UBTrail
UB Trail – Szabó László Nyuszi, beszámoló
De miért…
Sokan kérdezték tőlem futó ismerősök sőt még az edzőm is amikor mondtam, hogy nekem az őszi verseny idén az UB Trail lesz, hogy na DE MIÉRT nem a Vadlán? Ugyanakkor van és csak népszerűbb a terepesek körében, meg ott több a szint meg stb stb. És ezek mind igazak is.
Na de, hogy akkor miért mégis az UBT? Ugorjunk egy kicsit vissza 2023 októberére. Akkor voltam itt elősször. Páros teljesítésre érkeztem abszolút nullához közelítő terepfutó tapasztalattal. De beugrottam egy barátom lesérült párja helyett, mert szerinte ha ment az ironman augusztusban akkor ez semmi nem lesz ahhoz képest, így engem kért meg erre. Én meg elhittem és mentem. A rajtunk közvetlenül az egyéni indulók után volt. Így végig néztem a zónában az előtte való készülődésüket,izgatottságukat. 115km egyben az milyen lehet már gondoltam magamban. De az a hangulat, az a rajt megfogott. Ott akkor döntöttem el, hogy ha azt a párost behúzzuk aznap, akkor egyszer képessé teszem magam arra, hogy ott álljak én is abban a rajtzónában és elinduljak arra a 115km-re.
2026.10.03.-án jött el ez a nap. És a rajt előtt most én álltam bent abban a zónában amit 3évvel ezelőtt csak kívülről csodáltam. Most már nekem és másik 120 futónak szóltak a speaker mondatai. Belénk próbálta még önteni az erőt a motivációt az utolsó pillanatokban. Bennem megvolt mindkettő ahhoz, hogy végig menjek ezen az úton aznap. Majd eljött a visszaszámlálás és 7:00-kor elindultam egy ismeretlen világba egy 100km feletti ultrafutásra.
Na de a km-ek előtt nézzünk bele egy kicsit a verseny előtti órákba. Pénteken délután érkeztünk le és a versenyközponti megálló (rajtcsomag felvétel) után elfoglatuk a szállást párommal és nővéremmel akik most is a support csapatot alkották. Szeretik ők ezt csinálni, mindig alig várják. Én tudom, akkor is amikor mást mondanak. 🙂
Az éjszaka nyilván nem produkáltam életem alvását de végülis volt már ennél rosszabb is úgyhogy reggel fél 5-ös ébresztő előtt negyed órával viszonylag kipihenten ébredtem magamtól.
Az első változtatás amit a verseny előtt alkalmaztam az itt jött el. Ugyanis elhagytam azt a szokást, hogy toljunk egy péksütis reggelit rajt előtt pár órával mert hát reggelizni kell valami szilárdat. Oké,de én még az extra hosszú edzésekre is úgy indulok el reggel, hogy csak egy banánt eszek a kávé után és arra kezdem meg a frissítést majd. És működik. Akkor miért tegyek másképp csak azért mert ma verseny van? Úgyhogy elhagyva a péksütizést, kávé majd egy banán majd a készülődés egyéb mozzanatai. Kezdő szett össze volt rakva így semmit nem kellett keresgélni minden a helyén volt, ahol és ahogy lennie kellett. Így teljessen nyugodtan indulhattunk el a versenyközpontba.
A másik jelentős változás a frissítésben történt. A Szent László Trail-en nem működő ISO-t elhagytam és gélre váltottam. Edzéseken úgy tűnt működőképes a dolog (Bár ez anno az isoval is így volt). Így terv szerint rajt előtt 5perccel és rajttól számítva 45 percenként 1géllel ( 45g ch) megyek amíg bírja a gyomrom. Így inni csak vizet kell, kiegészítésként még sótabletta és koffeintabletta volt nálam. Zitáéknál persze volt minden egyéb is ha megkívánnám. A sós paradicsomtól a főtt rizsen keresztül a palacsintáig. Végül verseny közben csak a sós paradicsomot kívántam meg párszor de azt nagyon. Pedig palacsintára eddig soha nem mondtam nemet.
Egyébként úgy beszéltük meg, hogy az első és majd az utolsó pontot kivéve mindenhol találkozunk, így nekik is kicsit pörgősebben tellik el a nap és nekem is kényelmesebb.
Teljesítési időre én valahol 15-16óra közé gondoltam magam. Ha full parádé napom lesz akkor 15 alját is megcsíphetem. A sub 16 igazából azért volt fontos a tudatomnak mert úgy gondolom akkor van esélyem az UTH 111-en beleférni a 20órás szintidőbe.
Na de akkor menjünk bele a távba mert különben sosem lesz vége ennek a beszámolónak. Mivel ugye párosban megvolt a pálya fele és utána egyszer csapatban is voltam még itt, így talán egy vagy két olyan szakasz volt amit nem futottam soha. Tudtam, hogy az első 20-ast nagyon lehet küldeni de azért ezzel vigyázni kell mert ha elfutom az elejét az később úgy megfog csapni amiből nem biztos hogy felállok. Így igyekeztem visszafogni a lábakat meg a kezdeti adrenalint és csak jól eső de azért dinamikus mozgással hagyni a km-eket magam mögött. Ez abszolút sikerült. Teljesen jó állapotban értem Hidegkútra,a Pécselyi műúthoz,majd Nagyvázsonyba. Nem is időztem sokat a frissítéssel. Kulacs csere,gélek pár (szerintem) kedves szó és már mentem is tovább.
40km után jött az első hullámvölgy. Ekkor már kezdett meleg is lenni. És néha már a gyomrom sem volt teljesen jól. De kiderült hogy nagy probléma nincs és csak a levegő sok benne így pár begörnyedt böfi után tudtam is tovább menni. A meleg viszont egyre jobban szedte szét a fókuszt meg a tempót. Ekkor találtam ki egy mentőövet. Nem tudom hogy, honnan jött elő hirtelen egy ilyen gondolat. De elhatároztam hogy én akarok egy olyan fotót ahol 3-an állunk együtt és fogjuk a nevemmel ellátott célszalagot. Nem vagyok egy nagy fotó rajongó de ezt hirtelen nagyon akartam. És innentől kezdve nem volt kérdés, hogy ha nem jön valami olyan sérülés vagy egészségügyi probléma ami megakadályozza az előre haladásomat, mentálisan már nem jöhet olyan dolog ami miatt kiszállnék.
A következő ponton Vigántpetendnél már előkerült a meleg elleni fegyver. Üdv Magyarországon, a Balatonfelvidéken október 3.-án.Jégtartós sapka és jég. Szerintem nem sokan készültek ilyen dolgokkal. De én tudtam, hogy kelleni fog. Legalábbis nekem biztosan. Rengeteg kitett rész van az úton ahol úgy meg tud sütni a nap, akkor is ha csak 23-25fokot jósolnak, hogy csak kóvályog az ember futás helyett. Közvetlenül a pont után jön a verseny szerintem leglélekölőbb legunalmasabb egyenese. Egy köves, murvás széles kamusík út. Egyszerűen sosincs vége. Én nem tudom milyen hosszú ez a rész de fejben legalább egy külön ultratáv.
Egyébként nagy események nem voltak ezeken a szakaszokon. A jég hűtött,a gélek fogytak. Néha meg kellett állni a gyomromban lévő felesleges levegőtől megszabadulni. Vagy egy egy görcsöt kihúzni,vagy kiütögetni a hajlitómból. A tempó azért bőven lassulóban volt mert azért már 60km felett jártam és nem azok a futók közé tartozom akik ennyitől szoktak bemelegedni.
Kezdett bezuhanni a pulzus is már már,amit még időszakokra sikerült korrigálni a koffein tablettákkal de tisztában voltam vele, hogy előbb utóbb már az sem fog segíteni. Viszont eljött a napnyugta ideje is és ez azért dobott mind a hangulatomon,mind néha a tempómon is. Ekkor csippant el az órán a 85. km. Eljött az a táv ahol még sosem jártam. Ezt megünnepelvén amikor felnéztem az óráról ott volt közvetlen a szemem előtt egy vékony faág ami elől csak hirtelen reflexből tudtam elhajolni ami természetesen megint előhozott egy durvább görcsöt. Nekem ne mondja senki, hogy nem tudom futóhoz méltón megünnepelni az új leghosszabb távomat.
88km-es pontra terveztük az esti órákra való felkészülést. Vizes sapkát és pólót levenni. Törölközni. Úgy döntöttem, hogy nem rövid ujjút hanem egy vékony hosszú ujjut veszek már fel. Tudtam hogy a fáradtság meg az esti órákban a lehűlt levegő hiába 10+ fok lesz az érzetre jóval hűvösebb mint a reggeli 7-8. A következő pontra még bekértem a széldzsekit is, hogy legyen kéznél ha fel akarom venni vagy magammal vinni. A zsákban mint kötelező felszerelés csak esőkabát volt. Azt semmiképp nem akartam magamra venni. Száraz baseball sapi meg fejlámpa fel és jöhet a maradék 27km. Innentől kezdve ugyanaz az útvonal mint az első 27 volt csak nyílván az ellenkező irányba. Így már teljesen képben voltam azzal,hol milyen út és domborzat vár még rám. Szeretem a fejlámpás futásokat. Frissen,kipihenten. Most egyik sem voltam. Meglepő ugye? Így azért más ez a műfaj. A 88-95km közötti szakaszon ez még nem is volt igazán probléma mert sokat mentünk betonon vagy széles murvás úton. Szinte mindegy volt, hogy sötétben vagy világosban mész arra. Az emelkedőkön már úgy is csak gyalogoltam a síkot meg a lejtőket igyekeztem megkocogni. Az utolsó közös frissítés 95km-nél jött el. Megkaptam a széldzsekit de még nem éreztem hogy fel akarom venni így csak eltettem az övbe és magammal vittem. Még pár gél a maradék 20km-re,kulacsok és lehet is menni tovább. Igen még a 12.óra után is működött a géllel való frissítés. Nem mondom, hogy kívántam de 3/4 óránként némi undorral a szám szélén de lenyomtam tisztességgel, ő meg hálából bennem maradt és még valamennyi fel is szívódott belőle. Kész sikersztori. A pont utáni első pár km szélesebb de göröngyösebb,kövesebb útja után fordultunk rá az ereszkedésre a Koloska völgybe egy single tracken. Itt jött ki az, hogy ilyenkor már nem olyan fejlámpával futni mintha most indultál volna el. Botlottam két nagyobbat valami kőben,vagy gyökérben amiből az esést sikerült kivédeni de ráébresztett, hogy talán nem az utolsó 15km-en belül kellene úgy összetörni magam, hogy egy korrekt célidő helyett DNF kerüljön a nevem mellé. Így azt a pár szerencsétlen lovon megmaradt gyeplőt is visszafogtam és a necesebb részeken gyalogolva a simább utakon ha éppen nem emelkedett 1%-it sem akkor óvatosan kocogva értem be Veszprémfajszra. Itt még ettem az ottani paradicsom készletből és elindultam a maradék 5km-re. A haladási stílus nem változott. Maximum csak még ritkább lett a kocogás. De a versenyközpont és a speaker hangjait már egyre közelebbről hozta a szél.
Itt már semmi kérdés nem volt. Pár pillanat és beérek azon a célkapun ahova nem ma reggel, 15óra 40perccel korábban hanem 3 évvel ezelőtt indultam el. Onnan a kordonon kívülről.
Fellépve a cél folyosóra, átlépve a kapu alatt,megfogva a célszalagom kijöttek azok az érzelmek amik bennem voltak ezzel az úttal kapcsolatban.
Amiért a triatlon után a terepfutás lett végül az elsőszámú sportszerelem. Az itt indult 3éve. De nem itt ér véget az biztos.
És ha idáig eljutottál az olvasásban akkor egyrészt megtudtad hogy MIÉRT ez volt az én versenyem idén ősszel és nem egy másik. Másrészt akkor biztos vagyok benne, hogy ahhoz is elég kitartó vagy, hogy elérd a saját utad céljait. Harmadrészt már ne hagyd abba és olvasd el azt is kérlek, hogy kinek tartozom köszönettel és hálával emiatt.
A páromnak. Mert rendületlenül frissít a versenyeken, és mert támogat a hétköznapokon is ebben a néha elég időigényes szenvedélyemben. A nővéremnek. Mert ha kérem jön és ott van ő is segíteni és ha kell szántóföldön keresztül jön át a következő frissítőpontra. Hálás köszönet az edzőmnek. Barát Gabinak aki felkészít arra, hogy készen álljak az ilyen őrült, de szép és utánozhatatlan napokra. A munkahelyemnek ,mert jó pár éve már folyamatosan szponzorálnak. És persze köszönöm mindenkinek aki szurkolt, vagy gondolt rám ezen a napon 2026.10.03.-án.
És még egy mondat. Szeretném remélni, hogy ezen a reggelen ugyanúgy állt ott valaki a kordonon kívül mint én 2023-ban, és jövőre ,vagy pár év múlva ő is megéli a maga 115km-ét és átmegy a célkapuja alatt.
És az utolsó utáni dolog. A fotó is elkészült.
UB Trail, 39 km – Zsubrits Gábor, beszámoló
Tavaly ez volt az első ilyen hosszabb távom, és annak sikerén felbuzdulva nem volt kérdés, hogy idén is ezen a távon fogok indulni, egy jobb eredmény reményében. Egy év készültség után, kíváncsian vártam a rajtot és Gabi által korábban minden jó tanáccsal ellátva léptem be a rajtzónába. Illetve már oda is futva érkeztem, mert a rajt előtti kötelező felszerelés ellenőrzésen kiderült, hogy a bankkártyámat sikerült elraknom a személyigazolvány helyett. Gyors sprint oda-vissza a kocsihoz és pár perc múlva indulhattam is a mezőnnyel.
A megadott pulzustartományt az elején kicsit erősnek éreztem, de ahogy lassan hozzászoktam és találtam a mezőnyben megfelelő húzóembert már annyira nem okozott gondot. Szeretek így versenyezni, húzatni magam másokkal. Főként azért, mivel ezeken a távokon nincs meg az a nagy rutin még és sok energiát spórolok (itt most főleg az útvonal figyelésre, a tempótartásra gondolok, hogy nem kell az órát lesegetnem, stb.) Nyilván, ha belassul és lemarad a követett versenyző, azt már azért nem követem le. Tavalyról egész sok részlet a fejemben volt az útvonallal kapcsolatban, tudtam hol jönnek a nehezebb részek, és ez nagyon jól jött.
Az első felét tavalyhoz képest kicsit keményebbnek éreztem, meg sokkal jobban meg is voltam már izzadva, de a melegebb idő miatt a folyadékpótlásra most még jobban figyeltem. Haladtam az előírtaknak megfelelően, de próbáltam spórolni is amennyire lehet a második felére. A frissítőpontokon a meleg miatt mindig tele töltöttem a kulacsot, és vettem is magamhoz szilárdat is. De erre menet közben is nagyon ügyeltem, hogy ne fogyjak el ilyen téren a verseny közben. Főleg a nyílt részeken éreztem nehezebbnek, de amint beértem az árnyékos erdőbe új erőre kaptam. Itt több futót sikerült megelőznöm, vagy lehagynom, akik addig mögöttem voltak. A féltávot és visszafordulást jelentő frissítőpontot most nagyon vártam. Odafelé szerintem nehezebb a pálya, mert mintha az egészben lenne egy kis sunyi emelkedés, de visszafelé ez lejtővé alakul szerencsére. 18-20 kilométer környékén megvolt a szokásos energiaátállás”, szinte méter pontosan ott kezdődött, mint tavaly. Nem lepett meg, annyira ki sem zökkentett próbáltam minél jobban tovább haladni. Illetve tudtam, hogy itt jön a kedvenc részem, szűk ösvényes, árnyékos lejtő az erdőben végig fák alatt. Ezt a részt próbáltam minél tempósabban megfutni, mert szerettem volna tartani magamat a mezőnyben nem visszaesni, mivel akiket korábban megelőztem újra közeledtek rám. Ezen a részen amúgy fordult a helyzet, mert én húztam magammal azt, aki nekem segített az elején. Végül ő nem sokkal ezután elment előttem, és többet nem is láttam. Itt még 30 kilométerig jól álltam, még örültem is, hogy 3 óra 4 percet mutat az óra, mert nagy esélyem volt így 4 óra alatt beérni. Viszont innentől kezdődtek a gondok, szép lassan csökkent a tempóm és kezdtem érezni némi fáradtságot. Ezután volt pár kilométer ahol nagyon megzuhantam fejben, pedig nem szokott ilyen lenni. Itt aztán minden eszembe jutott, a “hol rontottam el az egészet” érzéstől, a “lehet nem is fog ez ma sikerülni” érzésig.
A futás is egyre nehezebben ment, hasonlított ahhoz, mint mikor évekkel ezelőtt a napon sikerült túl melegednem és csak sétálni tudtam de futni már nem igazán. De azon kívül, hogy most is a futás egyre nehezebb és kellemetlenebb volt, enni, inni tudtam, rosszul nem éreztem magam, és a séta jól ment, csak a futás nem. Innentől már csak azt vártam, érjek már be és mehessek haza. Ilyenkor próbálok mindig rövidebb célokban gondolkodni, frissítőpontról frissítőpontra haladni és az utolsó után megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy már csak a cél van hátra. Az utolsó frissítőponton sikerült rendezni a gondolatokat is és hol futva hol gyalogolva folytattam. Ezen a szakaszon többen visszaelőztek, akiket korábban lehagytam. Belül rosszul esett látni elmenni őket, de a futás már nem ment igazán. (meg őszintén megmondva a kedvem sem volt meg hozzá, hogy utánuk menjek abban a pillantban).
A végén nagyon számoltam vissza a métereket és segített, hogy hallottam a bemondót is messziről. De végül stílusosan futva estem be a célba, 4 óra 16 perc után, amivel a középmezőny közepét sikerült elcsípni. Nem akarom teljesen a melegre fogni, de biztos közrejátszott az is, hogy a végére így kifacsart a verseny, de nemcsak engem ,a körülöttem versenyzőkön is látszott, mennyire meg vannak viselve. Régen voltam ilyen fáradt, mikor beértem. Az UB Trail után napokig még azon jártak a gondolataim, mit lehetett volna másként csinálni. Nem volt életem versenye, de tanultam belőle és fejben nagyon megerősített, kétség sem férhetett hozzá, hogy a következő edzésbe még nagyobb lendülettel vágtam bele.
UB Trail, 40 km – Zsubrits Gábor, beszámoló
Az előző évben a munkahelyi csapat tagjaként vettem részt a rendezvényen, és már azután elhatároztam, hogy idén egyéniben és a 40 km-es távon fogok indulni. Általában Gabival közösen megbeszéljük a jövő évi terveket és versenyeket, de most vettem a bátorságot és neveztem….majd szóltam neki, mit tettem. Így meg is lett az év második felének a nagy kihívása, de biztos voltam benne, hogy alapos felkészítést kapok majd, és ebben nem is csalódtam 😀
A versenyig túl voltam már egy számomra jól sikerült Visegrád Trail-en, egy kőszegi Írott-kő körön és kis Szénás körön is, de ilyen messzi távra még nem merészkedtem, és nem igazán tudtam 30 kilométer felett, hogyan is fogom bírni.
Ami nagy változás volt az évben, hogy egy hónappal a verseny előtt váltottunk pulzuskontrollos edzésekre. Próbáltam addig minél jobban kiismerni ezt a dolgot, és hogy minél rutinosabbnak érezzem magam benne a versenyen is. Ami hamar feltűnt, és számomra a legpozitívabb dolog benne, hogy habár korlátok közé vagyok szorítva, de pont emiatt egy nagy problémámat oldott meg. Méghozzá, hogy elfussam a versenyek első felét, amit rendszerint meg is teszek. Pont emiatt még jobban vártam a rajtot, és lássam mit tudok igazi versenykörülmények között.
Előtte héten terveim között szerepelt, hogy tisztességesen felkészülök és kialszom magam, de ezt az utóbbit egy nap sem sikerült igazán teljesíteni. A távval, emelkedőkkel és frissítőpontokkal is csak az előtte nap este tudtam barátkozni. Szerencsére egyiknek sem éreztem a hiányát a verseny alatt, illetve kaptam egy hosszú és hasznos leírást Gabitól, mire és hogyan figyeljek.
A versenyre fél órával rajt előtt sikerült odaérni, gyors öltözés, futótáska pakolás, sor kivárása a mosdó előtt, és már álltam is be a rajtzónába a felszerelés ellenőrzés után, ahol én voltam az egyedüli, aki percekkel rajt előtt még a telefonjáról töltötte át az órájára az adatokat 😀 A rajt utáni 5-6 kilométert még bemelegítésnek éreztem, próbáltam megtalálni a megfelelő tempót a pulzusszámhoz, és ebben segített hogy az előttem futók is hasonló tempót mentek, mint nekem kellett így csak egyszerűen követtem őket. Közben a megbeszéltek szerint 30-40 percenként frissítettem, és a frissítőpontokon is igyekeztem mindig valamit magamhoz venni. A második ilyen pont után értem be a számomra legélvezetesebb részére a távnak, és itt érzésre is nagyon jól ment nagyon elkaptam ritmust, továbbra is belátható távolságban voltak a többiek, akik húztak magukkal egészen a féltávnál lévő pontig. Bármennyire is próbáltam figyelni a megfelelő frissítésre 15 kilométer környékén hirtelen megéheztem és még a gyomrom is korgott. Kénytelen voltam sétára fogni, kicsit többet enni és közben reménykedtem, hogy nem fog romlani a helyzet. Féltávhoz 2 órán belül érkeztem, itt gyorsan utántöltöttem a kulacsom és fordultam is vissza, hogy ugyanazon az útvonalon visszamenjek a célig. Mivel hamar, már az elején, szétszóródott a mezőny, és közben hol utolértek, hol én értem be a különböző csapatok versenyzőit, fogalmam sem volt hányadik lehetek, így örömmel láttam, hogy még elég sok Gella Trail-es futó jön szembe.
A fordulás után ért a versenyen az egyetlen kisebb holtpont, amit nem is értettem, mert addig igazi örömfutásnak éltem meg a távot. Tudtam, hogy 1-2 kilométer és túl leszek rajta, de legszívesebben sétáltam volna a célig. Sikerült erőt venni magamon és ha lassabban is, de futva haladtam. Emiatt viszont leszakadtam az addig követett 2 versenyzőtől, és így volt egy hosszabb 7-8 kilométeres futásom teljesen egyedül. Habár tudtam, hogy ugyanazon az útvonalon kell visszamenni, de folyamatosan bennem volt, hogy mi van ha mégsem. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor láttam a következő frissítőpontnál az addigi futótársakat, akikkel ezután már szinte a célig hajtottuk egymást. Az utolsó 8 kilométeren éreztem, hogy szép lassan fogy az addigi lendület, és fáradnak a lábaim, így a tempóm is egyre lassul, de próbáltam tartani magam, amennyire a pulzustartomány is engedte.
A cél előtti frissítőpontról már nagyon nehezen sikerült tovább indulni, de ahogy elnéztem a többieket nemcsak nekem, voltak már problémáim. Itt már egyre többször sétáltam bele, nehéz volt motiváltnak is maradni, szívesen engedtem volna el az egészet és sétáltam volna be a célig. Annak ellenére, hogy azt a tanácsot kaptam ne foglalkozzak az idővel, itt megnéztem mégis hogyan állok, láttam, hogy 3 kilométerre van kb. 20 percem, és akkor meglehet a 4 órán belüli teljesítés. Ez adott egy kis löketet, de sajnos már nem tartott ki a célig, pedig a rendezvény bemondóját is egyre hangosabban halottam, tudtam közeledek már. A célba ettől függetlenül futva érkeztem vissza 4:02:53-as idővel, ami abszolút 15.helyet ért a 41-ből.
Összességben nagyon jó versenyt futottam, az a pár apró kellemetlenség sem viselt meg annyira, a pulzuskontroll megint jól működött, enélkül biztos elfutottam volna az elejét, és már sokkal előbb elfogyott volna minden erőm. A pálya nagyon jól futható volt, alapvetően azért is ezt a versenyt választottam, mert a távban számomra volt kihívás, viszont terep ellenére nem voltak leküzdhetetlen emelkedők benne. A mezőnyben én hátrébb vártam magamat, de annak ellenére, hogy hamar szétszakadtunk hárman szinte egész úton kerülgettük egymást, hol én voltam elől, hol csak a sor végén, végig élveztem ezt a részét is.
Hogy mennyire is tetszett? Most is az elsők között neveztem a jövő évi versenyre….és erről most Gabi is tudott XD
- 1
- 2
- Következő →
