3 km-en keresztül akkor tudok ilyen pulzuson futni, ha előttem egy izmos fenekű pasi fut, vagy kerget egy véreb. Elsőre szavaznék.
Hogy eltereljem a figyelmed arról, hogy a 9 km váltogató kimaradt, futottam véletlenül a hosszú alatt egy PB-t 10 km-en.
Küldjél valami hardcore szemétséget, hogy érezzem, hogy szeretsz
Nem mondom, hogy nem hörögtem néha. De váltogatónál már megszoktam.
Az erősítés miatt zombijárásos vagyok enyhe brékes beütéssel.
Mire a péntekit észrevettem, már szombat volt, amikor a vasárnapit futottam.
Nagyon vártam az edzést, mi lesz a feladat. Aztán megláttam, hogy dombozás és hirtelen nem is lett annyira sürgős ez a futás… Szép komótosan készülődtem, nem azzal a kifogáskeresős szenvelgéssel, de azért pisilni is háromszor mentem el.
Azért te egy égetnivaló vagy ám! Olyan tervet próbálsz rámsózni megint pihenőhét címén, amit korábban nagyszópón sem! Csak szólok, hogy figyellek!
Te nem vagy az az idegbajos fajta – ez már feltűnt. Más szenvedésén könnyen túlteszed magad
A 11 km váltogatót sikerült elfutnom, de az azért jó érzéssel tölt el, hogy nem csak hülye, kemény is vagyok
Hát ez fúbazmeg volt, semmi köze a kiírthoz. Megmagyarázom.
Arra próbálok célozni, hogy még nem állok készen fizikailag egy nagyszopó hétre… Ha teszek ide egy bébifóka képet is, akkor meghatódsz?
Ez most egyfajta premier, mert a NAV előtt sorban állva még sosem írtam beszámolót telefonon…
Mielőtt elolvasod a beszámolót, kérlek, jusson eszedbe, mennyire megdicsértél a múlt héten!
A 16 km jött volna, amit kegyesen elnapoltam, mert te biztosan nem gondoltad komolyan, hogy magamra hagysz kétheti futnivalóval és azután azon fogsz majd kekeckedni, hogy más sorrendben csináltam. A végösszeg számít…
Ha a mait meg a tegnapit összeadjuk és kivonunk belőle 5-öt akkor még a mai levezető felét is megcsináltam!
A kevés pihenés, a tegnapi futás összetorlódása ezzel a maival, az utálatos hőség, hogy gyenge szar vagyok, és akkor még Sorost meg Gyurcsányt meg sem említettem. De főként gyenge szar vagyok. Pláne ilyen melegben. És Gyurcsány.
Kivételesen azt az edzést csináltam, ami arra a napra elő volt írva. Mondjuk 10 km helyett 12-őt mentem.
Jézusom, én most látom, hogy nekem a múlt hétre volt edzéstervem! Asszem, valahogy telefonon nézhettem meg először és elkönyveltem magamban, hogy nincs semmi, nem teljesen értettem, de elfogadtam…
Az órámra mondjuk 2876-nál kevesebb alkalommal biztosan nem pillantottam rá, hogy épp mit futok. Tudom, csak tájékoztatásul szolgál. Aham.
Rájöttem, hogy le kell számolnom a tempóval kapcsolatos frusztrációmmal és erre szabadalmaztatni fogok “Narcistic” néven egy olyan órát, amelyik mindenféle irritáló számadatok helyett csak ilyeneket ír ki, hogy “fast enough”, esetleg “you’re unbelievable”.
Hali, bocsi a zavarásért, de azt hiszem a váltogató alatt véletlenül futottam egy PB-t 10 km-en.
A mozgásom is valóban rendben volt, legalábbis nekem tetszett az, amit az árnyékom csinált.
Irtottam a vadszőlőt a napon, aztán amikor már nagyon melegem volt, indultam futni.
Tegnap este – előre nem tervezetten – elaludtam a kanapén…
Nem tudtam egyszerre figyelni az órámon a pulzust, kalimpálni a kezemmel, hogy elérjem a kiírt pulzust, figyelni a lábam elé és még a hányást is visszatartani.
Még nem nagyon tudom állítani a fokozatokat. Egyszerű vagyok, mint a bot és sötét, mint a belsőzseb. ON – OFF. Illetőleg még ennél is rosszabb a helyzet, mert néha nem is érzem, hogy mennyivel megyek. Persze segítene, ha megfejteném, hogy mi jelentenek az órán azok a fura számok közben.
Fájni nem fáj semmi, legfeljebb a tempó, amikor megnézem
A bringázást pont kiadta. Távban. De tempóban nem, mert persze úgy kapott el a gépszíj, hogy ha MTB-re edzenél engem, örömödben könnybe lábadt volna a szemed. Volt minden, lépcsőről leugratás, terepen üvöltve csapatás, autók között 45-tel száguldozás, épp csak recovery ride nem. Ne is mondd, én is tudom, és ha ez számít, fél órával később már nagyon szégyelltem magam miatta.
Most sokkal jobb Coopert tudok, mint 25 kg-mal fiatalabban.
Amúgy ez mi volt? Szerdán nem szoktál ilyenekkel szívatni. Arra ott van a kedd és a péntek.
A teljesítményem egy zuhanórepüléshez volt hasonló, vasárnapra pedig beleálltam a földbe.
Ki lett nyírva a csirke testem, hogy meg másnap is csak agonizáltam. Közben elképesztően jól éreztem magam, nagyon jó élmény volt, csak a nap végére lettem halott.