beszámoló

Vivicittá Félmaraton beszámoló – Andor Csilla

Posted on

Az első félmaratonom – Vivicittá 2018.04.15.

Lefutottam életem első félmaraton versenyét! Irtó büszke vagyok magamra, bár bevallom őszintén az időn még azért nem árt csiszolni. Elmesélem az egész odáig tartó utamat + a versenyen átélt éményeimet:

Szeptemberben csatlakoztam a Gizionok közösségéhez két barátnőm, Kormány Alex és Baló Reni jó hatására 😊 Gabinak az ismerkedős beszélgetésünkkor elmondtam, hogy a célom majd egyszer egy félmaraton lefutása lesz. Titkon már akkor reméltem, hogy a Vivicittá lesz majd ez a félmaraton, és így is lett 😊 Tulajdonképpen már január közepe felé készen is álltam volna erre a távra (Gabi hétről hétre jól belehúzott a távjaim emelésébe); akkor, valamint a februári edzőtábor alatt éreztem magam leginkább csúcsformában. Márciusban sajnos kiesett két hét a felkészülésből betegség miatt. A megfelelő táplálkozásra és az erősítésre sem sikerült eléggé odafigyelnem, így áprilisra már arra eszméltem, hogy a felsőtest izomzatom kb. eltűnt. Aztán hirtelen betört a nyár és nem volt idő hozzászokni a meleghez sem. Summa summarum nem a leges legjobb formámban álltam oda a rajthoz vasárnap, de nem különösebben aggódtam, hisz elég kilométer volt a lábamban és elég sok mentális tapasztalatot is összegyűjtöttem a felkészülés során.

Vasárnap reggel 9: A rajtnál igyekeztem a 2:15-ös iramfutókhoz közel állni: végül kb. 100 méterrel mögéjük sikerült besorolnom a startblokkban. Elindultunk. Az első kilométer elég totyogós volt, de gondoltam nem gond, úgysem akartam elfutni az elejét. Viszont mindenképp utol akartam érni az iramfutókat, így a második kilométeren rákapcsoltam és még le is hagytam őket. Gondoltam ez a pozíció pont jó lesz, elég kényelmesnek éreztem a 6:00-6:10 körüli tempót, azt éreztem, ez tartható lesz a végéig. De aztán a budai rakparton végig szemből sütött a nap…  és a 10. kilométernél meglepődve tapasztaltam, hogy eléggé kezdek fáradni. Éreztem a lábfejem, a combom, a fenekem, a vállam, mindenem. Az első mélypont a 13-15. kilométer között szokott jönni, úgyhogy nem is tudtam hirtelen mit kezdeni ezzel az érzéssel. Végig érzékeltem, hogy közelednek az iramfutók, egy darabig együtt futottunk, végül a 10. kilométer körül lehagytak. Amúgy nagyon nagy köszönet nekik, mert nem egyszerűen csak a dolgukat végezték, hanem még arra is maradt energiájuk, hogy bíztassanak és szórakoztassanak minket 😊 A 13. km-ig azon küzdöttem, hogy beérjem őket, és meglegyen legalább a 2:15-ös idő. Sem mentálisan sem fizikailag nem éreztem jól magam. Aztán a 13-14. kilométer körüli frissitő pontnál azt mondtam magamnak: Szedd össze magad, rázd meg magad és nyomás. Ez úgy hatott, mint egy varázsütés: a tempóm nem javult, sőt, de legalább innentől tudtam újra élvezni a futást, és nem érdekelt már, hogy nem érem utol az iramfutókat. Nagyjából kezdtem elengedni a vágyott idő célomat is. A szurkolók csodálatosak voltak: mindenhonnan jött a „Hajrá Suhanj”, és ennyi pacsit még életemben nem osztottam ki, mint most a szurkoló gyerekeknek 😊 A futók is őrült jófejek voltak: többen beöltözve futottak és az abszolút highligth egy 3 fős fiúcsapat volt, akik egy „Beach boys” feliratú bevásárló kocsit toltak, amiben egy felfújhatós cápa volt úszógumival, a fiúk Minionos pólót viseltek és karúszó volt rajtuk, a bevásárló kocsiból pedig végig jó zenét nyomattak 😊 Őrült jó hangulatban telt a verseny 😊 Én viszont továbbra is küzdöttem az elemekkel: a 17-19. kilométer körül nagyon belassultam, akkor már tényleg nagyon fáradt voltam. A 19. kilométernél már csupa sétáló és nem túl dinamikusan mozgó futó között találtam magam, úgyhogy megint össze kellett szednem magam. ☹ Mikor beértünk a Margitszigetre az már felüdülés volt, tudtam már nem sok van hátra. A végére még maradt minimális erőm gyorsítani is. 2:19:36 lett a vége. Nem 2:10-2:15 amit szerettem volna, de sebaj, nagyon jó élmény volt 😊

Egy pár tanulság a következő félmaratonra:

  1. A verseny előtti napon: Pihenés, pihenés és pihenés.
  2. A verseny előtt napon nem tüntetésre menni és ott 2-3 órát araszolni és állni.
  3. A verseny előtti napon: sok evés, sok ivás (szintén nem teljesen sikerült)
  4. A verseny előtt napon: jól aludni (abszolút nem sikerült)
  5. Úgy általában: az erősítő edzéseket ill. keresztedzéseket nem megspórolni. Ha nincs izom, nem csoda, hogy nem vagyok gyors.
  6. Úgy általában: többet enni és sokkal több szénhidrátot enni.

Köszönöm Gabi a felkészítést!! Köszönöm Gizionok a szurkolást! 😊 ❤

Reklámok

Vivicittá Félmaraton beszámoló – Ficzere Julianna

Posted on

Vivicittá PB-vel

Az idei év első versenye volt a Vivicittá félmaraton, amin végre el tudtam indulni. (Márciusban egy maratoni versenyt hiúsított meg az influenza).

November óta szintes terepen edzek -a korábbi sík helyett-, ami bevallom már furdalta az oldalam vajon mikor fog kiütközni az időeredményemen. Nos, hát itt a Vivicittán:-) A téli alapozás kicsit nehézkesen indult a maraton utáni céltalanság miatt. De januártól minden jó ütemben haladt.

A Vivicittá hetében már benne volt a bugi a lábamban, megnéztem az útvonalvideót, pontosítottam a frissítést, kalkulálgattam a várható időmet . Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én azt vettem észre hogy fontos és kell az edzésmunka, de mindezt képes felülírni a lelkiállapot ahogy a verseny napján ébredek. Most egy nyugodt éjszaka után jó hangulatban ébredtem, ez adott némi okot a bizakodásra. A szükséges holmikat már este kikészítettem, így a szokásos reggeli rituálé után indultam is a Margit-szigetre. Útközben már láttam más futókat Vivicittá pólókban, ami megadta a kezdő izgalmat. Nyolc óra volt mire a szigetre értem, ruhacsere, utolsó falatok és már sétáltam is a rajtba. Az indulás előtt az izgatottságom miatt döbbenten láttam az órám kijelzőjén, ahogy a nyugalmi pulzusom az egekbe szökik. Na hogy fogom tartani az előírt PK határokat? Megsúgom, hogy nem sikerült, 5-10 leütéssel felette voltam. Erre biztos lesz egy két szava Gabinak:-) Az első kilométernél már ott volt Hanka lilában. Felnyújtott kezekkel futottam felé, ölelés, puszi és máris szárnyakat kaptam. A futás végig jó erőben ment (hála a Sportkontroll csapatának, akik segítettek a frissítés összeállításában), nem volt eléggé felszabadult, de ugye a PB-ben benne lehet, hogy komfortzónán kívülre kerül az ember. 15 km-ig nagyon jó lendületben mentem, tetszett is emiatt sokszor elmosolyogtam magam. Aztán beütött a meleg, és egyre nagyobb erőkifejtésre volt szükség az eddigi tempót tartani. Itt kezdtem lassulni, és világossá vált, hogy a titkon áhított két óra vagy az alatti idő már nem hozható be. Ezt elengedve már csak arra figyeltem, hogy mindent kipréseljek magamból. Így hajráztam még egyet az utolsó kilométereken. PB lett 2:04:36-os idővel, aminek nagyon örülök.

Ez a verseny most kellő lendületet adott a továbbiakhoz.

cof

Április 14-15. hétvégi eredmények

Posted on Updated on

Spartan Race

Karlovitz-Thurnherr Zsófia

Zsigri Zoltán

 

Mátrabérc Teljesítménytúra

László Zoltán

Vivicittá félmaraton

Andor Csilla, 1. fm, 2:19:36

Polgár Dávid, 2:10:37

Ficzere Julianna, 2:04:36, PB

Zsigri Zoltán, 1:56:09

Vivicittá 10 km: 

Gergelyné Verebes Regina, 56:36, PB


Csapatunk Ironladyje is bevetette magát a habokba, és bár úszóként más egyesületben edz, attól még nagyon-nagyon büszkék vagyunk rá! Íme Cseke Betti érmei, öt számból öt dobogó: 1 arany, 2 ezüst, 2 bronz.

Bernadett Cseke fényképe.

 

Dunakanyar félmaraton és Balaton-felvidék Terepmaraton beszámoló – Földi Zsuzsa

Posted on

Cserta Balázs fényképe.

Dunakanyar félmaraton: 
Mivel 3 nappal előtte derül ki, hogy én itt bizony futok, őszintén szólva nem nagyon foglalkoztam avval, hogy mi lesz – gondoltam, ha tavaly abban az állapotban végigmentem, most is megoldom. A mászós részen majd gyalogolok, egyébként meg futok, remélhetőleg nem száll el nagyon a pulzusom. Úgy voltam vele, hogy 2 órán belül illene megcsinálni, de belehalni nem fogok.
A két nagyobbik lányom jött velem, egyik barátnőm terelgette őket, nekem a rajt előtt semmi dolgom nem volt, csak kivárni a sort a wc-nél.
Rajtra várva fotózkodás a Gizionokkal, zene fülbe, aztán indulás. Tök keskeny úton sok ember, nagyon totyorgás volt, úgyhogy én kinn a járda melletti füvön mentem egy jó ideig, amíg kielőztem a nekem kényelmetlenül lassúakat.
Próbáltam 160-165 körül tartani a pulzust, de az 5:30 körüli tempó annyira kényelmes volt, hogy nézelődni is tudtam közben, hallgattam a zenémet, élveztem nagyon, így tempó maradt, pulzus felment. Nekem kell kaja 21-en is, tudtam hogy 9 körül van a mászós rész, csak arra számoltam, hogy 7-8 körül eszem egy gélt, a többit meg látjuk, az óra úgyis szól, ha idő van. Zebegénybe beértünk, jött az emelkedő, tempós gyaloglás, és tök gyorsan vége is lett. Közben beugrott, hogy fenn lesz egy frissítőpont, ettem egy decás gélt, fenn ittam rá, ’kötelező’ szelfi a kilátással, aztán hajrá le. Innentől a pulzusnak már mindegy volt, az óra csoda, hogy nem merült le, folyamatosan rezgett (még jó h a hangot kikapcsoltam, végig visította volna a maradék 10 km-t 😀 ). Lefele elég jól ment, előztem folyamatosan (beálltam középre – a felfele gyaloglók és a lefele lassan kocogók közé), közben szemből jött egy hajrá Zsuzsi! (talán Piroska volt? nem láttam, csak mintha az ő hangja lett volna), jól esett. Nagyon gyorsan jött a fordító, akkor néztem egy időt – 12 km 1:06, az tök jó. Mivel a pulzus már úgyis magas volt, itt már nem mentem lassabban, mint ami kényelmes, nem is néztem az órát, az utolsó 5-6 km-en gyorsítottam (annyira figyeltem, hogy 5 percen belüli azért ne legyen, talán nem rúgsz nagyon seggbe, ha nem megy fel 188-ig a pulzus), és végül 1:54 körül benn voltam, nem meghalva. Ha ez odatevős, akkor szerintem 1:50-51 körül lett volna, az a mászós rész sokat lassít :D.
Futás után csajoktól kaptam egy csomó virágot, nagyon édesek voltak.
Ahhoz képest, hogy nem is akartam jönni, nagyon klassz volt, kifejezetten örülök, hogy nem ment el az a lemondós mél 😉

Vasárnap: Balaton-felvidék Terepmaraton M táv (25km):

Mivel a 25 km-es táv rajtja elég későn volt, klasszul ki tudtam maga aludni a szombati verseny után, és emberi időben tudtunk indulni Irmivel Vecsésről, nem kellett hajnalban begyógyult szemekkel vezetni 160 km-t.
Balatonudvari golfpályán volt a rajtközpont, rajtszámokat felvettük, wc, kaja, és öltözzünk. Előrejelzés szerint 20 fok lesz délre (11:30-kor volt a rajt), 10:30-kor még szél és hűvös, sokan hosszúnadrág-hosszú ujjú felsőt vettek, én maradtam a rövidnadrág-trikó kombónál, zsákot se vittem, az övembe minden belefér, a hátamat se melegítse semmi. Sapkát nem vettem (balgaság volt), napszemüveg, kaja az övbe, és induljunk. Együtt kocogósra terveztük Irmivel, dumálósra, szépen kényelmesen majd egyszer csak beérünk. Az első 2-3 km fájt, de eldöntöttem, hogy nem is gondolok arra, hogy tegnap is futottam – itt és most ez a 25 van, majd sajnálom magam utána, ha szükségem lesz rá :D.
Meleg volt, a sapka hiányzott, de másra is pont így sütött a nap, és nagyobbat is szívtak a fekete alul-felül hosszú cuccokban, nekem sokkal jobb volt J.
Nagyon élveztem ezt a futást is, az első 13 nagyjából felfele ment, kis hullámvasút volt, a tempó kényelmes volt, de nem lassú, sár sem volt igazán, semmi egyéb dolgunk nem volt, csak futni és nézeldőni J. Volt őz, én láttam visító vadmalacot is (akkor kicsit beszartam, reméltem,  hogy nincs a koca a közelben, mindenesetre nagyon gyorsan kezdtem szedni a lábaimat 😀
A frissítőpontokon volt kóla, és mivel én legjobban kólával működöm, azt kértem is a kulacsomba, isteni volt két pont között is kólával frissíteni J.
13-14. km után már szinte lefele kellett csak menni, akkor elhagytam Irmit, mert ha a saját tempómnál lassabban mentem le, nagyon fáradtak a combjaim, gondoltam hogy úgyis beér az emelkedőnél. 19-nél kis mászás, 20 után már csak lefele. Egy szalagot a szőlőknél elnéztem, de gyorsan észrevettem a bibit, 20-30 méter után visszataláltam az útra, és csapattam lefele. Leértem egy aszfaltúthoz, ahol se szalag, se nyíl az úton. Kerestem, kerestem, és rájöttem, hogy ezt valahol nagyon elszúrtam. Valahol feljebb :D. Na akkor mondtam mindent, futottam felfele vissza mint a hülye, közben meg káromkodtam, mint egy kocsis… bő 1 km-t tettem rá pluszban, így lett 25 km, mindenki másnak (aki nem tévedt el) 24 volt. Tartottam magam a kiírt távhoz, ha 25, akkor én annyit futok 😀 (utána megnéztem, 9-10 percet bénáztam el evvel a figyelmetlenséggel)
Az utolsó párszáz méter emelkedett kicsit, az nem esett jól, majdnem belegyalogoltam, de eszembe jutott, hogy az milyen szarul nézne ki, úgyhogy jobb láb, bal láb, jobb láb, bal láb, és egyszer csak már a célban is voltam. 2:43, nekem ez terepen nagyon klassz, és bele se haltam, ez is tudott volna gyorsabb is lenni. Érem, gulyás, döglés, hazavezetés, és úgy, ahogy voltam, futócuccban szavazás.
Este hideg vizes zuhany a lábra, semmim nem fáj, tulajdonképpen semmi extra fáradtság nem volt, és kicsit vállon is veregettem magam, hogy nem csaptam szét magam a két hétvégi versenyen.

Kikelet, Baja beszámoló – Kormány Alex

Posted on

Nincs mit szépíteni, szar hónap áll mögöttem… Amikor már végre kezdtem úgy érezni, hogy minden összeáll, nem fognak ki rajtam a hosszú futások (nyilván saját szintemhez viszonyítva), és a tempón is sikerült gyorsítani, akkor jön az a hülye éles fájdalom a térdem mellett és lezsibbaszt mindent… edzés után meg a mozgásom még finoman szólva is terminátoros… Először próbáltam nem tudomást venni róla, de csak nem akart elmúlni. Így kénytelen voltam színt vallani Gabinak 😉 Persze, nem volt meglepő a válasz: pihentetés, türelem, nyújtás, tapaszozás… és még több TÜRELEM! Többé-kevésbé próbáltam szót fogadni, de persze amint kicsit jobbnak éreztem, már próbálgattam… és ettől csak rosszabb lett… Közben meg folyamatosan hergeltem magam, hogy nyakunkon az UB, nem hagyhatom cserben a csajokat, de edzés nélkül biztosan nem fogom azt a negyvenpár km-t megfutni… A doki először szalag-, utána csonthártyagyulladásról beszélt. A szteroid injekciót javasolta, én meg úgy voltam vele, hogy bármit, csak minél előbb másszak már ki ebből és indulhassanak újra az edzések! Közben felvettem a napirendre az általában elsumákolt nyújtást és még sportmasszőrhöz is rendszeresen jártam – ami szintén kimaradt eddig az életemből.

A mai versenyre már két hónapja beneveztem (3 éve mindig indulok a Kikeleten, mert a szülővárosomban, Baján rendezik és a kedvenc helyeimen futhatok), igaz, félmaratoni távra. Gabi végül áldását adta az indulásra, de akkor, ha átnevezek 10 km-re és kiállok, amint fáj.

Alapvetően is izgulós vagyok a versenyeken, de most a szokásosnál is feszültebbnek éreztem magam, mert bő egy hónapja tudtam normálisan lefutni 10 km-t, múlt heti próbálkozásomnál is kétszer meg kellett állnom lenyújtani, mert csak így tudtam fogösszeszorítva továbbmenni…

Közvetlenül a verseny előtt fura módon azonban megnyugodtam, elengedtem az egészet, megfogadtam, hogy nem versenyzek sem mással, sem magammal, úgy megyek, ahogy jólesik és a legkisebb fájdalomra is lassítok, ha meg tényleg rossz, akkor szépen kiállok.

El is csodálkoztam, amikor 3 km-nél ránéztem az órámra és 50 perc körüli beérkezést saccolt, mert úgy éreztem, lenne bennem erő jobban pörgetni, csak nem mertem a további sérülést kockáztatni… Amikor még 7 km-nél is 51 percet láttam, akkor már megnyugodtam… a 3-4 km-nél menetrendszerint jelentkező fájdalom elmaradt, szuflával is bírtam még, továbbra is elviselhetőnek éreztem a tempót és kezdtem elhinni, hogy végig tudom csinálni, fájdalommentesen és a vártnál jobb eredménnyel! A végén még volt erőm kicsit meghúzni, 4:54-re hoztam az utolsó km-t, úgyhogy tényleg nem azzal az érzéssel futottam be, hogy kimerítettem minden tartalékot, hanem inkább „csak” kellemesen elfáradtam. 50:37 lett a vége, korosztályos I. hely, női abszolút IV.

Köszi, Gabi, hogy elengedtél erre a versenyre, mert nagyon nagy élmény volt és kár lett volna kihagyni! Remélem, szépen fokozatosan visszaszoktathatom magam a normál terheléshez és semmi nem fogja megzavarni a felkészülést az UB-ra, amit a Gizilovakkal le fogunk gyűrni, ez nem is lehet kérdéses! 😉

Panoráma futás, 12 km beszámoló – Rohamcsiga

Posted on Updated on

Szóval ott kezdem, hogy tavaly május óta futok újra. Amig a kisfiam után (10 éves) vissza nem mentem dolgozni, többé kevésbé minden ok volt. Futottam babakocsival meg minden. Aztán eltelt tíz év , folytonos időhiány , és feljött +20 kg. Többször próbáltam újrakezdeni, de egyedül nem ment. Ment egy két hónapig aztán mindig abbamaradt.
Aztán tavaly májusban vettem egy nagy levegőt, irtam Gabinak és gizion lettem. Bekerültem egy inspiráló és támogató közegbe ahova jó tartozni. Az első pár hónap azzal telt hogy megszokjam a rendszeres edzésmunkát és beleépítsem az életembe a futást. Aztán hiányzott a rövidtávú cél, elindultam augusztusban a 8 km-es panorámafutáson (akkor az a táv nekem még csak egyszer volt meg edzésen) . Tökutolsó lettem. Na jó nem , de kb. az utolsó tízben végeztem . Nem voltam tisztában a tempómmal, az erőmmel, nagyon elfutottam az elejét, aztán belehaltam, de végigküzdöttem becsülettel.
Nagyon fontos állomás volt számomra , a 0. kilométerkő , amihez mindent viszonyitok. Aztán nyúltak a távok, nehezedtek az edzések, javult az erőnlét, de még mindig iszonyú lassú volt minden futas. Még csigák között is. Nem is értettem Gabi mér foglalkozik még velem, ha ennyire nem fejlődök.
 Az új áttörést a garmin futósórám hozta meg amit karácsonyra kaptam. A legeslegjobb ajándék ever. Látom akár menet közben is a tempómat, pontosak a távok , az idők, összehasonlithatók a futások, nincs mellébeszélés. Nagyon imádom. Kapom az edzést ,megcsinálom, feltöltöm nem kell agyalni , Gabi mindjárt látja mi van. Nekem csak futni kell. És el nem hiszitek mennyire jól esik, mikor már majdnem
elkeserednék hogy nem fejlődöm semmit, valamelyik gizion likeolja a stravan a futásomat. Irtó motiváló, ha kapok egy kudost Belus Tomitól vagy Balázstól vagy bárkitől tőletek.
 Átfutottam a telet. Január óta asszem nem hagytam ki futó edzést csak kettőt, azokat is orvosi utasításra. Elkezdtem az erősítéseket. Futottam fagyban, hóesésben, bokáig érő latyakban, jeges úton, futottam a Börzsönyben egyedül zuhogó esőben, máskor töksötétben bárhogy. Tavaly óta sikerült leadnom 7 kilót . (Az ugye meg mindig +13 de már nem 20!)
Lett hétvégi futotársam egy régi barátnőm Pen személyében, aki nélkül a hétvégi hosszúk fele ilyen
jók se lettek volna . Minden hétvégén elromlott az idő, de már csak röhögtünk rajta és együtt beszélgetve sokkal kellemesebben teltek az edzések. Pen sokkal gyorsabb mint én, de 3 km-re lakik, így mindig legalább 6km-rel többet fut mint én. Januárban még nem volt célom, a Vivicittat nem mertem bevállalni, mert félő volt, hogy utolér a záróbusz es kiszednek a versenyből. Elhatároztam, hogy az oké hogy a kiserdei mókusokon kívül senkit sem érdekel milyen lassú vagyok , de addig kell gyorsuljak hogy beférjek a 7 perc 30 as szintidőbe egy akármilyen versenyen. Akkor találtam ezt a versenyt , ahol nincs szintidő ,pont a Vivicitta előtt egy héttel, és hát az volt a tervem hogy arra gyúrok hogy belül legyek a Vivicitta szintidején.
 Aztán a verseny hetén szerdán hatalmasat pereceltem a biciklivel . (van nálunk egy kis alagút ahol a jardan mentem ami nagyon szűk és nem figyeltem, lesúroltam a falat) Nőtt két nagy pukli a sípcsontomra és szép lila lett. Innen tudtam , minden rendben lesz a hétvégén, minden valamire való gizion ilyeneket csinál fontos verseny előtt. Pénteken terheléses EKG volt ( ilyen céges szűrővizsgalati csomag része, ezer éve kaptam az időpontot) A szívemmel minden Ok, de szétszadiztak mire kitekertem a max pulzust biciklin. Ennyit a pihiről. Este azért nyújtottam egy hosszút.
A versenyen szombaton tökéletes idő volt,7 fok, alig szél, felhős, csak nehéz volt kitalálni mibe öltözzünk. Esni fog, vagy meleg lesz és kisüt a nap? Féltem a meleg napsütéstől , ahhoz még egyáltalán nem szoktam hozzá. Maradtam a 3/4es gatya, hosszú ujjú technikai póló, baseball sapka kombónál és jó választás volt. Pen barátnőmmel futottunk végig . Taliztunk Zsuzsával és Erikával a többi giziont valahogy sajnos elkerültük. Gabi annyit írt , kezdjek 7p 50-ben, tartsam a tempót és az utolsó két kilin gyorsítsak. Abszolút jó tanács, biztonsági futás , igy biztos nem cseszem el. De én nem akartam biztonsági futást ,én maxon akartam tolni , megelőzni a képzeletbeli záróbuszt, új legjobb időt futni, de úgy hogy ne álljak fejre . Gondoltam meglátom mi lesz , mindenesetre megfogadom a tanácsot és óvatosan kezdek. Verseny előtti hetekben rátaláltam az isostar pezsgőtabira. Pontos keverési arány, semmi ragacsos porozgatás, nem kell egy hatalmas doboznyi port megvenni, pont nekem való. Az isostarról tudni kell, hogy mikor gimiben sífutottam akkor nekünk az isostar volt AZ ital. A csoda. Lehet, hogy azóta vannak jobbak, de nekem annyira beégett a tudattalanomba, hogyha kortyolok belőle és megérzem az ízét mindig szárnyakat kapok. Persze edzésre nem szoktam vinni 12km-re semmit, max vizet, de most iszogattam előtte és vittem egy minikulacsnyit a versenyre. Pont befért a zsebembe. Így nem függtem a frissítéstől, kortyoltam egy kis a saját izot, ha éreztem hogy merül az elem. Ez jó volt igy nagyon.
Jó hátulról indultunk és mikor a kezdeti tötyörgés után szépen elindultunk, beálltunk egy tempóra, vitt a mezőny , majd ránéztem az órámra 6 15! Bakker ez nekem űridő, és nem is éreztem gyorsnak a tempót!  Azért tudtam hogy abban fejreállok 12 km-en, meg a 7p 50-volt az utasítás ,szóval szépen elengedtem az embereket. Aztán a 7 25 -tempó már elég kényelmesnek tűnt, gondoltam beállok rá, ha nem megy még később is mehetek lejjebb. De nem lihegtem, nem volt magas a pulzus, szépen tartottuk a tempót, Pen barátnőm mindig figyelt ha begyorsultam volna. Mert vitt volna a lábam! Ilyeneket mondott pl: – Szerencse hogy Gabi nem online nézi a versenyt, mert kapnál ám egy szemráncolós sms-t:- ))
Tovább a teljes bejegyzéshez RCs oldalára >>

Hétvégi eredmények

Posted on Updated on

Április 7-8.

Kikelet Félmaraton, 10 km-es táv

Kormány Alexandra, 50:37, korosztályos 1. hely, női abszolút 4.

Vérkör, 77 km

Zentai Andrea, 10:16

Belus Tamás fényképe.

 

Panoráma futás, Dunakanyar Félmaraton

félmaratoni táv

Dr. Földi Zsuzsanna, 1:54:42

Molnár Eszter, 2:17:35

Törköly Piroska, 2:06:04

Onik, 2:29

Cserta Balázs, 1:56:51, PB

 

Cserta Balázs fényképe.

 

12 km-es táv

Sebestyén Ágnes, 1:34, PB

 

Balaton-felvidék terepmaraton M táv, 25 km

Dr. Földi Zsuzsanna, 2:43:46

Földi Zsuzsa fényképe.