Month: augusztus 2019
Suhanj! 6 órás – Poór Péter
Az igazi hősök nem mi voltunk…
Szigetmonostor…. Kicsit kimozdultam a megszokott dolgoktól. És most másik irányba tartottam, futni egy jót. Egy hosszú edzésre indultam el a nagy útra. Meg találkozni a többi csapattárssal, a Gizionokkal.
Az UBóta semmilyen hosszút nem futottam, és nem is vágytam még rá, csak élveztem a gyorsulást, a Flow érzéseket.
UB után Gabival beszéltem, és kérdezte miként hogyan tovább… Mit szeretnék.. Mi legyen a cél. Fülembe tette a bogarat, mert elmondta, hogy fussak egy jó 100 km, és azt megnézzük mire lesz elég.. “akár a Spartathlonra is”.
Egy egy röpke jó kis gondolat volt, de különösebben nem foglalkoztam vele, mindaddig amíg a hosszú edzéseken csak eszembe jutott, “eljátszottam” a gondolattal. De azt is tudtam, hogy most kevés vagyok ehhez, meg kell nekem ez a megfeszített tempó? Kell ez a rohanás? Ezért döntöttem a Suhanj 6 órás mellett….
Este 8 óra körül érkeztem a verseny helyszínére. Balu, Csilla, Alex már ott voltak. Gyorsan letelepedtünk, és megbeszéltünk hogy itt lesz a Gizionos tábor. Szépen lassan jött mindeki…
Mit akartam ettől a futástól? Miért jöttem? Mi a cél?…
A célom az volt, hogy az első 3 órában minél lazábban fussak, de mellette tartalékoljak. Mert a verseny második felében akarom előszedni a tartalékokat.
Rajt….
Egyből Alex mellém csapódott, és kérdezte nem gond, hogy ha ha velem tart az első 3 kör alatt?! Mondtam neki nagyon meglepődve, nem dehogy… De én lassan kezdek… Ahhoz képest 5:00-5:20 közötti ezrekben telt az
első fél óra. Tudtam, hogy itt kell tartalékot szerezni, úgy hogy közben nem szakadok szét.
Fél óra után egyedül maradtam… Egyedül a gondolataimmal, és egyedül a feladattal. Tudtam, hogy csak edzés, de azt is szeretem komolyan venni. Nincs alibi, nincs kifogás, nincs sajnáltatás nincs semmi… Csak a fókusz…
Balu volt az egyik segítő, de amikor Ő futott akkor más. Ezt ezúttal is köszönöm neki/nekik, mert nélkülük nehezebb lett volna a futás.
Egy dolgot néztem, a pulzus. Nem érdekelt más, és tudtam, ha az végig jó marad, akkor a 62 km-es PB is, elérhető lesz…
Az első 3 órában semmi különös nem történt, nagyon élveztem a futást, és a lábaim is pörögtek. Ezt a futást úgy fogtam fel, mint amikor egy keskeny gerincet mászom valahol az Alpokban. Azt a fókuszt, koncentrációt akartam itt is átélni. (utólag a többiek mondták hogy nagyon ott voltam). Közben egyedül is éreztem magam, de valaki mindig kizökkentett ebből az állapotból. Hol Csillu biztatott szavaival, hol a Gizion táborból valaki, hol Alex pacsizott mindig ahol találkoztunk. Sokat segített naaa 🙂
A 3. óra után meg akartam indulni egy picit, de tudtam hogy ez a tempó nekem még új, és ahhoz sok van hátra még. Közben Veress Bélával szinte végig egymást kerülgettük. Elmeséltük egymásnak az “élet gondjait” 🙂
A 4. órában még mindig nagyon nehéz volt visszatartani a lovakat, mert Gabi azt mondta hogy csak az utolsó órában mehetek 173 fölé..
4:30 sajnos idáig bírtam ki, mert innentől kicsit elkezdem fokozni a tempót. Tudtam hogy ezt már bárhogyan is, de végig tudom csinálni azon az intenzitáson. Időközben kezdett pirkadni, és kezdtem élvezni igazán a
futást, hogy mennek a lábaim, és hogy még azt is lehet fokozni. (azt hiszem ez a futásban a fejlődés…)
Egész futás alatt nem érdekelt hogyan állok, hogy ki van előttem, ki van utánam. Nem gondoltam a helyezésre sem, mert az nagy nyomást helyezne rám, ami elvenné a fókuszt…
A helyezés helyett inkább a feladatra koncentráltam, mert tudtam ha azt jól végrehajtóm, akkor emelt fővel tudok lejönni a pályáról. Azért küzdök, hogy milyen élményeket kapok az adott kihívástól, mit adok én a versenynek magamból, és mit kapok cserébe.
5. óra után kezdtem elérni a megadott pulzuszóna határát. És egyre furcsább volt, mert akik egyénik voltak nagyon nézték, hogy mit csinálok. Hogy sorba dolgozom le azt hátrányt,de még mindig nem tudtam hogy hogyan állok. Én csak élveztem hogy az utóbbi időben a végén jobban megy a dolog mint régen. ” Gabi tud valamit”.. :=)
5:30 körül megvolt a 62 km PB-m. Ennek nagyon örültem, és annak még inkább hogy 30 percet javultam ezen a távon.Tudtam, hogy most jött el az idő hogy beleadhassak mindent. Ez az a pillanat volt amikor kirázott a hideg, és a flow-érzés átjárta minden sejtemet. Innentől nagy öröm volt a futás. Pacsizgattam a gyerekekkel, gratuláltam nekik, de közben megnyílt egy új világ, hogy mennyit tudok még futni a maradék fél órában. Mennyivel tudom megdönteni eddigi legjobbamat. 66.33 km mért az én órám. Elégedett voltam a végén. Nem volt az, hogy mi lett volna ha…
Ezen a napon ennyi volt bennem, és ennyivel be is érem.
Az eredmény hirdetés közepén nagy meglepetésemre szólítottak, hogy én vagyok a 3. Örültem neki, de annyira még sem tudtam. Mert 6 órán keresztül végig nézni ezeket a fogyatékkal élő srácokat ahogy küzdöttek, ahogy nem adták fel, ahogy kitartottak ahhoz képest amit én csináltam az semmi nem volt. Ők az igazi győztesek!
Nagyon jó dolognak tartottam hogy mi nem kaptunk semmi ajándékot.
Családos edzőtábor Bernecebarátiban
Sebestyén Ági, a házigazdánk beszámolója
Az Öregerdő turistaház idén is vendégül látta Barát Gabit és futós tanítványait, a Gizionokat. Most első alkalommal voltam résztvevő is .
A napok szokásos menetrend szerint teltek. Közös reggeli, kávé a reggeli napsütéses a kertben, álmos csevej és ezerrel pörgő, csapatban nyüzsgő gyerekek, Ari az óriás schnauzer, aki mindig beszökött a konyhába, Gabi aki szerint a tejeskávé NEM reggeli, készülődés a futásra. Mindenki megkeresi a futós párját és nagyot sóhajtva elmegy a neki kiírt edzéseket lefutni.A reggeli álmos nyirmogás csak addig tart, mig elindulunk. Onnan csak a futás van. Ezekhez a gps track-eket szállásadónk Pali csinálta aki nemcsak a Börzsöny szerelmese, de tagja a Börzsöny Természetbarát es Hegymászó Egyesületnek, akik a jelzések festését és karbantartását végzik. Igy pontosan ismeri a környék majd összes útját. Különböző nehézségű, szintemelkedésű, hosszúságú pályákat állított össze, külön figyelve , hogy szép utakon vigyen minket.
A jelzések jól követhetőek és futhatóak voltak, egy igazi kivétel a kék kereszt. Benőtt utak, dzsindzsa, szederbokor, kidőlt jelzések , szűk jelzetlen letérés, Juditék kalandokat akartak, és meg is kapták.
A csapat tudásszintje nagyon vegyes volt, spartathlon teljesítőktől kezdve az olyan csigákig mint én, mégis mindenkinek jutott futótárs. Én Balázzsal futottam aki sérülés miatt csak gyalogolt, és ugyanazt a tempót nyomta mint én.Próbáltam elvonatkoztatni ettől, amikor 170 -es pulzussal hörögve szedtem a levegőt, ö meg mosolyogva szelfizett közben.😊 Azért sokkal jobb volt így együtt, a tájékozódásnál az én helyismeretem és az ő gps-es órája nyerő kombináció volt.
Azt hiszem kicsit beleszerettem a túrafutásba. Na nem az elején, de ha letelt a szint és visszaesett a pulzus, érkezett az oxigén akkor már csak az eufória maradt. A Börzsöny újra és újra elvarázsol szépségével.
Mig a szülők futkorásztak, Judit néni összegyűjtötte a gyerekeket, és kiapadhatatlan kincsesládájából mindig új ötleteket előbányászva kötötte le őket. A nagyok legtöbbször társasoztak, pinpongoztak, lézerharcoltak,bújocs-káztak, vagy Arit kergették, a kicsik megtanultak szívószállal M&M cukorkákat szállítani, jégkrémpálcából repülőt építeni, köveket festeni.
A kora délután pihenéssel telt , a szerencsésebb felnőttek kihasználták az időt egy gyors szundításra, az ügyeletben levők fél szemüket a gyerekeken tartva ugyanezt próbálták a kinti padokon ülve.
Egyszer Eszti , aki maga is 3 gyerek anyukája, vagy tíz gyereket magához gyűjtött , és elvitte őket a falu körüli kis mini tanösvényre. Boldog békés másfél óra következett be, mialatt az otthon maradt kicsik békésen szinezgettek. Hálám jeléül, meghívtam egy sörre😊
Máskor,ha túl nagy lett a zsivaj , Ildi elkiáltotta magát: -Ki szeretne csillámtetoválást? Hosszú kigyózó sorokban , csillogó lelkes gyerekek válogattak a minták közül, ahol a halálfejtől a hello kitty-ig minden minta megvolt. Természetesen a gizionok jele volt a legnépszerűbb.
Amikor a gyerekek már mindent magukra rakattak, jöhettek az anyukák, de itt már az alterósabb minták hóditottak. Nagy harc ment a lila és a türkiz koponyáért, szerencsére az én rohamcsigámat nem akarta lenyúlni senki.
Délután következett a második edzés. Ehhez átvonultunk az iskola udvarára, a konyhásnénik nagy örömére. Nem gyakran látnak ennyi őrültet, akik a zuhogó esőben páros lábbal ugrándoznak, meg szlalomoznak a focipályán.
Az eső csak az edzés alatt szakadt, ahogy sétáltunk hazafele még a nap is kisütött. Ari jött velünk és ha csak lehetett széttrollkodta az edzést.
A kajáról még nem meséltem. Szinte hihetetlen, hogy nem szedtem fel egy kilót se. Igy nézett ki a hűtő a nyitónapon 😊
Bográcsolás, pizza, palacsintahegyek, csilingelő fagyisautó a ház előtt, pillecukor sütögetés. Lőw Andris , megtanította a gerekeket fénnyel festeni, és rögtön meg is mutatta nekik Picasso fénnyel festett képeit. Nos a mieink se lettek éppen rosszak.
A szabad tűzű grillezés gázlángon valósult meg a zuhé miatt. A gizionpower itt is működött , összehangolt munkával sikerült hamar megetetni az egyre éhesebb gyerekcsapatot. Szerencsére a ház elég nagy ahhoz, hogy esőben is elszéledjünk, és az étkezőben is elfért a teljes csapat.
A hős lánglovagok nem hagyták kialudni a lángot és végül az égiek megkegyelmeztek, elállt az eső igy a a szokásos esti tűz zárónapon sem maradt el.
Végül mikor sikerült ágyba dugni az utolsó “mégnemisvagyokálmos” gyereket ,maradt egy kis idő a tűz melletti borozós beszélgetésekre is. Jóóóóóóóóó volt, remélem lesz ilyen még!
baratrunning.com 