Nyúlcipőbolt Budai Trail, M táv – Huszti György, beszámoló

Posted on december 16, 2022 Updated on december 16, 2022

Nem is tudom hol kezdjem. Mert hogy ennek a futásnak is van több szálon is futó előzménye, még akkor is, ha hirtelen felindulásból jött versenynevezés volt. Az a helyzet, hogy ilyenkor bánom csak igazán, hogy a futások után nem azonnal kezdem megfogalmazni a beszámolót, hiszen a friss élményeket könnyebb visszaolvasás után finomítani, mint pár naposan emlékezetből írni és kihagyni fontos részletet.

Szerintem az köztudott, hogy valahogy eddig nem leltem örömömet a hegyi terepfutásban több okból kifolyólag. Egyrészt jobban szerettem a monoton egyenletes futásokat, ráadásul féltem egyedül az erdőben egy ideje, mint ahogy a lejtőkön való futástól is féltem, ez mellett nem vonzott az, hogy tetőtől talpig sáros legyek. Na ezek az érzések vasárnapig tartottak. Egyrészt ide nem kellett zene, hiszen zene volt füleimnek a cuppogást hallgatni. Iszonyatosan jó érzéssel töltött el, hogy nem voltam egyedül az úton, de mégsem volt tömeg. A lejtőkön meg oldódott kicsit a félelmem, még akkor is bátrabban toltam, hogy szemüveg nélkül szinte semmit se láttam és csak az előttem futóra tudtam hagyatkozni, hogy hova lépjek. A sár? Állat volt. Élveztem minden percét ennek a versenynek, ami meg számomra külön öröm, hogy az eredménnyel is elégedett vagyok, hiszen befértem a teljes mezőny első 20 %-ába.

Amikor a verseny előtti napokban megláttam a várható időjárást, akkor úgy voltam vele, hogy én ezt lehet kihagyom, nem megyek, helyette inkább aszfaltra, nem akarok lesérülni a dagonyázás közben. Aztán a múlt heti beszámoló írás napján elkezdtem izgatottan várni, igazi kihívásként kezdtem felfogni a vasárnapi versenyt. Mikor megkaptam az edzéstervet, akkor már tudtam, hogy nem társas futi lesz a kollegával, hanem lesz némi csapatás is benne. De hát ő is így állt hozzá, úgyhogy már az elején se együtt mentünk. A szombat esti buli jól sikerült, de a verseny miatt ésszel, visszafogottan ünnepeltem. Hat órát sikerült aludnom, ami nem is volt rossz alvás. Először azt hittem, hogy elegendő időm lesz készülődni, de mivel nem készítettem ki semmit, hol a kesztyűt, hol a sapkát, hol a kulacsot, hol ezt, hol azt kerestem. Szerencsére higgadtan. Fura kimondani, de hála égnek egy ideje nem vagyok ingerült ilyenkor sem. Reggelire lekváros pirítós volt a menü, a folyadék bevitelem rendben volt, hiszen szombaton is egész nap toltam a vizet, és éjjel is kétszer ittam. Gondolkodtam, hogy bekeverek egy kis isot fél literes kulacsba, de két kulacsom is picit lyukas lett, na meg nem akartam derékövvel vacakolni, így ettől eltekintettem. Egy kicsit kapkodósra sikerült a készülődés, de végül elindultam életem 2. igazi terepfutására és nem kellett visszafordulnom semmiért.

Picit izgultam a rajt előtt, na meg hideg is volt, úgyhogy az izgalmat kidomborította a remegésem. Jól esett az ölelés és a pacsi, aztán pár ismerőssel is még találkoztam, kezdtem oldódni.

A pálya magassági vonalvezetését előre megnéztem, 5-6 km folyamatos emelkedővel indult, volt benne igazán technikás rész is, de leginkább a csúszkálás volt kihívás egy hosszú szakaszon, ami izgalmas volt, itt felfele az elején el is estem egyszer, de szerencsére hóba dőltem. Az órára a biztonság kedvéért feltöltöttem a pályát. Dombon felfele sokszor a megtett emelkedőt jelezte, ezért nyomkodni kellett közben, hogy lássam a pulzust is. Miután először elértem a 155-öt, nagyjából kigondoltam, hogy ha felfele kicsit érzem a farizmaimat, akkor jó tartományban vagyok, akkor kell kicsit visszavenni és ha muszáj, belesétálni. Ez azért volt tuti ötlet, mert a dombok nagy részét is meg tudtam futni amellett, hogy a lejtőkre is maradt erőm végig, nem hagytam, hogy nagyon ingadozzon a pulzus, szerintem egész jó kis görbét sikerült produkálni. Az utolsó emelkedő bitang szivatós volt. Iszonyatosan hosszú, nem túl meredek, de mégis sétára kényszerített olykor-olykor. Menet közben bennem volt az útravaló, amit kaptam tőled, elkezdtem hinni benne, hogy akár egy szép eredmény is kijöhet ebből. Nekem az aszfaltos befutó előtti dagonya volt a legnehezebb rész, mikor a teljesen felolvadt agyag talaj olyan szinten csúszott, hogy csak az isteni szerencsének köszönhetem, hogy nem borultam meg és nem lettem tetőtől talpig sáros. Előttem elesett egy srác és már nem tudtam kitérni előle, szerencsére ő időben pattant oldalra, ezért az ütközést elkerültem, de úgy megcsúsztam, hogy nem tudtam megállni és gyakorlatilag mintha jégen csúsztam volna hosszú métereken át. Ide kevés volt a kezdő kategóriás terepcipi, nem fogott a talpa, de önmagában a terep se egy kezdő szint volt szerintem. Szépen átmozgatott mindenemet a verseny. 

A fél liter vizem elfogyott, plusz a pohárkámban az egyik frissítőponton ittam vizet, valamint előtte és közben egy-egy mineral tabi volt a kaja. Óriási élmény volt, nem mondom, hogy egyszerű kimondanom aszfalt betyárként, de azt hiszem nem bántam meg, hogy beneveztem, sőt már az UTH twin peaksre is van nevezésem.

Nyúlcipő Budai Trail, M táv – Üsztöke Andi, beszámoló

Posted on december 14, 2022 Updated on december 14, 2022

2 héttel és 2 nappal ezelőtt baromi nagy arcom lett egy szuperül megfutott Spartacus körtől. Gondoltam szétnézek a neten, hátha van egy ilyenforma verseny mostanában. Hiszen remek formában vagyok!!! 

Így esett a választásom a Nyúlcipő Trail M (17,3 km, 590 m) távjára.

2 hétre elnyúlt betegség “után” a verseny reggelén keltem először torokfájás nélkül, közepes önbizalommal indultam Telki felé.
A bemelegítő kocogáson döntöttem el, hogy elég lesz nekem ezt Gabi által kiírtnak megfelelően lefutnom (épphogy komfortzónán kívüli). Na jah…

Olyan jó nyulat kaptam magam elé, hogy az 5. km-ig jól be is húzott, onnan meg már nem volt megállás, nesze neked előzetes terv! Olyan erős, nehezen beszélős-nagyon erős, hörögve válaszolós tempóban. Gondoltam ne szakítsuk meg ezt a remek tempót holmi frissítéssel, így csak csippantottam, és uccu neki! Elvégre az a hatalmas Daubneres pozsonyi kifli, amit közvetlenül a verseny előtt tömtem magamba, volt vagy 1000 kalória, szerintem az L távra is elég lett volna! 

A pálya elég saras volt, de ez az utolsó lejtőig nem volt zavaró (ott viszont triplán…)

A tájat nem igazán lehetett csodálni, nagyon odafigyelős volt az útvonal, pedig winter wonderland volt!

Volt egy nem túl kellemes, lélekölően unalmas, lassú gyilkos emelkedő a végén. Az a fajta, ami nem túl meredek, viszont kellően hosszú, látvány nélküli! Na! Azt szívesen kihagytam volna. 

Az utolsó lejtőn, persze a saras rész után, durván megtoltam, mert be tudtam fogni 3-4 lányt is, akik viszonozták a sprintet, így akkor is tartanom kellett magam, amikor már nagyon nem esett jól. Így viszont elmondható, hogy az utolsó 2 km-ben nem hagytam semmit! 

51 női indulóból 14.