UTT

Zentai Andi – UTT beszámoló

Posted on Updated on

Előzmény: UB feladás
A Balaton kerülés előtti felkészülésben végig hittem benne, hogy meg tudom csinálni, de volt egy iszonyat nyomás is, hogy meg kell csinálnom. Persze vehettem volna könnyedebben a dolgot meg úgy is kellett volna venni, hisz azzal tisztában voltam, hogy én korábban is úgy tudtam teljesíteni, ha nem koncentráltam rá a dologra csak csináltam, amit kell.
Eddig szinte semmi nem ment úgy, hogy ekkorra így és így kell megcsinálnom. A verseny után igyekeztem arra koncentrálni, hogy menjenek az edzések megtanuljam, ami nem ment a Balatonnál: tervezett séta, elfogadni, hogy a lassabb futás is futás, hogy nem baj, ha nem úgy megy mint terveztem a lényeg a célba érés.
UTT
Melegben kifejezetten szeretek futni, így az még jó is volt, hogy nyár van. Hipp-hopp elteltek a hetek, azt hittem több időm lesz, volt sok minden amit szerettem volna még a minden napjaim részévé tenni a futáshoz kötődően, de pikk-pakkra elmentek a napok, ami abból a szempontból jó volt, hogy nem nagyon agyaltam a dolgon.
A felszerelésem megvolt, még egy cipőt (olyat mint az előző kellett vennem, mert a Balaton kerülés közben szétfoszlott a cipőm és most nem akartam, hogy olyanra kelljen esetleg cserélnem amiben a hosszabb futás már nem annyira jó) meg kellett még egy mp3 mert a régi már volt, hogy nem akart működni. Az úton lefelé volt valamilyen baleset, így csak 20 óra után értünk le, ami csak azért volt baj mert nem tudtam leadni a frissítésemet, de gyorsan átgondoltam, hogy akkor Sanyinak mikor hova kell majd mennie kocsival és ennyi.
5-kor keltem, hogy legyen időm enni, meg bemelegedni. Sanyi 6-kor, 6:30-ra kimentünk, melegítés, kis várakozás és már indult is a menet.
A gáttól nem féltem, mert mikor kajakoztam gyakran futottunk ilyen helyeken és szeretem az ilyen tájat. A melegtől sem tartottam, mert szeretek melegben futni és lehűlést mondtak. Pénteken már éreztem a verseny előtti izgalmat, de ez a jó fajta izgalom volt, a Balaton kerülés előtt annyi tervem volt hogy úgy érjek körbe, úgy fussak ahogy én elgondoltam. Nem volt B meg C terv. Most A terv szintidőn belül célba érni, B minél kevesebb sétával célba érni, C végig fókuszálva 21 órára bent lenni.
Az elején gyorsan kezdtem, kb az első 8 km-en végig csipogott az órám, de ezt tudtam, hogy így lesz és nem izgultam, hogy nem fogom ettől a későbbiekben bírni, illetve azt tudtam, hogy nem tudok lassabban kezdeni, abba az izmaim, meg én is belehalok. Balaton után arra jutottam, hogy vagy megtanulok magamhoz képest lassabban kezdeni és a végéig lassabban, de egyenletes tempóban menni, vagy feledzem magam arra a szinte, ahol jó kezdeni és azzal, vagy csak kicsit lassulva végig tudok menni. Az utóbbit választottam így úgy voltam vele, hogy ez is egy jó alkalom, hogy edzem magam arra, hogy tovább menjen a gyorsabb futás.
A frissítés jól ment, a gondolataim szálltak, de nem azzal az agyalással, ami pár km után kicsinál (ami az elmúlt időszakomra olyan jellemző volt). 26 km-nél kellett először wc-re menni, (ennek örültem, mert a BSZM mind a 4 napján már 10 km-től elkezdődött a wc menet), ekkor még nem ment a hasam. Sanyival 33-nál találkoztunk először, ott már panaszkodtam, hogy megint nem jó a hasam, cseréltük a kulacsomat, de ennivalót nem vettem el, mert itt már féltem enni, hogy kevesebbszer kelljen menni wc-re. Innentől majd minden toi-toi-t meg kellett látogatnom, volt hogy a kettő között is helyet kellett találnom, ami ezen a terepen nem volt egyszerű.
A mellényt kiadtam, hogy ne melegítsen meg nem is volt így funkciója, a pulzus pántot is levettem, mert nagyon dörzsölt már.
Minden frissítésen megnéztem mennyit kell a következőig kibírni, de ez nagyon elkeserített. Azon túl, hogy nem tudtam rendesen frissíteni (a BSZM után tudtam, hogy viszonylag kevéssel is tovább jutok, mint azt valaha gondoltam volna), de az, hogy mindig megállni, bemenni stb stb és mikor kijössz látod, hogy mennyivel mentek el a többiek, hát ez nagyon elkeserítő. Odafelé az utolsó 15 km nagyon nehezen ment, felvillant hogy hagyom a picsbe, ez nem nekem való. De mentem tovább, mindig felvillant, hogy a leghosszabb ….
A fordítóhoz elég enerváltan értem el, itt Hanka jött szembe, ez azért felvillanyozott hogy hú woow, akkor nem is megyek annyira lassan hisz ő profi (az órára 70 km-nél néztem rá egyszer, akkor 7 óránál voltam, ami erőt adott, előtte direkt nem néztem, mert nem akartam abba energiát tenni).
Visszafelé eleredt az eső, szólt az Edda Ünnep című dala ez erőt adott, vagy 20-szor újra indítottam és jött a jó dac (nem úgy mint Balatonon), hogy a fenébe annyi mindenen vagyok túl, Csongi jó helyen van mindent megadott a Jó Isten, hogy fussak, akkor fussak és elkezdtem mantrázni (vagy 15-20km-en keresztül), hogy képes vagyok-képes vagyok irányítani a testem (dietetikusként ebben nagyon hiszek és a tapasztalatom szerint ennek nagyon nagy jelentősége van), a lelkem, a szellemem, megy ez nekem.
Az eső, majd jeges eső és dézsából öntött eső az elején jól is esett, utána meg már tudtam, hogy nincs annyira messze a cél, hogy ebből gond legyen. Hol gyorsabban, hol lassabban mentem, hol sétáltam, de szigorúan 1-1,5 percet, a pocakom egy darabig rendeződött és ez sokat lendített rajtam.
Gabi iránymutatása az volt, hogy az első maraton könnyedén beszélgetősen menjen, ez mondjuk 70%-ban sikerült, mert azért gyorsabban kezdtem (167 volt az átlag pulzus míg rajtam volt a pánt kb első maraton), majd lendületesen rugalmasan tovább na itt ez nehezen ment, itt már húztam magam (ez nagyon jó asszociáció volt) ahogy az utolsó 30-ra írta, és sétáltam is benne, de azt erőltetetten a cél felé haladva. 100-nál örültem de itt már nagyon kijött, hogy keveset frissítettem, 102-nél hipózva tömtem magamba a vajas kenyeret, áfonyát, sós mogyit, nem érdekelt, hogy ki hogy megy el, vagy ki nem.
Az utolsó 3 km se ment volna wc nélkül így még ott is megálltam, de az már mindegy volt, jöttek a szurkolók, az utolsó csippantás és Sanyi. Nagyon boldog voltam, hogy rendezni tudtam magam és végig ment, az idő csak hab a tortán volt 🙂
Másnap családi séta a a Poroszlói Öko Centrumban jót tett az izmainak, bár a lépcsőt szerdáig nem szerettem, a vízhólyagon kívül nem volt bajom (az sem volt vészes).
Köszönöm Sanyinak, a családnak és barátaimnak a támogatást!
Reklámok

Hanka – UTT beszámoló

Posted on

EGY ÚJABB TÓ KIPIPÁLVA: 111 KILOMÉTER A TISZA-TÓNÁL

Az Ultrabalaton feladása egy kicsit jobban megütött, mint amire számítottam. A bokám hamar helyrejött, de a lelkemnek kicsivel több idő kellett, hogy magához térjen. Tudom, hogy jó döntést hoztam, de azt is tudom, hogy milyen amatőr hibákat követtem el, és mennyire dekoncentrált voltam. Kellett egy újabb hosszú futás, ami egy kicsit helyreráz, amiből erőt meríthetek, és amire tudatosan odafigyelhetek, és “kijavíthatom”, amit korábban elrontottam.

Az Ultra Tisza-tó 111-et már az UB előtt kinéztem, hogy jó lesz hosszú nyári futásnak, hőségben, úgyhogy szépen beneveztem Gabitámogatása mellett, Milánnal egyetemben. A felkészülés mondjuk nem ment valami fényesen, nyögvenyelős, küzdős futásaim voltak, nem ment túl jól, pedig arra vágytam, hogy jóleső edzéseim legyenek, amik kicsit erősítik az önbizalmamat. Végül pár hétnyi szenvedés után elkezdtem javulni, fejben is helyretettem magam, hiszen most már csak pozitív hozzáállásra és magabiztosságra van szükségem, ha én nem bízok magamban, akkor ki fog? Szóval aránylag összeszedtem magam, és különösebb hype és izgulás nélkül készültem a Tisza-tóra.

A frissítés ugye az én leggyengébb pontom, az UB után úgy döntöttem, hogy muszáj lesz gatyába ráznom. Szarka Dorottya, a Panhellen dietetikusa nagyon sok hétköznapi étkezési tanáccsal ellátott, elmondta, hogy már a verseny hetében mire figyeljek kajaügyileg, mit egyek és mit ne, és a frissítésemet is összerakta, amit aztán egy rövidebb hosszú futáson kipróbáltam, működött, úgyhogy átültettük a 111 kilométerre is, óránkénti bontásban. Eldöntöttem, hogy ez most működni fog, mert működnie kell élesben is, a gyomromnak be kell fogadnia mindent, nem lehetek rosszul, és olyan nincs, hogy nem eszem-iszom meg, amit meg kellene. Ha már úgyis minden fejben dől el, akkor én most ezt is eldöntöttem. Víz, Hammer gél, és az izó keverék Panhellen Carbo 100-ból, BCAA-ból és Sponser porból, kiegészítve sótablettával és magnéziummal, plusz kólával és sós falatokkal a frissítőállomások kínálatából.Azt is eldöntöttem, hogy ez lesz az a verseny, ahol egyedül fogok végigmenni a zsákommal a hátamon, előre leadom a frissítőm utánpótlását a nagyobb pontokon, nem kell segítő, nem kell kísérő, egyedül kell elboldogulnom, nem lesz kinek nyafizni, egyedül kell megoldani minden problémát. De mivel aránylag antiszociális vagyok, tudtam, hogy ez menni fog.

Tibi egyébként eljött velünk, nagyon rutinos már, ha minket kell istápolni, és szeretjük is érte nagyon! Milánt kísérte biciklivel, úgyhogy hárman alkottuk most a csapatot. Pénteken késő délután érkeztünk Tiszafüredre, felvettük a rajtcsomagjainkat, leadtuk az előre elkészített frissítőcsomagjainkat, vacsora, majd pihenés. Tűrhetően sikerült aludnom, és aránylag pihent voltam, jó hangulatban készülődtünk reggel, 5 óra 20 perckor reggeliztem!, majd magunkra öltöttük a teljes menetfelszerelésünket, és irány a rajt.

A rajt előtt puszi-pacsi az ismerősökkel, megölelgettem Eszterkémet, aki szintén egyéniben indult, és nagyon izgult, lőttünk pár fotót, majd indulás. Milán szokás szerint ellépett, én meg bedugtam a fülembe a zenét, és igyekeztem megtalálni a ritmusomat. Ez könnyen és gyorsan ment, jó kis 5:40-5:50-es tempóra álltam be, és volt kedvem futni. Ez hiányzott az UB-n, ott már az első méter szar volt, és kedvem sem volt miatta futni. Most viszont összeszedettnek és jókedvűnek éreztem magam. Az elején egy kicsit haladtam Csákány Krisztával, megbeszéltük, ki hogy van, hogy halad a felkészülés, majd Kolluti Margittal futottam, vele szintén jót beszélgettem, mindketten jönnek majd a Spartathlonra. Aztán egyedül haladtam, de ez nem volt rossz, hiszen mindig volt feladatom: tartani a frissítési tervet, és megenni, meginni az éppen aktuális frissítőmet. Nézelődtem is, bár az első szakaszon a Tisza-tóból nem sok látszott, de ettől még szép helyen haladtunk. Oké, a gát nem túl ingergazdag környezet, de van ilyen, és én most pont azt jöttem tanulni, hogy milyen is ez. Hallgattam a zenét (ez mondjuk a Spartathlonon nem lesz majd), énekelgettem magamban (ezt majd ott is fogok), és egészen jól haladtam. Előztem is pár futót, és elkezdtek lassacskán csorogni a hátunk mögül a csapatok és a bringások. Ami az UB-n nekem eddig mindig hiányzott, az itt most megvolt, szurkoltak, drukkoltak, hajráztak az elhaladók, és ez nagyon jólesett. Hamar odaértem Abádszalókra az első nagyobb pontra, előtte a strandon áthaladva eszembe jutott az a 2-3 nyaralás, amit tiniként a pásztói barátokkal itt töltöttem, majd később Milánnal és a főiskolás barátokkal is voltunk itt.

Tovább Hanka blogjára