VTM

Gizionok a VTM-en

Posted on Updated on

Fotókért köszi a Terepfutás.hu-nak

Zsubrits Gábor beszámolója

Arzt-Pintér Anna beszámolója

Futott A Költő, de előtte még lelkesítette a zsúfolt hétvégén rajthoz állókat is. (Omszki Ultra, VTM, Vivicittá)

Nagy dilemmájában elmélked a Költő,
Vajon önmagának szurkolni illő?
Esetleg saját magát kihagyja,
Versével csak a többi futót biztassa?
Nehéz terhem alunni se hagy,
Közeleg a nyár, elmúlik a fagy.
Félreteszem most ezt a nagy dilemmát,
Fussanak a többiek iramlást.
Tiporjátok a szigeti aszfaltot,
Csanyánál meg nyaljátok a fagylaltot
Legyen a lábatokban erő,
Hokában fussatok, mert most az a menő.
Örüljetek a célban a nagy nagy eredménynek
Aki meglát engem, óriás szerencsének.
Lelki világomban én Veletek futok,
Halljátok a Költőt aki nagyon szuszog

VTM félmaraton – Zsubrits Gábor, beszámoló

Posted on

A VTM számomra mindig egy “különleges” verseny lesz, mivel ez volt az első, amire már Gizionként készültem, habár akkor még a 15 kilométeres távra. Azóta eltelt 3 év és sok-sok kilométer, de idén újra bekerült a naptárba, és már nagyon vártam a téli alapozás után, hogy eljöjjön a március vége és a verseny napja. Az addigi edzések és futások után bizakodva állhattam rajthoz.

Fél órával a kezdés előtt estem be Szárra, így gyors rajtcsomagfelvétel, átöltözés és bemelegítés után beálltam a mezőny hátsó részébe. A terv egy lendületes félmaraton volt, és az emlékek, illetve a korábbi szintrajz nézegetés azt mutatta számomra, hogy ez össze is jöhet.
Az táv első felében lévő emelkedős részt leszámítva az útvonal szintben halad, vagy lejt. A frissítést nem gondoltam a szokásos félmaratoni csomagot állítottam össze reggel, a hirtelen meleg miatt több folyadékot vittem magammal, más szükséges dolgot a frissítőpontokon terveztem magamhoz venni. A rajt és pár kilométer könnyed aszfaltos futás után egy éles kanyarral gyakorlatilag megkezdődött a verseny számomra mászósabb része. Ezt tempós sétával próbáltam minél előbb letudni, és jobban is ment, mint azt előre sejtettem. Illetve egy sokkal nehezebb emelkedős részre emlékeztem korábbról, ezért próbáltam nem elfutni magam már az elején, mire erre a részre érek. Mikor felértem elkezdődött számomra a verseny élvezetes része, próbáltam minél előbb egy gyors tempóra váltani, ami könnyedén sikerült is. Innentől már csak arra kellett figyelnem, hogy tartani tudjam, esetleg a lejtős szakaszokon még jobban megnyomni, és kis időt nyerni, amit az emelkedőn elveszítettem a sétával.

Mivel elég hátulról indultam, és próbáltam egy lendületes  tempót tartani, emiatt a verseny nagy részét a többiek beérésével és előzgetésével töltöttem, ami a motivációmra az egész versenyen kellően pozitívan hatott. Mindig volt előttem valaki, akinek elé akartam kerülni, és ez segített, hogy ne hagyjam magam elkényelmesedni. Egy bizonyos részén a távnak én voltam az, akit a többiek üldöztek, ami egy új dolog volt, hiszen általában és kullogok mások után. De sikerült egy nagyobb előnyt kiépíteni és ez kitartott a már a verseny végéig.

A faluba visszaérve az utolsó aszfaltos kilométerek már nem estek annyira jól, de tartva a korábbi tempót, sőt, kicsit gyorsabban futottam át a célon. Az időm 2 óra 3 perc lett, ami végül a középmezőny elejét jelentette. Összességében egy nagyon jól sikerült versenyt tudhatok magam mögött, most minden körülmény nekem kedvezett, igazi örömfutás volt végig. Az útvonal nem a legnehezebb, de egy ilyen lendületes és jól sikerült kör, nagy motivációt tud jelenteni az év további részére, mert ha ilyen jól kezdődik, akkor a folytatás se lehet majd rosszabb.

Fotó: Terepfutás.hu

Privát VTM+az apró – Cseke Betti beszámoló

Posted on Updated on

Idén az UTH minitávján, a Visegrád trail-en (29 km, 1200 m szinttel) indultam volna, ha nincs covid. De elmaradt, így az volt a terv, hogy majd privátban lefutom. De aztán azon kaptam magam, hogy a Vértes Terepmaratont nézegetem, ami 39 km, 1000 m szinttel.  Ugyan 10 km-rel több, mint a Visegrád trail, és még sosem futottam ennyit, de a szint nem is olyan sok. Pont nekem való.

Gabi először inkább a Visegrád trailt “erőltette”, mondván nagy ugrás lenne nekem az a +10 km, de rábeszéltem, hogy legyen a VTM, hiszen heti átlag 50 km-eket futok, jól mennek az edzések, erősnek érzem magam. Viszont nem május végén, hanem kb. egy hónappal későbbre terveztem, amikor már a gyerekeket le tudjuk adni nagyszülőknek pár napra. Gabi rábólintott. Nagyon örültem. Kb. ez idő tájt  (máricius vége-április eleje) derült ki, hogy a záróvizsgám (gyógymasszőri) időpontjai augusztus közepére esnek, tehát a tanulást és a futást jól össze kell hangolni majd. De most a fókusz a futáson lesz június 18-ig. Ez lett a céldátum, ráadásul aznap lesz a 10. házassági évfordulónk is, pénteki nap, olyankor Bazsi nem dolgozik, azt mondta, szívesen elkísér, neki ez egy jó edzés a júliusi ultrájára, mellesleg kettesben lehetünk az évfordulónkon, az erdőben, amit mindketten nagyon szeretünk. 🙂

Az edzések tényleg jól mentek, többször edzettem Anikóval terepen, egyszer felmentünk a libegő trail útvonalára, akkor 24 km-be tettem majdnem 900 m szintet, és iszonyatosan élveztem. Ekkor kezdtem azon agyalni, hogy ezt a VTM-et fel kéne kerekíteni 42,2-re, mivel még sosem futottam maratont. Gabinak még nem szóltam a tervről. 😀

Közben május végén nagyon felsűrűsödtek a programok, teendők, sok munkám is lett, mellette nyomasztott a rengeteg tanulnivaló, a gyerekek mindenféle dolgai, évvégi hajtás, programok, ide menni, oda menni, millió intéznivaló…. Közben kiderült – több hét utánajárás végén, hogy vesekövem van. Fájt az oldalam, voltak apró görcseim, és mellé félelmek. Amikor kiderült, hogy ez vesekő,  60+ km-es futóhetem volt, aminek a végére eltűnt a vesekő, szerencsére kb. észrevétlenül távozott. Ettől megkönnyebbültem nagyon. Úgy gondoltam, nincs már akadály a maraton előtt.  

Végül mégis annyira sok lett minden, hogy a maraton előtti héten a 4 edzésből csak hármat futottam le, pont a hétvégi hosszút hagytam ki. Már csak kb. 5 órákat aludtam, nem volt időm töltődni sehogy, a futást már kényszernek éreztem, és ekkor meghívtak a barátaink magukhoz egy hétvégére. Na akkor tudtam, hogy a hosszú futásnak lőttek, mert még szombat reggel sem tudom lefutni, hisz a kislányunk leendő osztályával megyünk ismerkedős kirándulásra, délelőtt, onnan egyből a barátainkhoz és ott is alszunk. Ha nagyon akartam volna belezsúfolhattam volna a péntekbe, vagy a szombat hajnalba, de már nem akartam. Úgy éreztem többet árt, mint használ, ha én most erőltetem ezt a futást. Inkább pihenek a hétvégén. 

Végül eljött a maraton hete. Arra a hétre már csak egy 9 km-es és egy átmozgató 20 perces futás volt. Kedden vége lett a sulinak, másnap reggel levittem a gyerekeket vidékre a szüleimhez, ahol 1 órát sem töltöttem és jöttem haza. Dolgoztam még kicsit, csütörtökön is, aztán délutántól már a teljes fókusz a a futáson volt. Ekkor kezdtem izgulni. Írtam is Gabinak, hogy parázom, meg a kánikula miatt is aggódtam, de mivel reggel 6-os rajtot terveztünk, reméltem, hogy 25 foknál több nem lesz az erdőben. Legalábbis a táv első felében.

4:30-kor keltünk és kb. 6-ra értünk Szárra, 6:10-kor rajtoltunk. Mivel ez nem egy verseny volt, frissítőpontok nem voltak. Megnéztük, hogy Várgesztesnél, kb 22 km-nél lesz csak kút. Illetve térkép szerint lett volna még forrás, de azokat nem találtuk, meg…. tudtuk, hogy Várgesztesig vinnünk kell annyi innivalót, hogy elég legyen. De mi a táv elejébe raktuk bele a +2-3 km-t, hogy meglegyen a maraton, így a kút 25 km-nél várt csak. Összesen 4 liter folyadékkal indultunk el ketten, amivel éppen hogy kihúztuk 25 km-ig, amit bő 3 óra alatt tettünk meg.  

A táv félmaratonig kb. eseménytelenül telt, találkoztunk őzzel, nyuszikkal, Bazsi néha előrement, fotózott, bevárt engem. Beszélgettünk is, az emelkedőket az elején is inkább megmásztam mint futottam, tartalékoltam az erőmet. A félmaratoni távot 2 és fél óra alatt értük el, aminek nagyon örültem. Ideáig minden könnyen ment, két gél és kb 2 liter folyadék volt bennem . Aztán 25-ig kicsit szenvedtem, mert már nagyon vártam azt a kutat. Volt mit inni még, csak már nagyon vágytam a hűtést, és hogy hideg legyen az innivaló! Végre beértünk Várgesztesre. A kútnál elég sokat büféztünk, mosakodás, sapka  áztatás, összes kulacs megtöltése, Bazsi keverte az izókat. Egy nénike jött a kútra locsoló kannát tölteni, mondta nekünk, hogy “na ma is nagyon meleg napunk lesz!”, mondtuk, hogy már most is nagyon meleg van….ha tudta volna, hogy mi már 3 órája futunk és még legalább 2 visszavan….:)

Innentől újult erővel, felfrissülve mentünk tovább. Az erdő csodás volt, lenyűgözött, mint mindig, az emelkedőkön tudtam nézelődni, élveztem az egész futást, úgy ahogy van! 4 óra alatt meglett 31 km, aminél még sosem futottam többet, innentől már minden lépés rekord. Viszont kb. 29-30 km-nél a lefeléken elkezdett jelezgetni a bal térdem külső része. Ajajj, IT szalag lesz az, gondoltam, eddig minden 25 km feletti távnál jelzett, meg is ijedtem, hogy mi lesz így, hiszen még van vissza 10-12 km…. Aprókat lépve, óvatosan ereszkedtem lefelé, síkon és felfelé semmi gond nem volt! 35 környékén kezdtem érezni, hogy na jó, akkor most már elfáradtam, fájnak a farizmaim is, akár vége is lehetne. 😀 De még 7,2 km, ami kicsit több mint a Sasad-Gazdagréti köröm, ami 6 km. Innentől pár száz méterenként néztem az órát, és számoltam vissza, hogy mennyi van még a kis itthoni körömből. Nem igazán fogytak a méterek, pedig futottam. Az utolsó 10 km-en egyébként már napsütötte helyek futottunk, aszfaltos rész is volt már, kezdett nagyon sokat kivenni belőlem a meleg. De nem szenvedtem látványosan, csak már kezdett elegem lenni, és örültem volna, ha valaki nyakon önt egy vödör jéghideg vízzel. Ehelyett néhány csepp langyos vizet kaptam csak a kulacsokból.

Az utolsó 5 km-en a térd fájdalom teljesen megszűnt, akkor már vitt az adrenalin, és az érzés, hogy most már tuti meglesz! Bazsi kérdezte, hogy a faluban lévő kútnál megálljunk e még mosakodni (kb. 1,5 km-rel a cél előtt), mondtam, hogy egyrészt nincs az az isten, hogy én most itt már megállok, mert akkor nem biztos, hogy tovább tudok futni, másodszor ne szóljon hozzám most már! 😀 Ezen még tudtunk nevetni is, és végül lassan, de annál nagyobb büszkeséggel befordultam a “célba”, ahol az autónk állt. Megálltam, megszédültem, leállítottam az órát. 5 óra 11 perc.

Nem fogtam fel. Gyorsan átgurultunk a kocsmáig, közben elsírtam magam. Kértem egy korsó sört és egy jégkrémet, írtam Gabinak, hogy maratonista lettem, és rettentő büszke voltam. ❤

Azt hiszem, ez egy igen kerek futás volt, minden klappolt. Ma, két nappal a maraton után, semmi bajom. Izomlázam van a combokban és a hátamban, pénteken és szombaton még fájtak a térdeim, a lépcsőzés nehézkes volt, de tegnap a Gellértben úsztam egyet, és a hidegvizes dézsában áztattam a lábaimat többször hosszú percekig, este bicikliztem is (színházba mentünk <3) , így mára már ez a térdfájdalom is megszűnt, simán megy a lépcsőzés is. Köszönöm a felkészítést Gabi! Hálás vagyok, hogy végre én is maratonista lettem! ❤
Hosszú, nagyon hosszú út vezetett idáig, de megérte! Már vannak új céljaim! 🙂