6 órás futás

Egy hétvége krónikája

Posted on

Mikor Magyarországon vagyok, igyekszem úgy alakítani a programomat, hogy minél több gizionnal tudjak találkozni, hiszen a személyes ismeretséget semmi nem tudja pótolni. Ezért szoktunk szervezni pikniket, kislétszámú találkozókat és persze az edzőtáborokat is.
Minden ilyen találkozó más és más, sokat tanulunk egymástól és a legfontosabb, hogy utána mindig hatékonyabb a köztünk lévő kommunikáció, az együttműködés, ami a versenyeken percekben jelentkezik.

A legeslegnagyobb kedvencem, amikor előzetes egyeztetés nélkül sikerül elmennem egy versenyre, és a helyszínen szurkolni. A meglepetés ereje mindig hatványozott:-) 2019-ben volt már egy Nagy Meglepetés Projekt, amikor az UTH minden rajtjánál, a célban, illetve néhány frissítő pontnál is sikerült felbukkannunk, ezzel motiválva a gizionokat az összes távon. Ilyen hasonló meglepetést még a Börzsöny Trailen sikerült végbevinni.

Idén is terveztünk meglepetést, mégpedig egy egész hétvégét, 3 versennyel. Július 26-27., K&H mozdulj! Futófesztivál, Suhanj! 6, és ismét a Börzsöny Trail lett az “áldozat”.

Az akció szombat délután kezdődött a K&H mozdulj! Futófesztiválon, ahol 3 gizion állt rajthoz a 10 km-es távon.
Turcsányi Ildi és Cser Krisztián hatalmas egyéni csúcsokat futottak, Sáringer Zoli pedig hosszú kihagyás után ismét belekóstolt a versenyzés ízébe.
Cser Krisztián 52:47
Turcsányi Ildikó 52:51
Sáringer Zoltán 01:01:59

Éjjel Szigetmonostorra vettük az irányt, ahol éjfélkor rajtolt a Suhanj! 6 órás versenye. A gizionok motivációi igen vegyesek voltak: első ultra, csak egy hosszú edzés, pörgős 10-esek váltásban, és így tovább. A meglepetés jól sikerült, és a verseny is eredményes volt, mindenkinek sikerült elérni a kitűzött célt.

Egyéniek

Parragh Dániel 57,46 km
Varga Réka 56,77 km
Mohai Péter 50,2 km
Váczi Eszter 50,77 km
Mlinárcsik Kriszta 49,87 km
Németh Szilvi 40 km

Váltók
Páros: Gizionok a gáton, 3. helyezés, 61,59 km (Guber Zsu, Kulcsár Judit, és a táv nagy részén babakocsiból besegített Sára:-))
Trió: #cipőposzt 59,123 km (Neubrandt Józsi, Csathó Timi, Cserta Balázs)

Sajnos az eredményhirdetést már nem tudtuk megvárni, mert indulnunk kellett a Börzsöny Trail rajtjába.
Eddigre a meglepetés ereje tompult, mert körbejárt a hír, hogy ott vagyok mindenhol. Mindenhol is. 🙂 De azért nagyon vártak, mert be volt ígérve a hagyományos gizionos pörgetőszer, a klasszik sportszelet. (Én lehet, hogy le vagyok maradva, de hová tűnt a csomagolásról a diszkoszvető???). Az egyéni intsrukciók kiosztása és a 3 táv rajtja után sikerült kimennünk a patak-átkeléshez, ahol már tavaly is szurkoltunk.  Jöttek sorba a gizionok, igyekeztünk mi is fotózni. A célba sikerült időben visszaérni, mindenkit láttunk befutni, sőt Enikőnek és Nikinek én akaszthattam nyakába az érmet (köszi Berzsó!)

Eredmények:
L táv lányok
6. Hankó-Szilvási Niki 4:20:20
9. Répássy-Szabó Enikő 4:27:53
L táv fiúk
5. Belus Tamás 3:15:50
20. Antal Csabi 3:50:55
35. Koren Miki 4:10:34
M táv lányok
8. Gerlai Orsi 2:38:20
43. Táborosi Anikó 3:19:49

Gratulálok mindenkinek, szuper hétvége volt, még sok ilyet nekünk!
#gizionpower

 

 

Suhanj! 6 órás – Poór Péter

Posted on

Az igazi hősök nem mi voltunk…

Szigetmonostor…. Kicsit kimozdultam a megszokott dolgoktól. És most másik irányba tartottam, futni egy jót. Egy hosszú edzésre indultam el a nagy útra. Meg találkozni a többi csapattárssal, a Gizionokkal.

Az UBóta semmilyen hosszút nem futottam, és nem is vágytam még rá, csak élveztem a gyorsulást, a Flow érzéseket.
UB után Gabival beszéltem, és kérdezte miként hogyan tovább… Mit szeretnék.. Mi legyen a cél. Fülembe tette a bogarat, mert elmondta, hogy fussak egy jó 100 km, és azt megnézzük mire lesz elég.. “akár a Spartathlonra is”.
Egy egy röpke jó kis gondolat volt, de különösebben nem foglalkoztam vele, mindaddig amíg a hosszú edzéseken csak eszembe jutott, “eljátszottam” a gondolattal. De azt is tudtam, hogy most kevés vagyok ehhez, meg kell nekem ez a megfeszített tempó? Kell ez a rohanás? Ezért döntöttem a Suhanj 6 órás mellett….

Este 8 óra körül érkeztem a verseny helyszínére. Balu, Csilla, Alex már ott voltak. Gyorsan letelepedtünk, és megbeszéltünk hogy itt lesz a Gizionos  tábor. Szépen lassan jött mindeki…

A képen a következők lehetnek: 8 ember, , köztük Poór Péter és Kormány Alexandra, , mosolygó emberek, álló emberek

Mit akartam ettől a futástól? Miért jöttem? Mi a cél?…
A célom az volt, hogy  az első 3 órában minél lazábban fussak, de mellette tartalékoljak. Mert a verseny második felében akarom előszedni a tartalékokat.

Rajt….
Egyből Alex mellém csapódott, és kérdezte nem gond, hogy ha ha velem tart az első 3 kör alatt?! Mondtam neki nagyon meglepődve, nem dehogy… De én lassan kezdek… Ahhoz képest 5:00-5:20 közötti ezrekben telt az
első fél óra. Tudtam, hogy itt kell tartalékot szerezni, úgy hogy közben nem szakadok szét.
Fél óra után egyedül maradtam… Egyedül a gondolataimmal, és egyedül a feladattal. Tudtam, hogy csak edzés, de azt is szeretem komolyan venni. Nincs alibi, nincs kifogás, nincs sajnáltatás nincs semmi… Csak a fókusz…
Balu volt az egyik segítő, de amikor Ő futott akkor más. Ezt ezúttal is köszönöm neki/nekik, mert nélkülük nehezebb lett volna a futás.

Egy dolgot néztem,  a pulzus. Nem érdekelt más, és tudtam, ha az végig jó marad, akkor a 62 km-es PB is, elérhető lesz…
Az első 3 órában semmi különös nem történt, nagyon élveztem a futást, és a lábaim is pörögtek. Ezt a futást úgy fogtam fel, mint amikor egy keskeny gerincet mászom valahol az Alpokban. Azt a fókuszt, koncentrációt akartam itt is átélni. (utólag a többiek mondták hogy nagyon ott voltam). Közben  egyedül is éreztem magam, de valaki mindig kizökkentett ebből az állapotból. Hol Csillu biztatott szavaival, hol a Gizion táborból valaki, hol Alex pacsizott mindig ahol találkoztunk. Sokat segített naaa 🙂
A 3. óra után meg akartam indulni egy picit, de tudtam hogy ez a tempó nekem még új, és ahhoz sok van hátra még. Közben Veress Bélával szinte végig egymást kerülgettük. Elmeséltük egymásnak az “élet gondjait” 🙂
A 4. órában még mindig nagyon nehéz volt visszatartani a lovakat, mert Gabi azt mondta hogy csak az utolsó órában mehetek 173 fölé..
4:30 sajnos idáig bírtam ki, mert innentől kicsit elkezdem fokozni a tempót. Tudtam hogy ezt már bárhogyan is, de végig tudom csinálni azon az intenzitáson. Időközben kezdett pirkadni, és kezdtem élvezni igazán a
futást, hogy mennek a lábaim, és hogy még azt is lehet fokozni. (azt hiszem ez a futásban a fejlődés…)

Egész futás alatt nem érdekelt hogyan állok, hogy ki van előttem, ki van utánam. Nem gondoltam a helyezésre sem, mert az nagy nyomást helyezne rám, ami elvenné a fókuszt…
A helyezés helyett inkább a feladatra koncentráltam, mert tudtam ha azt jól végrehajtóm, akkor emelt fővel tudok lejönni a pályáról.  Azért küzdök, hogy milyen élményeket kapok az adott kihívástól, mit adok én a versenynek magamból, és mit kapok cserébe.

5. óra után kezdtem elérni a megadott pulzuszóna határát. És egyre furcsább volt, mert akik egyénik voltak nagyon nézték, hogy mit csinálok. Hogy sorba dolgozom le azt hátrányt,de még mindig nem tudtam hogy hogyan állok. Én csak élveztem hogy az utóbbi időben a végén jobban megy a dolog mint régen. ” Gabi tud valamit”.. :=)
5:30 körül megvolt a 62 km PB-m. Ennek nagyon örültem, és annak még inkább hogy 30 percet javultam ezen a távon.Tudtam, hogy most jött el az idő hogy beleadhassak mindent. Ez az a pillanat volt amikor kirázott a hideg, és a flow-érzés átjárta minden sejtemet. Innentől nagy öröm volt a futás. Pacsizgattam a gyerekekkel, gratuláltam nekik, de közben megnyílt egy új világ, hogy mennyit tudok még futni a maradék fél órában. Mennyivel tudom megdönteni eddigi legjobbamat. 66.33 km mért az én órám. Elégedett voltam a végén. Nem volt az, hogy mi lett volna ha…
Ezen a napon ennyi volt bennem, és ennyivel be is érem.

Az eredmény hirdetés közepén nagy meglepetésemre szólítottak, hogy én vagyok a 3. Örültem neki, de annyira még sem tudtam. Mert 6 órán keresztül végig nézni ezeket a fogyatékkal élő srácokat ahogy küzdöttek, ahogy nem adták fel, ahogy kitartottak ahhoz képest amit én csináltam az semmi nem volt. Ők az igazi győztesek!
Nagyon jó dolognak tartottam hogy mi nem kaptunk semmi ajándékot.

A képen a következők lehetnek: 3 ember, álló emberek, égbolt, túra/szabadtéri és természet

Belus Fruzsi – évértékelő

Posted on

2017 az elfogadás éve volt, 2018 a törekvésé lesz

Már régóta szerettem volna írni egy értékelőt a tavalyi évről, de egészen idáig nem sikerült időt szakítani rá: decemberben vagy otthon pörögtem a családom körül, vagy a munkahelyen húztam az igát, és a karácsony előtti teendők is rendesen megterheltek. Aztán egyszer csak eljött a várva-várt karácsony, ami nálunk mindig nagy csinnadrattával jár. Egyfelől a kicsi gyerekeink életkorukból fakadóan nagy rajongói ennek az ünnepnek, mi pedig komoly gasztronómiai köröket futunk a párommal (műgonddal megkomponált menüsor, hozzá illő borválogatásokkal, és  fejedelmi pezsgőkkel. Idén sem volt ez másként, csak megfejeltük azzal, hogy a szüleim és anyósom is nálunk töltötték a Szentestét, így aztán tényleg volt mi után nézni.

A legjobb családi képünk avagy “Fiú fúróval”

Közvetlenül az ünnepek után pedig egészen egyszerűen jó volt együtt punnyadni, és noha az edzéseket rendben megcsináltam, de írni már nem volt kedvem. Ahogy eljött az újév, jött vele az ilyenkor szokásos január eleji letargia, ami köszönhető annak a szomorú ténynek hogy véget ért a szabadságunk és vissza kell térni a szorgos hétköznapok nem éppen felemelő világába. Persze hamar túltettem magam ezen a kis krízisen, és újból bizakodva tekintek a jövőbe, hisz rengeteg dolgot lehet ám várni. Na de ne ugorjunk ennyire előre…

Először az elmúlt évre térnék ki pár bekezdés erejéig, aztán szólok az idei tervekről is. A múlt évem tulajdonképpen a gyerekszülést követő munkába történő visszatérésről és az ebből fakadó problémák megoldásáról szólt. Összesen három és fél évet töltöttem itthon, ezalatt szültem két csemetét, és mire már észbe kaptam, már újra a munkahelyen találtam magam. Nem tagadom, hogy volt egy olyan bő fél évem, mikor megbántam, hogy ilyen hamar visszatértem, pedig számos indok alátámasztotta a döntésemet. Az elmúlt év ugyanakkor arról is szólt, hogy megbékéltem ezzel a választással és már nem agyalok a mi-lett-volna-ha dolgokon. Szerintem alapvetően nehéz kisgyerekes anyaként újra 8 órás munkába állni, pláne ha a gyerekek miatt még éjszakázni is kell. Meg is szenvedtük a párommal a múlt évet rendesen, de túl lehet élni. Na de hogyan lehet mindebbe belepasszírozni a futást? Ezt is megoldottam, végtelen kreativitással, mások ötleteinek hasznosítása révén, és azt hiszen kiválóra vizsgáztam. Legalábbis önfegyelemből biztosan. Sajnos néha túl is hajszoltam magam, aminek megfizettem az árát, de szépen kikecmeregtem ebből a gödörből is a párom segítségével. Az elmúlt év nagy eredményeként azt könyvelem el, hogy sikerült a család-munka-futás hármasát kellően harmonikusan összehangolni, és a kényes egyensúlyt megtartani. Néha ide-oda billent a mérleg nyelve, de nem voltak nagy kilengések alapvetően. Viszont a futás kapcsán az igazi motiváció valahogyan mégis hiányzott. Kis Mirkó születését követő egy évben valahogyan jobban akartam bizonyítani magamnak, és egy kicsit másoknak is. Tavaly ez nem volt meg bennem, megcsináltam mindent, ahogy kellett, de egy plusz löket hiányzott, mivel erre már nem maradt mozgósítható kapacitás. Amit tulajdonképpen egyáltalán nem bánok, ez a szép ebben az egészben, hogy ahogy változik az életünk, a futás helye is változik, néha egy kicsit ilyen, néha meg homlokegyenest másmilyen, de ez nem jelenti azt, hogy jobb vagy rosszabb, hanem egyszerűen más.

Az alapozásom egyébként egészen jól sikerült, szorgalmasan csináltam a Barát Gabi, az edzőm által küldött edzéseket, aztán a március végi Vértes Terepmaraton úgy lettem ötödik, hogy azért még jócskán lett volna bennem, de nem kicsit éheztem el köszönhetően a rakoncátlankodó gyomromnak. Sajnos az első félévre betervezett célversenyemet, a Mátrabérc Trail-t olyan időpontra halasztották, hogy így legnagyobb bánatomra nem tudtam részt venni rajta. De ott volt a Kaptárkövek Trail 13 km-es távja, amin sikerült egy harmadik helyet megcsípni, a június eleji Szentendre Trail-en pedig hozzávetőlegesen 10 perccel 7 órán belül értem be, ami azért  valljuk be őszintén eléggé feldobott. Ahhoz képest hogy nyáron nem szeretek versenyezni, a Suhanj 6! órás versenyre mégis rá tudtak beszélni, jól is tettem hogy elmentem, mert 64 km lefutásával a harmadik helyen vágtattam be. A Wizzair félmaraton letoltunk a Váczi Eszter Quartettel egy derekas váltót, önmagában hatalmas megtiszteltetés futni két olyan zenei géniusszal, mint amilyen Eszter és Iván. A Wadkanz Trail biatorbágyi futamán az L távon az előkelő második helyet csíptem meg, aztán jött a Piros 85, ami egyértelműen a hab volt a tavalyi évi tortán. Annyira fantasztikusan jól éltem meg éltem első közép távú terepultráját, hogy ez egyértelműen az edzőm tervező munkáját dicsérte. Az év végére a dolgaim is kisimultak, így a decemberi Budai Trail-re tulajdonképpen öröm-futni mentünk, bár azért odatettük magunkat derekasan.

Tesómmal és édesanyámmal a Vértes Terepmaratonon

A Kaptárkövek Trail dobogósai

A kicsikkel a Szentendre Trail céljában

A Suhanj! 6 órás után feszítünk Gabival, az edzőmmel és a testvéremmel

Váczi Eszterrel és Gátos Ivánnal

A Wadkanz Trail biatorbágyi futamán 

a Piros 85-ön 10 óra 20 perc futás után

Tovább a teljes blogbejegyzéshez >>