Szénás kör
Kis-Szénás kör – Zsubrits Gábor beszámoló
Két korábbi Kis-Szénás körrel és egy nagyon jól sikerült Vértes Trail után, nem mást vártam magamtól, mint megfutni az eddigi legjobbamat ezen a körön. A felkészülés szerintem a szokásosnál jobban sikerült, már közben-közben is megmutatkozott, hogy sikerült jó formába hozni, és a korábbi eredmények is kellő önbizalmat adtak a nagy nap előtt. Előző este találtam youtube-on pár videót a körről, és próbáltam ezek segítségével kicsit feleleveníteni az útvonalat, meg a kritikusabb elágazásokat, ahol korábban vagy rossz irányba mentem tovább, vagy egyszerűen nem vettem észre. De a korábbi két kör és különböző túrák is segítettek, hogy ne veszítsek most sok időt az útvonal keresésével. Az egészet most a lejtők minél lendületesebb megfutására építettem, a többit meg ahogy majd érzem.
Nagyon elszánt voltam, és oda akartam tenni magam, ezzel a lendülettel olvastam be az startkódot és indultam neki. Az időjárás is nekem kedvezett, kellemes napsütésben vágtam neki az őszi erdőnek. Az első pontig szerintem nem olyan nehéz, legalábbis harmadszorra már nem éreztem annak. Nekem ez az egyik kedvenc részem, főleg a Remete szurdokba való leereszkedés, ami azért minden alkalommal sok odafigyelést igényel. Nagyon jó tempóban érkeztem meg, gyors kódolvasás és mentem is tovább.
A ponton ránéztem az órára, és nagyon elégedett voltam a látottakkal, nagyon jó erőben éreztem magam 8 kilométer után. Rövidebb aszfaltos rész után az autóúton átkelve vissza az erdőbe. A következő szakaszon már voltak húzósabb emelkedők, olyan igazi terepfutós szakasz ez nekem. Az egészre jellemző volt, hogy az emelkedők jó részét már legalább kocogva tettem meg, egyszerűen nem esett jól sétálni. Persze volt olyan emelkedő, amit nem lett volna érdemes megfutnom, egyszerűen nem éreztem kifizetődőnek a későbbiekre nézve, meg sok is volt hátra. Ezen a szakaszon állandóan a “forgóajtót” kerestem a kerítésben, mert úgy rémlett itt lesz, de csak nem akart jönni. Ez legalább kicsit elterelte a figyelmem arról, hogy milyen emelkedőket kell közben leküzdeni. Ehelyett a második ellenőrző ponttal találtam szembe magamat, ami a táv felének a megtételét jelentette. Szintén gyors kódolvasás és újabb emelkedő várt rám, de tudtam ezután hosszú ereszkedés lesz Nagykovácsiig, ahol már várt a kísérőm. Ezt a részt amennyire tudtam megnyomtam, hogy az emelkedőn elvesztett időből itt tudjak valamelyest behozni. Gyors utántöltés, és pár falat az autónál, aztán jöhetett a neheze, aminek ugyanazzal a hévvel vágtam neki, mint a legelső kilométernek, de ez jellemző volt most végig és nagyon hajtott előre.
A 2:20 alatti félmaraton most is megvolt és tudtam, 3 órán belül fent kell lennem a Nagy Szénás tetején, ha jó időt akarok. Fáradtságot alig éreztem, nagyon jó állapotban voltam a dombmászás előtt, és ezen a szakaszon végre szembejött a korábban említett és nagyon keresett ajtó.
A Nagy-Szénás ugyanolyan volt, mint a korábbi alkalmakkor. Magába fogadott, majd jól megrágott és kiköpött, legalábbis én így éreztem mikor felértem. De legalább fent voltam, és mindezt a célidőn belül, és a kilátás mindig kárpótol, akárhányszor erre járok. Felfelé menet volt egy pillanat, amikor hirtelen befáradtam, azt éreztem, hogy a lábaimból elfogyott az erő, de aztán szerencsére elmúlt és mentem tovább, habár egy kicsit megrémisztett és arra gondoltam, hogy tuti elfutottam az elejét és ennyi volt, örüljek annak is ha a korábbi időmet hozni tudom. Szerencsére nem így lett, felérve pedig kis körülnézés, és egy gyors csúcsfotó, aztán ahogy tudtam haladtam is lefelé. Innen örömfutás volt végig a célig, habár sikerült az utolsó előtti kód helyét megint benéznem, így mehettem kicsit vissza, ahogy egy korábbi alkalommal is.
Itt már sejtettem, hogy jó időm lesz, de én még jobbat szerettem volna, így rákapcsoltam. Volt bennem még tartalék, és emlékeztem, hogy innen az út nagy része lejtő visszafelé. Utólag megnéztem és tudtam hozni az első szakaszon futott sebességem, 26 kilométer után is. Aztán kiérve az erdőből még 1 kilométer aszfalt és vége. Beolvastam az célkódot is, az eredmény pedig 3:33:05, új PB.
Összeségében egy nagyon jó futás volt végig, az elsőtől az utolsó kilométerig élveztem. Kétségem se volt, hogy nem sikerül PB-t futnom, csak azt nem tudtam előre mennyit javítok. Azt az egy kis fáradságot leszámítva végig nagyon koncentráltan jó tempóban tudtam futni. Kezdek nagyon is megbarátkozni a félmaratonnál hosszabb távokkal terepen, és kár, hogy nincs közelebb, mert gyakrabban lefutnám. Egy kis zavaró dolog volt, hogy sokszor megéheztem. Pedig ettem rendesen előtte, és közben is figyeltem a frissítésre, de akkor is sokszor éreztem, hogy éhes vagyok. Mindent ugyanúgy tettem, mint máskor, itt még van mit csiszolni a frissítésen, de ez még alakulóbban, hiszen ez volt a negyedik ilyen hosszúságú távom. A célba érve annak ellenére, hogy most mindent beleadtam nem voltam annyira fáradt, mint a korábbi alkalmakkor.
Hazaérve kíváncsiságból megnéztem a korábbi részeredményeket, és minden szakaszon sikerült javítanom, a legtöbbet kb. 20 percet a Nagy-Szénásra történő felmászáskor, ami azért nagy öröm volt számomra.
Nagy Szénás Kör – Ficzere Julianna beszámoló
55 km-en túl – Nagy Szénás kör
Két évvel ezelőtt a Piros 85-öt feladtam 55km-nél. Akkor nagyon csalódott voltam, de aztán szép lassan összeálltak az okok, amik a feladáshoz vezettek. Azaz hatalmas volt a lelkesedés, de fejben nem volt meg a táv, a frissítés totál kudarc, túlkoffeinezve, eléhezve értem a Kopár Csárdához.
Az elmúlt két év ezeknek a hibáknak a kijavításával telt.
Idén tavaszra felkészülésként a Szentendre-trail volt betervezve, ami végül privát teljesítés lett. Esőben, sárban poroszkálva is sikerült 40 percet javítanom korábbi eredményemen, ez bizakodásra adott okot. Ó ha Józsi ott lett volna… Na de ne szaladjunk előre.
Nyáron bejártam a Szénás kör teljes útvonalát, teszteltem a frissítést, és dolgoztam a mentális hozzáállásomon.
Az indulási előtti hétre összeállt minden. Gabi segített összeállítani az időtervet, én pedig Atival hozzáegyeztettem a frissítést. És ahogy Lubics Szilvitől tanultam, az utolsó napokban fejben végig futottam a pályát, rögzítettem a QR kódokat, emelkedőket stb. A versenylázat fokozta, hogy pénteken reggel rajtolt a Spartathalon.
Az eleje eseménytelenül telt, jól ment a frissítés, az időterv patentül működött. A Nagy-Szénásra felérve megöleltem a keresztet, vetettem egy gyors pillantást az elképesztő panorámára, és már csapattam is tovább. A Kopár Csárdánál sajnos összejött kb. 10 perc állásidő. Tökölődés volt a QR kóddal, illetve egy hölgy kért útbaigazítást. Ez némileg kizökkentett az eddigi flow-ból. Ráadásul egy pillanatra belegondoltam, hogy milyen sok van még hátra. Na ilyet ne csináljon senki!:-) Óriási mázli volt hogy ezen nagyon gyorsan túllendültem, és újra csak a következő találkozási pontra fókuszáltam.
Pilisszántón Ati már nagyon várt, és óriási meglepetést okozva egy bokor mögül váratlanul előlépett JózsiJ (Még a Gizionos találkozón felmerült, hogy elkísérne, de Gabi nem igazán rajongott az ötletért. Aztán később már nem beszéltünk a témáról, úgy voltam vele biztosan elvetették.) Egy gyors frissítés, és innen már együtt csapattunk. Ha jól emlékszem lányos zavaromban elkezdtem csacsogni, ugye Józsi?:-) Még szerencse hogy nekiindultunk a Pilis-tetőnek, így levegő híján lassan elcsendesedtem. Józsi komolyan vette, hogy bekísér időterv szerint. Folyamatosan monitorozta az időtervet és az órát, és e szerint „nyulazott”. Ekkor ébresztett rá, hogy miért is jöttem -pedig őszintén megvallom Trézsi-kút előtt én behozhatatlannak gondoltam a korábban összeszedett 10 percet. A piliscsabai pont előtt Józsi egyszer csak rákezdett:
Monoton
üget a süppedő homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szemekkel kutat
kutat…
(Ha szeretnéd végig hallgatni: https://www.youtube.com/watch?v=jAZ2cb1TwIk)
A nevetéstől alig kaptam levegőt. Hát így értünk be a pontra. Itt az időtervvel elég rosszul álltunk, ráadásul már nagyon fáradtnak éreztem a lábaimat.
Egyedül már biztos, hogy extra kímélő módban indultam volna fel a Szénásra, de Józsi támogató jelenlétének köszönhetően előkerültek olyan rejtett tartalékok, aminek létezéséről még csak nem is álmodtam. Végig nagyon dinamikusan haladtunk. Mindehhez csak annyi kellett, hogy Józsi finom célzásként néhányszor megkérdezte mennyi a pulzusom és mennyi a maximum, ami elő van írva.:-) Hát így történhetett meg a csoda, a Szénáson már csak 5 perccel voltam elmaradva az időtervhez képest. Az utolsó 5 km-en csapattam, ami csak a csövön kifért.
Az utolsó utcára beérve azt hittem elkap a sírás (nálam ez normális), de nem jöttek a könnyek. Ati elénk jött, és az utolsó néhány száz méteren velünk futott be. A csippantás után végül elsírtam magam, itt a vége! Megöleltem a fiúkat, mert nélkülük ez nem sikerült volna ilyen zökkenőmentesen. Nagyon hálás vagyok mindkettőjüknek.
A téren a hétvégi kihaltság helyett, nagy sátor volt felállítva. Benne élő zenére ropták az emberek, míg mások sört iszogattak és sült kolbászt ettek. Átvettem az érmet, a csopi fotó sem maradhatott ki. Ehhez az ügyeletet teljesítő mentőtisztet kértem meg, aki lelkiismeretesen jó sok fotót készített rólunk.
Hétfőn ment minden tovább a szokásos módon, nem éreztem semmi eufóriát. Ezzel nem tudtam mit kezdeni. Persze több kollégámnak, családtagoknak is lelkesen meséltem az egészről, de mégsem éreztem azt, amit futás előtt gondoltam, hogy majd érezni fogok. Végül kedd estére rájöttem, amire már a Camino-n. Az ÚT a lényeg! A mindennapi küzdelmek, a heti, havi teljesítések, a sikerélmények, ha egy-egy hét, vagy felkészülési verseny jól sikerül, vagy éppen a nehézségek, és elkeseredés, ha valami nem megy. Lement egy hét, büszke vagyok magamra és nagyon boldog vagyok, hogy ez a kaland megadatott.
Nagy – Szénás kör beszámoló, Belus Fruzsina
Tomival sokat beszélgettünk arról, hogy miért is jó egy instant kör teljesítése. Bevallom őszintén, nekem teljesen új volt ez a műfaj, noha sokan közületek rendszeresen járnak ezekre az előre kreált útvonalakra, én eddig elkerültem őket. Újabban versenyekre sem nagyon jártam (a COVID-19 miatt mostanában nem is voltak) és fogalmam sem volt, hogy mi a pláne egy ilyen kör teljesítésében, illetve helyesebben fogalmazva milyen motivációt adhat ez nekem? Tomi áprilisban és májusban lázasan készült a Nagy Szénás körre (75 km, 2175 m pozitív szintkülönbséggel), több részletben bejárva az útvonalat, nekem is sokat mesélve a terveiről. Alaposan be is vont ezekbe, mivel végül én voltam a csapat egyik tagja, aki kísérte őt május 21-én, ahol a 40. szülinapját ünnepelve egy pályacsúccsal ajándékozta meg magát. Nagyon inspiráló volt vele együtt átélni ezt az élményt, főleg az a pillanat égett bele az agyamba, amikor Pincefalu határában a teleobjektívet szorongatva vártam, hogy lefotózhassam és ő, ahogy tovarobogott, olyan hihetetlen elszántsággal a tekintetében mondta, hogy akkor most bejön 7 óra alá (be is jött). Már korábban beszéltünk arról, hogy esetleg én is végigmennék ezen a körön: a versenyek java része elmaradt és kellett egy hosszú „edzés”, mintegy az első félév lezárásaként, egy megmérettetés, ami elég motiváló ahhoz, hogy egy közel maximális teljesítményt adjak le. Mivel ritkán tudunk egymással minőségi időt tölteni, kapcsolatunk javarészt a rendszeres telefonbeszélgetésekben merül ki mostanában, ezért Tomi kitalálta, hogy szívesen kocog velem. Mivel nyári kánikulával számoltunk, ezért nem volt kérdés, hogy szükségünk lesz segítőkre: Apa és Anya már korábban számtalan ultrán segédkeztek nekünk, többször voltak már az UTH-n, Piros 85-ön, sőt magas hegyi terepen is bizonyítottak Tomi két TDS teljesítése során, ezért nem volt kérdés, hogy őket is bevonjuk ebbe a tervbe. Az instant körök egyik előnye az, hogy akkor mész, amikor az számodra a legoptimálisabb. Nos, mi négyünk naptárát egyeztetve ráböktünk az egyetlen alkalmas napra, június 20-ára. Eleinte úgy terveztük, hogy délután indulunk útnak, hogy minél kevesebbet fussunk a kánikulában, de végül olyan enyhe időt fogtunk ki, hogy mégis a délelőtti rajtra voksoltunk. Így mindenki az otthoni, megszokott ágyában aludt, Tomiék kényelmesen felértek Nyíregyházáról, nekem is bőven akadt időm odaérni a megbeszélt időpontra Solymárra.
Belus team a rajt előtt
Az égiek kegyesek voltak hozzánk: egész héten záporok – zivatarok áztatták a terepet, a kitűzött időpont előtti két napban már nem sok csapadék esett, cserébe bejött egy hideg front, a viharos szél pedig rásegített a terep szárítására. Aznapra nem is jósoltak 23-24 foknál többet, a zápornak is csak kevés esélye volt az időkép alapján. Csodálatosan borús, már-már „belga” égbolt borult ránk, a napnak pedig hírét sem láttuk. Meg is állapítottuk, hogy eddig jó.
Gyorstalpaló arról hogy kell QR kódot olvasni
Perl Gergő, a szénás kör házigazdájaként kedvesen üdvözölt minket, percekig csak sztorizgattunk, majd egy gyors, ámde mégis alapos bemelegítés után neki is iramodtunk.
Boldogan kilőttünk
Az edzőmtől Gabitól nagyon alacsony maximum pulzust kaptam, bevallom őszintén, meg is voltam egy kicsit illetődve ettől, így az első 20 km-en nagyon vissza kellett fogni a gyeplőt, közben néha elnyomtam magamban a kétséget, hogy vajon ez az én napom lesz-e. Ne értsétek félre, tudtam, hogy tudnom kell 9 órán belül futni, viszonylagos melegben, párában is, de sosem tudni, mit dob az embernek a gép aznapra: egy ultra alatt számtalan problémás helyzet adódhat, amit vagy tudsz orvosolni vagy nem. Vannak olyan tényezők, amik rajtad múlnak, vannak olyanok, amikre nincs ráhatásod. A lényeg, hogy hozzuk ki a maximumot az egész helyzetből, de mindezt úgy, hogy azért még élvezni is tudjuk.
Tomi kiváló segítő volt: előre egyeztettük a stratégiát, a tennivalókat. Könnyű helyzetben voltam, mivel egyáltalán nem kellett navigálnom (egy bejáráson sem voltam), Tomi az egyes szakaszok előtt mindig elmondta, hogy mire számíthatok, meddig tart az emelkedő, milyenek lesznek a terepviszonyok, egy szóval csupa hasznos információval látott el. Nem futottunk szoros értelemben véve mindig együtt, voltak szakaszok, amikor csak egymás látóterében haladtunk, klasszikus értelemben véve „nyulazni” a futás 90 %-ában nem tudott, mivel nekem a maximum pulzust végig tartanom kellett, így inkább csak az én tempómban futottunk. De hihetetlen megnyugtató volt a jelenléte és ez önmagában már rengeteget adott. Az első 30 km alapvetően eseménytelenül telt, takarékos emelkedőkkel, kicsit bátrabb lejtőzésekkel, módszeresen frissítéssel. A 30 – 50km közötti szakaszra nagyon készültem lélekben, mivel sok teljesítőnek itt volt a mélypontja. Én úgy voltam vele, hogy akkor ennek az etapnak muszáj jól sikerülnie, már csak azért is. Itt volt is egy kis tempóváltás, külön szívderítő volt, hogy a fáradtságnak nyoma sem volt. Közben az időjárás már kevésbé volt kegyes hozzánk, mivel folyamatosan felhőben, párában, szitáló esőben, majd pedig záporban haladtunk, a terep is egyre inkább csúszóssá vált a lábunk alatt. A cipőválasztás azonban optimálisnak bizonyult, Szőke Norbitól jutányos áron a futás előtt cirka 3 héttel beszereztem egy Hoka Speedgoat-ot, ilyen modellel még nem volt dolgom korábban. A verseny előtt jó párat futottam benne, kifejezett saras talajon is és örömmel tapasztaltam, hogy sokkal jobban muzsikál, mint a száraz talajon kiválóan funkcionáló, ámde sárban sajnálatos módon fogalmatlan Hoka Challenger. A Hajduk Eszti által tartott női pályacsúcshoz képest megszerzett majd negyedórás előnyünkből számos percet a saras lejtőkön így is eltékozolni kényszerültünk, mivel nem kockáztattunk egy esetleges sérülést. A Barlangokhoz érve két Gizionos társunk lepett meg minket: Kriszta és Laci igazi terülj- terülj asztalkámmal várt, egyből rávetettük magunkat a jéghideg kólára és a sós mogyoróra. Emlékeim szerint itt kaptam vérszemet, finoman és nőiesen fogalmazva, eszelős tekintettel mondtam, hogy innentől kurva-kibaszottul-fogjuk-nyomni, egészen Solymárig. A terepviszonyok fokozatosan jobbak lettek, az eső szép lassan elállt és mi folyamatosan haladtunk előre.
- 1
- 2
- Következő →
baratrunning.com 