maraton
Hamburg Maraton- Langenbrinck Kati, beszámoló
2022. novemberében kezdtük meg a közös munkát Gabival. Újrakezdőként csatlakoztam a Gizionokhoz, 6 év futó-szünet után kb. 0-ról indultam. Az első interval edzésünket soha nem fogom elfelejteni, a 30 percet végig sem tudtam futni, teljesen lesavasodva kullogtam haza. Azért a lelkesedésem nem múlt el, hétről-hétre követtem Gabi instrukcióit, így néhány hónap alatt, 2023 áprilisában már kedvet kaptam a félmaratoni távhoz, amit egy edzésen sikeresen le is futottam. Június körül pedig jött az újabb ötlet: mi lenne ha 2024 áprilisában, Hamburgban maratont futnék. Gabi legnagyobb örömömre (?) azt mondta, mehet a dolog, így beneveztem, és ezt a célt kitűzve készültünk tovább, emelve a heti edzésszámot és az intenzitást. Sajnos novemberben lett egy kisebb sérülésem, ami miatt ki kellett hagynom néhány hetet, de amit újra “bevethető” lettem, ismét futócipőt ragadtam.
Bármennyire távolinak is tűnt, elérkezett a várva várta maratoni hétvége. Szerencsére a régi versenyek rutinja, a Zsigri-klános futóélmények emlékei nem törlődtek ki nyomtalanul. Egyáltalán nem izgultam, és mondtam is Gabinak, hogy úgy érzem, beletettük, amit lehetett, sikeres volt a felkészülés. A táv teljesítése volt a célom, mindenféle időeredmény nélkül, nem is kalkuláltam
Péntek délután, egy 4 órás autóút után érkeztem meg Hamburgba. Szombaton reggel volt még egy rövid átmzgató futásom, Ekkor a saját bőrőmön is megtapasztaltam (szó szerint), hogy bár csak 300 km-el vagyok északabbra a lakóhelyemtől, mégis sokkal erőteljesebben tűz a nap. Ez ezért is volt fontos, mert a hét elején még mínusz 2 fokban voltam futni, erre a hétvégére pedig napsütés 18-20 fokot jósoltak.
Délután megvolt rajtszámfelvétel, illetve ráhangolódás a versenyre: unokaöcsém, Vince tizedmaratont futott az ilyenkor az iskolásoknak megrendezésre kerülő “Das Zehntel”-en. A rendezés és hangulat szuper volt, jó volt látni a rengeteg gyerkőcöt futni, és persze szurkolni nekik.
Vasárnap reggelre egészen jól sikerült aludni, általában verseny előtt ez gond szokott lenni, de most az ébresztő előtt 20 perccel már kipihenten ébredtem. Reggeli, kávé, készülődés, 20 perc hengerezés (Főnitől itt is kérem a szóbeli pirospontot!!), majd indulás a rajthoz. Bár képben voltam a helyszínnel, mégsem akartam későn érkezni, szeretek kényelmesen készülődni. Ekkor már persze kicsit kezdtem izgulni. A rajtzónába való beállás előtt még egy utolsó pisi (majd 20 percet álltam sorba, de kalkuláltam ezzel), majd 09:30-kor eldördült a rajtpisztoly!
Hú, jó sokan voltak 
El is felejtettem, hogy nem szeretem a tömegrendezvényeket.
A verseny alatt mindenben Gabi instrukciót követtem. Szépen tartottam az RPE 8-9-et. Félmaratonig szépen, szinte észrevétlenül peregtek a km-ek. 25 km-nél előre elkezdtem fejben készülni, hogy lassan fáradni fogok, és mivel a a 30-as és a 35-ös km-nél volt a frissítőponton kóla (azaz a titkos Zsigri-fegyver), ezekig a pontokig számoltam vissza, így nem tűnt annyira távolinak a 42.
Az első 2 órában baromira sütött a nap és hozzá, ahogy jósolták meleg is lett. Ahol csak lehetett, a pálya árnyékosabb részére próbáltam helyezkedni, az útvonal szerencsére nagyon szuper volt, nem volt rakpart-fíling. A frissítést terv szerint sikerült kivitelezni, már előre tanulmányoztam a frissítőpontokat, mivel néhány héttel a verseny előtt úgy döntöttem, nem fogok mellényt “cipelni”. 5 km-ként izó a frissítőpontról, ezek között “félúton” pedig a jól bevált gumicukor, és persze víz, és a 30/3- nél a kóla. Emellett vittem magammal sótablettát is. Igyekeztem nem megállni a frissítőpontokon, legalábbis az elején, aztán a kólásnál már inkább rászántam az időt, nem akartam leönteni magam cukros lötyivel.
2 óra elteltével az időjárás számomra kedvezőbb lett, megjöttek a felhők, majd az utolsó órában volt egy 20-30 perces zápor. Ami a legnagyobb félelmem volt, az erős szél (amiből a felkészülés során rendesen kijutott) alig volt, amikor meg igen, akkor még jól is esett a melegben.
Kb. 3-3,5 óra után kicsit kezdtem lassulni, de nem volt drasztikus, a mozgásom sem csúszott nagyon szét. Nem volt sem fizikai, sem lelki holtpontom, és mint említettem, nem vagyok a egy tömegrendezvény-fan, azt mindenképpen meg kell említeni, hogy rengeteg néző-szurkoló volt kint, hihetetlen volt végig a hangulat, a buzdítás. talán ennek köszönhetően 41km-után jött még egy adrenalinfröccs ami egészen a célvonalig kitartott, ahol a Garminom 4:41:48-at mutatott.
Itt is köszönöm szépen Gabinak a felkészítést, a noszogatást, ha szükséges volt, a dorgálást. Egy nagyon szuper eredménnyel, és ami még fontosabb, egy remek futóélménnyel lettem gazdagabb.
Bergmarathon – Gajdos Imi, beszámoló
Bergmarathon Hohe Winde – Egy szeles negyvenkettes
Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Nem írtam még beszámolót. Kezdő amatőrfutó vagyok. Amióta Gabi osztja be a szabadidőm egy jelentős részét, azóta jó, ha háromezer km-t futottam. Másfél év alatt. Októberben futottam életem első maratonját. Akkor fejben azzal nem számoltam, hogy addig sosem tapasztalt megterhelésben lesz részem. Meg is lepődtem úgy a 35. km körül. Azért sikerült végigfutni és tartani a megbeszélt 5:15-ös tempót.
Nem sokkal ezután jött az ötlet, hogy jó lenne megpróbálni ezt a Jurában tartott terepmaratont. A felkészülés nem volt éppen optimális. November kivételével nem volt olyan hónap, amikor összejött a 200 km. És sajnos olyan hónap sem volt, amikor ne lettem volna megfázva. Szóval nem volt éppen minden ideális, de a verseny napját megelőző két-három hétben már betegség nélkül készülhettem és elkezdtem a környező 800-900 méteres dombokkal ismerkedni.
A Jura-hegység Svájcnak egy kevésbé ismert vonulata. Nem csoda, hogy az Alpok mellett mellőzött marad, hiszen alig éri el a kétezer métert a legmagasabb pontja és távolról sem olyan látványos, mint a berni vagy a Wallis-i alpok négyezresei. Nevét leginkább a róla elnevezett svájci kávéfőzőmárka teszi világszerte ismertté, amelynek központja Niederbuchsitenben, egy, a hegység mellett fekvő kis faluban található.
Természetesen nagyon szép környék ez is. Csak nem olyan sziklás és kietlen, mint 2500 méter fölött az alpok, ahol se fű, se fa sincs már, hanem ilyen:
Ne, de akkor a futás: 9-re érkeztünk, 9:55-kor volt a rajt. Egy kis süti meg kávé, aztán a kb. 150 résztvevő átvonult a starthoz. Az idő ekkorra kicsit naposabb lett a reggeli esőshöz képest, így a dzsekit inkább a futózsákba tettem, hátha majd később szükség lesz rá. A start előtt nem nagyon tülekedtem előre, ami kicsit baj volt, mert az elindulás után kellett vagy 4-5 km mire végre abban a tempóban futhattam, ami nekem passzolt. Az első 8-9 km többnyire aszfalton ment. Bemelegítésnek teljesen jó volt.
Aztán jött az első emelkedős szakasz, aminek a végén elértük a névadó csúcsot a Hohe Winde-t 1200 méteren. (370-ről indultunk). A körülöttem futókkal teljes összhangban ezen a szakaszon ahol tudtunk ott futottunk, de sok emelkedő volt, ahol maradt a séta. Köszönhetően annak, hogy egész héten gyakran esett és még a verseny reggelén is volt eső, elsőosztályú dagonyában volt részünk. A sok erdős szakasz után a hegycsúcs elég kopár volt és teljesen rászolgált a nevére: olyan szél volt fent, hogy az úgynevezett „Gipfelfreude” teljesen kimaradt és menekültem el onnan, ahogy csak tudtam. Picit lejjebb frissítőpont: meleg húsleves. Zseniális volt! Utána egy kevés biberli (Appenzell-i sütiféle mandulatöltelékkel)
A következő szakasz lement 400 m szintet olyan 4-5 km alatt, többnyire erdőben ment az út, a napsütés abbamaradt és lassan elkezdett szállingózni a hó. Haladósabb szakasz volt, helyenként aszfalton is mentünk.
Kb. a 22. km-hez megérkezve volt egy újabb frissítőpont. Itt is volt húsleves ( ez a húsleves dolog nekem azért akadt be ennyire, mert a sok édes dolog után hihetetlen jól esett valami sós) és kellett a dzseki, mert a hó továbbra is esett és már a szél is rendesen nekikezdett. Innen már nem messze volt az újabb 1200 méteres pont, ami után már többnyire lefelé futottunk. Persze így a 23. km után már érződött a fáradtság is, meg valahogy a motiváltságom is alábbhagyott. Csak ott futottam, ahol lejtett, illetve, ahol csak nagyon picit emelkedett. Voltak még nagyon szép szakaszok, pl. pont az utolsó frissítőpont után egy patak mellett vitt az út. Dagonyában itt sem volt hiány.
Így értem be kb. 5 óra és 40 perc után életem első, de semmiképpen sem utolsó terepfutó versenyén. Sok még a tanulnivaló, sok km-t kell még lefutni, de a terepfutásban nagyon megfogott (igazából már a felkészülés alatt) a változatosság. Rendesen elfáradtam, még így harmadnaposan is gondot okoz a járás, de már most van kiszemelt következő futás…
Ha bárminek kedve lenne ezen vagy más Svájcban tartandó versenyen részt venni, akkor nálunk (Bern mellett) szinte mindig van szabad ágy. Persze ezt csak azt tudja meg, aki végigolvasta a beszámolót 😎
Firenze Marathon – Palkovics Nóra, beszámoló
Egyszercsak körülnéztem a rajtban, és megkérdeztem magamtól, hol vagyok. Gyakran történik velem ez mostanában, annyira mozog, változik az életem. Ami biztos pont benne huszonéve, az a futás. Most mégis, a rajt előtt két perccel végignéztem magamon, nem értettem a melegítő zacskót, nem értettem a kordont, a csicsergő olaszokat se. De csináltam, amit ilyenkor szoktak, zacskó le, indulunk, a rajtkapu alatt óra be, menjünk.
Neubrandt Józsival szótlanul siettünk a rajtba. Nagyon hideg volt, olyan teljesen nemnormálisan hideg. Tavaly nyolc fokban indultunk, idén nulla fok volt reggel. Józsi előbbről indult, én a 4-4:30-as zónából. Csipi azt mondta, az ultrafutás alapja a négy órás maraton. Egyik sem áll túl közel hozzám, persze a Jézuskától szívesen kérnék jó maraton időt és ötven km feletti távokat. Valahogy távoli mégis, nem tudom elképzelni, hogy nekem összejöhet, hiába a sok edzés. Gabi szerint is sokat kell még addig gyorsulni. Szóval indulás. A pályát és a várost ismerem, az olasz nyelvet is, biztonságosan körbevett a fecsegés, a rajt utáni csönd ebben az országban ismeretlen fogalom, mindig beszélnek. Az elején, közben, és a végén is. Mondjuk harmincöt kilométernél valaki háttal futott, mert úgy több futótársával tudott beszélgetni. Bármilyen kényelmetlen volt is ez a maraton, szórakoztató volt, tele élettel. Ahogy egy lány huszonkilencnél felhívta az edzőjét, hogy most rögtön meghal, ahogy negyven körül ketten húzták a harmadikat, hogy most már azértis megcsinálod, ahogy megláttam az Atletica Vaticana feliratú pólóban futót, és azon gondolkodtam, pap, sváci gárdista vagy maga a pápa. Vagy hogy a 13-as kilométert jelző tábla idén is lila volt, Davide Astori fiatalon meghalt Fiorentina játékos előtt tisztelegve. Csináltam, amit ilyenkor szoktam, futottam. Gyorsabban, mint szoktam, és ha nagyítóval nézem az eredményt, a maratont négy órán belül csináltam. A célban már tudtam, hol vagyok, a világ legszebb városában, a lehető legjobb társaságban. Merthogy Neubrandt Józsi várt a célban. Igen, Firenzében.
- 1
- 2
- …
- 23
- Következő →
baratrunning.com 