UBTrail
UB Trail, 40 km – Zsubrits Gábor, beszámoló
Az előző évben a munkahelyi csapat tagjaként vettem részt a rendezvényen, és már azután elhatároztam, hogy idén egyéniben és a 40 km-es távon fogok indulni. Általában Gabival közösen megbeszéljük a jövő évi terveket és versenyeket, de most vettem a bátorságot és neveztem….majd szóltam neki, mit tettem. Így meg is lett az év második felének a nagy kihívása, de biztos voltam benne, hogy alapos felkészítést kapok majd, és ebben nem is csalódtam 😀
A versenyig túl voltam már egy számomra jól sikerült Visegrád Trail-en, egy kőszegi Írott-kő körön és kis Szénás körön is, de ilyen messzi távra még nem merészkedtem, és nem igazán tudtam 30 kilométer felett, hogyan is fogom bírni.
Ami nagy változás volt az évben, hogy egy hónappal a verseny előtt váltottunk pulzuskontrollos edzésekre. Próbáltam addig minél jobban kiismerni ezt a dolgot, és hogy minél rutinosabbnak érezzem magam benne a versenyen is. Ami hamar feltűnt, és számomra a legpozitívabb dolog benne, hogy habár korlátok közé vagyok szorítva, de pont emiatt egy nagy problémámat oldott meg. Méghozzá, hogy elfussam a versenyek első felét, amit rendszerint meg is teszek. Pont emiatt még jobban vártam a rajtot, és lássam mit tudok igazi versenykörülmények között.
Előtte héten terveim között szerepelt, hogy tisztességesen felkészülök és kialszom magam, de ezt az utóbbit egy nap sem sikerült igazán teljesíteni. A távval, emelkedőkkel és frissítőpontokkal is csak az előtte nap este tudtam barátkozni. Szerencsére egyiknek sem éreztem a hiányát a verseny alatt, illetve kaptam egy hosszú és hasznos leírást Gabitól, mire és hogyan figyeljek.
A versenyre fél órával rajt előtt sikerült odaérni, gyors öltözés, futótáska pakolás, sor kivárása a mosdó előtt, és már álltam is be a rajtzónába a felszerelés ellenőrzés után, ahol én voltam az egyedüli, aki percekkel rajt előtt még a telefonjáról töltötte át az órájára az adatokat 😀 A rajt utáni 5-6 kilométert még bemelegítésnek éreztem, próbáltam megtalálni a megfelelő tempót a pulzusszámhoz, és ebben segített hogy az előttem futók is hasonló tempót mentek, mint nekem kellett így csak egyszerűen követtem őket. Közben a megbeszéltek szerint 30-40 percenként frissítettem, és a frissítőpontokon is igyekeztem mindig valamit magamhoz venni. A második ilyen pont után értem be a számomra legélvezetesebb részére a távnak, és itt érzésre is nagyon jól ment nagyon elkaptam ritmust, továbbra is belátható távolságban voltak a többiek, akik húztak magukkal egészen a féltávnál lévő pontig. Bármennyire is próbáltam figyelni a megfelelő frissítésre 15 kilométer környékén hirtelen megéheztem és még a gyomrom is korgott. Kénytelen voltam sétára fogni, kicsit többet enni és közben reménykedtem, hogy nem fog romlani a helyzet. Féltávhoz 2 órán belül érkeztem, itt gyorsan utántöltöttem a kulacsom és fordultam is vissza, hogy ugyanazon az útvonalon visszamenjek a célig. Mivel hamar, már az elején, szétszóródott a mezőny, és közben hol utolértek, hol én értem be a különböző csapatok versenyzőit, fogalmam sem volt hányadik lehetek, így örömmel láttam, hogy még elég sok Gella Trail-es futó jön szembe.
A fordulás után ért a versenyen az egyetlen kisebb holtpont, amit nem is értettem, mert addig igazi örömfutásnak éltem meg a távot. Tudtam, hogy 1-2 kilométer és túl leszek rajta, de legszívesebben sétáltam volna a célig. Sikerült erőt venni magamon és ha lassabban is, de futva haladtam. Emiatt viszont leszakadtam az addig követett 2 versenyzőtől, és így volt egy hosszabb 7-8 kilométeres futásom teljesen egyedül. Habár tudtam, hogy ugyanazon az útvonalon kell visszamenni, de folyamatosan bennem volt, hogy mi van ha mégsem. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor láttam a következő frissítőpontnál az addigi futótársakat, akikkel ezután már szinte a célig hajtottuk egymást. Az utolsó 8 kilométeren éreztem, hogy szép lassan fogy az addigi lendület, és fáradnak a lábaim, így a tempóm is egyre lassul, de próbáltam tartani magam, amennyire a pulzustartomány is engedte.
A cél előtti frissítőpontról már nagyon nehezen sikerült tovább indulni, de ahogy elnéztem a többieket nemcsak nekem, voltak már problémáim. Itt már egyre többször sétáltam bele, nehéz volt motiváltnak is maradni, szívesen engedtem volna el az egészet és sétáltam volna be a célig. Annak ellenére, hogy azt a tanácsot kaptam ne foglalkozzak az idővel, itt megnéztem mégis hogyan állok, láttam, hogy 3 kilométerre van kb. 20 percem, és akkor meglehet a 4 órán belüli teljesítés. Ez adott egy kis löketet, de sajnos már nem tartott ki a célig, pedig a rendezvény bemondóját is egyre hangosabban halottam, tudtam közeledek már. A célba ettől függetlenül futva érkeztem vissza 4:02:53-as idővel, ami abszolút 15.helyet ért a 41-ből.
Összességben nagyon jó versenyt futottam, az a pár apró kellemetlenség sem viselt meg annyira, a pulzuskontroll megint jól működött, enélkül biztos elfutottam volna az elejét, és már sokkal előbb elfogyott volna minden erőm. A pálya nagyon jól futható volt, alapvetően azért is ezt a versenyt választottam, mert a távban számomra volt kihívás, viszont terep ellenére nem voltak leküzdhetetlen emelkedők benne. A mezőnyben én hátrébb vártam magamat, de annak ellenére, hogy hamar szétszakadtunk hárman szinte egész úton kerülgettük egymást, hol én voltam elől, hol csak a sor végén, végig élveztem ezt a részét is.
Hogy mennyire is tetszett? Most is az elsők között neveztem a jövő évi versenyre….és erről most Gabi is tudott XD
UB Trail, 40 km – Palkovics-Szabó Nóri, beszámoló
Szoktam beszámolókat olvasni, irigykedve és hitetlenkedve, hogy ezt így hogy? Akik ilyesmit írnak, biztos feketeövesek, az én fehér övemen meg csak egy citromsárga csík van, az is szaggatott. De talán az írással kompenzálom.
Januárban vakmerőségből neveztem az UB Trail Gella nevű negyvenes távjára, önbizalmam két maratonból és pár hegyi futásból volt. A hegy valahogy elkapott. Síelni nincs pénzem, a tájfutáshoz figyelmem, de egy erdei úton felfelé haladni hétköznap koraeste számomra az elérhető luxus, az énidő illatokkal és tájképpel sűrítve. És az erdőben kicsit úgy érzem, Saci is ott van.
Májustól Gabival készülök, ami a legjobb döntésem volt, döntés a futás mellett. Én ehhez nem értek, olaszul se a tévéből tanultam, negyvenkét évesen nem maratonkázunk többet egyedül, mert mindig fájni fog valamim, ami miatt nem tudok futni. Azt mondta, szól, ha inkább ne induljak ezen a távon. Én meg magamban azt, hogy akkor én meg úgy csinálom, hogy ne mondja, hogy ne. Nem mondta. Pedig a feladatos csütörtök mindig nehézkesen indul, mit játszom el a futót a dunaparton, biztos kiröhögnek, amúgy is van jobb dolgom. Pedig nincs.
A rajt reggelén is érthetetlen volt, mit keresek Csopakon, miért állok be negyven futó mellé bekészített utolsó befutónak. Aztán a szpíker elmondta, akik itt állnak, megdolgoztak érte. Akkor kinéztem a férjemre, és úgy éreztem, minden futással töltött perc meg van bocsátva. Repült velem az őszi erdő, szépen elhagyott majdnem mindenki, így két kilométernél megkávéztam. Ami a koffeintabletta elfogyasztását jelenti. Egy jó beszámolóba kell evős-ivós rész a gondosan megtervezett frissítésről. Az én frissítésem az ébrenmaradásról szólt. Esti/éjszakai futó vagyok, a reggel nekem akadályfutás. Az első, veszprémfajszi pontig lassan megérkeztem a versenyre. Onnan egy kilencszeres ironwomannel mentem egy darabig, nyilván nem frusztrált a társaság. De. Aztán fel a fordítóig már magányosan. Nagyobb szintekre készültem, itt inkább hosszú aligemelkedők voltak, ahol a hegyet nem éreztem, csak azt, hogy nem haladok. És hogy minden kavicsot érzek, mert mindegyik ugyanazt az akupunktúrás pontot nyomja, amitől a lábujjam leszakad. Ennyit a terepcipőről. Felejtsük el, legközelebb jó lesz az aszfaltos. Persze szembe már jöttek az elsők. Vajon mit gondolnak rólam? A negyedik szembejövőnél már nem érdekelt, végülis befizettem a versenyt, majd megvár a sztaff.
A fordító után jött a lanka lefelé, ezzel együtt a medencefájdalom 20 és 30 km között. De legalább a lábujjamat felülírta. A Koloska-völgy előtt már előztem, onnan teljesen nyugodtan ment minden. Kiolvadtak a kellemetlenségek, megnéztem az órámat, basszus, a férjem lemarad a befutóról, mindegy, majd veszek egy nagyon menő ubés kapucnis pulcsit aranyárban, csakhogy meg ne fázzak. Az utolsó két kilométeren egy fickóval kerülgettük egymást, megköszöntem, hogy rámfütyült, mikor letértem az útvonalról. Ő ért be előbb, de így én együtt futhattam be a férjemmel, aki velem együtt ért a versenyközpontba.
4:39 lett a vége, negyedik lettem a kilenc nő között, teljesen abszurd, hogy nem én kapcsoltam le a lámpát Csopakon. De nem én voltam, és akkor ezek szerint ez jó kis futás volt.
UB Trail – Zsubrits Gábor, beszámoló
A hátam közepére sem hiányzott, mikor reggel 5-kor ébresztett a telefon. Utána másfél óra kocsikázás, és várakozás a rajtra. A várakozás az egész napot jellemezte, mivel minden ponton 1,5-2 órát vártunk a váltások miatt, ilyenhez nem igazán vagyok hozzászokva és nagyon vártam már, hogy rám kerüljön a sor. A legszívesebben már az első váltáskor nekiindultam volna.
A 115 kilométeres távot 6-an teljesítettük, én délután 4-kor futottam, két szakaszt egymás után. Mivel még egyszer sem vettem részt ezen a versenyen, illetve még nem is igazán jártam a Balaton ezen részen fogalmam sem volt mire számítsak. A szintmetszetet nézve, úgy terveztem hogy a lejtőket fogom erősebben megfutni a többi részen meg minél jobb tempóban átmenni, aztán az erőm tart, ameddig tart.
Az első egy 10,4 kilométeres szakasz, ami különösebb gondot nem okozott. A szint egy kezdeti nagyobb emelkedőt leszámítva, ami a Hegyestűhöz vezetett fel elhanyagolható volt, a többi részen meg pár könnyebb emelkedőt leszámítva szintben haladt, én ennél nehezebb terephez vagyok szokva. Ellenben nekem sok volt az aszfalt, amit annyira nem élveztem, de utána borospincék és szőlőtőkék között futva szinte végig elkísért a balatoni panoráma, ami nagyon szép volt és pont ezekért érdemes a terepfutást választani. Itt egy helyen rossz felé kanyarodtam, de ugyanígy jártak mások is előttem, és szóltak, hogy rossz felé tartok. Gyors fordulás és hamar megtaláltam a helyes irányt. A jelölésre ettől függetlenül semmi panasz nem lehetett, sűrűn voltak a szalagok, és egyértelmű volt minden kérdéses kereszteződésben, hogy merre is kell menni. Innen már gond nélkül beértem a váltópontra, ahol csipogtam, banán és mentem is tovább.
A következő szakasz már jobban hasonlított egy terepfutó versenyhez, voltak szűk ösvények, és lejtők amiket nagyon élveztem, meg emelkedők, ahol azért lehetett küzdeni felfelé. Ezen a szakaszon sokat is tudtam előzni, ami mindig egy kis plusz motivációt adott is a futás közben. Lassan rám sötétedett, és valahol itt a szürkületben sikerült rosszul lépnem, de már csak pár kilométer volt hátra, és szerencsére nem történt komolyabb baj. Sötétben még nem futottam, de most ebben is lehetett részem. Annyira nem volt vészes, mint először sejtettem. Itt viszont éreztem, hogy kezdek szép lassan elfogyni, ez 21 kilométer után kezdődött. Addig viszont nagyon jól ment, 2 óra 14 perc alatt megvolt a félmaratoni táv. Innen viszont a futás kényelmetlen lett, nem is esett jól, egyre gyorsabban fáradtam, már nemcsak az emelkedőkön sétáltam bele, hanem egyre többször síkon is. Tény, hogy a csúcsformáról már az elején se tudtam volna beszélni, de ahhoz képest a tempóm szerintem nagyon jó volt, jól is éreztem magam, és csak az utolsó kilométereken adódtak nehézségek, de erre számítottam is, nem ért váratlanul. A fáradságot az is jelezte, hogy egyre többször néztem az órára, mikor fogynak el a kilométerek, nagyon vártam a váltópontot. Messziről már hallottam, a többieket, hogy biztatnak, de én csak arra figyeltem, hol a váltótársam. Örültem, hogy végre beértem, és kellett pár perc mire képbe kerültem újra, de hamar rendbe jöttem.
Aznap ennyi volt bennem, most aztán mindent kiadtam magamból, jó sokat is előztem közben, ami azért adott némi pluszt. Az időkkel meg teljesen meg vagyok elégedve az első 10,4 kilométert 1:01:39 alatt letudtam, és a csapatok között a 33. legjobb időt futottam a 159-ből, a második szakaszt, a 14 kilométerest pedig 1:35:31 alatt teljesítettem, minden nehézségek ellenére a 85. legjobb idő lett.
A csapatunk 12 óra 39 perc alatt ért körbe, alaposan felülmúlva az eredeti tervünket, és így 6-an gyorsabbak voltunk, mint pár éve mikor 10 fővel vágtak neki. A frissítésem a szokásos Turul körös pakk volt, plusz kiegészítve a pontokon található dolgokból. Összességében jó volt részt venni benne, kár lett volna kihagyni hiszen egy nagyon jó csapat tagja lehettem, és lett egy szép befutóérmem 😀
- 1
- 2
- Következő →
baratrunning.com 