Latest Event Updates

Chicago Marathon – Juhász Erika

Posted on

Visszatekintő:

A négy éves futó múltam alatt részt vettem már hat maratonon és pár annál hosszabb versenyen és volt egy “feladott” maratonom, a 2018-as Budapest maratonon ahol az első pár száz méter után vitt el a mentő. Semmi különös oka nem volt csak elfáradt a porc és leszakadt. Akkor még nem tudtam mi vár rám egy éven át. Mivel a fiam kint él és most már a lányom is az USA-ban minden be volt fizetve. A repülő jegyek, szálloda, indulási jog a NYC maratonra. így nem volt  kérdés, műtét előtt ki utaztunk orvosi tanácsokkal, gyógytornászi  instrukciókkal ellátva. Végül teljesítettük a fiammal majd miután haza  utaztunk egyből műtét következett. Betartottam mindent sok gyaloglás, gyógytorna de  februárban tudtuk, hogy baj van és ugrott a BSZM második teljesítése. Újabb MR vizsgálat, újabb orvos aki azt mondta a két műtét közt teljesen tönkre tettem  a térdem mintha nem is az enyém lenne mindkét MR eredmény. Műtét után másnap reggel az orvos első mondata “Gondolja át mert  ezzel nem fog több maratont futni az alapján amit láttam!” Akkor már lelkileg olyan állapotba voltam a sok fájdalom, hízás, lányom kiutazása… miatt, hogy úgy éreztem már sosem fogok sem testileg sem    lelkileg rendbe jönni, csak sírtam és sírtam. Műtét után éreztem ez most más mint volt, egyre kevésbé fáj, egyre jobb volt a gyógytorna. Kezdtem  lelkileg kicsit összeszedni magam. Már csak az erdőben sírtam miután  újra elkezdtük Gabival az “edzést” ami így  nézett ki május 13.-án: “5×1 perc kocogás közte 3 perc séta=20 perc”. Akkor ennek is örültem, kibicikliztem az erdőbe és ott, hogy senki ne lássa sírtam minden  alkalommal mert nem ment +10kg-mal, be fordulva, kedvetlenül, de AKARTAM!  Így haladtunk hétről hétre emelve picit és közben hittem magamban. A súlyom is gyorsan csökkent mert vissza álltam a régi étkezésre. Nyáron  5 napos túlélő túrán vettem részt 18-kg-ős hátizsákkal majd nyaralás közben egy fél-maratonon is ami kezdésnek nem volt rossz, rengeteg kerékpározás, gyógytorna, masszőr, lengő jóga. Jó lett volna még kb egy hónap a felkészüléshez de adva volt januárban  ez a verseny amikor nem tudhattam mi vár addig még rám.

 

A verseny előzményei:

Mikor megláttam, hogy apukám névnapján lesz ez a verseny, írtam Patriknak (aki a kedvenc unokája volt), hogy ilyen nem sűrűn van jelentkezzünk hátha besorsolnak és Neki futunk újra együtt. Regisztrált és besorsoltak. Ajándékba kaptam a nevezést, szállodát és az  élményt, hogy kézen fogva a fiammal futhatok célba, amit szívből ajánlok  mindenkinek. Teljesen más érzés, ez nem verseny ez büszkeség és buli egyben!

 

A verseny:

Itthoni idő szerint 12-én szombaton indultunk közvetlen járattal Chicagóba de azzal nem számoltunk, hogy két órás késéssel  indulunk ami tudtam baj lesz mert pont ki volt számolva, hogy  érkezünk  ottani idő szerint délután nagy ölelés a gyerekekkel, kocsiba be és indulás a rajt  csomagot átvenni amire kb két óránk lesz. Hát nem így lett 18.15-kor még a bőrönd őket vártuk, ami nem jött.

Gyors egyeztetés után a fiammal, ott hagytam Ferit, ki  rohantam és hányódik tempóban mentünk hátha sikerül odaérni a 6 órakor bezárt expóra. A repülőtér és az expó épülete között több mint 30km délutáni csúcsforgalom várt ránk. Már zárva volt de nem voltunk egyedül, legalább tízen reklamáltak  rajtunk kívül és senki nem tágított ezért előjött egy férfi és hosszas alkudozás után, név  nélkül kiosztott egy-egy rajtszámot mindenkinek, így lett indulási jogom. Persze vacsora ami nem ment majd alvás, hajnal 4.-kor ébresztő mert  8.-kor rajt.
Ki sétáltunk a rajba ami jó volt  bemelegítésnek, átvizsgálás, mosdó kimaradt mert sokan voltak, nézelődtünk(nem olyan szuper mint NYC) be álltunk a rajtba és fázósan  elindultunk. A feladat az volt, hogy fájdalom, sérülés nélkül pár km  kocogás majd gyaloglás váltogatásával érjünk célba. Arra gondolva, hogy  3 hét múlva újabb maraton vár ránk és sok új élmény. Kb 18-km-ig repült  az idő, sokat nevettünk majd lassultam és egyre többet gyalogoltam  látszott a felkészületlenség. Patrik minden mérföldnél megállt a frissítőknél de nem bántam nem volt idő cél csak teljesítés. Két-két  gélt ittunk és nagyon finom gumi cukrot kaptunk ami csomag számra  tudtunk volna enni. Végig fújt a szél, a védettebb részeken melegünk  volt még a szélesen fáztunk.. Ami bosszantott már az elejétől, hogy az  ő órája és az enyém is mást mutatott de közel sem volt a pálya szélén  kiírtaktól. Végül az enyém 45 km-t mutatott így nem tudtam számolni  sem, hogy kb mikor érünk be de 5.18.05-lett a hivatalos időnk.

Nehezebbre számítottam mind testileg, lelkileg de agyban végig ott  voltam és figyeltem a testem jelzéseit. Tudtam, hogy meg lesz de  rosszabbra számítottam pláne a fáradtság, stressz miatt is. Csodálatos érzés volt amikor a család Patrik kezébe adta a Nemzeti  zászlót a megbeszélt helyen és most is mint a tavalyi NYC-n ezzel  futottunk be kézen fogva. Leírhatatlan érzés, hogy mindenki ott van aki fontos sőt, eggyel több is.!!! ❤

Beszámoló-szüret :-)

Posted on

Jó szórakozást:-)

 

  • Kicsit fáj a derekam, bedurrant az egyik ujjam, és felnyársaltam a lábam egy bokorcsonkba, amúgy jól vagyok
  • Mondjuk ez a hárshegyi kör nagyon elbaszott. Több benne az emelkedő, mint a lejtő… Egy körben!”
  • Az állóképességem meglehetősen illékony, ha levegő éri, volt-nincs
  • 10 km után azt gondoltam, hogy hazamegyek, úgyis tudjuk, hogy tudok 20 km-t futni, ezt most minek erőltessem?
  • Eljött a hét legnehezebb napja, a beszámoló írása.
  • A hét a Spartathlon jegyében telt: egyrészt a nemalvást gyakoroltam, másrészt a hullafáradtan elindulást és futást.
  • A gyors szakaszon egyszer egy kicsit lassítani is kellett, mert 3 kacsa totyogott át előttem a futópályán.
  • Csak akkor vettem észre, mennyire kinyírtam magam, amikor végeztem és utána lerogytam a lépcsőre és utána 5 percig csak figyeltem bambán magam elé, mert próbáltam kitalálni, hogy ez a forró izzadtság a fejemen az infarktus jele vagy sem. Amúgy jó volt.
  • Fájó, kiszáradt torokkal kb olyan volt futni, mintha lenyeltem volna egy süncsaládot (sok kis sünigyerekkel). Meg amúgy sem mertem már rendesen futni, nehogy valami bajom legyen, nagyon szomjas voltam (de direkt élén színű pólót vettem fel, hogy ha árokba borulok, könnyebben megtaláljanak)
  • Jó edzés volt, de szerencsére a jövő heti, verseny előtti programba már nem fér bele egy ilyen, ugye?
  • Közelítsük meg pozitívan és fogalmazzunk egy trendi fordulattal: a 6 perces az új 5 perces!
  • Azt álmodtam, hogy 6 km könnyű futást kaptam, benne 3 km kifejezetten alacsony pulzussal. Menjek ki így, vagy olvassam el az e-mailemet?
  • Jól ment, nem volt gondom. Illetve csak egy tehervonat ami pont a gyors részbe esett. Hiába törekedtem, meg kellett várjam, amíg elmegy.
  • Lefutottam. Vagyis inkább lefutottam vazze! Pont olyan szívás mint gondoltam.:-) Amúgy minden okésan ment, ha a szadomazo énemet kérdezed akkor tök jó volt:-)
  • Úgy éreztem magam, mint egy bálna, akit kiemeltek a vízből és a farokuszonyán kellett volna futnia.
  • Későn jutottam a futáshoz. Vásárolni kellett menni. Szerintem a “cipővásárlás feleséggel” művelet pótolja azt a pár száz méter hiányt
  • Nem hittem volna korábban, hogy azt fogom mondani 10×100 domb futásra, hogy örülök neki, de a múlt heti 20×100 domb után tényleg örültem, hogy csak ennyi
  • Csak mondom, hogy matekból egyébként irtó béna vagyok, viszont ennyi számot az egyetem óta nem láttam egy táblázatban, mint amennyi a heti edzéstervben van.
  • Végig csináltam. Utána már jó volt. A zuhany alatt.
  • Úgy terveztem, hogy viszek magammal 3 gélt de a Gu honlapján találtam egy gél számolót, amit a 3:30-4:00-as maratonra 5 gélt javasolt, így vittem 4-et.
  • Esküszöm, hogy véletlen volt, az egyik fiamat kísértem volna végig, de bekeveredtem a felnőtt mezőny rajtjába, onnan meg már nem volt megállás.
  • 4 gyors kilit mentem, abból csak az első három volt szándékos, a negyediket nem vettem észre
  • Azért az nagyon goniság az időjárástól, hogy tavasszal is úgy jött a meleg, hogy egyik napról a másikra 10 fok különbség volt. Most ugyanez van: vasárnap rövidnadrágban és ujjatlanban futottam, hétfőn meg hosszúnadrág, hosszúujjú..:((( Ezt csak azért írom, mert gondolom nálad nincs ablak, és soha nem mész ki a házból
  • Találkoztam vaddisznókkal, ott egy picit belassítottam, hogy ne nézzenek hülyének 🙂
  • Mondjuk kíváncsi vagyok mikorra tanulod meg a megállókat és a hozzájuk tartozó kilométereket, mert most nem kellene magyarázkodnom miért tértem el az edzéstervtől.
  • Anyukám nordic walking botját is lenyúltam, gondoltam kipróbálom milyen botlani.
  • Volt szél, de futás közben nem volt zavaró, csak 1-2 nyitottabb résznél pakolt arrébb
  • Pont az útvonalamon kocogott roppant céltudatosan valami nagy állat. Kutya lehetett, de nagyon nagy, vagy shetlandi póni, de ez valószínűtlen. Nem mentem közelebb, hogy kiderüljön. Visszafordultam inkább arra, ahonnan jöttem. Ezután viszonylag eseménytelenül haladtam, majd szembenézett velem egy barátságos vaddisznó. Négy méterre volt tőlem, valamin nagyon csámcsogott. Megfordultam, de aztán pár száz méterrel később úgy gondoltam, biztosan elment már, és akkor visszafutottam az eredeti terv szerint, hangosan halihózva. Hallottam, hogy csörtet a bokorban, de szerencsére nem akart újra találkozni. Aztán láttam még egy nyuszit is, cuki volt, barna színű, ami szokatlan a mezei nyulaknál. Ennek megfelelően jól szórakoztam, és a pulzusomat is egész jól sikerült tartani. Ja, nem buliztam előző este, és tudatmódosító szereket sem fogyasztottam!
  • A táv 42 km, jó lenne, hogy ha eltudnék indulni, mint edzés. De tudom, hogy akkor pihenős hét van, de valahogyan intézd el…
  • Amikor megláttam a tervet, azért egy laza “húbaz+, Gabi még akar ölni” kicsúszott hajnalban a számom, de túléltem mégis
  • Pont a repülők közben két telefonbeszélgetést is le kellett bonyolítanom, ez kicsit bosszantott
  • Nem volt kedvem, aztán meg akkor már 60 percnél jártam és azért se álltam meg, pedig legszívesebben vettem volna egy kávét. De ha vettem volna, akkor vettem volna egy sütit is, úgyhogy inkább futottam tovább
  • Kicsit sok a rizsa, ígérem visszafogom magam a szövegeléssel. ugorj részeket nyugodtan
  • Csak 10-kor tudtam elindulni, ez alapján kb 10.10 kor már a kifogásokat kerestem, miért kellene nekem visszafordulni
  • Végre leültem, kevertem egy rozéfröccsöt és beszámolok. Elég nagy fröccsöt sikerült csinálni.
  • Volt egy miniszünet az első 3km-ben, mert át kellett kísérnem egy nagy hőscincért az úton. Megállítottam a bringásokat is
  • Nem tudom, minek hívják az edzőtábor utáni szopóhetet, legyen mondjuk nagyonnagyszopó
  • Úgy gondoltam, hogy a lassúbb tempóhoz az a kis többlet km befér még a regeneráló hétre is, remélem szerinted is.
  • Kész, végem, belehaltam. Béke poraimra. Ez a mai futásom tömör, ám a valóságot híven tükröző beszámolója.
  • A pulzusom önálló életre kelt, s úgy táncolt ahogy éppen a kedve tartotta…én meg csöndben követtem. Így romantikáztunk a derengő nap fényében.
  • Rájöttem, hogy igazából elfelejtettem gyorsan futni, és újra kell tanulni majd ezt a mozgást. Sajnos haza is értem, mire erre rájöttem, úgyhogy nem tudtam jobban gyakorolgatni.
  • Bocs a késői beszámolóért, a mai nap eléggé elcsúszott. Cserébe elárulom mit főztem, hátha kompenzálja 🙂 A leves mogyoróvajas sütőtökleves volt, a főétel rozmaringos-tárkonyos csirke krumpli-répa-póréhagyma-zellerszár körettel, desszertet meg nem csináltam, viszont sütöttem a jövő heti reggelikre hajdina, rizs és mandulalisztből aszalt gyümölcsökkel ilyen izéket. Ha bármelyiknek érdekel a receptje, akkor elküldöm.
  • A végén volt egy Már-vége-a-távnak-de-még-nem-otthon-vagy-fuss-tovább mentális tréning
  • Félálomban futottam, nem is igazán tudom, hogy mi történt az 5 km alatt. Még jó, hogy nem dőltem le az út szélére a fűbe egy kicsit szunyálni.
  • Máskor szólj, ha ki szeretnél nyírni és inkább választok: kés, kötél vagy pisztoly, de kérlek ne a futás legyen mert azt szeretem.
  • Röviden összefoglalva: nem szar, de a jó azért nem ilyen.
  • Olyan vagyok, mint valami agility-s kutya, boldog vagyok ha kapok feladatokat.
  • Következő életemben közjegyző leszek és a makramézás lesz a hobbim. Kb. ennyi mondanivalóm van a hétről
  • DIREKT nem álltam meg inni a tempósban. Gondoltam, legfeljebb a te lelkeden száradok.
  • Ha valaki megkérdezné, mit szeretek a futásban, ez az edzés nem szerepelne az első negyvenezer példa között.
  • Véletlenül magamra nyomtam a fél hydrogélt ami rám száradt a melegben, ezért elkezdtem lenyalogatni a kezemről. Tök finom a sós cola.

 

Panoráma Trail – Répássy-Szabó Enikő, beszámoló

Posted on Updated on

Jó érzés volt úgy nekiindulni a távnak, hogy már előző nap találkoztunk a népes Gizioncsapattal, együtt vacsoráztunk, aztán közösen kerestünk új szállást az éjszaka közepén – ugyanis akkor derült ki, hogy az eredeti foglalásunkat kb. háromszor annyi embernek adták ki, mint a férőhelyek száma.  Rosszul is elsülhetett volna, de végül minden szerencsésen alakult, éjfélre már ágyban voltunk, és azt hiszem, hogy – bár magamra nézve tartottam ettől – végül senkinek nem fogyatkozott meg a bosszúság miatt a mentális 100 forintja.

Egy éves Gizionlét után, most tapasztaltam meg igazán, mekkora ereje van a csapatnak egy versenyen. Lendületet ad induláskor, és átsegít a nehezebb szakaszokon, mert az ember azt érzi, a többieknek is tartozik azzal, hogy a legjobbat hozza ki a lehetőségekből. Szóval nagyon klassz volt, hogy ennyi Gizion indult el meghódítani a Zemplént! Eddig többnyire egyedül ácsorogtam a rajtban, most nagyon jól esett együtt melegíteni, Orsival kocogni.

Az indulás után igyekeztem felvenni a Gabi által meghatározott utazósebességet, de az első 16 km-n elég sok volt a single track. Meg a kidőlt fatörzs, patak, fahalom – kész Spartan race. Amúgy buli, de én nagyon ügyetlen vagyok, így kicsit bosszankodtam, hogy a fiúk mindig gyorsabban ugranak/másznak át az akadályon, én meg beszorulok mögéjük, a futásban meg visszafognak, mert nem tudok előzni. Aztán megbékéltem a sorsommal, vártam, hogy kicsit szélesebb legyen az út.

Az első 20 km-n volt csak „nyulam”, egy lány, de ott elvesztettem. Szeretek valaki után haladni, aki diktálja a tempót, ezzel a módszerrel általában gyorsabb vagyok, mint magamtól. De ezután már csak fiúk voltak körülöttem, és ott sem volt olyan, aki mögé be tudtam volna sorolni. Az emelkedőn lehagytam őket, a lejtőn elszáguldottak. Így pulzus szerint próbáltam haladni. A frissítés most nagyon jól sikerült, 3 percet sem töltöttem összesen a pontokon. Teli ivózsákkal indultam, de később már nem vettem le a hátamról, hanem a soft kulacsokat töltöttem újra. Gábor, a férjem, segített a töltögetésben a pontokon, így nagyon flottul ment minden. Annyira nem figyeltem a bevitt folyadékmennyiségre, mint a Szentendre Trailen, de a kevésbé meleg időnek köszönhetően így sem volt gond. Kicsit émelyegtem közben néha, de mindig elmúlt.

 

Az emelkedőket igyekeztem megfutni, de volt pár hely, ahol demoralizált, hogy mindenki gyalogol, így én is sétára váltottam. Ezért több helyen gyalogoltam, mint ahol ez igazán indokolt volt. Egyenletesen fáradtam, mélypontom nem volt, de az utolsó frissítő után már erőteljesen éreztem a combomat. A táv első fele szokás szerint lassan vánszorgott érzésre, a második meg hipp-hopp elrepült. Gyönyörű volt az idő, a táj, a levelek, nézelődtem, jól éreztem magam.

Indulás előtt megnéztem az előző évi eredményeket, és láttam, hogy tavaly az első öt nő 5 órán belül célba ért. Ezt szerettem volna elérni, és egész sokáig úgy gondoltam, menni fog. Az utolsó frissítőpontnál utolértem Szentirmai Enikőt, itt már sejtettem, hogy a mezőny elején lehetek. Az volt a tervem, hogy haladok elég tempósan, de nem teljes erővel, hogy maradjon kraft a füzéri várdombra. Ezen a szakaszon mehettem volna gyorsabban, mert a füzéri várdomb olyan piszok meredek, hogy esélyem sem volt rajta futni. A gyalogláshoz meg kevesebb kraft is elég lett volna. Valahogy ez nem esett le a szintrajz alapján, sem a tavalyi váltós emlékeimből. Amikor a dombon felfelé araszolva láttam, hogy már 5 óra 1 percnél tartok, kicsit elkedvetlenedtem, de a végét azért tisztességből még megnyomtam.

Nagyon meglepődtem, hogy a 5 óra 3 perccel a második helyen értem be. Igaz, hogy versenyt választani is tudni kell! Mehettem volna helyenként gyorsabban, a pulzusátlagom a zóna alsó határán volt (149), de nem vagyok elégedetlen. Ez most így volt jó, és ha jövőre visszamegyek, tudom, hogy hol/mit lehet korrigálni.

Ezúton is köszönöm Gabinak a felkészítést! Úgy érzem, egyre jobb állapotban teljesítem a 40-50 km körüli távokat, és a regenerációm is sokkal gyorsabb, mint korábban. A Gizionoknak pedig köszönöm az erőt adó közösséget és a szurkolást!

 

 

Mátra Trail – képekben

Posted on

Nagy Kristóf Soma – L táv

Törköly Piroska – M táv

Karlovitz-Thurnherr Zsófi – S táv

Erényi Tamás – S táv

Athosz jelöl, az eltévedős Gizionokra is gondolva:-)

Képek: Terepfutas.hu és Athosz

Panoráma Trail – Gerlai Orsolya, beszámoló

Posted on Updated on

Panoráma Trail 45km/1500m D+; 5:23 női 8. hely
Életem befutóképei készültek. Nem a valós állapotomat tükrözik persze. Az ember a célegyenesben már csak azért is kocogni kezd, ezt a nagyok is írják. Kivéve, ha a célegyenes a verseny legmeredekebb emelkedője. Az utolsó kb 1.5km. Képzeld, annyira tudtam, hogy az alján Döme fog szélesen -és hangosan- vigyorogni, és felvisz magával a célba. Ez hajtott. Már nagyon vártam. És tényleg így lett. Váltogattam közben a kocogást és az elképzelhető leggyorsabb gyaloglást. A képen azért  a fotó kedvéért 10 lépést futok…
A kapuban aztán újfent a Híresember mellé sikerült lerogynom, aki 20 perccel azelőtt egy sokkal nagyobb hattyú halálát adott elő, szerencsére engem nem fotóztak közben a kárörvendők. Hanem elszaladtak kideríteni, hogy nyolcadik lettem. “Miiiii? Akkor ezért fájt ennyire?”
Nem, nem ezért fájt ennyire. Pedig elég sok időm volt gondolkodni azon, hogy miért fáj, mert kb a huszadik km-től tette.
De valahogy az agyam egyik része azzal volt elfoglalva, hogy mindegy, hogy fáj, menni azért kell, és robotpilóta módjára tette a dolgát, géleket tömködött, izót kevert, és kerülgette az avar alatt bújkáló sziklàkat, pulzust figyelt, és ha az nagyon lement volna, csak azért is futni indított. Mert jé, futni se fáj jobban. És jé, futok, futok, mennek a lábak.
Az agyam másik, elemző (máskor kicsit túl tevékeny) része ezúttal leragadt egy lehetséges ok körül, és nem volt elég kreatív, hogy kiderítse a valódi megoldást. Azon nem volt meglepve, hogy marha fáradtnak éreztem magam, hiszen az egész megelőző héten sem volt ez másképp. Hiába ettem- ittam-aludtam rendesen, nem futottam, nem bringáztam, hengereztem, az én izmaim csak ólmosan fáradtak voltak, hátam- vállam beállt. Én meg aggódtam, hogy milesz, milesz. Reggelente fejfájással ébredtem, sajnos a masszív városi szmog meg a két hónap allergia kicsit kikezdte a légutakat, minden este infralámpáztam. És kicsit keseregtem, hogy miért ismétli magát a történelem, amikor annyit készültem pedig.
Hogy százforintosokat dobáltam? Kicsit. Próbáltam ezekről a dolgokról nem tudomást venni, és a megoldásokat megkeresni. Végül ahogy odaértünk a tiszta levegőjű Zemplénbe, megszűnt a fejfájás, köhögés. Este hosszú nyújtás, alapos henger. A verseny reggelén a szálloda konyhája zárva volt, mi az életmentő kávét egy random sarki kocsmában szereztük be. Az elmaradhatatlan GM zab és túró reggelimet langyos csapvízzel kevertem ki. Megittam a verseny előtti izót is. Nagyon megörültem a többieknek. Enikőt elvittem magammal kocogni, ez is energiával töltött fel, próbáltam törölni az agyamból az elmúlt hetet.
Visszaolvasva a fentieket, én tényleg ilyen tudok lenni. Leragadok egy eredeti teória mellett és nem találom a valódi megoldást. És akkor “Na jó akkor mindent bele, essünk túl ezen”.
A verseny első szakasza egy vadregényes patakvölgyben kanyarog, patakon átkelések, kidőlt fatörzseken átmászások. Parti hangulat. A megadott pulzus nekem nagyon magas volt, így 160 alá lőttem be magam. Ezt tudtam tartani. Annyira örültem, hogy megy ez szépen és visz a flow, hogy csak egy óra múlva vettem észre, hogy eltelt az az óra. Én meg nem ettem semmit. De bocs, mégis, Mogyoróskán (10k) almát. Meg izót. Meg dupla energiapacsit. Szóval gél be. Aztán a regéci várdomb leküzdése következett, mentem, tudtam, hogy bírom, futottam, ha ment, a pulzusom bent volt a zónában. Előztem. Utolértem Miklóst, örültem neki, ő inkább befelé figyelt, szóval mentem tovább. Vele később is kerülgettük egymást, én felfelé, ő lefele előzött. Kedvenc jelenetem, amikor a várból lefele jövő úton jön szembe Enikő, és éppen Öcsit előzi, kukucskál, hogy hogyan tudná kielőzni, én hangosan szurkoltam neki hozzá. Várban egy kör, az elkészült kép valós állapotot tükröz. Onnan hosszú lefele, Miklós elrobog mellettem, hajrááá! Újabb 50 perc telt el gél nélkül, egész vállalható állapotban, én közben a frissítő asztalról banánt és almát is ettem, izót ittam, mert néha meleg is volt. Előfordult, hogy szembejött egy vadkerítés, rajta létra mindkét oldalon, tavaly óta hiányzó fokokkal. Én és a következő lány átmásztunk rajta, aztán jött egy fickó, aki kiderítette, hogy mellette ezúttal nyitva volt a kerítéskapu… (Tavaly nem.) Mondta is nekem, de megrántottam a vállam és azt válaszoltam, hogy “hát na, legalább történt valami.” Ezen a szakaszon még megelőztem egy nőt, ebben  elsőre nem voltam biztos, hogy sikerülni fog, kerülgettük egymást, de végül valószínűleg kipukkadt. Innentől a célig már csak két nő volt a környéken, őket nem tudtam befogni. De elengedtem, mondtam, hogy ha én vagyok a jobb, úgyis sikerül, ha még nem, akkor minek ezen mérgelődni. Mondjuk ha a vége felé tudom, hogy az előttem lévő 17 másodperccel van előttem, azt még biztos sikerül megelőzni. Nem, mintha volna különbség a 7. és 8. hely között.
Szóval a 20. km táján, ahonnan tavaly dokumentáltan flowban voltam a 30-ig, rám szakadt egy váratlan fáradtság, és ez már a célig kitartott. Kb minden fájt deréktól lefelé. Hát akkor így futunk. Közben tervezgetjük a jövőbeli rendszeres! TRX edzéseinket, kicsit jajgatunk, ep-ken szurkolástól feléledünk. De közben az aktuális maxon megyünk. Legalább nem tévedtem el, pedig állítólag nem volt jó a szalagozás. Telkibánya után hosszabb szakaszon együtt kocogtam-gyalogoltam Miklóssal, gyönyörködtünk a tájban, és kicsit az Excel táblájáról dumáltunk, meg szóba került Kipchoge titkos fegyvere, a mosolygás is. Itt már végig ismerős szakaszok jöttek, tudtam, mire számítsak. Nehéz volt, de mentem, emelkedőn gyalog, kocogva, bringaúton futva (5:35). Kicsit skizo állapot volt ilyen állapotban futni, de ment. Talán győztem, ha nem is teljesen, magam felett. Talán mondtam már, hogy ez sosem volt célom. Megvalósítottam az ultra-érzést nemultra-távon.
Nyilván kevés volt a gél. Folyadékot rengeteget ittam, minden ponton újratöltöttem vizeskulacsot és kétszer kevertem új izót.
Mindebből egy nyolcadik helyet hoztam össze és 17 percet javítottam a tavalyi időmön. Nem gondolok bele, mi lett volna, ha nem rontom el a frissítést. Valószínűleg 7. vagy 6. leszek. :). Mindig somolyogtam azokon a beszámolókon, ahol az illető elmondja, milyen rémesen rossz volt, aztán csak dobogós lett, hát bocsánat, ha ez most kicsit ilyenre sikerült, bár az a dobogó nem fenyegetett.
A közösségi élmény, ami nekem mindig fontos, most is elsőrangú volt. (Enikő meg fantasztikus, 500m-en belül már csak a hátát láttam.)

RUNdevu Balatonfüred 12 h – Dr Földi Zsuzsa

Posted on

Előzmények:
2018. szeptember Optivita 12 óra – 102,3 km, tele elbénázott dolgokkal, sok gyaloglással, felesleges fájdalmakkal (rosszul megválasztott zokni, cipő, elrontott frissítés, nagyjából úgy álltam hozzá, mintha egy másfél napos verseny lenne…)
2019. március közepe – jobb combfeszítőben és hajlítóban húzódás, BSZM párban félig-meddig sérülten
2019. április Sárvár 12 óra – még nem tökéletesen gyógyultan, de „megyek, amíg tudok, rosszabbodni nem engedem”: 99,6 km
2019. június: ismét durva vashiány, másfél hónap alatt injekciós pótlás, júliusban az edzőtáborban már minden oké.
Nos, hát ebből főzzünk valamit október közepére. Sárvár után tudtam, hogy bennem sokkal több van. Mivel Optivita idén nincs, lett viszont RUNdevu Ultramaraton Balatonfüreden októberben, neveztem is a 12 órás számra.
Innentől minden egyes futás ezért az októberi 12 óráért volt. Amikor fulladtam az allergiától, amikor 36 fokban tűző napon délben köröztem a kedvenc 2,4 km-es körömön 30 km-t, az edzőtábor napi két-három edzése, a majdnem hányós feladatos futások – mind közben Füred volt előttem, beépül, beépül, ment a mantra, ha épp nagyon nehéz volt. Aztán nagyon gyorsan október lett, és gyorsan eljött a verseny hete is. Úgy szerveztem, hogy a verseny előtti hétvégém is szabad (gyerekek nélküli) legyen, tudjak minél többet pihenni, aludni, fejben is készülni. Erősnek, felkészültnek éreztem magam már hetekkel a verseny előtt, fizikailag is, fejben is. Nagyon vártam már, hogy 19-e legyen. Futni akartam, akartam az egész napos fókuszt, ennyire még nem vártam versenyt.
Néztem rajtlistát, de igazán nem érdekelt, hogy kikkel futok együtt, nem feltétlen a másokkal való verseny volt most az első, hanem hogy a két elrontott 12 óra után kihozzam magamból azt, ami tényleg bennem van.
A verseny hetében Gabi terve kicsit sokkolt, hogy szerinte mit kéne tudnom, én ennyire nem bíztam magamban, aztán ahogy ízlelgettem a számokat, elhittem, hogy a minimumot amit kért, biztosan meg tudom futni, és még többet is, igen. Kicsit izgultam, hogy meleg (20+ fok) várható a verseny napján napközben, de aztán elengedtem – akkor hűtünk, és több víz, több só, csak okosan, mint nyáron a 35 fokban 😉
Pénteken délután lementünk Füredre, rajtcsomag, vacsora, szállás, korán fekvés – 8-kor rajt, így nekem legkésőbb f6-kor ennem kell.
Szombat reggel korán kelés, reggeli, wc – na, az nem akart összejönni. Nem örültem neki, mert akkor ez a versenyen plusz állást jelent, de nem baj, ezen nem idegeskedünk, remélhetőleg hamar rendeződik a dolog majd.
Kinn vagyunk, pálya mellett parkoló, kirakjuk az asztalt, pár szóban elmondom és megmutatom Gábornak, hogy mit hol talál, azt meg hogy mikor mit kell adnia, már felírta magának. Nálam mindig legyen 20 percre való frissítés, és ha leadom az üres kulacsot, nyomja a kezembe a telit, nem fogok megállni, ha nem muszáj. GU gél, <i:am> sótabletta, víz az alap, vittem i:am izót, banánt, és bcaa-t, ha esetleg valami gond lenne a hasammal. Az órám fog jelezni, ha inni és enni kell, egy gondolkodni valóval kevesebb.
Hűvös van, fázom, de nem baj, ez jó, talán egész sokáig lehet jó időben futni. Induljunk már…
Végre, rajt 🙂
Pulzus: 159-165 utazó, utolsó órát megnyomni, ennyi a terv. Ez jó, könnyű, kényelmes, inkább 160 körül tartom, hátha a melegben nem megy nagyon a kiírt fölé. Néhány futóval váltunk pár szót, Lajkó Móni elfelejtette a chipet, az első köre kuka… Sajnáltam, de mivel segíteni ezen én nem tudtam, több energiát nem is tettem a szituba.
Eseménytelen első óra, 10 percenként víz, 45 perc gél, pulzus jó, tempó meglepő (5:50 stabilan). 12 km után – nnna, végre, budijárat. Toitoi, hű de magas, vagy én vagyok kicsit, hát jobb lenne bokorban, de ez van.
Aztán csak futok megint, jaj de jó ez így, ahogy most van. 10 perc, víz, 45 perc, gél. Gábor kezembe nyomja a sót, edd meg a körben.
Aztán teker a hasam, megint kiállok, hááát, jó lett volna ezt reggel elintézni, ez a toitoi nagyon nem jó, itt nem megy.
Futok, harmadik óra, negyedik óra – bal lapocka, helló. Hát itt vagy, görcsölsz, ahogy szoktad, jöjjön a spray. Csak menni, nem megállni, de nem is akarok, Gábor sem hagyná, Hanka minden körben mondja, hogy jó lesz ez, csak fussak szépen így tovább.
Jön a meleg, pulzus kúszik fel, hiába lassítok. Trikó le, jön a sapka vizezve, karszár, nyakba vizes póló. Pulzus jobb, de nehéz lenn tartani, Gabi üzeni, hogy ne nagyon engedjem feljebb. Hűtés segít, pulzus oké.
Teker a hasam, minden korty víz után rosszabb. Budi 2x, ez már nem az, ami reggel nem jött ki. Érzem is a mozgásomon, hogy az utolsó másfél órában nem sok minden szívódott fel, ezt helyre kell gyorsan hozni, még van hátra több, mint 6 óra, és több, mint 50 km.
Asztalnál két szóban elmondom, hogy gyorsan izót kérek, és innentől csak izó, banán, bcaa, a gél felejtős. Iszom ott állva egy nagy adag izót, plusz egy sótabletta, magamhoz veszek egy kulacsot, hát hajrá, haladjunk.
Hasam tekereg, de iszom 10 percenként, lemegy egy smecta a biztonság kedvéért.
Következő körben minden oké, a vállam/hátam kapja a sprayt. Gyaloglást csak annyit engedek meg magamnak, amíg az utolsó falat banán is lecsúszik, utána futás, haladni kell, mert az idő az megy…
Fáj a térdem. A jobb, ami soha nem szokott fájni. Fordító, jobbos, éles, ez nagyon fáj. Oké, akkor fújjuk a térdem is, és okosabban a következő körben, a fordítóban gyaloglás, nincs éles térdcsavarós visszafordulás. Spray segít, gyaloglós fordító segít, és továbbra is jobb láb, bal láb, ismétel.
Spray a hátra, térdre, itt a banán, edd meg, sarokig gyaloglás, addig a banán el is fogy, és futás, futás. Fordító gyalogol, és fut, fut.
Fáradok, 9 óra után lehet, ugye? 83 km felett vagyok, egész jól bírtam eddig, és jól is vagyok, kis fájás itt-ott, hát istenem, ennyi belefér 🙂 . De már csak 3 óra, 27 km kéne még legalább, annak sima ügynek kell lennie. 9 km/óra. Erős vagyok, futni szeretek, persze hogy menni fog. Muszáj.
Spray, banán, bcaa, 10 perc, már megint inni kell? De iszom, eszem, futok, ez a dolgom, jobb láb, bal láb…
11 órán belül meglesz a 100. Az tök jó, klassz csaj vagy, Földi.
97 km – budi. Na jó, a strandon is van, és nem magas, nem büdös, 2,5 perc – hát majd jobban tolom a végét, hogy meglegyen, aminek meg kell lennie.
Még másfél óra. Már csak másfél óra, tolni kell, emlékszem, Velencén is másfél órával a vége előtt üzent Gabi G-nak, hogy talán kezdjem el tolni, nincs hova tartalékolni – most nem üzent, de tudtam, hogy most is így van, 80 percet félhullán is lefutok, most meg bár fáj, meg fáradt vagyok nagyon, de nehogy már ne menjen:-) Amikor futok, tolom, próbálom a pulzust legalább a kiírt zóna alsó határa környékére feltolni, hát nem nagyon megy, de azért tolom, jobb láb, bal láb, gyorsabban, gyorsabban, …
Az asztalnál amíg spray megy a térdemre meg a hátamra, eszem pár falat banánt, közben guggolva nyújtom a lábam, a következő 2 km-t tolni kell megint. Gyorsak Gáborék, egy falat banán alatt megcsinálják, minimális az állás, és menjünk, toljuk, futás, futás.
Már csak egy óra. Kicsit több, mint 9 km, megcsinálom.
40 perc, nem kérek semmit, ennyi izóval megoldom már.
20 perc, kell a spray, nagyon fáj a térdem. Fog összeszorít, és fut. Jobb láb, bal láb, ismétel.
15 perc. 2,5 km kell még, meglesz, fog összeszorít, és fut. Jövő héten már nem fog fájni, most meg a futás a dolgod.
Utolsó kör, még 8 perc van. G-nek szólok, jöjjön velem, ha nem gond, hozza a plédet meg a sörömet. Ránézek az órámra: ha az órám szerint legalább 109,6 körül meglesz, akkor a 110 megvan. Az csak kicsit több, mint 1 km, meglesz.
Futunk, G mondja: „nem akartunk szólni, de első vagy. Már 2 órája. Két körrel van mögötted a második”
Utolsó körben is jutott még a fordítóból, helló, több ma már nem lesz, hurrá 😀
Duda, vége. Óra: 109,8 🙂 Tuti megvan a 110, meg kell lennie.
Ölelés, puszi, sör, pléd, vigyorgás 🙂
Azt tudtam, hogy dobogó körül vagyok, sejtettem, hogy talán 2. is lehetek. Megköszöntem, hogy nem szóltak korábban, nekem itt volt egy kitűzött célom, így tudtam csak arra fókuszálni 🙂 (persze ha necces lett volna a helyezés, vagy a dobogó, korábban szólnak, és jobban hajtanak).
Nyertem. Azta. Én. És vállalható eredménnyel, a 110 az nem rossz 12 órán, azt gondolom. Nekem meg főleg, ez majdnem 8 km-es javítás a Velencei 102,3 km után.
15 perc budin ülés volt, az egy kör. 15-16 perc egyéb állás, ezt talán 10 percre le tudom nyomni.
Tudok én ennél a 110-nél is többet 12 órán, és meg is fogom mutatni 😉
Köszönöm a felkészítést Gabi, és köszönöm, hogy mondtad, hogy 110 legalább. Lassan már én is kezdek hinni magamban 🙂

Real Nature 30 km – Mlinárcsik Kriszti

Posted on

Fokozatosan jutottam el a 30 km-ig és nem is jelent igazi célt – csak egy állomás a céljaim felé. Persze minden egyes mérföldkőnél azt érzem, hogy eddig és nem tovább, elértem a határaim végét, de már beérkezéskor érzem azt a bizonyos űrt, hogy még maradt bennem, még folytatnám.
Az első 15-16km egy csoda volt – tartott az eufória, hogy itt lehetek, éreztem azt a kirobbanó közösségi energiát, ami ilyenkor eltölt…majd egy rosszul sikerült frissítés miatt elkezdődtek a nehézségek, és velük együtt a szokásos gondolatok – mit is keresek én itt, mit akarok én itt bizonyítani…és akkor még hátra volt a 30 km-ből 12. Ott tényleg elgondolkoztam azon, hogy véget vetek ennek, nem ítélne el senki, első hosszabb távom, levonom a következtetéseket és legközelebb jobb lesz. De aztán arra gondoltam, hogy a feladás nem opció, ha nem sikerül egyben, majd sikerül lépésenként, elvégre idáig is eljutottam valahogy – először 200 m gyors sétát és 200 m futást váltogattam, majd egyre kitoltam az arányokat a futás javára. A végén újra megindultam. Ott és akkor végképp beleszerettem a hosszú futásokba – akkor jöttem rá, mi hajthatja az ultrafutókat, hogy annak ellenére is tovább hajtsák magukat, amikor elérkezik a „fal”. Mert akármilyen közhelyes, a falat mi építjük fel magunknak, és átlépésekor következik az a semmihez sem fogható érzés, hogy innentől bármi lehetséges.

Nekem egy mantrám van a versenyeimen, amit még egy futótársam mondott, aki mellesleg magashegyi túrázó, arról, hogy ő csak hálás. Hálás azért, hogy ott van és elindulhat az úton. Azóta is ez tartja bennem a lelket minden egyes erőpróbánál.

A gyomorproblémák és a nagymeleg, amire nem készültem fel, jelentették a legnagyobb nehézséget, ugyanakkor azok átlépése, megoldása az igazi sikert. De a frissítést még gyakorolnom kell – mindig a versenyeken jövök rá, az egy külön tudomány.

3 éve futok, abból 2 éve edzővel (Barát Gabival). Egészségügyi problémák miatt kezdtem el, hogy valahogy meg tudjam kerülni a gyógyszerezést. Tavaly tavasszal eltörtem a bokám, 1 hónapig feküdtem utána, ezalatt rengeteg mindent és mindenkit átértékeltem az életemben – akkor kezdtem el komolyan foglalkozni a futással, ahhoz igazítva az életem. Rengeteget kaptam ezzel, egy közösséget, ahova tartozhatok, és akik befogadtak, példaképeket és célokat, türelmet és alázatot. Egy új világ nyílt ki a számomra és azóta is csak tágul.

Májusban, az UB után kezdtünk gondolkozni Gabival, hogy merre tovább. Három irányt láttunk akkor, a távokat növelném, a sebességet vagy kimegyek terepre futni. A terepfutást nagyon hamar elvetettem, mivel jelenleg arra van a legkevesebb lehetőségem edzeni. Gabi javaslata volt, hogy akkor készüljünk egy hosszabb távú futásra (addig már túl voltam pár félmaratonon, a táv maga nem jelentett kihívást) valamint egy gyorsabb félmaratonra és a versenyek után megbeszéljük, hogyan tovább. Időközben találkoztam egy lánnyal, aki az edzésterveket segít végrehajtani, az intervallum edzéseket együtt csináljuk végig – ő lökdös át sokszor a komfortzónám határain. Az, hogy így együtt ez mennyit számított, pár hónap után percekben mérhető eredményt mutat. Az edzővel való készülés számomra egyértelmű – ha a legjobbat akarom kihozni magamból a legjobbakkal kell együtt dolgoznom azon a szakterületen belül. Senki sem ért mindenhez, ahhoz fordulok, akinek az eredményeit nap mint nap látom.