Month: április 2022
Garmin WTF BRZSNY – Janicsák Enikő, beszámoló
Aszfalt L táv 23 km-608 m szintemelkedés, Női II. helyezés 
Ez a verseny a covid miatt tavalyról csúszott át idénre. Nem különösebben tekintettem versenynek, inkább csak edzésnek szántam a Myway50km és a Korinthosz 80km előtt.
Bár az elején meglódultam, tudtam, hogy a 11.5km hegyre fel futás nem lesz egy leányálom, így 1km után visszafogtam magam és abban is megállapodtam magammal, hogy most inkább vágyom egy fotózgatós, lazán futós élmény futásra, mint egy vérre menő küzdelemre.
Élveztem a ködös, párás Börzsönyt, ami egy csoda volt. Élveztem, hogy senki nem volt körülöttem, egyedül meneteltem felfelé.
Élveztem, hogy jól vagyok.
Élveztem, hogy élvezem. 
Amikor a fordítóhoz közeledtem, jött már velem szembe a mezőny eleje és feltűnt, hogy egy lány futott csak közöttük, ezzel konstatáltam, hogy akkor második helyen futok a nők között. Ekkor a versenyszellem is előbújt belőlem, és dobott egy kicsit a tempómon. De igazából tudtam, hogy én szeretek lefelé futni, és szerintem viszonylag jól is futok lefelé, így nagy dolog nem történhet.
Boldogan hasítottam lefelé a hegyről és 500m-rel a cél előtt már a barátaim is kint álltak és órási ovációval fogadtak. Szerintem senki másnak nem volt ekkora szurkolótábora, mint nekem. 
Köszönöm a szurkolást nekik, a vendégeimnek a sok gratulációt, és edzőmnek Gabinak (@gizionfoneni ), hogy ilyen jól felkészít az előttem álló megmérettetésekre!
Szuper szervezés volt a @runawaywtf jóvoltából!
Köszi a képeket a Runaway-nek
Martonvásár 100 km – Parragh Dániel, beszámoló
IV. Fehér Enikő és Vörös Balázs emlékverseny – 100 km
A versenyt a Havasi Gyopár Futóklub szervezte. Nagyon szimpatikus társaság, a versenyt pedig profi módon bonyolították le.
Hajnali 3-kor kellett kelni és 4:20-kor indultunk Mohai Petivel Martonvásárra. Ezúttal is Ő frissített, mint tavaly a Tisza-tó-nál.
A 100 km-es verseny indult a legkorábban, 6:00-kor. 1360 méteres körpálya. A szintidő 13 óra. Reméltem, hogy ezzel nem kell foglalkozni.
Nagyon jól sikerült a felkészülés jelentős része.
Sajnos április elején jött egy kisebb combsérülés, így a versenyt megelőző 2 hétben már alig tudtam edzeni, a balance is elcsúszott. Épphogy sikerült összedrótoznom magamat.
40 perccel a rajt előtt már ott voltunk, így nem kellett kapkodni a pakolással, wc-vel, krémezéssel.
Jó szar idő volt, 6 fok, hideg szél. Felvettem 3 réteget, mert majd’ megfagytam. Mindössze 12-en indultunk a 100k-n. De volt egy csomó más táv/idő (12 órás, 6 órás, 50k, 50 mérföld, maraton félmaraton, stb.), így azért összeverődött párszáz futó a nap folyamán.
Elindultunk. Reméltem, hogy az előírt pulzuszónát (148-153) még nem érem el legalább fél/egy órán keresztül. Ja … aztán 400 méter után már 150 volt.
Sok volt az a 3 réteg, így a második körben már le is vettem a széldzsekit.
Elkezdtük a frissítést. 2-3 körönként soft kulacsot cseréltünk. Felváltva kaptam vizet és i:am isót. Óránként 1 Squeezy sós paradicsomos gél. Ez a kedvencem, azért edzésen szinte soha nem használom, hogy ne unjam meg.
Ezen kívül 2 óránként terveztünk egy sótablettát, ill. néha pár darab sós kis sós percet gyomorvédő céllal. Ez a része tökéletesen működött. Nem volt se hasfájás, se hasmenés. A gyomrom végig rendben volt.
Az első 30 kilométeren egy jó, egyenletes tempót futottam. 5:30-5:40-es ezrek. Pont ilyet szerettem volna. Megálltam 2-szer wc-re. Úgy tűnt, hogy túl sokat iszom.
Közben a hőmérséklet egy kicsit feljebb ment, kisütött a nap. Időnként még melegem is volt.
Végre egy kép, amin olyan, mintha futnék, de itt meg alszom.
Aztán a 32. kilométeren jött egy kisebb megszédülés. Elkezdtem sétálni, de viszonylag hamar elmúlt és újra futni kezdtem. Levettem a második réteget, mert nagyon melegem volt.
Ugyan a szédülés elmúlt, de nem éreztem jól magam. Peti mondta is, hogy nem nézek ki jól.
A tempó teljesen bezuhant. Jöttek a 6 perc feletti kilométerek. Teljesen világos volt, hogy innentől már csak lassulni fogok. Ebből kellett főzni.
Úgy voltam vele, hogy talán 50k-ig el tudok menni, aztán pakolunk és megyünk haza.
Egy ideje már kínlódtam, amikor egyszer csak megjelent mellettem Bogár Jani. Rám nézett és mondta, hogy Hajrá! Aztán elszáguldott.
Ez adott egy nagy lökést. Rengeteget segített abban, hogy kimásszak a szarból.
Itt már egy kicsit jobban voltam újra
Viszont még 50k-nál sem járatam és elképzelhetetlennek tartottam, hogy végig tudok menni.
Állandósult a 6:30-6:40-es tempó. Akárhogy számolgattam, mindig az jött ki, hogy még k*rva sokáig itt fogok körözni.
Innentől kezdve próbáltam kitalálni egy következő mérföldköveket. Ha elérem az 50k-t, akkor az lesz életem harmadik leghosszabb futása.
Ha megvan a 60, akkor annál már csak az UTT volt hosszabb.
Meglett a 60. kilométer: 6:02:22. Soha rosszabb 6 órást. Kb. itt kezdtek el égni a combjaim. Teljesen olyan érzés volt, mintha másztam volna már 800 méter szintet.
Volt a pályán 2 emelkedősebb rész. A kiírás szerint mindössze 4 méter szintemelkedés, de a verseny végére ez a 2 nevetséges emelkedő teljesen felőrölt.
Meglepő módon a futómozgás elég jónak tűnt. A balance rendben volt, a törzstartásom megfelelőnek tűnt (pedig nálam többször talán senki nem csalja el a core erősítést).
Jött a 70, majd a 80. Ugyan haladtam, de akárhogy számoltam, látszott, hogy ezzel a tempóval simán 2 és fél óra lesz a maradék húszas.
A gyomrom még mindig rendben volt, de a gél már nem ment. Többnyire perecet ettem.
A combjaim egyre jobban égtek, így állandósultak a rövidebb séták. 7 percesben haladtam jobbára. Idegesített, hogy sétákkal még tovább fog tartani, de ment több. A pulzussal már nem kellett foglalkozni, nem akart felmenni.
90 km-nél jött a görcs a jobb talpamban, de ezen már csak nevetni tudtam. A frissítőpontnál lévő emelkedőt már minden körben sétáltam.
Még egy laza 10-es…de aztán kiderült, hogy az órám kb. 1 km-el többet mért, így annyival többet kell még menni 
A végére megjött a családom, így lehetett csinálni gyerekes befutót.
A vége 10:43:59. Ebből ennél többet nem lehetett kihozni és értékes tapasztalatokat szereztem egy hosszabb ultra távon.
Hello Badacsony Trail – Répássy-Szabó Enikő, beszámoló
Hello Badacsony Trail (52,97 km, 1882 m szint) ítéletidőben, női 3., összetett 8. hely (6:36:11)
Az utolsó hétig azon görcsöltem, hogy utoljára a járvány előtt futottam ekkora távot, aztán amikor kiderült, hogy jön az Armageddon szombaton, utána már azon. Szomszédasszony javasolt egy nagyon pontos időjárás-előrejelző oldalt (óránkénti bontás, több napra előre), azt bújtam és próbáltam felkészülni a viszontagságokra. Már pénteken elindultunk Gáborral, Zsuzska lányommal és Anikóval, akivel azonos távon indultunk, ettünk egy jót a Kővirágban Köveskálon, Anikót ott hagytuk, ő ott szállt meg, mi továbbmentünk a Gyulakeszin foglalt apartmanunkba.
Igyekeztem összeszedetten pakolni, egész jól sikerült, csak az ivózsákom záróelemét hagytam otthon, így pénteken este eldőlt, hogy a két fél literes kulaccsal indulok, és a pontokon töltöm majd őket újra. Esőkabát-trikó kombót találtam ki felülre, alulra térdgatyát és kompressziós zoknit, és vittem magammal egy baseball sapkát, ami nagyon hasznos döntésnek bizonyult. A Speedgoat és a Speedcross között vacilláltam, végül az előbbi vettem fel.
Tök jó volt, hogy nyugisan ki lehetett sétálni reggel a rajtba, bőven volt idő enni, rajtszámot felvenni, bemelegíteni. Anyukám azért felhívott az utolsó pillanatban, biztos ami biztos, hogy felelőtlenség ilyenkor elindulni, törölniük kéne a versenyt, de már nem zökkentett ki. 🙂 Kilenckor rajtoltunk. Akkor nagyon kellemes volt még az idő, 13 fok, a szél sem fújt, szelíden szemerkélt néha az eső, többen rövidgatyában, pólóban, én már esőkabátba csomagolva, mert az órás bontásból sejtettem, mi lesz a forgatókönyv. A sapkát egyelőre zsebrevágtam. Melegem volt az elején, de reménykedtem, hogy jól döntöttem.
Úgy tervezem, amíg bírom, haladok az élbollyal, ez egészen az első hegy, a Csobánc megmászása után a lejtőig tartott, ahol vagy három lány elhúzott mellettem. Nagyon nem csodálkoztam, mert tudtam, hogy felfelé és a hegyek közötti sík szakaszokon tudok majd gyorsabban haladni, a hegyekről lefelé nagyon meredek, sziklás-köves a terep, ott amúgy is béna vagyok, és most különösen is leginkább a térdemre fogok vigyázni a múlt novemberi sérülés után. Egy óra elteltével elkezdett esni, aztán ömleni az eső. Elővettem a baseball sapkát, ami azért volt nagyon hasznos, mert a víz simán kimosta volna a kontaktlencsét a szememből. A komfortérzetemen is sokat javított, hogy az arcom nem volt vizes, láttam rendesen, és a kabátnak hála az özönvíz ellenére nagyjából száraz maradtam felül. Jöttek szépen egymás után a hegyek (összesen 10 hupli a szintrajzon). A lecsorgó vízben felfelé kapaszkodva mászás, lefelé fától-fáig csúszkálás, közben némi haladás.
A versenypulzust a táv feléig tudtam tartani kb., onnantól kezdve már edzéspulzuson haladtam. Több oka is lehetett. Egyrészt akkorra kezdtek fáradni az izmaim, másrészt a víz feláztatta a talajt, sok helyen eléggé csúszott, a dűlőutakon is csak az útmenti füves részen lehetett futni. Egy szakaszon, ahol nádas mellett vezetett az útvonal, egyenesen bokáig ért a víz. Itt már bőven elkelt volna a Speedcross, mondjuk akkor pár körmömnek biztosan búcsút mondhattam volna, és lehet, hogy a minimál csillapítás miatt a lábam is szétverem. Az eső csitult, de rázendített a szél, helyenként elég brutális lökésekkel, és a hőmérséklet is lezuhant (a hőérzet még inkább). Ráadásul a Tóti-hegy után teljesen egyedül maradtam, és az órán trackre váltottam, hogy ne tévedjek el túl gyakran. Azért kb. 1 km elkavarást sikerült összehozni az egész távon. És benne volt a lassulásban az is, hogy a Tóti-hegyre felfelé kapaszkodva láttam az előttem lévő lányt lejönni, aki úgy szökellt lefelé ott, ahol én csak csúszkálni tudtam, hogy biztos voltam benne, őt nem érem utol. És találkoztam a mögöttem lévő lánnyal is, aki kb. hasonló távolságban lemaradva jött felfelé bottal nagyon ügyesen, de nem túl gyorsan. Ha a sarkamban lett volna, lehet hogy jobban igyekszem. De simán előfordulhat, hogy ilyen viszonyok között akkor sem haladtam volna gyorsabban.
Jött 25 km körül a Gulács, utána pedig a két legnagyobb hupli: a Badacsony és a Szent György-hegy. A Badacsonyt felfelé egészen élveztem, nagyon klassz panorámaúton haladt az útvonal, és a rettegett Bujdosók lépcsője sem viselt meg annyira, örültem, hogy legalább van hová lépni, és nem a sárban csúszkálok. Itt a kezem már teljesen szétfagyott, a ponton is úgy kellett megkérnem az önkénteseket, hogy csavarják le a kulacs tetejét, nem éreztem az ujjaimat. Egyébként az időjárás ellenére csodálatos volt a panoráma sok helyen, napsütésben pazar lehet.
A Szent György-hegy előtt váratlanul megjelent a családom (akkorra már végeztek a saját távjaikkal), és ők mondták, hogy harmadik vagyok, a negyedik biztonságosan lemaradva. Ettől aztán új erőre kaptam, felküzdöttem magam a hegyre, lecsúszkáltam, és onnan már csak pár km volt a cél.
Összességében jó élmény volt, az időjárás kevésbé zavart, mint gondoltam, a terep meg azt hozta, amire számítottam. A frissítésem rendben volt, óránként ettem zselét, összesen hatot. A 23 kilis ponttól mindenhol rátöltöttem a kulacsokra, jól működött az eddig számomra ismeretlen Squeezy izó. 30 km körül kicsit fájt a gyomrom, de ettem a Badacsonyon némi olajbogyót, sajtot, aszalt paradicsomot, utána már nem volt gond. A versenyszervezés szuper volt, a rajtközpont telitalálat, a célkaja finom, az önkéntesek nagyon kedvesek és segítőkészek. Amúgy ők voltak a nap hősei, mert mi legalább haladtunk, de ők egész nap egy helyben álltak az ítéletidőben, néhányan egyedül a teljesen kitett hegycsúcsokon. Ezúton is hála és köszönet nekik! És köszönet az edzőmnek, Gabinak is a felkészítésért, és azért, hogy mindig kihúz a gödörből!
Fotók: Hello Trails
- 1
- 2
- …
- 4
- Következő →
baratrunning.com 