Oslo life
SpitsbergenMila – Benkő Eszter
Mondhatjuk, hogy érthetetlen, hogy nekiálltam beszámolót írni erről a nagyon kivételes 10 kilométerről, hiszen napok óta nem találom a szavakat…
Mire a repülő leszállt, az odafentről elénk táruló látvány már rég könnyekig meghatott, és a következő napokban mindez csak tovább fokozódott. A nyári szezon 0. napján érkeztünk, ilyentájt ott 0-10 fok körül alakulhat a hőmérséklet, most mégis -2 fok volt, ami nem ért minket váratlanul, de a szél, ami kísérte, szó szerint komoly arculcsapás volt. Az én amúgy is szenzitív, közép-európai arcbőrömet az első nap kikezdte a metsző szél, a sebesedést elkerülendő a következő napot szinte mindvégig egy orrnyeregig felhúzott csősál takarásában töltöttem, és naponta többször vastagon kentem a shea vajat. Mondjuk hülyeség volt nem bemenni a gyógyszertárba, és kérni valami helyi, spéci, “norvég formulás” cuccot… az UB-ra bezzeg vittem szarvasfaggyút.
A futás előtti este túrázni mentünk a 424 méter magas Platafjelletre amolyan ráhangolódásképp. Mivel a Spitsbergen Marathon helyszíne (egyben a világ legészakibb települése), Longyearbyen a tengerparton fekszik, a magasságkülönbség kiszámításával sok feladat nincs, és mivel túraútvonalak sincsenek, egyszerűen csak torony iránt elindulsz oda, ahova tartasz, hóban, jégen, csúszásgátlóval a lábadon, puskával a hátadon – felkészülve minden eshetőségre. Jól mentek a hirtelen emelkedők, lüktetett bennem az energia. Odafent adóztunk az utókornak, fagyott ujjakkal bár, de beírtuk a nevünket a hegy tetején, egy bőrtáskában őrzött naplóba. Lefelé a guide-tól engedélyt kaptunk rá, hogy lecsússzunk gatyaféken. Először arra gondoltam, a piriformisom nem örülne, aztán meg arra, hogy kit érdekel, talán ez lesz az utolsó alkalmam arra, hogy seggen csússzak le a Spitzbergák egyik ikonikus hegyoldaláról, szóval leültem, és hadd szóljon. Akkor még nem tudtuk, hogy a svéd túravezetőnk, aki kanapét ásott nekünk odafent a hóban, hogy kényelmesen tudjunk teázni, Krisznek komoly vetélytársa lesz másnap a maratonon – mert bár ugyan minket faggatott arról, futunk-e, ő maga csendben hallgatott a saját terveiről, holott sokáig vezette a mezőnyt, és végül 5. helyen ért célba.
A maraton reggelén korán keltünk, és időben elmentünk zokniban reggelizni, Longyearbyenben ugyanis – tekintettel arra, hogy bányászváros – van egy olyan régi, praktikus szokás, hogy az épületekbe belépve mindenki leveti a cipőjét. E régi, de még aktív hagyomány tiszteletére kérik a turistákat is a hotelekben. Egy-két kultúrbarmot leszámítva mindenki meg is teszi. Hihetetlenül jó mindez – minden ottlét ugyanis meghitté, barátságossá és egy kicsit intimmé válik. Ami a kaját illeti, én a világ legtávolabbi helyein is ugyanazt reggelizem, kenyeret vajjal. Sorakozhat raklapszámra a helyi specialitás, megkóstolom, de ha nincs vaj, nincs barátság. Volt vaj, és volt füstölt lazac is bőségesen, az a másik gyengém. 🙂 A hotel kivetítőjén folyamatosan mutatták a hőmérsékletet és a szelet. Nyugtáztuk, hogy utóbbi sajnos a maraton napjára sem csökkent, sőt, 50km/h.Reggeli után felsétáltunk a sportcsarnokba, a 2300 fős településen ugyanis minden van, bölcsőde, óvoda, ált iskola, középsuli, uszoda, sportcsarnok mászófallal, reflektorral megvilágított hokipálya, mozi, miegymás. Az út mentén mindvégig motoros szánok parkoltak. A sorsom ezen a ponton dőlt el. Az eredeti terv év elején még az volt, hogy majd megpróbálok FM PB-t futni, de miután az egyre kritikusabb piriformisom miatt kb. február óta nem tudok normálisan edzeni, ezt a tervet el kellett engedni. Most már, ismerve a pályát egyáltalán nem is bánom, valószínűleg megúsztam egy kudarcot. A rajtszámátvételnél megkérdeztük, válthatok-e távot. A B terv ugyanis az lett, hogy csak 10 kilométeren futok – mindössze az élményért. Magamban közben eldöntöttem, hogy ha nem válthatok, akkor is rajthoz állok. A kérdésemre azt válaszolták, túl késő, de azért rákérdeznek, és végül engedték. Kaptam egy kézzel, filccel, ott helyben színezett rajtszámot, és elkezdődött….
A maraton rajtolt először, de én is futással kezdtem a napot, mert elszámoltam a tervezett szurkolói pontom rajttól mért távolságát, és azt hittem, nem érek oda időben. Aztán meg vagy fél órát vártam a mezőny elejére (biztos a sok napsütés). Nagyon klassz volt szurkolni egy ilyen helyen, általában én voltam az egyetlen a szurkolói ponton, de nem voltam magányos, ott volt nekem az izgatottság, a permanens öröm és látvány, amivel nem tudtam betelni.. Néha egy-két gyerek rázendített, hogy heia-heia, más különösebb nem nagyon történt. Olykor én is szurkoltam norvégül, amikor meg várakoztam, próbáltam mélyre szívni a természeti környezet jelentette csodát. A BSI-től kölcsönzött magyar zászlómat a nagy szélben hirtelen jött ötletek mentén próbáltam ide-oda kifeszíteni. Azok kedvéért, akik nem ismerőseim facebookon, a legkreatívabb megoldásom az lett, hogy a zászló két sarkát rákötöttem a combomra, a harmadikat fogtam, a negyediket meg a szélre bíztam. Krisz nem tudta, hogy van nálam zászló, így jó kis meglepetés volt az első találkozásunk – olyannyira, hogy először azt hitte, találkoztam más magyarokkal, és csak lassan esett le neki, hogy mivel egy nemzetközi versenyeket is ügyező, sporteseményeket szervező cégnél dolgozunk, nem nagy túl bonyolult a raktárból szerezni egy magyar zászlót. A futás jól ment neki, de a szél nagyon kemény volt, a pálya egy részén oldalról kapta, később azt mesélte, ilyenkor többször összeütötte a bokáját. Az útvonal közel fele szembeszélben zajlott. 30 kilométernél – bár nem mondta – már láttam rajta, hogy nagyon megviseli, s bár onnantól el kellett kezdeni készülni a saját futamomra, mindenekelőtt inkább őt vártam a célban. A német fiú, akivel kb. 25 kilométerig együtt futottak, az utolsó harmadban elhúzott, Krisz második helyen ért célba 3:11-es idővel, ami az időjárási körülményeket nézve szerintem állati szuper teljesítmény. Ha nem lett volna rajtam kesztyű, a tíz körmöm lerágtam volna a kettejük célba érése közötti tíz percben, annyira izgultam. Aztán a speakernek el kellett magyarázni, hogy “nem, az nem olasz zászló, és aki alatta fut, az sem olasz, hanem magyar”. Nagyon büszke és boldog voltam. Sok munka, sok átfutott hajnal van ebben az eredményben. Melegváltás volt, amit a rajt/célban megejtettünk. Ő óra.11-kor ért be, én óra.15-kor rajtoltam. Mivel nem volt jól, nem akartam elindulni, de ezt ő nyilván nem hagyta. Átvette a hátizsákom, amelynek nyitott oldalzsebében hűlt már a söre, útravalóul pedig annyit mondott, készüljek fel rá, hogy az útvonal második fele nagyon kemény lesz, majd eldördült a rajtpisztoly. Abba akkor még bele sem gondoltam, hogy ami az ő mércéjével kemény, az nálam a lehetetlen kategória.
Tele energiával indultam útnak. Az első kilométerek nagyon jól mentek, a piriformis szindrómától állandóan fájó combhajlítóm jelzésére nem emlékszem, szerintem nem fájt. Kicsit dimbes-dombos volt a pálya, de hamarosan lejtett, faltuk a kilométereket. 2 kili után elkezdtem futni a kocogás helyett, elkapott a hév, versenyhelyzetben valahogy sosem tudom igazán elengedni a dolgot. Csinálhatnánk “hogyan kocogj versenyen” mentális tréninget leállni nem tudó Gizionoknak. Idővel egyre több embert hagytam el, ennek valószínűleg nincs köze ahhoz, hogy kezdett baromi melegem lenni, rájöttem, hogy két csősál van rajtam. 🙂 3-4 kili után emelkedni kezdett a pálya, és ez végig kitartott, de a táv feléig még hátszél volt, így ott különösen jól ment a futás – már amennyire jól mehet x hónap kihagyás után. Nem sokkal a fordító előtt elfutottam egy helyi lány mellett, akit látszólag ez nagyon rosszul érintett, könyökölve visszaelőzött – tiszta Margitsziget-érzésvilág… Megmosolyogtam, és futottam tovább a saját tempóban. Pár perc múlva megint elhagytam, és onnantól kezdődött a játszma: próbáltam erősnek látszani, és vártam, mikor jön. Az egyik frissítőponton hátranézve még láttam, de többé nem jött, viszont ennek a kis párharcnak köszönhetően a későbbiekben még akkor is futottam, amikor már régen nem bírtam, amikor a pálya már visszafordult a rajt/cél felé, és a hegyoldalba felvezető emelkedőn nagyon durván kaptuk szemből a szelet. Egy rövid oldalszeles részén konkrétan lefújt a pályáról a szél. Kinéztem egy párost, ahol a lány a pasija szélárnyékába próbált futni, gondoltam, csatlakozni kéne, ketten már fognak valamit, de nem tudtam utolérni őket. Voltak, akik sétáltak, voltak, akik próbáltak futni. Nagy volt a kísértés a sétára, nagyon gyorsan tizedelte az energiát a széllel való küzdelem, a tempó ezen a szakaszon szerintem értékelhetetlen volt, de menni kellett, 1-2 lépés kivételével végül nem sétáltam. Fel-felnéztem, és a látvány nagyon sokat segített a holtpontokon való túljutáson, olykor gondoltam a mentális 100-asra, meg arra a nagyon igaz közhelyre, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy a Spitsbergákon rajthoz állhattam, és nincs más dolgom, mint élvezni (és persze megtartani a megszerzett pozíciót). Nagyon hétköznapi idővel, 59 perccel értem célba a 7. helyen (7/64), mégis borzasztóan büszke vagyok erre a 10-esre, mert nagyon küzdős volt, de fejben ment. A shea vajjal vastagon bekent arcom a célba érés után úgy égett, mint még sosem. Az időjárás-előrejelzés mínusz 10 fokos hőérzetet prognosztizált a szél miatt. Számszerűsíteni nem tudnám, de tény, hogy megviselt.Krisz lemaradt a célba érkezésemről, azt mesélte, ismerve az előzményeket és a körülményeket, későbbre várt. No komment… 🙂 Kompenzálásképp jól megölelgetett, és jegesmedvés eseménypólót is kaptam.
Oslo Eco Trail – Pataki-Bíró Zsolt
…
Nos igen ez a három pont ami jelzi azt mennyire nem éreztem magam késznek erre a feladatra.
A téli hótaposás, a tavaszi latyakban fürdés és a március/április meg kicsit a május eleji motivációs válság, nem éppen ad szilárd alapot egy ilyen verseny teljesítéséhez, inkább egy jó nagy pofára esés biztos kiinduló pontja lehet. Magam sem értettem, miért mentek jobban a hajnali futások -15 – -20 fokban, de sokkal jobbak voltak. Lehet a tavaszi fáradtság? De igazából mindegy is. Nem volt 100 Forintom a versenyre. Igazából meg is örültem, mikor azt mondtad, hogy a max pulzus 150 körül legyen, de felette, ha lehet ne.
A start egy kis parkban volt Oslo belvárosában, nem kell sokra gondolni, maga az esemény kicsi, így a körítés ehhez mérten szerény. Lufikapu, meg egy bemondó sátor. Egy perccel az indulás előtt felsorakoztunk, és uccu, megindul a csapat.Nagyon jól jött az utolsó beszélgetésünk, talán Gabi biztatása és bizalma lendített át a ki nem mondott félelmeimen…
Bislett50 – Pataki-Bíró Zsolt
92.
Ennyi kört kellett futnom ebben az alagútban, de nevezhetnénk akár atombunkernek is, ahhoz, hogy az 50 km összejöjjön.
Tudtam, izgalmas kihívás előtt állok. Biztos voltam benne, behúzom az 50-et. Arra is számítottam, hogy 35 után fájni fog a combom. Csak egyel nem számoltam, hogy a 60. körnél még mindig több mint 30 van hátra, holott már a 30. körben is az járt a fejemben, hogy ez kuuuuurrrva uncsi…
Emberkísérlet. A javából. A kérdés: meddig tudsz egy ingerszegény, zárt térben az adott feladatra koncentrálni, míg igazából teljesen elveszel, mind térben mind időben?
kb 300 induló két csoportra bontva.
Meglepetésként ért, mikor tudatosult bennem, hogy hiába nyomkodom az órám, a tér egy nagyon fontos fizikai tulajdonságát -azaz a hosszát- itt és ma, ezen a versenyen nem tudom majd mérni…Mondom Ok. figyeld a pulzus és relax. első 5 kili 150-en. Itt még fejben egyben vagy, nem lehet gond…de a pulzusom kb. 145-170 között mindenhol volt csak épp nem 150-en…nem találtam a helyem, éreztem, hogy haladok, de nem fogytak a kövek a lábam alól, csak az piros padló meg a fehér csík…Kb. ez az 5 kilométer kellett ahhoz, hogy felfedezzem az időmérő után felállított kb. 80 cm átmérőjű TV-t amin az épp aktuális köridőm volt látható, és amin kb. 20-ad magaddal együtt jelent meg minden infó…ami azt jelentette, hogy kb. 1 egész másodpercem se volt arra, hogy leolvassam, melyik körben vagyok…gyorsan taktikát váltottam és a pulzus mellett elkezdtem figyelni a körök számát, hogy legalább tudjam mikor kell frissíteni…10-20-30-40 csak ez jár a fejemben, még öt kör és frissíts! Első gebasz valahol a 30. körnél ért. Meg kellett állnom pisilni…nem tudom miért? Soha de soha nem jön rám az inger ilyen rövid távon…na a combom szépen be is állt amíg a dolgomat végeztem. Egy «élmény» volt visszatérni a pályára. Na de mindegy, ittam gyorsan és nosza. Még 10 kör és frissíts…
46 km Bemondták a nevem. (Na jó csak majdnem, de a norvégok eléggé küzdenek a Zs-hangzóval) Szóval 46. még pont ugyanennyi van hátra. Itt, kicsit örültem, de még jobban betojtam. Még 46…na jó csak 4 és ihatsz. Jujjj basszus ittál 40-nél? Nem tudom. Nem emlékszem. De nem érzem, rohadt szomjas vagyok. Igen, itt elvesztettem a kontrollt, éreztem, hogy nem vagyok ura a helyzetnek, és, hogy ez így nem fasza. Okké 50. frissítés! Maratoni időmérés: 3:40…nem voltam valami boldog…itt szopok egy alagútban, ahol se hó, se jég, se lejtő…és csak 3:40-es maraton…hát Zsolti ez elég foss… na mindegy, nem a maratonért jöttél (amúgy kicsit igen) ide, még 4 kör és már csak 12 van hátra… 8 kili auto-pilot, még kétszer frissítesz és vége. Hopp elfutottál a monitor mellett… sztem 85 volt rajta, na majd a kövi körben… na itt a monitor…83. f@szom. még kilenc kör. 90. A bemondó megpróbálkozik a nevemmel megint… Okké legyen négyes felé, csak szabaduljunk már meg egymástól…neki is és nekem is csak könnyebb lesz… 91. Jé itt is bemondta, de csak a vezetéknevem. 92. Vége.
Maradt két gél a dobozomban, ergó tuti elszámoltam a frissítést valahol. Ennek ellenére nem éheztem el ami pozitív. 4:30-on belül bejöttem ergó Gabi egy mágus-látnok. (az elvárt célidő 4:30 volt – Gabi) 30 után se kép se hang, 35 után visszaesett a teljesítmény és a pulzus is 145 körülre az addigi 158-ról.
Úgy innék egy doboz sört, ami egyértelmű jele annak, hogy élek, de este fél 8 van, és 6-ig árulnak alkoholt a boltok…
A versenyt egyébként 3:09-cel nyerte Eirik Gundersen.
Oslo Marathon
Pataki-Bíró Zsolt harmadjára veselkedett neki az igen szintes oslói maratonnak. Á, szóra sem érdemes, “csak” 8 perces egyéni csúcs, végre az áhított 4 órán belül. Egy nyúlfarknyi beszámolót ez is ért:-)
Kb a terv szerinti pulzussal mentem az elején, és 17-ig azt se vettem észre h vmit fáradnék. Itt jött a gyilok domb, de még ezen is viszonylag könnyen átrágtam magam, pulzus is rendben volt, fasza volt minden. Domtetőről lejtő, ahogy tudtam toltam lefelé, vitt a lábam, vitt a szívem, és még mindig nem éreztem magam fáradtnak, bár 18-21 közötti lejtmenet sokat segített…
Szilvási Niki – Hornindal Rundt, beszámoló
(Elnézést, ezúttal ékezetek nélkül.)
Kovetkezzen akkor a beszamolom errol a szuper versenyrol, hihetetlen volt,vissza akarok menni.:))
Nem vagyok egy versenyre jaro tipus,osszesen eddig 3 versenyen vettem reszt.
Egy 10 km-es aszfalt verseny az 5 honaposom mellett,majd a kovetkezo evben kovetkezett egy terepverseny maratoni tavval amire mar Gabi segitsegevel keszultem fel.
Az idei terv a MatrabercTtrail volt tavasszal,es kineztem meg a Hornindal Rundt 38 km-s tavot magamnak juliusra.
Cel ugye mindenkepp kell,ami kivisz futni este az esoben,a hoban,a szelben,a melegben,jaa abban nem.:) Olyan szerencses nem vagyok.
Mindenesetre egy verseny visszaigazolast es jobb esetben onbizalmat is ad.
Most mar ki merem mondani, le merem irni, de ettol a versenytol feltem. Nagyon. Persze ezt a gondolatot probaltam tavol tartani magamtol, elhessegetni amennyire csak lehet a verseny elott. Feltem attol,hogy rossz valasztas,hogy nem vagyok eleg edzett, nincs meg a megfelelo allokepesseg,hogy tul nagy falat ez nekem. De menni akartam,nagyon tetszett,vagy ez vagy semmi.
Pentek delelott becuccoltunk a kocsiba, aztan csaladostul utrakeltunk.
Gyonyoru utunk volt, mozi vegig.Gerianger fjord,Trollstigen,volt 6 oram,hogy hozzaszokjon a szemem a szebbnel szebb hegyekhez.
Estere befutottunk Hornindalba, rajtszam felvetel,majd reszt vettem egy un. eligazitason,ahol minden szukseges infot megkaptunk,reszleteket az ellotunk allo utrol.
Szombat reggel 8 ora rajt.
Elotte termeszetesen ment a matek,miben fussak.Egy capri volt rajtam,de reggel meg annyira fujt a szel es esett az eso,hogy vegul a rajt elott kb 10 perccel megis atvettem a softshell nadragomat.Gondoltam ha most itt igy fuj a szel,mi lesz velunk 1200 meteren.Utolag inkabb maradtam volna a capriban,legalabb nem cipeltem volna az extra sulyt ami sar formajaban a nadragomhoz tapadt.Nem okozott nagy gondot,tanulopenznek jo volt.
Amikor vegre elstartoltunk,ugy ereztem mintha egy tobb tonnas ko esett volna le rolam.Vegre!!
Itt vagyok,megyunk,most mar semmi massal nem kell foglalkozni csak menni elore.
Akkor tudatosult bennem,hogy ezzel a versennyel mekkora nyomast generaltam sajam magamra.
Az elso ket km aszfalt ut volt,ahol szepen kikocogtunk a varosbol.
Most mar nyugodt voltam,nincs mas dolog csak futni kell,bocsanat ne legyek nagykepu ez kesobb atalakult a menni elore mantrava.:)
Tehat az aszfalt ut utan,felkanyarodtunk egy kis osvenyre,szepen egymas utan mentunk,figyeltem a pulzust,tok jol voltam.Az eso esett,vegul is egy evben egyszer indulok versenyen evidens hogy esik az eso.Nem baj,kabat van,igaz a fotok sokkal szebbek lehetnenek ha sutne a nap.
A futas hamar atvaltott felfele menetelesbe,tartottam a szintektol,de teljesen jol ment.
Elozgettem,kozben fejben tobbszor a frissitesemet raktam ossze ujra es ujra,nehogy gond legyen.
Ja igen,nem voltak frissitopontok,csak ellenorzopontok,ahol csipantottunk egyet.
Erre az elozo esti meetingen dobbentem ra,amikor is kozoltek a vizveteli helyek pontjat,magyarul hol van patak es hol nincs es termeszetesen csakis folyo vizbol meritsunk.Frissitopont tema ezzel le is volt zarva a szervezok reszerol.
Ezert kiemelt figyelmet forditottam a frissitesemnek,itt szukseg lesz az energiara toljuk ezerrel felfele,okosan kell utantolteni.
6 km kornyeken epp kezdtem rahangolodni a tajra,amikor is akarva akaratlanul is a mogottem levok beszelgetese megutotte a fulemet.Informacioehes amerikai kollega a norveg kolleganotol probalt minnel tobbet kideriteni a norveg Royal Air Forcerol,majd Obamarol fejtette ki a velemenyet.What??? Nezz mar korul ember,maradj csendben es elvezd azt ami korullotted van. Menekulok a vilag elol,es ezt hallgatom. Tenyleg itt es most? Ott konkret menekulesbe kezdtem,a pulzusom tulment az eloirtnal, de ott nem volt maradasom.:)
Ezutan pedig folyamatosan eloztem, mentem felfele, nem voltam faradt, ero volt boven,szuper volt.
Atvaltottam a sponser gelekrol a hihg5 gelekre,hosszu futasok alatt is a koffeinest hasznalom a simaval kiegeszitve, orankent vagy masfel orankent kettot eszek es megyek mint a gep. Magamhoz kepest.:)
A masodik emelkedotol,vagy hegytol tartottam a legjobban es ez ment a legkonnyebben. Meredek es meg havas is,es itt is sikerult embereket eloznom. Dobbenet.:D
A downhilleket gondoltam en majd jol megtolom,aha na persze.500 meter szintcsokkenes 4-5 km-en az ember csak ugy donget lefele,van aki biztos,de az nem en vagyok.
A Gulekoppen tetejerol lefele azert kaptam egy kis izelitot. Hoban lefele,szuper volt,puha volt,nem feltem,gondoltam ha esek is nagy gond nem lesz belole.Kivulro ugy nezhettem ki mint egy 5 eves kisgyerek aki teli vigyorral az arcan egnek allo kezzel es labbal szalad lefele. This is playground,no question.
A ho azutan atvaltott sar es szikla kombova,es ez innentol kezdve a 38. km-ig kitartott.
Volt egy szakasz ahol oriasi sziklakon kellett ugralni,hipp-hopp egyikrol a masikra,konkretan egy sziklamezon kellett atkelni.
Nagyon tetszett az emberek egymashoz valo viszonyulasa,ha valaki megcsuszott,kiesett a ritmusabol az egyensulyabol,rogton 3-an fordultak hozza,hogy minden rendben van-e.
A sziklamezon miutan atkeltunk,sikerult minket elterelni egy lapos teruletre,labszarkozepig ero sar,fincsi.Ja cipo valasztas igen.Vacillaltam a pihe puha hokam es a salomon sg kozott,de vegul az utobbira esett a valasztasom.Tokeletes volt.Legjobb valasztas erre a terepre.A bokatoro nedves sziklak kozott feltem,tudtam itt egy pillanat alatt veget erhet a verseny, de a cipo ahova leptem ott maradt.
A frissitopontok,akarom mondani patakok atalakultak pop up laboratoriumma.Nagyon vicces volt a sok ember a csorgedezo patak korul kipakolt hatizsakkal,zacskokkal,iso dobozokkal,ketszer tankoltam en is ilyen helyen.Ez volt az egyetlen ket alkalom amikor megalltam max 1-2 perc.
Iden jo voltam terkepolvasaban,keszultem.Negyszer megyunk fel,elso ketto hosszu es sok marmint szintben,a harmadik valami pukli,a negyedik a szivatas.
Az volt,az volt a javabol.Ez a 30. km kornyeken kovetkezett.Itt mar megengedtem magamnak azt a luxust,hogy szoba elegyedjek masokkal.Egy srac megallt,ugy tunt gorcsben van a laba,kinaltam egy kis magneziummal,nem kert azt mondta menjek csak elore.Keszuljek itt negykezlab fogunk maszni.O itt inkabb rapihen.Ooohhh…ok,akkor gyerunk elore.Igaza volt,volt ahol a fatorzsebe csimpaszkodva,masik kezzel sziklaba markolva segitettem az elorejutasomat.Itt egy kicsit megfajdult a fejem,zsele,iso kis BCAA,csak hogy biztosra menjek.Nincs sok hatra,nagy baj nem lehet belole.
Vegul ezen is felmasztam,majd innen vegig lefele egeszen a celig.
Az idom 7.16 lett ez a 14. helyre volt eleg a 60 no kozott.
A tervem 7 oran beluli teljesites volt,ha minden jol megy.Persze ezzel az idovel is teljesen elegedett vagyok.
Megkaptam azt amire leginkabb vagytam,vegig elveztem a versenyt,jol ereztem magam,volt erom,sehol nem akartam meghalni.
Utolag most mar tudom,ez a verseny megfelelo valasztas volt,megvolt hozza az allokepesseg.
Persze ide el kellett jonni,hogy ezt megtudjam.
Imadtam,imadtam minden percet.
Ha lesz ra lehetosegem,jovore ujra elszeretnek indulni.Talan akkor behozom magam 7 oran belul.
Gabi te mit szolsz?Are you up for the task?:)Ha Gabin mulik meglesz,mar csak nekem kell oda tenni magam.Motivacioval azt hiszem,most egy ideig nem lesz gond.
Pataki-Bíró Zsolt, Romeriksåsen, 50 km – beszámoló
Reggel 8:45-kor felvitt minket a busz a parkolóba, majd egy vadőrkapun keresztül bemászott mindenki a rajthoz. Mivel ez egy igencsak kis esemény volt ezért a szervezők nem fektettek nagy hangsúlyt a rajt kijelölésére, egyszerűen az egyik rendező a sarkával felhúzta a rajtvonalat az út porába elmondta, hogy két frissítési lehetőség lesz. Egy 14 km-nél – ahova előzőleg a csomagot is fel lehetett küldeni – majd 36-nál ahol sima frissítő pont lesz némi kajával. Majd bejelentette, hogy akkor még 15mp van a startig…és hopp a kis csapat meg is indult.
Az első 200-300 méter sima erdei úton ment pulzus a megbeszélt szerint, kicsit inkább alatta, mert nem sok idő maradt a bemelegítésre. Majd indultunk is az első dombnak. Szomorú és kicsit rémisztő dolog történt itt mikor is egy megvadult tehén a kicsinyét védve gyakorlatilag rátámadt a mezőnyre. Sebesülés max a tehénben esett aki fel-alá rohangált az árkokba, míg a versenyzők -köztük én is- próbáltak menekülni a felbőszült állat elől. Na itt sikerült a versenyre előírt max pulzust elérnem, miközben a meredek lejtőn nagy karlendítéssek közepedte haladtam felfele.
Nagyjából 1,5km után leszűkült a nyom, néhol a lábaimat egymás elé téve tipigve tudtam csak futni, miközben persze erősen kellett arra is koncentrálni, hogy hova lépek mert mindenhol kisebb-nagyobb kövek, gyökerek nehezítették a haladást. A 2. km után futottunk bele az első mocsaras lápos területbe. Bárhova léptem minimum bokáig süllyedtem a vizes növényzetbe. Az első frissítő pont előtt volt egy kisebb szakasz ahol erdei út vezetett, de nagyjából a talaj a sáros nagyon puha erdei ösvény, a láp és a mocsaras területek váltakozásából állt. Az első 10 kilin kétszer ragadt a cipőm kb 10-15 cm mélyen a mocsárba…alig láttam a cipőm sarkát, úgy kellett leásni érte…:) persze ez akkor nem volt annyira vicces.
Az első frissítő ponton feltöltöttem minden kulacsomat az általám készített isoval plusz amit még felküldtem gélt/energiaszelet azt bettem a batyuba, kb 3 perc kellett mindehhez, mert kicsit szétszort voltam. Míg töltöttem fel az elemózsiát, puffogtam magamban rendesen, hogy miért nem küldtem fel ide egy száraz zokni, de így utólag csak azt tudom mondani, hogy semmi értelme nem lett volna. A frissítés után gyorsan vissza is kerültünk az erdei ösvényre, de kb 19-20-ig az eddigiekhez hasonló viszonyok voltak
22-nél megzuhantam, kb 2km kellett, hogy helyretegyem magam, meg persze az is, hogy 25-30-ig eredei út volt ahol lehetett futni is. Ez a futás nagyott lendített a motiváción, mert 25km-nél 3,5 órán állt a mutató, és nem értettem, hogy ha küzdök akkor miért nem haladok jobban…minden esetre itt sikerült kijönni a hullámvölgyből és egészen 35-ig egész szépen haladtam. Már épp szartam rá ha csónakázó tó lett a cipőmből, vagy ha magastérdemelésben kell haladni. Taktikákat próbáltam…futottam pár száz métert majd erős gyaloglás, és így tovább. 23-nál frissítés. feltöltettem a két soft kulacsot, kicsit rendeztem a sorokat, kb 1-2 perc lehetett. 24-re szétázott a talpaimon a bőr. Ez be is tette nálam a kaput, hiába a frissítés, hiába éreztem magamban, hogy nincs bajon, ettem a lopott sót is, semmi sérülés, húzódás, van energia… De a talpam annyira fájt, hogy kb. rá se bírtam lépni. Minden lépéskor mintha ezer kést szúrtak volna bele. Innen a túlélésért küzdöttem, tempó nulla, amikor kicsit erőt tudtam magamon venni próbáltam kocogni az ösvényen, de igazából itt csak szenvedtem. Ez van.
Gurultam lefelé, elkezdtek lehagyni emberek, nem túl sokan, de az önérzetemnek azért nem tett túl jót. 🙂 És igazából leszámítva a gyönyörű tájat a patakokon átvelő kis hidakat, nem történt sokminden. Még volt néhány lápos mocsaras rész, de ezeket megszokásból átúsztam. A cél előtti kb 1km-nél volt megint erdei út itt kocogtam, már csak azért is, hogy legalább futva érjek a célba.
Hogy mit taktikáztam el?
1. nem számítottam arra, hogy ennyire elázik a cipőm, és erre a lehetőségre nem is volt tervem. Fogalmam sincs, hogy a többiek ezt, hogy élték meg, mit tettek – vízálló zokni?? – , vagy én mit nem tettem, meg annak az érdekében, hogy ez a hátráltató és igen fájdalmas dolog megtörténjen.
2. feltehetően erősen kezdtem ami a pulzust illeti.
Összefoglalva: abszolút felkészült voltam testben és lélekben is, leszámítva a 22-24 közötti szakaszt nem volt mélypont még akkor sem amikor már tényleg fájt, nem használtam el minden forintom. Ha sikerül vmi jó megoldást találni erre zokni kérdésre akkor ez jövőre egy nagyon is szép verseny lehet. Lehet nem a legtökéletesebb választás volt ez a verseny az első ultrának, de végigtoltam még ha nem is teljesen úgy ahogy azt elképzeltem.
Köszi Gabi! Sztem 80 forintom maradt az Oslo maratonra!😎
Oslói emlékek
Június 22-26-ig Gizion edzőtábor lesz Frankfurtban. Töröm a fejem, hogy merre mehetnénk, mi mindent lehetne megmutatni, s közben erősen nosztalgiázom, mert ha még Oslóban lennénk, egy pillanatig sem kellene gondolkodni, hogyan használjuk ki edzésre és városnézésre az időt. A honlap fejlécében még a Holmenkollen. Good old time…
Note: This service was available until June 15. 2015.
I recommend running sightseeing on the run if you’re short on time or you simply like running. You can choose one of three routes, which cover the most interesting sights in Oslo.
Short Tour
On the 5.5 kilometer route, you can enjoy the following sights:
Frogner (Vigeland) Park, The Royal Palace, The National Gallery, The National Theater, Karl Johans gate (street), Parliament, The Opera
Medium Tour
On the 7 kilometer route, you can enjoy the following sights:
Frogner (Vigeland) Park, The Royal Palace, The National Gallery, The National Theater, Karl Johans gate (street), Parliament, The harbour, City Hall, Akershus fortress, The Opera
Long Tour
On the 12 kilometer route, you can enjoy the following sights:
Holmenkollen, Frogner (Vigeland) Park, The Royal Palace, The National Gallery, The National Theater, Karl Johans gate (street), Parliament
- 1
- 2
- Következő →
