kerékpár
KLND gravel, Mátra – Göndöcs Eszti, beszámoló
Kerek lett az év kerékpáros szempontból, a 4., egyben záró KLND gravel nap a Mátrában ugyanolyan sikeresen fejeződött be számomra, mint ahogy Etyeken tavasszal elkezdődött, ismét a dobogó 3. helyén álltam. Gyönyörű keretet adva a bicajos élményeimnek.
Sőt, a szervezők kitaláltak egy pontversenyt a 4 alkalmat is figyelembevéve és így a 2022-es KLNDs sorozatban az összesített eredmény alapján a 17 induló nőből a 3. lettem a pontversenyben, sok kicsi sokra megy alapon 
Illetve pontozás alapján meg a 2. mert az első 2 lánynak egyforma pontja lett, vicces az élet, szóval akár bronz, akár ezüst vagyok, itt már voltunk legalább 17-en lányok.
Nagyon vártam különben a mátrai kalandot, mert a nyári futó edzőtábor eszméletlen jól sikerült és nagyon akartam menni egy jót bicajjal is. Szeptemberre volt kiírva, tökéletes időzítés, rá egy hónapra a VTM ultratávja futva, szuper ősznek néztem elébe. Aztán jött a hír, hogy átrakják az eseményt október elejére, itt még mindig úgy voltam vele, hogy akkor laza tekerés lesz és utána egy tökéletes VTM. Aztán újabb módosítás és a bicajos verseny és a VTM pontosan ugyanarra a napra esett. Patthelyzet, a bicaj nyert, mert a futásban nem voltam 100%-os.
Eszméletlen jó idő volt, a rajtban nagyon sok ismerős, ráadásul sok volt az ismeretlen ismerős, akikkel hosszabb-rövidebb szakaszokat tekertem együtt a korábbi eseményeken, úgyhogy vártam, hogy legyünk már a hegyen, tuti lesz. Persze, jöttek, hogy hú, itt sok lesz a szint, lesznek technikás részek, ’ne fusd el magad’, hosszú, rázós lejtők, hát, igen, mászásban mindig van hova erősödnie az embernek. Itt nagyon hosszan sokáig kellett mászni, érdekes tapasztalás volt. Viszonylag már az elején volt az egyik lejtős kanyarban bukás pont előttem, ott kicsit megszeppentem, hogy mekkorát lehet esni, megálltunk, hogy segítsünk, de nem egyedül volt szerencsére. Onnan kellett egy kis idő, amíg újra bátorodtam. Ismét voltak az előzgetések, amiket nagyon szeretek, montival lehet döngetni lefelé, persze, mint mindig elóvatoskodom, de még így is élvezem, érdekes közben látni, hogy ki hogy tudja a köves terepet gravel-el kezelni, ami a montinak szinte semmi. Aztán jönnek az aszfaltszakaszok, ahol esélyem sincs. Szóval hullámzó móka volt, de tetszett nagyon. Ismét megéltem, hogy elfogytam erőben, nem vészesen, de jobb lenne ezt hamarabb észrevenni és kiküszöbölni, hisz egy ilyen távon simán időben is számít.
A pálya gyönyörű volt, változatos, szívesen visszamennék egyszer megcsinálni a hosszútávot is. Fogytak szépen a km-ek és egyszercsak ismerős faluba értem, mégpedig oda, ahol az Everesting alatt minden egyes körnél a kulacsot töltöttem a mászás előtt, ó, annyira jó érzés volt ott lenni, felismerni, jöttek elő az emlékek, hogy a hegyen merre kanyarog az út futva, mikor hol sétáltam bele. Aztán meséltem is a többieknek, hogy hú, ezelőtt van az a szakasz ami nekem futva is alig ment, hopsz, már rajta is voltunk a bicajokkal, tekerni lehetetlen volt, toltuk ezerrel, szerencsére rövid szakaszon, de én ott is vigyorogtam, annyira jöttek elő a terepfutós emlékek.
Olyan erősen hatott rám az egész nyári emlék, hogy úgy éreztem a világból ki tudnék tekerni, rájöttünk, hogy alig maradt időnk a tombolára, eredményhirdetésre odaérni, és ami velem ritkán történik meg, volt erőm rákapcsolni és beértünk nagyon jó időn belül, és hallom a nevem, szólítanak a dobogóra, hát, döbbenet volt, hogy ismét sikerült a 3. hely.
Köszönöm Gabi, ide már mást nem is kell írnom. 
Tour de Zalakaros – Cserta Balázs, beszámoló
Bár előtte végképp nem gondoltam volna, de ez a verseny megint egy pozitív élmény lett….
De megint egy kicsit messzebbről indulunk.
A Tour de Pelso után hihetetlen mennyiségű motivációm lett, amit arra használtam, hogy amíg egy hetet Balatonon voltunk és Timinek fél napokat dolgoznia kellett, én edzőtábort tartottam (minden napra kértem edzéstervet Gabitól). Bár 2 defektem is volt, de sikerült egy 435 kilis hetet összehozni. Ebben benne volt egy balatoni keleti kör (Siófok – Tihany – Szántód – Siófok) Timivel és Apuval. Erős sorunk volt: Timi kicsit sérült volt, Apunak mindkét térde protézissel van tuningolva, de mégis 38 fokban egy délután 4 sörös frissítőponttal körbetekertünk. Frissítési tervünk hibátlan és maximálisan betartott volt.
Így utólag azt gondolom, hogy a hosszú felkészülés a Pelso-ra, illetve az utána nemsokkal kért önkéntes edzőtábor valószínűleg visszaütött. Az edzőtáboros hét után alig mentem. Volt is lelkifurim, aztán valahogy erőre kaptam és rá 2 héttel a vasárnapi hosszún egész jót mentem. Aztán életemben először, legalábbis tudtommal, beütött a covid. Minimális tüneteim voltak, de elég sokára tudtam csak negatív tesztet produkálni. Szóval ezután nagyon óvatosan kezdhettem volna csak edzeni, de hihetetlenül motiválatlan lettem. Jó, ha heti 1x mentem bringázni, mindig valamire fogtam, hogy miért nem indulok el. Közben kutattam, hogy mi lehet a baj és egy mentális posztcovidot hoztam ki belőle. Na persze! Az edzés nélküli 5. hét végén elegem lett magamból és beszéltünk erről Gabival. Ő oldotta meg. Mivel a coviddal elment bő 2-3 hét, utána azért nem akaródzott edzeni, mert a fejemben lévő „A terv” Zalakarosra ezekkel a kihagyásokkal kezdett összedőlni és a csalódás elkerülése helyett a nem edzést választottam. Most már ezt is tudom. Abban maradtunk, hogy az ilyen helyzetek nem úgy oldódnak meg, hogy holnaptól elhatározom, hogy motivált leszek és ennyi, hanem napról-napra, edzésről-edzésre fogunk élni. És mint mindig, Gabinak most is igaza volt!
Elkezdtük lépésenként. Még ekkor volt bő 4 hetünk. Nem sok, cserébe kevés. Átállítottuk arra a fejemet, hogy addig mindent megteszek, előtte végigbeszéljük, de ha sikerül a tavalyi időt hozni akkor már boldogság lesz.
Végig is csináltam becsülettel a 4 hétnyi edzést és a végére egészen normális állapotban éreztem magam. Éreztem az 5 hét hiányát, de nem voltam nagyon rottyon.
A Tour de Zalakaros idén 137 km volt, benne 4 nagy emelkedővel, tavalyhoz képest belekerült a Cézár is, benne 15-18%-kal, összesen 1200 szinttel.
A verseny vasárnap volt, mi 3 napra mentünk így összekötve egy kis pihenéssel és wellnes-szel.
A legnagyobb problémáim a verseny reggelén kezdődtek. Mint egy Zsé kategóriás instaceleb folyamatosan az időjárást csekkoltam és különböző outfiteket pakolásztam jobbra balra a szerencsére tágas szállodai szobában. Egy idő után szerintem Timi kizárt engem az elméjéből, mert nem akart megőrülni. Végül amellett döntöttem, hogy rövid nadrág, hosszúujjú aláöltöző és egy nyári mez lesz rajtam. Tökéletes döntés volt, az előre jósolt sok eső ellenére. Ha folyamatosan ázol, akkor ha kevesebb ruha van rajtad, az legalább nem zavar annyira. Ami biztos volt, hogy mindenhová, lábfejet is vastagon, vazelinezek. Ez volt a legjobb döntés. A frissítés biztos volt: i:am, amiből 28 dl kellett. Biztonság kedvéért volt nálam 1 zselé, de megmaradt.
A rajt viszonylag későn, 10:30-kor volt. Előtte bemelegítettem mintegy 50 mp-ig, gondoltam majd a lassú rajtban ez megoldódik. Induláskor még közös képet lőttünk Lupussal és Bihari Tomival, majd szép lassan el is rajtoltunk.
Az éles rajtot egy elég combos emelkedőnél engedik el. Itt meg is ijedtem, mert a Gabival megbeszélt szentírás: 145-155 pulzus, emelkedőn max 165, ahol csipog a vészharang, mert ha 168 felé megyek akkor olyan savasodás kezdődik, hogy abban bármilyen sorozatgyilkos eltüntet nyom nélkül bárkit.
És az éles rajt után nem sokkal 172. Megijedtem és tudatosan elkezdtem visszavenni, hátha nem lesz nagy baj. Sajnos szerintem túl sokat is. Ezt még biztosan gyakorolnom kell. A 4 nagy emelkedőből 3-at megtoltam. Mármint gyalog a biciklit. Sosem felejtem el, hogy nagyon régen egy terepversenyen, mikor dicsekedtem Gabinak, hogy minden emelkedőt megfutottam, annyit mondott, hogy gyalogolni sokszor gazdaságosabb. És itt is ez történt. Végig egy jó kis grupettoval mentem. Én a nagy emelkedőkön feltoltam, amint eljött a 165-168 és kb 10-15 méterrel később értem fel, mint a többiek, de addigra lement 155-160-ra a pulzus. Ha feltekerem, akkor 175+ lett volna. És ugye épp ijedtségben voltam. 30 perc után kezdett kicsit esni, 1 óra utántól pedig végig szakadt az eső. Ha sorban mész, akkor ki kell jönni az szélárnyékból, hogy ne direktbe kapd pofádba a másik felvert vizét, viszont akkor nincs akkora árnyék. Én esőben. Aki, ha egy bárányfelhőt lát, már meggondolja, hogy elinduljon-e bringázni. Szívja is ezzel Timi eleget a vérem. Zsúrpubi vagyok, ennyi! 🙂 Viszont 30 perc után annyira vizes vagy, hogy mindegy is. De ami ismét kicsit visszavette a teljesítményemet és emiatt is maradt benne jónéhány perc, hogy az átlátszó bringás szemüveg annyira elkezdett egy idő után párásodni, hogy a kontaktlencsével amúgy sem tökéletes szememmel sokszor csak saccoltam a dolgokat. Az főleg 50-60-as tempóval lefele izgi volt, de vigyáztak rám.
80 kiliig nagyon sajnáltam magam, nem volt melegem, nem láttam, és bár a frissítés jól működött, de minden korttyal egy csomó sarat is nyeltem, szóval voltak bajok, erre még a pulzus miatti ijedtség… Egész jó tempót mentünk, bár azt sem láttam sokszor. Viszont történt egy csoda, bár addig sem szenvedtem, de nagy kedvem sem volt, 80 kilitől valahonnan plusz erő és motiváció érkezett és egész jó tempót kezdtem menni. 2 fél banán becsúszott 2 frissítőnél, de az is inkább azért, hogy levigye az agyagos sarat a számból. Ilyen a bringán készült banános shake… Jók voltak a lábaim és a kedvem is egészen megjött a versenyhez. Mondjuk épp időben, a 14 ezres nevezési díjból még vissza volt 4-5 ezer…😊 Egész sokat előztünk, bár 125 környékén a Cézár emelkedő már nem esett jól. Aztán onnan egy 10 kilis erős tempót mentem és hirtelen vége lett.
Száraz tényekkel:
Óra szerint: 4 óra 38 perc, tavaly 4:47
Hivatalos idő: 4 óra 41 perc, tavaly 4:54
Átlagpulzus: 146, tavaly 148
Tempó: 29,7 km/h, tavaly 28,3 km/h
Táv: 137,4 km, tavaly 135,4 km
Szóval még az 5 hétnyi covid és önhátráltatással is sikerült lényegesen jobbat menni, mint tavaly és belegondoltam, hogy ha ez nem lett volna, illetve nincs eső és a pálya zömét látom is, és szerintem indokolatlanul sokat nem veszek vissza pulzusijedtség címszóval… szóval: maradt itt még rendezni valóm jövőre!
A lényeg: boldog vagyok, jól sikerült egy kicsi talán még maradt bennem, de mindenképpen jó élmény volt a kezdeti kedvetlenség ellenére is.
#gizionpower
2 napos KLND Gravel – Göndöcs Eszter, beszámoló
A szimpla számok:
- nap: 76.79 km, 3 óra 45 perc, 20.4 km/h átlagsegbesség
- nap: 64 km, 3 óra 13 perc, 19.9 km/h átlagsegbesség
4 álllomásos KLND Gravel versenyre neveztem be ebben az évben, az első Etyeken volt, ami hatalmas élmény volt, így Vasvárra már úgy érkeztem meg, hogy ez tuti jó lesz, tekerek egy gyorsat, alig van benne szint. A másik fontos aspesktus pedig az volt, hogy végre a gyerekkori erdőimben fogok bicajozni, ahol Apuval (erdész volt ezen a területen) sokat jártunk gombázni, horgászni a Rábán, bicajjal – akkor még Schwinn Csepel- róttuk az erdei utakat
Aztán, hogy kicsit előre ugorjak, kemény verseny lett, tele volt olyan emberekkel akik kicsit komolyabban nyomjak a bicajozást mint én, így sikerült a lányok között utolsónak lennem, de nem bántam, a körülmények iszonyat érdekesek voltak, brutál eső esett le hajnalban és esett folyamatosan délelőtt, így eltolták a rajtot kora délutánra, ami nekem mindegy volt, de tudtuk, hogy nagyon saras lesz mindenhol a pálya, így örültem, hogy jó terepes gumikkal vagyok. Ami a rossz hír volt számomra, hogy a hosszú távot nem merték megrendezni az eredeti formában, hanem nekik a rövid távból kellett két kört menni, emiatt hatalmas tömegrajt lett, attól nagyon féltem, mert Etyeken is nagy bukások voltak az elején.
Így próbáltam hátulról rajtolni, elengedni az agresszivabbakat , de emiatt azért elég rendesen már az elején lemaradtam, nagyon féltem, hogy a sár miatt esés lesz, a szervezők is folyamatosan ezt mantráztak, hogy vigyázzunk egymásra. Ne bolyozzunk, hagyjunk helyet stb. Na, de végül nekem nem is volt nehéz a pálya, a monti nagyon szerette a sarat, élveztem végig az egészet, szerintem egy egyenletes jó versenyt csináltam magamnak, kicsit túlóvatoskodtam a lejtőket, mert előttem is, mögöttem is szerencsétlenkedtek a gravel-ekkel, nem voltak olyan stabilak mint a monti. Előzgettem folyamatosan az emelkedőkön, meg a technikás részeken, aztán visszaelőztek az aszfaltos részeken, úgyhogy egy tök jó játék alakult ki a mezőny közepén.
Talán 2 lány volt, akikkel előzgettük egymást, de végül ők a vége felé az aszfalton sajnos gyorsabbak voltak és otthagytak, így lettem összetettben 7. (utolsó), korcsoportot nem hirdettek, mert kevesen voltunk, asszem abban első lennék egyedüli öregasszony a pályán , de nem voltam csalódott, ezek a lányok itt latszólag komolyabb bicajosmúlttal rendelkeztek, ráadasul nagyon fiatalok voltak.
Úgyhogy jó élmény volt, annyi tanulság, hogy a bicajom többet tud mint én, nem kell annyira óvatoskodni, talán 2 helyet tudtam volna hozni, de szerintem nem lettem volna tőle boldogabb. Ez így a saras pályával, a párás gyönyörű erdőkkel nagyon jó kis tekerés lett, sokat tanultam belőle, imádtam egyedül tekerni, szerettem, amikor hozzámcsapódtak és kicsit beszélgettünk bicajokról, versenyekről. Szerettem az előzéseket, még azt is amikor engem előztek, kicsit rákapcsoltam, észbekaptam, hogy ne álmodozz, tekerj!
Aztán jött a második nap, az Őrség, itt nagyon kíváncsi voltam a tájra, az útvonalra, gyerekként erre nem annyira sokat jártam, egész ismeretlen volt a terep. Itt is még maradt egész sok sár, de itt már sokkal magabiztosabban mentem végig, már nem óvatoskodtam, sokat segített az előző napi “gyakorlás”. Látszott is, hogy folyamatosan előzök, emelkedőn annyira jó volt látnom, hogy erősebb vagyok náluk, talán itt ez be is jött, 9 lányból az 5. Lettem, tök jól voltam végig, jó erőben, nem éreztem az előző napi tekerésből semmi fáradtságot, izomlázat. Ment jól az egész pálya, annyi, hogy itt meg több volt az aszfalt, így ami előnyt csináltam terepen és emelkedőn, azt nagyon visszahozták aszfalton, de felszívtam magam és jónéhányszor nem engedtem el, egész jól tartottam velük a tempót, voltak is elismerő szavak .
Itt ugye már nem volt hova óvatoskodni, meg kitekerhettem magam, nem volt következő nap. Mindkét nap egyedül mentem, úgy értem, nem volt senki, aki folyamatosan jött volna velem, mindig csapódtak hozzám valakik rövid időre, de aztán tereptől függően vagy é, vagy ők mentek el. Azt láttam, hogy a többi lányt végig kísérik fiúk és azért az sokszor segített nekik, hogy engem leelőzzenek. De ez is jó élmény volt, laza pálya, ide jobb lett volna a gravel, azért itt már a folyamatosan napsütéssel is küzdeni kellett, szinte végig napnak kitett utakon mentünk, fogyott a víz rendesen.
Szóval jó kis hétvége lett, várom a 4. állomást, ami a Mátrában lesz szeptemberben. Mátra épp a szívem csücske, annyira jól sikerült a Gizionos edzőtáborban az Everesting, hogy várom, hogy szeptemberben remélhetőleg jó mászások lesznek a montival is.
Gabi, itt is és újra köszönök mindent. Amikor a mátrai futásokon elhangzott tőled, hogy hidd el, jó alap lesz az edzőtáboros sok futás a bicajos versenyhez, na, ez ugrott be, amikor az emelkedőn tekertem vigyorogva Vas megyében.
- 1
- 2
- 3
- Következő →
baratrunning.com 