Larzen, Balaton Félmaraton- beszámoló

Posted on november 23, 2016 Updated on november 25, 2016

Két éve próbálok másfél óra alá jutni, bíztam benne, hogy a siófoki félmaratonon sikerülni fog. A jó eredmény hármas pillére még mindig ugyanaz: Gabi edzései, fogyás, külső hőmérséklet.

Az edzések könnyen jönnek, a testsúly mostanában már be-bepillant 75 kg alá (egy éve 90 volt) és hiába volt az időponthoz képest meleg, a tizenkét fok az ideálishoz egész közel volt.
Egy két hetes kemény szakasz végén vagyok, nem ez a célverseny, nem pihentem rá, csak a csütörtöki kemény edzés maradt el, helyette átmozgatókat futottam. Az éjszakáink mostanában Luca miatt elég mozgalmasak, most még le is betegedett a verseny előtti napon… minden voltam, csak kipihent nem.
A rajt előtt nem nagyon tudtam megtippelni, hogy milyen időt fogok futni. Például a keddi intenzív futás után a szerdai laza tempója 13 mp/km-rel lassabb volt azonos pulzuson, mint ugyanez a futás egy nappal később, szóval nagyon sok függött attól, hogy mennyire pihentem ki magam. Azt viszont tudtam, hogy a rajt után egyből ki fog derülni, hogy mára mit osztottak nekem. Tudtam, hogy ha a versenyre meghatározott pulzustartományokat betartom, akkor végig egyenletes lesz a tempóm. A félmaraton túl rövid ahhoz, hogy valami hiba csússzon be, igaz már arra is volt példa, de ez volt az egyetlen izgalmas dolog menet közben.

4:10 körüli ezreket mutatott az óra és a táblák is egészen pontosan voltak elhelyezve, így már a 3-4. kilométernél előre örültem az 1:29 körüli időnek. Az első felében nem történt semmi izgalmas, végig előzgettem aztán nagyjából féltávnál megtaláltam a helyem, onnan pár jól hajrázó ember hagyott csak el. Féltávnál Tapír szurkolt. Megállapítottam, hogy egészen észnél vagyok, mert olyan gyorsan felismertem, hogy reflexből a kezébe tudtam dobni a felesleges kesztyűimet. Minden ponton ittam vizet, sajnos 15 körül elvettem egy izót, de az rémes volt. A 17-es tábla elcsúszott vagy száz métert, és volt egy pár száz méteres földutas, egynyomos, sáros szakasz, kb ennyi volt az izgalom. Szerencsére a 18-astól visszakerültek a táblák a helyükre. A 16. kilométernél elértem a laktátküszöböt, ez abszolút érezhető volt, nem is kellett hozzá óra, innen végig izomból kellett nyomni, de szerencsére már nem volt sok hátra. Az utolsó három kilométer még az átlagnál gyorsabb lett, pedig egy hajszálnyi tartalék maradt is a rendszerben.

1:28:29 lett a hivatalos, egy perccel rosszabbat előre aláírtam volna. Most már sok mindent nem lehet a hátra levő egy hónapban elérni, hiszen pihenni kell ezt a hétvégét is, meg rá kell pihenni a decemberi maratonra is. Sok hétvégi harmincas, versenyen futott félmaraton és harmincas után is teljesen homályos, hogyan kell majd a versenyt felépíteni, most már lassan elkezdek ezzel foglalkozni.
Izgalmas lenne egyszer egy kerek 4 perces tempójú félmaratonnal megpróbálkozni. Az már a szupermenségnek tényleg olyan magas foka, amit soha nem irigyeltem senkiről, annyira irreálisnak látszott. 🙂