UTT

Ultra Tisza-tó 65km – Parragh Dániel beszámoló

Posted on

A félmaratontól az ultráig

16 hónapja dolgozunk együtt Gabival. Tavaly, amikor kezdtük egy tipikus félmaratonos ember voltam. Se több, se kevesebb.
Aztán Gizion lettem és jött egy vállalható Suhanj6, 1-2 maraton, majd az ötlet, hogy benevezek az UTT 65k-ra.
Gabi ennyit mondott: “a táv megvan, a tempót intézem“.
Én egyrészt szerettem volna végigfutni az egészet, másrészt 60k fölött akartam menni 6 óra alatt.


Kellemes hűvös szombat reggel volt. 6:15-kor volt a rajt, de kicsit korábban mentem, hogy tudjunk még pacsizni, fotózkodni Gáborral.

Peti kísért bicajjal. Tele van a CV-je mindenféle durva versenyekkel, ahol nálam jobb futókat frissített mindenféle eszement távokon.
Meg ismerjük is egymást már ezer éve, így biztos voltam benne, hogy itt nem lesz gond.
Az italokat lefagyasztottuk és Peti folyamatosan engedte ki őket. Végig hideget ittam úgy, hogy a frissítőasztalokra rá sem néztünk.


Az edzői utasítás így szólt: “utazó pulzus 150-153, az utolsó 10-15 kilin lehet tolni feljebb, ha van erő”

Nagy tömegben kicsit kocogós volt az első km, de meg volt beszélve, hogy lassan kezdek. Aztán beállt egy jó kis utazó tempó, 5:40-es ezrekkel.
Petivel a frissítés kb. 30 perc után úgy működött, mintha évek óta engem frissítene heti kétszer. Flottul ment.
Negyedóránként jött a Só+víz / müzli+víz / izó / gél+víz. Jól ki lett találva, hogy mindenből csak óránként jött a következő adag, így nem untam meg semmit.A gyomrom nagyon jól működött, pedig tartottam tőle, hogy gond lesz.
Nem volt túl meleg és felhő is volt bőven. Így az első bő 25 km-t sikerült az előírt pulzus alatt futni.
Aztán hallottam, hogy az egyik sporttárs a napot emlegeti. Nem vagyok babonás, de ő tehetett róla, hogy elkezdett az idő tisztulni és melegedni.
Innentől muszáj volt hűteni, amit Peti meg is tett. Szórófejes, pumpás spricnit használtunk. Mellkas, hát, fej, karok. Kb. 20-30 percenként hűtött.

Kiskörétől már nem lehetett tartani az előírt pulzust, vissza kellett venni a tempóból.
Kértem Petit, hogy telefonon hívja fel Gabit és beszélje meg, hogy kicsit magasabb pulzuson mehessek. De kiröhögött és nem hívta fel. (és milyen jól tette:-) – Gabi)
Szépen daráltuk tovább a kilométereket. Elég hihetetlen volt, hogy minden ilyen jól működik. Pulzus nem ment el az égbe, frissítés/hűtés folyamatos, gyomor patent.

Kisköre strandnál ráköszöntem Krisztára (külső szemlélők ráordításnak mondanák), aki épp elég elfoglalt volt. Fotóra nem volt idő, nem akartam megállni.
Innentől Sarudig 6 percen kívüli ezrek jöttek. Vártam, hogy elérjük végre az 50-et, hogy egy kicsit jobban lehessen menni. Nagyon jól működtek a lábaim.
Peti kapcsolt zenét, beszélgettünk és haladtunk szépen.
A hűtést itt már jóval gyakrabban csináltuk. Ez azt hozta magával, hogy a nadrágom és alsónadrágom felszívott 1-2 liter vizet ami nem akart száradni.

Sarud és Poroszló között jött az 50k. Innentől megint 6 percen belül tudtam futni egészen a végéig. Jó érzés volt, hogy 50 után még tudok gyorsulni.
Jött Poroszló, ami mindig a legjobb frissítő pont. Király hangulat, zene meg minden…
Maradt egy laza 10-es. Közelítettük a 30 fokot, de olyan közel volt a vége, hogy már nem nagyon számított.
Simán meg is lett a 60 km 6 órán belül. Poroszló és Tiszafüred között olyan jó a bicajút, mintha nem is Magyarországon lennénk.
Szuper volt itt futni, fel a hídra, le a hídról. Előztem is párat.
800 méterrel a vége előtt jött szembe Gábor. Ordibáltam neki is egy kicsit. El nem tudom (még) képzelni, hogy milyen érzés lehet ott visszafordulni és elindulni a másik irányba.
A strand előtt a fák alatt már üvöltöttem Petinek, hogy “ezt ledaráltam, ba….”.A vége: 6:19:18
A célban pedig ott várt az egész család. Extázisban voltam, mintha én nyertem volna a versenyt 🙂

Örök hála Gabinak a felkészítésért. Tényleg intézte a tempót. És kihozta belőlem az eddigi amatőr futó pályafutásom legjobb teljesítményét.Köszönet Petinek a frissítésért. Végig nagyon profi volt amellett, hogy jól is éreztük magunkat. Nélküle ez nem sikerülhetett volna.

This entry was posted in beszámoló and tagged , , , .

ULTRA TISZA-TÓ 130 – Takács Gábor beszámoló

Posted on Updated on

Ultrafutó lettem?

Szombaton beérett mintegy hét hónap munkájának gyümölcse: sikeresen teljesítettem az UTT130-at, vagyis két kört futottam a Tisza-tó körül. Nehéz megfogalmazni mit érzek most: természetesen mindenek előtt óriási örömöt, és még nagyobb megkönnyebbülést. Mint amikor az ember túlvan élete legnehezebb vizsgáján, amire annyit készült. Mégsem vagyok teljesen elégedett, pár dolog alaposan beárnyékolta ezt a versenyt.

A felkészülés úgy érzem, szinte hibátlanul ment, eltekintve egy-két hét kihagyástól. Korábban egyetlen verseny előtt sem voltam ennyire magabiztos, egyre inkább éreztem, hogy meg fogom tudni csinálni. Nagy lépés volt ez számomra, lévén az eddigi leghosszabb távom “csak” 65km volt, ez pedig pont a duplája. De mégis, valahogy éreztem hogy menni fog.

Edzőmmel, Barát Gabival alaposan megterveztünk mindent, a frissítési tervet negyed órás etapokra bontottuk le. Alapvetően Squeezy gélekre, i:am sókapszulára és BCAA-ra építkeztünk, némi szilárd táplálékkal kiegészítve (féltáv környékén tejberizs és/vagy májkrémes kenyér falatkák, némi keksz, ilyesmi). A kosárba került még négy kulacsnak megfelelő i:am ISO por is. Minden adott volt a sikerhez, már csak le kellett futni a távot. 🙂

Tovább a teljes beszámolóra

This entry was posted in beszámoló and tagged , , .

Zentai Andi – UTT beszámoló

Posted on Updated on

Előzmény: UB feladás
A Balaton kerülés előtti felkészülésben végig hittem benne, hogy meg tudom csinálni, de volt egy iszonyat nyomás is, hogy meg kell csinálnom. Persze vehettem volna könnyedebben a dolgot meg úgy is kellett volna venni, hisz azzal tisztában voltam, hogy én korábban is úgy tudtam teljesíteni, ha nem koncentráltam rá a dologra csak csináltam, amit kell.
Eddig szinte semmi nem ment úgy, hogy ekkorra így és így kell megcsinálnom. A verseny után igyekeztem arra koncentrálni, hogy menjenek az edzések megtanuljam, ami nem ment a Balatonnál: tervezett séta, elfogadni, hogy a lassabb futás is futás, hogy nem baj, ha nem úgy megy mint terveztem a lényeg a célba érés.
UTT
Melegben kifejezetten szeretek futni, így az még jó is volt, hogy nyár van. Hipp-hopp elteltek a hetek, azt hittem több időm lesz, volt sok minden amit szerettem volna még a minden napjaim részévé tenni a futáshoz kötődően, de pikk-pakkra elmentek a napok, ami abból a szempontból jó volt, hogy nem nagyon agyaltam a dolgon.
A felszerelésem megvolt, még egy cipőt (olyat mint az előző kellett vennem, mert a Balaton kerülés közben szétfoszlott a cipőm és most nem akartam, hogy olyanra kelljen esetleg cserélnem amiben a hosszabb futás már nem annyira jó) meg kellett még egy mp3 mert a régi már volt, hogy nem akart működni. Az úton lefelé volt valamilyen baleset, így csak 20 óra után értünk le, ami csak azért volt baj mert nem tudtam leadni a frissítésemet, de gyorsan átgondoltam, hogy akkor Sanyinak mikor hova kell majd mennie kocsival és ennyi.
5-kor keltem, hogy legyen időm enni, meg bemelegedni. Sanyi 6-kor, 6:30-ra kimentünk, melegítés, kis várakozás és már indult is a menet.
A gáttól nem féltem, mert mikor kajakoztam gyakran futottunk ilyen helyeken és szeretem az ilyen tájat. A melegtől sem tartottam, mert szeretek melegben futni és lehűlést mondtak. Pénteken már éreztem a verseny előtti izgalmat, de ez a jó fajta izgalom volt, a Balaton kerülés előtt annyi tervem volt hogy úgy érjek körbe, úgy fussak ahogy én elgondoltam. Nem volt B meg C terv. Most A terv szintidőn belül célba érni, B minél kevesebb sétával célba érni, C végig fókuszálva 21 órára bent lenni.
Az elején gyorsan kezdtem, kb az első 8 km-en végig csipogott az órám, de ezt tudtam, hogy így lesz és nem izgultam, hogy nem fogom ettől a későbbiekben bírni, illetve azt tudtam, hogy nem tudok lassabban kezdeni, abba az izmaim, meg én is belehalok. Balaton után arra jutottam, hogy vagy megtanulok magamhoz képest lassabban kezdeni és a végéig lassabban, de egyenletes tempóban menni, vagy feledzem magam arra a szinte, ahol jó kezdeni és azzal, vagy csak kicsit lassulva végig tudok menni. Az utóbbit választottam így úgy voltam vele, hogy ez is egy jó alkalom, hogy edzem magam arra, hogy tovább menjen a gyorsabb futás.
A frissítés jól ment, a gondolataim szálltak, de nem azzal az agyalással, ami pár km után kicsinál (ami az elmúlt időszakomra olyan jellemző volt). 26 km-nél kellett először wc-re menni, (ennek örültem, mert a BSZM mind a 4 napján már 10 km-től elkezdődött a wc menet), ekkor még nem ment a hasam. Sanyival 33-nál találkoztunk először, ott már panaszkodtam, hogy megint nem jó a hasam, cseréltük a kulacsomat, de ennivalót nem vettem el, mert itt már féltem enni, hogy kevesebbszer kelljen menni wc-re. Innentől majd minden toi-toi-t meg kellett látogatnom, volt hogy a kettő között is helyet kellett találnom, ami ezen a terepen nem volt egyszerű.
A mellényt kiadtam, hogy ne melegítsen meg nem is volt így funkciója, a pulzus pántot is levettem, mert nagyon dörzsölt már.
Minden frissítésen megnéztem mennyit kell a következőig kibírni, de ez nagyon elkeserített. Azon túl, hogy nem tudtam rendesen frissíteni (a BSZM után tudtam, hogy viszonylag kevéssel is tovább jutok, mint azt valaha gondoltam volna), de az, hogy mindig megállni, bemenni stb stb és mikor kijössz látod, hogy mennyivel mentek el a többiek, hát ez nagyon elkeserítő. Odafelé az utolsó 15 km nagyon nehezen ment, felvillant hogy hagyom a picsbe, ez nem nekem való. De mentem tovább, mindig felvillant, hogy a leghosszabb ….
A fordítóhoz elég enerváltan értem el, itt Hanka jött szembe, ez azért felvillanyozott hogy hú woow, akkor nem is megyek annyira lassan hisz ő profi (az órára 70 km-nél néztem rá egyszer, akkor 7 óránál voltam, ami erőt adott, előtte direkt nem néztem, mert nem akartam abba energiát tenni).
Visszafelé eleredt az eső, szólt az Edda Ünnep című dala ez erőt adott, vagy 20-szor újra indítottam és jött a jó dac (nem úgy mint Balatonon), hogy a fenébe annyi mindenen vagyok túl, Csongi jó helyen van mindent megadott a Jó Isten, hogy fussak, akkor fussak és elkezdtem mantrázni (vagy 15-20km-en keresztül), hogy képes vagyok-képes vagyok irányítani a testem (dietetikusként ebben nagyon hiszek és a tapasztalatom szerint ennek nagyon nagy jelentősége van), a lelkem, a szellemem, megy ez nekem.
Az eső, majd jeges eső és dézsából öntött eső az elején jól is esett, utána meg már tudtam, hogy nincs annyira messze a cél, hogy ebből gond legyen. Hol gyorsabban, hol lassabban mentem, hol sétáltam, de szigorúan 1-1,5 percet, a pocakom egy darabig rendeződött és ez sokat lendített rajtam.
Gabi iránymutatása az volt, hogy az első maraton könnyedén beszélgetősen menjen, ez mondjuk 70%-ban sikerült, mert azért gyorsabban kezdtem (167 volt az átlag pulzus míg rajtam volt a pánt kb első maraton), majd lendületesen rugalmasan tovább na itt ez nehezen ment, itt már húztam magam (ez nagyon jó asszociáció volt) ahogy az utolsó 30-ra írta, és sétáltam is benne, de azt erőltetetten a cél felé haladva. 100-nál örültem de itt már nagyon kijött, hogy keveset frissítettem, 102-nél hipózva tömtem magamba a vajas kenyeret, áfonyát, sós mogyit, nem érdekelt, hogy ki hogy megy el, vagy ki nem.
Az utolsó 3 km se ment volna wc nélkül így még ott is megálltam, de az már mindegy volt, jöttek a szurkolók, az utolsó csippantás és Sanyi. Nagyon boldog voltam, hogy rendezni tudtam magam és végig ment, az idő csak hab a tortán volt 🙂
Másnap családi séta a a Poroszlói Öko Centrumban jót tett az izmainak, bár a lépcsőt szerdáig nem szerettem, a vízhólyagon kívül nem volt bajom (az sem volt vészes).
Köszönöm Sanyinak, a családnak és barátaimnak a támogatást!

This entry was posted in beszámoló and tagged , .