Az elején kicsit késve érkeztünk, így nem maradt idő a nagyon alapos bemelegítésre, csak egy gyors átmozgatásra, aztán beálltam az első-második sorba.
A rajtnál párszáz méter után a Lovas Gerivel (legjobb Bérce 5:55) kezdtünk együtt menni, akivel egyébként együtt is utaztunk előző nap. Az első 20-30 között futottunk, nekem kicsit magasabb pulzus volt, mint amit előtte gondoltam, de nem volt vészes, illetve a küszöb alatt bőven. Ezzel a tempóval kezdtük előzgetni azokat, akik a rajtnál túltolták és hamarabb kifulladtak. Az volt kicsit aggasztó, hogy Dendel Nikit utólértük és Oroszlánvár (10k) körül le is maradt, mivel két éve így futottam el a Nagy-Hársast is 🙂
A pulzus továbbra is olyan 6-7 ütéssel feljebb volt az általad kiírtnál, de nem volt semmi aggasztó jel, így értünk el Kékestetőig (19k), Geri egy sráccal olyan 200m előnnyel, de a ponton utolértem őket és rövidre véve a frissítést (egyébként a 3 ponton összesen kb. 3 percet veszítettem frissítéssel) utánuk indultam, azonban elkavartam az utat és mire észrevettem, buktam jó két percet. Emiatt a lejtőzést kelleténél jobban megtoltam, de a korábbi útitársakat már nem értem utol. Annyit elértem, hogy a pulzus belekarcolt a 170bpm-be és olyan 25 körül a vádlim csípkedéssel jelezte, hogy ez így sok lesz. A regenerációhoz kénytelen voltam olyan 155-157bpm-ig visszavenni, amit a következő 10 kilin tartottam is, ketten meg is tudtak emiatt előzni, de a rendszer legalább rendbejött.
Galyatető után aztán az egyik előzőt én értem utol – mint kiderült File Balázst – és váltogatva haladtunk olyan 100m-en belül. Ágasvári túristaház előtti mászásnál végül befogtam és váltottunk is pár szót, amiből kiderült, hogy éppen kicsit megborult, de eddigre nekem rendbejöttek a lábaim és saját tempóban elhagytam lassan őt. Valahol itt estem is egyet lejtőzés közben, de az aikidoban eltöltött húsz év hasznosnak bizonyult és egy remek ukemivel sértetlenül fogtam talajt, majd felpattanva ütemvesztés nélkül tudtam tovább futni.
Fotó: Mátrabérc Trails
Az utolsó ponton Mátrakeresztesnél nyitottam a botomat és a tavaly is bevált módon mentem fel a Muzslára, az utolsó nagy mászással. A vádlim az utolsó szintes kilinél ismét rendetlenkedni kezdett, de pár méter sétával mindig kidolgoztam a kezdődő görcsöt.
Az utolsó hat kili lejtőzés közben már csak annyi érdemleges történt, hogy Szőcs Anna, aki a Tátra Átkelésen is remekelt Pállfy Marci barátjával együtt, otthagyott egy remek futómozgással és másfél perccel előttem ért be. A vádlim már csak a vízmosásból kifelé mászva szemétkedett, aztán az utolsó 1700 métert is szépen meg tudtam futni és 23 percet javítva a tavalyi időmhöz képest, a tervezett 6:15-ön belül értem be, igaz a titkos álomidő 5:…:… elmaradt, de majd jövőre. Jól kifutottam magam és az tetszett, hogy sikerült az élen egyensúlyozva ésszel megoldani a fizikai gondokat.
Célidő 6:12:13, Abszolut 14. Férfi 11. Korcsoport 2.
Kevés versenyen tudok elindulni, de a Mátrabérc már-már kezd hagyományos versennyé válni a naptáramban, a hatodikat futottam a hétvégén.
Tavaly nyáron léptem be a Gizionok táborába és azóta Barát Gabi edzéstervei alapján futok. Tavaly és előtte évben 9 óra környékén értem célba a bércen, idén fél órát javítva, 8 óra 28 perccel sikerült megcsinálnom. Még mindig nem egy űridő tudom, de sokkal-sokkal jobb érzésekkel futottam végig, könnyű lábakkal, gyomorprobléma nélkül, fejben végig a pályán voltam, az Ágasvárról se akartam leszédülni és a Muzslán is – ha nem is könnyen-, de aggodalom nélkül átjutottam, a Diós-patakban se vertem tábort és mire kijöttem belőle még be tudtam gyújtani a vésztartalékokat és száguldani tudtam a célig.
A pulzusmérőmet béna módon itthon felejtettem. Pedig kikészítettem a többi cucc mellé, de valahogy levertem a földre az asztal alá, és úgy ahogy volt el is felejtettem felvenni. Kissé ideges lettem, amikor eszembe jutott ez a kocsiban a rajt felé robogva. De megnyugtattam magam azzal, hogy elég régóta futok, érzem már, ha túl sok. Lebeszéltem magam minden felesleges cucc bepakolásáról, nem hiányzott semmi, ami ne lett volna nálam, sőt még rövidebb futócuccban is indulhattam volna, mert meleg volt az idő. Én most először vettem elő idén a háromnegyedes futógatyát.
A rajtnál a mezőny végére álltam be, a rajt után nem sokkal fel is torlódott a mezőny pár sárfoltnál. Utána Oroszlánvárig nem győztem előzgetni az összeállt sorokat. Volt pár saras rész, nagyon nem lehetett kikerülni, gázoltunk a sárban. Kékesig könnyű lábakkal mentem, jó erőben éreztem magam. Oroszlánvár előtt közvetlenül ettem meg az első gélt, Kékes előtt a másodikat. Az első frissítőponton csak vízet adtak, az egyik 3 decis softkulcsomat kellett felölteni. GU géleket vittem én is, és a pontokon is az volt. Kékesre felfelé néha kissé megszédültem, ebből tudtam, hogy nagy a tempó. Ezért onnan többet gyalogoltam, hogy kipihenjem a mászást, mert a pontról lejtő jött, kellett az erő.
A kékesi ponton töltöttem fél liter vizet, ittam 2 deci kólát, ettem egy negyed banánt, 1 gélt zsebre raktam és mentem is tovább. Gyorsan továbbhaladtam minden frissítőponton.
Sombokor a múlt heti esőzéseknek hála nagyon jó talajjal várt minket, pont annyira volt nedves a talaj, hogy ne csússzunk a porban lefelé. Ezért szépen, jó tempóban le tudtam jönni. Csór-hegyre fel ettem még egy gélt, egy sótablettát és közben tempósan mentem felfelé, használtam a botokat. Galyatetőig is sokat emelkedik az út, ezt mindig elfelejtem. A pont előtti utolsó 3 km-ben nem sok futás volt. A pont előtt már korgott a gyomrom, de a pontig kihúztam.
A galyatetői ponton kóla+banán, a leadott depócsomagomból vettem elő ropit (az enyém biztos hogy tej/tejpor mentes) és töltöttem vizet. Rámköszönt egy régi ismerős, így jól elfelejtettem a nagy dumálásban egy gélt elrakni a pontról. A kilátóig gyalogolva megettem egy fél banánt, és gyorsan utánaszámoltam, hogy a következő pontig 13 km lesz, van még nálam 2 gél, az elég a 2 órára és a ropival megtoldom.
A Vöröskő kilátóig eszegettem a ropiból, de a fogszabályzó miatt csak lassabb tempónál tudok rágni óvatosan bármit is. Ez meg egy futható szakasz, így nem sokáig csócsáltam. Úgy időzítettem, hogy az Ágasvári emelkedőig megettem egy gél. Tavaly itt nagyon elhaltak a lábaim, most ehhez képest jól felmentem, egyenletes tempóban. A nagy lejtő itt is jobban tapadt, csúszás nélkül lehetett lefelé jönni. A turistaháznál kiürítettem a kavicsokat az egyik cipőmből. Itt a körülöttem lévő emberek úgy elmentek, hogy a frissítőpontig nem is láttam őket többet. Ez egy hosszú lejtő, fájt lejönni szokás szerint. Ettem egy gélt, pedig már közeledett a pont, de nem akartam halogatni tovább, nehogy baj legyen.
A mátrakeresztesi ponton feltankoltam kólával, vízzel, gélekkel, ment közben még egy uborkaszeletet elmajszoltam.
Sok, hosszú emelkedő van a Múzsláig. Botozva gyalogoltam, de már fájt a mozgás, fájtak a karjaim is. Jött pár síkabb, futható rész, igyekeztem futó mozgást imitálni, de éreztem hogy olyan nagy tempóm nincs már. De nem baj, ez is valami, futottam ahol lehetett, emelkedőket meggyalogoltam. A Nyikom-nyeregben bontottam egy újabb gélt.
Már fejből fújom a koncsúrokat, hány emelkedő van, így fejben nem zuhantam össze, hogy milyen sokat kell felfelé menni, aztán meg milyen sokat lefelé. A lefelé zötykölődés már fájt, a botokkal sabilizáltam magam lefelé futás közben, mert köves, megszáradt összetúrt saras volt az út. Néztem az órán hol járok kilométerben és hogy nagyon jól állok idővel. De már vártam, mikor kell a gerincről lefordulni a patak felé.
A Diós-patakból egész könnyen kit tudtam mászni és egy korty víz után begyújtottam a rakétákat, szárnyaltam a célig. Megvolt a flow, csak a bokámat éreztem, hogy a bazi nagy bokachip szétverte a csontom. Az utolsó kilométerem 5:22 perces volt. 🙂
A célbaérés hatalmas örömmámor volt. 8:28-as idővel boldog vagyok. Kiadtam magamból mindent, amit ma lehetett.
Összeségében nagyon elégedett vagyok. Keményen végig futottam, fejben ott voltam, az emelkedőket is jobban kifutottam, mint tavaly. Érzem, hogy használt az edzésterved, nagyon sokat erősödtem. Bár nagyrészt síkon tudok jó tempót menni, a lefeléken betoji vagyok, sokat fékezek, a felfeléket meg nem tudom sokáig kikocogni. De összességében sokkal jobb erőben vagyok mint tavaly ilyenkor.
Amiatt van csak rossz érzésem, hogy sok hibát elkövettem. Többet kellene versenyre mennem, mert izgultam egész héten. A pulzusmérőért nagyon kár, de igazából nem volt holtpontom, végig fejben ott voltam, jó volt a gyomrom. Múzslára menet megfogadtam, hogy elkezdek karra is edzeni. 🙂
Érdekes, hogy megint nem sok időm volt rá gondolni, hogy mit is futok én hétvégén. Ez így a jó, mert nem parázom túl. Csütörtökön itthon komótosan pakolásztam. Nem raktam be sok mindent, utálok feleslegesen cipekedni. Pénteken a munkahelyről indultam a kollégámmal, Tréfivel a szállásra. Ő hihetetlen figura, heti 8-10 km-et fut síkon, de jön a Mátrabércre:-D Már korán odaértünk a szállásra, kipakolásztam, kikészítettem másnapra a cuccokat. Elmentünk még boltba, majd már 6 óra körül mentünk a rajtszámot átvenni. Ekkor kezdtem izgalomba jönni, hogy jaj mit is fogok én holnap futni… Megvacsiztunk, és korán le is feküdtem, már 8 után nem sokkal ágyban voltam.
Szombat reggel fél 5-kor ébresztett a telefon. Üdén ébredtem, szépen összeraktam mindent, elkészültem. Tréfivel kimentünk a kocsihoz, és elindultunk a buszhoz, ami 5:45-kor indult át a rajtba. A kocsi kijelzőjén néztem, h van 2 kemény fok… Amindenit!!! A kocsiban ücsörögtünk, fűtöttünk, amíg a busz beállt. Azzal több, mint 1 óra a rajtba átmenni, így a buszon még van idő aludni, enni, dumcsizni a többiekkel. A rajtban sem volt melegebb sokkal, de addigra már 3 fok is lett 😀 Mit ne mondjak, nem volt melegem! Ugrabugráltam, lilult a szám ezerrel- ezen jót röhögtek a többie 😀 Beszélgettem ismerősökkel, bemelegítettem. CK Petivel összefutottam, és CelebTomival is 😀
Tréfivel beálltunk valahová a sor végére. Eldörrent a rajtpuska, és nosza, induljunk neki. Én hagytam, hogy elszáguldjon a mezőny. Minek rohanni, jót fogok nevetni, amikor újra látok pár embert. Szépen mentem, haladtam. Már az elején éreztem, hogy túlöltöztem, melegem lesz. Valahogy az első 10 km nem volt annyira jó, eszembe jutott, hogy úristen, de messze van még a Muzsla. Néztem néha az órám, a tempó megvolt, pulzus is. 10 km-nél Kimmel Peti eszegette a banánt a frissítőpontnál. Nem kérdezett, szólt semmit… Mondtam neki, hogy nem messze fent van egy futó, akinek kiment a bokája, nem tud egyelőre tovább sétálni sem. Mondta, hogy tud róla. Én csak annyira álltam meg ennél a futónál, hogy megkérdezzem kell-e valami segítség, mert egy másik srác már telefonált, próbált neki segíteni.
A frissítőpont után nekiálltam vetkőzni, hosszúujjú le, bele a táskába. Indulhat a mászás. Annyira mentem, hogy nem is nézelődtem. Az útvonal jól ki volt jelölve, track sem kellett végig. Kékes felé haladva kicsit megnőtt a turisták száma, de rendesek voltak. Mindenhol félreálltak, szurkoltak, tapsoltak. Haladtam egyenletesen felfelé. És volt erőm, kedvem futni. Senki másra nem figyeltem. Egyszer csak megláttam Szabó Áront a fényképezőjével, annyira megörültem neki. Mondtam is, hogy akkora energia, hogy megláttalak, fent vagyok végre! Kértem, hogy szurkoljon, küldje az energyt. Mondta,h ne aggódjak innen már sima lesz, csak le kell gurulni a célba!:-D Jót nevettem. Ismerem nagyon régen, és neki tényleg csak egy legurulás lenne:-) (Hihetetlenül tisztelem, iszony gyors futó, számos nagy eredménnyel, és annyira szerény, hogy elképesztő.)
Kékestetőn elraktam 2 gélt, ettem 2 falat sajtot, ez jól esett. Jött egy kemény rész…Tudtam előre, hogy a kurva anyját a sárgának lefelé… Egy ismerőssel mentem lefelé… Mentem… ez túlzás. Ereszkedtem, kapaszkodtam, bukdácsoltam. Mint egy totyogó pingvin, de így is könnyedebben lejöttem, mint nyáron, amikor itt jártam. Galyatető haladva megint nem volt bajom, ezt a részt szeretem. Mindig hamar eljön Galyatető, annyira nem szívatós, és szép szakasz. Nem volt kínlódás. Megérkeztem Galyatetőre, ismerősök fogadtak a parkolóban, szurkoltak. Utána Zsófiékhoz értem a ponthoz. Kaptam vizet, és colát. Zsófitól pár biztató szót, és spuriztam tovább.
Lendületben voltam. Innentől kb. ugyanazokkal a srácokkal mentem végig, 4-5 emberrel egymást kerülgettük. Ez jó volt, mert sosem voltam egyedül. Innen jött neheze. Vicces volt, mert utolértem a kollégám is… Tréfi jó futó ám, UTH-t is futott már, csak idén nem nagyon edzett. Kb. 6 éve ismerem, sosem előztem meg egy versenyen sem… Csodálkozott is, hogy mit keresek én ott. Mentünk együtt Ágasvárra. Felfelé könnyedén meglett. Lefelé a sírás kerülgetett. Nem bírtam szinte lemászni sem. Kövek mindenhol, és az avar, ami csúszik, és alatta is kövek. Bárhová léptem ment ki a talaj a lábam alól. Sok ilyen rész volt végig a versenyen. Ezeken a meredek lefeléken mindig béna vagyok. Fejlődtem, nem mondom, hogy nem, de egyszerűen félek. Néha leguggolva, fákba kapaszkodva totyogtam le. Minden fiú megelőzött, azok le mernek ugrálni valahogy. Mondta Tréfi később, h ő ugyanúgy fél, de leszarja vagy elesik vagy nem:-D Levergődtem, de utáltam. Minden energiám odalett, és otthagyott mindenki.
Mátrakeresztes felé haladva kezdtem észhez térni. Ott futottam megint, egyszercsak elértem a frissítőpontot, és még 4 srác ott volt. Beértem őket. Gyorsan továbbmentem, jöjjön a Muzsla, az már csak egy púp, meglesz. Mentem fel lendületesen, néha még futni is sikerült. Ennyi km és szint után ez itt nagy szó, tavaly kínlódva másztam fel. Most nem! És megint utólértem Tréfit is, ismét nézett egyet, hogy honnan kerültem elő. Fent voltunk a Muzslán, lehagytam, és elindultam le. A jobb combom erőteljesen szar volt, valahogy kb. 2 km-en keresztül minden lépésnél fájt, de csak lefelé. A sok lejtőzés betett neki, már Ágasvárnál is éreztem kicsit. A Muzsla lefelé sem könnyű. Ott ketten egyszercsak elrohantak mellettem, de jó, valaki erőteljes maradt a végére. Nekem kb. 7-8 km volt még hátra.
A combfájdalom elmúlt, éreztem, hogy fogy a táv. Megint feltámadtam, menni kell. Futottam, gyors séta-futi-gyors séta. Sajnos, a pulzus itt nagyon nem sikerült már fent tartani. A lejtőn egyébként is alacsony nagyon. Ereszkedtem, küzdöttem. Kb. 2 km-rel a vége előtt megjelent Tréfi mögöttem, hogy sietni kell, mert lejár a szintidő, haladjak. Fogtam magam, hogy akkor futás. És nem hiszed el, az utolsó 2 km-en végig futottam, de mint a nyúl! Sprintben, az általad írt pulzuson!!! És így értem be 9:37 alatt.
Amit összességében el tudok mondani, hogy óriási köszönet a felkészítésért! Ez az első olyan versenyem, amikor azt éreztem, hogy amit előírtál, leírtál, azt kb. 95 %-ban sikerült megfutni. Az átlag pulzusom 150 lett a versenyen. 152-160-at írtál, és csak azért lett alacsony, mert a lejtőn szarakodás levitte. De még így is azt érzem, hogy ennél is többre vagyok képes. Fejlődök én magamhoz képest, de a saját ütememben. És ezen a versenyen minden jól jött ki. Nem volt meleg, nem volt gyomorbaj, egyszer sem kellett megállni pisilni sem. Szinte nulla állásidő. Amit intézni kellett- vetkőzés, gélek evése, ivás- azokat útközben csináltam, hogy haladjak közben is. Beérni iszony jó volt! Tréfit megelőztem, illetve minden srácot, akikkel együtt jöttem Galyától. Gyönyörű érmet kaptunk:) Leültem, és….utána nehéz volt bármit is csinálni:-D
baratrunning.com 