Az elején kicsit késve érkeztünk, így nem maradt idő a nagyon alapos bemelegítésre, csak egy gyors átmozgatásra, aztán beálltam az első-második sorba.
A rajtnál párszáz méter után a Lovas Gerivel (legjobb Bérce 5:55) kezdtünk együtt menni, akivel egyébként együtt is utaztunk előző nap. Az első 20-30 között futottunk, nekem kicsit magasabb pulzus volt, mint amit előtte gondoltam, de nem volt vészes, illetve a küszöb alatt bőven. Ezzel a tempóval kezdtük előzgetni azokat, akik a rajtnál túltolták és hamarabb kifulladtak. Az volt kicsit aggasztó, hogy Dendel Nikit utólértük és Oroszlánvár (10k) körül le is maradt, mivel két éve így futottam el a Nagy-Hársast is 🙂
A pulzus továbbra is olyan 6-7 ütéssel feljebb volt az általad kiírtnál, de nem volt semmi aggasztó jel, így értünk el Kékestetőig (19k), Geri egy sráccal olyan 200m előnnyel, de a ponton utolértem őket és rövidre véve a frissítést (egyébként a 3 ponton összesen kb. 3 percet veszítettem frissítéssel) utánuk indultam, azonban elkavartam az utat és mire észrevettem, buktam jó két percet. Emiatt a lejtőzést kelleténél jobban megtoltam, de a korábbi útitársakat már nem értem utol. Annyit elértem, hogy a pulzus belekarcolt a 170bpm-be és olyan 25 körül a vádlim csípkedéssel jelezte, hogy ez így sok lesz. A regenerációhoz kénytelen voltam olyan 155-157bpm-ig visszavenni, amit a következő 10 kilin tartottam is, ketten meg is tudtak emiatt előzni, de a rendszer legalább rendbejött.
Galyatető után aztán az egyik előzőt én értem utol – mint kiderült File Balázst – és váltogatva haladtunk olyan 100m-en belül. Ágasvári túristaház előtti mászásnál végül befogtam és váltottunk is pár szót, amiből kiderült, hogy éppen kicsit megborult, de eddigre nekem rendbejöttek a lábaim és saját tempóban elhagytam lassan őt. Valahol itt estem is egyet lejtőzés közben, de az aikidoban eltöltött húsz év hasznosnak bizonyult és egy remek ukemivel sértetlenül fogtam talajt, majd felpattanva ütemvesztés nélkül tudtam tovább futni.
Fotó: Mátrabérc Trails
Az utolsó ponton Mátrakeresztesnél nyitottam a botomat és a tavaly is bevált módon mentem fel a Muzslára, az utolsó nagy mászással. A vádlim az utolsó szintes kilinél ismét rendetlenkedni kezdett, de pár méter sétával mindig kidolgoztam a kezdődő görcsöt.
Az utolsó hat kili lejtőzés közben már csak annyi érdemleges történt, hogy Szőcs Anna, aki a Tátra Átkelésen is remekelt Pállfy Marci barátjával együtt, otthagyott egy remek futómozgással és másfél perccel előttem ért be. A vádlim már csak a vízmosásból kifelé mászva szemétkedett, aztán az utolsó 1700 métert is szépen meg tudtam futni és 23 percet javítva a tavalyi időmhöz képest, a tervezett 6:15-ön belül értem be, igaz a titkos álomidő 5:…:… elmaradt, de majd jövőre. Jól kifutottam magam és az tetszett, hogy sikerült az élen egyensúlyozva ésszel megoldani a fizikai gondokat.
Célidő 6:12:13, Abszolut 14. Férfi 11. Korcsoport 2.
Kevés versenyen tudok elindulni, de a Mátrabérc már-már kezd hagyományos versennyé válni a naptáramban, a hatodikat futottam a hétvégén.
Tavaly nyáron léptem be a Gizionok táborába és azóta Barát Gabi edzéstervei alapján futok. Tavaly és előtte évben 9 óra környékén értem célba a bércen, idén fél órát javítva, 8 óra 28 perccel sikerült megcsinálnom. Még mindig nem egy űridő tudom, de sokkal-sokkal jobb érzésekkel futottam végig, könnyű lábakkal, gyomorprobléma nélkül, fejben végig a pályán voltam, az Ágasvárról se akartam leszédülni és a Muzslán is – ha nem is könnyen-, de aggodalom nélkül átjutottam, a Diós-patakban se vertem tábort és mire kijöttem belőle még be tudtam gyújtani a vésztartalékokat és száguldani tudtam a célig.
A pulzusmérőmet béna módon itthon felejtettem. Pedig kikészítettem a többi cucc mellé, de valahogy levertem a földre az asztal alá, és úgy ahogy volt el is felejtettem felvenni. Kissé ideges lettem, amikor eszembe jutott ez a kocsiban a rajt felé robogva. De megnyugtattam magam azzal, hogy elég régóta futok, érzem már, ha túl sok. Lebeszéltem magam minden felesleges cucc bepakolásáról, nem hiányzott semmi, ami ne lett volna nálam, sőt még rövidebb futócuccban is indulhattam volna, mert meleg volt az idő. Én most először vettem elő idén a háromnegyedes futógatyát.
A rajtnál a mezőny végére álltam be, a rajt után nem sokkal fel is torlódott a mezőny pár sárfoltnál. Utána Oroszlánvárig nem győztem előzgetni az összeállt sorokat. Volt pár saras rész, nagyon nem lehetett kikerülni, gázoltunk a sárban. Kékesig könnyű lábakkal mentem, jó erőben éreztem magam. Oroszlánvár előtt közvetlenül ettem meg az első gélt, Kékes előtt a másodikat. Az első frissítőponton csak vízet adtak, az egyik 3 decis softkulcsomat kellett felölteni. GU géleket vittem én is, és a pontokon is az volt. Kékesre felfelé néha kissé megszédültem, ebből tudtam, hogy nagy a tempó. Ezért onnan többet gyalogoltam, hogy kipihenjem a mászást, mert a pontról lejtő jött, kellett az erő.
A kékesi ponton töltöttem fél liter vizet, ittam 2 deci kólát, ettem egy negyed banánt, 1 gélt zsebre raktam és mentem is tovább. Gyorsan továbbhaladtam minden frissítőponton.
Sombokor a múlt heti esőzéseknek hála nagyon jó talajjal várt minket, pont annyira volt nedves a talaj, hogy ne csússzunk a porban lefelé. Ezért szépen, jó tempóban le tudtam jönni. Csór-hegyre fel ettem még egy gélt, egy sótablettát és közben tempósan mentem felfelé, használtam a botokat. Galyatetőig is sokat emelkedik az út, ezt mindig elfelejtem. A pont előtti utolsó 3 km-ben nem sok futás volt. A pont előtt már korgott a gyomrom, de a pontig kihúztam.
A galyatetői ponton kóla+banán, a leadott depócsomagomból vettem elő ropit (az enyém biztos hogy tej/tejpor mentes) és töltöttem vizet. Rámköszönt egy régi ismerős, így jól elfelejtettem a nagy dumálásban egy gélt elrakni a pontról. A kilátóig gyalogolva megettem egy fél banánt, és gyorsan utánaszámoltam, hogy a következő pontig 13 km lesz, van még nálam 2 gél, az elég a 2 órára és a ropival megtoldom.
A Vöröskő kilátóig eszegettem a ropiból, de a fogszabályzó miatt csak lassabb tempónál tudok rágni óvatosan bármit is. Ez meg egy futható szakasz, így nem sokáig csócsáltam. Úgy időzítettem, hogy az Ágasvári emelkedőig megettem egy gél. Tavaly itt nagyon elhaltak a lábaim, most ehhez képest jól felmentem, egyenletes tempóban. A nagy lejtő itt is jobban tapadt, csúszás nélkül lehetett lefelé jönni. A turistaháznál kiürítettem a kavicsokat az egyik cipőmből. Itt a körülöttem lévő emberek úgy elmentek, hogy a frissítőpontig nem is láttam őket többet. Ez egy hosszú lejtő, fájt lejönni szokás szerint. Ettem egy gélt, pedig már közeledett a pont, de nem akartam halogatni tovább, nehogy baj legyen.
A mátrakeresztesi ponton feltankoltam kólával, vízzel, gélekkel, ment közben még egy uborkaszeletet elmajszoltam.
Sok, hosszú emelkedő van a Múzsláig. Botozva gyalogoltam, de már fájt a mozgás, fájtak a karjaim is. Jött pár síkabb, futható rész, igyekeztem futó mozgást imitálni, de éreztem hogy olyan nagy tempóm nincs már. De nem baj, ez is valami, futottam ahol lehetett, emelkedőket meggyalogoltam. A Nyikom-nyeregben bontottam egy újabb gélt.
Már fejből fújom a koncsúrokat, hány emelkedő van, így fejben nem zuhantam össze, hogy milyen sokat kell felfelé menni, aztán meg milyen sokat lefelé. A lefelé zötykölődés már fájt, a botokkal sabilizáltam magam lefelé futás közben, mert köves, megszáradt összetúrt saras volt az út. Néztem az órán hol járok kilométerben és hogy nagyon jól állok idővel. De már vártam, mikor kell a gerincről lefordulni a patak felé.
A Diós-patakból egész könnyen kit tudtam mászni és egy korty víz után begyújtottam a rakétákat, szárnyaltam a célig. Megvolt a flow, csak a bokámat éreztem, hogy a bazi nagy bokachip szétverte a csontom. Az utolsó kilométerem 5:22 perces volt. 🙂
A célbaérés hatalmas örömmámor volt. 8:28-as idővel boldog vagyok. Kiadtam magamból mindent, amit ma lehetett.
Összeségében nagyon elégedett vagyok. Keményen végig futottam, fejben ott voltam, az emelkedőket is jobban kifutottam, mint tavaly. Érzem, hogy használt az edzésterved, nagyon sokat erősödtem. Bár nagyrészt síkon tudok jó tempót menni, a lefeléken betoji vagyok, sokat fékezek, a felfeléket meg nem tudom sokáig kikocogni. De összességében sokkal jobb erőben vagyok mint tavaly ilyenkor.
Amiatt van csak rossz érzésem, hogy sok hibát elkövettem. Többet kellene versenyre mennem, mert izgultam egész héten. A pulzusmérőért nagyon kár, de igazából nem volt holtpontom, végig fejben ott voltam, jó volt a gyomrom. Múzslára menet megfogadtam, hogy elkezdek karra is edzeni. 🙂
Na szóval előző este még egy sört sem ittam a kései ebédhez, akkor nézegettem meg, hogy milyen tempó kellene a 4 óra alatti maratonhoz. Egyszer ugye már sikerült egy 3:58:30-as egész pontosan, de ugye ez az első UTT első 42 km-e volt, tehát simán maraton még nem.
Szóval az 5:34-es átlaggal ez meglett volna. Indulás után az első 2-3km a kerülgetés, amitől “agyf@szt” kapok minden versenyen. Már a 2. kilométerben megáll sétálni, de nem húzódik jobb vagy bal szélre, hanem ahol az Isten megadta. Na mindegy, beálltam egy ilyen viszonylag könnyen tartható versenytempóra, ami 5:10-5:20 között alakult. (városnéző futás, de ezzel most annyira nem foglalkoztam, ha már idáig elkocsikáztunk, akkor legyen meg a cél, csak a futásra koncentráltam). Szóval mentem, ahogy jónak éreztem, figyelgettem az órámat is, és meglepő módon sokáig tudtam tartani ezt a tempót. 10-12-14km és a hajam még mindig tart 😀
Mivel az időjárás nem hogy kegyes volt, de hirtelen a 12 fokok után 17-18-ban start majd 20-24 fok napközben, kicsit meleg is volt, hogy finoman fogalmazzak 😀 A frissítést úgy terveztem, hogy 8km-enként zselé, köztesben meg ahol víz van, 2 sótabi. Az első, 5 km-es frissítőpontot kihagytam, amiről abban a pillanatban, amikor elhagytam, már azt gondoltam, hogy kár volt… (igen, kár volt – Gabi), de végülis annyira nem. A 18 km körüli frissítőt (hogy az most zselés vagy csak sós volt, már nem emlékszem), nagyon vártam, mert ott egy pici emelkedő volt talán, bla-bla….azt éreztem, hogy kezdek elfogyni. De végülis nem, hanem csak a frissítés kellett. FM 1:51…naonjó. Inkább az órában bíztam, mint a táblákban, mert a km tábla előtt már 5 km-től 200m-rel korábban csipogott az óra, így a vége is óra szerint 42,7km lett, szóval inkább a Garminban bíztam 😀 (mert nem az ideális íven futottatok:-) – Gabi)
Szóval FM. VÉGRE elhúznak a félmaratonisták, gyakorlatilag innen megszűnt a kerülgetés végre….és a hajam még mindig tart.
Kis közbevetés. Hárman futottunk fiúk a bandából, a feleségek meg az egyik srác szülei kísértek. Azt beszéltük meg velük, hogy 10 km-enként a frissítőpontokra odajönnek szurkolni, így is volt, minden megbeszélt helyen ordítottak. Szóval a FM-t elhagytam, és ugye azt Te is szoktad látni, hogy nekem olyan 25-28 között néha szokott lenni egy kis megingás. Hát itt ennek nyoma sem volt. Mentem, jól éreztem magam, tempó 5:15-5:25 között. Itt már kicsit kezdtem parázni, hogy 28 km, végig 5:20 körüli tempó, mikor pukkanok el. Mindegy, nyomom így tovább. 30 km-nél a cheerleader lányok a helyükön 😀 Itt álltam meg teljesen állóra egy szelfire a feleségemmel, amire iszonyat büszke vagyok, hogy gyakorlatilag a teljes verseny alatt 2 olyan frissítőpont volt, ahol pár pillanatra állóra megálltam inni, a többi helyen futás közben ittam, plusz SEHOL, de SEHOL nem sétáltam bele a versenybe 1 métert sem. Ilyenben eddig nem volt még részem 😀
Na de vissza a pályára. 32 km, a hajam még mindig tart. Ez az a rész, ahol Kipchoghe a 2 alatti maratont futotta, és itt a gyorsak már szembe jönnek és láttam a 35 km-es táblát. Na mondom ilyen nincs, eddig semmi gikszer, semmi görcs, semmi térdfájás (pedig attól nagyon paráztam, hogy ilyen tempónál 25 km után “bekeményedik”, vagy elkezd szúrni a térdem, de itt a verseny végénél konstatáltam, hogy ezzel egész idő alatt foglalkoznom sem kellett). 33 körül egy kis körforgalomban visszafordító, majd a 35 km. Na itt jön lassan, amit írtál, hogy a végén mint a rakéta. Hát a rakéta – és az első 36-37km-es tempó és feeling 38 km-ig tartott, onnantól tényleg mint a rakéta, de már csak 5:40-5:50 közötti tempóra volt elég. Gyütt a nagyon meleg, jöttek a küzdős arcok mellettem, stb-stb. DE. itt sem álltam meg! (újabb közbeszúrás… még pisilni sem egész verseny alatt, pedig nálam 10 km sem telhet el anélkül, most meg semmi).
Szóval nagyon arra koncentráltam végig, hogy 3:…… idő legyen. Amikor 35 km-re azt írta az óra, hogy 3:11….akkor már keztem hinni, de az még 7 km. 40-nél 3:40…2 km csak meglesz 20 perc alatt.
Na, a végére még két kisebb finom, de mégis emelkedő…nem hiányzott. Itt már nagyon fáradt voltam, de muszáj volt tolni, itt már nincs frissítés, semmi. Az órám szerint már megvolt a maraton, amikor a távolban megláttam az 500m-es táblát. Na hogy rohadj meg. Ezt már fél lábbal is, kicsit sikerült is gyorsítani, de nincs jelentősége, hiszen a 42,7 km végül 3:53 lett, az órám szerint a maraton pedig 3:50:39.
Nem kis javítás 😀 És nem volt messze a 3:4X…De nem ez volt a cél, szóval very happy 😀
Ami számomra kicsit meglepő, az az, hogy a célzónában leültem 2-3 percre, fújtam egyet, majd talpra. Metró, kocsihoz vissza, hazavezettem.
Egy kisebb vízhólyagon kívül semmi. Izomláz nincs, hanem inkább csak elfáradtak, nehezek a lábaim, főleg a combjaim. De pl. a 2 héttel ezelőtti 33 km-es vasárnap után a hétfő ettől rosszabb volt.
Szóval ezen most teljesen meg vagyok lepődve, hogy nem úgy kóválygok, mint egy hadirokkant.
Úgyhogy köszi Neked, hogy idáig eljuthattam 😀
Aztán folyt köv, mert 40-nél azért eszembe jutott, hogy ez csak egy edzőverseny volt, és 2 hónap múlva még egyszer ennyi 😀
baratrunning.com 