beharangozó

Deseda Ultra Maraton – Neubrandt József, beszámoló

Posted on

Emberkísérlet, avagy

Utazás az ismeretlenbe
Utazás egy idegen helyre.
Utazás Föld és ég között,
Utazás a semmibe.
(Azért a Tátrai Band mégiscsak jobb mint a Ding-ding -don vagy Jimmy.)

Mivel Gizionná válásomkor senki nem mondta, hogy írjak valami bemutatkozás félét, ezért az eleje kissé hosszú lesz.

A történet első fejezete kb. 30 éve íródott, még katona koromban. Egy baka ráér futni, én hát futottam. Rövidet is, hosszút is. Röviden voltam talán tehetségesebb, tudtam volna női országos csúcsot futni 100-on, már ha… De mentek az 1:45-ös körök is elég hosszan az atlétika pályán. Nagyképűen kiszámoltam, hogy az kell a 3 órás maratonhoz, de 20k fölé soha nem jutottam.

A következő fejezet kb. 5 éve volt, amikor a lányomat vártam egy maraton céljában, és úgy éreztem, rossz oldalán állok a kordonnak. Ez az érzés megismétlődött tavaly, amikor nagyobbik fiamat vártuk márciusban, ugyanott.

Másnap elmenem futni. 55 éves voltam, sokáig már nem várhattam.

És persze nem ment.

Pedig rendszeresen szaladgáltam a barátokkal, labdarúgást mímelve a pályán. De egyre lelkesebben csináltam, amíg augusztusra szembesültem azzal, hogy nem fejlődök. Ide terv kell. Csináltam is magamnak egyet, azzal a céllal, hogy legyen meg a 10k 1 órán belül. (Nem röhög…)

Polár óra, edzés terv, hajrá! 6 hét alatt sikerült, és ez a hat hét tett futóvá.

Rendszert hozott a rendszertelenbe, célt a céltalanba. Mint mindenki, én is rögtön félmaratont, meg maratont akartam futni. Az őszi félmaraton, meg a Szilveszteri Velencei-tó kör még ment a “hatpercesekkel” de a márciusi maraton már nem.

Ezután kerestem meg Gabit.

Az első beszélgetésen elmondtam neki, hogy nekem a hosszú távokról ( 400+) van biciklis tapasztalatom , meg a 23, 24-órás versenyekről is. Szívesen megnézném a Desedát.

(Fel lehet tenni a kérdést, milyen arányban lehet átszámolni a biciklizést futásra.
Elárulom: semmilyenben. Más mozgás, más izmok.)
Nem azért, mert végig tudom futni, hanem mert olyan közeg, olyan verseny, ahol ki lehet próbálni dolgokat. A többszöri elindulást, az éjszakai futást, és megnézni a hajnalt a futópályáról.
Gabi azt mondta, neki szoknia kell a gondolatot. Gondoltam, hagy szokja…:)

Szépen haladtunk a távokkal, heti adagban a 70k-t közelítettük, amikoris kb. két hónappal a Deseda előtt, eltörtem a bordámat. Szerencsére két hét kihagyás után a doki azt mondta, “tőlem futhat, maga fogja érezni, ha fáj”. Így elkezdhettünk megint építkezni.

A verseny maga a kaposvári Deseda tó körül zajlik, azzal a reklám szöveggel, hogy fuss itthon egy Spartathlont, úgy, hogy közben a család is ott lehet. 14km egy kör , ebből kell 18-at futni. Sátorozás, haverok, buli, Fanta. Az út végig szép, jól futható, elég változatos is, nem sok szinttel.

Mivel úgysem tudom végig futni, úgy terveztem, hogy amíg a hőfok 30 alatt van, addig futok, 30 felett, fürdés, fagyi, palacsinta. És majd éjjel nyomom a hűvösben.

Gabi nem így gondolta.

Átküldte a “tervet”, hogy az első 12 órában próbáljak 2 óránként egy-egy kört teljesíteni (persze kis szünetekkel, nyújtás, kisszervíz…) a második 12 ben 2,5 a harmadikban 3 óránként.

Ez olyan sok kör, meg kilométer, hogy ekkora számok már csak középiskolás matek könyvben fordulnak elő, így hát ezzel nem nagyon foglalkoztam. Lesz ami lesz.

A versenyt megelőző éjjel, persze nem aludtam, egyrészt nagy volt a zsivaj, másrészt hajnalban jött egy nagy vihar, villám, dörgés eső. Titkon azt hiszem reméltem, hogy a vihar miatt nem is kell futni.

Ilyen előzmények után álltam oda hajnali 6 órakor, a rajtba. Előttem 252k, amiről tudom, hogy irreális. Viszont nem tudom, hogy mi a reális. Ezért jöttem, hogy megtudjam.
Mivel a vihar elvonult, és jól lehűtötte a levegőt, az első három kör ( ez első maraton) nagyon jól telt. Igyekeztem tartani Gabi utasítását, hogy kb. 2 óránként induljak új körre.
Viszont a pulzusban alatta maradtam. 138-at javasolt, én igyekeztem a 130-135 tartományban maradni. Így olyan 7 perc körüli ezrekkel bőven 1:40 alatti körök jöttek ki.
A harmadik kör után elmondhattam, hogy megérkeztem az “ismeretlenbe”, hisz maratont is csak most futottam másodszor, többet pedig soha nem futottam eddig.

A bajok a 4. körben kezdődtek, amikor elvonultak a felhők, és tűzte a fejem a nap.
Mivel az első körökben nem kellett sapka, így nem is volt nálam. Többször bele kellett sétálnom, hogy ne menjen magasra a pulzusom.
A kör végén gondoltam rám férne egy komolyabb szervíz, így ettem egy kis ragulevest, és fürödtem egyet a tóban. Rendbe is hozott a kis pihenés.
Az 5. kör második felére egy ismerős csatlakozott, így az hamar eltelt.
Ekkor hibáztam, mert a 6. körre túl gyorsan mentem ki. Talán kicsit elbíztam magam, hogy milyen jól megy. De sétával kombinálva azért beértem, így meglett az aznapi második maraton is. Nem emlékszem pontosan, de talán 13 órán belül.

Itt ismét hosszabb szünetet tartottam, kis tészta vacsorával, lábáztatással a tóban. A déltől folyamatos. napsütés azért már éreztette a hatását. Szerencsére a körön sok az árnyék, de a 30 fok az 30 fok. 4 frissítőpont van a 14km-en de az ott lévőitalok (víz, izó, kóla, citromos sör) már messze nem hideg, így nehéz belőlük eleget inni. Jég sajnos nem volt.

Megvártam a sötétet, és fejlámpával nekiindultam a 7. körömnek.
Ez volt az egyetlen kör, hogy vittem zenét is, gondoltam jobban eltelik.
(https://www.youtube.com/watch?v=cjFUwao4-RE)
Nem is volt baj, ment rendben. A körben valamikor lemerült az órám, de azt észrevettem már egy ideje, hogy alacsony pulzuson megyek. Már nem volt gond a 130 tartása, sőt, szerintem 120-akat is láttam valahol 7-7:30 tempó között. Csak nyugodtan, öregesen. 🙂
11 óra felé fejeztem be a kört, és mivel megvolt aznapra a közel 100 (98) km, meg a mozgásom sem volt már olyan acélos, az alvás mellett döntöttem.
Gabi a tervben 60-70 percet javasolt, de nekem az tuti kevés lett volna, fáradt voltam.

Így 5 óra után keltem, és a reggeli rutin után 6 órakor újra nekiindultam. A sátortól a rajtig lévő 200 méter alatt komoly kétségeim voltak a futást illetően, úgy mozoghattam mint valami lassított felvételes marionett bábú. De valahogy beindult a dolog, még talán élveztem is a napfelkeltében futni. Gyönyörű volt a tó, volt hangulata a dolognak.

Észrevettem azonban (nem volt nehéz…) hogy a jobbra dőlő ferde aszfalt úton a bal térdem kívül kissé szúr, és az élesebb bal kanyaroknál is. De együtt lehetett vele élni, igyekeztem nem foglalkozni a fájdalommal.

Valamikor ekkor láttam be, hogy a tegnapi 7 kör után a realitás mára 3 lesz.
Végül is az is egy maraton a tegnapi kettő mellé. Persze ebben nyilván benne van, hogy a 10 olyan szép kerek szám, de ez egy cél is lett egyben. A 8. kör után néztem a listát, és szerintem utolsó voltam. Láttam, hogy az azonost kört teljesítők között a beérkezés ideje alapján sorolnak (logikusan) így úgy döntöttem, hogy a tervezett kettőt, megpróbálom minél hamarabb befejezni. Amúgy is nagyon melegszik az idő, ne húzzuk soká.

Így rövid pihenés után indultam a 9. körnek. Szenvedtem a melegtől, sokat sétáltam bele.
Talán a leghosszabb volt az összes közül. Nagyon vártam a kör végét, kb 5 percet pihentem, és nekiindultam az “utolsónak.”
Nekem az “utolsó” mindig könnyebb, mint az “utolsó előtti”. Az indulás előtt kunyeráltam valakitől egy kis krémet, mert a nadrágom kidörzsölt, és minden lépés fájt. A vazelintől jobb lett a helyzet. A kör elejét többnyire gyalogoltam. De nem csak én, láttam több egyéni indulót, hasonló helyzetben. A meleg, meg az eltelt 30 óra mindenkit megviselt.

Péter Attila, a főszervező azt találta ki, hogy BSI-s futónagyköveteket küldött a pályára, akik az egyénik mellé szegődtek, és próbálták biztatni őket. Nekem is jutott egy kedves lány és jót beszélgettünk az út hátra lévő részében. Kissé feldobott, hogy frissítő asztalnál előztem 2 egyéni indulót. Én nem ácsorogtam soha, felkaptam amit megkívántam, és a következő 100 méteren megettem, megittam.
Reménykedtem, hogy ők is csak 10 kört mennek, és ha szedem a lábam tuti nem előznek vissza.
Érdekes, hogy a 31 órás verseny utolsó órájában “versenyeztem” csak, addig egyáltalán nem izgatott az ilyesmi. Gyakorlatilag feléledtem. Mivel az utolsó maratonra már órám sem volt, hisz lemerült, így tempót nem tudok, de érzésre olyan 6:30-as tempóban “robogtam” időnként a cél felé, a kisebb emelkedőkre felsétálva.

Olyan “megcsináltam” élmény volt, beérkezni. Az ott lévő nézőkkel minden egyénit megtapsoltatnak, ami ilyenkor nagyon jól tud esni.

Egy éve futok.
Most 140km-t gyűjtöttem 31 óra alatt. Idáig jutottam az eltelt egy év alatt.
A fejem, a lábam még nincsen kész többre. A fejemnek kellene rávennie a lábamat, hogy menjen tovább, de ebben még a fejem sem hisz, hogy a lábaim képesek rá.
Róka fogta csuka.
De az ilyen próbák erősítik mindkettőt, ettől tudunk fejlődni.
Mentális forintokban nem volt hiány, fejben rendben voltam, tudtam kezelni mindent.

Gabi terve magas léc volt, amit ha nem is teljesen, de sikerült megugrani.
(Ez jó kis képzavar, de nem baj…) Ő úgy bízott bennem, hogy az eltelt 4 hónap alatt nem is ismerhetett meg igazán. Köszönöm neki.
Illetve utólag láttam, hogy követtetek a Facebookon, köszönöm mindenkinek aki küldte a mentális forintokat.
Tényleg jól esik.

Néhány technikai részlet, hátha valakit érdekel:
– a verseny szombat reggel kezdődött, kedden szerdán nem ettem szénhidrátot, csak fehérjét, meg salátát) csütörtökön pénteken, sok szénhidrát, semmi vörös hús
verseny közben minden frissítésnél (3,5km) mindig ettem valami kicsit, legjobban az egy falat vajas kenyér, egy kis paradicsommal jött be, de ettem banánt, mazsolát, ropit, kekszet
– minden ponton legalább másfél deci, de inkább több innivaló, víz, High5 zéró, kóla, citromos sör. Amig hideg volt a sör esett a legjobban, de igyekeztem azt inni ami hideg volt. Néha hoztak a pontra friss kólát, amíg hideg volt jól esett.
a frissítésen kívül a 31 óra alatt 2-3 deci leves, 1 banán, 1 virsli, fél kifli, kevés tészta 3 zselé, 2 só tabletta
kb 2 körönként száraz cipő, száraz zokni
Ez így utólag visszanézve nem sok, lehet, hogy legközelebb többet kell enni.
De semmi gyomor problémám nem volt, nem éreztem éhséget sem. Valamelyik nadrágom kidörzsölt, majd be kell szerezzek egy rendesebbet.
– A lábaim rendben, semmi vízhólyag, vagy hasonló. A Brooks Ghost 10 egy jó cipő.

UB-ra KÉSZÜLÜNK 9.rész: Nem elég csak futni a 220 km-ért

Posted on Updated on

Írta: Palyik Andi

Hetente 8 órát edzem. Hogy mikor van ennyi időm? Jó kérdés.
Állandóan szervezkedem, elengedek dolgokat, újratervezem a hetemet. Végül kiderült számomra, hogy nem elég csak edzeni, mert a verseny sikere nem csak a futáson múlik.
Az UltraBalaton felkészülés során hetente 5 edzésem van:
– egy hosszú, „kényelmes” futás, ami nagyjából 3-4 órás;
– két közepes edzés, ami gyakran iramjátékos feladatokat tartalmaz, ezek hossza 1,5-2 óra között van;
– egy rövid futás, 1,5 óra körüli időtartamban;
– és egy regeneráló, ami 30 perc átmozgatást jelent, melyet 20 perc alapos nyújtás követ.

Logisztika minden mennyiségben! 

Folyamatosan tervezek tehát, hogy be tudjam illeszteni az edzéseket a mindennapokba, de vannak alapszabályaim, amikből egyszerűen nem engedek:
A család az első. Nem hagyok ki sem gyerekekkel töltött időt az edzéseim miatt, sem meseolvasást, sem családi kirándulást, sem pénteki randit a férjemmel. Sőt! Megfogadtam, hogy ha túl fáradt vagy ingerült vagyok a sok futás miatt, akkor abbahagyom ezt a mértékű terhelést.
A munka a második. Tehát ha határidős munkám van, vagy ha egy kollégám vár tőlem egy anyagot, akkor azt meg kell csinálnom. Ilyenkor a futás várhat.

A fentiek miatt próbálok délelőtt futni, amikor a gyerekek bölcsiben és oviban vannak. A munkám viszont rugalmas: ha napközben nem végzek vele, akkor tudom éjszaka, vagy hétvégén folytatni. Az viszont komoly nehézséget jelent, ha betegek a gyerekek. Ez év első 7 hetében közel 4 hetet voltak itthon a fiúk, így 50% feletti volt azon napok száma, amikor improvizálnom kellett!

A munkám olyan, hogy megkapom előre a több havi feladatot, amit én magam osztok be. Figyelnem kell a köztes határidőkre, a heti 1-2 megbeszélésre, illetve arra, hogy ha kérdésem van, a kollégáimat munkaidőben tudom elérni. De magam osztom be az időmet, és megspórolom az utazás 2-3 óráját minden nap!

Viszont van egy kimenős napom: a gyerekek minden pénteken a szüleimnél alszanak. Ez egy teljesen szabad délutánt és estét jelent, amibe belefér a hosszú futás, egy randi a férjemmel, és egy átaludt éjszaka (ami nálunk 4 éve nem létező fogalom), majd a kényelmes ébredés (vagy lustálkodás, vagy házi munka, vagy rövid futás), ugyanis csak 10-re kell a gyerekekért mennünk.

Akárhogy számolja az ember, egy nap 24 órából áll, így ezer dolgot el kell engednem. Sokszor az edzés után már nem fér bele a hajmosás, mert rohanni kell a gyerekekért. Emiatt hetente többször igénytelenül nézek ki, amit kénytelen voltam elfogadni. A barátaimmal hónapok óta nem találkoztam. Ők tudják, hogy miért, és megértik. Velük a lyukas óráimban próbálom tartani a kapcsolatot, például abban a 1 órában, amikor autózom be a munkahelyemre. És az apróságok: nincs körömlakkozás (45 perc!), netezés, kütyüzés, mozi… Igazából semmi másra nem marad idő. Ezt az utat választottam, de nem bánom.És van még egy fontos dolog: nem tévézem! Ahány órát én hetente futással töltök, sokan mások annyit ülnek a tévé előtt. Csak az társadalmilag elfogadott jelenség, míg a sportolás gyakran önző időtöltésnek tűnhet mások szemében.

Nem mondom, hogy mindig lelkes vagyok, ha ki kell mennem futni. Néha, amikor megnyitom Gabi levelét, benne a következő heti edzéstervvel, akkor elfog a pánik, hogy „ezt meg hogy?!”. De aztán leülök a naptár elé, végignézem, hogy mi vár rám a következő 7 napban, és tervezek. Néha csak elindulni nehéz, aztán amikor már futok, akkor a helyére kerül minden. És egy teljesített nehéz edzés után állni a tus alatt… igazi sikerélmény! 🙂

Tovább a teljes bejegyzéshez >>

 

UB-ra KÉSZÜLÜNK 6.rész: Szerelem első látásra?

Posted on Updated on

A hétfői konzultációk után hazaérve lelkes voltam, nagyon. Szeretek azonnal belecsapni az új dolgokba, ezért úgy döntöttem: nem kell az átmenet, jöjjön az egészséges táplálkozás azonnal!

Az első meglepetés akkor ért, amikor otthon benéztem a hűtőbe és a kamrába. Semmi olyan nem várt rám, ami megfelelt volna a dietetikus tanácsadáson elhangzottaknak. Így hát elmentem beszerezni a dolgokat…

Ekkor ért a második meglepetés. Kezdetnek a teljes kiőrlésű kenyér felkutatása adott röpke negyedórányi munkát. A speciális kenyerek pultja több méter hosszú, tele olyan termékekkel, amikkel én korábban nem is találkoztam. Adrienn útmutatása szerint megnéztem a címkéket, és azt kerestem, hogy a hozzávalók közt az első helyen szerepeljen a „teljes kiőrlésű liszt”.

TIPP: Ha te sem tudod, hogyan kell címkéket helyesen értelmezni, akkor olvasd el a Vásárolj okosan! írásunkat. 

Na, hát ilyet én nem találtam. Helyette az alábbi feliratok jöttek szembe: tönkölyliszt, magos kenyér, barnaliszt, diétás kenyér, szénhidrát csökkentett kenyér. Én ilyen világtalannak régen éreztem magam. Fogalmam sem volt, hogy mit kellene vennem! Egy eladótól kértem segítséget, aki egyből rábökött a nekem való, teljeskiőrlésű kenyérre. (Ennek az ízvilágáról később még szólok).

Következett az egészséges nasi beszerzése, mert ugye „bűnözni” muszáj. 😉  Rendkívül lehangoló módon a Korpovit keksz a francia vajas kekszek között lakik a boltban, ami bűnbeesés szempontjából komoly kihívás azoknak a vérbeli nassolóknak, mint amilyen én is vagyok.

Végül beszereztem a Korpovit kekszem mellé a zöldségchipszet, és ezzel meg is voltam. Egy órát töltöttem a boltban, pedig rettentően utálok vásárolni. Először elkeserített, hogy ilyen béna vagyok a beszerzésben, de végül győztes mosollyal pakoltam be a kocsiba a szerzeményeket.

A heti utolsó, ám azóta is állandósult tőrdöfés akkor következett be, amikor ettem. A teljes kiőrlésű kenyér…  nem finom, na! Azzal vigasztalom magam, hogy majd biztos hozzászokom ehhez a borzalomhoz…  sajttal viszont egész jól elrejthető az íze. Viszont amikor elfogy a szendvics, akkor ott mosolyog a tányéron a paprika, amit szintén nem kívánok. A Korpovit keksz is elég ramaty ízű, legalábbis a vajas kekszekhez viszonyítva. Ezek után pedig szegény zöldségchips ott árválkodik bontatlanul a kamrában. Inkább nem nassolok. Nem is részletezem tovább.

Nagyobb kihívás teljesítenem ezt a kajaügyet, mint az előírt edzésmennyiséget!

Ahogy a dietetikus látta 

A második alkalommal kiderült, hogy az új ízvilág, a rendszeresség, a zöldségek fogyasztása és a szervezés, bevásárlás jelentette Andinak a legnagyobb kihívást.

Ennek ellenére az eredményei magukért beszélnek: bár 2-3 hétig is beteg volt ez idő alatt, és fogyott két kilót, de utána az új étrenddel gyorsan visszaszerezte a súlyát. Pedig korábban nehezen tudott hízni.

A közérzete, az emésztése sokkal jobb lett; éjszaka jobban tud pihenni, lett étvágya is. Nem indul el éhgyomorra és csak gyors szénhidráttal  futni  – így jobban is bírja az edzéseket, később jelentkezik a pótlási igény, a fáradás!

Eleinte némi elbizonytalanodást, de aztán újra lelkesedést éreztem rajta, mikor a múltkori elmélet után elkezdtük bővebben átbeszélni a gyakorlatot, és mondtam neki tippeket, konkrét tanácsokat.

Rátértünk az edzések alatti frissítések rejtelmeire, majd elmentem vele néhány közeli boltba, ahol pikk-pakk teleraktuk a kosarát olyan termékekkel, amelyek valószínűleg neki is ízleni fognak!

Lehet ezt így is

Szerencsére Adriennel pár héten belül újra találkoztam, és átbeszéltük az ambivalens tapasztalataimat. Abban maradtunk, hogy az irány jó, az egészséges táplálkozás alapszabályaira ráéreztem, de fontos lenne, hogy élvezzem is az ízeket! Ezért két dolgot találtunk ki.

Először is, megrendelem az általuk tervezett házhozszállítós menüt! Az egészséges ételhez úgy állok hozzá, mint a legtöbb gyerek, hogy be vagyok ellene programozva: nem szeretem az ízét, az állagát, a szagát… Ezért a Sportkontroll által „kifejlesztett” Kids&Junior menüvel próbálkozom. Ebben benne van minden, amire egy étkezés során szüksége lehet a szervezetnek, vannak benne rostok, kellő mennyiségű lassú szénhidrát, fehérje, viszont az egészséges „alkatrészek” ügyesen el vannak rejtve benne, hogy a gyerekek (vagy a finnyás felnőttek) észre se vegyék, amikor megeszik. Például ilyen a répafasírt, vagy a fűszeres csirkecombfilé almával és salátával. A répafasírt önmagáért beszél; a salátáról pedig annyit, hogy az alma édessé tette a fogást, ettől kifejezetten finom volt és gyorsan lecsúszott. (Egyeseknek bónusz lehet, hogy ez a menü glutén- és laktózmentes is.)

Aztán Adrienn eljött velem vásárolni, hogy megmutassa, melyek azok ételek, amelyek nem csak egészségesek, de ehetőek, sőt: finomak is.

Ilyen például a Pur-pur kenyér, ami kifejezetten kellemes, kicsit édeskés ízű. Nekem nagyon bejött! Vagy a teljes kiőrlésű lisztből készült ropi, ami megtévesztésig hasonlít az „igazi” ropira… Bevallom, hogy az étkezésekkel kezdek egész jól megbarátkozni. Még így egy bő hónap után is oda kell figyelnem, hogy ne hibázzak (sokat :)), de kezdem megszeretni és élvezni az ételeket, amiket eszem.

Nem állítom, hogy az új étrend szerelem volt első látásra, de alakul!

 

El ne felejtsem nektek megmutatni, hogy közben szorgosan töltögetem a vitaminraktáraimat is.

Írták: Palyik Andi és Gelencsér Adrienn