UBTrail

UB Trail – Zsubrits Gábor, beszámoló

Posted on

 A hátam közepére sem hiányzott, mikor reggel 5-kor ébresztett a telefon. Utána másfél óra kocsikázás, és várakozás a rajtra. A várakozás az egész napot jellemezte, mivel minden ponton 1,5-2 órát vártunk a váltások miatt, ilyenhez nem igazán vagyok hozzászokva és nagyon vártam már, hogy rám kerüljön a sor. A legszívesebben már az első váltáskor nekiindultam volna.

A 115 kilométeres távot 6-an teljesítettük, én délután 4-kor futottam, két szakaszt egymás után. Mivel még egyszer sem vettem részt ezen a versenyen, illetve még nem is igazán jártam a Balaton ezen részen fogalmam sem volt mire számítsak. A szintmetszetet nézve, úgy terveztem hogy a lejtőket fogom erősebben megfutni a többi részen meg minél jobb tempóban átmenni, aztán az erőm tart, ameddig tart.

Az első egy 10,4 kilométeres szakasz, ami különösebb gondot nem okozott. A szint egy kezdeti nagyobb emelkedőt leszámítva, ami a Hegyestűhöz vezetett fel elhanyagolható volt, a többi részen meg pár könnyebb emelkedőt leszámítva szintben haladt, én ennél nehezebb terephez vagyok szokva. Ellenben nekem sok volt az aszfalt, amit annyira nem élveztem, de utána borospincék és szőlőtőkék között futva szinte végig elkísért a balatoni panoráma, ami nagyon szép volt és pont ezekért érdemes a terepfutást választani. Itt egy helyen rossz felé kanyarodtam, de ugyanígy jártak mások is előttem, és szóltak, hogy rossz felé tartok. Gyors fordulás és hamar megtaláltam a helyes irányt. A jelölésre ettől függetlenül semmi panasz nem lehetett, sűrűn voltak a szalagok, és egyértelmű volt minden kérdéses kereszteződésben, hogy merre is kell menni. Innen már gond nélkül beértem a váltópontra, ahol csipogtam, banán és mentem is tovább.

A következő szakasz már jobban hasonlított egy terepfutó versenyhez, voltak szűk ösvények, és lejtők amiket nagyon élveztem, meg emelkedők, ahol azért lehetett küzdeni felfelé. Ezen a szakaszon sokat is tudtam előzni, ami mindig egy kis plusz motivációt adott is a futás közben. Lassan rám sötétedett, és valahol itt a szürkületben sikerült rosszul lépnem, de már csak pár kilométer volt hátra, és szerencsére nem történt komolyabb baj. Sötétben még nem futottam, de most ebben is lehetett részem. Annyira nem volt vészes, mint először sejtettem. Itt viszont éreztem, hogy kezdek szép lassan elfogyni, ez 21 kilométer után kezdődött. Addig viszont nagyon jól ment, 2 óra 14 perc alatt megvolt a félmaratoni táv. Innen viszont a futás kényelmetlen lett, nem is esett jól, egyre gyorsabban fáradtam, már nemcsak az emelkedőkön sétáltam bele, hanem egyre többször síkon is. Tény, hogy a csúcsformáról már az elején se tudtam volna beszélni, de ahhoz képest a tempóm szerintem nagyon jó volt, jól is éreztem magam, és csak az utolsó kilométereken adódtak nehézségek, de erre számítottam is, nem ért váratlanul. A fáradságot az is jelezte, hogy egyre többször néztem az órára, mikor fogynak el a kilométerek, nagyon vártam a váltópontot. Messziről már hallottam, a többieket, hogy biztatnak, de én csak arra figyeltem, hol a váltótársam. Örültem, hogy végre beértem, és kellett pár perc mire képbe kerültem újra, de hamar rendbe jöttem.

Aznap ennyi volt bennem, most aztán mindent kiadtam magamból, jó sokat is előztem közben, ami azért adott némi pluszt. Az időkkel meg teljesen meg vagyok elégedve az első 10,4 kilométert 1:01:39 alatt letudtam, és a csapatok között a 33. legjobb időt futottam a 159-ből, a második szakaszt, a 14 kilométerest pedig 1:35:31 alatt teljesítettem, minden nehézségek ellenére a 85. legjobb idő lett. 

A csapatunk 12 óra 39 perc alatt ért körbe, alaposan felülmúlva az eredeti tervünket, és így 6-an gyorsabbak voltunk, mint pár éve mikor 10 fővel vágtak neki. A frissítésem a szokásos Turul körös pakk volt, plusz kiegészítve a pontokon található dolgokból. Összességében jó volt részt venni benne, kár lett volna kihagyni hiszen egy nagyon jó csapat tagja lehettem, és lett egy szép befutóérmem 😀

UB Trail – Cseke Betti, beszámoló

Posted on

Ez a hét egészen érdekesen alakult, kezdve azzal, hogy Almát hétfőn orvoshoz vittem erős náthával és kis köhögéssel. A doki egész hétre kiírta és elküldte teszteltetni, ahova kedden vittem el. Közben én otthon dolgoztam is a betegeskedő gyerek mellett. Szerdán jutottam ki először futni, kora reggel. Aznap már nekem is kapart a torkom és egyre jobban fájt a fejem. Ittam a mézes gyógyteákat ezerrel. (Gyógyszert nem veszek be gyógyszerallergia miatt.) Na gondoltam ez remek, nem szeretnék lebetegedni. Szerda éjjel arra keltem, hogy nem kicsit fáj a torkom és a fejem is szétrobban, csütörtökön még jobban fájt a fejem, már majdnem rádírtam Gabi, hogy ha ez így marad, én nem tudok versenyezni… Közben kiderült, hogy Alma szerencsére negatív. Hudejó. Nekem du.ra alábbhagyott a fejfájás, nagyon örültem, de éjjel még éreztem a torkom, de péntekre enyhült mindkettő. Közben azért dolgoztam is ám, végig maszkban, fókuszálni abszolút nem tudtam a versenyre.

Kimentem átmozgatni és aztán elkezdtem végre pakolni, mert 4-5 között terveztük az indulást Füredre, ahol a szállásunk volt. Jött velem az egész család. Este 10-kor sikerült a gyerekeket lefektetni, én fél 11 körül aludtam el, és úgy éreztem nem igazán sikerült még mentálisan megérkeznem… de annak örültem, hogy fizikailag jól vagyok! 

A rajtban találkoztam Gerivel, Edinával (sulis szülők, ők is a 40-es távon indultak), váltottunk pár szót, akkor tudtam meg, hogy lecsíptek kb. 1,5-2 km-t a távból, és ezzel a szint is kevesebb lett jóval, abban a kb. 2 kiliben lett volna egy nagyobb mászós rész… Konstatáltam, hogy jó akkor most már végképp be kell érnem 5 órán beül, sőt!

9-kor elrajtoltunk, kicsit azt hiszem erősen kezdtem, meg túl is öltöztem. Még az első checkpont előtt, ami 5,8 km-nél volt, megálltam pisilni, aztán cipőt kötni, a Kálvária-dombra felfelé el is kezdtem vetkőzni, körsál, hosszú újjú felső és a kesztyű már nem kellett. 11,8-nál, Koloska-völgynél várt a család, pacsi a gyerekekkel, izótöltés és már mentem is tovább. Együtt mentünk itt még sokan, zavart is a sok ember. 😀 Hidegkúton volt a fordító, előtte volt egy hosszú, széles szakasz, ahol már jöttek szembe az elsők, és a váltósok. Úgy számoltam, hogy 4. nő vagyok, aztán még a fordító előtt kb.18 kilnél megelőzött egy lány, de úgy hogy esélyem sem volt utolérni. 19,2-nél fordulás, izó és víztöltés, indulás vissza.

Pont 2 óra alatt tettem meg a táv felét. Ez biztatónak tűnt. Mivel szint nem volt sok, inkább alattomos, sunyi kis emelkedések voltak, ezért a sétát nem éreztem indokoltnak nagyon, és már vártam, hogy mikor jön egy nagyobb dombocska, hogy legálisan lehessen sétálni. 😀 Nagyon mászós rész nem igazán volt. Kb. félmaraton (2:14 lett amúgy) után kezdtem azt érezni, hogy “élek”, fura, hogy több mint 2 óra futás után jött ez az érzés, de akkortól végre egyedül voltam, se előttem se mögöttem nem láttam senkit és úgy éreztem suhanok. Aztán 24-nél utolért egy külföldi srác, bő 10 km-en át előzgettük egymást. Váltottunk is pár szót. Kb.33-34 km-nél aztán otthagytam és az utolsó 5 kilin 5 férfit előztem meg, és több félmaratoni távost is. Ez nagyon jó érzéssel töltött el, mert bár kifutottam magam, mégis maradt erőm a végén előzgetni.

Az 35.és 36.km 6 percen belüli lett, az utolsó kettőbe viszont lelassultam, az már fájt eléggé. Ja és 27-nél elbotlottam, elég nagyot estem, de szerencsére nem lett baj, felpattantam és mentem tovább. A tenyerem és a jobb térdem fájt kicsit. A frissítésem is teljesen jó volt, kb.2 liter izo, 1 liter víz es 2 gél csúszott le. 4 óra 5 perc lett végül, ami elég jó, még így is, hogy alig volt benne 600 m szint. 30 kilinél szomorkodtam is, hogy nemá’ csak 38 lesz, mindjárt vége, én még futni akarok! 😀

A célban várt a család, kiderült, hogy 6.lettem nők között, 21.abszolútban. Nincs az UB-n nagy mezőny, kevés is az induló, de én akkor is rettentő büszke vagyok magamra! Még van egy kis izomláz, és érzem a lábaimat, de működnek. 🙂

Jöhet a következő cél!