Month: szeptember 2020

Crosskovácsi’20 Columbia Montrail – Gerlai Orsi beszámoló

Posted on Updated on

Crosskovácsi’20 Columbia Montrail 18k
Ez egy nagyon jól szervezett, családi verseny, nagyon szép környezetben, a nagykovácsi kastélyparkban, az erdő szélén. Helyszíni nevezésre is van lehetőség, ez volt az én szerencsém, mert pár nappal előtte döntöttem el, hogy megyek. Nyár eleje óta Gabi unszolására eggyel többet futok hetente. Elengedtem a hosszú távokat, mert sem időm, sem igazán kedvem és agyam  sincs hosszúakat futni, inkább rövid távok pörgős futására készültünk. Ehhez képest elég kevés verseny adódott arra, hogy fenntartsa a motivációmat, és kipróbáljam, mit tudok. A Libegő Trailt, amire gyakorlatilag január óta készülök, idén másodszor fújták le a COVID miatt. Pont jól jött ez a Crosskovácsi, hogy kihúzzon a motivációs válságból.
A versenyt megelőző hét járt egy bizonyos fokú pszichés lerongyolódással, mert–önként vállalt– náthakaranténban voltam otthon egyedül a fiaimmal 24/7. Szerencsére azért ki tudtunk mozdulni bringázgatni (ők ugrattak a bringáikkal, én próbáltam nem folyamatosan stroke-ot kapni), de a héten az egyéb edzések egy csütörtöki cardio-erősítést kivéve nem jöttek össze. (Minden rutinos beszámoló obligát része, hogy milyen kripli üzemmódban telt a verseny előtti hét, miért pont én hagynám ki ;-))
Szombaton már tudtam 7 km-t lazán kocogni, meg este jógázni. Ez megerősítette bennem, hogy maradéktalan a felkészülésem :). Vasárnap reggel családi kísérettel utaztam Nagykovácsiba. Döme ismerte a pályát az előző napi mtb maratonról, így azt is pontosan meg tudta mondani, hogy hol fog állni és a kezembe adni a következő kulacsomat, hogy ne kelljen a melegben mellénnyel futni. Nem beszélve a két törpe  “hajrá Anya”  lelkes sivalkodásáról. (Róluk így még versenyfotó is készült, annyira cukin adták ezt elő. Az apjukkal berekedésig biztatták az egész mezőnyt azon a ponton, ahova kétszer is visszatér a 18k pályája). Lehet-e nekem ennél nagyobb szerencsém???
Az órámon rajta volt a track, de ennek a versenynek annyira hülyebiztos jelölése van, hogy egyáltalán nem volt rá szükség. Az elágazásoknál kordonnal lezárták a többi lehetőséget, hogy csak a helyes irány legyen járható. Itt derült ki a számomra, hogy az órám is riaszt, ha irányváltás van :). Nyilacskák, szalagok igazítottak útba, és a tegnapi mtb verseny miatt még a nagyobb kövek/gyökerek is Soppec sprayvel voltak jelölve, nehogy a bringások defektet kapjanak, ez nekünk is jól jött. Nem sok szint van, Csipi szavaival élve “őszinte pálya, végig futni kell”.  És hát a mezőny. Bemelegítgettem, jógázgattam épp egy félreeső helyen, távol a tömegtől, amikor egyszerre érkezett az erdőből a saját bemelegítő köréről Józsa Gábor és Németh Csaba. Az ő lánya is eljött, és mint később kiderült, U18 kora ellenére egy kivétellel elverte az egész női mezőnyt.  Egyik jobbról, másik balról került ki, én meg csak bámultam. Volt még egy-két válogatott atléta, akiknek nem tudtam a nevét, nyilván a dobogón ők álltak később.  Nekem klassz érzés volt, hogy egy versenyen futunk.  Rajtuk kívül nem voltak túl sokan, kb. 30 nő a “hosszú”-nak mondott, 18 km távon.
Talán egy hátulütője volt  a versenynek, hogy a naponta növekvő COVID esetszámok ellenére nem tették kötelezővé a szabad téri versenyközpontban a maszkviselést. Így nagyon kevés ember viselte, a tömörülés ennek ellenére látszólag senkinek nem okozott problémát. Nekem emiatt elég szorongósra sikerült a regisztráció és a rajt is, a rajtzónában én voltam az egyetlen, aki maszkban állt be– a leghátsó sorba… (lehet, hogy abban a tömegben én voltam az egyetlen, aki valóban látott — és kezelt– már lélegeztetett beteget.) Nem hiszem, hogy ezt annyira nehéz lenne megtenni a futóközösség érdekében, hiszen ruhát is hordunk, és az utcasasarokra sem pisilünk, mert az is egy társadalmi norma. De itt abba is hagyom, vitát nem szeretnék nyitni.
Magáról a futásról lesz talán a legkevesebb mondanivalóm. Az ACSK elv érvényesült: Ami A Csövön Kifér. Hosszú, elnyújtott emelkedők, helyenként elég nagy por és jól futható lejtők voltak, majdnem mind jól járható erdei út, összességében nem túl sok érezhető szintkülönbséggel. Csak néhány kövesebb lejtő viccelt meg a végén. Pár perccel a rajt előtt megettem az első adag gélt, ez korábban is bevált. 35 percenként ettem egy újabbat. Soknak tűnhet, de az én alkatommal, anyagcserémmel és a nagy intenzitású rövid versenyeken ez vált be. (hamarabb vége van a versenynek, mielőtt ettől kikészülne a hasam :))) A saját kulacs vizemen kívül 7k-nál vizet ittam a frissítőponton (műanyag pohárból, amit dobjak el nyugodtan, erre nem voltam hajlandó, mert nem volt hova), 14 k-nál az előre egyeztetett kulacseldobós-másik kulacs elkapós családi frissítés uuuááááá. Ez egy km-rel hamarabb már jól jött volna, na  mindegy, a 14. km ezért volt hajtós.
A helyszínek, pálya elemei összefolynak, de most legalább észrevettem a Csergezán Pál-kilátót (volt olyan Budai Trail, amin simán elfutottam mellette, anélkül, hogy észrevettem volna :))). A hátsó sorból indultam, pár száz méter után levettem a maszkomat, elég sokat előztem. Pár km után már nem nagyon változott a mezőnyben elfoglalt pozícióm. Az első 10 km második felében még három lányt sikerült egymás után, hosszas, kitartó, emelkedőn sarkukban lihegést követően lejtőn megelőzni (hú de utálnám az ilyet!!!). Közülük a második a célban megköszönte és gratulált. Én is pont ezt terveztem, hogy nagyon megköszönjem a “nyulazást””(– az utolsó két versenyemen gyakorlatilag végig egyedül futottam, ez nem feltétlenül a maximumot hozza ki az emberből), és gratuláljak neki, de ebben meg ő előzött engem. A legjobb élményeim közé tartoznak ezek az euforikus beszélgetések. A harmadik megelőzött lány az utolsó pár száz méteren  váratlanul a semmiből becsapódva visszaelőzött, nekem ott már nem volt puskaporom többre (eleinte nem is reméltem, hogy őt valaha befogom…)
Hetedikként értem célba a nők között. (felnőtt nő kat. 6. hely). 18km, Garmin szerint 436m d+, Strava szerint kicsit több. 1:38, 5:28p/km tempó. Ez utóbbinak örültem  a legjobban, de amúgy mindennek is. Jól jött ez a spontán verseny, hogy kihozza belőlem a maximum erőfeszítést. Hogy érezzem, hogy ha nehéz is, de azért most éppen megy ez, ahhoz képest, hogy tesiből mindig csak kegyelem-jóindulat jegyeket kaptam, hogy nem rontsák le a kitűnőmet :))).
Köszi Gabi, bevált a noszogatás. De most egy ideig nem megyek versenyre, rossz érzésem kezd lenni a maszk nélküli tömegben. Ráadásul Tomi olyan gyönyörűt írt a Vadlánról, hogy még a végén szeretném megpróbálni– szigorúan örömfutós tempóban, hiszem ott csak úgy rúgok labdába…

This entry was posted in beszámoló, Uncategorized and tagged .

Hatékony regeneráció #sportkontroll

Posted on

Ha nem érsz el a sportban fejlődést – sőt, visszaesést tapasztalsz -, vagy úgy érzed, hogy a mindennapok rohanását mind nehezebben bírod, akkor ne stimulánsokkal próbálkozz!🙌🏻
A testedből hosszú távon annyit tudsz kivenni, amennyit beleteszel – a „turbózás” csak ideig-óráig működik.🤨
Tehát gondold át, hogy a regenerációra is odafigyelsz-e? Vasárnapnál jobb alkalom nem is kínálkozik erre.
Íme, a regeneráció 6 szabálya!
👉táplálkozás szintjén szem előtt kell tartanod, hogy hidratáltnak kell maradnod, biztosítanod az elektrolitok egyensúlyát🚰 (nagyfokú verejtékezéskor nátrium és káliumhiány lép fel!); vissza kell pótolnod a lemerült glükózraktárakat 🍫; és az izmok regenerációjához illetve növekedéséhez pedig elegendő és jó minőségű fehérjét kell biztosítanod a terhelést követő órákban 🥛;
👉a lenyújtás 🧘🏻‍♂️az izomláz elkerüléséhez és a sérülésveszély csökkentéséhez kiemelten fontos (nyújtás nélkül az izmok megrövidülhetnek);
👉a masszázs 💆🏻‍♂️és a hideg-meleg terápia gyorsítja a sérült izmok gyógyulását, gyulladáscsökkentő hatásúak;
👉és sokan mostohagyerekként kezelik az alvást, holott a növekedési hormon leginkább ekkor termelődik, az izomszövetek ekkor tudnak megújulni és felépülni 🛌 – és soha nem edzés közben, mint azt sokan tévesen hiszik!
➕Ha még ezeken felül is támogatnád a regenerációdat, kérd a Sportkontroll vagy Formakontroll koktélunkat az infúzió bárunkban.

This entry was posted in tanácsok and tagged , .

Szépalma UTZ beszámoló – Guber Zsu

Posted on

Eredeti terv szerint áprilisban hazamentem volna általános iskolai osztálytalálkozóra, és ha már otthon vagyok, ne vesztegessük el az időt 😉 kinéztem egy versenyt is, a Trail Zone Gaját. Mivel ez 3 héttel a célversenyem a London maraton előtt lett volna, így a 20 km-es távot ajánlotta Gabi.  Aztán persze közbeszólt a járvány, és a versenyt elhalasztotték május legvégére. Mivel tudtam, hogy akkor nem leszek Magyarországon, megkérdeztem, hogy az augusztusi Szépalma UTZ-re áttehetem-e a nevezést. A szervezők előtt le a kalappal, nagyon gyorsan válaszoltak, nagyon rugalmasak voltak, így hatalmas örömmel és izgalommal vártam a futást.

Nem kispályáztam, életem első terepversenyén rögtön 30 km-re neveztem, 1027 m szinttel
Reggel család nélkul érkeztem, parkolás után szépen elindultam átvenni a rajtcsomagot, amikor legnagyobb meglepetésemre Belus Tomi jött velem szembe. Először azt hittem rosszul látok szemüveg nélkül, nem voltam felkészülve más Gizionra, mert nem láttam a szurkolós listában 😀

Mivel borús időt jósoltak esővel, így a napszemüveget a csomagomban hagytam, ami később hibának bizonyult. Nagyon jó szervezés volt, simán ment a rajtszám átvétele, a csomag leadása is. Bemelegítettem, és vártam a rajtot. igyekeztem nem gyorsan kezdeni, mert nem volt tapasztalatom, a célom a beérkezés volt. Alig két km után az előttünk futó lány kiabálására lettünk figyelmesek, próbált figyelmeztetni, hogy vigyázzunk darazsak, amikor is egy már meg is csípett. Csípés után iszonyatosan fájt a lábam, és bár reggel más allergia miatt vettem be antihisztamint, bennem volt a félsz, hogy mi lesz, mert a méhcsípésre allergiás vagyok. A kompressziós zokni tartotta a lábam, és bár végig fájt térdig, azt mantráztam, hogy nem fáj, és szépen lehet menni 🙂

Hátizsákban vittem magammal a teljes távon szükséges frissítést, mert minél kevesebb időt akartam erre fordítani a pontokon, így csak isot töltöttem újra. Az útvonal jelölése tökéletes volt, nem lehetett eltévedni, minden tök jól ment amíg visszafelé újra el nem értük a tornyot. Onnan lefele menet sikerült benézni az utat .

Végig örömfutás volt, még ha szenvedős részekkel is volt megtűzdelve, ahol kapaszkodni kellett felfele, és ugyanott lefele sem tudtam futni a meredek köves rész miatt

Teljesen beleszerettem a terepfutásba, és azt hiszem nem ez volt az utolsó verseny sem. Mostantól igyekszem havonta min. kétszer kimenni terepre a hosszú futásokra. Beérkezés után érem, gyors fényképezkedés Tomival, aztán nyújtás, frissítés – totál meglepett, hogy volt vegán meleg tészta opciójuk is, így én is tudtam enni 😀

Nagyon pozitív élménnyel zárult így a verseny, elhatároztam, hogy jövőre újra indulok; nagyon tetszett a szervezés, a táj 🙂

Szívből ajánlom mindenkinek a Trail Zone versenyeket 🙂

This entry was posted in beszámoló and tagged .