maraton

Tatai Maraton – Mohai Péter beszámoló

Posted on

Mérföldkő (a fene se érti, hogy miért nem km???)

Bevezetésként annyit magamról, hogy 2003-ban futottam a legjobb eredményeket, ami egy 1:45-ös félmaraton volt és egy ehhez képest is gyengén sikerült 4:20-as maraton.

Na, én eddig olvasnék el egy beszámolót, ami a futás mellett sok mellébeszélést tartalmaz, úgyhogy ugorhatsz te is egyből “A LÉNYEG” címet viselő részhez 🙂

Ráérősöknek a folytatás:
Ezek után sérülés, betegség és saját hülyeségem miatt kivonult a futás az életemből. Volt 8 év, amikor egy métert sem futottam és közben ügyesen 106 kg-ig fejlesztettem fel a testemet (174 cm) egy nem annyira kívánatos, de egyenletes zsírréteg formájában.
2014-ben jutottam el odáig, hogy ez nem mehet így tovább, ha szeretnék a majdani unokáimmal még játszani. Nálunk az egész család szív- és érrendszeri betegségek miatt távozott idő előtt az élők sorából.
Orvosi javaslatra a futást 10 kg fogyás előzte meg. Utánajártam a dolognak és rengeteg lassú, de nagyon kellemes futással teltek a következő évek, valamint lassú fogyással.
Tavaly jutottam el odáig, hogy semennyire sem fejlődtem tovább és fejembe vettem, hogy le akarom nyomni a 2003-as önmagamat, de ez egyedül nem megy, ezért megkerestem Gabit, hogy segítsen.
Szerencsére ő sem a sok lassú futást próbálta nálam tovább tolni, mert eddigre már nagyon elegem volt ebből. Valami alapot azért építettem vele, de igazán meglepetésként ért, hogy gyorsabban is tudok futni és szenvedős is volt néha a dolog, amit az allergiám sem könnyített meg nagyon.
Kb. fél év közös munka után tavasszal ért az első igazi eredmény, egy 1:58-as félmaraton formájában. Nagyon örültem neki. Nem is ment túl nehezen és úgy gondoltam, hogy soha többet nem kell 2 óránál többet pályán töltenem egy félmaraton miatt.
Tévedtem. Sajnos még mindig volt (van) rajtam némi túlsúly és az őszi félmaratonon ez a meleg miatt nagyon erősen kiütközött. Állatira elkeseredtem, hogy a sok befektetett munka (több, mint 2200 km eddig idén) sem hozta meg az eredményt, aminek főleg a testsúlyom az oka.
Elhatároztam, hogy még a tervezett őszi maratonra elmegyek, de több versenyen 80 kg felett nem futok. (cél: 74 kg)
Nagy tapasztalatom van már fogyásban és az edzéseket a szokásosnál is nagyobb elszántsággal csináltam ettől fogva.
Rövid idő alatt csoda történt. Az elszántság, a hűvös idő, és némi fogyás meghozta az eredményt. Az utolsó hónapban az átlagtempóm km-enként jó 30 másodpercet javult (6:10->5:35), miközben a pulzusom alig emelkedett.
Nagy elvárásokkal készültem a tatai maratonra, amit a vírushelyzetre való tekintettel választottam a kis létszámú résztvevő miatt.
Gyors közvélemény kutatást végeztem futó ismerőseim között, hogy hogy alakul náluk a havi átlagsebesség és a maratonon futott átlagsebesség. Kiderült, hogy mindenki gyorsabban fut maratont, mint, ahogy az edzéseit végzi.
Mivel én abba az új tempóm miatt belehaltam volna, Gabival egyeztetve 5:50 körüli céltempót beszéltünk meg. A tempó tartása nagyon bejött tavasszal is a félmaratonon, bár egyébként minden edzésemet pulzusra végzem.

A LÉNYEG
Nagyon kidolgoztam a frissítési tervet és tökéletes futóidőben vágtam neki a távnak október 18-án az Öreg-tó partján.
Körönként (7 km) feleségem Zsuzsi adta amire szükségem volt és a kör további részén kulacsból terveztem inni. Nálam a folyadékpótlás kiemelten fontos.
Nagyon lazán ment az elején a tervezett tempó, sokszor inkább 5:40-re sikeredett, de éreztem az erőt, így nem lassítottam. Kb. félmaratonig nem is volt semmi probléma, de túlságosan nagy elszántságom megbosszulta magát. Soha nem frissítek futás közben, hanem sétálok, de most hibát követtem el. Nem lassítottam a kulacsból iváshoz és idővel feleségem szólt, hogy alig fogy a kulacsból, amit a kör alatt meg kellene innom. Sajnos későn tudatosult bennem, hogy azért nem iszom rendesen, mert a sietve elfogyasztott izóval sok levegő is bejön és ettől egy nagy gombóccá állt össze a gyomrom.
Akkor még nem jutott eszembe, hogy ez a futás közbeni ivástól lehet, de utólag egyértelmű, hogy igazából már csak akkor ittam rendesen, amikor megálltam az asszonynál. Mivel nem voltam jól, egy idő után már a gél se ment le, csak a sima víz.
Az utolsó 2 körben nem voltam jól, de kiszámoltam, hogy akkor is meg tudom csinálni a PB-t, ha 7 percesekkel megyek tovább. A pulzusom közben felmászott és nagyon kimerültem. Igyekeztem a vészforgatókönyv szerinti tempót tartani.
Órám szerinti célban kb. 2 perc előnyöm volt a 2003-as maratonhoz képest. Az időjárás miatt viszont volt egy kurfli a pályában, így a hivatalos célnál már néhány másodperccel lemaradtam a PB-ről.
Igazából így is nagyon boldog voltam az eredménnyel. Kimerültem a végére teljesen, de tudom, hogy a további profi segítséggel és fogyással simán földbe döngölöm a korábbi rekordot, talán már tavasszal a MaratonFüreden, bár az nem a legegyszerűbb pálya.
A félmaratoni 1:45 lesz talán a nehezebb falat, mert jelenleg állatira meg tudok lepődni, amikor több km-en keresztül is tartani tudom az ehhez szükséges 5 perces tempót.

Nagyon fontosnak tartom még azt, hogy Gabi nagy hangsúlyt fektet a regeneráció és nyújtás témára. Korábban a 6:30-as átlagtempó elérésekor rendszeresen lesérültem. Ezen most sikerült túllépnem, de komolyan foglalkoznom kell a nyújtással és masszőrhöz is járok, ha épp nincs vírushelyzet. Ennek kiváltására most core erősítő gyakorlatokat kértem és kaptam.

Továbbra is elszánt vagyok és Gabi segítségével még hosszú-hosszú évekig tartani fogom az “évi 2 maraton és közte egy 6 órás verseny” című elhatározásomat.

Az erő velem van, de a zsír egyre kevésbé! 🙂 

Angyalföld-Szentendre maraton – Erényi Tamás, beszámoló

Posted on

Minden évben kell futni egy maratont. Sokáig nem figyeltem erre külön, anélkül is összejött. Az idén különleges időket élünk, erre is figyelni kell, eljött a szeptember és még nem teljesült. De melyik verseny legyen? Különleges év – különleges választás: lefutom egyedül. Már csak egy jó útvonalra volt szükség, de ez gyorsan eldőlt. Az edzéseim 90%-át a Római parton szoktam futni, a legtávolabbi pont ahol fordultam eddig, az Szentendre határában volt, legyen most kicsit távolabb.
Térkép-nézegetés és számolgatás után adódott, hogy  kb. Leányfalun kell majd fordulni, az Akácos csónakháznál. Sose jártam ott, de kell ismeretlen szakasz is. Sikerült jó pályát találni, ez előzetesen abból is látszott, hogy a “verseny” előtti napokban, többször átnéztem a térképet, memorizáltam az ismeretlen részt, felosztottam szakaszokra a táj változatossága szerint. Számolgattam a lehetséges tempót, beszereztem a frissítőket, kitaláltam miben fogok futni, szóval hangolódtam, ahogy kell. 3:39:59-et terveztem, mint az utóbbi években mindig, pedig elég régóta nem futottam már 3:40-en belül. Ez kb. 5:12-es átlag, de legyen 5:11, kell egy kis tartalék.
Szombaton reggel hétre terveztem a rajtot, rendben ment a készülődés, pont mint egy rendes verseny előtt.  Otthonról kikocogtam a rajthoz a Balzsam utca elejére és a veszélyes zebra utáni első aszfaltrepedésnél indult a maraton. (A pályaszállás előnyei, ugye).
Jól idő volt, mondhatni ideális, se nem meleg se nem hideg, kicsit borús, de eső nélkül. Már régebben kitaláltam, hogy a hosszú futásokon 3 km-enként nyomok részidőt és abból számolgatok. A kilométerenkénti túl sűrű, úgyis elfelejtem lenyomni, abból csak az összevisszaság van, a kettő páros, a három pont jó. Így hát számolgattam folyamatosan, jól is ment. A számolás is, a futás is. Meglepetésemre a tempó gyorsabb volt a tervezettnél,  eleinte még aggódtam, hogy biztos lesz ennek böjtje, de ugye, ha megy, akkor menni kell. A frissítési tervet tudtam tartani, minden félórában hidrogél (ehhez nem kell víz), egész órában rendes gél ehhez persze kell. 0.5 liter volt nálam, terveztem, hogy közben kék kutat használok, tudok egy párat az útvonalon, de végül kihagytam.
Az útvonal valóban változatos volt, pont mire eluntam volna az egyik szakaszt, jött a következő típus. A forduló pár száz méterrel a becsült csónakház utánra jött ki. A 11-es út melletti kerékpárúton a második olyan lámpaoszlop, amit körülölel a kerékpárút, ha esetleg valaki kedvet kap az útvonalhoz 🙂  Érzésre hamar ott voltam, ráadásul gond nélkül, sőt az időterv is teljesült bőven, 1:49:06 volt a fele, ez 5:10 körüli átlag, szuper.
Visszafelé, úgy 30 km körül volt egy gyengébb periódus, -ezt onnan is tudtam, hogy már kevésbé ment a matek- kicsit ki is csúsztam a  tervből. Szerencsére összekaptam magam, tudtam gyorsítani és lassan visszaküzdöttem magam, legalább a közelébe. 40-nél már megvolt az 5:13-as átlag.  Utána jött az egyetlen emelkedő, fel a hídra, majd 40,5 km-nél begörcsölt a combom, pont azután, hogy az emelkedőt a kelleténél jobban megfutottam. Beletellett vagy 500 m-be amíg kijött, ezzel kb. 2 percet buktam, de a 3:40 nem lett volna meg, ahhoz 4:48-as átlag kellett volna a görcs előtti ponttól számolva. Mondjuk azért megpróbáltam volna, ha már minden tempós edzésen a végére hagytam a gyors részeket. Mindegy is, ez így volt jó, olyan úgy sincs, hogy minden rendben megy egy maratonon.
3:42:36, 1:53:30 volt a második fele.
Jó futás volt.

Virtual London Marathon – Guber Zsu, beszámoló

Posted on

Nem szokásom túl sokat írni a futásaimról, lehet bármilyen rövid, vagy hosszú; megvolt, örültem az eredménynek vagy leszűrtem a tanulságot… Most kicsit más volt; London maraton nagyon sok éve vágyam volt, de amikor végre kisorsoltak, sérülés miatt halasztottam következő évre, akkor pedig már 30. hét után jártam a várandósságban, vagy újszülött kisbabám volt. Így amikor tavaly karácsonyra megkaptam azt a lehetőséget férjemtől, hogy idén lefuthatom a London maratont, madarat lehetett velem fogatni a boldogságtól.

Gabival elkezdtük erre építeni az edzéstervet (vagyis éppen akkor szünetelt az edzésem gerincprobléma miatt, amit nagyon intenzív Pilates edzésekkel – heti 4x – sikerült kordában tartani, és január közepén nekikezdtünk a munkának. Ekkor jött Covid és minden verseny törlése, a maratont áttették október 4-re. Örültem, mert több idő van felkészülni, és kihagyás, probléma nélkül sikerült az egész nyári edzésidőszak. 3 gyerek mellett nem egyszerű összehangolni a futást, főleg, hogy július közepéig a fiúknál tanító néni szerepet is betöltöttem, miközben egy éppen járni tanult tornádó után rohangáltam. Nem mondom, hogy nem volt néha lelkiismeret-furdalásom, amikor a vasárnapi közös családi program helyett elmentem futni, de nagyon támogató férjet tudhatok magaménak, és a gyerekek is megszokták már anya futását. Mindeközben igyekeztem kitapasztalni az étkezést (a legkisebb meg aktívan anyatejes, kb mint egy 7-8 hónapos kisbaba, és ezen kívül elég szigorú diétán vagyok miatta a húsmentes alap-étrendemen felül).

Nyáron sokszor mentem a déli melegben, sokat futottam babakocsival, mindez nem negatív nyomást adott, hanem pozitívat, hogy ennyivel jobban erősödik az ember. A nyár fantasztikusra sikeredett, egy nap az edzőtáborban nagyon hosszú időre feltöltött, aztán a Suhanj 6 órás, a Szépalma, Aldi Női futógála mind nagyon jó lehetőség volt az edzések egyhangúságának feldobására.

Közben visszajöttünk Londonba, megkezdődött az iskola, és kiderült, hogy a maraton csak az elitnek lesz, a többiek nevezhettek a virtuális maratonra. Nem volt kérdés, hogy benevezek, ha már erre a versenyre épült az évem. Jöttek a hétvégi hosszú futások, amit igyekeztem kora reggeli kezdéssel abszolválni, hogy napközbenre több idő maradjon.

A maraton hetében nagyon odafigyelve, előre megírt menüvel készültem, mivel a gélekkel nem vagyok túl jó viszonyban, így saját készítésű energiagolyókkal, saját izóval készültem, amit a hosszú futásokon teszteltem. Nem volt semmi probléma, így teljes izgalomban vártam a vasárnapot. Az időjárásról már előre tudtam, hogy nem a napsütés fog dominálni, és egy héttel előtte már az is világos volt, hogy nagy pocsolyákban fogok futkározni. Így az utolsó 2 napban a tervezett útvonal vagy háromszor változott, és még aznap reggel is meggondoltam magam 🙂

Időben mentem aludni, szombat délre már össze volt csomagolva a futás utáni váltóruha-csomag, valamint ugyanez a gyerekeknek is 🙂 és az ebéd utáni csendespihenő is megvolt (előre sejtve, hogy a verseny előtti éjszaka nem szokott simán menni 🙂 Nagyon sokat jelentett, hogy Sameer mindenben támogatott, számíthattam rá.

A futás érzésre nagyon jól ment, félmaratonig minden tökéletes volt. Az első másfél km után egy teherautó és egy autó is teljes zuhanyt adott, így legalább azon már nem kellett aggódnom, mikortól leszek totál vizes.
Félmaraton után kezdtem érezni, hogy a szél hatására a combjaim elég merevek lettek, a talpam a zoknicsere ellenére vízhólyagokkal telített, mert sok helyen lehetőség sem volt a vizet kikerülni, mert az egész járda bokáig érő vízben állt. A végén szerettem volna az utolsó kör előtt leadni a vizes mellényt és a benne levő üres cuccokat. Akkor ott elég érzékenyen érintett, hogy nem volt ott a segítőm, de úgy voltam, hogy kizárt, hogy letörjön az utolsó 12 km-re. A frissítésem megoldott volt, mert nem bízva a véletlenre, a teljes távra való nálam volt. Ilyenekre nem vesztegetünk a mentális 100 Ft-unkbol 🙂 ( azért nem zavart az időjárás sem, mert amin nem tudsz változtatni, minek bosszankodni) Sameerék messziről láttak – megbeszélés szerint 15 perccel későbbre ígértem magam a helyszínre. A végén még kellett 1,5 km a parkban, akkor Som jött velem, és ez nagyon jó élményt adott, és az, hogy a többiek is ott drukkolnak a végére.

Egész útvonal alatt nagyon sok virtuális maraton futóval/sétálóval találkoztam, és annyira jó volt, hogy a legtöbben köszöntek, visszaköszöntek, ami azért nem túl gyakori Londonban.

Előzetesen ennél jobb eredményt szerettem volna, de a körülmények miatt ennek is nagyon örülök. Ennyit sikerült kihozni belőle, totál örömfutás.

Azért este jelentkeztem újra a jövő évi London maratonra 🙂 Nagyon köszönöm Sameernak a támogatást, anyáéknak a gyerekfelügyeleteket, Gabinak a felkészítést és az összes Gizionnak a virtuális támogatást 🙂