Vivicittá Félmaraton – Huszti György, beszámoló

Posted on április 5, 2022

Nagyon vártam már a verseny napját. Ettől függetlenül iszonyatosan izgultam, hogy minden oké legyen. Úgy éreztem, hogy a verseny kimenetele nagyon sok tényezős, apróságokon múlhat pár másodperc is. Előzetesen nem vártam magamtól csodát, de a versenyt megelőző edzéseken már éreztem, hogy a balatonfüredi FM tempóját (2021. október 5:19) simán megfutom, és amióta futok, először beszéltem magabiztosan arról, hogyan fogok futni. Ezek alapján 5:10-5:20 közötti átlagra számítottam, kiindulva a füredi verseny tartományából. Amikor megkaptam a versenyre a pulzuszónákat, akkor picit melegem lett, hiszen az előzetesen kalkulálttól még jobb időre lehetett számítani. Persze ekkor már az utolsó pillanatokban elkezdett bennem megfogalmazódni elvárás magammal szemben, 2 napig azt mondogattam magamban, amit írtál, hogy már csak össze kell rakni.

Az érkezést megterveztük, szombaton átbeszéltük. Nagy volt az izgalom. Sikerült a tervezett induláshoz képest 10 perccel korábban indulni, Budán mint kés a vajon át lehetett jutni. A kinézett parkolóban szerencsére volt hely. Néhány perc alatt zsúfolásig megtelt, szerencse, hogy időben indultunk.

Reggeli 120 g sajtos stangli kis pulykasonkával, csak salátával. Jól esett, se kevés, se sok nem volt. Az úton is ivászat. A kocsiból kiszállva éreztük a „kellemes” hideget, de a versenyközpontba séta kicsit bemelegített. Leraktuk a csomagot a ruhatárba és fél 9 lett. WC-nél km-es sorok, így maradt a természet lágy öle, a visszaút pici kocogással telt.

Hirtelen a rajtzónában találtam magam. Engem pont megállítottak a rajtnál, így első sorból indultam. Ezt nem élveztem annyira, mert nem akartam elfutni az elejét, szerencse, hogy a szélén voltam, így elengedtem az elején sok embert, de így is 5 perc alatti tempóval mentem a híd lábáig. Az útvonalat előre memorizáltam, a tervem az volt, hogy az első 5-6 km-re eső emelkedős részeket a tartomány (148-154) alsó részében kocogom, hogy ne fussam el, jusson erő a végére, mert a végére Budáról Pest fele az Árpád-híd emelkedője maradt szembeszéllel.

Kb. pont így is jött ki a történet, nagyon jól indultam, jól mentek az első km-ek, előzetesen úgy terveztem, hogy frissíteni sem állok meg, minden mp számít alapon. A Margit-híd előtti emelkedő előtt viszont kijött az, hogy az utolsó pillanatos pisi nem jött össze, elkezdtem picit agyalni, hogy fogok ebből kijönni főleg úgy, hogy folyamatosan innom kell. Gyakorlatilag elővettem azokat a gondolatokat, hogy voltam már szarabb helyzetben télen, így nincs mese nem állhatok meg pisilni sem, majd elmúlik. De miközben ezen agyaltam a sebességem a tartomány alá ment, mert nem figyeltem ekkor az órám.

A Lánchídnál ismerősök szurkoltak, ami adott egy plusz erőt oda és vissza is. Oda fele nagyon kellett, mert bár tudtam, hogy az alagút emelkedős, de sunyin lankás és hosszú. Fordulás után kb. 13 km-nél volt kicsi lustulás megint, mert pont akkor ért a mix egy hosszú, monoton Pet Shop Boys zenéhez, ami megint okozott egy kis lustaságot, de jött ismét a Lánchíd és újra lelki erőre kaptam. Számolgattam közben, hogy az Árpád-híd hogyan legyen. Nagyon kellett oda a megmaradt erőm, az utolsó km-eknél már elengedtem a pulzust, amit tudtam beleadtam felfele és lefele is, hihetetlen érzés volt nagy tömegben befutni a célba.

Óriási boldogság, hiszen az őszi versenyhez képest több, mint 10 másodperccel gyorsabb tempóval tudtam menni és nem csak 10 km-en, hanem végig. És mindezt úgy, hogy az elmúlt fél évet is iszonyatosan élveztem és ez a verseny is csak azt erősítette, hogy mennék tovább ezen az úton. Persze sajnos azért pici hiányérzetem van magammal szemben, hogy ha kihasználom a pulzus tartományt már az elején, akkor mi lett volna? Vajon végig tudtam volna menni? (végig:-) -szerk.)

Nettó idő: 1:48:47