BSZM

BSZM beszámoló- Sebestyén Ágnes

Posted on Updated on

Az egész tavaly májusban kezdődött, valamikor az UB után. Gabi az edzőm megkérdezte, nem indulunk-e együtt a Balaton Szupermaratonon. A régi Bécs Budapestes csapattal. Gondolkodás nélkül azonnal igent mondtam. Csakúgy mint Pen és Zsazsi is a régi csapatból.  Gabi mindig ezt váltja ki belőlünk.  Ki milyen sebességet , távot tud, ilyeneket nem kérdeztünk . Örültünk egymásnak és bíztunk abban mindenki rendesen készül majd. Tudni kell, hogy akkor mégcsak 12 km-t tudtam lefutni 7 30 as tempóban abszolút maxon futva, és hörögve, de oly messzinek tűnt a verseny ideje.

Az este ráérünk csapat 2004 ben

Aztán a nyáron ha nem is lazsáltam , de nem edzettem keményen és őszre egyre távolibbnak tűnt, hogy én ezt valaha le is tudom futni. Az is kiderült , hogy bár négy fős a váltó ,egy nap max 3 ember fut, igy a távok is mindjárt hosszabbak lettek, mint először gondoltam. Na ekkor beszéltünk egy hosszabbat Gabival , és arra jutottam, ha ő még mindig reálisnak tartja, (és annak tartotta)  hogy aktív egyenrangú váltótag legyek, akkor megpróbálom. És innen nem alibiztem, nem lazsáltam megcsináltam mindent amit adott edzésnek. Egyetlen egyszer buktam csak ki , egy nehéz héten decemberben, amikor a hó is leesett,  le is fagyott, nincs hóra való futócipőm ,ott csúszkáltam 16km-t  és elegem lett. Írtam egy kevéssé vidám beszámolót ,sok kötőszóval,hogy ez nekem nem megy,  de Gabi azt üzente csak egy kicsit tartsak még ki , olyan jól megy minden. Ez volt a legnehezebb hetem. Innen  valami fejben átfordult. Nem nyávogtam, nem panaszkodtam minden futásból igyekeztem a legjobbat kihozni. Nem feltétlenül csak sebességben, inkább mentálisan. Minden nehézség egy próba volt , amit ha megoldok edzésen, a versenyen már menni fog. Esik ? Nem baj, a versenyen is eshet. Szembeszél van? Hurrá. Fáradt vagyok, összetorlódtak az edzések? Ott is lesz ilyen. Eléheztem vagy jól sikerült  a kajálás? Mind mind hasznos info amiből tanultam.
Ahogy közeledett az idő, nőtt az izgalom és a motiváció. Pen sajnos kiesett , helyette Gaandi került a csapatba, szintén a régi Bécs Budapest csapatból, de Pen megígérte lejön velünk és a Siófoki nyaralójukat is kölcsönadta.

Az indulás előtti héten csapatmegbeszélést tartottunk skype-n.  Zsazsival, Gaandival legalább tíz éve nem találkoztam és mégis ott tudtuk folytatni , ahol legutóbb abbahagytuk. Röpködtek a poénok, a beszólások.  Beosztottuk a szakaszokat , Zsazsi és Gaandi kapta a hosszúakat ( ők vitték vállukon a csapatunkat ) Gabi a közepeseket, én mint a csapat csigája általában a befutókat és egy középső szakaszt kaptam. Tudni kell, a BSZM-en rész szintidők is vannak, ha azt túlléped, nem mehet tovább a csapat. Az első szakaszok 7 perces szintideje a többieknek könnyedén összejött, és én már bátrabban indulhattam az általuk összeszedett plusz idő biztonságával. Második nap viszont enyém volt a középső táv. Hű de izgultam miatta! 32 km két napra pihenőnap nélkül nekem még nagy kihívás. Mi van ha lelassulok, kicsúszok, vagy csak kisodrom Gaandit a szintidő legszélére, és neki még van egy félmaraton fel a Szigligeti várba! Ettől tartottam legjobban.
Rajt előtti napokban mindenféle csapás érte a csapatunkat, Sepi síelés közben kificamította a vállát ,  ezért Pen nem tudott velünk jönni.  Köszönet nekik hogy igy is lakhattunk a nyaralójukban Siófokon. Gaandika gyerekei elkapták a rettegett hányósfosós  vírust, ami egy felnőttet is levesz a lábáról seperc alatt. Csodával határos módon nem kapta el . Aztán még az autójuk is összetört amivel mentünk volna. Külön köszönet az Ala családnak hogy kaptunk helyette másik autót.

Én előző este még 9-ig nyomtam az ipart, rengeteg mindent be kellett fejeznem a melóhelyen, de szerencsére a csajok mindent megvásároltak. Péksütin kívül nem is kellett semmit vennünk egész úton,  bár a többiek  egyszer beszabadultak egy boltba és a teljes édességkészletét felvásárolták . Meg is maradt majdnem az egészJ

A rajt előtt hihetetlen jó volt . Azt hittem már senkit sem ismerek a futós világban, mégis egy csomó ismerős volt ott. Futobolondok, Lupus, Sneci Vinca, meg persze Balázs és sok sok  gizion.Beszéltük is Zsazsival ezzel úgy el is lennénk, puszi pacsi ténfergés a mezőnyben csak futni ne kelljen.:-)

Az este ráérünk csapat 2019-ben

Aztán ellőtték a rajtot, Gaandi elszelelt , mi meg siettünk a váltóhelyre. Mivel késésben voltunk, nem mentünk el lecuccolni Penékhez , aztán délután kiderült amikor a GPS visszavitt oda , kb 50 méterre voltunk onnan, ahol parkoltunk.  Az első váltóhelyen Gaandi nem volt ott, amikorra igérte. Már  majdnem elkezdtünk igazán aggódni amikor befutott. Nem volt jól. Meg is ijedt, hogy mégis elkapta a vírust, de mikor megevett mindent, amit csak talált, kezdett jobb szine is lenni, valószínű volt, hogy csak eléhezett. Gabi is hamar odaért a második pontra és elindultam. Kérdeztem Gabit milyen tempót kell mennem. Aszonta kezdjek kicsit óvatosan , aztán ha megy a végén gyorsitsak. Mondom jó, 7 45 ben? Ja nem 7 30-nál ne legyél lassabb.  Öööö oké értettem. Beljebb kezdtem azon a tempón, amit megbeszéltük , hogy biztosan meglegyen az átlag, és tartottam is.Ez a nap a totális örömfutás napja volt, ment minden. Gabi ha látott  mindig szólt hogy ne fussam el,  de tenyleg jól ment. Tízig. Aztán tíz kilométernél kicsit megbillentem. Kicsit tényleg gyors volt a kezdés ,és még volt hátra hat km. A frissítés se volt teljesen jó, nekem túl ritkásak voltak a pontok. Itt kicsit kezdett szenvedősebbé válni a futás, de segített hogy mindig elképzeltem hol tartanék most a kedvenc 6km-es edzőkörömön. 13km-nél elmúlt a holtpont  a végére még kicsit gyorsitani is sikerült, de a hajrában nem lőttem el minden puskaport, ott  volt a másnapi mumus szakasz. A célban robbant az órám, leggyorsabb 5-10-15km. Nyújtás, majd visszarobogtunk Siófokra Penékhez. Az apartmanban ittunk egyet az első nap örömére ( hiszen úgy tudtuk a pizzeria csak gyalogos távra van) majd elindultunk. Sötét és kihalt volt minden. A google maps szerint már rég túlmentünk a pizzérián, de életnek semmi jele nem volt. Aztán nagyon sokára, mikor már tényleg éhenhaltunk, találtunk egy éttermet és beestünk. Gabiék morogtak kicsit a kiszolgálásra, de én úgy örültem hogy leülhetek végre és kaja is lesz , hogy észre sem vettem . A hazaút már sokkal gyorsabban eltelt.

Másnap visszaautóztunk Fonyódra, Zsazsi kezdett egy odatevős 17-kmel. Már rutinosabbak voltunk, jobban megálltunk, menet közben is szurkolni, a táv is hosszabb volt. Új útitársunk is lett Orsi személyében aki Lupusszal futott párban(Lupusz egyéniben is, és Orsi mindig az utolsó szakaszt).Elmentünk Balatonmáriára és  már indult is az én szakaszom. Előtte nagyon alaposan melegítettem, de még igy is aggódtam kicsit, sok még nekem kétszer egymás után hosszút futni. Elhatároztam, hogy  a saját szakaszomat a saját szintidőmön belül kell futnom, nem használhatom fel Zsaszi által felhalmozott plusz időt, ha azt mind továbbadom , akkor nem tolom ki a mezőny szélére sem Gaandit.

Meglepően jól ment az eleje, az izmaim nem voltak bekötve, ugyanazt a tempót mentem mint előző nap pár másodpercet lassultam csak. Aztán pár kilométer után kezdtem fáradni és utána elég küzdős volt. A csajok szurkoltak, de 7km-nél előreküldtem őket, nyugodtan befordulhassak szenvedniJ Sokkal küzdősebb volt mint előző nap, de a tempóm szinte ugyanaz volt, csak most végig tudatosan kellett mennem. Figyelnem kellett a tempóra a frissítésre, arra hogyan futok. Ha egy percre elkalandoztam és „ csak úgy” futottam, már lassultam is be rögtön. Tök jó volt találkozni menet közben Balázzsal, az egyéni futókkal, volt egy akivel sokszor kerülgettük egymást a 4 nap alatt és beszélgettünk is pár szót. 8-nál betolod a gélt szólt az edzői utasítás, igyhát betoltam . Mire lecsúszott meg vizet is  ittam , meg a ragacsot is leszedtem a kezemről,  megint elment még egy kili. Zilaci is ott volt nekünk a végén csomószor felbukkant szurkolni. A mosolyom itt már nem volt őszinte, de igyekeztem. Aztán a végére már csak belejöttem , az utolsó kilik nem is voltak nehezek.  Nagy boldogság volt a célban , sikerült. Második legjobb 5-10-15km szólt az órám. Andi gond nélkül feltolta a szekerünket a Szigligeti várba. Ez egy hosszabb szakasz volt, sokszor álltunk meg szurkolni, barátkozni , tapsolni. Átfordultunk az északi partra és közeledtek a tanúhegyek. Megunhatatlanul szép  a Balaton környéke ez a rész különösen az. Kicsit még beszélgettünk a forgatagban , meghallgattuk sneciék történeteit, aztán mentünk Füredre a szállásra. Egy jó pizzázás, esti Balaton és bandázás után hamar kidőltünk.

A harmadik nap én pihentem . Jó volt nem kellett cuccolni, ugyanide érkeztünk vissza futva. A rajtba elvittünk egy maratonistát  aki a célból stoppolt vissza. Az arcára nem emlékeztünk utólag, a lábizmaira annál inkább. Spenót barátunkkal is összefutottunk, vettünk egy csomó futósmatricát, bandáztunk mindenkivel és már lőtték is el a rajtot. Sokkal gyorsabb volt a csapatunk nélkülem, úgyhogy teljesen más mezőnnyel találkoztunk. Erről a napról csak a hangulat maradt meg, a sokszínűség a futós forgatag, maratonisták, szurkolás, a Balaton. Itt már rendesen bedugult minden. lépésben tudtunk csak a váltóhelyre érni, sneci át is ült hozzánk az ő autójuk beszorult, nem ért volna át.Zsazsit is úgy kellett elkapni a váltóhelyen,már belenyugodott, hogy lekéstük a váltást és továbbfut.

Zsazsi majdnem továbbfut

Hamar elrepült a nap , közös befutó Alex és Gabi majdnem egyszerre ért be,nagy örömködések, utána a teljes gizioncsapattal beleértve Józsit a katasztrófaturistát beültünk bandázni a nevezetes hatlépcsősbe. Polgári nevén Muskátli borozó. Csillu szolidan velős piritóst kért, gondoltam is az biztos valami kis fitt csajos kaja, aztán megláttam meeekkora ott egy velős pirítós. Sajnos a gyomrom rendetlenkedett ezért nagyon óvatosan ettem, de ide még vissza kell mennem.

És mire hármat számoltunk volna már eljött az utolsó nap. A feladat ne maradjon semmi tartalék, fussak ami a csövön kifér. Hát köszi . Gabi kilő a rajtból , erős tempóban vág neki az élmezőnnyel. Nem voltam zizi á nem. Annyit készülődtem, mint egy primadonna. Mindenki az összes övtáskáját kulacsát felajánlotta , mert azon problémázok, hogy vinnem kellene magammal vizet. Mindet felpróbálom, egyik se tetszik. Végül a puha kulacsot egyszerűen csak begyűröm a nadrágom derekához. Amíg van benne víz nem csúszik le. Zsazsi felszalad a hegyre és máris én jövök. Az első pár kili könnyű és teljes eufória. Annyira jól megy a futás, annyira élvezem hogy itt lehetek, csodás a látvány süt a nap, teljes a flow. Szeretném megállítani a pillanatot. Tudom hogy ma még meghalok, de kit érdekel most. Utólérem Orsit és együtt megyünk jó darabon. Hála neki tartom a tempót, húz magával. A könnyű szakasznak vége, jön egy rövid ,de meredek emelkedő,de hiába van utána lejtő nem merem ereszteni annyi töredezett az a beton félek elzúgok. Majd jön a nagyon hosszú majdnem lapos, de sunyi ravasz emelkedő. Kilométereken át.  Na ennek a végére kipurcanok. Csak Orsi futócipőjét nézem, bal, jobb bal jobb csak fuss tovább. Egyszer sem váltottam sétára, tudtam akkor szétesek. Sajnos 12 km-nél kénytelen voltam Orsit elengedni, hiába kapaszkodtam nem  volt már több kakaó a motorban.  De innen már tényleg sík. A Balatonparton megcsap a szembeszél. Eszembe jut Zsu mondása: „a pofaszél a szegények emelkedője”, ezt ismételgetem  megnyugtat. Igyekszem nem belegondolni hogy  akkor ez nekem miért is jó? Lényeg a mentális erő. Amúgy meg nem orkán. Zilaci még odakiált nekem: Hallod a zenét? Neked szól!  És igen egyre közeledek, egyre hangosabb, már a szpíkert is hallom, hajrázni kezdek, aztán egyszercsak előugranak a csajok és együtt kézenfogva futunk be. Hatalmas pillanat, fantasztikus érzés! Megcsináltuk!
Kifutottam magam rendesen, nem maradt bennem semmi. Megvan Lupus, megvan Orsi , a gizionok , az egyéniek, egymás nyakába ugrálások, gratulációk , érem ,fotók és már vége, röpülünk is hazafele. Annyira jó volt!  A csapat , az egész hangulat, a mezőny , a sok ismerős és ismeretlen futó.  Máris hiányzik és egy újabb évet kell rá várni. Miért nincs kétszer egy évben?

Reklámok

Gizisiklók – 3 fős BSZM csapat, 3 beszámoló

Posted on

Ugyanaz a 4 nap 3 féleképpen:-)

Andor Csilla

Kalandjaim Mr. Szelfivel és Ms. “Ez volt épp felül”-lel :)))

A történet ott kezdődik, hogy az Ultrabalaton nevezéskor első körben várólistán landoltunk. De az idei év sem múlhat el anélkül, hogy körbe ne futnánk valamilyen formában a Balatont, így felmerült az ötlet, hogy nevezzünk be a Balaton Szuper Maratonra. Gyorsan meg is alakult kis csapatunk. A csapat még az erdőbényei edzőtáborban verődött össze, ahol is egy kis kirándulás során összeka*áltuk magunkat egy rettentően veszélyes siklótól ami az út közepén csúszott épp át előttünk. Innen a frappáns csapatnév: Gizisiklók. 🙂 A nevezés (október vagy november?) és a verseny közötti idő hipp-hopp elrepült, és már ott is találtuk magunkat Siófokon. A verseny előtt nem sokkal Alex összeszedett egy kis bokasérülést, de tudtuk hogy mivel róla van szó, nem akárkiről, sérüléssel is profin le fogja tudni tolni a versenyt. (nyilván futottunk volna helyette ha úgy van, de hálistennek nem volt úgy)

Minden napra egy etap jutott fejenként (11-21 km közötti távok). Az edzőtáborokban már megtapasztalhattuk, milyen fárasztó tud lenni egymás utáni napokon edzeni, de a verseny az azért más volt.

1.nap: A rajt előtt a versenyközpontban találkoztunk mindannyian Gizionok, közös fotó, izgulás, örömködés.

Start 10:45-kor, a napi táv : Siófok-Fonyód, 3 kb egyenlő részre elosztva.

1.szakasz: Siófok-Szántód, Balu a rajtban. Szerencsére a speaker figyelmeztette a mezőnyt,hogy legyen nálunk az időmérő chip (másnéven dugóka), mikor mi észbe kaptunk! A dugóka a kocsiban maradt! Alex nyomott egy visszasprintet, még pont kezdés előtt visszaért, jól indul a dolog 🙂

A mezőny elstartolt, totál izgalom 🙂 Közben mi Alexszal átmentünk a következő pontra, ahol én váltottam Balut, Balatonszemes volt a cél. Az első két kilométeren konkrétan repültem. A boldogságtól, eufóriától mindentől 🙂 5:40-es tempóval nyomtam, ami nekem űridő, de egyszerűen nem bírtam lassítani. Ennek persze meglett a böjtje, a 4-5. kilométeren már éreztem, hogy ez nem lesz így jó, még 11 vissza van! Szerencsére utána sikerült felvennem a normál tempót és végül a számomra megszokottnál jobb, 6:23-as tempóval teljesítettem az első napi adagot. Ezután Alexon volt a sor, ő futott be az aznapi célba Fonyódon. Utána irány Hévíz, ahol a csodás Andor apartman kényelmét élvezhettük. Kényeztettük magunkat egy kis masszázzsal, majd pedig szénhidrát feltöltés következett nokedli és csirkepöri formájában 🙂

2.nap Start 10:30-kor, táv: Fonyód-Szigliget Az aznapi első szakasz az enyém volt, 16 km Balatonmáriafürdőig. A hangulat sokkal oldottabb volt a mezőnyben, mint előző nap, semmi stressz, barátkozós, mindenki szeret mindenkit hangulat ❤ egymás futópólóit dicsérgetve, vidáman, nyugodtabb tempóban haladt a mezőny. Volt jó pár vicces rész is: pl. rendkívül megörültem, mikor megláttam, hogy Fenyvesen van Sikló utca! (Gizisiklóra átneveztetni!)

Mosolygósan értem célba, legnagyobb örömömre nagyjából tudtam hozni az előző napi tempót: 6:29. Utánam Balu következett, majd Alex, aki hősiesen bevette a Szigligeti várat 🙂

Este ismét feltöltődés Hévízen, másnapi futószett kiválasztása, futószoknya próba, ilyesmi 😀

3.nap Badacsony-Balatonfüred. Ez a nap volt a legnagyobb kihívás: kicsit fáradtabbak voltunk már, meg jött az északi parti dimb-domb is.. Ismét én voltam a kezdő ember, 13,5 km Badacsonytól Révfülöpig. Nagyon nagy emelkedők nem voltak, csak sunyi hosszú lankásak, kellően kifáradtam a végére, és lassultam is jócskán: 6:44-re sikeredett az átlagtempó. Tölem Balu vette át a stafétát Fövenyesig, majd a befutó ember ismét Alex volt. Balatonfüreden volt végre alkalmunk közös Gizion bandázásra, a híres Hatlépcsősben gyűltünk össze szénhidrát és folyadék pótlás céljából.

4.nap Utolsó nap 😦 vegyes érzelmekkel telt a nap, szomorúak voltunk, hogy vége, ugyanakkor kilométer már jócskán került a lábunkba, ennél többet annyira már nem lett volna fincsi beletenni. Mr. Selfie kezdett, a szelfizés nyomokban futást is tartalmazott :D, Alexnak ismét jutott egy jó kis húszas, és végül én voltam a befutó ember. Csoda gyönyörű szakasszal búcsúztam a Balatontól a akarattyai  magasparton, izgi lejtővel utána, majd kis sunyi emelkedőcskékkel. Az egyik végén Zsó és Máté adott egy utolsó energia pacsit, nagyon jól esett, pont jókor jött ❤ Kedvenc szurkolóim is lettek a 4 nap alatt, nekik külön megköszöntem a sok – sok szurkolást és sok jó, biztató szót 🙂 Katasztrófaturista Józsinak és Zsotyeknak is nagyon – nagyon örültünk 🙂  Az utolsó száz métert hárman kéz a kézben tettük meg és még Főnitöl is begyűjtöttünk egy finish-pacsit: a Gizisiklók besiklottak a célba 🙂 Kb. a fotózáshoz sorban állás közben kezdett leesni, hogy most akkor vége, ennyi volt a BSZM. 4 fantasztikus nap, boldogság 🙂 Nincsenek szavak, imádlak benneteket Gizionok ❤ Az UB-n találkozunk 🙂

Kormány Alex

Tavaly év végén, amikor az UB nevezéskor várólistára kerültünk, akkor jött a hirtelen ötlet, hogy nevezzünk be a BSZM-re, nehogy 2019-ben kimaradjon a Balaton kerülés. Elindult a szervezkedés és mire eljött a verseny, igazán jó kis csapattá kovácsolódtunk! Azért, hogy legyen egy kis izgalom is a dologban – nem mintha a három fős nevezés nem lett volna elég kihívás – előző héten egy teniszversenyen sikerült kifordítani a bokámat… Gabinál nem aratott osztatlan sikert, amikor átküldtem a képet, amin úgy nézett ki, mintha a bokámig csúszott volna a térdkalácsom, így persze még nagyobbra nőtt a lelkiismeret-furdalásom, hogy egy szerencsétlen mozdulat miatt én dobom a kukába mindhármunk hónapok óta tartó felkészülését. Szerencsére Dr. Cserta távrendeléssel felállította a diagnózist és előírta a megfelelő terápiát J – közben volt egyetemista barátnőm jóvoltából még a Bowen kezelést is bevetettük és kedvenc masszőröm tape-el is úgy körbetekerte a lábamat, hogy esélye se legyen rosszul moccanni- úgyhogy optimistán álltam az előttem lévő 70 km-hez 🙂

Igazi kis Gizion-találkozót tartottunk az első napi rajt előtt, ahol végre találkozhattam azokkal a Gizion társakkal is, akiket eddig csak FB-ról ismertem. Aztán elrajtolt a tömeg (a mi csapatunkból Baluval) és igazából csak most kezdtük felfogni, hogy mire is vállalkoztunk. Elkapott a verseny hangulata, bevágott az adrenalin és úgy éreztem, ennél jobb dolgunk nem is lehetne J Első nap a 16,3 km-es Balatonszemes-Fonyód útvonal volt az enyém. A sík terep lehetővé tette, hogy óvatosan tesztelhessem a bokámat: huhh… nem fáj, király, menni fog ez…. Mindhárman sikerrel vettük az aznapi akadályt, vidáman cuccoltunk át Hévízre, ahol Csillu anyukája alaposan gondoskodott a CH feltöltésről és még masszőrünk is volt, mint a „nagyoknak” J

Másnap folytattuk az utunkat Fonyódról Szigligetig. Rám egy félmaratonnyi szakasz várt, Keszthelyről a Szigligeti Várig. Tartottam egy kicsit a györöki domboktól, na meg a várba való felfutástól, de az előző napi fájdalommentes futás után nem gondoltam, hogy baj lehet. 8 km-ig nem is volt semmi, de akkor hirtelen éles fájdalom hasított a lábamba – mintha egy csivava hátulról elkapta volna a bokámat… Próbáltam tempót váltani, a frissítőponton kicsit lenyújtani, de csak nem múlt el. Mintha az Achilles-szalag pattanásig lenne feszülve és ilyennel eddig –szerencsére- sosem találkoztam… De próbáltam kiűzni a fejemből a negatív gondolatokat, a tájra, a futótársakra, a minket bíztató lelkes barátokra, kísérőkre koncentrálni és így sikerült futva elvergődni a szigligeti bekötőútig. Ott a korábban megbeszéltek szerint várt Balu, aki a visszanyelt könnyekből rögtön levágta, hogy baj van és kijátszotta az ütőkártyát: elárulta, hogy az emelkedő közepén ül a fotós és persze azt nem hagyhatom, hogy sétálós, bőgős kép készüljön… úgyhogy összekapartam magam – még egy mosolyt is sikerült kipréselnem – és így együtt átfutottunk a célkapun!

Este azért rendesen el voltam kenődve, tudtam, hogy két nap hátravan és hosszú még az út Siófokig.

Az éjszakai jegelés hatékonynak tűnt, reggelre csillapodott a fájdalom, ráadásul aznap volt a legrövidebb szakaszom (Fövenyesről Balatonfüredre 12,7 km), ezt akárhogy is, de megoldom. Délutánra már igazi nyár lett, az izgalomtól és a melegtől a pulzusom már a rajtban elszállt, sebaj, ezzel most nem foglalkozom, csak megy a bal – megy a jobb… az a 200 bpm, amit az óra mutat biztosan hülyeség 😉 A tihanyi bekötőnél szuper kis szurkolótáborom volt – Neubrandt Józsi is csatlakozott Csilluhoz és Baluhoz, akinek cizellált humorát szintén csak virtuálisan élvezhettem eddig – úgyhogy az előző napi behullós erőltetett menethez képest ez igazi örömfutás volt.

Utolsó reggel egyik szemünk sírt, a másik nevetett, mert tudtuk, hogy innen már nem lehet baj, végig fogjuk csinálni, amire hónapok óta készültünk, de sajnos ezzel véget is ér ez a kaland… Kerek 20 km-em volt mára, a Balatonalmádi-Balatonakarattya szakasz volt az enyém. Itt végre tényleg felszabadultam mentem, nem kellett már tartalékolni az erőt a következő napokra, a bokámnak is lesz ideje utána gyógyulni (messze még az UB ;-)). A szakasz vége kemény emelkedőt tartogatott, sokan váltottak át gyaloglásba és én is nagyon hajlottam volna rá, hogy inkább sétára váltok. De aztán az egyik futótárs rábeszélt, hogy fussak vele a tetejéig, mert már tényleg csak 200 m a célkapu (ő tudja, mert már tizedszerre van itt)… Ezúton is szeretném neki ezt megköszönni, mert egészen más volt így befejezni a versenyt J

A záró emberünk Csillu volt, akihez az utolsó 50 m-en csatlakoztunk Baluval és kéz a kézben robogtunk át Siófokon a célvonalon, ahonnan 4 nappal azelőtt elindultunk (Zsotyeknek köszi a képet J, örök emlék marad).

Hihetetlen feltöltődést jelentett ez a 4 nap, óriási érzés a napsütéses Balcsi parton végigfutni úgy, hogy lépten nyomon barátok és ismeretlenek bíztatják az embert, a futótársak is ahol a tudják, segítik egymást, mert – legalábbis én ezt tapasztaltam – ez nem a versengésről szól (az élmezőnynek nyilván van egy ilyen oldala is), hanem a közös élményekről és mindarról az érzésről, amit a futás adhat 🙂 Köszönöm Nektek, Csillu és Balu, hogy részese lehettem ennek az élménynek és persze Gabinak is, aki felkészített minket és nem harapta le a fejemet, pedig lett volna rá oka 😉

Cserta Balázs

Elspoilerezném rögtön az első mondatban: Életem legnagyobb futóverseny élménye volt!!!

Nade menjünk sorrendben!!

Szerda délután vettem fel Csillut Kelenföldön és mentünk Siófokra a nyaralóba, ahol az első és utolsó éjszaka főhadiszállása volt. Végig néma csendben telt az út, de sokszor jó ha az ember befelé fordul…haha☺
Bevásárlás, majd elmentünk megfutni a 20 perces átmozgatót, és megcsinálni a nyújtást. Aztán pizzáztunk és mire visszaértünk megérkezett Alex. Pontosabban írta, hogy megérkezett, majd kimegyek az utcára és látom, hogy a 3. szomszédba pakol be, olyan elánnal, hogy a vicsorgó németjuhász sem zavarta. Gondoltam eggyel kevesebb ágyat kell húzni…☺Ő is vacsizott ( nem értem, hogy hogy tud ennyit futni, sportolni kizárólag salátával…tuti valami feketepiacos plutónium hajtja…☺)), dumcsiztunk és lefeküdtünk aludni.

Reggel kelés, reggeli, teljes összepakolás és mentünk a versenyközpontba. Odaértünk találkozás Főnivel és nagyon sok cuki Gizionnal. Csapatkép, kávé, dumcsi és mindjárt rajt!

Én is beálltam, minden rajtam/nálam, majd 2 perccel rajt előtt vettük észre, hogy a dugóka nincs nálam, a kocsiban maradt…Alex megoldotta, tudjátok a plutónium….:)
És rajt!! Elindultam a mezőnnyel, majd kb 1 kilinél vettem észre, hogy belassultam pár futó közé, ezért egy kicsit bátrabb tempóra váltottam. És egyre csak gyorsultam.. beálltam 5:20 környékére és meglepő módon komfortosan éreztem magam. Amit a 4 nap előtt eldöntöttem, hogy minden frissítőponton frissítek és 40 perc környékén lecsúszik egy gél. Ezt tartottam is. Félidő környékén egy kicsit lassultam, majd 14 ig mentem egy biztonságit és onnan még gyorsítottam. Beértem, Csillu váltott. Mint kiderült futottam egy PB-t 15 kilin….Bódottá….:) Kicsit nyújtottam és mentünk a következő váltópontra Alexxel. Itt vártuk Csillut, nemsokára megjött és elindult Alex. Kicsi nyújtás és indultunk a célba. Ésss megjött Alex is. Első nap pipa…..:)

Indultunk Hévizre ahol Csillu anyukája pálinkával, zöldbablevessel, pogácsával, pörivel….(és nem lennénk autentikus erdőbényei Gizisiklók)…szóval igen NOKEDLIVEL várt minket. Lecsúszott, finom volt, és nem csúsztam annyira szét, mint Bényén….khmmm
Ja és a lényeg, útközben kellett telefonálnunk érkezésünk időpontjával, mert addigra fog megérkezni Zita a masszőr! Mindenki ,mindkét este kapott egy profi órás masszázst… Na ez a futó Dolce Vita!!!:)
Reggel lementünk reggelizni egy jó pékségbe, majd öltözés és indultunk Fonyódra a rajtba. Beszéltünk Eszterrel, nagyon örültem Neki is!!
Itt Csillu kezdett. Mi átmentünk a váltópontra Máriafürdőre. Itt egy kicsi banán, müzliszelet, bemelegítés és meg is érkezett Csillu. Én váltottam.

Az első kili gyorsnak tűnt nekem, sőt elég meleg is lett aznapra. Ezért pont jókor jött, hogy találtam egy srácot aki számomra  megfelelő tempóban futott. Hívjuk így: ”A Fiú”. Bár kicsit még mindig gyorsnak tűnt, de gondoltam ”A Fiú”-val tartok amíg bele nem döglök. Sztem ”A Fiú”-t zavartam, mert 1-2 méteren belül voltam folyamatosan szélárnyékban. Bár ”A Fiú”jobban járt volna az én szélárnyékommal, mert nem volt túl vastag. Cserébe vékony…☺ 8-9 kili környékén megláttam Ágit, nagyon megörültem Neki, megsimogattam, köszöntünk és mentem tovább ”A Fiú”-val. A frissítőpontnál lemaradtam, sztem fel is lélegzett, de utána ismét tapadtam rá, mint légy a légypapírra…Bocsi.:) És így ment a váltópontig. Előjött a  jólneveltségem…Az utolsó 200 méterem gondoltam lehajrázom ”A Fiú”-t, de mivel olyan szépen nyulazott nekem 15 kilin keresztül ezért megkegyelmeztem neki és narancssárga zoknijának. Most már bánom….:) Sőt mindenki lehajrázta volna, sőt erőm is lett volna hozzá….Jövőre kinyírlak, mint a papírkutyát!

Íme ”A Fiú”:

Váltás, puszi Csilluval, Gabival és ismét PB 15 kilin….Bódottá 2.0… Nyújtásra kötelezett a házi kis nyújtásnácink Csillu, teljesen igaza volt….szóval ezután indultunk….

Volt egy ígéretem, miszerint Alexxel felfutok a szigligeti várba. Szóval oda átmentünk  körbenéztünk ismét dumcsi Eszterrel, Tapírral és lassan megjött Alex is. Nem volt jól! Cserébe szarul! A lába nem volt az igazi. Mondtam Neki, hogy csak a rothadt emelkedő közepén ülő, fotósnak kell mosolyogni, utána mehet a nyirmogás! Megtörtént és befutottunk!
Második nap pipa! Itt lett egy szlogen bármiféle fájdalomra: majd a Zita megoldja!!!
Ismét elindultunk Hévízre, bementünk egy étterembe, ahol megrendeltük a vacsit addigra mire Zita végez Velünk! Masszázs, vacsi söri, dumcsi és alvás! Ja és itt lettünk ÖRIBARIK! Felpróbálhattam az egyik ÖRIBARINŐM szoknyáját. ☺

Reggel ismét reggeli a pékségben, összepakolás és indulás a badacsonyi rajtba. Itt találkoztunk Zsófival, Zsuval, Mátéval, kicsi dumcsi és Csillu elrajtolt. Gyors kávé és átmentünk Révfülöpre, ahol én váltottam. Egy kis bemelegítés és jött is Csillu. Elindultam és kb 1 kili után éreztem, hogy vmi nem oké a bal vádlimmal. Pontosabban az Achilles két oldalán lent fájt minden lépésnél. Arra jöttem rá, hogy 5:40 körül és annál lassabb tempónál nem vészes, viselhető, ráadásul addigra dög meleg is volt, szóval maradtam ennél a kényelmes tempónál és be is értem, ha nem is a legőszintébb mosollyal, de nem vészes állapotban. Innen Alex indult a füredi cél felé. Korábban megbeszéltük, hogy Tihanynál fogunk találkozni Józsival, szóval oda mentünk, meg is találtuk és együtt szurkoltunk Alexnek, majd irány a cél. Köszi Józsi, hogy jöttél, jó volt! Itt szépen mindenki beért és az összes környéken lévő Gizion beült a 6 lépcsős autentikus helyre és ettünk, söröztünk, dumcsiztunk. Jó volt bandázni!!!:))

Innen irány Siófok, kicsi sör, kicsi dumcsi és fekvés, mert a vasárnapi rajt korábban volt.

Reggeli után indulás Füredre a rajtba. Itt kávé, dumcsi és összetalálkoztunk egy következő katasztrófaturistával Zsotyekkel! Veled is jó volt egész nap bandázni!

Én kezdtem. Elindultam, kicsit nehezek voltak a lábaim, de a vádlim nem lett rosszabb ezért a tegnapihoz hasonló módon futottam. Mivel ez volt az utolsó nap és ugye vigyáznom kellett a szelfirenomémra, ezért akivel Gizionnal találkoztam szelfiztem a mezőnyben: Gabival, Zsuval!:)

 

A futás közepesen ment, és mivel sok szint nekem nem jutott ezért kicsit jobban tudtam tolni. A frissítésre és gél evésre folyamatosan figyeltem és ez a taktika be is jött! A váltóponton Alex váltott. Ezen a napon Neki jutott talán a legnehezebb szakasz. Vártuk Csilluval, Főnivel, Zsotyekkal a váltóponton, megérkezett és még hajrázni is tudott! Innen Csillué volt az utolsó szakasz! Átmentünk a célhoz és vártuk. És megérkezett. Az utolsó 200 métert közösen futottuk be! Hihetetlen élmény volt!!!

Átvettük az érmeket fotózkodtunk és vége lett!
Huhhh sokminden kavarog bennem!

Köszönöm Gabi a mindent! Így egyben az elmúlt közel másfél évet! Sokat kaptam! Állóképességben, sérülésmentességben, futóutam egyengetésében és mégis a legtöbbet emberileg! Az elmúlt időszakban minden megtörtént velem, sőt ez most sok volt és mindig ott voltál!!Pótanyu köszi!
Zsófi, Zsu, Máté, Gábor: hihetetlen jó volt a társaságotokban lenni!
Balázs: jó volt sokszor találkozni! Nagyon szurkoltam és bár megértettem, de mégis megrázott, hogy nem lehetett önfeledt a mosolyod a végén!
Józsi és Zsotyek: Erőt adtatok és jól esett, hogy velünk voltatok ezen utunk egy-egy részén!!
Eszter, Livi: Gizionok vagytok és mégis azért dolgoztatok, hogy ezt a hatalmas élményt átélhessük! Köszönöm!!!

És köszönöm az összes Gizionnak akik szurkolásukkal, folyamatosan még több erőt adtak, mint amennyit gondoltam, hogy van bennem!!

Hónapokig vártuk, hónapokig terveztük és ezekben a hónapokban megismertük egymást, beengedtük egymást a saját életünkbe, igazi barátok lettünk!  Ez a legfontosabb amit ettől a 4 naptól kaptam! Titeket, a barátságotokat, a bizalmat egymásban! Igen a BSZM összekötött minket és örökre a szívem legszebb polcára teszem ezt az emléket és féltve őrzöm!

Köszönöm Alex és Csillu!

Szavazások

Földi Zsuzsi – BSZM beszámoló

Posted on Updated on

Balaton Szupermaraton párban 2019. 03. 21-14.

Hosszú volt, a mese se lett rövid  
196 km története 🏃‍♀️🏃‍♀️
#négynapcsoda #aLeghosszabbLófsznakIsVégeVanEgyszer #Gizionok #Gizionpower #BSZM

Az áprilisi sárvári 12 órás verseny miatt úgy döntöttünk az edzőmmel, Gabival, hogy bár arról volt szó, hogy egyéni BSZM lesz az idei első versenyem, mégis inkább legyen ez párban. Lett egy csodaklassz párom, Zsófi ❤

A versenyről: 196 km, 4 nap alatt a Balaton körül, futva. Napi etap 43-53 km között, két váltóponttal, tehát a napi adagot nem fele-fele futjuk, hanem 2/3-1/3, naponta váltogatva, hogy ki szív  épp.
Nem tűnt extra durvának a feladat, persze könnyűnek sem, négy nap alatt egy százas azért nem mondható hétvégi laza kocogásnak.


Nagyon jól ment a felkészülés, klassz volt az alapozás, minden szipiszuper volt, aztán verseny előtti héten szombaton elmentem futni, és hoppá, egy olyan dologgal találkoztam, amivel 6 éve nem: térdfájás… Ááááá, ez nem lehet, tuti minden oké, tessék szépen futni, elmúlik, ez biztos valami pszichés izé, verseny előtti para, mittudomén. Futok, hát ez nem múlik, fasza. Séta haza, egyre jobban fáj, térd külső fele, a fenébe. Ez tuti IT, ez egy rémálom… L Volt pihi, nyújtás, masszázs, gyulladáscsökkentés, javult, de teljesen tökéletes nem tudott lenni. Mindegy, ez van, a masszőröm tape-el is, és ráadásul kinn lesz a bszm-en, megbeszéljük, hogy rajt előtt minden nap összeragaszt.
A társasággal, akikkel megyünk, masszőr is jön, valahogy majd csak lesz.
Csütörtök, első nap: Siófokon van a rajt, reggel mentünk le, csapatfotó, jóleszez, induljunkmár. Zsófi futotta a két szélső 16-ot, én a középsőt. Zsófi gyors, szuperül letolta mindkét tizenhatost, nekem is egész jól ment a sajátom, a térdem jelezgetett közben, de konkrét fájdalom nem volt. Nyújtás, henger: minden klafa. Este a társaság masszőre, Melinda arany keze szétszadizta mindkét lábam, de hatásos volt: még csak a jelezgetést sem érzem, hurrá, jó lesz holnap a hosszú napom 🙂


Péntek, második nap: én kezdtem, Fonyód – Máriafürdő 16 km, jól ment, ismerős útvonal, errefelé sokat futottam vagy bringáztam már, szerettem. Másnak uncsi, nekem biztonságos, nem kell útvonalon gondolkodni, nem kell nézelődni, csak futni J A végére kicsit fáj a térdem, nyújtok-hengerezek, elmúlik a fájás. Zsófi pikk-pakk lefutja a saját 16 km-ét, nekem jön Keszthelytől Szigligetig 21 km. Megbeszéltük Gáborral, hogy 10 km körül van egy frissítőpont, ott kicserélem a vizes kulacsomat kólásvízre, és lesz náluk egy fájdalomcsillapító, ha esetleg nagyon szarakodna a térdem, hogy bírjam. Kaptam a kólát, és mivel sajnos kezdett erősebben jelezni a lábam, kértem a bogyót, rosszabb ne legyen. 16-ig bár fájt (és nem csak a térdem, a nem korrekt terhelés miatt az izmaim is tiltakoztak a bal combomban), de egész jól ment, aztán baromira rossz kezdett lenni. Belegyalogoltam, áááá, így se jobb, és mivel nyújtás után jó lesz, minek húzzam az időt, legalább kocogjak, hamarabb vége lesz. nem túl gyorsan, de 6 perc körüli ezrekkel valahogy behúztam ezt az 5 km-t, a legvégéről nem akarok beszélni – az az emelkedő, tele fotózó ismerőssel, meg hivatalos fotóssal… Itt futni kellett, esély nem volt a gyaloglásra 😀 . Befutás után nyújtás, és a fájdalom mintha nem is lett volna, szinte tökéletesen működik a lábam. Térdem instabilnak érzem, másnap már máshogy tapelte Tamás. Este szállás, masszázs, megérkezik Gábor is végre, jó hogy itt van J.  Vacsi, lábamra gyulladáscsökkentő tapasz, ráolvasás, stb., bíztam benne, hogy másnap is működni fog.
Szombat, harmadik nap: duplán izgi, Gábor maratont fut. Őt kivisszük a saját rajtjába, mi megyünk a bszm rajthoz, szokásos menetrend: tape, jóleszez, mindenszupi. Zsófi fut kettőt, pont neki való hosszúságúak a szakaszok, nekem jut 17 a közepén. Cipőt váltottam, hátha a kevés km-es brooks-ot jobban komálja a térdem, mint a majdnem tele levő hokát. Bejött J. Vagy a térdkalácsot megtámasztó tape, vagy a cipő, de inkább a kettő együtt, de működött. Két gyors Zsófi szakasz között futok egy kevésbé gyors 17-et, de a lábam működik, futás megy, térdem nem fáj, combjaim oldala, meg a négyfejű kezd méltatlankodni, hogy nekik már lassan elég lesz. Nem vészes, fáradnak, de ez van, futni jöttünk, előfordult máskor is, hogy elfáradtak 🙂 Futok, nem vánszorgás, élvezem :-).  A szakaszom után sietünk Füredre, egyrészt Zsófi gyorsan megy, másrészt Gábor már benn van, klassz időt futott. Délután sörözés-velőspirítósozás (kinek mi, nekem sör 😉 ) a Gizionokkal, este a szokásos: vacsi, masszázs, tapasz, mantra, ráolvasás… Már csak egy nap, ami ugyan hosszú lesz nekem, de azt már félhullán, féllábon ugrálva is behúzom 😉

Vasárnap, negyedik nap: Zsófinak egy 20-as a közepén, jó kis emelkedőkkel, nekem 16, meg 15. Az csak 2x3x5, meg az az 1 az elején, menni fog. Rajtolok, első 2 km után azt érzem, hogy húbasszus, hogy fogok én MÉG 29 ilyet lefutni ma??? Vállat vontam, és azt mondtam magamnak, hogy pont úgy, ahogy az eddigi 74-75-öt: jobb láb, bal láb, ismétel J. Működött, ment a futás, ha nem is extra tempóval, de futottam. Térdem egész jó, a combjaim meg… hát fáradnak, de teszik a dolgukat. Gyorsan eltelt a 17, Zsófi gyönyörűen megcsinálta  a20-at, jött az utolsó szakasz. Jól kezdtem, Aligán rám köszönt Piroska, kezében póráz, póráz végén Krigli <3. Nagyon örültem nekik, jól esett, hogy láttam őket. 4 km körül emelkedő, szépen megfutom, közben lepillantok az övemre: b.ssza meg, hol a p.csában van a rajtszámom??? Na, telefon elő, hívom Gábort, hogy a Stravan látja merre futok, hozzák utánam a rajtszámot, én megyek tovább, oldják meg, ha lehet minél gyorsabban. Ő már Siófokon, de oké, visszafordul, hozza. Szuper, ez sem az én dolgom már, teszem ami az enyém: futok. Telefon csörög: Zsófiék 800 m-re előttem a frissítőponton, Zsófi rajtszámával fussak tovább, így a legegyszerűbb és leggyorsabb. Így is lett, miközben rám adták a rajtszámot, betoltam egy gélt meg vizet, és hajrá tovább. Combjaim kicsit visítanak, pihennének, de nem érdekel, futni jöttünk, majd pihennek ha befutottunk, lesz idejük rá J. Aztán a vége előtt 5-6 km-rel egyszer csak nem akarnak működni a lábaim. Én mennék, a lábaim meg nem, így utólag vicces, akkor annyira nem röhögtem. Fájnak, fáradtak, görcs közelében vannak, de legalább a térdem jól van. Kaja, só, víz, tolom sűrűn, valamit segít, de nem jó. Belegyalogolok, alig van levegőm. Tök jó, persze, a vas, már előző nap is éreztem, hogy nem az igazi az o2 ellátottság (helló vashiány, csak el kellett volna menni a verseny előtti héten az extra pótlásra…), de akkor ott Siófok szélén nagyon szar volt. Mindegy, fussunk, ha lassan is, haladjunk, nemár hogy a vége előtt kezdjek gyalogolni, legfeljebb levegő nélkül megcsinálom – másnak melege van, én meg megfulladok, de legalább szépen süt a nap J. Siófokon ismerős részre érek – de jó, ez már mindjárt a sétány, akkor max 2 km van hátra, gyerünk, gyerünk.  Combajim…á, hagyjuk. Egy sör, úristen, de szeretnék egy hideg sört, hát tessék futni, hamarabb lesz sör…  Feltűnik Zsófi, 1500 m lehet hátra, ezt behúzzuk együtt. Mondom neki, hogy nagyon rosszul vagyok. Mondja, hogy oké, gyalogunk. Ránézek: na nemá, futunk. Kocogunk, párszáz méter múlva úgy érzem, megfulladok, veszem a levegőt, mintha víz alatt lennék, á, de szar. Elsírom magam, hogy bassza meg, levegőt akarok. Zsófi felajánlja, hogy gyalogoljunk. NEM. Összeszedem magam – hátra van kb 1 km, ha elég gyorsan futunk, hamar benn vagyok, és lehet meghalni, vagy akármi. Nem fogok gyalogolva befutni a célba, az kizárt. Futunk, csakazértis, csakazértis, ha beledöglöm is. És beérünk, 2 perc múlva jobban vagyok, úristen, de jó volt. Várt minket Gábor, Gabi, Máté, ölelés, puszi, jaj de jó, megcsináltuk, kész, benn vagyunk, holnap már nem kell futni J
Kapok sört, átvesszük az érmeinket, fotó, emelkedett hangulat, jaj, ez mennyire nagyon szuper volt!

Mindenhol azt olvasni, hogy a BSZM 4 nap csoda. Valóban, csoda 4 nap volt ez, imádtam, minden nehézsége és fájdalma ellenére J
Zsófi, köszönöm ezt a 4 nap csodát, szuper volt veled párban körbefutni a tavat :*
Köszönöm edzőmnek, Barát Gabinak https://baratrunning.com/ a felkészítést, Szerda Lacinak az erősítő edzéseket, Tominak a tape full service-t, Melindának a brutális masszázsokat, Máténak a szuper supportot, Gábornak meg a mindent ❤

A verseny után egy héttel futottam először értékelhetőt, kaptam vasat, mostanra (2,5 héttel a befutás után) már kezdem összeszedni magam. Pótoljuk a vasat, a laboreredményem a vártnál kicsit jobb, Sárvárra (2,5 hét múlva) rendben leszek, ott elvileg egyben futok ennyit, vagy talán kicsit többet, mint a bszm-en négy nap alatt 😉

MaratonFüred beszámoló – Földi Zsuzsa

Posted on Updated on

Első maratonom, ami nem az első, mert ennél volt már több. Hivatalos maratoni időt szerettem volna, bár a pont maratoni táv annyira nem vonz, nem elég rövid hogy lehessen tempósan menni (illetve én nem vagyok elég gyors hozzá 😀 ), és nem elég hosszú, hogy lehessen lassan futni 🙂 . 60 felett jártam már, volt fél UTT, volt 6 órás futás is, szeretem ezeket a hosszú, még épp nem meghalós tempójú futásokat. Tavaly jött az ötlet, hogy 2018-ban 42 éves leszek, csak kéne egy maraton, legyen már egy hivatalos idő, aztán hagyjuk, futom tovább amit igazán szeretek. Valamikor nyáron találtunk egy szimpatikus versenyt – tavasszal lesz, Balatonnál, kedves névnapján, hát tök jó, menjünk, idő is van felkészülni rá, és gyorsulni is talán, mert akkor már ha hivatalos maraton, legyen meg 4 órán belül, így a nevezést elküldtük. A hosszabb futásokban 4:24 körül volt a maratoni részidőm, sima ügynek gondoltam a 10 hónap alatt 4 órára gyorsulást, én naív 😀
2018. március
Két héttel a verseny előtt kezdődött az ’ennél már nem jöhet rosszabb’ időszak (újra-újra-újra-logisztikázása mindennek, a ’mai napba már az se fér bele, hogy pisilni eljussak’-ra napi plusz három dolog elintézése, ami csúcsosodott a március 15-i hosszú hétvége során a kazán halálában (se melegvíz, se fűtés, helyette masszív hidegfront és hideg vizes zuhanyzás a futások után), a telefonom halálában, és az ’upsz, nincs fuvarunk a rajtba’-n.
Csütörtökön már megvolt Gabitól a terv: Beállni 5:25-re, tartani  amíg bírom, utolsó 2 km-en meg ami a csövön kifér, fussak ahogy csak bírok. Pulzust nem nézhetek, csak táv, eltelt idő, tempó – ennyit mutathat az órám. A mentális felkészülés a verseny hetében abból állt, hogy csütörtök este elgondolkodtam, hogy remélem van tiszta rövid futógatyám, és a klubos póló is tiszta, a cipőmet meg úgyis megtalálom… Péntek délután volt 18 percem pakolni – egy csomó gélt, és ’nagyjából ezeket szoktam vinni futásra’ dolgot belehánytam egy táskába, cipőt a tetejére gyömöszöltem, és reméltem, hogy semmi fontos nem marad itthon (cipő-póló-zokni megvan, óra rajtam, rajtcsomag már a Balcsinál, nagy baj nem lehet)
Végül lett fuvarunk, foglaltunk szállást Füreden (itt volt a befutó), saját autóval ide lementünk péntek este (plusz két óra alvás reggel), és innen vitettük magunkat szombat reggel a rajtba. Rajtcsomagot Eszti elhozta nekünk, hatalmas segítség volt, puszi érte 🙂
Megérkeztünk, a 20 perces átmozgatóra kimentem (hopp, a kesztyű otthon maradt, Gábor odaadta az övét), és el se tévedtem közben :D, nyújtás, aztán  vacsi, tali a reggeli fuvart felajánló Péterrel, hamar fekvés, gyors elalvás, éjjel alig ébredés, hajnali 5-kor kipihenten kelés (nesze neked plusz 2 óra alvás 😀 ).  Reggeli közben az ugyanitt megszáll  futók mondták, hogy rosszul tudjuk, nem a Tagore sétányon lesz a befutó, hanem két km-rel odébb – gyors újratervezés, kocsival odamegyünk, van hely parkolni, Péternek telefon, ide jöjjön értünk. Még örültünk is, ez tök jó, a kocsihoz futunk be, szuperség.
Badacsonytomajba érkezés 8:45-re, iszonyú hideg van, illetve a szél volt, ami hűtött nagyon. Telepakoltam a kajával az övemet, és eszembe jutott, hogy akartam, de a rohanásban elfelejtettem kólát venni és előreküldeni a 30 fölötti frissítőpontokra – sebaj, megoldjuk enélkül, pár gélt bedobtam a 34 km-es pont dobozába, ha esetleg kifogynék, legyen ott nekem saját cucc.
Gizionokkal tali, fotó, kockára fagyás – melegítsünk, avval is melegedünk, közben kiderült, hogy a hírlevélben a tavalyi cél helyét írták, és _tényleg_ a Tagore sétányon van a befutó, pontosan 1800 méterrel a kocsitól 😮 (köszi bsi). Gizionpower működött, Judit fia felajánlotta, hogy ha befutottunk, hívjuk fel, elvisz minket a kocsihoz 🙂
Végre 9:40, rajt. Kényelmes 5:15-5:20 közötti tempó (5:25-öt kért Gabi, de nagyon könnyű volt, beszélgettünk, élveztem), pofaszél, hopp egy emelkedő, pofaszél, még erősebb pofaszél, már megint felfele futunk, az anyját, még mindig felfele, és szél, szél, szél. Jól ment, óra csipog, kajaidő. Zsuzsi szót fogad, tolja magába 20 percenként az isogélt, frissítőponton iszik, fogja vissza magát, hogy ne 5 percessel rohanjon, jó az az 5:20. A szél meg csak fúj, és szembe, szembe, szembe. Fázott a szemem, nagyon fura volt :D. 18-20 között már nagyon utáltam a szelet, és hogy egy km teljesen sík rész nincs, nagyon sokat kivett belőlem, hogy állandóan küzdeni kell. Volt erő, ment jól a futás, próbáltam nem avval foglalkozni, hogy az agyamat kifújja a helyéről, és mindig akkor a legjobban, amikor megint egy következő #&@{} @& emelkedő jön… 20 körül mondtam G-nak, hogy én kicsit visszaveszek, jól állunk az idővel (és amit nem mondtam neki: jól álluk idővel, de kikészülök a széltől, a tempó+szél+emelkedő együtt nagyon sok, valamiben könnyítés kell, mert ezt így nem fogom bírni fejjel).
Utólag visszagondolva, teljesen hülyeség volt, de párszor megjegyeztem G-nak, hogy ’ez kva kemény ez a szél’, ő meg nagyon okosan mondta erre mindig, hogy ’igen, az, de mi keményebbek vagyunk, főleg te, tök jó vagy’ . Végül szétestem fejben L.  Akali után (kb 27. km) megláttam egy újabb rohadt emelkedőt, ami nem csak kicsi sunyi volt, hanem rendesen hegy :D. Megálltam, és azt mondtam hogy nemnemnem, elegem van, nem bírom nézni. Elkezdtem fulladni, elég ijesztő volt, hátat fordítottam az emelkedőnek, leguggoltam, és összeszedtem magam. Itt nem maradhatok, van még hátra bőven, nem olyan sok az a 42, futottam már többet is, legfeljebb lassabban futok felfele, még beleférek a 4 órába, megcsinálom, csak kapjak levegőt. Kurva sok melót beletettem ebbe a 4 órán belüli rohadt 42-be, nem engedem, hogy ne legyen meg. Felkeltem, csekkolás: levegővétel? hááát, fogjuk rá, talán enyhül a bronchusgörcs. Lábak? jól vannak, működnek, erő van. Na, akkor jó lesz ez, menni fog, tessék kocogni, tessék levegőt venni. Felértem, óra jelzi a km-t: lassú, de letojom, 2:29:xx a 27 km, van még 1,5 órám a 15-re,  beleférünk, ha 6 percessel is csinálom végig a maradékot, akkor is, és azért azon belül simán meg kell lennie.
28 után arra gondoltam, a 2/3-a megvan, 14-et lenyomom bárhogy is, csak maradjak 6 perceseken belül. Futhatok, elindulhattam, már csak Zsófi helyett is tolom, ahogy bírom, mennie kell. Ez 32-35 között nem ment, bőven 6 percen kívül futottam, végül az utolsó előtti frissítőponton 34 km-nél lenyúltam egy kólát az egyénik asztaláról, ez segített. Gyomrom középszar, 38-nál mordult egyet a hasam- klassz, ezt izomból benn tartom, nem fér bele bokorlátogatás az időbe, futni kell, semmi mással nem foglalkozunk. Innen végig 6 percen belül ment, de azért féltem  attól, hogy ha 40-hez érek, tolnom kell, úgy éreztem hogy ennél gyorsabban ha ütnek, se fogok tudni futni. 40 körül mondtam Gábornak, hogy kész,  bennem ennyi van, nem bírok gyorsítani, a maradék 2 km-t bekocogom, így is meglesz a sub4 óra, ott rohadjon meg a szél, ahol van, már nem veszi el tőlem a 3-mal kezdődő időt. G mondta hogy oké, de ugye tudom, hogy egyre inkább gyorsítok? 😀 Komolyan, úgy éreztem, hogy lassulok, pedig tényleg mindent beletettem, ami bennem volt. A befutó előtti drukkok, hajrák nagyon jól estek, 500 m-rel a vége előtt ránéztem az órára: ha ezt így tudom tartani 2,5 percig,  3:58-on belül is lehetek akár…  Amikor beértem, nem sok kellett hozzá, hogy elbőgjem magam, hogy a kva életbe, ennek a szarnak is vége lett végre 😀
Kaptunk érmet, cetlit a befutóidővel – W40, pozíció: 1., idő: 3:57:56, legjobb idő 3:57:56. Oké, nem volt sok induló, de akkor is, jól esett látni, hogy előttem addig nem ért be 40+-os nő 😀 (valószínűleg aki utánam jött, annak sem lett jobb ideje, de a weben még nincs fenn hivatalos eredménylista).
Gábor első maratonját futotta, nagyon büszke vagyok rá, tkp lazán lefutotta, és nagyon sokat segített, hogy mellettem volt, klassz volt együtt megcsinálni.
A maraton nem az én távom lesz, de ősszel azért megcsinálom 3:45 körül 😉 Utálom a ’mi lett volna, ha…’ szöveget, de itt szél nélkül biztosan jó pár perccel jobbat tudtam volna menni. Ebben a pályában, evvel a széllel, és az én szél-utálatommal ennyi volt bennem, azt gondolom, nem hagytam benne fél másodpercet sem. Dolgoznom kell még sokat ezen a szél-dolgon, ez nekem nagy mumus, bár már így is sokkal jobb a helyzet, mint egy éve volt.
Így másnap teljesen jól vagyok, alig várom hogy holnap mehessek futni. Semmi izomláz, semmi fájdalom, és már a tegnapi futás emléke is sokat szépült 🙂

MaratonFüred beszámoló – Kulcsár Judit

Posted on

Ez volt a negyedik maratonom, útközben azt gondoltam az utolsó 😀

A felkészülés rendben zajlott, de egyszer csak azt vettem észre, hogy a legutolsó hosszú futásom után, amikor már veszünk vissza a terhelésből, nem mennek jól az edzések, nehéz a lábam, és nincs erőm, pulzusomat nem tudom a kért tartományba felvinni. Amikor panaszkodtam a környezetem azt mondta: 1. hipochonder vagyok és beképzelem, 2. tavaszi fáradság, 3. öreg vagyok már, nem megy úgy, mint régen, 4. maratoni felkészülés végén ez ok. Egy darabig hallgattam rájuk, de amikor már a 15 km is nehezen ment elmentem a Sportkontrollba (a háziorvosom sajnos nem játszik, amikor ilyen panasszal felkerestem a múltban, azt mondta, hogy ha neki négy gyereke lenne, ő is fáradt lenne). Komplex vérvétel és bingo, a vasam az alsó érték felénél 😦 Ez egy héttel a verseny előtt derült ki.

A versenyt végül vállaltam, de tudtam, hogy nagyon nehéz lesz. Úgy képzeljétek, hogy az 5. km-nél olyan érzése van a lábadnak, mintha 30-nál járnál. Hát 25-ig elmentem, onnantól lassan, lassacskán, séta, futás váltakozása. Fiam, aki a sofőr volt, türelmesen megvárta, amíg bekocogok 🙂 Végül 5 óra lett, nem vagyok rá büszke, de arra igen, hogy végig csináltam.

Nagyon szép napos idő volt, fújt a szél, de sikerült jól eltalálni a ruhámat, energetikailag rendben voltam. Most így sikerült 😀
Rendbe hozzuk a vasamat, és megyünk tovább!

BSZM, Stramilano, VTM

Posted on Updated on


A múlt héten igazi nagyüzem volt nálunk, beszámoló dömping várható.
Addig is:

11. Spuri Balaton Szupermaraton

Egyéni
– Korányi Balázs – 17:32:41
– Farkas László, Lupus – 22:58:04

Páros
– Palyik Andrea, 135 km-t teljesítve

Maratonfüred

– Sárközi Zsolt – 3:28:52
– Földi Zsuzsa – 3:57:56, kategória 1. a W40-ben
– Kulcsár Judit – 5:00:34

Öböl Félmaraton
– Hupka Balázs- 1:46:35

Dolgozós szekció:
– Pálfi Lívia
– Benkő Eszter

Frissítős szekció:
Karlovitz-Thurnherr Zsófi
Hupka Erika

Stramilano
– Mlinárcsik Krisztina 2:36, első félmaraton behúzva! ❤

ICEBUG® Vértes Terepmaraton*

50 km – Erényi Tamás 6:23:09, 67. hely

39 km
– Elek-Belus Fruzsina , 4:10:15, 8. hely
– Nagy Locusta Kriszta 4:28:45, 12. hely
– Gerlai Orsolya, 4:33:58, 16. hely

14,5 km
– Belus Tamás, 1:04:27, 2. hely
– Cserta Balázs, 1:26:40, 21. hely
– Törköly Piroska, 1:37:46, 21. hely
– Onik, 1:54:11, 48. hely

Crew – Erős Gábor

*Köszönet Csanyának, hogy a Gizionok támogatott egyesületként vehetett részt a VTM-en!

Erényi Tamás – BSZM beszámoló

Posted on Updated on


Kedd, rajt-2 nap

A megfázás mélypontja. Elképzelhetetlennek látszik a teljesítés ebben az állapotban. Pánik, dühöngés miért nem vigyáztam jobban.

Szerda rajt-1 nap

Megfázás múlóban, jön helyette derékfájás. Székből felállás csak kapaszkodással. Gyereksétáltatás közben próbafutás, 3 lépés. Fáj. Másnap nagyjából 60000 lépés kéne. Pánik a négyzeten. Induljak vagy ne? Este sikerül kapaszkodás nélkül felállni. Felcsillan a remény. Megszületik a döntés, utazok, futok egy tízest aztán ha nagyon gáz, kiállok. Hogy miért pont tízet, nem tudom, tegnap este nem voltam teljesen beszámítható. Megvettem a vonatjegyet.

Csütörtök 1. nap

Fáj, de jobb, mint tegnap. Ennek ellenére ideges vagyok, alig tudok reggelizni. Remek, egy szelet kenyér az kevés lenne 48 km-hez. Mindegy úgyis csak tíz lesz. Azért csinálok szendvicset, hátha. Ágitól elbúcsúzom, majd este jövök. Azt mondta 4 napig ne merjek hazajönni, de vasárnap szeretettel vár. Kibumlizok a Délibe a nagy hátizsákkal, egyik járművön se merem levenni, nehogy ne tudjam visszavenni. A vonaton sikerült úgy ülnöm, hogy nem fájt a derekam. Nem is mozdultam Siófokig. A vasútállomástól 30 perc séta a rajt. A nagy zsák ellenére vagy épp amiatt nem fájt. Már csak enni kéne. Kiülök a Balaton partjára nézem a vizet, kikapcsoltam minden mást és sikerült a rajt előtt 50 perccel végre enni. Innen már rutinmunka, öltözés, csomagleadás. Rajt. Nem fáj:-) Hű ebből 48 lesz. Az idő nem számít csak a teljesítés, végig figyelem a pulzust. Inkább lemaradok egy bolyról minthogy elfussam. Szigorúan betartom a frissítési tervet, megütne a guta, ha ilyen előzmények után eléheznék. 10 km – nél örömmel gondolok arra, hogy még futhatok 38-at. Az idő csodaszép a kilométerek és a gélek fogynak. A tempó érzésre egyenletes, gond nincs. Cél. Az ilyet hívják örömfutásnak.

Péntek 2. nap

Azért ez simább indulás volt, mint tegnap:-) Reggeli rendben, készülődés rendben. Versenyláz normál szinten. Derékfájás volt, de nem aggasztó, ráadásul hiteles mérési eredmények vannak, hogy rajt után elmúlik. (El is múlt.) Fonyódon sátorborogató szél volt, így felvettem a széldzsekit, kesztyűt és egy csősálat. 5km után a kesztyű és a dzseki bekerült a futómellénybe de a csősálat le-föl vettem a szélerősségtől függően. Ugyanazt a taktikát alkalmaztam, mint tegnap, pulzuskontrol és sűrű frissítés. Legnagyobb meglepetésemre ehhez ma gyorsabb tempó tartozott, mint tegnap. Pedig jóformán végig szembeszél volt. 25 és 30 között mintha lett volna egy holtpont de mire megsajnáltam volna magam, elmúlt. Az utolsó 6-7 km-en a szél megkapta a hideg jelzőt, ez már annyira nem esett jól. De az 50-es tábla kárpótolt, ilyet azért nem sokat láttam saját versenyen. A záró emelkedőn értékelhető futómozgással sikerült felérni. Cél. Holnap hazai terep, itt már sokszor futottam.

Szombat 3. nap

Ideális verseny előtti készülődésben volt részem. Bőséges reggeli, kapkodás nélküli utazás. A rajt helyszínén elég hideg volt, fáztam és reménykedtem, hogy majd bemelegszik az idő. Vittem a széldzsekit és úgy ahogy tegnap, néhány km után elraktam. A taktikán ma sem változtattam és a tegnapihoz hasonlóan ma is gyorsabb tempó tartozott ugyanahhoz a pulzushoz. 10 és 15 között kicsit erőtlen volt minden, vissza is fogtam a tempót. Az első váltópont után utolért az egyik váltó második embere és pont kényelmes, egyenletes sebességet diktált. Kihasználtam a lehetőséget és legalább 10 km-t utaztam vele. 28 körül volt egy emelkedő az aljában megköszöntem a segítségét és bölcsen saját tempóban futottam föl. A megszerzett lendület a célig kitartott, egész jó idővel értem be. Az időjárás teljesen rendben volt, pont annyira melegedett fel amennyire kellett. A holnapi nap kemény lesz, a második leghosszabb és jó korai rajt. Biztos nem lesz gyorsabb, mint a mai 🙂

Vasárnap 4. nap

Az induláskor kb. 4 fok volt és enyhe szél, így hosszú nadrágot választottam, felülre pedig egy réteggel többet. Kellett is, főleg a táv első felében, de később se éreztem szükségét a változtatásnak. A rajt után lassan melegedtem be, figyeltem a pulzust és próbáltam bolyhoz csatlakozni, néha sikerült, de általában a frissítőnél lemaradtak büfézni, ilyenkor én elléptem. A fűzfői kanyar után a szélből hátszél lett, kicsit könnyebbé téve az utat. Kb. a felénél egész jól álltam idővel, a duplaannyit simán elfogadtam volna végeredménynek. Csak az emelkedőkkel nem számoltam. Mindegyik futható volt, gond nélkül felértem, csak lassan. 36-nál -már síkon- kicsit megszédültem, volt 2-3 bizonytalan lépésem. Nem értettem, hiszen pár perccel korábban ettem. Jobb ötlet híján ettem még egy gélt és lassítottam, kb 2 km kellett ahhoz míg hatott. Utána visszataláltam a korábbi tempóra. Úgy kalkuláltam (egyébként rosszul), hogy ha 5:10-en belül beérek, akkor belül leszek a 20 órán. Bár nem voltam biztos ebben, elkezdtem fokozni a tempót az utolsó 6 km-en. Jólesett, jól ment, sikerült is. Csak 5:10 helyett 5:03-on belül kellett volna:-) De ez nem érdekes, a teljesítés és a sérülésmentes beérkezés volt a lényeg. Az pedig külön ráadás, hogy minden nap jól ment a futás, közben nagy gondom nem volt, a kicsiket megoldottam. (Előtte volt bőven, de azon szerencsével túljutottam)

 

Hivatalos eredmények: http://sportident.hu/