interjú

Spartathlon 2017

Posted on

Jövőheti könnyű program, kiruccanás Görögországba:-)

2005-ben már kipróbáltam magam kísétőként, akkor sikerrel (férjem, Korányi Balázs teljesítette akkor először a versenyt), remélem, hogy most is hasonló eredménnyel zárunk.

Ezúttal Hanka lesz az “áldozat”, felkészüléséről bővebben ITT

– Mit érdemes rólad tudni azon kívül, hogy futsz?
– 33 éves vagyok, Budapesten élek a két Milánommal, a naggyal, aki a szintén ultrás férjem, és a kicsivel, az 5 és fél éves óvodás sprinter energiabombával.  A Centrál Médiacsoportnál dolgozom, szerkesztő és újságíró vagyok, leginkább életmód témában olvashatók cikkeim online és magazinokban. Hobbim az írás, a blogolás, és nagyon szeretem a sorozatokat is.

– Mióta futsz, mióta ultrázol?
– Kézilabdázóként még utáltam és nem is tudtam futni, de amikor 17 évesen abbahagytam a kézit, mégis a futás lett az a sport, ami mozgásban tartott, azóta futok kisebb-nagyobb kihagyásokkal. 2008-ban futottam az első félmaratonomat, 2010-ben az első maratonomat, 2011-ben pedig Sárváron a 12 órán debütáltam az ultrások között – bár a mai napig nem értem, hogy hogy mertem egyáltalán elindulni, mert mindössze 2 hónapot szántam a felkészülésre. Igazából csak ki akartam próbálni az ultrázást, mert kíváncsi voltam, hogy Milán mit érez közben, hogy aztán jobban tudjak neki segíteni a pálya széléről – de aztán én is a pályán ragadtam. 🙂 A komolyabb ultráimat a kisfiam születése óta teljesítettem, 2013-tól kezdve.

– Mire vagy a legbüszkébb eddigi futóéletedben?
– Az eredményeim közül a két Ultrabalaton teljesítésre, a 24 órás országos bajnoki bronzérmemre, és az OptiVita Ultrafutó Kupa összetett 2. helyére. Ezen kívül arra, hogy a futás által erősebb, magabiztosabb lettem, és elhiszem magamról, hogy bármire képes vagyok, amit el szeretnék érni. És arra, hogy a kisfiam beleszületett a sport és az egészséges életmód szeretetébe, és természetes neki, hogy a szülei és ő is sportolnak.

– Van-e edződ, vagy egyedül készülsz?
– 2011 februárja óta Barát Gabriella az edzőm, neki köszönhetem, hogy egyáltalán túléltem az első ultrámat, és azóta is szeretek és akarok futni. Mindenben támogat, mellettem áll, és egyengeti az utamat az edzésterveivel és a tanácsaival az általam választott egyre hosszabb távok felé – nem csak edzőként, hanem barátként is.

– Hányadik Spartathlonod lesz? Mi a célod a versenyen?
– Az első Spartathlonom lesz, célba szeretnék érni.

– Van-e valamilyen kabalád, babonád?
– Nem vagyok babonás, de azért minden verseny előtt a „Death before DNF” kabalapólómat veszem fel. 😛 Mivel imádom a lila színt, mindig van rajtam valami lila futócucc, szerencsére jó nagy a készletem. Ugyanabban a már egyáltalán nem fekete sapkában futok edzéseken és versenyeken is, még egy hosszú utat ígértem neki együtt, aztán talán nyugdíjazom szegényt. És van egy Főnixem, ami minden pillanatban képes emlékeztetni arra, hogy még a legmélyebb gödörből is ki tudom magam vakarni.

– Kik lesznek a kísérőid?
– A férjem, Milán, aki a másik felem és mindenkinél jobban ismer, és Gabi, az edzőm, aki szintén mindent tud rólam futásilag.

– Jellemezd magad 3 szóval!
– Elszánt, maximalista, harcos.

A versenyt a facebookon követhetitek ITT

 

Reklámok

Váczi Eszter futásról és első maratonról

Posted on

Az alábbi interjú ma jelent meg Eszterrel a papageno.hu oldalán.

Olvassátok szeretettel:-) ❤

„Nem az idő, hanem a megtett út a fontos”

Belus Fruzsi interjú – Decathlon Magazin/Koltai Piroska

Posted on Updated on

Nekem gyerekkorom óta része a sport az életemnek. Volt egy időszak, gimnazista koromban, amikor a tanuláson volt a fókusz, ráadásul dohányoztam is, kb. 10 évig. De előtte balettoztam, szertornáztam nagyon hosszú ideig. Ezután a nagyobb szünet után kezdtem újra a futással, fitnesszel. Egészen őszintén én egy fiú miatt kezdtem el futni. Együtt jártam egy fiúval, aki kézilabdázott, eljárt futni és emiatt mindig hívott magával. Az igazat megvallva nekem ez óriási kihívás volt, utáltam! Első alkalommal úgy futottam le két kilométert, hogy kocogtam 500 métert, aztán gyalogoltam 500-at, kocogtam, gyalogoltam, és közben hörögtem a dohányos tüdőmmel. Az első alkalom után eldöntöttem, hogy nekem ez ennyi volt és többet nem jövök. Csak aztán tudod, a szerelem nagy motiváló erő volt… Ennek a kapcsolatnak annyit köszönhettem, hogy megszerettette velem a futást, de ekkoriban még csak 4-6 kilométereket futottam alkalmanként, az igazán hosszabb távok később jöttek.

Akkor még nem volt családod…?

Nem, akkor még távkapcsolatban éltem és nagyon sok volt a szabadidőm, a munka és tanulás mellett még jutott idő bőven magamra is. Úgy éreztem, hogy vannak olyan energiáim, amikkel muszáj kezdeni valamit. Ekkoriban kezdtem el észrevétlenül a hosszabb távok felé fordulni. 2009-ben futottam először félmaratont és a következő évben meg már maratont.

Miért a terepfutást választottad?

Szerintem ez mindenkinél általában ugyanaz, először aszfalton kezdi, majd miután megunta, a terep felé fordul. Ez nálam is így volt. Nem is gondoltam, hogy terepen futhatnék, elég volt megküzdeni az aszfalttal kezdetben. A terep elég nagy kihívás volt, de szeretem nagyon a kihívásokat. Terepen olyan „kraftosabbnak” éreztem magam, „Hú, ez tényleg valami”! Egy-egy terepverseny után sokkal büszkébb is voltam magamra. „Nahát, ezt is megcsináltam”, pedig régen azt gondoltam, hogy ilyesmire nem lehetek képes. Fantasztikus, hogy az ember így le tudja magát győzni, szép lassan több mindent el tud érni, nyilván mindenki a maga viszonylatában. Mert hidd el, amikor az elején azt a két kilométert lefutottam, az óriási dolog volt.

Rendszeresen veszel részt versenyeken, mi motivál a versenyek alatt, mi az, ami erőt ad közben?

Versenyek közben igyekszem pozitív gondolatokra összpontosítani. A vége felé az motivál, ha a férjem vár a célban. Nevetve fűzi tovább a gondolatot: Nyáron, ha a férjem vár a célban és van nála egy hideg sör. Illetve a gyerekeim nagyon szoktak hiányozni már egy-egy nap végén, ilyenkor arra gondolok, hogy „végezzünk minél hamarabb, hogy minél hamarabb otthon legyek”.


Ha már a gyerekeknél tartunk, hogyan sikerült beépítened a futást a családi életbe?

Nagy sóhajjal vág bele a mondatba: Nagyon nehéz volt. Ezzel szerintem nem árulok el nagy titkot, tényleg nehéz volt. De nagyon akartam és ezért sikerült. Szerintem hogy ha valaki nagyon akar valamit és tényleg fontos neki, akkor megoldja. Miután az első gyerekem megszületett, elég depressziós voltam, emiatt is kezdtem el viszonylag korán a futást, szülés után 4 héttel. Fizikailag borzasztó volt, mert három órákat aludtam abban az időben, viszont a lelkemnek meg nagyon jót tett. Tudtam, hogy ha elkezdek újra futni, akkor helyre fogok jönni lelkileg, mert a futás mindenre megoldást nyújt nekem.

Emellett a férjed is támogat…

Nélküle nem menne, ez egyértelmű. Ha ő nem támogatna, biztos, hogy nem tudnék ilyen távokat futni, ilyen gyakran futni menni. Ő ezt szerencsére megérti. Nem fut, de neki is van olyan hobbija, amit szenvedélyesen űz, úgyhogy ebből a szempontból meg tud érteni. Én is ugyanúgy támogatom őt, ő is engem. Úgyhogy jól kell választani!

A teljes interjút ITT találod

 

gizionok-a-budain_belustomi

Gizionok a Budai Trailen, balról a második Fruzsi

Fotó: Belus Tamás

Sári Nóra – nlc interjú

Posted on

Az nlcafe-n jelent meg egy interjú Hanka tollából, “Nem lehetett kisbabája, ma már 3 gyerekes anyuka Nóra” címmel.
Az írás Nóra munkájáról, betegségéről, a sok nő életét megmérgező PCOS-ről, munkaszervezésről, mindennapjaink egyensúlyban tartásáról is szól.

Sári_Nóra“Rugalmasan dolgozom, magam osztom be az időmet, a gyerekektől és a munkától függően tudok időt szánni az edzésre. Jó ideje Barát Gabriella segít edzőként a futásban, de az én igényeimre és időbeosztásomra szabjuk az edzéstervet. Hétvégén a férjem mindig vigyáz a gyerekekre, így el tudok menni futni, hét közben pedig futóbabakocsival megyek Sárával, már tudja, hogy mikor megyünk, szereti, és hamar el is alszik a kocsiban. Most kétnaponta futok, hogy ne terheljem túl a testem, az ízületeim még érzékenyek, de jólesik a mozgás, és már túl vagyok a szülés utáni első 10 kilométeres versenyen is.”

A teljes cikket itt találod. >>

Nóra, köszönöm, hogy veled dolgozhatok!

Fotó: Zákány Gergő