12 órás futás

RUNdevu Balatonfüred 12 h – Dr Földi Zsuzsa

Posted on

Előzmények:
2018. szeptember Optivita 12 óra – 102,3 km, tele elbénázott dolgokkal, sok gyaloglással, felesleges fájdalmakkal (rosszul megválasztott zokni, cipő, elrontott frissítés, nagyjából úgy álltam hozzá, mintha egy másfél napos verseny lenne…)
2019. március közepe – jobb combfeszítőben és hajlítóban húzódás, BSZM párban félig-meddig sérülten
2019. április Sárvár 12 óra – még nem tökéletesen gyógyultan, de „megyek, amíg tudok, rosszabbodni nem engedem”: 99,6 km
2019. június: ismét durva vashiány, másfél hónap alatt injekciós pótlás, júliusban az edzőtáborban már minden oké.
Nos, hát ebből főzzünk valamit október közepére. Sárvár után tudtam, hogy bennem sokkal több van. Mivel Optivita idén nincs, lett viszont RUNdevu Ultramaraton Balatonfüreden októberben, neveztem is a 12 órás számra.
Innentől minden egyes futás ezért az októberi 12 óráért volt. Amikor fulladtam az allergiától, amikor 36 fokban tűző napon délben köröztem a kedvenc 2,4 km-es körömön 30 km-t, az edzőtábor napi két-három edzése, a majdnem hányós feladatos futások – mind közben Füred volt előttem, beépül, beépül, ment a mantra, ha épp nagyon nehéz volt. Aztán nagyon gyorsan október lett, és gyorsan eljött a verseny hete is. Úgy szerveztem, hogy a verseny előtti hétvégém is szabad (gyerekek nélküli) legyen, tudjak minél többet pihenni, aludni, fejben is készülni. Erősnek, felkészültnek éreztem magam már hetekkel a verseny előtt, fizikailag is, fejben is. Nagyon vártam már, hogy 19-e legyen. Futni akartam, akartam az egész napos fókuszt, ennyire még nem vártam versenyt.
Néztem rajtlistát, de igazán nem érdekelt, hogy kikkel futok együtt, nem feltétlen a másokkal való verseny volt most az első, hanem hogy a két elrontott 12 óra után kihozzam magamból azt, ami tényleg bennem van.
A verseny hetében Gabi terve kicsit sokkolt, hogy szerinte mit kéne tudnom, én ennyire nem bíztam magamban, aztán ahogy ízlelgettem a számokat, elhittem, hogy a minimumot amit kért, biztosan meg tudom futni, és még többet is, igen. Kicsit izgultam, hogy meleg (20+ fok) várható a verseny napján napközben, de aztán elengedtem – akkor hűtünk, és több víz, több só, csak okosan, mint nyáron a 35 fokban 😉
Pénteken délután lementünk Füredre, rajtcsomag, vacsora, szállás, korán fekvés – 8-kor rajt, így nekem legkésőbb f6-kor ennem kell.
Szombat reggel korán kelés, reggeli, wc – na, az nem akart összejönni. Nem örültem neki, mert akkor ez a versenyen plusz állást jelent, de nem baj, ezen nem idegeskedünk, remélhetőleg hamar rendeződik a dolog majd.
Kinn vagyunk, pálya mellett parkoló, kirakjuk az asztalt, pár szóban elmondom és megmutatom Gábornak, hogy mit hol talál, azt meg hogy mikor mit kell adnia, már felírta magának. Nálam mindig legyen 20 percre való frissítés, és ha leadom az üres kulacsot, nyomja a kezembe a telit, nem fogok megállni, ha nem muszáj. GU gél, <i:am> sótabletta, víz az alap, vittem i:am izót, banánt, és bcaa-t, ha esetleg valami gond lenne a hasammal. Az órám fog jelezni, ha inni és enni kell, egy gondolkodni valóval kevesebb.
Hűvös van, fázom, de nem baj, ez jó, talán egész sokáig lehet jó időben futni. Induljunk már…
Végre, rajt 🙂
Pulzus: 159-165 utazó, utolsó órát megnyomni, ennyi a terv. Ez jó, könnyű, kényelmes, inkább 160 körül tartom, hátha a melegben nem megy nagyon a kiírt fölé. Néhány futóval váltunk pár szót, Lajkó Móni elfelejtette a chipet, az első köre kuka… Sajnáltam, de mivel segíteni ezen én nem tudtam, több energiát nem is tettem a szituba.
Eseménytelen első óra, 10 percenként víz, 45 perc gél, pulzus jó, tempó meglepő (5:50 stabilan). 12 km után – nnna, végre, budijárat. Toitoi, hű de magas, vagy én vagyok kicsit, hát jobb lenne bokorban, de ez van.
Aztán csak futok megint, jaj de jó ez így, ahogy most van. 10 perc, víz, 45 perc, gél. Gábor kezembe nyomja a sót, edd meg a körben.
Aztán teker a hasam, megint kiállok, hááát, jó lett volna ezt reggel elintézni, ez a toitoi nagyon nem jó, itt nem megy.
Futok, harmadik óra, negyedik óra – bal lapocka, helló. Hát itt vagy, görcsölsz, ahogy szoktad, jöjjön a spray. Csak menni, nem megállni, de nem is akarok, Gábor sem hagyná, Hanka minden körben mondja, hogy jó lesz ez, csak fussak szépen így tovább.
Jön a meleg, pulzus kúszik fel, hiába lassítok. Trikó le, jön a sapka vizezve, karszár, nyakba vizes póló. Pulzus jobb, de nehéz lenn tartani, Gabi üzeni, hogy ne nagyon engedjem feljebb. Hűtés segít, pulzus oké.
Teker a hasam, minden korty víz után rosszabb. Budi 2x, ez már nem az, ami reggel nem jött ki. Érzem is a mozgásomon, hogy az utolsó másfél órában nem sok minden szívódott fel, ezt helyre kell gyorsan hozni, még van hátra több, mint 6 óra, és több, mint 50 km.
Asztalnál két szóban elmondom, hogy gyorsan izót kérek, és innentől csak izó, banán, bcaa, a gél felejtős. Iszom ott állva egy nagy adag izót, plusz egy sótabletta, magamhoz veszek egy kulacsot, hát hajrá, haladjunk.
Hasam tekereg, de iszom 10 percenként, lemegy egy smecta a biztonság kedvéért.
Következő körben minden oké, a vállam/hátam kapja a sprayt. Gyaloglást csak annyit engedek meg magamnak, amíg az utolsó falat banán is lecsúszik, utána futás, haladni kell, mert az idő az megy…
Fáj a térdem. A jobb, ami soha nem szokott fájni. Fordító, jobbos, éles, ez nagyon fáj. Oké, akkor fújjuk a térdem is, és okosabban a következő körben, a fordítóban gyaloglás, nincs éles térdcsavarós visszafordulás. Spray segít, gyaloglós fordító segít, és továbbra is jobb láb, bal láb, ismétel.
Spray a hátra, térdre, itt a banán, edd meg, sarokig gyaloglás, addig a banán el is fogy, és futás, futás. Fordító gyalogol, és fut, fut.
Fáradok, 9 óra után lehet, ugye? 83 km felett vagyok, egész jól bírtam eddig, és jól is vagyok, kis fájás itt-ott, hát istenem, ennyi belefér 🙂 . De már csak 3 óra, 27 km kéne még legalább, annak sima ügynek kell lennie. 9 km/óra. Erős vagyok, futni szeretek, persze hogy menni fog. Muszáj.
Spray, banán, bcaa, 10 perc, már megint inni kell? De iszom, eszem, futok, ez a dolgom, jobb láb, bal láb…
11 órán belül meglesz a 100. Az tök jó, klassz csaj vagy, Földi.
97 km – budi. Na jó, a strandon is van, és nem magas, nem büdös, 2,5 perc – hát majd jobban tolom a végét, hogy meglegyen, aminek meg kell lennie.
Még másfél óra. Már csak másfél óra, tolni kell, emlékszem, Velencén is másfél órával a vége előtt üzent Gabi G-nak, hogy talán kezdjem el tolni, nincs hova tartalékolni – most nem üzent, de tudtam, hogy most is így van, 80 percet félhullán is lefutok, most meg bár fáj, meg fáradt vagyok nagyon, de nehogy már ne menjen:-) Amikor futok, tolom, próbálom a pulzust legalább a kiírt zóna alsó határa környékére feltolni, hát nem nagyon megy, de azért tolom, jobb láb, bal láb, gyorsabban, gyorsabban, …
Az asztalnál amíg spray megy a térdemre meg a hátamra, eszem pár falat banánt, közben guggolva nyújtom a lábam, a következő 2 km-t tolni kell megint. Gyorsak Gáborék, egy falat banán alatt megcsinálják, minimális az állás, és menjünk, toljuk, futás, futás.
Már csak egy óra. Kicsit több, mint 9 km, megcsinálom.
40 perc, nem kérek semmit, ennyi izóval megoldom már.
20 perc, kell a spray, nagyon fáj a térdem. Fog összeszorít, és fut. Jobb láb, bal láb, ismétel.
15 perc. 2,5 km kell még, meglesz, fog összeszorít, és fut. Jövő héten már nem fog fájni, most meg a futás a dolgod.
Utolsó kör, még 8 perc van. G-nek szólok, jöjjön velem, ha nem gond, hozza a plédet meg a sörömet. Ránézek az órámra: ha az órám szerint legalább 109,6 körül meglesz, akkor a 110 megvan. Az csak kicsit több, mint 1 km, meglesz.
Futunk, G mondja: „nem akartunk szólni, de első vagy. Már 2 órája. Két körrel van mögötted a második”
Utolsó körben is jutott még a fordítóból, helló, több ma már nem lesz, hurrá 😀
Duda, vége. Óra: 109,8 🙂 Tuti megvan a 110, meg kell lennie.
Ölelés, puszi, sör, pléd, vigyorgás 🙂
Azt tudtam, hogy dobogó körül vagyok, sejtettem, hogy talán 2. is lehetek. Megköszöntem, hogy nem szóltak korábban, nekem itt volt egy kitűzött célom, így tudtam csak arra fókuszálni 🙂 (persze ha necces lett volna a helyezés, vagy a dobogó, korábban szólnak, és jobban hajtanak).
Nyertem. Azta. Én. És vállalható eredménnyel, a 110 az nem rossz 12 órán, azt gondolom. Nekem meg főleg, ez majdnem 8 km-es javítás a Velencei 102,3 km után.
15 perc budin ülés volt, az egy kör. 15-16 perc egyéb állás, ezt talán 10 percre le tudom nyomni.
Tudok én ennél a 110-nél is többet 12 órán, és meg is fogom mutatni 😉
Köszönöm a felkészítést Gabi, és köszönöm, hogy mondtad, hogy 110 legalább. Lassan már én is kezdek hinni magamban 🙂

Földi Zsuzsi – Sárvár 12 órás beszámoló

Posted on

Sárvár 12 óra hikomat üzemmódban
(99,46 km, kategória 3. hely)

Előzmények: 5 héttel Sárvár előtt BSZM, problémás bal combbal-térddel, utána az 5 hétben az edzések elég foghíjasan jöttek össze – fáj, nem fáj, jobban, kevésbé…
(és ráadásul 1 héttel Sárvár előtt terep motoros tréning volt, ami hatalmas buli és fontos is volt, de sajnos az egyik esésnél megégettem a lábam, ez az égés 4 nappal a rajt előtt még nagyon gyulladt és ronda volt, de ezt a problémát is sikerült megoldani – viszont a kompressziós szár kilőve)

6 nappal a rajt előtt még nem volt teljesen jól a lábam, de végül sikerült annyira összerakni magam gyógytornásszal, a masszőrömmel és az erősítő edzőmmel, hogy azt mondtam a verseny hetében szerdán, hogy hadd szóljon, amíg tudok, megyek, remélhetőleg 12 órán át.

A verseny szombaton volt, mi pénteken késő délután érkeztünk meg, rajtszám átvétele, vacsora is rögtön. Jöttek Józsiék is, és evés után mi is a legjobb: átmozgatót futni . Futottunk három laza kört (egy kör 1031 m, végig aszfalt, semmi éles kanyar, tökéletes lesz  ) a másnapi verseny útvonalán – röhögtünk is, hogy talán menni fog ez élesben is nekem eltévedés nélkül 
(a szerdán vásárolt, és onnantól kezdve bár folyamatosan hordott, de futást még nem „látott” Hokám itt avattam fel – ebben terveztem futni a másnapi sokat . Az átmozgatón kiderült, hogy futásra is jó a cipő, ebben indulok, aztán ha gond van, cserélek)

Szombat reggel a szokásos, reggeli, kipakolás a pálya szélére, Gábornak megmutogattam hogy melyik gél, sótabi, stb hol van, miből mikor mennyit kérek. Most vittem zenét is, mp3 lejátszóra feltettem a 23 órányi zenét, amit Gábor összeszedett nekem.

10 perccel indulás előtt találtam pont az asztalunk mellett egy négylevelű lóherét  Levélke nadrág zsebébe be, #gizionpower karkötő rajtam, mentális százas a fejemben, innentől már csak jó lehet 
Pontban 10-kor indul mindenki: 6 órások, 12 órás váltók, egyénik, 24 órások.
Semmi extra nem történt az első 3,5 órában (két budijáratot leszámítva), ettem-ittam amit Gábor a kezembe nyomott, tempót nem figyeltem, a pulzus volt a lényeg, hogy a kiírt 158-164 között legyen. Egészen simán ment, dél körül kicsit melegedett az idő, akkor feljebb ment 3-4 ütéssel, ekkor kértem vizes sapit, hűtöttem kicsit magam.
Aztán 33 km körül jött, amit nem akartam érezni – bal comb feszítői jelezgetnek. ’csába. Mindegy, nem vészes még, nyújtok, és szépen lazán maratonig tuti menni fog. Kértem zenét, megkapom. Füles be – valami gyerekdal szól… Na jó, a következő tuti rendes felnőtt zene lesz. Aha, Alma együttes Szulinapom-pom-pom  Nem baj, röhögök közben kicsit, majd jött Miki manó… ezt gyerekként is utáltam, úgyhogy szegény Gábor kapott egy morgós „valamit csinálj ezzel, utálom mikimanót, felnőtt zenét szeretnék, különben is, nem százas a lábam, a zene legyen legalább jó” . Következő körben lett klassz zeném, nyújtás-nyújtás-nyújtás, futás megy. Maraton kicsit lassabb lett, mint terveztem (4:20-30 helyett 4:37), de nem érdekes, futás megy, pulzus jó, ez a lényeg, menni minél tovább – 50-ig mindenképp, aztán meglátjuk. Volt még egy budi – a bcaa-t akkor mostantól talán hagyjuk, beviszem más formában inkább.
49-50 körül csináltam egy nagyobb szervizt a combomnak, húzta a térdem már nagyon, masszíroztuk, kentük, spray-ztük, nyújtottam, henger, bevetettünk mindent, hogy enyhüljön a feszülés. Ekkor úgy voltam, hogy 54-55-ig (6 óra) mindenképp elmegyek, aztán kiderül, hogyan tovább. Jött sajnos a már megszokott bal lapocka környéki görcs is, az is kapott masszázst, spray-t, viseltem a fájást. Gábor mutatta többször is az üzeneteket, amiket Zsófiéktól kaptam, annyira jól esett, hogy kapom tőlük is a drukkokat 
Nagyjából ilyenkor volt az, hogy a 4. helyről feljöttem 3. helyre (kategória), 1,5-2 kör előnyöm lehetett a 4. helyen álló Eszti előtt, aki végül kiszállt, 60 km-nél úgy láttam, már nem fut tovább. Akár be is fejezhettem volna, 3. hely megvan, hosszú edzés megvan, de hát a lábam így a sok nyújtás-henger-kence-ráolvasás, stb segítségével egész jó, ha az ici-pici emelkedő(ke)t, ami van a pályán megsétálom (azonnal húzta a térdem a combom, ha picit is emelkedett, gyalogolva és síkon meg semmi baja nem volt), még így is futásnak nevezhető átlagtempójú köröket hozok, igazán fáradt se vagyok, kedvem is van futni, jól is esik – miért is álljak ki? Elmegyek 70-ig, aztán majd ott tovább gondolkodom a dolgot. 70 után (8 óránál jártunk) egyre több gyaloglás volt, aztán már csak gyaloglás, 77-83 között 9-11 perces körök lettek. 80-nál mondtam, hogy én leállítom az órát, ez már nem futás, indítok új tevékenységet gyaloglásként, de ki nem állok, 90-ig elmegyek mindenképp. G lebeszélt róla, és igaza volt, legyen meg egyben minden. 81-83 körül újabb extra nagy szerviz a lábamnak: masszír, henger, nyújtás, kence, spray, mindent bevetettünk, hátha tud lazulni, és megy a futás, legalább 8 perc körüli köröket ha tudnék futni, az király lenne. Már csak azért is, mert gyalogolni uncsi volt (megkértem Gábort, hogy jöjjön már velem egy kört, beszélgetünk, meg sörözünk közben (radler ), teljes buli hangulat legyen legalább  ).
A nagyszervíz után 2 körrel már tudtam futni, sőőőőt: az 1031 méterből kb 900-at futottam, minimális gyaloglás volt csak, és aminek extrán örültem: pulzus is fenn szépen 160 körül, ááá, ez Velencén nem ment már így 10 óra után, mennyire jó ez most! 

A képen a következők lehetnek: 1 személy, cipők, rövidnadrág és túra/szabadtéri
90 km 11 óra körül lett meg, boldog voltam, tudtam hogy 95, vagy afölé is megyek . Futottam, teljes flow, kis emelkedő gyalogolva, két körönként nyújtás-henger – és így is több, mint 9 km-t mentem az utolsó órában, végig tökéletes pulzussal. 96. km – nem hiszem el, basszus, még mindig élvezem a futást, ááá, de kár hogy mindjárt vége…
97 körül comb kezd beállni, de nem érdekel, úgyse mehetek tovább, még 17 perc van hátra – a 100 nem lesz meg, de kit érdekel? Az utolsó egész köröm után jön velem Gábor, hozza a sörömet, plédet  .
99 km-nél voltam, amikor még szűk 3 perc volt hátra, így extrán nem küzdöttem, futottam a kényelmes tempót. Aztán szóltak a dudák, hát vége, ennyi volt mára nekünk… Gábortól kapom a hatalmas ölelést, puszit, pulcsit és takarót, na meg a sörömet . Jaj, ez mennyire jó volt, hihetetlen, hogy lehet 12 óra után is élvezni a futást, legközelebb mindenféle comb és térd probléma nélkül akarom ezt az érzést VÉGIG!  .
Megkeressük Józsit, ő 95 körül ment, szépet futott nagyon  . Kapok tőlük kaját, és megyünk is a szállásra, éhes vagyok, jó lenne nyújtani, zuhanyozni… A szállodában legyintek a liftre, jó lesz nekem a lépcső is (és tényleg). Éjjel azért jönnek a fájások, hajnalban kell a fájdalomcsillapító, így tudok aludni egyben 2 órát.

Másnap megnéztük a 24 órások utolsó fél óráját is, utána séta a várban, múzeum, kis lépcsőzés a vártoronyba – na ez lefele rosszabb volt 

Eredményhirdetés délben, klassz volt a dobogón állni 

Nem lett PB, nem lett meg az eredetileg tervezett táv, de még így is annyira jól sikerült ez a 12 óra, hogy ennek a 99,46 km-nek jobban tudok most örülni, mint az őszi 102,3-nak. Erősödtem azóta sokat minden téren, tavaly 60 felett szenvedés volt, most örömfutás, még a vége is. A lábam összerakjuk, a hátam is rendbe hozzuk, és legközelebb lesz egy nem hikomat 12 órás örömfutásom  .

Nem tudom elégszer és eléggé megköszönni Gabinak a felkészítést, őszintén szólva, nehezen hittem, hogy a BSZM utáni kínlódásból ezt ki lehet hozni – de már megint igaza volt, az a sok meló, amit korábban belepakoltunk, az meghozta most (is) az eredményt .
Köszönöm páromnak, Gábornak a fullos frissítést, a türelmet, azt a 12 órán át rám figyelést, amit kaptam tőle – nélküle ez a 12 óra nem sikerült volna így .

A képen a következők lehetnek: 3 ember, , mosolygó emberek, cipők, fa, égbolt, túra/szabadtéri és természet

Neubrandt József – SÁRVÁR 12 órás beszámoló

Posted on

Emberkísérlet 2.0 avagy a nagy kabát története

Beszámoló, kicsit másképp.

Sárvár egy fogalom a magyar ultrafutás világában, és ez nem is véletlen

Sárvár egy jó hely, a sárvári verseny egy jól kitalált élvezhető rendezvény, emberi léptékkel, szép környezetben, Spartathlont teljesítő szpíkerrel.

Reményekkel, küzdéssel, tanulságokkal.

Az előjelek kedvezőek voltak, jók voltak a számok, ment edzésen a 40k, 134-es pulzussal, 6:12-es tempóval. Ezzel úgy ki is lennék békülve.

Igazából nem volt terv. Illetve csak annyiban maradtunk Gabival, hogy tekintsük ezt egy hosszú edzésnek, tartsuk a pulzust 135 alatt, legyek mozgásban minél többet, és tanuljuk a frissítést. Jó esetben összejöhet két 4:30:00-as maraton, és a végén meg kicsit mehet fel a pulzus.

Bár nem mondtuk ki, de mindketten tudtuk, hogy benne van a 100k, még akkor is, ha ez az első 12 órás futásom.

Saját minimum elvárásom a dupla maraton volt, úgy hogy a végén is tudjak mosolyogni. (Bár mondjuk a végén már könnyű.)

Indulás után hamar kiderült, hogy valami nincs rendben velem. Egyáltalán nem izgultam, jól aludtam, nem fájt semmi, csak a tempóhoz tartozó pulzus volt magasabb a kelleténél, vagy 4-5 ütéssel. Futás közben van idő számolgatni, gondoltam egy picit mehet feljebb, majd az első maraton után meglátjuk. (Ez amúgy marhaság, mert egy 1030 méteres pályán miért gondolkozik az ember 42k-s maratonokban, ez rejtély.)

A 42k 4:44:00-ra lett meg, viszont 137-es átlaggal enyhén csökkenő tempó, enyhén emelkedő pulzus mellett. Hogy ne emelkedjen tovább, elkezdtem bele-bele sétálgatni. Ez egyben a 100k elengedését is jelentette. Ment volna a magasabb pulzus, de nem ez volt a cél. Az ultrát illik alacsony pulzuson futni, ezt kell megtanulni.

A 6-órásokat letrombitálták a pályáról, érezhetően kevesebben lettünk.

A körözős versenyeknek van előnye is, mert mindig történik az ember körül valami, vagy épp előzik, vagy épp ő előz, megismerünk több embert hátulról, illetve körönként el lehet menni a frissítő asztalok előtt, ami feltétlenül erősíti a jellemet is. A hátránya azonban az, hogy az ember agya nem tud függetleníteni a távolságtól és az időtől, hisz minden kilométerben át kell haladni a kapun, amin ott az óra is. Ettől néha nagyon lassan tud telni az idő. 75k és 85k között nehezen gyűltek a körök. Ekkor éreztem néha, hogy nagy nekem még ez az ultra kabát.
Azután, hogy könnyebb legyen, megfogalmaztam egy célt, legyen legalább 94k, az mégis 10-el több a dupla maratonnál. Innentől csak számolgatni kellett a köröket, és legalább ezek a számok csökkentek. Azután egyszer csak megszólalt a duda, ami most nekünk szólt. A vége 94,7k lett, amivel nem csak utolsó előtti lettem a kategóriámban, hanem rögtön nyertem is, hisz csak ketten voltunk az 55-59 korcsoportban.
Igyekeztem minél változatosabban enni, ettem tejberizst, vajas kenyeret paradicsommal, banánt, meggy kompótot, ananászt, borsólevest, mazsolát, mogyorót, párizsis kenyeret, nápolyit, meg persze vagy 4-5 zselét. Zsuzsival ittuk a citromos sört, kólát, vizet, izót.
Szóval, jól elvoltunk.
Az első maratonomat egy éve futottam, akkor szenvedve, most mosolyogva, akkor 156-os átlagpulzusra, most 137-re, kb. egyforma idővel. Most futottam utána még 52k-t, egy éve plusz 100 métert sem tudtam volna.

Ami mindenképpen pozitív, hogy az utolsó körökben közel azt a tempó/pulzus értékeket tudtam futni mint az elején.

Földi Zsuzsának gratulálok a 99k-hoz, fogunk mi ettől még jobbat futni.

Segítőinknek, és persze Gabinak, nagy köszönet, jó úton járunk, megyünk tovább. Belenövünk abba a kabátba.

A képen a következők lehetnek: 2 ember, , mosolygó emberek, álló emberek és túra/szabadtéri

Optivita 12 óra – Földi Zsuzsa beszámoló

Posted on

Az első 🙂

Nem is tudom, hogyan, de tavasszal jött egy ötlet, hogy a szeptemberi Optivitán szeretnék 12 órát futni 🙂
Körözgetni szeretek, a meleget általában bírom, tuti nekem való futás lenne. Gabi rábólintott, avval a kikötéssel, hogy akkor a Suhanj!6 így felejtős.
Korábban a leghosszabb táv, amit futottam a 2017-es UB-n 62 km volt az északi parton (kb 7,5 óra alatt), UTT 2017 fele párban, vagyis 55 km, körözgetős versenyen 57 km a 2017-es Suhanj!6-on, tehát gőzöm nem volt arról, hogy milyen világ van a 8 órán túl a futásnál.
Futottam , erősítettem, lett hivatalos maratoni időm, voltam UB-n trióban, terepen, edzőtáborban, keringtem a kedvenc 2350 méteres körömön egész nyáron, volt hogy megfőttem, volt hogy sírtam, de végig előre imádtam hogy ezt csinálhatom majd szeptemberben 12 órán át egy ennél még rövidebb pályán. Aztán volt mégis Suhanj!6 párban, és hopp, már itt is lett szeptember.

Augusztus elejére összeállt, hogy ki jön velem frissíteni:  Gábor (párom, avval a feltétellel egyeztem bele, hogy oké, jöjjön, és legyen ott végig, de nem sajnálhat, és mivel tuti lesznek rosszabb perceim, bunkó is leszek, és nem sértődik meg emiatt – azt mondta, hogy egy percig nem fog sajnálni, én vállaltam ezt be, úgy kell nekem :D), az UB triónkból Irmi, és valamikor csatlakozik hozzájuk Attila (vele a Szimplán futottam).
Szept 3. – négyből három gyereknek indul a suli, ebből a fiamnak első osztály, a nagylányoknak új suliban 3. és 5. osztály, a legminibb meg ovis lett. Elég sűrűre sikerült így a szeptember első két hete, igyekeztem semmi plusz és extra dolgot nem magamra venni, simán mondtam sok mindenre nemet, illetve sokszor a ’ráér, most nem fontos, majd 15-e után foglalkozom vele’ fiókba tettem a dolgokat.

Az utóbbi egy évben a futásaimnál a nagy mumus a gyomor-gond, nagyon figyelnem kell, hogy hosszabb futások előtti napokban mit eszem és iszom. Alapesetben a glutén eleve felejtős, de még ha teljesen oké is a diétám, tud a hasam meglepetést okozni. Most ráadásul parlagfű- és üröm szezon van, az allergiám sunyi, ha nem akarom az ügyeletet fulladva és tetőtől talpig csalánkiütésesen hívni, akkor a diétám szigorodik: a szinte semmi, az, amit ehetek, hogy ne menjen a hasam, és ne jöjjön a fincsi anafilaxiás roham 😀
Most nagyon figyeltem, hogy semmi gluténes, semmi keresztallergén, semmi magas hisztamin-tartalmú ételt-italt ne egyek-igyak, vagy legalábbis nagyon ésszel, hátha megúszom a sűrű budijáratot 15-én.
A versenyre a frissítést is így raktam össze, csak olyat akartam ott enni-inni, ami eddig nem okozott gondot, vagy csak minimálisat. High5 cuccokat bírom, meg kóla, energiaital, banán, paradicsom, sajt, bcaa, ezektől tuti nincs bajom, legalábbis 6-7 órán keresztül biztosan működnek. Utána meg majd kiderül, ha mégis gond lesz, improvizálunk, megoldjuk.

Csütörtökön masszázs, Tomi átgyúrt, szuper minden, nincs fájás, hátam is tökéletes.
Péntek reggel indulás a gyerekekkel a suliba, egy rossz mozdulat – mintha kést szúrtak volna a lapockáim közé, majd 1 percen belül robottá váltam, nyakamtól a hátam közepéig beállt minden. Kínomban röhögök, ilyen nincs, egy nappal a futás előtt, ez is csak velem fordulhat elő :D. Sulijárat autóval (Vecsés-Bp Városliget-Vecsés) , itthon pihi, egy fájdalomcsillapító be, hátha kiáll a fájás a hátamból. Persze hogy nem áll ki, pihi után felkelek az ágyból, belenyilall, iszonyúan fáj. Oké, akkor gyors megoldás: masszőr, irány a hely ahol edzést tartok, Böbe elvállal, du a sulijárat után mehetek. Masszázs du megvolt, görcs elmúlt, itthon van rá való tapasz, ha kell, használjam.
Péntek késő délután a gyerekeket átvittem a szüleimhez, beszereztem a maradék cuccokat a frissítéshez (mert délelőtt a hátam miatt nem tudtam és nem is akartam emelgetni semmit), majd este összeraktuk a cuccokat másnapra, frissítést elmondtam Gábornak, átbeszéltük hogy mit mikor mennyit, leírt mindent, jegyzetelt. Megvolt az óránkénti szénhidrát bevitel terve, reméltem hogy tudom tartani, ezen múlik a nagy része ennek a 12 órának. Végre volt kb 2 órám, amikor tudtam tényleg a másnapi versennyel foglalkozni fejben is.

Reggel korán kelés, reggeli, pakolás, Irmit összeszedjük, jégért elmegyünk (jégkása, nem kocka, tök jó volt J ), 8 előtt már Velencén vagyunk.
Mire a rajtszámot át lehet venni, már asztal-székek kipakolva, fúj a szél, hűvös van. Persze a pulcsim otthon maradt, Irmitől kapok, nem kéne szétfagyni indulásig…
8-kor második reggeli, Gábor szerez kávét, megérkeznek Milánék is, mellénk lecuccolnak. Röhögcsélünk, fotózunk, és egyszer csak 9:45, versenyzőknek a rajtkapuban pár mondat infó.
A pálya végig a Vízi vár stand területén halad, egy 1052 m hosszú ’kör’, nagyjából 2/3 térkő, 1/3 murvás úton. Ezen fogok körözni este 10-ig, klafa, szeretem a körözést, jó lesz ez, érzem.
Puszi Gábornak, és rajt 🙂
Nem néztem tempót, pulzusra figyeltem, tudtam, hogy 2-3 óra múlva nagyon meleg is lehet, nem akartam, hogy véletlenül is túltoljam, aztán meg szívjak emiatt később. A terv: kezdő pulzus 159-163, tempó legyen flow, aztán majd lesz ahogy lesz, tartsam amíg tudom.  A pálya egy kis részén elég erősen fújt a szél (=lefújja az ember fejét ), ott engedtem 166-ig (hogy ne kelljen gyalogolni, elég legyen kicsit lassítani ), aztán ahol nem pofaszél volt, szépen vissza is állt.
Kb 2 körönként kaptam a másfél-2 dl izómat, fél óránként a géleket, szuper volt minden J. Egyszer csak megjelent egy Zsófi az időmérő kapuban, nagyon megörültem neki, tudtam hogy jön, hozta az extra Gizionpowert J ❤
Futottam, flow volt, meleg volt, jó volt, élveztem az egészet úgy, ahogy volt, néha rápillantottam a pulzusra, minden klafa, majd a bal lábfejemben az egyik lábközépcsont mintha kicsit fájna, szorítja a cipő? De mindig így van kötve, soha nem fáj, és nem is szoros most sem, ez nem szorítás, hm. 2-3 kör múlva annyira elkezdett fájni, hogy pár lépést sétálnom kellett, majd az asztalunknál megálltam, lazítottam a fűzőn, mondtam a srácoknak, hogy valamiért fáj, biztos a fűző, vagy az akármi, majd elmúlik. Kicsit enyhült, de maradt a fájás, ekkor simán ki tudtam zárni, félreraktam. Pofaszeles szakaszon többször is beugrott a márciusi maraton, amit úgy elszúrtam a széllel való foglakozás miatt. Most nem érdekelt, fúj, hát fúj. Mást is fúj, mindenkit fúj, az a dolga, hogy fújjon.
Még nem telt el az első két óra, valami kenyeret próbáltak adni Gáborék, elég határozottan visszautasítottam, mondtam hogy majd később, hagyjanak békén 😀 . Aztán 2 óránál megpróbáltam megenni, hát sikerült a legszarabb  állagú GM kenyeret elhoznom (amit otthon tök jó, de kiderült, hogy futás közben ehetetlen…). Zsófi vigyorgott, hogy majd akkor később, úgyhogy ment a gél-víz-izo-bcaa hármas. Maraton után wc (oké minden, nincs hasmenés, hurrá!), és kértem krémet a combjaimra, kezdtek fáradni az izmok. Fullos kiszolgálás, Zsófi és Irmi jól átgyúrták a lábaimat, ettem kis sajtot, kenyeret. Nem ültem le, edzői utasítás volt, hogy nem ülök, és frissítés közben is legalább gyaloglás van. Egyre melegebb lett, valamikor a visort lecseréltem sapkára, azt körönként vizeztem, egyszer odaadtam a trikóm Gábornak, hogy vizezze be, az is klasszul hűtött. Jött vizes kendő a nyakba, egyszer kértem jeget is, az a topba szuper volt, tarkón is jól esett, de az két kör után már az előző nap még beton kemény görcsben állt hátam/nyakam alsó része utálta, így nem is volt több jegezés.
Nem emlékszem hogy mikor, még az elején futottunk kicsit Milánnal, beszélgettünk, de aztán mondtam hogy menjen, nekem gyors volt a tempója, elszállt volna nagyon a pulzusom.
42 és 52 között nem volt jó, lassultam kicsit, meleg volt, nem is esett jól az a bő egy óra, illetve maga a futás jó volt, de olyan kínlódósnak, bénának  éreztem. Utólag visszanézve a frissítést (mindent! írt Irmi és Gábor, komplett jegyzőkönyv készült a 12 óráról 😀 ), az 5. órában keveset ettem, emlékszem, hogy tiltakoztam a gélre, hogy nem fér, ki fogom hányni. Amennyit tudtak, toltak belém a segítőim, de kb a fele ment le a tervezett ch adagnak.
Zsófi hazament, nem emlékszem mikor, de nagyon aranyos volt, megvárt, és elköszönt.
Aztán valamikor délután megérkezett Józsi, hozta a mekis kávét, meg az újabb adag extra Gizionpowert J
Kértem zenét (öv+telefon), bár a fókusz teljesen rendben volt, de így kicsit jobban ’egyedül’ tudtam lenni.
55 körül (6 óránál kb) banán, gyalogolva, alig ment le pár falat, de tudtam, és Gábor is mondta miközben belém könyörögte a kaját, hogy valami kell, mert gél nehezen csúszott. Úgy éreztem, hogy állandóan etetni akarnak, pedig az előbb ettem – és utólag visszanézve az ’előbb’, az fél óra volt 😀
62 km-nél öltözködés (hatalmas baki, soha, de soha többet nem indulok más nadrágban eleve, mint a kompressziós), a combjaim kezdtek széthullani, nosza, jöjjön a kompressziós naci meg a szár. Felvettem, és mintha új lábakat kaptam volna :D. Sajnos itt elment jó sok idő, ilyet többet nem csinálok, de ebből is tanultam J.
Amikor már csak a 12 és 24 órások voltak a pályán, jól esett, hogy kevesebben vagyunk. Picit irigykedtem, hogy a 6 órások mehetnek fürdeni, pihenni, sörözni, nekem meg van még ugyanennyi hátra, de ez a ’de jó nekik’ érzés egy percig se tartott, futottam tovább, élveztem a futást, amennyire lehetett az egyre erősödő fájdalom mellett, tettem a dolgom. A futásra figyeltem, fájás félre, jobb láb, bal láb, ahogy eddig J.
65 és 75 között lassabb körök lettek, viszont ettem nagyjából végig, sajnos visszaütött az, hogy 3 órával korábban nem úgy frissítettem, ahogy terveztem előtte. Gél, izó, kóla, paradicsom, szőlő, sajt. Kb ilyen sorrendben, és minden nagyon jól esett 🙂

9 óránál (75 km) már elég fáradt voltam, és már nagyon fájt a bal lábam, a csont is és a talpam is, ezt leszámítva a futás jó volt, még ha iszonyú lassú is voltam, illetve annak éreztem magam, bár 8 percen belüli km-eket tudtam. 76-77 km-nél Irmi itatott velem Nutridrink-et, zseniális a cucc – hasam bírta, és mint akit infúzióra kötöttek, úgy éreztem magam tőle. Gyorsan adott energiát, a két 9 perces km után mentek továbbra is a 8 percen belüliek, igyekeztem minél gyorsabban kapkodni a lábam. A talpamat borzasztóan szaggatta a térkő, de tisztában voltam vele hogy fájni fog, nem hisztiztem miatta, néha mondtam Gábornak, hogy nagyon fáj, és nagyon sok ez a 12 óra, de ez van, nem számítottam nagyon másra. Az 60 és 80 közötti időszakról az van meg bennem, hogy semmi más nem érdekelt, csak hogy minél inkább tudjam tartani a legalább 7,5 km-t óránként (eleinte volt 8, aztán 7,5,  próbáltam ez alá nem nagyon menni). Semmire nem figyeltem, csak arra, hogy futás, igyekeztem nem visszautasítani a kaját, de konkrétan az is zavart, ha hozzám szóltak (itt is bocs a kísérőimtől). Volt még egy wc-járat, mindenféle probléma nélkül.
82 km körül volt egy gyaloglós fél köröm, gélt se tudtam futva megenni, amíg elszopogattam a gélt meg a vizet és kólát hozzá, séta volt. Emlékszem, az órám szerint kb. 81-82 km volt meg 10 óránál, és azt számoltam, hogy ha a következő 3 órában megy 20 km, akkor 100 felett tudok végezni. Amikor nem ettem-ittam, futottam, de mivel kellett tolni valami cukrot magamba, ahhoz lassítani és gyalogolni kellett, így ha evős kör volt, az 8 percen túl lett, ha nem ettem-ittam semmit, akkor 8 percen belül.
Amikor lement a nap, elkezdtem fázni, csurom víz volt a trikóm meg a topom az izzadtságtól, mondtam is hogy átveszek szárazat, mert ez így nagyon rossz. Evvel is elment vagy 2 perc, de ezt nem bánom, nagyon jól esett a száraz cucc.

10,5 óra körül Gábor jött velem, amíg ittam, akkor sírás határán voltam, nem tudom hogy miért. Nem azért mert fáj, vagy fáradt voltam, azt elfogadtam, tenni ellene nem sokat tudtam, a feladat az volt, hogy haladjak, az meg ha lassan is, de ment. Mondtam is neki, hogy ha ennek vége, én tuti ott fogok bőgni a füvön 😀 (aztán meg még ott se) .
Az órám szerint másfél órám volt 11 km-re, hogy tuti legyen a 100. Iszonyatosan fájt a talpam, de futottam, még ha csak 7:30-as tempóval is, de mégis gyorsabb volt, mint gyalogolni. A frissítések idejére tartogattam a gyaloglást, akkor kicsit enyhült a fájdalom, és tudtam megint futni a következő adag energiaitalig/kóláig J
Ekkor már minden körre jött velem valaki, 11 óránál az órám szerint 93 km-nél voltam, akkor már kezdtem elhinni, hogy meg tud lenni a 100, de akár fölötte is, ha kicsit belehúzok. Gabi üzenetét megkaptam, hogy talán kéne kicsit tempózni, nincs hova tartalékolni, úgyhogy fog összeszorít, és futás. A talpam rettenet, a csont meg… hagyjuk, ultragáz, ez a csont biztos törött, annyira fáj (haha 😀 ), de nem érdekel. Úgy tudtam a picit gyorsabb ezreket összehozni, hogy kb 80 m tempós gyaloglás, és utána rendes (értsd: 6:30-40 p/km tempójú) futás. Ha lassan futottam, akkor is fájt, a kis gyaloglás alatt enyhült annyira, hogy utána ment a futás.  Fél órával a vége előtt mondtam Gábornak, hogy hm, mindjárt vége, minden fájdalom ellenére is de kár, jó volt nagyon, bár jó lesz megállni is

Az órámon 98,xx km volt, amikor a szpíker mondta, hogy megvan a 95. köröm, vagyis a 100 km. Gábor futott épp velem, és mondta, hogy ebbe még két kör belefér. Mondtam, hogy annyi tuti, és legalább az órámon is három számjegyű lesz biztosan a vége J
101-et mutatott az óra, hivatalosan meg 97 kör és a maradék 250 m, vagyis 102,354 km. Az utolsó 250 méteren Irmi és Attila is csatlakoztak, hoztak egy plédet magukkal, meg a befutósöröm J. Sziréna megszólal, én a fűbe, térdre, Gábor ölel, puszil, úristen, vége. Ülök, sör, tapsolunk a 24 órásoknak, várjuk, hogy meglegyen a rész kör lemérése, és mehessünk pakolni. Milán szuper tempóban haladt amikor eljöttünk, én meg belegondoltam, hogy mennyire kemények ezek a fiúk-lányok, még 12 órán át kinn lesznek, őrület! Közben Irmi megmutatta a korábban begyűjtött videó üzeneteket, azt hittem, hogy sírni fogok – de nem, nevettem, annyira jól esett az a rengeteg drukk (még a verseny hetében kérte meg a barátokat, hogy csináljanak egy-egy videót, hogy ha megborulnék, tudjon motiválni – szerencsére nem volt közben rá szükség)

Megvolt a mérés, 250 m, szuper, akkor bőven 102 felett lett a vége, menjünk. Felállni nehéz volt, görcsölt a combom, de sikerült :D. Bal lábfejem és talpam rettenet, egy hatalmas fájás az egész. elsántikáltam a székig (hogy a tökbe tudtam evvel az izével futni???? 😀 ), Irmi megcsinálta a turmixomat, kaptam sótablettát, c-vitamint, bepakolták a többiek a cuccokat a kocsiba, aztán kérték a széket a fenekem alól – nehezen, de sikerült felállni. Autóba beszálltam egyedül (kisbuszba! 😀 ), ülésfűtést benyomtam, szuper volt a beállt combjaimnak. Ettem csokit, mire megtalálták a többiek a cuccok mélyére rakott banánt, már jól is laktam vele.
Vecsésen átszállni a másik autóba, besétálni az udvarról a házba, ott levetkőzni, hát az fárasztó volt, na. Nagyon fáztam, nagyon fáradt voltam, egy nagy kád meleg vízbe ültem, ott tudtam is nyújtani kicsit. Egyedül ki tudtam szállni, komolyan hősnek éreztem magam.
Ágyba kerülni, leírhatatlan érzés. Nagyon fájt mindenem, éjjel nem is tudtam aludni igazán, minden apró mozdulatra felébredtem, hogy juj, ez nagyon fáj. Reggel az ágyból kimászás olyan érzés volt, mint amikor friss császáros sebbel először fel kell kelni, kívülről vicces, belülről meg… meg kell tervezni minden mozdulatot, hogy a legkevésbé legyen gyilkos :D. Kis mozgás, és beindult a gépezet, egyre jobban mozgott mindenem. Délután masszőr, Tomi kegyetlen, de nagyon hatásos munkát végzett, már utána rögtön jobban voltam, estére már csak a lábfejemben a csont fáj.
ma, két nappal a futás után leginkább kimennék kocogni egyet, de amíg a csont fáj, pihenés van kiadva feladatnak.
Nincs izomláz, a csonton kívül nem fáj semmi (az se vészes igazán már), talpam picit érzékeny, de felejthető.
Evvel a 102,253 km-rel a női 4., összetett 8. helyen végeztem a versenyben 🙂

Így utólag a versenyről:

Ami úgy volt, ahogy előre terveztem:
1. Imádtam az egészet, mind a 12 órát végig
2. Fájt 😀 /ezt nem terveztem, de tudtam, hogy lesz fájdalom/
3. Segítőim szuperek voltak, újraterveztek ha kellett, tényleg azt nézték, hogy nekem hogy a legjobb, ebbe a 102 km-be a felét ők rakták bele J
3. Azt tudtam nagyjából biztosan, hogy nem fogok kiszállni, ez így is lett
4. Azt csak reméltem, hogy tudok futni még a végén is, ez is összejött
5. Fókusz végig teljesen rendben volt, semmi más nem érdekelt, csak hogy a lehető leggyorsabban haladjak, de ésszel, és ez volt a cél, nem megborulni, nem hisztizni. Még a szelet is letojtam, ami nálam komoly fejlődés J
6. Egyszer sem gondoltam azt, hogy ez egy hülye ötlet volt
7. Végig rendben volt a gyomrom. Így terveztem, de igazán nem mertem hinni, hogy oké lesz minden, és hihetetlen tényleg, hogy 12 órán át semmi, de semmi gond nem volt J

Amit máshogy fogok csinálni legközelebb:
1. Ruha. Soha többet öltözés, ez egy baromság volt, elment vele majdnem 10 perc (de 8 biztosan). Ha eleve a kompressziós cuccban indulok, nem kell a 42 utáni masszázs se, az még 5 perc nyereség lett volna (ill még 5 perc időpazarlást úsztam volna meg). A szárazba öltözés nem volt gond, de így utólag belegondolva, lehet hogy egy karszár is elég lett volna.
2. Szilárd kaja: már a 2. órától, akár csak 1 falat is, banán, vagy bármi, amit le tudok nyelni és nincs has-gondom tőle. Akkor valószínűleg az 5. órában tudok rendesen frissíteni, és a következő órákban is jobb állapotban vagyok.
3. Hamarabb kezdek gyorsítani, a vége előtt 2 órával már simán lehetett volna most is.

Köszönöm Barát Gabinak a felkészítést, Szerda Lacinak az erősítő edzéseket, a szuper frissítő csapatomnak a 12 órás kiszolgálást, a Gizionoknak az óriási #gizionpowert, a drukkokat mindenkinek a pálya széléről, és otthonról.

Első 100-asnak, első 12 órának azt gondolom, nem volt ez rossz, és a hibákat látva egyértelmű, hogy lehet ez még jobb is. És lesz is 😉

A képen a következők lehetnek: 1 személy, mosolyog, állás és túra/szabadtéri

Székesfehérvár, Abu Dhabi

Posted on Updated on

Hanka OB 4. helyén és 112 km-es egyéni csúcsán túl, essen azért szó a többiekről is:
Milán 114 km-es egyéni csúcsot futott 12 órán. Következő megmérettetésük Hankával a sárvári 24 órás verseny lesz.

Larzen a 2 órás versenyszámban állt rajthoz. Neki inkább egy hajtósabb edzés volt ez, nagyon szigorú pulzuskontroll mellett 27 km feletti eredményt futott, ami igen jó előjel a debreceni maratonra, ahol nem is keveset szeretnénk javítani az eddigi  egyéni csúcsán.

Gratulálok mindhármótoknak!

Péntek 13-án 🙂 Jim futott 10 kilométert Abu Dhabiban. A 12 hetes közös felkészülési időszak alatt a 20 perces könnyű kocogástól az 1 órán belüli 10 km-ig jutottunk. 59:58.

Congratulation Jim, you did a very excellent job! Let’s try to improve your 10K PB in October.
Go Gizions!

Hanka 12 órás OB, 4. hely

Posted on Updated on

112,2 km új egyéni csúcs.

Gratulálok Hanka, szép volt!

Beszámoló

16193_10205098845684769_7749800551239464243_n