beszámoló

Virtuális BSZM -Földi Zsuzsa, beszámoló

Posted on Updated on

A Balaton Szupermaraton eredetileg (= Covid-mentes időkben) egy négy napos buli a Balaton körül, 196 km-t kell megtenni futva, naponta 43-53 km-es etapokban, Siófokról indulva a déli part felé, és ide visszaérkezve.
Idén a járványügyi helyzet és a korlátozások miatt ezt a versenyt csak virtuálisan lehet teljesíteni – bárhol, tehát akár a Margitszigeten, akár egy futópadon futva, lényeg, hogy az össz 196 km legyen meg.
Mivel minden bizonytalan jelenleg, hogy mikor és milyen verseny lesz tavasszal megtartva (valószínűleg semmi azok közül, amik tervben vannak/voltak), így jött az ötlet, hogy fussak a virtuális BSzM-en, és nagy örömömre Gabi rábólintott, sőt, az ő ötlete volt a teljes táv teljesítése.
Először úgy volt, hogy hét nap alatt futom, közben logisztikát átgondolva lett belőle 6 nap, végül az online oktatás, és a munkám miatt 5 napra redukálódott: a futások dátumai március 12,13,15 és 16. lettek.


Első nap, március 12., péntek, 48,45 km az etap.

Délelőtt három gyerek online suli, plusz egy ovis lekötése (nem szó szerint 😀 ), hogy a többiek tudjanak tanulni. Mivel este 8 után az utcán nem lehet tartózkodni, rögtön pados futással kezdtem meg a négy napos mókát. Délután 5 után tudtam kezdeni, gyerekeket elrendeztem, a nagyok cukik voltak, rendezték a kicsiket, hogy ne este kelljen kezdenem, és éjfél után végeznem. Frissítés pad mellé a polcra (izó, sótabi, víz), könnyű laza tempó, 6 perc körüli, így kényelmesen tudtam tartani a megadott max158-as pulzust. Zwift appot használok a pados futásoknál, így ha nem köt le a film, vagy nem akarok tv-t nézni futás közben, akkor sem unalmas (csak veszélyes, ha egy gyorsabb futó elhúz mellettem a virtuális térben, emlékeztetni kell magam, hogy oké, hogy verseny, de na, van még 3 nap, csak ésszel 😉 ). Három Poirot filmet megnéztem, viszonylag gyorsan eltelt az öt óra a padon, közben 20 percenként frissítés, nem unatkoztam egy percig sem. 49 km lett a vége, este 10 körül végeztem, nyújtás, kis óvatos henger, vacsora, éjfél körül már aludtam.

Második nap, 13., szombat, 53,6 km van erre a napra.

Ráért a gyerekvigyázó néni, így sikerült eljutnom a Margitszigetre futni, ahova az egyik kedves futócsoportból is kijöttek jó páran futni. Egy futó barátommal, Balázzsal 10 körülre terveztük az indulást, ő egy első maratont tervezett aznapra, én tudtam, hogy nekem bő 10 kör lesz. 10 után kicsivel indultunk, nagyon kellemes idő volt, de leginkább a sziget pesti oldalán – a budai oldalon elég erős szembeszél fogadott, de tudtam hogy ez lesz, különösebben nem érdekelt. Legalább erősít ez is, beépül 😉. Az első kör végén vetkőzés, illetve félig átöltözés – akkora volt a hőérzet-különbség a pesti és a budai oldal között a szél miatt, hogy végül a top fölé egy trikó ment, hosszú ujjú vékony felső le, helyette karszár, és plusz egy rövid ujjú póló a budai oldalra (és kesztyű 😊 ), a pesti oldalra érve póló-kesztyű le, majd következő körben a budain vissza minden. A futóövbe csak kb fél órányi frissítést tettem, hogy minél kisebb súlyt kelljen vinni, úgy terveztem, hogy körönként kb fél perc lesz a kulacs csere – hát sajnos nem így volt, a többi futócimbora kicsit több időt elvitt, mint terveztem. A második körtől jött velünk még egy futóhaver, Sanyi, ő 2-3 kört tervezett, végül a harmadik köre végén úgy döntött, jön még egy körre, legyen meg az első félmaratonja – meglett neki 😊
Félmaratonnál (4. kör után) éreztem, hogy előző este már közel 50 km-t tettem a lábaimba, 30 után  volt kb. 2 perc, hogy nagyon sajnáltam magam, fájt a combom a fáradtságtól, aztán a hátszeles oldalon jól lettem, és elfogadtam, hogy hát ez ilyen, a budai oldal innentől fájni fog, de sérülés nincs, csak fáradtság, azt meg tudtam hogy lesz, úgyhogy a következő 4 kört szépen kussban lenyomom. Balázs a maratonja  (8 kör, nagyon szépen, fegyelmezetten futott végig) után kiszállt, én zenét kezdtem hallgatni az utolsó két körre, és bár eddig is, most még inkább csak arra koncentráltam, hogy jobb láb, bal láb, budai oldal beépül, pesti oldal ajándék 😊.  A pulzus végig jó volt, nem esett nehezemre nem túltolni, elég fáradtak voltak hozzá a lábaim.
Nagyon örültem a 10. kör végének, Balázs megvárta amíg végzek, és nagyon jófej volt, szerzett kaját is – gluténmentes hamburgert a Burger Kingből 😊
Otthon nyújtás óvatosan, kicsit hengereztem is, és intéztem másnapra időpontot a masszőrömhöz 😊
Vasárnap masszázs (itt is köszönöm Tominak, hogy összerakott újra), pihi, este henger, nyújtás, fejben készültem a másnapi szűk 44 km-re. Egészen délutánig nem tudtam még, hogy hol fogom futni, padon vagy utcán, amikor is egy vecsési futó cimbora megkérdezte, hogy mikor futok másnap, mert ő is futna, ha elég lassan megyek. Így el is dőlt, kinn futok a megszokott, és mostanában sajnos hanyagolt körömön. 18-19 kör lesz nagyjából, szépen lassan lekocogom 😊


Harmadik nap, 43,6 km:

Délelőtt indultam, az idő pont olyan szép és szeles volt, mint szombaton, csak a déli szélből északi lett. A frissítésem a futó haver Kareszékhoz tettem kerten belülre, ők pont a körön laknak, a januári százasnál is nálunk volt a cuccom. Futózsákkal és 5 órányi frissítéssel a hátramon indultam, cuccot leraktam a megbeszélt helyre, és csak telefon+kis soft kulaccsal mentem innentől. Természetesen most is az történt, mint szombaton a szigeten: szembeszél nagyon hideg, hátszél megsülök, így az első kör után jött az öltözködés, a szombatit lemásolva, csak most 1 km-enként vettem le-fel a pólót és kesztyűt. Legalább mindig volt mivel elfoglalni magam 😊
A 3. kör után csatlakozott Karesz is, 10-15 km-t tervezett, az kb 4-6 kör. Pulzusom végig szépen 155 körül volt, széltől függően 6:10-6:40 közötti tempó, combom közben folyamatosan suttogta, hogy „hééé, ez fáááj, nem akarom, hagyd abba!” de nem voltam hajlandó meghallani, hogy mit dumál, ment a jobb láb, bal láb, ismétel 😊. Karesz végül 9 körön keresztül jött velem, beszélgettünk, neki félmaraton, nekem majdnem 30, még 6 kör, az egy laza edzés máskor, sima ügy lesz 😊.
Es végül elfogytak a körök, az utolsóban összeszedtem az üres kulacsaimat, zsákomat, ruhákat, és a maradék 2 km-t zsákkal futottam már. 43,8 km lett a vége, elfáradtam 😊


Negyedik nap, 51,2 km:

Délelőtt munka, délután gyerekek, így egyértelmű volt, hogy mivel 8-ig nem végzek az 5+ óra futással, pados buli lesz megint. Este 6 után tudtam kezdeni, és pont mint kedden, minden frissítés magam mellé bekészítve, a frissítési tervet most kiírtam egy papírra, és felragasztottam magam mellé a falra, hogy ne a telefonból kelljen nézni mindig (3 óra után már nem feltétlen emlékszem, hogy épp só+víz, vagy izó jön). A frissítés mellé tettem egy százast is, és azt a gesztenyét, amit még októberben az UB-n szedtem össze valahol Siófok után – gőzöm nincs, miért vettem akkor fel a földről, és tettem el, de azóta is őrzöm.
Az első 10 perc után már tudtam, hogy ez kemény lesz, így mindig csak a következő 20 percre figyeltem. Egyszer úgyis vége lesz, ma ez kevésbé nem fog fájni, és holnaptól meg pihenhetek kicsit úgyis. 30 km körül bekapcsoltam a diszkófényt, rövid videós bizonyítékot is csináltam Gabinak, hogy tényleg party volt :D, egyébként csak bambultam a netflixet és jobb láb, bal láb, 20 perc, és így egészen 5 óra 25 percen át. Gábornak üzentem 17 km-nél (első harmad), 34 km-nél (második harmad vége), maratonnál. 35 km után már nem volt jól a hasam, de nem a korábbi görcsölős, hasmenős, elrontott frissítés miatti rossz érzés volt, hanem émelygős-hányingeres, ilyet még nem éreztem korábban.
51,5 km lett a vége, valamikor éjjel fél12 után fejeztem be a futást. Az émelygés elmúlt végül, maradt helyette az elég komoly fáradtság.
Két körmömhöz/alá szép vízhólyagokat növesztettem, nagyjából ennyi az össz ’kár’, amit a négy nap alatt összeszedtem 😊
Összességében minden nehézség, fáradtság ellenére is baromi klassz volt ez a négy nap, most lettem biztos benne, hogy ezt a Balatonnál is meg szeretném csinálni, ez a virtuál BSzM főpróbának tök jó volt, köszi Gabi 😊

“Ovis kör” a Szénáson – Kakuk Zsóka, beszámoló

Posted on

Először terepen:-)

Előzmény: 11 km már edzésen is megy, a 265 m szint volt inkább kérdéses számomra, hogy azt hogyan?! A fehérvári ‘óriási’ hegyek miatt nem vagyok hozzászokva az emelkedőkhöz, és a nyári visegrádi fellegvár mászás után eléggé fájt a térdem. 

Napok óta ülök és kavarognak az érzések. Azt hiszem, elmesélem az elejétől. 
Kisfiam rendes volt és csak egyszer ébredt fel éjjel, így nem voltam hulla fáradt, mint az edzéseken szoktam az utóbbi hetekben.  🤣🥳

Mivel mindenre IS készültem, sok ruha lehetőség közül választhattam. Eredetileg 9 fokra és 3/4-es nadrággal készültem, de szétfagytam. (Tudom, futás közben nem így van, de a 3-4 fokban tudom már, hogy jó. 🙂 )

Újratervezés/öltözés közben érkezett egy futó és kereste a kódot nagy elánnal. Szólni nem tudtam a gyerekzár miatt, de drukkoltam ezerrel, hogy megtalálja. Mint kiderült, G. Orsi volt, akivel együtt indultunk a 11 kilis távon.  Orsi kb 200 m után kilőtt, valami halálközeli pulzusról mondott pár szót. Készültem, így volt nálam GPS track. Jól tettem, mint kiderült.  

Gyanús volt a meredeken lefelé induló pálya, hogy ha itt a cél, akkor ide majd vissza is kell mászni. Na igen… Az első km a beetetés volt, csak a csillámpónik hiányoztak. Aztán a vár után jött a fekete leves. Izé, sár. Itt már a kezemben volt a telefon, merthogy az én okos órám ugye nem tud engem irányítani futás közben. Itt futó mozgást is végeztem és hamarosan el is hagytam a családi kör Gizionjait, akik miután futó cuccban felismertek, biztattak is rendesen. ️ Itt készült el életem első néhány futós képe rólam.  Végre bizonyíték! 🙂 Az első kód sikeresen meglett és bazi büszke is voltam rá! 🤣 (A számom ügyesen megjegyeztem, legalább azt nem kellett keresgélni.)

Ezután kezdett el emelkedni a terep és végre elmaradt a tömeg. Nem ehhez vagyok szokva, kérem! Sóstón kb egyedül vagyok és nagyon ritkán szoktam bárkivel összefutni. Egyáltalán nem néztem a kiliket, illetve semmi adatot, mármint a telefonos útvonalon kívül. A táj a köd, fa és SÁR háromszögben mozgott, azt nagyon sajnáltam. Néha még futottam, de a meredek felfelé nagyon kivett az erőmből és égett a zsír combom. Ahol tudtam volna futni, megállított a track, hogy kitaláljam, merre kell menni, vagy a sár. Mondjuk csak 2x akarta beszippantani a cipőm, szóval a nagyok azt mondják, ez nem volt vészes. (De.)

A második kódhoz nagyon nehezen értem oda, már fáztam és az eső is esett kicsit. (Azert se omlottam össze ). 2 másik qr kódot is találtam, de amit kellett volna, bezzeg nem… 🤦‍♀️Gabit hívtam, mit csináljak, legalább 10 percet (érzésre) elszöszöltem, persze ki is hűltem közben. Itt kicsit elegem volt már, de végre futottam újra egészen a lefeléig, ahol cipő helyett a sárléccel egyszerűbb lett volna közlekedni. Így tyúk lépéssekkel, oldalt fordulva lejutottam, majd bizisten majdnem megcsókoltam az aszfaltot, felkiáltva: “Hurrá, civilizáció!” 

A városban lefelé menet térdemre vigyázva lecsorogtam, végre újra futó mozgást végezve.  Gyors kód beolvadás után végre levehettem magamról a sok vizeskoszos cuccot, hogy ‘civil’ ruhában fagyoskodjak tovább. 🤦‍♀️ Hiába, futás után egyből fürdéshez vagyok szokva. 

Beszélgettünk, ettünk, vártuk a többieket, hogy beérjenek. Jó volt Gizionokkal találkozni és rohadt büszke vagyok erre a fa éremre. Rossz teljesen egyedül futni tök új helyen, de egy versenyen se fogja majd senki a kezem!  Kell egy olyan Szénás is, ahol igenis futok, ahol lehet; nincs a telefonom a kezemben és nincs ekkora trágya idő. Ez a három együtt tette nehézzé az első terep futásomat. 

De nem az utolsót. 

Felkészül; Turul Trail. Bárhogy-lesz-megcsinálom jeligére. 

Nyúl voltam százon – Takács Gábor beszámolója

Posted on

Szóval az úgy indult, hogy múlt szombatra a Mozdulj érte Facebook csoport leszervezett egy Velencei-tó kerülést. Örömmel csatlakoztam a felhíváshoz, nagyon kedves emlékeim kötődnek a tavalyi eseményhez. Aztán az időjárás máshogy alakította a terveket, szombatra erős fagyokat és néhol komolyabb havazást jósoltak, így most a tókerülés elmaradt.

Benne volt a lábamban a boogie, szívesen futottam volna 20-30km körüli távot, úgyhogy pont kapóra jött, hogy Földi Zsuzsi épp ezen a napon készült – edzés gyanánt – lefutni egy százast. Mármint kilométert. Ízlelgessétek, olyan finoman hangzik: száz kilométert futni, edzésnek. 🙂 Nyamm…

Barát Gabi, közös edzőnk írt pár napja, hogy akinek volna kedve, csatlakozzon Zsuzsihoz nyúlnak, vagy szimplán csak társaságnak. Mivel Velence elmaradt, örömmel tettem eleget a felhívásnak. Úgy terveztem, hogy ebéd után szép kényelmesen összekészítem a cuccom, aztán úgy délután kettő felé becsatlakozom, és 20-25km-t együtt futunk. Zsuzsi reggel 7-kor indult, így nagyjából 60-65km környékén társulnék.

Valahogy akaratlanul is olyan szépen sikerült elosztani a távokat, hogy pont váltottam Neubrandt Józsiékat, ők akkor fejezték be a kíséretet mire én odaértem. Zsuzsit párja, Gábor egyébként szinte egész nap támogatta, frissítette, biciklivel kísérte – és ezzel szépen összekerekezett ő is 80-90km-t. Le a kalappal!

Szóval… kicsit előbb mint 60-nál értem oda, Zsuzsi épp akkor kezdte az 58. km-t. Megmondom őszintén sokkal rosszabbra számítottam: nyűgös, finoman hisztis futóra, beállt combokra, kockás mozgásra készültem. Ehelyett széles mosoly és olyan könnyed futómozgás fogadott, mintha Zsuzsi épp csak túllendült volna a bemelegítő ötösön. Döbbenet, tényleg nagyon összeszedett volt. Közben a nap is kisütött (kábé egy-másfél órára), és a köd is felszállt, tök jó volt így futni. Az útvonal nagyon egyszerű volt: 42 kör a “B körön”, és mivel egy kör kicsit kevesebb mint 2,4km, ez így pont kiadja a 100-at. Monotónia tűrők előnyben! 🙂 Beálltunk egy könnyű, 6:25 – 6:35 közötti tempóra, amit olykor megszakítottunk egy gyors ISO utántöltésre. Mivel ez nem verseny volt, ez simán belefért.

Megdöbbentő volt számomra, hogy Zsuzsa ehhez az egész naphoz állt. Az egy pillanatig nem volt kérdés, hogy le fogja futni, az egyetlen tényező ami miatt abbahagyta volna, egy esetleges sérülés megelőzése. De az fel sem merült, hogy “le tudom futni?” vagy “Képes vagyok rá?” Nem. Hanem így: “Ma futok egy százast.” Sokunkban, bennem is állandó időkényszer van, még edzésen is. Sőt, akkor igazán. Mert muszáj hogy a mai edzés valamiben jobb legyen mint a múlt heti, különben összedől a világ. Zsuzsa pont ellenkezőleg állt hozzá: belőtt egy körülbelüli időablakot, de ezen belül egyszerűen nem foglalkozott a tempóval. Kis beleséta? Na és? Megállunk inni egyet? Simán! Újból nekilódulni 75km felett? Hajrá, gyerünk!

Az első 20km olyan gyorsan eltelt, hogy szinte észre sem vettem. Mármint nekem 20, Zsuzsinak addigra 78 lett. Kezdett szépen sötétedni, lassan búcsúzni akartam, pláne hogy közben megérkeztek Bán Andiék is, így Zsuzsi jó kezekbe került. Oké, megyek már, csak még egy kilométer. Csak még egy kör. Aztán még egy. És még egy. Hamar elértünk 32-höz, Andiék közben elbúcsúztak, és szinte teljesen sötét lett. Rajtam nem volt semmi fényvisszaverő cucc, ellenben teljesen feketében voltam (de legalább napszemüvegben, úgy a menő). Egy fél kört tanakodtam magamban, végigmenjek-e Zsuzsival, aztán úgy döntöttem igen, végigcsinálom. Komoly döntés volt, mivel ez a futás a legkevésbé rólam szólt, nem lehetett benne a pakliban hogy bármi ok miatt én hátráltassam a futásban, mert mondjuk épp éhes/szomjas vagyok, pisilni kell vagy hasonlók. Nem, épp ellenkezőleg, nekem kell őt segítenem, így ha maradok, akkor ezeket figyelembe véve “pofa súlyba”, bármi kínom is lenne közben azt szépen lenyelem, és inkább bíztatom, bátorítom Zsuzsit. Szóval ezeken tanakodtam egy fél kört, és bevállaltam. Zsuzsi egyedül maradt volna (illetve Gábor bringával kísérte volna, de futó nem).

Megeresztettem otthonra egy gyors telefont, abban maradtunk a családdal hogy mindenképp szólok ha tovább futok. És akkor innen még 11km, vagyis jó 70-75 perc van hátra. Zsuzsin azt láttam, hogy 85-90 körül ért egy nagyon pici mélypontra, de hihetetlen jól kezelte. Amikor a 90-et átléptük, megváltozott, innen már csak egy számjegyű táv volt hátra, egy könnyű hétköznapi edzés, ezt bármikor lefutjuk, hajrááá! Amúgy a stratégiájához az is hozzátartozott, hogy harmadolta a távot, emészthető és kezelhető 33km-ekre. Jó érzés volt belépni az utolsó 33-ba, de igazán az utolsó 10-ben volt öröm futni. Ezt már négykézláb, ha kell – de szó sem volt róla, sokkal de sokkal jobb állapotban volt annál, hogy nógatni, bíztatni kelljen. Közben Gáborral jobbnál jobb témákba kezdtünk mélyedni, kezdve a motorozástól – mindhárman motorosok vagyunk – az ősrégi C64-es játékokon keresztül a PS5 várható újdonságaig minden baromságot érintettünk – remélhetőelg ezekkel kicsit Zsuzsi figyelmét is elvontuk a saját kínjairól.

Végül megkezdtük az utolsó csonka kört, ezt már nem kellett teljes egészében teljesíteni, a felénél visszakanyarodtunk a főhadiszállás felé, így is 100 méterrel több lett mint 100km. Valami nagyon furcsa ünnepélyesség lett úrrá rajtam, és bár a megelőző 42km-t végigpofáztam, most valahogy belém szorult a szó. Száz… elképzelni is sok. Csodás érzés volt hogy részt vehettem benne, hogy talán egy nagyon pici részét viselhettem Zsuzsa terhének közben, hogy úgymond belülről láttam hogyan is kell kilóra legyűrni egy ilyen távot. Mert Zsuzsi gyakorlatilag felfalta ezt a százast: szépen nyugodtan nekiállt, és addig falta amíg egy morzsa sem maradt. És nem feküdte meg a gyomrát, másnap már volt egy nagyon könnyed futópados játszadozás, ma pedig, két nappal később már egy igazi edzés következett.

Keresem még a szavakat, de nem nagyon lelem őket. Zsuzsa olyan profin, olyan fölényesen futotta meg ezt az edzést, amilyet én még nem láttam. Főleg nem ilyen közelről. Nagyon sokat tanultam ezalatt a pár óra alatt: tanultam hozzáállásról, életfelfogásról, alázatról és szerénységről. Azóta elég sok dolgot átértékeltem magamban, ami a futást illeti. És nem csak a futást.

Nekem ez a nyulazás 43km nem tervezett futást jelentett, picivel 5 órán belüli maratoni idővel. Az utolsó pár kilométerig ez nem is tudatosult bennem, annyira hatással voltak rám a fentiek. Valahol 33 körül jártam amikor kordult egyet a gyomrom, 38 környékén meg elindult felfelé a pulzusom, utólag belegondolva talán keveset ittam. De ezek a dolgok akkor, ott a sötétben nem számítottak, nem érdekeltek, úgy éreztem ha tovább kéne menni, szó nélkül vállalnék még egy maratont. Csodás érzés volt, komolyan mondom.

Hát ilyen volt részese lenni egy százasnak. És most… csend van bennem. Ünnepélyes, békés csend. És mosolygok. És tök jó érzés. Pedig nem is én futottam százat. De… fogok, azt két napja, a barátomat kísérve eldöntöttem magamban.