Month: június 2021

Csákberényi kalandok – Táborosi Ancsa edzésbeszámoló

Posted on

Minden hosszabb futás előtt nézegetek útvonalakat, mert az nagyon feldob, hogy számomra ismeretlen helyeket járhatok be. Innen jött az ötlet, hogy szombaton a trailrun.hu Csákberényi tekercs hosszú távját nézem meg. Sosem jártam még erre, és egy futótársam képeit meglátva, rögtön eldöntöttem, hogy ezt látni kell. Jól alakult a tervezés, a barátnőm, Kati is mondta, hogy jó neki a kitűzött nap, menjünk együtt. Klassz, hogy általában neki is akkor van szabad 7végéje, mint nekem, és követi a tempóm, kísér, motivál, nem hajt, pedig sokkal gyorsabb, mint én. Úgy megyünk, ahogy nekem  kell, nekem jó 🙂 

Reggel tali a buszmegállóban, odafelé csacsogás, track megvan. Csákberénybe 10 körül értünk ki, nem ismertük ezt a helyet. A busz letett minket valahol a falu szélén egy romos épületnél. Mindkettőnknél volt víz, ahogy a buszról leszálltunk, el is kezdtünk futni.

Meleg napnak ígérkezett. Az útvonal 90 %-a jelöletlen ösvény, ezt tudtam előre, de, hogy kb. futhatatlan, azt nem. Olyan a Vértes, mint ahol valami vihar csapott le. Mindenhol kidőlt fák, sok gally, nem lehet futni. A buszmegállótól nem messze megtaláltuk a track kiinduló pontját, ami a Vértesi Panoráma Tanösvény. A tanösvény elején van egy szép múzeum, ide bekéredzkedtünk egy gyors mosdólátogatásra. Útba is igazítottak minket, hogy merre induljunk.

Az útvonal eleje a gyönyörű tanösvény, ott még haladtunk is. Majd az útvonal kilátókra van felfűzve, amikre kis, térdig érő fűvel benőtt utacskák vezetnek. Hátrány: nem tudsz haladni, lehetetlen:-D  Gyönyörű helyekre lyukadtunk ki – itt-ott talán sikerült futni is. Nagyrészt gázoltunk valamiben… A valami ez a minimum bokáig érő fű televolt kullanccsal, én egy nagyon olcsó, noname spray-vel itthon befújtam magam, valószínűleg ennek köszönhetően elkerültek. Ez a kis gagyi olcsó spray ezek szerint hatékony. Kati is fújt valamit otthon magára, de ennek ellenére söpörte a kullancsokat magáról. Útközben is kb. tizet szedtünk ki belőle… Ez az utunkat még inkább lassította.

Az útvonal közepén terveztem az edzéstervben lévő gyorsabb 6 kilit megfutni, ott nem lehetett, egyszerűen 6 km futhatóbb szakasz nem volt. A végén nyomtam neki, ott azért sikerült normálisabb úton haladni. A futásunkat nehezítette, hogy ezen az útvonalon, végig a tracken, ami 29 km, semmi vízvételi lehetőség nincs. Úttalan utakon keveregsz, sehol egy forrás, vagy bármi. A végén vattát köptünk már, kibírtam, futottam, de nagyon kivette minden erőm. Láttunk sok őzikét, csodaszép a táj. A látvány, az illatok, a helyek, ahová eljutottunk mindent vittek, nagyon klassz hely, megéri végigmenni rajta.  Sok ember itt nem járt:) 30, 5 km lett a végére a kiírt 32 helyett, de éreztem, hogy ennyi elég is volt. Tetszett, jó, kis kirándulás volt, de egyszer ezt megnézni mondjuk elég. Jövőhétre jobban futható terepet választok, ez a útkereséses, túrázás csak ritkán jön be:-)

Itt a kalandunk nem ért véget. Visszaértünk a faluba. Nekiálltunk kutat keresni totál kitikkadva, kettővel is próbálkoztunk, víz semmi, nem működik. Jött egy helyi lakos, kérdeztük, hogy van-e nyitva bolt, ennénk-innánk valamit. Nagy szemekkel nézett ránk, hogy szombaton délután 2 után… hát itt ilyenkor már semmi nincs nyitva, majd hétfő reggel. Egy kocsma sem volt, milyen hely ez?:)  Szerencsére sétálás közben találtunk egy harmadik kék kutat, ez működött… Isteni víz. Busz: 1,5 óra múlva lett volna. Jó kis falusi buszmegálló a tűző napon, a semmi szélén. Ott tanakodtunk, mi legyen. Nem fogunk itt várni 1,5 órát, az is biztos. Elindultunk gyalog, futizva Csákvárra, ez a legközelebbi város, amerre hazafelé megy a busz. 6 km, valahogy majd csak odaérünk, akkor is, ha süt a nap. Közben stoppoltunk:-D Felvett minket egy fiatal pár, kérdezték, hogy merre jártunk. Mikor mondtuk, hogy 30 km-et futottunk, hát csak lestek elég furcsán. De nagyon rendesek voltak, elvittek minket a csákvári buszállomásra.

Ott végre volt egy kocsma. Kértünk hamburgert, és hideg colát. A fiatal pultos lány nem volt a helyzet magaslatán, kb. 15 perc múlva megjelent, h sajnos a hamburgerhez minden elfogyott, azt nem tud készíteni. Mást nem akartunk, nem volt nagy a választék. Szegény sajnált minket, így a cola a cég ajándéka lett:) Megmondta, hogy merre van bolt, pékség, menjünk el oda. A buszindulásig volt még időnk, elindultunk a pékségbe. Itt zárni készültek, meglátott az eladó minket, jaj, mit kérünk? Itt végre vettünk harapnivalót, sőt Kati jó sok juhtúrós pogácsát kapott… együk csak meg, jó sokat futottunk is, nem viszi el már senki. Kiültünk a teraszra kényelmesen, és mindent megettünk. A buszindulásig még így is volt minimum 20 perc, visszasétáltunk a buszpályához, gondoltuk még keresünk valami bokorfélét. Megyünk a buszhoz kb. 6-7 perccel indulás előtt, látjuk, h már kanyarodik ki egy busz…Futás, hát kiderült, h ez már a mi buszunk, sofőr minek is várná meg az indulási időt, aki ott volt, jön, a többiek így jártak… Óriási mákunk volt, hogy elértük. Utána megint várhattunk volna 2 órát egy következőre… A sofőrrel is jól jártunk, igazi falusi sofőr volt, kért 800 Ft-ot, oszt üljünk le:-D 
Az ilyen kalandokért megéri messzire elmenni, ismeretlen helyeken futni, napokig emlegettük Katival. Nagy élmény volt, sosem gondoltam, hogy ilyen 50-es évekbeli falu még létezik. És sok helyen mennyire segítőkészek, kedvesek, beszélgetősek az emberek. 

Privát VTM+az apró – Cseke Betti beszámoló

Posted on Updated on

Idén az UTH minitávján, a Visegrád trail-en (29 km, 1200 m szinttel) indultam volna, ha nincs covid. De elmaradt, így az volt a terv, hogy majd privátban lefutom. De aztán azon kaptam magam, hogy a Vértes Terepmaratont nézegetem, ami 39 km, 1000 m szinttel.  Ugyan 10 km-rel több, mint a Visegrád trail, és még sosem futottam ennyit, de a szint nem is olyan sok. Pont nekem való.

Gabi először inkább a Visegrád trailt “erőltette”, mondván nagy ugrás lenne nekem az a +10 km, de rábeszéltem, hogy legyen a VTM, hiszen heti átlag 50 km-eket futok, jól mennek az edzések, erősnek érzem magam. Viszont nem május végén, hanem kb. egy hónappal későbbre terveztem, amikor már a gyerekeket le tudjuk adni nagyszülőknek pár napra. Gabi rábólintott. Nagyon örültem. Kb. ez idő tájt  (máricius vége-április eleje) derült ki, hogy a záróvizsgám (gyógymasszőri) időpontjai augusztus közepére esnek, tehát a tanulást és a futást jól össze kell hangolni majd. De most a fókusz a futáson lesz június 18-ig. Ez lett a céldátum, ráadásul aznap lesz a 10. házassági évfordulónk is, pénteki nap, olyankor Bazsi nem dolgozik, azt mondta, szívesen elkísér, neki ez egy jó edzés a júliusi ultrájára, mellesleg kettesben lehetünk az évfordulónkon, az erdőben, amit mindketten nagyon szeretünk. 🙂

Az edzések tényleg jól mentek, többször edzettem Anikóval terepen, egyszer felmentünk a libegő trail útvonalára, akkor 24 km-be tettem majdnem 900 m szintet, és iszonyatosan élveztem. Ekkor kezdtem azon agyalni, hogy ezt a VTM-et fel kéne kerekíteni 42,2-re, mivel még sosem futottam maratont. Gabinak még nem szóltam a tervről. 😀

Közben május végén nagyon felsűrűsödtek a programok, teendők, sok munkám is lett, mellette nyomasztott a rengeteg tanulnivaló, a gyerekek mindenféle dolgai, évvégi hajtás, programok, ide menni, oda menni, millió intéznivaló…. Közben kiderült – több hét utánajárás végén, hogy vesekövem van. Fájt az oldalam, voltak apró görcseim, és mellé félelmek. Amikor kiderült, hogy ez vesekő,  60+ km-es futóhetem volt, aminek a végére eltűnt a vesekő, szerencsére kb. észrevétlenül távozott. Ettől megkönnyebbültem nagyon. Úgy gondoltam, nincs már akadály a maraton előtt.  

Végül mégis annyira sok lett minden, hogy a maraton előtti héten a 4 edzésből csak hármat futottam le, pont a hétvégi hosszút hagytam ki. Már csak kb. 5 órákat aludtam, nem volt időm töltődni sehogy, a futást már kényszernek éreztem, és ekkor meghívtak a barátaink magukhoz egy hétvégére. Na akkor tudtam, hogy a hosszú futásnak lőttek, mert még szombat reggel sem tudom lefutni, hisz a kislányunk leendő osztályával megyünk ismerkedős kirándulásra, délelőtt, onnan egyből a barátainkhoz és ott is alszunk. Ha nagyon akartam volna belezsúfolhattam volna a péntekbe, vagy a szombat hajnalba, de már nem akartam. Úgy éreztem többet árt, mint használ, ha én most erőltetem ezt a futást. Inkább pihenek a hétvégén. 

Végül eljött a maraton hete. Arra a hétre már csak egy 9 km-es és egy átmozgató 20 perces futás volt. Kedden vége lett a sulinak, másnap reggel levittem a gyerekeket vidékre a szüleimhez, ahol 1 órát sem töltöttem és jöttem haza. Dolgoztam még kicsit, csütörtökön is, aztán délutántól már a teljes fókusz a a futáson volt. Ekkor kezdtem izgulni. Írtam is Gabinak, hogy parázom, meg a kánikula miatt is aggódtam, de mivel reggel 6-os rajtot terveztünk, reméltem, hogy 25 foknál több nem lesz az erdőben. Legalábbis a táv első felében.

4:30-kor keltünk és kb. 6-ra értünk Szárra, 6:10-kor rajtoltunk. Mivel ez nem egy verseny volt, frissítőpontok nem voltak. Megnéztük, hogy Várgesztesnél, kb 22 km-nél lesz csak kút. Illetve térkép szerint lett volna még forrás, de azokat nem találtuk, meg…. tudtuk, hogy Várgesztesig vinnünk kell annyi innivalót, hogy elég legyen. De mi a táv elejébe raktuk bele a +2-3 km-t, hogy meglegyen a maraton, így a kút 25 km-nél várt csak. Összesen 4 liter folyadékkal indultunk el ketten, amivel éppen hogy kihúztuk 25 km-ig, amit bő 3 óra alatt tettünk meg.  

A táv félmaratonig kb. eseménytelenül telt, találkoztunk őzzel, nyuszikkal, Bazsi néha előrement, fotózott, bevárt engem. Beszélgettünk is, az emelkedőket az elején is inkább megmásztam mint futottam, tartalékoltam az erőmet. A félmaratoni távot 2 és fél óra alatt értük el, aminek nagyon örültem. Ideáig minden könnyen ment, két gél és kb 2 liter folyadék volt bennem . Aztán 25-ig kicsit szenvedtem, mert már nagyon vártam azt a kutat. Volt mit inni még, csak már nagyon vágytam a hűtést, és hogy hideg legyen az innivaló! Végre beértünk Várgesztesre. A kútnál elég sokat büféztünk, mosakodás, sapka  áztatás, összes kulacs megtöltése, Bazsi keverte az izókat. Egy nénike jött a kútra locsoló kannát tölteni, mondta nekünk, hogy “na ma is nagyon meleg napunk lesz!”, mondtuk, hogy már most is nagyon meleg van….ha tudta volna, hogy mi már 3 órája futunk és még legalább 2 visszavan….:)

Innentől újult erővel, felfrissülve mentünk tovább. Az erdő csodás volt, lenyűgözött, mint mindig, az emelkedőkön tudtam nézelődni, élveztem az egész futást, úgy ahogy van! 4 óra alatt meglett 31 km, aminél még sosem futottam többet, innentől már minden lépés rekord. Viszont kb. 29-30 km-nél a lefeléken elkezdett jelezgetni a bal térdem külső része. Ajajj, IT szalag lesz az, gondoltam, eddig minden 25 km feletti távnál jelzett, meg is ijedtem, hogy mi lesz így, hiszen még van vissza 10-12 km…. Aprókat lépve, óvatosan ereszkedtem lefelé, síkon és felfelé semmi gond nem volt! 35 környékén kezdtem érezni, hogy na jó, akkor most már elfáradtam, fájnak a farizmaim is, akár vége is lehetne. 😀 De még 7,2 km, ami kicsit több mint a Sasad-Gazdagréti köröm, ami 6 km. Innentől pár száz méterenként néztem az órát, és számoltam vissza, hogy mennyi van még a kis itthoni körömből. Nem igazán fogytak a méterek, pedig futottam. Az utolsó 10 km-en egyébként már napsütötte helyek futottunk, aszfaltos rész is volt már, kezdett nagyon sokat kivenni belőlem a meleg. De nem szenvedtem látványosan, csak már kezdett elegem lenni, és örültem volna, ha valaki nyakon önt egy vödör jéghideg vízzel. Ehelyett néhány csepp langyos vizet kaptam csak a kulacsokból.

Az utolsó 5 km-en a térd fájdalom teljesen megszűnt, akkor már vitt az adrenalin, és az érzés, hogy most már tuti meglesz! Bazsi kérdezte, hogy a faluban lévő kútnál megálljunk e még mosakodni (kb. 1,5 km-rel a cél előtt), mondtam, hogy egyrészt nincs az az isten, hogy én most itt már megállok, mert akkor nem biztos, hogy tovább tudok futni, másodszor ne szóljon hozzám most már! 😀 Ezen még tudtunk nevetni is, és végül lassan, de annál nagyobb büszkeséggel befordultam a “célba”, ahol az autónk állt. Megálltam, megszédültem, leállítottam az órát. 5 óra 11 perc.

Nem fogtam fel. Gyorsan átgurultunk a kocsmáig, közben elsírtam magam. Kértem egy korsó sört és egy jégkrémet, írtam Gabinak, hogy maratonista lettem, és rettentő büszke voltam. ❤

Azt hiszem, ez egy igen kerek futás volt, minden klappolt. Ma, két nappal a maraton után, semmi bajom. Izomlázam van a combokban és a hátamban, pénteken és szombaton még fájtak a térdeim, a lépcsőzés nehézkes volt, de tegnap a Gellértben úsztam egyet, és a hidegvizes dézsában áztattam a lábaimat többször hosszú percekig, este bicikliztem is (színházba mentünk <3) , így mára már ez a térdfájdalom is megszűnt, simán megy a lépcsőzés is. Köszönöm a felkészítést Gabi! Hálás vagyok, hogy végre én is maratonista lettem! ❤
Hosszú, nagyon hosszú út vezetett idáig, de megérte! Már vannak új céljaim! 🙂