Budapest Félmaraton

Wizz Air Budapest Félmaraton – Hartung István, beszámoló

Posted on október 6, 2022 Updated on október 6, 2022

Mióta 2019 januárjában együtt futok Gabival összesen két versenyen voltam (azok is mind 2019-ben voltak). Épp ezért is volt számomra szokatlan az idei év. A szokásos, 2021-et záró velencei tókör után az az ötletem lett, hogy csatlakozva a céges kezdeményezésünkhöz én is szeretnék Vivicittán 10k-t futni, de ha már így alakult, akkor tényleg versenyként készülve. Majd ez a táv annyira bejött, hogy utána júliusban még egyszer ismételtem egy 10k-t versenyen. Ezután néztem ki a Wizz Air félmaratont.

A felkészülés teljesen problémamentes volt, nyaralás alatt is sikerült tartani mindent, igazából minden adott volt ahhoz, hogy egy jó verseny jöjjön össze. Az bizonytalanított csak el egy kicsit előzetesen, hogy míg december 30-án könnyedén futottam egy 30k-t, addig idén gyorsulás volt a fókuszban, és nem volt egyetlen 20k feletti futásom sem. Azzal kapcsolatban nem volt kétségem, hogy le tudok futni ennyit, viszont elképzelésem se volt, hogy mi a reális tempó 🙂

A verseny reggele is OK volt, lehetőségekhez képest egész héten figyeltem az alvásra, viszont kicsit sikerült ezzel együtt is elszórakozni a reggelt. Böbével úgy indultunk el a helyszínre, hogy csak Bubival tudtunk már odaérni a megbeszélt Gizionos találkozó időpontjánál 15 perccel később. Gyors közös bemelegítés után nagyon sokat jelentett, hogy tudtunk Gabival pár szót váltani és abban maradtunk, hogy legyen 4:50 a tempóm.

A rajthoz relatíve későn álltam be, és csak indulás után jöttem rá, hogy az 1:45-ös iramfutó mögött állok jóval – aminél viszont gyorsabb tempóban maradtunk. Nem nézegettem nagyon sokat az órát, viszont óvatosan, és a lehető legkevesebb extra mentális energiát égetve kikerülgettem az embereket és az Erzsébet híd környékére érve már sikerült az iramfutó körüli sűrű embertömeg elé jutnom. Innentől nagyrészt üresebb térben futottam, jól éreztem magam abszolút fizikailag és általában az órám alapján kinéztem valakit, aki szintén hasonló, 4:50 körül mehetett, és utána egy ideig hozzá alkalmazkodtam, majd leelőztem. Érzetre jóval több embert előztem, mint ahányan elmentek mellettem, frissítésnél felkaptam egy vizet mindig és elkortyoltam az utolsó kukáig, problémamentesen jutottam el az Árpád hídig. A feljáró is rendben volt, utána a lejtő is a Margitszigetre.

A szigeten viszont fejben csak lassan jutottam végig (még ha a tempó az órám szerint egyenletes is volt), sokkal korábbra számítottam a frissítőpontra. Innentől viszont már 2 pohár vizet vettem el, egyet a fejemre öntve, másikat elfogyasztva. A Margit hídra fel-lejutni még okés volt, viszont a visszafordítónál a pesti alsó rakpartra leelőzött egy kollégám, és akkor éreztem azt, hogy hiába szeretnék vele menni tovább és egy kicsit tempót növelni, kifejezetten rosszul esik és nem megy. Böbe az ottani váltópontnál bíztatott még egyet, és mivel nyáron rengeteget futottam itt a lezárt rakparton, pontosan tudtam, hogy innentől már alig van hátra, így nem estem szét, de azért kellett egy kicsit fogat összeszorítani, hogy ne lassuljak. A Corvinusnál jól jött még egy utolsó bíztatás Gabitól, visszaérve Budára viszont nem sikerült már gyorsulnom, pedig próbáltam.

A célban őszintén meglepett az időm, kiderült, hogy futás közben nem tudok jól szorozni/összeadni, mert 2 perccel gyorsabb lett, mint amit becsültem útközben, a hivatalos időm 1:41:46, korábbi félmaraton PB-mhez képest 13 percet lefaragva, alapvetően elégedetten sétáltam az éremért. Hajrázni több energiám nem volt, de izgatott azért a gondolat utólag, hogy vajon, ha egy hajszállal gyorsabb tempóban indulok, akkor azt is bírtam-e volna végig? Mindenesetre, ezt ki szeretném majd deríteni tavasszal 🙂

This entry was posted in beszámoló and tagged aszfalt, BSI, Budapest Félmaraton, félmaraton.

Wizz Air Budapest Félmaraton – Gizionok

Posted on szeptember 24, 2022 Updated on szeptember 24, 2022

Számokban az ősz legnagyobb félmaratonja:

6 egyéni, 3 váltófutó, 1 iramfutó, 1 guide

Hartung István 1:42:46 – PB
Bán Andrea 1:51:52 – edzőverseny
Lucz Soma 1:52:15 – első félmaraton
Salamon Szandi 2:08:59 – látássérült futó guide-jaként
Agócsné Barnás Viktória 2:03:17 – PB
Petrecz Péter 2:37:57 – edzőverseny

váltótagok: Marjai Böbe, Turcsányi Ildikó, Cser Krisztián

iramfutó, 3 órás szintidő: Farkas Lupus László

Fotók: Suhanj!, Földi Zsu, BSI

Szandi így örül az edzőjének, aki álruhában, kék parókában szurkolt a Suhanj! ponton

This entry was posted in beszámoló, fotóriport and tagged aszfalt, BSI, Budapest Félmaraton, félmaraton.

Belus Fruzsi – évértékelő

Posted on január 13, 2018

2017 az elfogadás éve volt, 2018 a törekvésé lesz

Már régóta szerettem volna írni egy értékelőt a tavalyi évről, de egészen idáig nem sikerült időt szakítani rá: decemberben vagy otthon pörögtem a családom körül, vagy a munkahelyen húztam az igát, és a karácsony előtti teendők is rendesen megterheltek. Aztán egyszer csak eljött a várva-várt karácsony, ami nálunk mindig nagy csinnadrattával jár. Egyfelől a kicsi gyerekeink életkorukból fakadóan nagy rajongói ennek az ünnepnek, mi pedig komoly gasztronómiai köröket futunk a párommal (műgonddal megkomponált menüsor, hozzá illő borválogatásokkal, és fejedelmi pezsgőkkel. Idén sem volt ez másként, csak megfejeltük azzal, hogy a szüleim és anyósom is nálunk töltötték a Szentestét, így aztán tényleg volt mi után nézni.

A legjobb családi képünk avagy “Fiú fúróval”

Közvetlenül az ünnepek után pedig egészen egyszerűen jó volt együtt punnyadni, és noha az edzéseket rendben megcsináltam, de írni már nem volt kedvem. Ahogy eljött az újév, jött vele az ilyenkor szokásos január eleji letargia, ami köszönhető annak a szomorú ténynek hogy véget ért a szabadságunk és vissza kell térni a szorgos hétköznapok nem éppen felemelő világába. Persze hamar túltettem magam ezen a kis krízisen, és újból bizakodva tekintek a jövőbe, hisz rengeteg dolgot lehet ám várni. Na de ne ugorjunk ennyire előre…

Először az elmúlt évre térnék ki pár bekezdés erejéig, aztán szólok az idei tervekről is. A múlt évem tulajdonképpen a gyerekszülést követő munkába történő visszatérésről és az ebből fakadó problémák megoldásáról szólt. Összesen három és fél évet töltöttem itthon, ezalatt szültem két csemetét, és mire már észbe kaptam, már újra a munkahelyen találtam magam. Nem tagadom, hogy volt egy olyan bő fél évem, mikor megbántam, hogy ilyen hamar visszatértem, pedig számos indok alátámasztotta a döntésemet. Az elmúlt év ugyanakkor arról is szólt, hogy megbékéltem ezzel a választással és már nem agyalok a mi-lett-volna-ha dolgokon. Szerintem alapvetően nehéz kisgyerekes anyaként újra 8 órás munkába állni, pláne ha a gyerekek miatt még éjszakázni is kell. Meg is szenvedtük a párommal a múlt évet rendesen, de túl lehet élni. Na de hogyan lehet mindebbe belepasszírozni a futást? Ezt is megoldottam, végtelen kreativitással, mások ötleteinek hasznosítása révén, és azt hiszen kiválóra vizsgáztam. Legalábbis önfegyelemből biztosan. Sajnos néha túl is hajszoltam magam, aminek megfizettem az árát, de szépen kikecmeregtem ebből a gödörből is a párom segítségével. Az elmúlt év nagy eredményeként azt könyvelem el, hogy sikerült a család-munka-futás hármasát kellően harmonikusan összehangolni, és a kényes egyensúlyt megtartani. Néha ide-oda billent a mérleg nyelve, de nem voltak nagy kilengések alapvetően. Viszont a futás kapcsán az igazi motiváció valahogyan mégis hiányzott. Kis Mirkó születését követő egy évben valahogyan jobban akartam bizonyítani magamnak, és egy kicsit másoknak is. Tavaly ez nem volt meg bennem, megcsináltam mindent, ahogy kellett, de egy plusz löket hiányzott, mivel erre már nem maradt mozgósítható kapacitás. Amit tulajdonképpen egyáltalán nem bánok, ez a szép ebben az egészben, hogy ahogy változik az életünk, a futás helye is változik, néha egy kicsit ilyen, néha meg homlokegyenest másmilyen, de ez nem jelenti azt, hogy jobb vagy rosszabb, hanem egyszerűen más.

Az alapozásom egyébként egészen jól sikerült, szorgalmasan csináltam a Barát Gabi, az edzőm által küldött edzéseket, aztán a március végi Vértes Terepmaraton úgy lettem ötödik, hogy azért még jócskán lett volna bennem, de nem kicsit éheztem el köszönhetően a rakoncátlankodó gyomromnak. Sajnos az első félévre betervezett célversenyemet, a Mátrabérc Trail-t olyan időpontra halasztották, hogy így legnagyobb bánatomra nem tudtam részt venni rajta. De ott volt a Kaptárkövek Trail 13 km-es távja, amin sikerült egy harmadik helyet megcsípni, a június eleji Szentendre Trail-en pedig hozzávetőlegesen 10 perccel 7 órán belül értem be, ami azért valljuk be őszintén eléggé feldobott. Ahhoz képest hogy nyáron nem szeretek versenyezni, a Suhanj 6! órás versenyre mégis rá tudtak beszélni, jól is tettem hogy elmentem, mert 64 km lefutásával a harmadik helyen vágtattam be. A Wizzair félmaraton letoltunk a Váczi Eszter Quartettel egy derekas váltót, önmagában hatalmas megtiszteltetés futni két olyan zenei géniusszal, mint amilyen Eszter és Iván. A Wadkanz Trail biatorbágyi futamán az L távon az előkelő második helyet csíptem meg, aztán jött a Piros 85, ami egyértelműen a hab volt a tavalyi évi tortán. Annyira fantasztikusan jól éltem meg éltem első közép távú terepultráját, hogy ez egyértelműen az edzőm tervező munkáját dicsérte. Az év végére a dolgaim is kisimultak, így a decemberi Budai Trail-re tulajdonképpen öröm-futni mentünk, bár azért odatettük magunkat derekasan.