Majoros Misi, HBF Félmaraton, Perth – beszámoló

Posted on május 31, 2017 Updated on május 31, 2017

Pár hónapja voltam 1-2 rövidebb terepversenyen, amik viszonylag jól mentek, így a nagy örömmámorban kinéztem a május végi HBF Félmarathont célversenynek. Persze volt már egy Muzsla a naptárban, ami pont akkor volt, amikor hazautaztunk, de azt a hó végül elmosta. Így jártam, de mindegy, legalább együtt ebédelhettem Sally-vel!
Szóval, ki volt nézve ez a Félmarathon, de mivel olyan régen nem futottam versenyen ilyen távon (cca. 6 éve), hogy fogalmam sem volt róla mire lesz elég az edzés, vagy hogy hogy fog menni. Bíztam Gabiban, csináltam az edzéseket, de volt benne némi vakrepülés, legalábbis számomra, Ő biztos tudta mit csinálunk!  A verseny hetében megkérdezte, hogy pulzust vagy tempót írjon. Úgy voltam vele, hogy ha eddig pulzussal mentünk, akkor ezen ne változtassunk, legyen pulzus, de úgy hogy azért 1:45 alatt legyen a tempó!
Ezek után ezt kaptam:
„Első 10 km-en maxHR 150, 16 km-ig maxHR 153, 18 km-ig maxHR 155, onnan nem az órát nézed, hanem futsz az életedért!” Ennyi!

A versenyről pár szóban annyit, hogy a helyi szokásoknak megfelelően korán indul, amit nyáron még meg is értek, de hogy télen miért kell „hajnalban” indulni az továbbra sem világos. 4, 12 és 21 km-es távok voltak, legkorábban a Félmarathon rajtolt 6:45-kor, a többi meg utána. Mivel az egész alapja a charity nagyon sokan indulnak, idén is több mint 33 ezer ember volt és állítólag összesen több mint 1,1 millió AUD jött össze mindenféle jótékony célra. A rajt a CBD-ben van, onnan szinte rögtön jön egy kis emelkedő fel a Kings Park bejáratához, majd egy kicsit hepe-hupásabb rész körbe a park körül, egy kis folyópart, felüljáró, alagút, megint felüljáró, szintén folyópart és a végén némi belváros és befutó a stadionba. Nem kimondottan egy városnézős futás, enyhén szólva sem törekednek arra, hogy mindent megmutassanak. Ami persze nem baj, valószínűleg nem sok külföldi van, aki gépre száll és ide repül a híres perthi HBF Félmarathonért.

A verseny hetében még beújítottam egy pár cipőre, maradt a Kayano, csak egy frissebb verzió. Szombaton a 20 perces átmozgatáson ki is próbáltam, rendben volt, ezért úgy döntöttem jó lesz a versenyre is.
Mivel hellyel-közzel az egész várost lezárták szóba sem jött, hogy kocsival megyek be, mert ugyan reggel még jó lett volna, de a verseny után nem igazán tudtam volna visszajönni. Szóval maradt a vonat, ami inkább olyan, mint a HÉV. Itt nincs metró. Na de itt jön a csavar, hajnal 1:40 körül elmegy az utolsó és utána 5:50-ig nem jön semmi. A verseny meg 6:45-kor rajtol. Amikor ezt kiderítettem a menetrendből hamar világos lett, hogy nem nagyon fog működni az órákkal előbb kimegyek, kényelmesen készülgetek, meg ilyenek. El kell csípni az első vonatot és akkor lesz idő még bemelegítésre is, nem kell a Barkaszból rajtolni, ahogy anno a kerékpáros barátaim csinálták. Ugyan nincs messze az állomás, de gondoltam időben megyek, ki tudja mennyien lesznek, fel fogunk-e férni, stb. Ennek megfelelően 4:15-kor keltem, laza reggeli, kávé, beleugrottam a kikészített ruhába és indulás. Érezhetően megcsapott a friss, őszi ausztrál hideg amikor kiléptem az ajtón, így gyorsan vissza is mentem egy vékony aláöltözős pólóért.  Alapvetően nem vagyok fázós, meg úgyis bemelegszik az ember, de az 5 fok az 5 fok. És a korai rajt miatt nem is sok esély volt rá, hogy majd baromira fel fog melegedni a verseny közben. Nem akarom ezt az idő dolgot dramatizálni meg túlragozni, de azért azt halkan megjegyzem, hogy a meleg, napfényes Ausztrália baromira nem mindig olyan meleg, sőt ahhoz képest, hogy mit vár a laikus egészen hideg is tud lenni. Kicsit olyan, mint amikor minden könyvesboltban azt látod, hogy „Napfényes Toszkána”, aztán elmész november végén Marathont futni Firenzébe és 4 napig a szakadó esőben leszegett fejjel nyomod a városnézést a verseny végére meg még jégesőt is kapsz.
A lényeg, hogy terv szerint nekiindultam, időben kint voltam az állomáson, ahol futókon kívül más földi halandó nem is volt, mondjuk teljesen meg tudom érteni, hogy másnak nem szottyant rajtunk kívül kedve egy hajnali vonatozáshoz.  6 után értünk be a városba, toi-toi, bemelegítés és már lehetett is beállni a rajtba. Nagy felhajtás nem volt, ereszd el a hajam hangulatot nem csináltak, biztos túl korán volt hozzá.
6:45 rajt, sötétben (!), rögtön jött a már említett emelkedő a Kings Parkhoz fel meg aztán körbe, de figyeltem, hogy 150 fölé azért ne nagyon menjek. Szép nagyon az a park, 4 km2, a világ legnagyobb városban lévő parkja, napokat el lehet benne tölteni, nyáron kertmozi is van, meg kacsák akik odajönnek a film közben kaját kunyerálni.  A parkból kiérve jött a folyópart olyan 7-8 kili felé, ahol azért már bennem volt, hogy biztos nem lenne baj, ha picit túllépném azt a bizonyos 150-et, főleg mert jól futható, sík szakasz volt és 1-2 ember egészen jó ütemben hagyott el, jó lett volna velük menni. DE tartottam magamat az előíráshoz, ha max 150, akkor max 150. 10 km után kicsit engedtem a pulzuson, de ez a tempón nem annyira látszott meg, mert jött a felüljáró meg az alagút és megint egy felüljáró. Amúgy az alagút nem volt annyira gyere be. Olyasmi mint a Párizs Marathonon, de meleg volt és cserébe nem volt levegő, ja és emelkedett is. Mindegy, legalább átfutottam egyszer rajta, ha már minden nap kétszer átmegyek kocsival.  Amúgy más alagút itt nincs is. Ennek pedig az az érdekessége, hogy anno 2×2 sáv volt leállósávval, de a nagy forgalom miatt felszámolták a leállósávot és most 2×3. De arra az esetre, ha valami baleset vagy lerobbanás lenne a csúcs időben mindkét végén van 1-1 Toyota Prado aminek az elején egy spéci rács van és ezekkel tolják (!) ki a karambolos kocsikat, hogy ne tartsák fel a forgalma. A faszinak meg az a munkája hogy benne ül, olvas és várja, hogy történik-e valami.

Kb. ezzel el is telt a max. 153-as szakasz, innen kicsit megszaporáztam, örültem, hogy itt már nem gond a valamivel magasabb pulzus. Szerintem a tempó sem volt rossz, de aztán a nagy hajrá, amit vártam 18 után meg a hatalmas tempóváltás azért nem jött el, kicsit fel tudtam ugyan gyorsulni, de az eszeveszett tempó már nem volt bennem. Még beelőztem 1-2 sporit akik 8-10 között „húztak” el, aztán az utolsó kanyarban kicsit meglószoltam és ennyi. Az én mérésem alapján a táv több volt, 21,46 km jött ki és 1:43:15. Végül a nettő 1:43:08 lett, elhanyagolható a különbség.
Szerintem jó futás volt, fura, de ezen a távon még nem volt olyan versenyem, amit végig szigorú pulzus alapján futottam volna. A görbe szerint egészen szépen tudtam tartani, sőt azért egy fokozó-szerűség is összejött. Nekem bejött, működött a dolog.

Menet közben csak ittam, mondjuk enni nem is tudtam volna, mert szilád kaja nem volt.  Ez azért meglepett, valami pöttyedt banánt meg olvadt csokit kirakhattak volna. Powerade is csak egy helyen volt, a többi frissítőn csak vizet adtak, de azt nagyon lelkesen.  Nekem ez furcsa volt, nem mondom, hogy a Félmarathon gasztro táv, de azért valami komolyabb frissítő lehetett volna. Mindegy, nem hiányzott, jól elkaptam a kajálást is, a laza reggeli után a vonaton ettem még egy banánt meg a rajt előtt egy müzli szeletet. Ami nem kevés, ennél sokkal kevesebben szoktam, de még minden pont időben volt, így nem ülte meg a gyomromat.

Nem mondom, hogy nem fáradtam el, de nem volt sehol holtpont, megzuhanás, fókusz vesztés. Egy jó hangulatú, ugyanakkor odafigyelős verseny volt, ami kellemes emlék marad. Összejött az 5 perce alatti is, ami persze még nem egy hatalmas idő, de úgy voltam vele, hogy ehhez azért csak ragaszkodnék, mert Félmarathont már annyit futottam, hogy azért nem megyek el, hogy csak lefussam. Szóval minden ami 1:45 alatt van az bónusz. Részemről elégedett vagyok, cc. 18 kilót fogytam az elmúlt évben és a fussunk 30 percetből csak eljutottunk a Félmarathonig, nem olyan rossz ez, sőt! Köszi Gabi!
Most majd jöhet a folytatás!