Budapest Maraton
SPAR Budapest Maraton 2022- képekben
SPAR Budapest Maraton – Huszti György, beszámoló
Röviden életem legcsodálatosabb sportélménye volt. Bővebben nem is tudom, hogy hol kezdjem.
Talán ott, hogy 2019-ben életmódot váltottam, 30 kg-tól megszabadultam, elkezdtem 2020-ban futni és szép lassan felismertem, hogy bár addig a labdás csapatsportokat szerettem, a futás számomra a legszebb sport. Milyen könnyű kijelentés, nem?? De az a tény, hogy mi mindent adott nekem a futás nem lehet egyszerűen mást gondolni. Megváltoztatta az életem. Igaz, hogy sokáig egyedül éreztem magam, pedig szeretem a társaságot, majd jött, hogy a saját mixeimet hallgattam, tanulmányoztam futás közben, hogy az a vonal is egyre jobb legyen. Ez meghozta a társaságot, először virtuálisan, de hamar személyes ismeretségek is lettek. Ennek köszönhetően jutottam el hozzád is, amit a mai napig nem bánok, sőt! Nem lehetek elég hálás, hogy tavaly októberben, amikor már attól lettem depressziós, hogy állandóan futni akartam, mindig az időjárást, lehetőségeket, útvonalakat kutattam, megkerestelek és szerencsére pont volt hely nálad és a terv szerinti edzések fegyelmezettséget, rendszert hozott az futós életembe, igyekeztem fejben is rendet teremteni. Persze én ekkor abszolút nem gondolkoztam abban, hogy maratont fussak most. Lehet, hogy beszari voltam, vagy nem mertem megfogalmazni, már nem tudom. De mindenesetre nagyon hálás vagyok érte, hogy idén januárban a SPAR-ra nem a 30 km-es távban gondolkoztál 
Még akkor is, ha most maraton után picit úgy érzem keletkezett egy kis űr. De ez lehet, hogy csak az esemény feldolgozása?
A beszámolót itt félbehagytam, mert a könnyeimmel küzdöttem, jobbnak láttam elnapolni az írást. Ez a verseny sajnos lezárt egy korszakot. Vége lett az első maratoni felkészülésnek. Talán ez miatt érzem leginkább, hogy űr keletkezett, merre tovább. Márciusban van a szülinapom. 45 leszek, lesz vivicittá is, nekem tetszett az a verseny. Pánikolva keresem az új céljaim. De még annyira messze van 2023. március. Lehet most nem is ezzel kellene foglalkoznom, de valami mégis kell, mert abbahagyni nem akarom a futást. Felmerült bennem a november 19-i siófoki BSI esemény, mert jó lenne jövőre kicsit óccóbban hozzájutni a versenynevezésekhez
Siránkozás után próbálom összefoglalni a futást. Nem mondom, hogy ideális volt minden előkészületem a megelőző napokban. Kajára azért figyeltem, bár meleg volt a pite, mert szerdán valószínűleg rossz minőségű ételt szolgáltak fel, csütörtökre virradó éjszaka órákat voltam a WC-n. 3 másik kollégám is hasonló helyzetben volt, hatósági ügyet csináltunk belőle, mert ez rosszabbul is elsülhetett volna.
Sajnos péntekről szombatra sem tudtam eleget aludni. A verseny előtt meg jó, ha 3 óra alvás volt. 4-kor már ittam az első kávémat (persze tudom nem frankó a vízhajtás miatt, de a reggeli rituáléhoz elengedhetetlen) A szombati reggelit majdnem megismételtem, mert az hosszú órákon kitartott. fél 6 körül 4 szelet pirítós, kettő lekvárral, kettő jól átsütött tojással. 6-kor startoltam pestre. 7-kor érkezés versenyhelyszínre. Sajnos azért igen rendesen fáztam reggel még, ment is a variálás, hogy mielőtt talizunk Veled ruhatárazzunk, vagy utána.
A bemelegítés után nagyon felpörögtek az események, kígyózó sor a ruhatárnál, valamint a WC-nél is, már pont indult a mezőny mikor beálltunk a helyünkre. 2 kulacs izot vittem magammal, meg egy 250 ml vizet a sótabinak, ha nem pont frissítőpontre jön ki a beszedés. Talán az első kivételével az összes frissítőponton ittam legalább egy pohár vizet, folyamatosan a hátamat sapkámat is hűtöttem 10 km felett már. Kényelmes futásra álltam be, de a tartomány felső határán mentem szinte végig, majd kb a 18-tól kezdtem egy-egy értékkel feljebb menni, lehet ezért is bambultam el 21-nél mikor kiabáltatok. Az Árpád-hídra felmenni nem volt olyan jó érzés, de itt volt a 25. km itt emeltem a pulzust 144-145-re.
Frissítőpontok között izoztam, de a margitszigeti frissítőpont az előzőhöz túl messze volt, nagyon vártam már, mert itt már korgott a gyomrom, eldöntöttem, hogy banánt is eszek, itt vettem be sótabit, úgyhogy 3 pohár víz ment be itt. Amikor kijöttem a szigetről, akkor már azt gondoltam, hogy már nincs semmi akadály, megvan a maraton. Tetszettek a fordulók, hogy nem csak a hátukat láthattam itt a sok futónak. A 36. km-ig ment minden frankón, itt terveztem megint a banános frissítést. Hiába ittam sok vizet, de megijedtem mikor azt mondták, hogy ez volt az utolsó frissítés, mert csak pici izom maradt ekkorra. Ez kitartott ugyan szerencsére, és szerencsére volt még egy vizes frissítés. A Szabadság-híd közepétől kezdtem el tempózni.
Szörnyű volt látni, hogy többen készek voltak mint a mateklecke, sokak sántikáltak a görcsök miatt. Én ettől nem féltem, mert éreztem még az erőt a lábaimban, hiszen úgy érzem a lehető legjobban sikerült végig frissítenem. Azt gondolom, hogy volt értelme a fegyelmezetten, becsületesen végrehajtott edzéseknek. 30 km felett új világ tárul elénk. Elképesztően jó érzés.
Azt gondolom, hogy nem ez volt az utolsó maratonom.
SPAR Budapest Maraton – Bán Andi, beszámoló
Részt vettünk a bemelegítésen, futottunk kicsit lassan a tömb körül, majd be a zónába.
4 gélt, fél liter isot és pár sótabit vittem magammal. Nagyon jól voltam, jól éreztem magam, kortyolgattam az isóból, majd kb 9 km-nél megittam az első vizes zselét, amire nem kellett inni, de 10-nél elvettem egy pohár vizet, egy korty és futottam is tovább.
14 után volt a következő pont, ahol egy pillanatra megálltam, amíg bevettem vízzel a sótabit. Minden nehézség nélkül mentem tovább. Ekkor már arra gondoltam, hogy a 33-as futásnál, igaz, hogy magasabb pulzuson kellett akkor futnom, de 16 után erősen elfáradtam, és vajon itt majd mikor jön el ez a helyzet, hogy elfáradok, meddig megy így ez a tempó ezen a pulzuson. Majd úgy éreztem, hogy a tervezett 20 előtt beveszem a következő zselét, amire már inni kellett, ez kb 18-nál volt. Tehát itt is volt egy pillanatnyi megállás, majd ezután 20-nál, vagy 22-nél vettem be a sótabit vízzel, itt is volt egy kicsi leállás. Majd szépen ment tovább a futás, még mindig az eddig tartott 5:40 körüli tempón a megadott pulzuson. Ezek után azon gondolkoztam, hogy 27-28 körül be kellene vennem a következő zselét, amihez kell víz, de nem tudtam, hogy lesz-e vajon ott pont, mert eredetileg 31-re terveztem.
Az első hosszabb emelkedő az eddigi hidak után itt volt a visszafordítónál, ahol két éve, mikor itt futottam, nem tudtam már felfutni, most simán, de figyelve a pulzust, baromi jó érzés volt. Ez volt az a pont, ameddig akkor megállás nélkül bírtam futni. Majd arra számítottam, hogy 27 körül van váltópont, akkor biztos lesz víz is, így bevettem a zselét, és bár nekünk nem volt kirakva víz, csak kicsit beljebb a várakozó futóknak, odamentem, és ittam egy pohárral, itt kicsit le kellett mennem az útról, de nem volt túl sok idő, rögtön futottam tovább.
Az Árpád hidat szintén simán megfutottam (két éve itt is sétáltam), majd a szigeten már nem volt saját isom, ezért ott ittam azt, kicsi séta, ezután felfutás a Margit hídra, ami elég hosszú, de szintén simán ment. Talán ezután, kb 34 körül kezdtem érezni a lábaim, hogy fáradnak, de ezenkívül minden ok volt, minden más bírta. Számolgattam mikorra érhetek be ilyen tempót tartva (baromira örültem, hogy szinte fáradás nélkül futok egy egyenletes tempót), és tudtam, hogy így kb 4 után 1-2 perccel, aminek nagyon örültem, hiszen sokkal jobb annál, mint amire számítottunk (4:10). Az mondjuk igaz, hogy úgy éreztem, gyorsítani nem tudok már úgy ahogy mondtad, innen fokozatosan. Arra gondoltam, hogy tök jó ez a tempó, ha így marad, majd az utolsón erősítek, ha tudok.
És itt talán jutalomként, vagy tényleg nem tudom miért, de megengedtem magamnak kicsit hosszabb sétákat a frissitőpontokon, 35 után, majd 38 után, ott két pohár kólát is ittam, amit addig nem. Pedig éreztem, hogy jobb lenne a lábamnak futni, mint megállni és újra indulni, és mégsem tudom miért nem küzdött bennem a versenyszellem, hogy behozzam 4 alá?! Arra gondolok, hogy ez annyira nem volt opció, el sem képzeltem ilyen lehetőséget, és olyan baromi büszke és elégedett voltam az addigi futásommal, pedig még azt is gondoltam, hogy bánni fogom, de akkor meg rögtön azt gondoltam, hogy miért bánnék egy ilyen szuper (nekem) eredményt, na ez elég paradox így leírva, biztos nem is érthető, úgy, mint a fejemben. Most persze már bánom, jó a lábaim tényleg fáradtak voltak, de megálltam még egyszer 40-nél vizet inni a sótabira, hát nóóóórmális?! De ezután simán visszaálltam a tempómba, majd az utolsót meghúztam 5:20 körül. Basszus tuti meglett volna 4 alatt, ha nem vagyok a végén ilyen fegyelmezetlen, ezért is nem vagyok jó tanítónőnek, mert nem vagyok elég következetes, amellett, hogy nem tudok 30 gyereket túlkiabálni 🙂
Na, hát ilyen volt, azért nagy boldogság van!!!! De amilyen hülye vagyok már attól félek, hogy úgysem fogok tudni többet ilyen jól futni, és akkor itt jön be, hogy akkor meg miért nem vittem be 4 alá?! Nagyon szuper futóidő volt, felhős, 14 fok körül, néha esett, hol jobban, hol kevésbé. Erről jut eszembe, a nedves aszfalton csúszik a Nike Vomero. Ezt már tudtam, tapasztaltam, csak elég fura, hogy egy ilyen cipőnél erre nem figyelnek, más márkánál nem tapasztaltam még ilyet. Mikor esett, akkor minden lépésnél, illetve elrugaszkodásnál éreztem a csúszást, mikor egy kicsit felszáradt már nem, a felfestéseken meg szabályosan csúszkált. Ezzel egyébként nem foglalkoztam, csak megjegyeztem.
Nagyon hálás vagyok Gabi, mert szuperul formába hoztál, még így is, hogy az utolsó két hétben a takonykór miatt nem tudtam mindent beleadni az edzésekbe, és ez eléggé meg is viselt lelkileg így a verseny előtt.
- 1
- 2
- …
- 7
- Következő →
baratrunning.com 