Naszály Trail S – Dr. Demeter Balázs beszámolója

Posted on november 30, 2015 Updated on június 9, 2016

Verseny volt a javából! Már előző nap előkerültek a régesrégi “emlékek”. Ugyanúgy izgultam, mint régen egy Bp-Baja evezősverseny előtt. Tény, hogy életem első terepfutóversenye, de nem nyerni megyek, egyébként is edzőverseny, semmi nem múlik rajta. És mégis, rettenetesen izgultam. Persze pozitívan, de akkor is…

Előző nap a kp. szar ügyelet után már nem ment a délutáni szundi (azért pihentem) és éjjel is meglehetősen rosszul aludtam. (Hozzátartozik, hogy a motorba beszerelt ruhafűtés főpróbája is ez volt, ami plusz egy faktor. Egyébként jól működött. Vicces, amikor 4 fokban ömlő esőben motorozol, kb. mindenki sajnál. Nem tudják, hogy a testem körül 50 fokos víz kering. Reggel meg is izzadtam mire odaértem. Persze az aszfalt hideg, észnél kell lenni)

Szóval időben odaértem, rajtszám, öltözés (Ezen is izgultam egy sort, hiszen semmi tapasztalatom nincs, de jól választottam. Külön szerencse, hogy valahogy véletlenül a téli futógatyát tettem be, a másikban tuti fáztam volna. A kamásli is jól teljesített, a Nike Wildhorse-al is elégedett voltam.), reggeli rutin. Na ahhoz kellett egy kis bemelegítés, ultra lazán 2,3km, meg egyébként is, a szintrajzot átnézve az első fele brutálisan emelkedik, néha mintha falra mennél, szóval jobb volt nem ott kezdeni a bemelegedést. Szinte hihetetlenül minden profin ment, kb.2 perccel a rajt előtt értem a rajtba. Az eső elkezdett csendesen szemerkélni.

Ahogy a szintrajzból sejteni lehetett, rögtön brutál emelkedők, gyakorlatilag esélyem nem volt 160 alatt tartani a pulzust 😦 Azért törekedtem rá, de sem a sár, sem a keskeny, oldalra lejtő ösvény nem támogatott. Volt, hogy nem is vehettem vissza, mert úgy kellett előre ugrálni, néha fákban, néha gyökerekben kapaszkodva. A táj közben többszörösen kárpótolt ezekért, bár annyira nem bántam, egész jól mentek a technikás részek. A csúcson már havazott…

Már vártam, hogy “legálisan” mehessen a pulzus 😉 , de a lefeléken nagyon észnél kellett lenni. Sár, szikla, avar, néha kemény lejtő, gyakran magasabb volt a pulzus mint felfelé. Jó, hogy vittem egy plusz csokit, ugyanis a lefelé is sokat kivett, de így nem éheztem el. A nagy ereszkedés után jött egy kis lapos, enyhén lejtő szakasz, 10-11 között valami holtpontféle, egy kicsit visszavettem, hogy azért ne 170 felett legyen a pulzus. Ez segített is, 165-170 között már szinte jólesett 😉 Aztán az utolsó emelkedő, ott megint sokat csipogott az óra (immár 174-es plafonnal…).

Az utolsó hosszú, sáros lejtőn azért sikerült egyszer elcsúszni, szerencsére csak sáros lettem, pedig egész hosszan csúsztam. A végén ketten megelőztek, pedig mentem ahogy bírtam, illetve ahogy a terep engedte, nem akartam még egy hátast dobni. Szoros volt a befutó, talán ketten-hárman értünk be 1-2 percen belül. Mindenesetre jól szétcsaptam magam, de nem bánom.

Rendes nyújtás, öltözés, gulyás, kávé, majd ömlő esőben hazamotorozás. Azért nyáron jobb (mármint motorozni). Summázva katartikus élmény volt, kacsingatnék majd a hosszabbak felé, de csak ésszel, ez most pont elég volt.