattól függően 35-45 körüli tempóban.
Lellén a körforgalomban egy srác feküdt az út mellett, kicsit fogta a fejét, de szerencsére már ápolták, hm, ez nem csak játék és mese…
Közben igyekeztem gyakorolni a bolyban frissítés művészetét, 35-38-as tempó, lehetőleg mindkét kéz legyen a féken, de… Első fokozat a kulacsból inni, oké bevállalható. Második lépésként az tubusos izó kupakját lecsavarni, az alufólia védőt letépni és úgy szlopálni a cuccot, majd lehetőleg kupak vissza és a göngyöleg vissza a zsebbe, hogy ne szemeteljek. Feketeöves pálya: kis símítózáras zacskót egy kézzel kinyitni, belőle 1-2-3 tablettát kibányászni, be a szájba, zacskó visszacsuk, zsebrerak, folyadék. Szerencsére egy BCAA tablettán kívül egyéb veszteség nem ért a műveletek közben.
Fonyódon volt az első frissítő, nem is vettem észre, csak mikor már elmentünk mellette, 40 km-nél voltunk, még csak egy kulacsom ürült ki, nem volt rá szükség.
Szépen haladtunk 40 körüli tempóval, egyszercsak “FÉÉK-FÉÉK!!!”. Előttem kb. 3 bringával volt egy bukás, egyből satu, a közveten előttem lévő srác is eldőlt, nem tudott már időben kicsatolni, pont el tudtam mellette slisszolni. A lendület persze elszállt, a bukás előttiek elhúztak az addigi tempójukkal, mögöttük meg próbáltuk magunkat összeszedni, de újra kellett bootolni a rendszert. 60 km-nél jártunk, pont az egész túra legnagyobb emelkedőjénél, a Balatonszentgyörgyi körforgalomra vezető dombon. Pulzus egyből 172re ugrott, próbálok felérni a többiekre, meg a dombra is, végre csak felérünk és összeszedjük magunkat, lefelé már újra az ismerős mezesek vesznek körül.
Második frissítő Keszthely előtt 72-nél, itt már meg kell állni, mindkét kulacsom üres. Két kulacs, egyikbe izó por, két banán, egy nápolyi és nyomás tovább. Az eddig főmezőny már messze jár, megkezdem a felzárkózást. A múlt hétről ismerős utakon és körforgalomban tekerek, a keszthelyi bringapálya is itt ment épp. Pulzus üti a 178-at is, tempó 40 körül, de ez most szinte egyedül, 1-1 bringás hátán közelítek a gruppettóhoz. Kb. Vonyarcvashegyig tartott, mire felértem, 11 km, a pulzus itt látványosan visszaesett utazósra (130-145 környéke), végre frissíthettem, banán, csoki, folyadék, minden.
Elég eseménytelenül haladtunk egy 30 fő körüli csoportban 4-5en egymás mellett, néha túllógva a sávunkból, amikor a másik sávban szemből villogóval, nagyon gyorsan (100-as tempó felett) elment mellettünk egy autó. A boly összerezzent, megijedt, kicsit összezárt és hirtelen fékezett. Nekem is satu, csúsztam a két gumin, jobbról mellettem támasztottuk egymás vállát egy sráccal, a kormányunk kicsit összeért. Hátulról éreztem egy ütődést a kerékhez, utána csörömpölés, majd hátulról, egy távolodva “FÉÉÉK-FÉÉÉK!!!!”. Huhh, ezt megúsztam…
Kicsit mindenki visszavett, néha már-már lassúnak éreztem a tempót, ezért a csoport elején voltam 2-3 sorban. Volt egy kis pofaszél, előre nem álltam, szökni meg nem volt értelme, előttünk felvezetőmotoros, az úton meg ameddig a szem ellát, senki, akire érdemes lenne felmenni.
Közben már a következő frissítés forgatókönyvén agyaltam. Egyrészt azt reméltem, hogy ha itt vagyok az első sorokban, akkor mire végzek a frissítéssel, akkor is megcsípem még a boly végét. Az vízbe izópor keverésről lemondtam, hogy időt spóroljak, az újabb pisit viszont a megállásra tartogattam. Badacsonynál fék, víz-víz, banán, pisi, tűz.
A boly meg sehol, alig állt meg valaki tölteni, ott vagyok a nagy légüres térben, fasza. Hát akkor kezdjük. Pulus 170, tempó 35, enyhe szembeszél, alsó fogással tépem a kormányt, húzom-vonom, valahol a távolban kocsisor, na annak az elejét kell elérni. Közben sikerül felérni pár magányos harcosra, így már négyen küzdünk, hogy visszakapaszkodjunk. Felváltva vezetünk, de a távolság csak nagyon lassan csökken, viszont baromi fárasztó. 15 kmt mentünk négyesben (107-től 122-ig), mire megcsíptük őket, a végén még két nagy nekirugaszkodás kellett, 183-as pulzus, 40-es tempó, de máshogy nem lehet befogni a 35öt tekerőket.
Felértünk, pulzus vissza de már 125-160 között ment a mozgástér, a tempó viszont 30 körülire csökkent, a felvezetőket is fogta a szél. Zánka-Akali-Udvardi-Örvényes, kicsit hullámzott is a pálya.
Lassan jött Füred, újabb frissítőpont. A kulacsok üresek, a zsebeimben már alig akar valami, megint meg kell majd állni, talán utoljára. Bezzeg valakinek még két érintetlen kulacs van az ülése mögött, na ők viszik a bolyt, ha én ezt tudtam volna…
Füred, MOL kút, fék, víz-víz-banán-banán-csoki, tűz. A szitu ugyanaz, a füredi emelkedő, a peloton tova, nem tudom, hogy mögöttem mennyivel jönnek, mennyien és milyen tempóban, így egyetlen út az előre. Magam is meglepődöm magamon, honnan ez a nagy erő és harci kedv, de ha már így alakult, akkor használjuk ki.
Pulzus 175-180, tempó 35-40. Sikerült utolérni azt a srácot, akivel Badacsony után is összeálltunk, viccesen odaszólok neki, hogy ez egy ilyen nap, nyomjuk. Nem nagyon akart jönni, de aztán mégis. Viszont semennyit sem közeledtünk. Beértünk másokat is, de nem tudták tartani a tempót, így most tényleg ketten kellett megoldani. Teljesen reménytelennek tűnt, de aztán szerencsére az Almádi túlsó végén lévő MOL kútnál lévő frissítőnél megálltak páran (mi meg nem) akik szintén vissza akartak érni. Tettük a kereket rendesen, a fűzfői körforgalomhoz 54-gyel érkeztünk meg és utána Fűzfőn a hosszú egyenesben fel is értünk. 24 km-t kellett így tolni (Füred 146, Fűzfő 170), a bolyban végre kaja, pihi, pulzus 150 körül, utazós.
Hamarosan érkezett az Akarattyai emelkedő, na ez végleg szétkapta a csoportot. Valaki ugyan bemondta, hogy a kistányér nem ér, és én bőszen próbáltam is nagytányérral feltekerni, de már nem ment. Előztem is, előztek is, de az akarattyai körforgalomból kijövet előttem sem láttam elérhető távolságban senkit és mögöttem sem éreztem a szelet. Jobbhíján nyomtan egyedül, 165 körüli pulzus, 35 körüli tempó, már úgy vége lehetett volna. Végre utolért egy csoport, kicsit megpihenhettem és volt időm agyalni. 185-nél jártunk, vajon mennyire 200km a kiírás szerinti 200 km? Ha igen, akkor ezzel a tempóval épp meglesz a 6 óra, de 1-2 kili difi és bukom. Sok idő nem maradt töprengeni, a csapat jól dolgozott, időnként vezettem is, amikor lassúnak éreztem, néha még szökéssel is próbálkoztam, de jó gyorsan belehaltam mindig.
Siófok tábla, jobb kanyar, bal kanyar, hosszú egyenes. Végre megláttam a kaput, de már semmi erőm nem maradt beleváltani és igazából nem is érdekelt, hogy 155. vagy 160. leszek, az idő meglett és ez a lényeg.
Saját mérés szerint 5:55:02, 200,3 km (eredménylistában 5:58:27 bruttó idő, 161. hely). A teljes átlag 33,9 km/h, az első 9 km-en 20,6 km/h, a maradék 191-en 5:30-as idő, 34,7 km/h. Hát, igazából el sem hiszem, hogy én tudok ilyet, pedig ezekszerint de. Jó, a bolyozás más műfaj és sokkal könnyebb abban menni, de annak örülök, hogy háromszor sikerül feljönni az eredeti bolyomra és a végén még vezetni is tudtam.
A célban off. Kb. fél órán keresztül csak bambultam ki a fejemből, olyan odatevős, koncentrálós volt végig, hogy teljesen leszívta az agyam, fejben utol kellett érnem a testemet, amit a 30 fokos meleg és a 149-es átlagpulzus (186-os max, sorozatos irammváltások) szintén megcsócsált.
Tanulságok.
1. Amelyik bollyal indulsz, arra van esélyed. Onnan felmenni egy gyorsabbra, előrébb haladóra nincs. Leszakadni még mindig könnyebb, ha túl gyors a vonat.
2. Ne állj meg frissíteni, vigyél magaddal mindent. Két nagy kulacs a vázra, kettő az ülés mögé. A zsebeket és a vázat dugig rakni kajával. Sose állj meg, csak a célban.
3. Imádkozz, hogy ne legyen defekt, bukás, ne hagyd el a kulacsod. De hát ez egy technikai sport, minden megtörténhet.
baratrunning.com 