Ultrabalaton, egyéni – Halász lászló, beszámoló

Posted on május 11, 2024

Nekem ez volt az idei év fő versenye. A tavalyi 21:30-as időmön tudtam, hogy még javítani fogok.

Minden edzést becsülettel megcsináltam és egyet sem hagytam ki. Mondjuk ez egyáltalán nem is lett volna jellemző rám.

A tavalyi UTT után a heti 4 edzésről, heti 5-re váltottunk, így még a pihenős hét is kijött 70 kilire és az erős heteket 100+ kilivel zártam, aminek kifejezetten örültem mert imádok futni:-)

A felkészülésem jól sikerült; UTT páros első hely, a SPAR-on 3 órán belüli maraton. Na jó, a Burgenland Extreme nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de a BSZM-en sikerült egy nagyon jó időt futnom. Fejben is tudtam fejlődni és a frissítésem is már kezd elfogatható szintet elérni, úgyhogy ezek miatt már elég magabiztosan álltam a negyedik UB-m rajtjában.

Csütörtök reggel elindultunk Kottingbrunnból, majd miután felvettük a Főnit egyből a szállásra mentünk Balatonfüreden. Kipakolás után a versenyközpontban felvettük a motyót, majd beültünk a technikai értekezletre. Közben gyors bandázás a többiekkel. Az esti vacsora a szokásos helyen, immár negyedik éve a Peron étteremben. Este kikészítettem minden dolgomat, így már csak reggel bele kellett ugrani és rajtra készen álltam.

Általában mindig rosszul alszom verseny előtt, de most piszok jót aludtam.
Szemerkélő esőben álltunk a rajtzónában. A nylon poncsót kb 352-szer vettem le és vettem vissza a rajtig, – spoiler alert! – végül a 203 kilis csopaki pontnál váltam meg tőle a mellényemmel együtt. Szóval raktam bele kilométert rendesen.
Az első 40 kili tök simán ment 5:00-5:15 tempóban. A Varga pincészet után jött a római út. Jesszusom, hogy mennyire utálom azt a részt. Mondjuk a Szigliget utáni 45 millió kilométer hosszú egyenes sem a szívem csücske. Ja, és akkor a Keszthely-Fenékpuszta közti részről ne is beszéljünk:-)
80 kilinél fordultam rá a déli partra, amit én sok futóval ellentétben kifejezetten szeretek. Az utálatos részeket sikerült futással elütni, így nem is volt annyira rossz:-) Ezúttal Fonyódon kihagytam a toi toi WC-t. Az első UB-mon addig trónoltam benne, hogy a Főni majdnem rám borította.

Berény és Balatonszemes között sikerült kétszer is gyakorolnom, hogy milyen gyorsan tudom felvenni a nylon pocsót:-) A tempóm még mindig elfogadható volt. Szemes után átváltottam automata pilótára, 100%-ban csak a futásra koncentráltam és arra, hogy a tavalyi időmnél jobbat menjek. Csak ez lebegett a szemem előtt. Na meg egy picit az is, hogy jöjjön már az a k&rva emelkedő Balatonvilágosnál. Szerettem volna legálisan gyalogolni egy picit. 161 kilométer óta csak futok, na.

Az emelkedőn kb olyan kilengésem volt, mint mikor elmentem a Lénába a Hansival és 3 aperol után próbáltam hazamenni:-) Viszont a vasút után muszáj volt már futnom. Elég gyér az emelkedő onnan, és hát a Nánásiékig mégsem gyalogolhattam. Balatonakarattyán mondtam is a Főninek, hogy tele van a €@)#+$• az egésszel. Mire csak annyit mondott, hogy “ezt most azonnal tessék befejezi”, én pedig befejeztem és futottam tovább. Azért ezt a szitut nagyon megjegyeztem magamnak. Piszok nagy ereje volt ebben a pillanatban is a Főninek.

180 kili előtt Balatonkenesén a bicó úton van egy pici emelkedő. Mivelhogy tavaly is meggyalogoltam, gondoltam ezt idén sem hagyom ki. Viszont kis idő múlva mondtam is magamnak, hogy Halika szedd már össze magad.
A balatonfűzfői ponton a barátaim megleptek egy Tim Honks molinóval, ez nagyon jól esett. Mivelhogy a Főni tovább zavart futni, ezért nem tudtam tovább röhögni a molinón.

Van egy szokásos pisilde helyem 187 kilinél a kutyafuttató mellett. Minden UB-n könnyítek itt magamon. Mondjuk most nem kellett, de azért rápróbáltam, nehogy megtörjem a hagyományt 🙂

A következő meglepetés 2 kili múlva ért. Nem, nem ültettek új bokrokat, amiknek lehetne tépegetni a leveleit:-)
Hanem a Timinek az anyukája és a férje eljöttek megnézni Kottingbrunnból, hogy szurkoljanak nekem. Kb 7 másodpercig láttak:-) Csippantottam a pontnál és futottam tovább. Szívesen megálltam volna az Irénnel és a Hansival beszélgetni egy kicsit, de nem szerettem volna a Főnit magamra haragítani.

Lassan elérkeztem a kedvenc részemhez.Ugyanis van egy olyan szokásom (ez a sok ezer közül az egyik), hogy ha ultrát futok akkor az utolsó 14 kilit képzeletben a kedvenc 14 kilis körömön futom. Plusz mindenhol, ahol elcsippan egy kili, ott bemondom, hogy a kedvenc körömön hogy hívom azt a pontot. Pl: 1.km Itt áll mindig az X6-os. 2.km Fix traffipax. 3.km Híd utáni balos kanyar stb stb stb.Ez ilyenkor szokott segíteni.

A csopaki elágazásnál lévő dombot gyaloglósra terveztem, viszont elég sok futó volt a környékemen és nem szerettem volna, ha valaki megelőz. A vége előtt 4 kilivel még sikerült befognom Tóth Timit, a női második helyezettet és 3 perc előnyt kiépíteni. Ezen az utolsó etapon valahogy mindig elkezdek rendesen futni. Minta az utolsó három kókusz kupelnért sietnék a pékségbe:-)

Piszok jó érzés volt megint befutni.Egy újabb álmom teljesült: négy szalagból négy behúzva 🙂 Azidőm 20:46:49.

Nagyon köszönöm a szuper csapatomnak a segítséget és mindenkinek, aki szurkolt nekem!
Főni neked nagyon köszönöm, hogy felkészítettél és hogy kihoztad belőlem ezt a remek eredményt. Cukkantyúm neked is nagyon köszönöm a rengeteg segítséget és hogy vigyáztál a felnire az autón:-)

fotók: NN UB, Gizionok

Ultrabalaton, egyéni – Evetovics Milán, beszámoló

Posted on május 10, 2024

Elöző este sikerült elég jól aludni korán lefeküdtem többször felkeltem éjszaka, de sikerült mindig visszaaludni. Így legalább 7 órát aludtam versenyt megelőzően. 

Örültem, hogy az elején legalább nem áztató esőben indultunk, fel voltam készülve, hogy ha elállál majd cserélek száraz ruhát. Az elejétől fogva nagyon visszafogtam magam és a tempót. Előzetes tervek szerint 5:47-5:53 körül szerettem volna menni az első 100 kilin, de az órát nézegetve inkább 5:55-6:20 között mozgott a tereptől/frissítés/WC-től függően. Ez különösen nem volt rám hatással, mert amúgy is a déli partra készültem. Tudtam, hogy az igazi verseny valahol Fónyod után kezdődik nekünk.

A frissítésemmel szerencsére nem volt baj. Az előre tervezett gél és ISO mennyiséget folyamatosan tudtam tartani. Az első kisebb holtpont Szigligethez érve kezdődőtt. Ott találkoztunk Andrissal egy kicsit kigurigattam magam, ittam egy kis gyümölcsös mentes sör-t majd nemsokára mentem tovább, az egyenes Balatonedericsig nagyon hosszúnak tűnt, nem akart menni a futás, de nem gyalogoltam hosszan inkább lassabb tempóra váltottam. Andrással Vonyarcvashegy-et beszéltük meg következő talákozónak. Alighogy beértem Balatonedericsre, amikor már úgy tűnt egy csúnya felhő alól kiértünk és kezdett világosodni is az ég, hirtelen egy bazi nagy áztató esőszakadás jött. Az elején elkezdtem szitkozodni, hogy hát még ez is, hogy most még Andrisnak sem tudok szólni, hogy hozzon esőkabátot. Aztán ahogy ez történt már nemegyszer verenyen, amikor épp ezerrel elázok és már azt hiszem szarabb lesz, egyszer csak kattant valami megfordult bennem minden 180-at fokot, és elkezdtem megint jobbakat tempózni és totálisan kizártam az esőt. Szép lassan az eső abbamaradt, közben Hanka beért hátulról és együtt mentünk tovább. A Vonyarcvashegyi frissítésnél már szinte teljesen megszáradtam és a cipőm/zoknimat is éreztem, hogy nem csuron víz, így úgy voltam vele, egyelőre nem cserélek ruhát.Hanka picivel hamarabb indult el én is indultam volna, de rám jött a bokrozhatnék, csak épp sehol egy bokor…szerecsételnségemre a követekező UB váltó/frisstőpont ugy 6-800 méterre lehetett, így addig kénytelen voltam elsétálni majd a sort tiszteletteljesen megkérve és beelőzve megvárni, hogy kijöjjön valaki a WC-ből. Na ezzel így egy jó 15-20 percet otthagytam, de ez benne van egy ilyen versenyen a pakliban.

Leközelebb már Balatonberény előttre beszéltünk meg talit Andrissal. Én a WC-s kaland után tovább futottam egész jó tempóban és fejben is egybe voltam. Keszthelyen ettem egy pár kanállal a tésztából aztán futottam tovább. Fenékpusztáig elég jól eltepóztam, utána rohamosan jött megint egy holtpont és éreztem, hogy nem tudok futni. Andris szerecsére nem az előre egyeztetett helyen várt, hanem úgy 2 kilivel hamarabb jött, így pont jókor tudtam kicsit frissíteni magam és kértem hogy ropogtassa ki a hátamat. Ilyenkor mindig kibeszéltem magamból neki, hogy miket érzek, hogy vagyok, és ez mindig segített is, ő meg folyton nagyon pozitív volt és biztatott ami segített, hogy ne menjek ilyenkor mélyebbre. Megbeszéltük a következő frissítőpontot és még a hídra felsétáltam, de aztán szép lassan elindultam és elkeztem kocogni újra.

Balatonmáriafürdőnél talákoztunk ismét, addigra már teljesen jó állapotba kerültem, a futás is jól ment. Amilyen rosszul/lassan ment régebben Máriafürdő, most sokkal jobban éreztem és hamarabb is telt el. Balatonfenyvesen frissítettünk megint majd a Fonyód utáni pontot beszéltük meg. Fonyódra ugyan annyi idő alatt értem mint tavaly, de most a tavalyinál úgy éreztem sokkal jobban sikerül az erőmet beosztanom. A cipőt/zoknit viszont éreztem, hogy kezd zavarni, így a talinál kértem Andrástól friss zoknit és száraz cipőt. Kiszúrtam a bal talpam oldalán egy vízhólyagot, vastagon bekentem mindkét lábam vazelinnel és felvettem rá a friss zoknit és cipőt. Felvettem az esti melegebb pólót, Andris átnyomkodta a hátamat és mentem tovább. Először csak sétáltam, de aztán szép lassan elkezdtem kocogni, visszamelegedtem a futásba. Ahogy haladtam előre egyre inkább éreztem, hogy kezdek egyre álmosabb lenni és a bal forgómnál kellemetlenül szúrt/fájt és nem tudtam már tőle futni.

Lellén talákoztunk Andrissal, kértem tőle 2 koffein tablettát, hogy ne aludjak el és bekentem/lefújtam a lábamat.  Ezek szerencsére helyretettek és újra tudtam futni, igyekeztem nem túlságosan tolni, arra próbáltam figyelni, hogy ez az új lendület minél hosszabban kitartson. Zamárdiig csak nagyon rövid megállások voltak, Andrist folyton küldtem előre. Ott frissítttünk megint rendesen, kértem koffein tablettát is. Közben megint Hankával is futottunk együtt néhány percig Siófok elején lévő pontig, ott én megint lellassultam és sétáltam ő meg elfutott, de jól éreztem magam, mert már Siófokon voltam. Innen viszont egyre inkább problémat jelentett a forgómban érzett fájdalom, ami visszatért és nem engedett futni. Andrissal azt beszéltem meg, hogy mivel lelassult  a  tempóm, 4-5 kilinként várjon meg, én meg igyekszem, amennyire a lábam engedi tempósan gyalogolni. Lassan de haladtam.

Szerencsémre Sóstónál összetalálkoztunk Csákány Krisztával, így kicsit meg tudtuk osztani a nyomorunkat és talán könnyebb volt társaságban szenvedni. 🙂 Felküzdöttük magunkat a világosi emelkedőn, de ott én elmentem a ponton WC-re.  A lejtős részeken probáltam lendületesebben gyalogolni, mert a futást hiába probáltam, már nem tudtam a forgómtól. Átküzdöttem magam Aligára, és közben szomorúan konstatáltam, hogy azokat, akiket az este folyamán leelőztem, most simán előznek vissza gyaloglás közben. Andrástól kértem hasfogót. Azt itt már tudtam, hogy gyalogolva is beérek, de az is tudtam, hogy nyomni kell a gyaloglást is tempósan. Legalább kell tudnom az 5-6 km/órát, hogy véletlenül se csússzak ki.

Aligán probáltam levest enni, de nem volt olyan jó, így 3-4 kanál után inkább hagytam. Anrdástól kaptam frissítőt. Megint éreztem, hogy WC-ni kéne, de nem nagyon volt hol, így egészen a fűzfői pontig el kellett gyalogolnom, és ott sikerült egy WC-re beülni. András befrissített, én kértem tőle egy Voltarent, arra gondoltam, hátha az segít egy kicsit a forgómon és egy kicsit fogok tudni futni is. Sajnos ekkora már nagyon fájt és a lépések is egyre nehezemre estek. Küzdöttem, hajtottam, de a futás sehogy sem jött össze, talán 50 métereket sikerült belkocogni, majd újra hosszú séták, de közeledett a cél és már 20 kilin belül voltam.

Kértem Andrást, hogy vegyen nekem csokit, mert úgy éreztem kelleni fog az energia. Alsóőrse hozott is nekem, és még kértem a sapkámat is, mert a nap már igen csak tűzött. Mire Csopakra beértem, a nap addigra már ezerrel tűzött. András szerzett jeget, megettem az utolsó csokikat és a jeges vízzel a kulacsba, jéggel a sapkámba elindultam Fürednek és az utolsó kilómétereknek. Sajnos a jég nem tartott sokáig így a kulacsomban lévő jeges vizet hol locsoltam magamra, hol ittam belőle, miközben csak csiga lassúsággal voltam képes a forgómtól gyalogolni.

A füredi dombra menet elég erősen kellet koncentrálnom nehogy az árokban kössek ki. Óvatosan beosztva a kulacs vizet locsolgattam a nyakamra, a karjaimra és ittam pár kortyot, így nagy nehezen, de elérkeztem az utolsó pontra. Ott rendesen megmostam magam, feltöltöttem a kulacsot vízzel és elindultam az utolsó 3 kilire. Esély sem volt semmiféle futásra sem, de már a célegyenesben voltam és tudtam hogy minden lépéssel közelebb a vége. Aztán meglett a célbaérkezés és ott éreztem a célszalagot a magasba tartva, hogy ez volt talán az eddigi legnehezzebb UB-m és ha kicsivel is rosszabb fizikai vagy mentális állapotba vagyok, akkor ez nem lett volna meg. Azt hiszem amit akkor a telefonban mondtam neked az írja legjobban le mit éreztem/mit érzek most ezzel kapcsolatba: feladatmegoldásból 5-ös, futásból kegyelem 2-es.

Igazából még mindig ott vagyok, hogy jó lenne most már egy verseny, ahol nemcsak a kitartásomat és a problémamegoldó képességemet bizonyítgatom magamnak, hanem azt is, hogy amúgy futni is tudok egy jót ilyen távokon is.

Ultrabalaton, egyéni – Paulovics Rebeka, beszámoló

Posted on május 6, 2024 Updated on május 6, 2024

“211km Boldogság”
24óra 27perc – női 6.hely, illetve abszolút 41/262
Tavaly októberben futottam életem első hosszabb versenyét, még hozzá a BUFF 24 órás futamán, ahol 185km-t sikerült megtennem. Habár brutál kimondani, és néha az autóban ülve is borzasztóan soknak tűnik ez a táv, én még sem voltam megelégedve magammal. Jobbat szerettem volna, és idegesített, hogy nem tudtam kihozni magamból.
Úgy éreztem hogy fejben túlságosan elgyengültem, és ez nagyban megakadályozta a célom elérését.

A 24 órás versenyből tanulva nagy hangsúlyt fektettem a mentális felkészülésre, mert teljes mértékben le szerettem volna győzni önmagam és menni akkor is, ha fáj.
Az UB volt az idei fő célom, és szerettem volna a lehető legjobb formámat hozni, szellemileg és fizikailag egyaránt.
És hogy, hogy próbáltam fejben edzeni magam?
– Vezettem egy UB-naplót. A 66. naptól elkezdtem visszaszámolni benne a napokat, és minden egyes alkalommal beleírtam, hogy épp mit csináltam az UB-ért. A későbbiekben megfogható bizonyítékot és megerősítést szerettem volna arról, hogy minden tőlem telhetőt megtettem a cél érdekében. Mindezt visszaolvasni is nagyon motiváló volt.
– Csináltam pár vìzböjt napot, amikor csak vizet ittam és semmit sem ettem mellé. Ezt azért tartottam fontosnak, hogy az elmém a nagy napon félre tudja tenni azt a “jó lenne valami finomat enni ” gondolatot, és tudjon csak a frissìtésre koncentrálni bármi egyéb vágy nélkül. Sőt a későbbiekben akkor is, ha már semmi nem esik jól. Mindemellett nyilván ez is akarat erőt és kitartást igényelt, amit fejleszteni szerettem volna.
-Olyan is megtörtént, hogy az éjszaka közepén felkeltem, és hajnal 3-kor elindultam, hogy fussak egy maratont. Mentálisan a több, mint egy napig tartó futás éjszakai részére készülve.
– Az utolsó másfél- két hónapban, olyan fogadalmat tettem, hogy nem iszom alkoholt, így pl.: a saját születésnapomat sem ünnepeltem meg(pedig még kerek szám is volt). 😀 Nah…de…mindent a célért!
– A versenyt megelőző 20 napban pedig úgy döntöttem, mindennap veszek jéghideg zuhanyt/fürdőt, hogy ezzel is trenírozzam az agyamat. Nem mindig esett jól, főleg, ha ez estére maradt egy fáradt, nyűgös és fázós pillanatra.
Na de mi lenne a kihívás abban, ha mindig szívesen álltam volna neki?
-Megfogadtam azt is, hogy egy edzést sem hagyok ki. Ha máshogy nem fért bele, reggel munka előtt futottam le az aznapi etapot, legyen az bármekkora táv, illetve ha kellett, késő este, vagy rossz időben álltam neki, de olyat nem engedtem meg magamnak, hogy kimaradjon.
Szerintem számtalan apróságot fel tudnék még sorolni, de azt hiszem ezek voltak számomra a legmeghatározóbbak.

Úgy érzem valamit azért elértem, hiszen az októberi 24 óráson teljesített 185 km-t itt most 3,5 órával hamarabb megfutottam.

Tudjátok milyen érzés vissza gondolnom erre a 211km-re?
Olyan, mint amikor egy buli után másnaposan próbálod összerakni a képkockákat elmélkedve azon, mikor, mi is történt pontosan.
Na jó… mostmár így 2 nappal utána tisztább a kép, de még mindig fogalmam sincs, melyik cipőmben hány kilómétert tettem meg .
A reggelre pontosan emlékszem, esett az eső. Sőt..szakadt. Csapatommal úgy döntöttünk, inkább szállásunk konyhájában csináljuk meg a rajtfotót. Aztán nagy kapkodások közepette a rajtközpont felé vettük az irányt, ahol nehézkes volt parkoló helyet találni, az idő pedig gyorsan telt. Bár engem egyenlőre a rajtkapunál a TOI TOI WC jobban izgatott. Így történt hát, hogy indulás előtt 2 perccel még benne ültem, de kit érdekel? 7.00-kor már az utolsó sorban álltam, izzítottam az órámat és elkezdtem szedni a lábaim. (Arról nyilván nem tudtam, hogy a biciklis kisérőm, Vera nem találja a biciklit, de nem is baj 😀 )

Pár km elteltével találkoztam Jani barátunkkal, akivel az első 40 km-t vidáman beszélgetve, végignevetve tettük meg. Túl is pörögtem! Köszönöm neki ezt az elményt és remélem jövőre többet tolunk le együtt! ❤
A Varga Pincénél sajnos elvesztettem szegényt, úgyhogy egy darabig egyedül futottam tovább. Az első 100km gyorsan, könnyedén ment, még úgyis ha 60-70km között özönvíszerű esőzés fűszerezte az utat.
Egy idő múlva, nyilván fokozatosan lassultam, de azt hiszem 130km-ig élvezet volt. Onnan viszont már iszonyatosan vártam a Siófok-Sóstó után következő meredek emelkedőt, mert nagyon szerettem volna már egy kicsit sétálni 😦 Ez 160km környékén jött el, és meg is törtem egy kicsit, nem értem be az emelkedővel, túl rövid volt, így még egy pár száz métert -legalább- ráadásnak tovább gyalogoltam. Utána jött a szenvedés, de 185km-ig próbáltam tartani magam – már amennyire tudtam. Nagyon nagyon jó érzés volt, hogy átléptem az eddigi rekordom, ráadásul sokkal hamarabb, mint ahogyan a 24óráson! Elégedett voltam! De valahogy a hátralévő 26-ot is meg kellett még csinálni! Az már nem adta magát könnyen.

Bár ezekről szerintem Vera jobban be tudna számolni, legalábbis bízom benne, hogy ő végig a tudatánál volt 😀 Azért… az ő dolga sem volt könnyű, sőt! Csiga tempóban végig seggelni egy egész Balaton kört, és emellett ellátni feladatait is elég nagy erőfeszítést igényel.
Egy viszonylag komoly frissítési tervet követtünk – azaz a végén már csak Vera tartotta inkább számon.
Végig azt csinálta amit előre megbeszéltünk, percre pontosan adagolta belém a kaját/piát ❤ Akkor sem engedett alkudozni, amikor már nem voltam a toppon és hányinger gyötört. Azt mondta igyam meg az ISO-t, max kihányom, utána pedig kaphatok még egyet 😀

Egy nagyon jó társ volt és hatalmas segítség nekem! Nélküle biztosan nem jött volna össze ez az idő ❤
Ráadásul ő is panaszkodhatott volna, mert ez nem könnyű meló! De jelét sem mutatta annak, hogy esetlegesen már elege van, háttérbe szorította az ő fájdalmát/holtpontjait, hogy engem kiszolgáljon, rám figyeljen. Nem találok szavakat, annyira jól esik!

Nagyon hálás vagyok édesanyámnak és párjának, Norbinak, akik autós kísérőként a háttérmunkát végezték Verával összedolgozva. Ők keverték az ISO-t, szereztek vizet vagy éppen azt amire szükség volt! Ráadásul a lelket is tartották bennem! Köszönöm, hogy szereztek nekem kukorica levest egy étteremből, megkérve a pincéreket, hogy csak a levét adják… és azt is egy power rade-es palackba töltsék! 😀 Ezen jót szórakoztam, de a levest végül csak a célban mertem meginni!
Felemelő érzés volt a lelkesedésük és, hogy közös volt a célunk! ❤

Szeretném megköszönni Gabinak a felkészítést, a biztatást, a folyamatos támogatást, valamint a szadista edzéseket, is amiket az utóbbi időben tőle kaptam! ❤
Gábornak, Vera párjának is köszönöm a fotókat, amiket rólam csinált a verseny alatt!
Nem utolsó sorban Tatának is köszönöm a támogatást, a sok közös edzést is, és hogy fontos neki a célom!

Nagyon hálás vagyok ezeknek az embereknek, és életem végéig mondogathatnám a köszönöm-öket, akkor sem lenne elég! ❤
Ps.: Vera szerint nem körbefutottam a Balatont, hanem körbepisáltam. A statisztika kimutatta, hogy ehhez 20l folyadék kellett. 😀