BSZM

MaratonFüred beszámoló – Földi Zsuzsa

Posted on Updated on

Első maratonom, ami nem az első, mert ennél volt már több. Hivatalos maratoni időt szerettem volna, bár a pont maratoni táv annyira nem vonz, nem elég rövid hogy lehessen tempósan menni (illetve én nem vagyok elég gyors hozzá 😀 ), és nem elég hosszú, hogy lehessen lassan futni 🙂 . 60 felett jártam már, volt fél UTT, volt 6 órás futás is, szeretem ezeket a hosszú, még épp nem meghalós tempójú futásokat. Tavaly jött az ötlet, hogy 2018-ban 42 éves leszek, csak kéne egy maraton, legyen már egy hivatalos idő, aztán hagyjuk, futom tovább amit igazán szeretek. Valamikor nyáron találtunk egy szimpatikus versenyt – tavasszal lesz, Balatonnál, kedves névnapján, hát tök jó, menjünk, idő is van felkészülni rá, és gyorsulni is talán, mert akkor már ha hivatalos maraton, legyen meg 4 órán belül, így a nevezést elküldtük. A hosszabb futásokban 4:24 körül volt a maratoni részidőm, sima ügynek gondoltam a 10 hónap alatt 4 órára gyorsulást, én naív 😀
2018. március
Két héttel a verseny előtt kezdődött az ’ennél már nem jöhet rosszabb’ időszak (újra-újra-újra-logisztikázása mindennek, a ’mai napba már az se fér bele, hogy pisilni eljussak’-ra napi plusz három dolog elintézése, ami csúcsosodott a március 15-i hosszú hétvége során a kazán halálában (se melegvíz, se fűtés, helyette masszív hidegfront és hideg vizes zuhanyzás a futások után), a telefonom halálában, és az ’upsz, nincs fuvarunk a rajtba’-n.
Csütörtökön már megvolt Gabitól a terv: Beállni 5:25-re, tartani  amíg bírom, utolsó 2 km-en meg ami a csövön kifér, fussak ahogy csak bírok. Pulzust nem nézhetek, csak táv, eltelt idő, tempó – ennyit mutathat az órám. A mentális felkészülés a verseny hetében abból állt, hogy csütörtök este elgondolkodtam, hogy remélem van tiszta rövid futógatyám, és a klubos póló is tiszta, a cipőmet meg úgyis megtalálom… Péntek délután volt 18 percem pakolni – egy csomó gélt, és ’nagyjából ezeket szoktam vinni futásra’ dolgot belehánytam egy táskába, cipőt a tetejére gyömöszöltem, és reméltem, hogy semmi fontos nem marad itthon (cipő-póló-zokni megvan, óra rajtam, rajtcsomag már a Balcsinál, nagy baj nem lehet)
Végül lett fuvarunk, foglaltunk szállást Füreden (itt volt a befutó), saját autóval ide lementünk péntek este (plusz két óra alvás reggel), és innen vitettük magunkat szombat reggel a rajtba. Rajtcsomagot Eszti elhozta nekünk, hatalmas segítség volt, puszi érte 🙂
Megérkeztünk, a 20 perces átmozgatóra kimentem (hopp, a kesztyű otthon maradt, Gábor odaadta az övét), és el se tévedtem közben :D, nyújtás, aztán  vacsi, tali a reggeli fuvart felajánló Péterrel, hamar fekvés, gyors elalvás, éjjel alig ébredés, hajnali 5-kor kipihenten kelés (nesze neked plusz 2 óra alvás 😀 ).  Reggeli közben az ugyanitt megszáll  futók mondták, hogy rosszul tudjuk, nem a Tagore sétányon lesz a befutó, hanem két km-rel odébb – gyors újratervezés, kocsival odamegyünk, van hely parkolni, Péternek telefon, ide jöjjön értünk. Még örültünk is, ez tök jó, a kocsihoz futunk be, szuperség.
Badacsonytomajba érkezés 8:45-re, iszonyú hideg van, illetve a szél volt, ami hűtött nagyon. Telepakoltam a kajával az övemet, és eszembe jutott, hogy akartam, de a rohanásban elfelejtettem kólát venni és előreküldeni a 30 fölötti frissítőpontokra – sebaj, megoldjuk enélkül, pár gélt bedobtam a 34 km-es pont dobozába, ha esetleg kifogynék, legyen ott nekem saját cucc.
Gizionokkal tali, fotó, kockára fagyás – melegítsünk, avval is melegedünk, közben kiderült, hogy a hírlevélben a tavalyi cél helyét írták, és _tényleg_ a Tagore sétányon van a befutó, pontosan 1800 méterrel a kocsitól 😮 (köszi bsi). Gizionpower működött, Judit fia felajánlotta, hogy ha befutottunk, hívjuk fel, elvisz minket a kocsihoz 🙂
Végre 9:40, rajt. Kényelmes 5:15-5:20 közötti tempó (5:25-öt kért Gabi, de nagyon könnyű volt, beszélgettünk, élveztem), pofaszél, hopp egy emelkedő, pofaszél, még erősebb pofaszél, már megint felfele futunk, az anyját, még mindig felfele, és szél, szél, szél. Jól ment, óra csipog, kajaidő. Zsuzsi szót fogad, tolja magába 20 percenként az isogélt, frissítőponton iszik, fogja vissza magát, hogy ne 5 percessel rohanjon, jó az az 5:20. A szél meg csak fúj, és szembe, szembe, szembe. Fázott a szemem, nagyon fura volt :D. 18-20 között már nagyon utáltam a szelet, és hogy egy km teljesen sík rész nincs, nagyon sokat kivett belőlem, hogy állandóan küzdeni kell. Volt erő, ment jól a futás, próbáltam nem avval foglalkozni, hogy az agyamat kifújja a helyéről, és mindig akkor a legjobban, amikor megint egy következő #&@{} @& emelkedő jön… 20 körül mondtam G-nak, hogy én kicsit visszaveszek, jól állunk az idővel (és amit nem mondtam neki: jól álluk idővel, de kikészülök a széltől, a tempó+szél+emelkedő együtt nagyon sok, valamiben könnyítés kell, mert ezt így nem fogom bírni fejjel).
Utólag visszagondolva, teljesen hülyeség volt, de párszor megjegyeztem G-nak, hogy ’ez kva kemény ez a szél’, ő meg nagyon okosan mondta erre mindig, hogy ’igen, az, de mi keményebbek vagyunk, főleg te, tök jó vagy’ . Végül szétestem fejben L.  Akali után (kb 27. km) megláttam egy újabb rohadt emelkedőt, ami nem csak kicsi sunyi volt, hanem rendesen hegy :D. Megálltam, és azt mondtam hogy nemnemnem, elegem van, nem bírom nézni. Elkezdtem fulladni, elég ijesztő volt, hátat fordítottam az emelkedőnek, leguggoltam, és összeszedtem magam. Itt nem maradhatok, van még hátra bőven, nem olyan sok az a 42, futottam már többet is, legfeljebb lassabban futok felfele, még beleférek a 4 órába, megcsinálom, csak kapjak levegőt. Kurva sok melót beletettem ebbe a 4 órán belüli rohadt 42-be, nem engedem, hogy ne legyen meg. Felkeltem, csekkolás: levegővétel? hááát, fogjuk rá, talán enyhül a bronchusgörcs. Lábak? jól vannak, működnek, erő van. Na, akkor jó lesz ez, menni fog, tessék kocogni, tessék levegőt venni. Felértem, óra jelzi a km-t: lassú, de letojom, 2:29:xx a 27 km, van még 1,5 órám a 15-re,  beleférünk, ha 6 percessel is csinálom végig a maradékot, akkor is, és azért azon belül simán meg kell lennie.
28 után arra gondoltam, a 2/3-a megvan, 14-et lenyomom bárhogy is, csak maradjak 6 perceseken belül. Futhatok, elindulhattam, már csak Zsófi helyett is tolom, ahogy bírom, mennie kell. Ez 32-35 között nem ment, bőven 6 percen kívül futottam, végül az utolsó előtti frissítőponton 34 km-nél lenyúltam egy kólát az egyénik asztaláról, ez segített. Gyomrom középszar, 38-nál mordult egyet a hasam- klassz, ezt izomból benn tartom, nem fér bele bokorlátogatás az időbe, futni kell, semmi mással nem foglalkozunk. Innen végig 6 percen belül ment, de azért féltem  attól, hogy ha 40-hez érek, tolnom kell, úgy éreztem hogy ennél gyorsabban ha ütnek, se fogok tudni futni. 40 körül mondtam Gábornak, hogy kész,  bennem ennyi van, nem bírok gyorsítani, a maradék 2 km-t bekocogom, így is meglesz a sub4 óra, ott rohadjon meg a szél, ahol van, már nem veszi el tőlem a 3-mal kezdődő időt. G mondta hogy oké, de ugye tudom, hogy egyre inkább gyorsítok? 😀 Komolyan, úgy éreztem, hogy lassulok, pedig tényleg mindent beletettem, ami bennem volt. A befutó előtti drukkok, hajrák nagyon jól estek, 500 m-rel a vége előtt ránéztem az órára: ha ezt így tudom tartani 2,5 percig,  3:58-on belül is lehetek akár…  Amikor beértem, nem sok kellett hozzá, hogy elbőgjem magam, hogy a kva életbe, ennek a szarnak is vége lett végre 😀
Kaptunk érmet, cetlit a befutóidővel – W40, pozíció: 1., idő: 3:57:56, legjobb idő 3:57:56. Oké, nem volt sok induló, de akkor is, jól esett látni, hogy előttem addig nem ért be 40+-os nő 😀 (valószínűleg aki utánam jött, annak sem lett jobb ideje, de a weben még nincs fenn hivatalos eredménylista).
Gábor első maratonját futotta, nagyon büszke vagyok rá, tkp lazán lefutotta, és nagyon sokat segített, hogy mellettem volt, klassz volt együtt megcsinálni.
A maraton nem az én távom lesz, de ősszel azért megcsinálom 3:45 körül 😉 Utálom a ’mi lett volna, ha…’ szöveget, de itt szél nélkül biztosan jó pár perccel jobbat tudtam volna menni. Ebben a pályában, evvel a széllel, és az én szél-utálatommal ennyi volt bennem, azt gondolom, nem hagytam benne fél másodpercet sem. Dolgoznom kell még sokat ezen a szél-dolgon, ez nekem nagy mumus, bár már így is sokkal jobb a helyzet, mint egy éve volt.
Így másnap teljesen jól vagyok, alig várom hogy holnap mehessek futni. Semmi izomláz, semmi fájdalom, és már a tegnapi futás emléke is sokat szépült 🙂

Reklámok

MaratonFüred beszámoló – Kulcsár Judit

Posted on

Ez volt a negyedik maratonom, útközben azt gondoltam az utolsó 😀

A felkészülés rendben zajlott, de egyszer csak azt vettem észre, hogy a legutolsó hosszú futásom után, amikor már veszünk vissza a terhelésből, nem mennek jól az edzések, nehéz a lábam, és nincs erőm, pulzusomat nem tudom a kért tartományba felvinni. Amikor panaszkodtam a környezetem azt mondta: 1. hipochonder vagyok és beképzelem, 2. tavaszi fáradság, 3. öreg vagyok már, nem megy úgy, mint régen, 4. maratoni felkészülés végén ez ok. Egy darabig hallgattam rájuk, de amikor már a 15 km is nehezen ment elmentem a Sportkontrollba (a háziorvosom sajnos nem játszik, amikor ilyen panasszal felkerestem a múltban, azt mondta, hogy ha neki négy gyereke lenne, ő is fáradt lenne). Komplex vérvétel és bingo, a vasam az alsó érték felénél 😦 Ez egy héttel a verseny előtt derült ki.

A versenyt végül vállaltam, de tudtam, hogy nagyon nehéz lesz. Úgy képzeljétek, hogy az 5. km-nél olyan érzése van a lábadnak, mintha 30-nál járnál. Hát 25-ig elmentem, onnantól lassan, lassacskán, séta, futás váltakozása. Fiam, aki a sofőr volt, türelmesen megvárta, amíg bekocogok 🙂 Végül 5 óra lett, nem vagyok rá büszke, de arra igen, hogy végig csináltam.

Nagyon szép napos idő volt, fújt a szél, de sikerült jól eltalálni a ruhámat, energetikailag rendben voltam. Most így sikerült 😀
Rendbe hozzuk a vasamat, és megyünk tovább!

BSZM, Stramilano, VTM

Posted on Updated on


A múlt héten igazi nagyüzem volt nálunk, beszámoló dömping várható.
Addig is:

11. Spuri Balaton Szupermaraton

Egyéni
– Korányi Balázs – 17:32:41
– Farkas László, Lupus – 22:58:04

Páros
– Palyik Andrea, 135 km-t teljesítve

Maratonfüred

– Sárközi Zsolt – 3:28:52
– Földi Zsuzsa – 3:57:56, kategória 1. a W40-ben
– Kulcsár Judit – 5:00:34

Öböl Félmaraton
– Hupka Balázs- 1:46:35

Dolgozós szekció:
– Pálfi Lívia
– Benkő Eszter

Frissítős szekció:
Karlovitz-Thurnherr Zsófi
Hupka Erika

Stramilano
– Mlinárcsik Krisztina 2:36, első félmaraton behúzva! ❤

ICEBUG® Vértes Terepmaraton*

50 km – Erényi Tamás 6:23:09, 67. hely

39 km
– Elek-Belus Fruzsina , 4:10:15, 8. hely
– Nagy Locusta Kriszta 4:28:45, 12. hely
– Gerlai Orsolya, 4:33:58, 16. hely

14,5 km
– Belus Tamás, 1:04:27, 2. hely
– Cserta Balázs, 1:26:40, 21. hely
– Törköly Piroska, 1:37:46, 21. hely
– Onik, 1:54:11, 48. hely

Crew – Erős Gábor

*Köszönet Csanyának, hogy a Gizionok támogatott egyesületként vehetett részt a VTM-en!

Erényi Tamás – BSZM beszámoló

Posted on Updated on


Kedd, rajt-2 nap

A megfázás mélypontja. Elképzelhetetlennek látszik a teljesítés ebben az állapotban. Pánik, dühöngés miért nem vigyáztam jobban.

Szerda rajt-1 nap

Megfázás múlóban, jön helyette derékfájás. Székből felállás csak kapaszkodással. Gyereksétáltatás közben próbafutás, 3 lépés. Fáj. Másnap nagyjából 60000 lépés kéne. Pánik a négyzeten. Induljak vagy ne? Este sikerül kapaszkodás nélkül felállni. Felcsillan a remény. Megszületik a döntés, utazok, futok egy tízest aztán ha nagyon gáz, kiállok. Hogy miért pont tízet, nem tudom, tegnap este nem voltam teljesen beszámítható. Megvettem a vonatjegyet.

Csütörtök 1. nap

Fáj, de jobb, mint tegnap. Ennek ellenére ideges vagyok, alig tudok reggelizni. Remek, egy szelet kenyér az kevés lenne 48 km-hez. Mindegy úgyis csak tíz lesz. Azért csinálok szendvicset, hátha. Ágitól elbúcsúzom, majd este jövök. Azt mondta 4 napig ne merjek hazajönni, de vasárnap szeretettel vár. Kibumlizok a Délibe a nagy hátizsákkal, egyik járművön se merem levenni, nehogy ne tudjam visszavenni. A vonaton sikerült úgy ülnöm, hogy nem fájt a derekam. Nem is mozdultam Siófokig. A vasútállomástól 30 perc séta a rajt. A nagy zsák ellenére vagy épp amiatt nem fájt. Már csak enni kéne. Kiülök a Balaton partjára nézem a vizet, kikapcsoltam minden mást és sikerült a rajt előtt 50 perccel végre enni. Innen már rutinmunka, öltözés, csomagleadás. Rajt. Nem fáj:-) Hű ebből 48 lesz. Az idő nem számít csak a teljesítés, végig figyelem a pulzust. Inkább lemaradok egy bolyról minthogy elfussam. Szigorúan betartom a frissítési tervet, megütne a guta, ha ilyen előzmények után eléheznék. 10 km – nél örömmel gondolok arra, hogy még futhatok 38-at. Az idő csodaszép a kilométerek és a gélek fogynak. A tempó érzésre egyenletes, gond nincs. Cél. Az ilyet hívják örömfutásnak.

Péntek 2. nap

Azért ez simább indulás volt, mint tegnap:-) Reggeli rendben, készülődés rendben. Versenyláz normál szinten. Derékfájás volt, de nem aggasztó, ráadásul hiteles mérési eredmények vannak, hogy rajt után elmúlik. (El is múlt.) Fonyódon sátorborogató szél volt, így felvettem a széldzsekit, kesztyűt és egy csősálat. 5km után a kesztyű és a dzseki bekerült a futómellénybe de a csősálat le-föl vettem a szélerősségtől függően. Ugyanazt a taktikát alkalmaztam, mint tegnap, pulzuskontrol és sűrű frissítés. Legnagyobb meglepetésemre ehhez ma gyorsabb tempó tartozott, mint tegnap. Pedig jóformán végig szembeszél volt. 25 és 30 között mintha lett volna egy holtpont de mire megsajnáltam volna magam, elmúlt. Az utolsó 6-7 km-en a szél megkapta a hideg jelzőt, ez már annyira nem esett jól. De az 50-es tábla kárpótolt, ilyet azért nem sokat láttam saját versenyen. A záró emelkedőn értékelhető futómozgással sikerült felérni. Cél. Holnap hazai terep, itt már sokszor futottam.

Szombat 3. nap

Ideális verseny előtti készülődésben volt részem. Bőséges reggeli, kapkodás nélküli utazás. A rajt helyszínén elég hideg volt, fáztam és reménykedtem, hogy majd bemelegszik az idő. Vittem a széldzsekit és úgy ahogy tegnap, néhány km után elraktam. A taktikán ma sem változtattam és a tegnapihoz hasonlóan ma is gyorsabb tempó tartozott ugyanahhoz a pulzushoz. 10 és 15 között kicsit erőtlen volt minden, vissza is fogtam a tempót. Az első váltópont után utolért az egyik váltó második embere és pont kényelmes, egyenletes sebességet diktált. Kihasználtam a lehetőséget és legalább 10 km-t utaztam vele. 28 körül volt egy emelkedő az aljában megköszöntem a segítségét és bölcsen saját tempóban futottam föl. A megszerzett lendület a célig kitartott, egész jó idővel értem be. Az időjárás teljesen rendben volt, pont annyira melegedett fel amennyire kellett. A holnapi nap kemény lesz, a második leghosszabb és jó korai rajt. Biztos nem lesz gyorsabb, mint a mai 🙂

Vasárnap 4. nap

Az induláskor kb. 4 fok volt és enyhe szél, így hosszú nadrágot választottam, felülre pedig egy réteggel többet. Kellett is, főleg a táv első felében, de később se éreztem szükségét a változtatásnak. A rajt után lassan melegedtem be, figyeltem a pulzust és próbáltam bolyhoz csatlakozni, néha sikerült, de általában a frissítőnél lemaradtak büfézni, ilyenkor én elléptem. A fűzfői kanyar után a szélből hátszél lett, kicsit könnyebbé téve az utat. Kb. a felénél egész jól álltam idővel, a duplaannyit simán elfogadtam volna végeredménynek. Csak az emelkedőkkel nem számoltam. Mindegyik futható volt, gond nélkül felértem, csak lassan. 36-nál -már síkon- kicsit megszédültem, volt 2-3 bizonytalan lépésem. Nem értettem, hiszen pár perccel korábban ettem. Jobb ötlet híján ettem még egy gélt és lassítottam, kb 2 km kellett ahhoz míg hatott. Utána visszataláltam a korábbi tempóra. Úgy kalkuláltam (egyébként rosszul), hogy ha 5:10-en belül beérek, akkor belül leszek a 20 órán. Bár nem voltam biztos ebben, elkezdtem fokozni a tempót az utolsó 6 km-en. Jólesett, jól ment, sikerült is. Csak 5:10 helyett 5:03-on belül kellett volna:-) De ez nem érdekes, a teljesítés és a sérülésmentes beérkezés volt a lényeg. Az pedig külön ráadás, hogy minden nap jól ment a futás, közben nagy gondom nem volt, a kicsiket megoldottam. (Előtte volt bőven, de azon szerencsével túljutottam)

 

Hivatalos eredmények: http://sportident.hu/

10. Spuri Balaton Szupermaraton – edzésterv

Posted on

bszm2017_esemenylogoA BSI e-edzés programjában ismét indulnak általam készített edzéstervek a Balaton Szupermaratonra.

Távok:

4 napos egyéni: 48,2 km+52,9 km+45,2 km+49,2 km (2017. márc. 23-26.)

2 napos egyéni: 45,2 km+49,2 km (2017. márc. 25-26.)

Felíratkozás

Versenykiírás

3 nap a BSZM rajtjáig

Posted on Updated on

BSZM_1200x628

Akiknek szurkolunk:

Egyéni: Farkas László Lupus, eddig 8x-os teljesítő, azaz az első rendezés óta minden alkalommal célba ért! Így lesz ez most is!
Páros: Gizi Bé Team néven  Sáringer Zoltán + Erős Gábor
Váltó: Mocsáry Gabriella
Maraton+ (csütörtök): Makra Vivien, első ultratáv
MaratonFüred: Erényi Tamás, Dr. Demeter Balázs. Balázsnak első maraton
Félmaraton: Tamási Krisztián

Hajrá Gizionok!

Gizionok a 8. Spuri Balaton Szupermaratonon

Posted on Updated on

A Gizionok képviseletében Palyik Andi futott egyéniben FélBalatont, Sally a 4 napot párosban, Krisztián az Öböl félmaratont tolta, Sáringer Zoli pedig egy 15 km-es szakaszt vállalt be a Balcsin. Nicol pedig, amikor nem fut, akkor vezérszurkolóvá lép elő, és aszfaltfirkáival tartja a többiekben a lelket:

GizionAndiAndi beszámolója

Évértékelés:

Egy éve ilyenkor a pár hetes fiammal az ölemben néztem otthonról a 2014-es Balaton Szupermaraton élő közvetítését a neten. Andrist érdekes módon megnyugtatta és lekötötte Péter Attila hangja, ahogy a rajtnál buzdította a versenyzőket, míg engem elkapott az érzés, hogy egy évre rá én is szeretnék ott lenni. Korábban már teljesítettem a kétnapos távot a férjemmel váltóban, úgyhogy álmodtam egy nagyot és kitaláltam, hogy egyéniben lefutom ugyanezt.

Azaz 93,1 kilométert két nap alatt.

Egy kis előzmény:

A szülést követően viszonylag gyorsan újrakezdtem a futást. Hamar rákaptam az ízére, pár héten belül már 1-2 kilométert képes voltam laza tempóban kocogni, majd májusban a Coca-Cola női futógálán lefutottam az 5 kilométeres távot. Sajnos túlértékeltem ezeket az apró győzelmeket, és júliusban rajthoz álltam egy éjszakai félmaratonon Balatonfüreden. A távot teljesítettem, de az első perctől az utolsóig szenvedés volt. Nagy volt a meleg, nem voltam elég edzett, ráadásul a sokadik hét telt el igazi alvás nélkül (az éjszakák a fiam mellett nem voltak könnyűek). A versenyen a pulzusom az egekben volt, és a következő két hetet sántikálva töltöttem, mert az ízületeim nem voltak felkészülve a terhelésre. Ekkor fogadtam meg, hogy edzői segítséget kérek. Szerettem volna, ha a futás újra örömet és egészséges szórakozást jelentene.

Novemberben kezdtünk el együtt dolgozni Gabival, aki a mellékelt ábra szerint szépen fokozatosan adagolta a távokat a lábaimnak. (Az oszlopok a heti kilométereket jelölik).

grafikon

A felkészülés nehéz volt. Úgy kellett alakítani minden hetet, hogy a négy edzés elférjen egy egyéves gyerek, egy dolgozó és futó férj, valamint szintén dolgozó és/vagy futó nagyszülők mellett, akik ráadásul az ország másik végében élnek. Komoly logisztika volt. A család támogatása nélkül nem ment volna. Hogy a férjemet idézzem: „hazaérek a munkából, lehajolok kikötni a cipőfűzőmet, és ha nem figyelek, akkor eltalálsz a gyerekkel, mert már dobod is felém, hogy indulhass futni.” Hát igen… Sok „egy hétig én mosogatok, ha ma este te vagy a gyerekkel” kupont osztottam ki ebben a négy hónapban, úgyhogy senki nem járt rosszul.

A verseny:

Mit is írhatnék? Talán egy mondatban így tudnám összefoglalni: kemény volt, de könnyebb, mint hittem.

Az első nap 43,6 kilométeres távja szinte az elejétől a végéig jól esett. Fejben rendben voltam, úgy éreztem, hogy bajom legkorábban a második napon lehet. Így nyugodtan, egyenletesen futottam a távot. (A sebesség alapján talán a „kocogtam” a megfelelő kifejezés.) Már az első kilométereknél meglepett az aszfalton rám mosolygó „Fuss Gizion Andi!” és „Palyik Andi GoGoGo” felirat. Hála Nicolnak, a napi táv alatt többször is feldobott vele (majd a vége felé, a kimerültségtől érzelgőssé válva már inkább megríkatott).

A frissítő pontokon most először vettem számításba a ropit és a kólát, amit korábban elképzelhetetlennek tartottam. Eszembe jutott, hogy Hanka ajánlotta ezeket, és bár tudom, hogy versenyen tilos újítani, mégis érzetem, hogy kívánom a ropi sós ízét, és rá egy nagy pohár friss kólát. Jól esett, nem ártott meg. Az idő nekem picit meleg volt, 16 fokig emelkedett a hőmérséklet, ami a napon elég izzasztó volt. (Én az a típus vagyok, aki szívesen végigfutja a telet akár -10 fokban is, viszont ahogy melegszik az idő, hamar kidőlök.) Az utolsó fél órában beraktam a Gizionok által javasolt zenéket, így minden kilométeren ott volt velem valaki. Volt Linkin Park (Hanka), Billy Idol (Larzen), Parov Stelar (Erna), Pink (Vivien) és Uptown Funk (Gabi). A kilométerek gyorsan fogytak, hamar eljött a befutó a maga pörgős hangulatával. Füreden az utolsó 1-2 kilométeren szurkoltak a már célba ért futók, remek volt a kedvem. Az első napi táv ezzel letudva.

A szálláson, megfogadva Gabi tanácsát borogattam a vádlimat és a combomat, felpolcoltam a lábamat és toltam magamba a Nóra által javasolt „minőségi” étkeket.  Nyolctól éjjeli háromig úgy aludtam, mint akit agyoncsaptak. Szerintem még a nyálam is folyt.  Éjjeli háromkor viszont kipattant a szemem azzal a gondolattal, hogy azonnal ki kell mosnom a futófelsőmet, amit előző nap használtam, mert az lesz az ideális a második napi időjáráshoz is. Úgyhogy háromkor a szálloda fürdőszobájában mezt mostam.

Második nap reggel gyanúsan jól voltam. Úgy ébredtem, mint aki nem futott előző nap egy kilométert sem (pláne nem 43-at). A reggeli kicsit bénán sikerült, mert 7-től lehetett enni a szálláson, míg 8-kor már rajt volt. Hallgatva Gabira és Hankára, nem pörögtem túl a negatív dolgokat. Ettem korábban a szobában, ami előző napról maradt, és csak egy szerényet reggeliztem 7-től. Eljött a második nap rajtja. Sikerült előtte pár szót váltanom Gabival. Mondtam neki, hogy jól vagyok, de tartok a napi távtól, mert edzéseken is mindig a második napi hosszúnál voltak gondjaim. Megkaptam tőle az útravaló/ultravaló gondolatcsomagot és bíztatást, úgyhogy azzal a tudattal vágtam neki, hogy ha gáz van, akkor jön az időzített gyaloglás-futás kombó meghatározott időközönként.

10 kilométernél volt egy enyhe lendületvesztésem, de próbáltam objektíven felmérni a testem állapotát. Jól vagyok? Jól! Nem fáj a lábam, nem fáj a térdem, nem szédülök. Tényleg semmi bajom. Szimplán csak jól esne sétálni. Na neeem! Séta csak a frissítő pontokon, ott is csak addig, amíg eszem vagy iszom. A rossz érzés hamar elmúlt, futottam tovább, vitt a lendület. Az első váltópontnál hatalmas üdvrivalgás fogadott. Sally-ék szurkoltak, kiabáltak, tapsoltak. Annyira jól esett, hogy még kilométerekkel később sem tudtam letörölni a vigyort a képemről. Érdekes módon még az emelkedőket is megfutottam, tényleg jó formában voltam. A fáradtság első jelei az akarattyai nagy emelkedőnél értek utol (kb. 35k), ahol már kénytelen voltam gyalogolni. Ráadásul a 25. kilométernél elkövettem azt a hibát, hogy korábban ki nem próbált zselét használtam. Szerencsére csak egy fél adagot toltam belőle, de meglett a hatása. A következő frissítőpontig épphogy kitartottam, ott azonban kénytelen voltam használni a toi-toi-t. Nem volt nagyobb dráma, a gyomrom megnyugodott utána, nem gyengültem le, tovább tudtam menni. Vitt a lábam, ismét szépen fogytak a kilométerek. Jött a gyönyörű panoráma fent a balatonvilágosi szakaszon. Beszélgettem pár futóval is közben. Sok vicces történetet és bíztatást is kaptam tőlük. (És itt megemlítem a pálya mellett álló szurkolókat is, akik szintén végig ott voltak, és bíztattak mindenkit! Ezt különösen szeretem ebben a versenyben. Hihetetlen jó és bensőséges a hangulat. A legklasszabb persze az volt, hogy a férjem profi kísérőként várt a táv több pontján. Bíztatott, frissített és a kedvenc számait tárazta be az autóban. A legjobb kísérő, akit csak kívánhat magának az ember.

A Siófok előtti utolsó hosszú, nagyjából 5 kilométeres egyenes szakasz a sínek mellett végtelennek tűnt. Szerencsére pont akkor köszönt rám a “napi maraton” tábla, amikor kezdtem volna elkeseredni.

És akkor a befutó… Libabőr, mosolygás, futás. Megtörtént, amire egy éve vágytam, és amire hónapok óta készültem: Péter Attila bemondta, hogy „812-es rajtszámmal Palyik Andrea egyéni versenyzőként a célban!”

Megcsináltam. 93,1 kilométer 2 nap alatt.

PalyikAndi